Zúzmara félmaraton 2024.

Soha ne mond, hogy soha, mondják az okosok. Én annyira ezzel nem tudok azonosulni, sok olyan dolog van, amire teljes bizonyossággal rá tudom mondani, hogy soha. Viszont csak indokolt esetben használom, és szerencsére a Zúzmara félmaratonnal kapcsolatban is óvatosan fogalmaztam anno:

Szóval a 2019-es Gábor szerint az volt az utolsó Zúzmara félmaratonija egyéniben, a 2024-es Gábor viszont már tudja, hogy nem :) Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy eléggé kényszer szülte nevezés volt, mert nem találtam semmi más félmaratont ebben az időszakban. A Sevilla maraton most a célversenyem, az előtt 4-6 héttel mindenképp szerettem volna futni egy formába hozó versenyt, mivel nagyon keveset versenyzek, nekem ez különösen fontos. A zúzmara pont 4 héttel előttre esik, így ráadásul pihenő hét végén van, ami a lehető legjobb megoldás. Idén új a pálya is, nem a lovin kell küzdeni, szóval akár még jó is lehet. Aztán nevezés után - mikor máskor - elolvastam az útvonal leírását: a Megyeri hídon is átfutunk, nem örülök, de okés, viszont utána a lényeg: "A híd mindkét oldalán lépcsőkön is futunk fel vagy le"! Húú, hát azért ezen rendesen fennakadt a szemem, nem túl szokványos az ilyen betét egy utcai félmaratonin :)

A Verona félmaraton óta sajnos nem mentek zökkenőmentesen az edzések. A Budapest maratoni előtti felkészülésem alatt gyakorlatilag tökéletesen végrehajtottam a tervet, aztán utána kezdődött elvileg a Sevillai felkészülés, aminek az első négy hete a félmaratonig még mindig teljesen jó volt, a betervezett pihenőhét utána meg nyilván, de itt eléggé megakadt a dolog. Egyrészt a két hétnyi 70k alatti mennyiség kicsit ellustított, közben Edzőbá is próbált visszafogni, hogy kell egy kis pihenőidőszak, de végül a novemberben beütő havas tél adta meg a kegyelemdöfést. Próbáltam erőltetni az edzéseket hóban, fagyban is, aminek végül az lett az eredménye, hogy a csúszkálástól brutál izomlázam lett, és alig tudtam futni. Az egész december egy konstans szenvedés lett, ha csúszott, inkább terembe mentem padon futni, de ott meg a meleg csinál ki, szóval mindenhogy rossz volt. Az állandó hideg és sötét is kezdett már nagyon megviselni, elég komoly mélypontra csúsztam, de az év utolsó napjáig elért 3858 lefutott kilométer azért elégedetté tett, még akkor is, ha az is épp olyan futás volt, hogy hosszút kellett volna, de 10-nél elegem lett, és feladtam. Akárhogyis, ez 608 kilométerrel haladja meg az eddigi rekordomat, amit még 2018-ban hoztam össze. Január első hetének teljesen máshogy álltam neki, már hétfőn futottam, jól ment minden, aztán persze a második hétre meg is betegedtem kicsit. Azért majdnem 90 km összejött, és el is jött a verseny hete, lehet pihenni.

Őszintén szólva sokszor elbizonytalanodtam, hogy van-e értelme egyáltalán indulni ezen a versenyen, a januári időpont és az útvonal szinte garantálja a hatalmas szívást... Végül mindig arra jutottam, hogy ezt elsősorban egy mentális edzésnek szánom, arra meg pont jó, ha rendesen szivatós. Az utolsó napokon alakult is szépen a helyzet, kiadós havazás, utána a versenyig végig fagy, hogy még véletlenül se olvadjon el, a verseny napjára pedig a leghidegebb hajnalt jósolták -8 fokkal. Lett az -10 is, de kitartottam a rövidnadrág plusz póló karszár kombó mellett, mert elvileg gyorsan melegedni fog Napkelte után, és fagypont közelében ennél több már sok lenne. Balázs kicsit megijesztett azzal, hogy ő full hosszúban jött, pedig szintén nem fázós fajta, de tényleg gyönyörűen sütni kezdett a Nap, gyorsan emelkedett a hőmérséklet, mire odaértünk már -6, a rajtra állítólag -2 lett. Amúgy már útközben egyre jobb kedvem lett, amiben sokat segített a jó társaság, és az, hogy jelentősen kevesebb havat és jeget láttam itt Budakalászon, mint otthon Gyömrőn, sőt a legtöbb helyen teljesen száraz volt, ahol korábban sózták. A verseny előtt végre egyszer elég jól alakultak a dolgok, a bemelegítés is tök jó volt Balázzsal, csak utána a zselézére iváshoz találtam nehezen vizet, de az is meglett időben, teljesen jókedvűen álltam be a rajtzónába, semmi feszkó.

Az egyes zónában alig voltunk, így hiába akadozott az elején a kettesével rajtoltatás, még a zónából utolsóként is egy perc alatt kijutottam. Természetesen szokásosan jónéhányan baromira bekezdtek, de ezzel a rajtoltatással ez nem volt zavaró, kényelmesen elfértünk. Sokan megelőztek, de ilyenkor egyáltalán nem érdekel, a saját tempómmal törődtem, és alig 2 kilométer után már el is kezdtem a vissza előzéseket. Sose fogom megérteni, hogy egy 21 kilométeres versenyen mi értelme van az első kettőn ellőni minden puskaport, na mindegy :) Mindjárt az elején volt egy meredek felfutás a felüljáróra, de nagyon könnyednek éreztem a futást, így 4:25-ös tempóra gondoltam beállni a 4:30 körüli kezdés után. Aztán hamar jött a kellemetlen meglepetés, amikor befordultunk egy hatalmas beton placcra, ami tiszta hó volt, kicsit megijedtem, hogy innentől ilyen lesz az egész. Szerencsére csak 800 méter volt ez a szakasz, nagyrészt havas, ami még mindig jobb, mint a jég, lehet rajta futni, de azért lassít. Volt aki rettenetesen befékezett itt, szinte sétára, persze nehéz megmondani, hogy minek van értelme, elgondolkodtam én is rajta, hogy vajon érdemes-e a határon egyensúlyozni egy ilyen felkészülési versenyen, kockáztatva egy esetleges durva sérülést? Természetesen nyomtam tovább :D Újra kint a bringaúton szárazon folytatjuk tovább, és rögtön itt van egy frissítőpont, de persze ez még nagyon korai 10 percnyi futás után. Egy nyugodt hosszú egyenes után zenére mászhattunk fel a Megyeri hídra, ahol meglátva a teljesen tiszta, lesózott járdát, végképp megnyugodtam, ez olyan hosszú szakasz lesz, hogy a verseny nagy része már biztosan jól futható. Maga a híd alig emelkedik, nincs semmi szél még a Duna felett sem, nagyon jó itt futni, szép lassan előzgetek. Eljön az 5 km-es tábla 22:02-nél, eddig hibátlan.

A híd végén alig 200 méter alatt elveszítjük az eddig összeszedett szintet, aminek nem igazán örülök, hiába száguldottam le 4 percen belüli tempóval, csak pár másodperc a nyereség, sokkal többet veszítettem az emelkedőn. Aztán hirtelen egy frissítőpont, ami még mindig túl korai nekem, és a pálya legfurább része: lépcső fel a híd másik oldalára... Először izomból kettesével kezdem venni a lépcsőfokokat, de közben megijedek, hogy esetleg ezzel kinyírom a lábaim, úgyhogy a sokkal lassabb, de biztosabb módszerre állok át. A felfele 10 méter, azaz majd' négy emeletnyi lépcsőzés után nagyon hosszan tart a visszagyorsulás, de jól kezeltem fejben, és mivel se fizikailag, se a tempóval nem lett végül gond, a türelmes kivárás működött. Közben megettem egy zselét is, itt kényelmes volt, és fel voltam rá készülve, hogy inni nem fogok tudni rá, így ez se okozott gondot. A híd elhagyása újra lépcsőn történik, itt viszont már nem szórakozok, lecsapatok ész nélkül, közben 3-at előzve. Egy srác hamar visszaelőz, beállok mögé, gondoltam jó lesz kicsit huzatnom magam. Kezdetben picit erős volt a tempó, de tudtam, hogy előbb-utóbb visszalassul, hiszen eddig is közeledtem rá. Így is lett, de vagy egy kilométert tudtam mögötte futni, és még akkor sem volt igazán lassú, csak én úgy éreztem, hogy jól megy, nem akartam már 4:23-on kívülre lassulni. Beálltam előre, és hamarosan megláttam egy kukát, ahova végre kidobhatom a zselé zacsiját. Koncentrálok, hogy beletaláljak, de dobás közben a jobb lábammal jégre futok, azonnal durván kicsúszik alólam, és az idő itt egy pillanatra meg is állt... Szinte már éreztem a fájdalmat, amit a brutális becsapódás fog okozni, de valami csoda folytán szó szerint kitáncolom magam a szituációból, és még csak meg sem húzódik egyik izomom se. Kívülről is durván nézhetett ki, mert a srác mögöttem rögtön megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Mondom minden okés, és szerencsére nem nagyon tudtam tovább filózni ezen az eseményen, elég kanyargós rész volt ez, figyelni kellett, gyorsan túlléptem rajta, ami a verseny szempontjából a legjobb. Eljött a 10. kilométer is, csak 21:44 kellett ehhez az ötöshöz, pedig volt benne komplikáció rendesen.

Ekkor jöttem rá, hogy PB közeli tempóban haladok, ami egészen hihetetlen. Jobbra kell fordulni, egy oda-vissza szakaszra, amiben brutális 180 fokos visszafordító örvendeztetett meg bennünket. Itt láttam Lacit, nem sokkal előttem fordult. Utána rögtön megint egy oda-vissza szakasz a Lupa tó mellett, majd tovább a bringaúton. Ez jóval kanyargósabb, és hosszabb is, itt már Balázst is látom szembe érkezni, jó drukkolni kicsit. A megint brutális visszafordítónál úgy láttam, nem sokat közeledtem Lacihoz, és ezután még egy kis holtpont is jött. Nem nagy, nem volt vészes, de azért kicsit visszaesett a tempóm, minden kanyarban, minden kis emelkedőn, minden kis havas szakaszon időt vesztettem. Ez az 5k kicsit lassabb is lett 21:58, de az elsőnél még mindig gyorsabb.

A kanyargósabb erdős rész az itt már hatalmas szemből érkező tömeggel megint kicsit nehezített, de kezdtem visszagyorsulni, és közben Laci lassult, így meg is előztem többekkel együtt. Amikor végre kiértünk, már kézzelfogható közelségbe került a cél, pontosan tudtam mi van még vissza. Szerettem volna gyorsulni, próbálkoztam is, de valahogy minden kilométerben volt valami, ami miatt mégis lassabb lett. Itt volt ugye újra a 800 méternyi havas, ami mindjárt két kilométert is tönkretett, ráadásul közben szemből érkezőket is próbáltam a pályára irányítani, mert nem jó fele futottak. Gyorsulás helyett bár csak éppenhogy, de ez lett végül a leglassabb 5k-em 22:05-el.

Aztán a huszonegyedik kilométer végre összeállt, a felüljáróra felfutást kőkeményen megnyomtam, és bár kezdtek izzani a lábizmaim, de utána is erősnek éreztem magam, szépen tudtam gyorsulni. Bár nem tűnik egetverőnek a 4:18-as kilométer, de ugye ennek az elején még egy nagy emelkedő volt, és a verseny utolsó 800 méterén lenyomott 3:54/k tempó mutatta meg igazán, hogy azért akadt még tartalék a végére. Ezzel mindössze 3 másodpercre csökkentettem a táv második felének a hátrányát, így bár nem lett negatív split, de nagyon közel volt: 46'13" vs 46'16". A célban szinte el se hittem, hogy ilyen könnyedén futottam meg gyakorlatilag a PB időmet egy ilyen pályán, ez rendkívül bíztató a jövőre nézve!

Verdikt

Az összidő hivatalosan 1:32:29 lett, ami alig 9 másodperccel lassabb a Veronában futott PB-mnél, hát ilyen jóra tényleg nem számítottam! Az 5 kilométeres részidőket összehasonlítva a veronai azért egy picit jobban néz ki, de ott gyakorlatilag tökéletesek voltak a körülmények, és igazából a Zúzmara részidejei is teljesen rendben vannak:

	Verona 1:32:20	Tempó	Zúzmara 1:32:29	Tempó
1-5	22'16"	4:27	22'02"	4:24
6-10	21'43"	4:21	21'44"	4:21
11-15	21'47"	4:21	21'58"	4:24
16-20	21'48"	4:22	22'06"	4:25
utolsó 1,1k	4'46"	4:20	4'39"	4:14

Kicsit aggódtam már, hogy valójában milyen formában lehetek, versenyek nélkül azért nehéz belőni, és hát voltak most a felkészülés során problémáim, kihagyásaim, a hosszú futások meg nem mentek. Az edzések nagy része is messze nem ideális körülmények között zajlik, gyakran csúszós, így nem mérvadóak a számok, bár a szárazak viszont tényleg jónak tűntek, eddig csak ezek tartották bennem a hitet, de ez a mai verseny, hát ez most mindent bizonyossá tett. Komolyan kezd beérni a bécsi fiaskó után megkezdett munka, és az is bebizonyosodik, amit mindig is sejtettem, csak nem sikerült igazán sose kipróbálnom, hogy a megfelelő konzisztencia és a mennyiség növelése eredményezhet szintlépést. Úgyhogy megnyomom a maradék 4 hetet, ami után Sevillában tényleg felkészülten, nyugodtan állhatok rajthoz! Nagyon hiszek benne, hogy most a közben nevet kapott Sevilla π projektnek megfelelő 3:14-es tervezett célidő sikerülni fog, de igazából már az sem annyira érdekel, ha nem, mert tudom, hogy megvan bennem ez az idő, akkor is, ha esetleg egy rossz napon épp nem jönne ki. Sajnos a maratoni ilyen szempontból nagyon nehéz táv, nem lehet sűrűn próbálkozni, épp ezért Sevilla után valószínűleg átállok 5-10 km körüli programra, amúgy is mostanában megint jobban lázba hoz a gyorsabb futás :) Hajrá!

Verona félmaraton 2023.

Az utóbbi két évben november közepén Siófokon futottam félmaratont, ami azért tetszett meg nagyon, mert ez már elég későn van, hogy ne legyen meleg, de még a hó, jég se túl valószínű, és a pálya is nagyon jó, teljesen sík.

Sokáig az idén is ezt terveztem, de a Wizz air félmaraton után eléggé elbizonytalanodtam, mivel az órám vagy fél kilométerrel többet mért ott, mint korábban Siófokon, ami hatalmas különbség. A Wizz air ugye hitelesített pálya, és az ott mért többlet nagyjából meg is felel az általánosnak, mindig kb. 1 % többlet szokott lenni, plusz amit csalinkázok. Siófokon viszont még 21 km-t se mért ugyanez az óra, ami képtelenség, kevesebb sehogy se lehet, szerintem a pálya rövidebb volt, és hiába BSI rendezés, nem hitelesített, szóval biztosan nem tudható. Megnéztem az AIMS oldalán, hogy milyen lehetőségek lennének Siófok helyett hitelesített pályán futni hasonló időpontban, és az azzal pont egyidőben rendezett Verona félmaratont találtam csak, amiről viszont korábban jókat hallottam. Már nyomtam is a nevezésre, kiváló év végi kirándulós program lesz ez.

A kirándulás része tényleg nagyon klassz volt, Verona fantasztikus város, imádtam befutni a verseny előtti laza futások alatt a belvárosát, az olasz kaját nagyon szeretem, és amúgy is most nagyon rámfért ez a kis kikapcsolódás. A rápihenés egyébként elég jól ment már ekkorra, egész héten csak könnyű futásaim voltak, de a hétfői teljes pihenőt leszámítva minden nap futottam, nekem valahogy ez válik be a legjobban. Persze aggódtam kicsit az előző heti 103 kilométeres mennyiség miatt, Edzőbá szerint is baromság volt ennyit futni azon a héten, de igazából ez ugye nem célverseny, valójában egy maratoni felkészülés alapozásában vagyok. Szóval nem akartam a verseny miatt nagyon visszavenni, a pihenőheteket úgy tologattam, hogy erre és a verseny utáni hétre essenek, de ennyi. Amúgy jobban belegondolva az utóbbi fél év heti átlaga 80 km feletti, ahhoz képest a 103 se egy kiugró érték, nem kéne, hogy nagyon hátráltasson a versenyen, ha annak hetében rendesen rá tudok pihenni, és ebben nem volt hiba. Már péntek délután megérkeztünk a városba, szombaton kényelmesen elbuszoztunk az expohóz, ami egyébként a rajt területe is volt, míg a szállást direkt a céltól pár száz méterre foglaltam, mert sajna hazafelé sietni kell.

A verseny rajta 8:15-kor volt, ezért hajnali 5 órakor keltünk, hogy tudjak rendesen reggelizni, szeretem ha van 3 óra emészteni. Persze amúgy se aludhattunk volna sokkal tovább, mert várt még ránk nagyjából 40 perc séta a rajtig. Mindenképp gyalog akartunk menni, egyrészt busszal se volt sokkal gyorsabb az expóra menet, másrészt a hétvégi hajnali időpontban ki tudja jár-e már bármi? Ráadásul ki tudtuk használni az alkalmat, hogy a csomagjaink egy részét elvigyük az útbaeső parkolóban lévő autónkhoz, így a verseny után nem kell a szálláshoz hozni a kocsit, a maradék cuccot el tudjuk majd vinni. Érezhető volt, hogy nincs meleg, de azért azon erősen meglepődtem, hogy teljesen jeges volt az autó, nem igazán számítottam erre az elmúlt napok kiváló időjárása után. Ez nem is lenne amúgy gond, nekem futáshoz teljesen rendben van a hőmérséklet, viszont a karszárat és a kesztyűt sikerült elkevernem, csak egy atléta van rajtam a versenyre… Végül pont időben, egy órával a rajt előtt érkeztünk meg a helyszínre, ahol rögtön beálltunk a toi-toi-okhoz álló sorba. Döbbenetesen kevés volt egyébként belőlük erre a hatalmas tömegre. A találkozási helyszínek átbeszélése után elkezdtem melegíteni, nem volt vészes a hideg, csak a kézfejeim akartak lefagyni. Futás a tömeg miatt nem sok volt, egy kilométernyit sikerült összeköröznöm, de sok mobilizációs gyakorlatot végeztem el. 8-kor el is indultam a rajt felé, a centizgetés helyett inkább megpróbálok arra rászokni, hogy jó korán beálljak, legalább 10 perccel a rajt előtt legyek már a helyemen. Gyorsan sikerült, mert pont itt volt a piros zóna megnyitva, ahova egy gyors ellenőrzés után be is jutottam. A futók nagy része azonnal állt be a tömegbe, így maradt egy nagy üres tér itt, én inkább maradtam, hogy tudjak még tornázgatni a rajtig, gondoltam úgyis a zóna végéből akarok rajtolni. Csak akkor álltam be a tömegbe, amikor a rajt előtti percekben előre engedték a következő zónát, közéjük nem akartam bekeveredni. Itt viszont egy kellemes meglepetés ért, hirtelen megszűnt a hideg, és konkrétan láthatóan remegett a levegő a futók tömege felett, mint nyáron a tűzforró aszfaltnál, hihetetlen, de az emberek olyan mennyiségű hőt termeltek, és annyira elszigeteltek a hideg levegőtől, hogy rendesen meleg lett.

Felcsendült az olasz himnusz, rövid idő múlva pedig eldördült a rajtpisztoly. Az épp megkezdett sétálásból hamar megállás lett, olyan közelinek tűnt a rajtkapu, eléggé meglepődtem, hogy 1 perc kellett, míg eljutottunk odáig. A döcögős rajt után még kamerázgattam kicsit, jól éreztem magam, gondoltam belefér az 5 perces tempó erre a pár száz méterre, de lassan el kellene kezdeni a versenyt. Az első kanyar után próbáltam gyorsítani, de egyszerűen a tömegben képtelen voltam 4:40-en belülre kerülni, csak a következő kanyar után tudtam néha, amikor többekkel kiválva a tömegből, a járdákon próbálunk tempósabban haladni. Közben meg is volt egy kilométer, olyan 4:45 alatt, ami már most 20 másodperces hátrányt jelent a tervhez képest. Próbáltam nyugodt maradni, sok van még vissza, legalább nem futottam el. Viszont ahelyett, hogy javult volna a helyzet, kezdett egyre szűkebb lenni az út, ahogy kifelé haladtunk a városból, így továbbra is be voltam ragadva, miközben megláttam a 2. kilométert jelző táblát, ahol nyomtam is egyet az órán. Épp csak rápillantottam a 9:07-es időre, nem is jegyeztem meg pontosan, de éreztem, hogy bár még mindig nem az igazi, nem is vészes, aztán több tíz méterrel később csippant az órán az automatikus kilométer. Érdekes. Még szűkebb út valami fás területen, egy lány nagyon próbál haladni, beállok mögé, de nemsokára látom, ahogy elkezd kifordulni a bokája, miközben az aszfaltról letérve az út melletti gödrös talajon próbált előzni, szerencsére időben elkapta, és gond nélkül megúszta, viszont így nem jó, nincs értelme ennyit kockáztatni. Maradok az úton, emelkedni kezd, amikor elérem a 3. kilométert. A manuális csippantás szerint 4:24 volt, de nem tudok ezen gondolkodni, nagyon csökken a tempó, már 5 percen kívül vagyunk! Ahogy lejteni kezd, elkezdek csapatni, kezd fogyni a türelmem, azért most már haladni is kéne. Szinte fartlekezés lett a negyedik kilométer, ami lehet túl sokat kivesz belőlem, és így is csak 4:29 az idő, de újra városi környezetbe érünk, az út kiszélesedik, eljön a lenyugvás és a fókuszálás ideje. Egy darabig még ingadozik a tempóm, többször túl gyors, érzem is a levegővételemen, de pár száz méter után teljesen stabilra beállok, és érzésre amúgy minden rendben van. Hamar eljön a frissítőpont, természetesen semmit nem akarok most magamhoz venni, a maratonin előadott vedelés után nem merek inni se. Közben lemaradtam az ötödik kilométert jelző tábláról, viszont az óra automatikusan kidob egy 4:19-et, upsz, kicsit gyors, de semmi baj, behoztam valamennyit, és most már úgyis visszavettem. Az első 5k kb. 22:16 lehetett, azaz a tervezett 4:25-ös tempóhoz képest összesen nagyjából 11 másodperccel vagyok elmaradva, sokat viszahoztam, most már csak tartani kéne.

Lányomat keresem nagyon, valahova ide jött, attól félek lemaradtunk egymásról a nagy tömegben. Sokat futok még a frissítőpont után, szinte már el is könyveltem szomorúan a dolgot, amikor egyszer csak meghallom a hangját, ahogy szurkol, iszonyatosan feldob, szerintem itt el is dőlt minden a verseny kimenetelét illetően. Tökéletesen fókuszáltan futok tovább, már kellően szétrázódott a mezőny, persze rengeteget előzök, de nem akadályoznak a tempómban. A 6. kilométer táblánál nyomok egyet az órán, 8:33 a kettő egyben, uhh, azért ez egy kicsit gyors, a 4:17 még nem az én világom, óvatosabban kellene. Persze mostanra már egyértelmű lett, hogy amúgy is gyorsabban futok a tervnél, mert érdekes módon a szokásostól eltérően az új órám a Stryde-al rövidebbnek méri a távot, így lassabnak a tempót a valóságosnál. Ez egy hitelesített pálya, szóval a kilométer táblákat szentírásnak kell venni, és eddig nagyon pontosan tért el az óra és a táblák, mindig pont 3-4 másodperc volt a különbség. Sajnos tegnap kidobtak az atlétikai pályáról, ahol meg akartam csinálni a Stryde kalibrációját, így nem csoda, ha nem tökéletes még a dolog. Viszont annyira jól érzem magam, hogy arra jutok, az óra szerinti 4:25-re állok be, ami ugyan kicsit gyorsabb lesz a valóságban, de legalább behozom az elején felhalmozott lemaradást. Nem mondom, azért párszor jöttek olyan gondolatok, hogy nem kéne gyorsabban futni a tervnél, nehogy baj legyen, de valahogy olyan pozitív hangulatba kerültem, hogy sehogy se tudott semmi ilyen gondolat eluralkodni rajtam. Meg tudom csinálni, csak ezen járt az eszem. Közben volt valami várostábla is, jól elfutottunk Verona központjától és el is jött a hetedik kilométer, szépen tartom a tempót, pedig itt még kis emelkedés is volt, de egyáltalán nem zavar. Előveszem a kis zselémet, elmammogtatom, inni nem tudok rá, de nem foglalkozom vele, majd ha lesz frissítő iszok, ha nem, akkor nem. Lazán megívelve kukába hajítom a tasakot egy kedves kertvárosi részen, és már el is jön a nyolcadik kilométer, szalad az idő. Van itt néhány kanyar, de nagy íven lehet venni őket, nem zökkent ki, sőt egyre könnyebb futni, kicsit lejteni kezd az út. Egy hídhoz közeledünk, elő is veszem a kamerát, hogy videózzak kicsit, jól néz ki a folyó, jól néz ki a rengeteg futó a partján, de baromi jó most ez! A nagy örömködésben jól be is lassultam, vissza kell gyorsan szedjem a tempóm.

Jó messzire ellátni, sokára lesz még a visszafordító, de hamarosan feltűnnek a mezőny előtt haladó motorosok, majd az időt mutató autó is, 45 percet mutat, és bizony már a tizedik kilométeren is túl vagyok. A második 5k 21:43 lett, és épp 44 perc az összidőm eddig, azaz már úgy 10 másodpercnyi előnyre fordítottam az eddigi hátrányomat a tervhez képest. Érkeznek az elsők, állati jól néz ki, ahogy futnak, szurkolok nekik, viszont lassan át kell térjek a bal oldalra, mert egy nagyobb csoportot kezdek utolérni, akik az egyik iramfutó körül tömörülnek. Szép lassan elhaladok mellettük, és hirtelen már a 11. kilométert is elhagyjuk, meg is van a féltáv, és még mindig tök jó minden, semmi jele annak, hogy itt ma bármi is rosszul alakulhatna! Szinte repül az idő, elérjük a visszafordítót, ez mondjuk baromi szűk volt, de semmi panasz nem lehet, eddig hibátlan a pálya, és az idő, az meg egyenesen csodálatos! Gyönyörű őszi napsütés, a színek egyszerűen fergetegesek, a hőmérséklet ideális, a levegő meg se mozdul, ennél jobbat kívánni sem lehet. Most már kezd ismerős lenni néhány srác, akik kilométerek óta stabilan egy tempót futnak velem, két Bergamoi mögé be is állok, csak könnyebb, ha ők törik az utat. Olyan 13 kilométernél felbukkan egy frissítőállomás, hát már el is felejtettem az előző zselét, igazából mindjárt jön a következő, de semmi gond, felkapok egy üveget, és iszok egy-két decit, majd a többiek példáját követve eldobom az út szélére a palackot. Furcsa volt, hogy nem pohárban van a frissítő, de amúgy nekem praktikusabb, ebből sokkal könnyebb inni, és a víznél talán mindegy is, de az ilyen powerade szerű italnál azért elég durva pazarlás, hogy egyet belekortyolnak, és elhajítják az egész üveget. A másik furcsaság az első kuka volt, ami rögtön az asztalok mögött volt takarásban, hát ilyen gyorsan képtelenség kibontani az üveget és még inni is belőle, hogy abba bedobjuk, bár utólag visszagondolva ez valószínűleg a lassabbaknak szólt. Jelzés ara vonatkozóan viszont semmi nem volt, hogy később is lesz kuka, így abba 1, azaz pontosan 1 lány futó dobta az üvegét, tényleg mindenki más az út szélére hányta. Ha gonosz akarnék lenni, mondhatnám, hogy ez nem olyan sokat rontott az olasz szeméthelyzeten, de ez nyilván nem teljesen igaz, és ráadásul egy fiatal fiú szedegette is össze őket, remélem senki se találta fejbe. Kicsit elmorfondíroztam ezeken a dolgokon, de mivel a 14. kilométer is eljött, elkezdtem majszolni a második zselémet. Bakker, megvan a kétharmad, és minden annyira csodás, nem hiszem el, egyszerűen nem hiszem el! A 15. kilométernél 1:05:47 az összidőm, a harmadik 5k-m így 21:47 lett, gyakorlatilag tökéletesen egyenletesen haladok.

Baromi jó ez a folyóparti rész a nyílegyenes úttal, fullra a futásra lehet koncentrálni, teljesen rajta is vagyok, azonnal érzem is, amikor a Bergamoi srácok lassulni kezdenének, már állok is ki mögülük, amúgy érdemes most oldalt váltani, mert megint egy iramfutót körülvevő csoporthoz közelítünk. Próbálok jó felvételeket is lőni közben, beállok eléjük, a kamerát rájuk fordítva, lelkesek nagyon, imádom! Pár száz méter után feltűnik, hogy nem szakadok el tőlük, biztos lassultam, gyorsan vissza is állítom a tempóm. Jön egy híd, nagyon figyelek, hogy a lányom itt lesz-e, de ez még nem az, de már látom a 17. kilométertáblát, annyira durva, már alig van vissza, hogy repülhet így az idő, miért nincs semmi szenvedés? Újabb híd, ahol egy fura kis torony van a folyó közepén, érdekes. Elszórtan van errefelé már néhány szurkoló, de inkább az iramfutókkal futók csinálják a hangulatot, és van egy-két DJ is, akik zenélnek az utcán. El is kezdtem gondolkodni rajta, hogy azért ennél sokkal nagyobb hangulat szokott lenni a pesti versenyeken, a zenés pontok, a lelkes szurkolók rengeteget hozzátesznek egy ilyen futáshoz, és hát számomra nagyon meglepő, hogy az olaszok ilyen csöndben néznek, egészen más vérmérsékletre számítottam. Rákanyarodunk egy hídra, ahol frissítőpont is van, persze ilyen közel a verseny végéhez már biztos nem fogok inni, próbálom elkerülni a megálló embereket, amikor meghallom lányom szurkolását, nagyon megörülök neki! Repülnek a kilométerek, még mindig nem merem elbízni magam, de amikor már két kilométer sincs vissza, és egy gyönyörű téren futok át, szól valami zene, hát ott teljesen elérzékenyülök, nem tudom, de nem is akarom visszatartani, ez most kell, ezt most rohadtul megérdemlem, annyi munka, annyi küzdelem, annyi feladás után végre pontosan olyan a futásom ezen a versenyen, amilyen az álmaimban, egyszerűen tökéletes, semmi szenvedés, semmi probléma, teljesen jól vagyok, könnyedén megy, és imádom az egészet! A huszadik kilométert 1:27:35-nél csippantom, azaz 21:48 volt a negyedik 5k, még mindig brutál egyenletes a tempóm!

Nagyon kevés van hátra, mindössze 1100 méter, ez még három pályakör sincs, és még mindig rendkívül erősnek érzem magam, kicsit sem fogytam el, kezdjek el hajrázni? Nem, egyáltalán nem akarok, ezt most nagyon ki akarom élvezni, minden méterét ezzel a jóleső tempóval futni, mert ilyen még sose volt, ez a táv sose adta magát nekem ilyen könnyen! Inkább próbálok videózni még, és tényleg csak élvezni az egészet, így is brutál egyéni csúcsot futok, egy hajrával elérhető néhány másodperc mit számít már? A célbaérkezés leírhatatlan érzés, olyan volt, mint amikor először sikerült lefutnom egy félmaratont, és ez nagyon megnyugtató, féltem már, hogy sose fogok újra a közelébe se kerülni azoknak az élményeknek.

Verdikt

Az idei év eddig eléggé felemás volt, sok pozitívumot tudok felsorolni, fizikailag szerintem életem formájában vagyok, de a célversenyek nagyon nem sikerültek. A sikertelen pesti maratoni után már teljesen elfogadtam, hogy zsinórban ez lesz a második év, amikor egyik PB-met se sikerül megjvaítani, és mivel ez nem célverseny volt, nem stresszeltem rá, teljesen elvárások nélkül érkeztem. Na persze azért nem fekete-fehér a dolog, mert bár az edzéstervem fő vonalát nem szakítottam meg emiatt, kemény mennyiség volt az előző héten, viszont ezen a héten rendesen rápihentem, nem olyan volt, mint a pesti félmaraton, amikor egy erős edzéshét végén álltam oda. A "nem stresszeltem rá" dologról is csak annyit, hogy ez nem egy kapcsoló, amit egyszerűen kikapcsolok, előtte nap és a rajt előtt is azért volt bennem feszültség rendesen, szerintem ez nálam elkerülhetetlen, viszont érezhetően kevesebb, és a verseny közben is mintha sokkal nyugodtabb lettem volna. Na meg valamiféle tempóterv azért kell legyen az ember fejében a rajtnál, amivel nekivág, ez most itt nekem 4:25/k volt, ami majdnem 10 másodperc/km-el gyorsabb a PB-m tempójánál, szóval azért még egy nagyobb fejreállás esetén is valószínű volt a javítás. Végül az 1:32:20-as eredményem, több, mint három és fél perccel lett jobb, ráadásul azon a távon, amiről eddig azt gondoltam, hogy nekem a legnehezebben megy. Valahogy számomra eddig a maratoni tempója élt úgy a fejemben, mint ami viszonylag kényelmes érzés, és ott csak a táv hossza miatt lesz a vége kellemetlen, amivel szemben a félmaratonon már egy kényelmetlenül gyors tempót kell nyomni, amihez képest viszont baromi hosszú, és mondjuk egy 10k akármilyen gyors is, azért csak hamarabb véget ér, így a félmaraton volt a mumusom. Érdekes módon most kényelmesnek éreztem a tervezettnél is gyorsabb tempót, talán túlságosan is, az is elképzelhető, hogy még több van bennem, amit ki lehet hozni jövőre!

A pulzusadatok is erre engednek következtetni, de olyan 8 kilométertől elkezd nagyon ingadozó lenni a grafikon, nem igazán vagyok biztos benne, hogy az órát rendesen meghúztam, ráadásul új, még semmi tapasztalatom nincs vele, hogy a rögzített értékek mennyire valósak. Eléggé gyanús az egész, szerintem az első 5k-ra a 158 a másodikra a 160 reális lehet, de utána nem hinném, hogy csökkent volna, 161-162 körül lehetett az inkább, de még ez is sokkal alacsonyabb, mint amit engedhetnék, Siófokon például 170 körül volt. Mondjuk az azért kellemetlenebb is volt, lassultam is a második felén, és a végére teljesen el is fogytam, szóval most ez az óvatosabb megközelítés jobbnak tűnik. Főleg mentálisan sokkal jobb nekem az erősen célba érés, a negatív szplit, mert azok a versenyek, ahol teljesen kifacsarom magam, de elfutom az elejét, még akkor is rossz szájízt hagynak, ha egyébként az időeredménnyel amúgy elégedett lennék. Persze tudom, hogy én teszem ezt saját magammal, csak rajtam múlik, hogy fejben hogyan élem meg ezeket a helyzeteket, de igazából ebben kicsit sem akarok változni, hiszen ez az egész a teljesítménykényszerre vezethető vissza, abból pedig nem akarok engedni, szeretem, ez visz előre. Én soha nem leszek egy örömfutó versenyen, számomra az edzések adják a futás örömét, versenyen midig 120%-ot fogok beleadni, és biztos, hogy sokszor pofára fogok még esni, ahogy az idén annyiszor, de nem baj. Hajrá!

Budapest Maraton 2023.

A célverseny

Az idei évem fő versenyének ezt a maratonit szántam, és a szerintem nagyon sikeres felkészülést követően mindenképp komoly javulást vártam a 2021-ben elért egyéni legjobbamhoz képest. Mindent pontosan megterveztem, 3:19 körüli időhöz szükséges tempóval kalkuláltam, amiben volt lehetőség kis lassulásra a második felében, hogy még úgy is meglegyen 3:20-on belül. A frissítést is alaposan átgondoltam, 6 zselét terveztem, 2 sótabit, és még szőlőcukrot is vittem magammal, ha a végén nagyon rosszul lennék. A frissítéshez a kezemre még a frissítőpontok helyeit is felírtam, tényleg soha nem álltam még felkészültebben egy maratoni rajtjában. Az előzetes armageddon jelentések természetesen nem jöttek be, a rajtra szinte tökéletes futóidőben került sor, felhős, 15 fok, és már nem is esett, szél nem volt jelentős.

A kettes zóna elejére álltam, kicsit féltem, hogy túl gyorsan fogunk kezdeni, hát ennek most kivételesen pont az ellenkezője történt. Elég rendesen feltartottak az első kilométereken, amit egyáltalán nem értek, gyakorlatilag csak 1-es rajtzónásoknak kellett volna előttem lennie 4:30-on belüli tempóval, én meg 4:43 körül szeretnék haladni, és nem tudok. Kicsit lassú lett így az első két kilométer, de ezt végülis nem bántam, próbáltam nyugodt maradni. Minden jól ment, a várhoz kapaszkodás se volt gond, 4 kilométernél ittam vizet is, a terveim szerint próbáltam minél több folyadékot bevinni. Az alagút nagyon szuper volt, a hídra felfele óvatosan mentem, az első 5k 23:33 lett, 23:29 volt a terv, ez teljesen rendben van.

Élveztem a pesti részt, viszont már megint feltűnűen sok volt a különbség az órám és a táblák között, és hát a Stryd nem kéne csaljon, lehet túl sokat csalinkázok, viszont ezt figyelembe kell vennem, ezért próbálok óra szerint gyorsabban haladni. Egyszer volt egy hirtelen nagyon erős széllökés oldalról, azért az egy pillanatra megrémített, de utána nem volt semmi. 6 és 7k között megettem az első zselét, 7,5k-nál volt a frissítő, ott tudtam inni. Hamarosan jött a rakpart, és a második 5k 23:23 a tervnél 4 másodperccel gyorsabb, így pont behoztam a lemaradást, másodpercre terv szerint. Legalábbis a tábláknál, amihez viszont az óra szerint 4 másodperccel gyorsabb kilométereket kellett futnom.

A Szabadság híd előtt ügyesen lejöttem a macskakőről, aztán mehettem vissza, mert nem ott ment a pálya. Klasszik Gábor. A híddal nem volt különösebb gond, de valahogy kezdett egyre több futó lenni, és egyre több feltűnően lassú, ennyien elfutották volna? A következő frissítő 11,5-nél volt, itt be is toltam a második zselét, ezt is jóval több vízzel, mint szoktam. Ahogy közeledtünk a rajtkapuhoz, már tényleg iszonyat tömeg lett, megint egyfolytában kerülgetnem kellett, de most sokkal rosszabb volt, mint a rajt után, mert nagyon nagy volt a tempókülönbség, és nagyon sokan egyáltalán nem figyeltek, a többi velem egytempójú maratonista is össze-vissza cikázott, volt, hogy majdnem egymást löktük fel. Nem értettem mi történik, több rajtszámon 5-ös zónát láttam, utolértünk valami más távot? A kapu előtt gyermekeim szurkolnak, ez megnyugtatott kicsit, de csak addig tartott, amíg az egyik visszafordítóban az előttem lévő konkrétan megállt, és hiába vágtam ki nagyon gyorsan, még így is nekimentem. Úgy 100 méterrel később meg fotósoknak álltak meg lányok pózerkodni, őket épphogy sikerült elkerülnöm, mi a fene történik itt? A rakpartra leérve a szélesebb úton kicsit jobb lesz a helyzet, de így is nagyon kellemetlen, mert a jelentősen lassabb tempó körülöttem észrevétlenül, de állandóan engem is lassított, egyfolytában vissza kellett gyorsítanom, ami nem épp ideális, ez nem egy fartlek edzés... A 14,5-es frissítőnél is ittam, és innen egy amúgy tök jó kis szakasz lehetett volna, de ez a tömeg, és a kis szembeszél eléggé felőrölték az idegeimet. Ez a zavaros 5k 23:30 lett, ami 3 másodperc veszteség a tervhez képest, de elég sokat kivett belőlem.

18,5-nél megettem a harmadik zselét sok vízzel, és ezután nem sokkal elkezdődtek a problémák. Az oldalam szúrni kezdett, kicsit lazítanom kellett a tempón, hogy ne legyen nagyobb gond. A negyedik 5k 23:47 lett, ez összesen 20 másodperc, még bőven beleférne a B tervbe, ami 1:39:30-as első félmaraton. Az 1,1k viszont 5:17 alatt lett csak meg, amivel pontosan 1:39:30 lett ugyan a féltáv, de így nem fog menni, túl gyors a lassulás. Már jó ideje érzem, hogy pisilni kell, így a 24-es kilométernél lévő frissítőponton kiálltam a piszoárba, és zselét is ettem, több, mint egy percet veszítve itt, de még mindig úgy voltam vele, hogy inkább elengedem most a 3:20-at, ha ezzel még megmarad a lehetőségem egy kisebb egyéni csúcsra. Sajnos a hosszú állás utáni továbbindulás elég fájdalmas volt, a combhajlítóim teljesen kikészültek, ilyen végtelen fáradtság tört rájuk, amit nem igazán tudtam hova tenni, a verseny előtt nagyon visszavettem a futást, hogy kipihent legyek, úgyhogy próbáltam is ezt figyelmen kívül hagyni, és felvenni a tempót. Egyáltalán nem akart menni, és épp jött az Árpád híd is, felfele csak lazán futottam, ez még rendben volt, de utána a Margit szigetre vezető lejtő ellenére se tudtam normális tempót kihozni, és még a gyermekeimet se láttam sehol, így itt elengedtem mindent, csak elkocogtam a célig, és elég sokszor megálltam nyújtani is.

Verdikt

Gondolom felesleges ecsetelnem, hogy milyen szintű csalódottságot éreztem a verseny hátralévő részében, és a célban is, amikor 3 óra és 40 percnyi kínszenvedés után beértem végre. Ez nem csak az egyéni legjobbamtól marad el jelentősen, hanem már életem második maratonija is jelentősen gyorsabb volt 5 évvel ezelőtt. Ez nyilván nem a realítás, mint ahogy Bécs sem volt az. Felmerül viszont akkor a kérdés, hogy az idei évvel mi a probléma? Hogyan fordulhat elő, hogy az előtte futott mindössze 3 maratonim mindegyike egyéni csúcs lett, az idén meg a kettőből az egyik életem legrosszabja, ez pedig a korábbi 3 közül is csak egynél, a legelsőnél lett jobb? Ráadásul véleményem szerint sosem voltam ilyen jó formában, sosem edzettem ennyire tudatosan és elszántan, versenyeken ez miért nem látszik? Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy csak a szabvány távokon nem tudtam felmutatni semmit se, de még ez sem teljesen igaz, mert ha az 1500 méteres versenyt nézem, az végülis kiválóan sikerült, de mivel először futottam, értelemszerűen nincs összehasonlítási alapom. A felkészülés közben már a Futás éjszakáján is elég jónak tűnt a formám, aztán a monorierdei versenyen szép nagy előrelépés rajzolódott ki a korábbiakhoz képest, és a Budapest Mass Race is elég jól ment a brutáis hőséghez képest.

A pulzusgörbét nézegetve nekem meglepően magasak a számok, ennél a tempónál jóval alacsonyabb pulzusra számítottam a korábbi hosszú futásokba épített versenytempó gyakorlások adatai alapján. Persze a tempó mérési probléma miatt gyorsabban futottam, mint azokon, ez az eltérés egy részét megmagyarázná, de még így is van egy olyan érzésem, hogy aznap valami nem volt teljesen kerek a szervezetemmel. Ettől függetlenül ilyen pulzusértékekkel futottam már végig maratonit gond nélkül, szóval elfutás esete nem áll fenn, az aznapi formámmal és a választott tempóval mennie kellett volna.

Ami biztosan más volt, mint korábban, hogy próbáltam a lehető legtöbbet inni, és ez simán lehetett az egyik fő probléma, mivel korábbi versenyeken és edzéseken is jóval kevesebb folyadékot szoktam bevinni, épp ezért akartam ezen változtatni, de úgy tűnik nagyon visszaütött. Persze önmagában még ez sem jelentett volna ekkora gondot,ha leállok a vedeléssel a problémák kezdete után, akkor szerintem pár perc veszteséggel meglehetett volna. Viszont a megállás után igazából a lábaim nem vittek tovább, ez a combhajlító fáradtság volt a legsúlyosabb probléma, aminek az okára végül másnap jöttem rá: az erősítő torában épp emeltem volna fel a súlyt, és hát nem sikerült, mert pontosan ott terhelődött volna, ahol a versenyen is éreztem a fáradtságot. A verseny előtti hetekben a futást erősen visszafogtam, viszont az erősítést egyáltalán nem, sőt, a felszabadult idő miatt még jóval többet is csináltam, és nagy valószínűséggel ezzel rendesen megnehezítettem a dolgom.

Talán mindez még mindig kevés lett volna a kudarchoz, mert az az igazság, hogy fejben valahogy még mindig nem tudom összerakni a versenyeket. Amennyire magától értetődő volt régen, hogy egyszerűen csak végig kell futni a távot, nem problémázni, hanem csinálni, annyira nem akar menni ez már hoszzú-hosszú ideje. Pedig próbálok tudatosan pozitív maradni, de valahogy itt se ment, túlságosan felidegesítettem magam a 10 km utáni tömegen, és így teljesen kizökkentem a fókuszáltságból, utána minden apró kis problémát százszorosára nagyítottam fejben. Biztos nem segít a verseny előtti hetekig tartó aggódás azon, hogy vajon jó tempót választottam-e? Egyik nap azt gondolom, hogy "5k-t nem tudok ezzel a tempóval futni, tuti nem fog menni végig", másik nap meg, hogy "menne ez gyorsabban is, nem kéne ilyen lassan kezdeni, mert nem lehet behozni", ennyire hullámzó érzelmekkel töltött hetek után a versenyig teljesen kicsinálom magam. Nem tudom mi erre a jó megoldás, de valamin változtatnom kell, talán több versenyzéssel tudnék önbizalmat éppíteni.

A célbaéréskor érzett csalódottság aztán rám nem jellemző módon megdöbbentően hamar elmúlt, örültem a gyermekeim jelenlétének és szurkolásának, örültem, hogy végigcsináltam, hogy nem adtam fel, örültem a sok vidám futónak, örültem az életnek :) A felkészülésem végülis nagyon sikeres volt, rengeteget fejlődtem, sokat fogytam, életem formájában vagyok, hiába nem jött ki ezen a versenyen, ezek attól még tények. Előbb-utóbb minden hibát elkövetek, de ha mindből tudok tanulni, és nyomom tovább a következetes felkészüléseket, egyszer majd versenyeredményben is manifesztálódni fog a dolog. Hajrá!

Wizz Air Budapest félmaraton 2023.

A tavalyi kihagyás után már biztos nem ez lesz az a rendezvény, amin minden évben elindulok valamilyen távon, mert hogy nem is lesz olyan :) Az utóbbi évek szokásának megfelelően a meleg miatt az idén is csak a 10k-s távra neveztem be. Ember tervez...

---

2016: https://gaboruton.blogspot.com/2016/09/31-wizz-air-budapest-felmaraton.html

2017: https://gaboruton.blogspot.com/2017/09/32-wizz-air-felmaraton.html

2018: https://gaboruton.blogspot.com/2018/10/wizz-air-budapest-felmaraton-2018.html

2019: Kocogós félmaraton, nem született poszt

2020: https://gaboruton.blogspot.com/2020/10/wizz-air-10k-2020.html

2021: https://gaboruton.blogspot.com/2021/09/manna-abc-10k-2021-wizz-air.html

2022: Sajnos kimaradt

---

Aztán a 10k-s nevezésemet mégis visszamondtam. Nem, nem azért mert mégsem indulok, hanem mert kiderült, hogy a félmaratoni OB-ra idén nem lesz nevezési szint, és itt rendezik meg. Nyilván fényévekkel vagyok lemaradva az OB mezőnyétől, tök utolsó leszek, akkor minek? Nincsenek tévképzeteim, eléggé jó kapcsolatot ápolok a számokkal, és ez a sport igen egzaktul mérhető, pontosan tudom, hogy hobbi szint az, amit én művelek a futásban, és alapvetően semmi keresnivalóm nem lenne a rendes atléták között egy országos szintű bajnokságban. De engem ez egyáltalán nem érdekel, itt nem az a kérdés, hogy minek, hanem hogy ha van rá lehetőség, akkor miért ne? Egyébként ami még fontosabb szempont volt, hogy a maratoni felkészülésem ezen szakaszában a félmaratoni verseny sokkal hasznosabb, mint egy 10-es, akármilyen meleg is lesz.

A verseny

A szombati átmozgatás nem volt túl megnyugtató, a lábaim fáradtak, és 10 után már a Nap is baromi erősen süt. Igen, megint kegyetlen meleg lesz. Persze nem pihenőhéten vagyok, 70 kilométerrel a lábakban, egy 17 kilométeres dombozás után fél nappal nem csoda, hogy nem megy olyan jól. A verseny előtti bemelegítéskor már sokkal jobbnak éreztem a lábaimat, megnyugtató volt a helyzet. Az időt viszont sikerült elszámolni, a piszoároknál gigantikus sor volt, de nem indulhattam el wc-zés nélkül. Mire sikerült megoldani, csak pár perc volt a rajtig, szemből nem engedtek be minket, így nem is tudtunk teljesen előre állni az OB mezőnyéhez. Az OB-n bruttó időmérés van, ami miatt a normál nettós méréshez képest nem mindegy honnan indulunk, de nekünk végülis most ennek a pár másodpercnek nem volt igazán jelentősége.

A versenyre 4:30-as egyenletes tempót terveztem, viszont az elején mégis elmentem Petivel, a 4:25-ös tempó nagyon könnyedén jött. Előzetesen a 4:30-al úgy számoltam, hogy annak mindenképp mennie kéne, biztonsági futás lehetett volna, gondoltam megpróbálhatom kicsit erősebben is. A 3. kilométer már 4:23 volt, ekkor besoroltam Peti mögé, és szép lassan elkezdtem leszakadni, de a 4:25-öt azért tartani akartam. Az első 5k 22:06 lett, és már itt elég nagy eltérésben volt az órám a távban, ami nagyon idegesített. Ezután el is kezdtem minden hivatalos kilométernél nyomkodni, hogy valami pontos adatom is legyen. Jött egy hivatalosan 4:30-as, amit egyáltalán nem értettem, tökre ugyanazt a tempót tartottam érzésre. Jött az első nehezítés, egy visszafordító, fel a rakpartról, amit megnyomtam kicsit, hogy ne veszítsek időt.

Ezzel meg is volt a verseny harmada, tök jó állapotban voltam, pulzusom 5-6 ütéssel alacsonyabb, mint amikor a PB-met futottam, és a frissítés is jól sikerült, sokat hoztam a körülöttem lévőkön, Petit is majdnem utolértem. Szépen visszaálltam a tempóra, minden jó volt, míg egy újabb visszafordító után szem-be-sültem az Árpád híddal, és konkrétan kisült a szemem, telibe szemből kaptuk itt a Napot. Próbáltam látni valamit, meg nem túlságosan magamba zuhanni, kicsit engedtem a tempón, de tényleg nem sokat, egész jól megfutottam az emelkedőt, viszont emiatt már kezdtem érezni a lábaim. 22:23 lett ez az 5k, ami még mindig teljesen jó volt, és a féltáv is eljött hamarosan. A szigetre lefelé még megtoltam, hogy visszahozzak valamit az időből, de utána a lábaim kezdtek nagyon betonná válni, képtelen voltam újra felvenni a korábbi tempót. Ez nem is lett volna probléma, gyorsan tudatosítottam, hogy akkor innen a 4:30 bőven elég, és ez jó is volt a Margit hídra mászásig. Ott viszont nagyon megborultam, oké, hogy felfelé belassultam, de utána a lefelén se tudtam összeszedni magam, és 22:59 lett már ez az 5k.

Jöhetett az utolsó zselé, lekínlódtam valahogy, nem tudtam rá sokat inni, aztán hamarosan elkezdett szúrni az oldalam. Mindeközben a rakparton a tűző Nap is nagyon kikezdett, egy PB-ben reménye vitt még egy darabig, de azt se tudtam mit kéne ahhoz futni, annyira nem számítottam rá, hogy szoros lehet. Kb. 2k-n még tartottam magam, de aztán már 4:50-re lassultam, és az is kínszenvedés volt, főleg az utolsó hídra mászáskor. 23:46 kellett már ehhez az 5k-hoz, és a maradék 1,1 kilométer se volt egy diadalmenet, úgy vonszoltam be magam a célba, és nagyon örültem, hogy végre vége.

Verdikt

Összességében nem vagyok elégedetlen ezzel a versennyel, eleve nem volt célverseny, nem voltam rápihenve, betonnak éreztem a lábaim már az első híd után, ami sokat rontott a kedvemen és meleg is volt. Az oldalszúrást meg nem értem, a gyomrom rendben volt, talán a folyadék lehetett kevés, nem ittam sokat, viszont rengeteget izzadtam, lehet sót is pótolni kellett volna. A keringési rendszerem sokkal többet elbírt volna, most vagy a lábaim voltak gyengék, vagy egyszerűen fejben nem vagyok elég erős, és simán végig vihettem volna a tempót, ha hajlandó vagyok elviselni az ezzel járó szenvedést. Nem tudom hol van az igazság, mindenesetre a frissítést át kell gondolni, több szénhidrátot kell bevinni, mert lehet itt cukorhiány is a negatív gondolatok elhatalmasodása hátterében. Végeredményben ezt a versenyt fogom PB-nek tekinteni, mert egyrészt ez a hivatalos, másrészt meg megnéztem a Siófokit, és hát ott !!! 500 !!! méterrel kevesebbet mért az órám, mint most. Ekkora eltérés nem lehet, tuti rövidebb az a pálya, nem is oda fogok menni novemberben, nem akarom átverni magam, inkább beneveztem Veronába hitelesített pályára. Nem mintha számítana, de amúgy nem lettem utolsó az OB-n :D

K&H félmaraton

Az időjárás szempontjából kedvező időpont és a teljesen sík pálya ideálissá teszi ezt a versenyt egy jó félmaratoni száguldásra. Már tavaly is szerettem volna indulni itt, de akkor a korona miatt sajnos elmaradt. Idén viszont nem, ráadásul ettől a versenytől vártam, hogy a nyár közepe óta tartó felkészülésem gyümölcsét egy PB-ben arathassam le.

A nagy célomat, hogy még az idén megdöntsem valamelyik egyéni legjobbamat végül már a maratonon elértem, emiatt kicsit le is eresztettem. Két tökéletesen sikerült hétvége után nagyon boldog voltam, és túlságosan belefeledkeztem önmagam ünneplésébe, ami miatt jelentősen csökkent a motivációm a kemény munka iránt, kicsit mintha céltalanná váltam volna. Pedig ez csak egy állomás, nem szabad túl sokat örömködni, mert közben a forma meg nem javul :) A maraton után elég volt a szokásos hétfői pihenőnapon kívül csak egy plusz nap henyélés, és már tudtam is rövid könnyűeket futni, amihez kedvem is volt. Már a maraton utáni héten is sikerült 50 km felett futnom, aztán a következő 2 hét 70 fölöttiek voltak, jó időeredményekkel a feladatosoknál, de már egyre többször volt szenvedős az elindulás, mentálisan kezdtem teljesen kifáradni, aztán sikerült egy kemény pályaedzéssel a végén fizikailag is teljesen kicsavarnom magam. Ezután úgy döntöttem, a maradék két hét már inkább szóljon a regenerálódásról, ennyi idő alatt úgysem lehet igazából fejlődni, felesleges erőlködni, viszont ha túltolom, akkor az egész eddigi munkát tönkreteszem.

A verseny

A Siófokra érkezésemkor az autó szerint 3 fok a hőmérséklet, és kiszállva éreztem is, hogy tényleg nincs az a nászéjszakai forróság. Egyedül jöttem a versenyre, amit nem nagyon szeretek, mert a cuccokkal mindig csak gond van. Mondjuk pont a BSI versenyeken ezzel nem igazán szokott probléma lenni, kiválóan szervezett a csomagmegőrzés, de most nem találom a rajtszámon a szokásos megőrzős csíkot, meg is ijedek, hogy nem is lesz? Aztán megtalálom, de a hideg miatt nyilván sokáig várok az átöltözéssel, és persze mindenki más is, így nagyon hosszú sorok alakulnak ki. Jobb híján sorbanállás közben próbálok bemelegíteni, ami mondhatni nem túl optimális, és a verseny előtti szokásos mosdólátogatást sem tudom megejteni, teljesen esélytelen már a sorra kerülés. Nem túl sokáig vártam a wc sorban, de még így is elég későn állok be a rajtzónába, az órám nem is találja meg a GPS jelet a rajtig.

BSI versenyen olyan fotó, amin csak én vagyok, hihetetlen :)

A kis órám adatai nélkül "vakon" indulok meg, de ez még legfeljebb csak egy kis idegeskedésre adhatna okot, úgyis a hivatalos kilométer jelőlők számítanak, az időt meg tudom mérni. Viszont hirtelen beszűkül a pálya, és egy nagyon sűrű tömegben találom magam, még senki se tudta felvenni a saját tempóját, így össze-vissza fut mindenki, és próbálja kikerülni az időnként felbukkanó oszlopokat, egyéb tereptárgyakat. Az órám 5 perces tempót mutat, az még ráadásul igen lassú, előrébb kellene jutni, valahogy kikeveredni a tömegből, rendkívül stresszes az egész helyzet. Próbálom összeszedni magam, de egyszercsak elhagyjuk az első kilométert, ami szerint viszont nagyon nagy a tempó, ez teljesen megzavar, mert közben érzésre meg lassúnak tűnt. Legalább a tömeg szétoszlik, sokan lemaradnak, és széles lesz az út is, nyugodtan rá lehet állni valami tempóra. Persze nem tudom épp mennyi az annyi, a második kilométerjelzésnél viszont pontosan nyomom az órát, innen már legalább az előző ezres tempóját tudni fogom, az is valami. Ki is derül a harmadik kilométer után, hogy nagyon gyorsan kezdtem, és a gyomrom is elég rossz. Elkezdek ezeken rágódni, ami nem igazán segít a helyzeten. Gyorsan felidézem az UB-n és a maratonon bevált pozitív gondolkodásos módszert, szerencsére sikerül is gyorsan kiüríteni a fejem, és csak a futásra koncentrálni. Hirtelen mindn szép és jó, beállok a megfelelő tempóra, nem érzem megterhelőnek, jól esik a futás.

A rajt után még nagyon nem voltam egyedül

Bence szurkolása tovább növeli az örömömet, gyorsan fogynak a kilométerek, és eljön a tervezett két zseléből az elsőnek az ideje. Ez a művelet hatalmas bénázásba fordul, persze nem a zselé bevitelével volt a gond, azt már eleget gyakoroltam, hanem egyszerűen képtelen voltam futás közben felvenni a vizet. Valószínűleg a hideg miatt annyira elgémberedtek az ujjaim, hogy a normál körülmények között meglehetősen egyszerű művelet se ment. Kénytelen voltam végül megállni, és úgy inni, ami semmilyen szempontból sem jó, de főleg fejnben tud nagyon kizökkenteni. Valahogy mégis sikerül nem túlzottan elkeserednem, és a feltáruló Balaton látványa is nagyon feldob, imádom ezt a tavat! Hosszan futunk a parton, közben egy lány csapatot érek utol lassan, kicsit be is állok mögéjük. 44:59-nél elérjük a 10k-t, pont 4:30 az eddigi átlagom, elég jól megy, elégedett vagyok. A tempó viszont ingadozni kezd, úgyhogy elkezdem előzgetni őket, és amikor már épp előre állok, egyikük visszaelőz. Mi történik?

"Köszi a sprintet!", Szívesen, de miről is van szó? :)

A csapat előzése miatt már így is kicsit gyorsabb voltam, mint szeretném, de ez még joban megzavar, akaratlanul is tovább gyorsulok. A kapunál jön meg a válasz, nekik itt volt a verseny vége, és nyomtak egy hajrát, ki is állnak, hirtelen szinte mindenki eltűnik, aki körülöttem volt. Feltűnnek viszont teljesen új arcok, és gyanúsan lassúakat is előzgetek, teljesen elbizonytalanodom, hogy jó helyen vagyok-e egyáltalán? Lehet elvétettem valahol a pályát, és nem az én távomnak megfelelő helyen vagyok? Eleve 3 körösnek kéne lennie, de már megvan a féltáv, nem értem ezt. Teljesen kiesek a ritmusból, ami miatt az oldalam is erősen elkezd szúrni, na már csak ez hiányzott... Mint kiderül, végülis tényleg hiányzott, hogy valamai elterelje a figyelmem: elkezdtem totálisan rákoncentrálni a légzésre és az állandó tempó tartására, ami elég hamar lenyugtatott, és a korábbiakkal ellentétben most még működött is, viszonylag hamar csökken a fájdalom, elmúlik a szúrás. Ez hihetetlen, eddig azt hittem nem lehet elmulasztani!

Ez még valószínűleg az első körben készült

Újra nagyon élvezem a futást, szépen előzgetek folyamatosan hasonló tempójú futókat, valószínűleg jó helyen vagyok. Teljesen üres lesz előttem a pálya, és eljön a második frissítés ideje is. Most már szándékosan megállok, akármenniyre is elveim ellen való, inkább nyugodtan csinálom meg néhány másodpercnyi veszteség árán, minthogy elrontsam, és felidegesítsem magam. Így persze nincs is probléma, viszont közben visszaelőz egy nagyobb csapat. Gondoltam egy kilométeren belül megelőzöm őket, de nemhogy ez nem történik meg, még csak nem is közeledem. Többször is próbálok tempót váltani, de nem sikerül, már eléggé érzem a lábaim, úgy tűnik a határon vagyok, kicsit elfutottam az elejét. Egészen a legvégéig erőlködök ezen, de tényleg nem megy, még a végső hajrára sincs erőm, elfogytam.

Ez már tuti a másodikban, hajráznék, de nem tudok

Még örömködni sincs erőm

Verdikt

A célvonalon 1:36:05-nél futok át, ami jelentősen, több mint 2 perccel jobb az eddigi legjobbamnál! Amikor 16 hete elhatároztam, hogy elég volt a hullámvölgyekből, írok egy rendes edzéstervet, és azt végre is hajtom, akkor olyan rossz formában voltam, hogy szinte lehetetlennek tűnt nemhogy a PB, de még egy félmaraton lefutása is. Azóta több mint 1 000 lefutott edzés kilométer került a lábaimba, sok-sok hajnali keléssel, hogy még munka előtt meglegyen a napi penzum. A hétvégi henyélések helyett hosszú futások vártak, és közben állandó éhezés gyötört, hogy a baromi nagy súlyfelesleg legalább egy részétől megszabaduljak, és mindez meghozta az eredményét! A verseny rendkívül jó sikerült, bármennyire is nem úgy tűnik a beszámolómból, igazából a gondok csak a fejemben voltak, meg a verseny előtti előkészítéssel, ezeken még dolgoznom kell. A lábaim, meg úgy az egész testem jól dolgozott, jó volt a tempó elképzelés, csak pontosabban kellene tartanom, kilengések nélkül, és akkor nem lenne még ennyi kellemetlenség se. Ja és a versenypályát, frissítőpontokat is be kéne tanulni verseny előtt, azt hittem 3 körös lesz, közben meg kettő volt, tipikus Gábor. Nagyon sokkal jobbat nem tudtam volna futni, ha az elején kicsit lassabb a kezdés, talán egyenletesebb (első 10k 4:30/km, teljes verseny 4:33/km) lehetett volna, de legfeljebb pár 10 másodperccel jobb időt tudtam volna kihozni, azon meg nem érdemes ezen a szinten elmélkedni, ha jól edzek, pár hét alatt fejlődök ennyit. Az átlagpulzusom 169 lett, pontosan ugyanannyi, mint az előző legjobbamkor, de mindkettő hideg körülmények közötti, előtte ősszel 172-es is volt. Sajnos a félmaratonjaimról nincsenek jól összehasonlítható adataim, valahogy ez a táv sose sikerül jól, ez az első, amire komolyabban rákészülve normális körülmények (nem forró, nem jeges) között tudtam futni, és viszonylag rendben is ment. Szerintem ezen a versenyen fel fogok még bukkanni :)

36. SPAR Budapest Maraton 2021.

Maraton. Valószínűleg mint a nagy többségnek, nekem is a maratoni lefutása volt a nagy célom, amikor szaladgálni kezdtem. Nem követendő példa, de sikerült is megvalósítanom egy éven belül, aztán egyszer még javítottam rajta, aztán mindenféle okokból nem tértem vissza hozzá. A fejemben persze kicsit mindig ott motoszkált, sokszor gondoltam rá, és egy távoli, nagy cél is lebeg a szemem előtt ezzel a távval kapcsolatban :)

---

2017. [3:50:01] Maratonfüred, első maratonom: https://gaboruton.blogspot.com/2017/04/maratonfured.html

2018. [3:31:31] Maratonfüred másodszor: https://gaboruton.blogspot.com/2018/04/maratonfured-2018.html

---

Viszont ez a táv már nem játék. Hosszú, nagyon hosszú, nem lehet hetente próbálgatni. Hónapok óta tipródok ezen a versenyen, és igazából egészen az 5 km-es jelzésig nem is jutottam dűlőre azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán le tudom-e futni? Egyrészről volt sok negatív tapasztalat, főleg a hosszabb futásokon, nem mentek igazán jól, ha sikerült legalább a táv tervet tartani, akkor is nagyon elgyengültem a végére, nagyrészt valószínűleg a sok fogyás miatt. Az oltás előtt egész bíztató volt a helyzet, már tudtam 1:43-assal kezdődő félmaratont futni, ami belül van a maraonti PB-m tempóján, de azért még nehéz volt a vége, nem tudtam volna rögtön megismételni. Viszont ekkor még volt vissza 4 hetem, joggal gondolhattam, egész jól állok. Aztán az oltással minden ment a kukába... Ezután már csak egyetlen félmaratont tudtam végigfutni, elég gyenge, 1:46-os idővel, de az edzésből visszalévő mindössze 4 kilométer nem ment, le kellett ülnöm. Hogy lesz ebből 42,2k? Teljesen lehetetlennek tűnik. Ahogy telt az idő az oltástól, lassan ugyan javult a helyzet, de még az azelőtti állapotot se értem el, és annál jobb kellett volna. Az UltraBalatonra is lazítanom kellett az eredetileg tervezett tempómon, és még abban se voltam biztos, hogy menni fog, eléggé vakrepülés volt. Végül bőven várakozásaimon felül sikerült teljesítenem, ez adott egy nagy löketet, hiszen mégiscsak lefutottam 30 kilométert, persze 4 részletben, de elég nagy tempóval, akár sikerülhet is a maraton! A verseny hetének tervével is gondban voltam, korábbiakból kiindulva, nekem a teljes leállás nagyon nem tesz jót, ilyet nem akartam, de persze azért pihent kell legyek, mi erre a legjobb mód? Úgy döntöttem, a hétfői pihenő után minden nap futok a versenyig, de csak kicsiket, mindössze 40 perceseket, hogy pihentető is legyen, és teljes leállás se legyen.

Mit mutatnak a számok?

Érzésre mindenképp azt mondtam volna, hogy nem fog menni, de a számok végig azt mutatták, hogy mennie kell. Teljesen jogosan felmerülhet a kérdés, hogy mégis milyen számokról beszélek?

Először is nagy vonalakban az eddigi két maratonom előzményei:

2017: Alig egy éve futok, előtte 3 héttel Bükki hard, nem volt célzott felkészülés

2018: 24 hétnyi célzott felkészülés

A lenti táblázatba szedtem össze, hogy melyik maraton előtt mennyit futottam kilométerben a megelőző 6-12-24-52 héten, és hogy a Running Index mennyiről mennyire változott az utolsó kb. 12 hétben:

Év	52 hét	24 hét	12 hét	6 hét	Running index utolsó kb. 12 hétben
2017	1 889	1 099	617	307	51->55 (+4) végig emelkedő trend
2018	2 782	1 411	691	424	56->59 (+3) zuhanás 52-ig, utolsó hónapban gyors emelkedés
2021	2 662	1 345	819	447	53->61 (+8) végig emelkedő trend

A 2017-es maraton előtt még semmire se készültem, nem volt strukturált tervem, csak futkároztam, és random versenyekre elmentem mindenféle gondolkodás nélkül. Akkor ilyen hozzáállással is simán teljesítettem, ennek nyilván most is mennie kéne, de az akkori szenvedésre nem vágyom, nem is biztos, hogy fejben bírnám, és az a tempó is azért elég nagy csalódás lenne most. A 2018-as volt viszont az első versenyem, amire célzottan készültem, és bár a felkészülés során volt egy hullámvölgy a Running index szerint, ami azért elég megbízhatóan mutatja a formámat, de a rendszeresség hosszabb ideig megvolt, mint most. 18-ban a maratont megelőző év sokkal egyenletesebb volt, és kicsit több is a mennyiség, most viszont az utolsó 12 hét volt nagyon erős, és jobb az index is. Szóval elvileg nemcsak, hogy le kéne tudnom futni, de egy kis PB is esélyes lehet, szóval meg kell próbálnom!

A verseny

Most kivételesen bemelegítésként nem futottam, inkább tornáztam jó hosszan, ezen táv előtt valahogy ezt hasznosabbnak gondoltam, és a hideg idő miatt nem is tudtam ellustálkodni. A fejemben jól hangzott az a terv, hogy az iramfutókkal futok, de tartottam a körülöttük kialakuló tömegtől, gondoltam kicsit mögülük indulok, így legalább nettó időben lesz előnyöm hozzájuk képest, és tuti a 3:30-on belüli idő, ha velük érek be a célba. Nézem is, hogy nagyon előre álltak, én a tempónak megfelelően a 2-es zóna végén állok, ők meg mintha az 1-esben lennének. Mindegy, jó itt, nem szabad az elejét túllőni. Megkapjuk a rajtjelet, kicsit futunk, aztán hirtelen megállunk, mi a franc? Nagyon rég rajtoltam tömegben, az egyes zónából mindig csak kilövünk, és már megy is a verseny, itt meg azért vagy egy perc eltellik, mire a rajthoz érünk, nem is futunk normálisan az elején. Picit felidegelem magam ezen, de gyorsan próbálok lehiggadni, nem kell rögtön behozni, nem ezen a száz méteren múlik a verseny, vagyis olyan szempontból igen, hogy túlzásokba eséssel, túl sok idegeskedéssel el lehet rontani. A szokásos útvonalon fordulunk rá a rakpartra, most próbálok szűken kanyarodni, hogy minél kevesebb legyen a feleslegesen megtett út, meglátjuk mi jön ki így a végén. Utána is követem a felezővonalat, hogy ne kóvályogjak oldalirányba, és koncentrálok a tempó beállítására. Van egy kis szembeszél, de nem érzem vészesnek, mondjuk elég nagy a tömeg körülöttem, biztos árnyékolnak valamelyest. Az eső kicsit szemerkél csak, nem vészes, a hőmérséklet pedig egyenesen ideális.

Próbálok nagyon erősen a versenyre fókuszálni, hogy teljesen kiírtsam a verseny előtti kétségeket magamból, csak a tempóval, pulzussal, és a csík követésével, na meg a frissítés tervezgetésével foglalkozom, minden mást kizárok. Rendkívül gyorsan megy az idő, a pulzusom elég jó, 156 körüli értékek jönnek, néha meg is fordul a fejemben, hogy gyorsítsak, de a tempó így is kicsit gyorsabb a tervezettnél, csak teljesíteni kell, nem szabad kockáztatnom. Ezt mantrázom magamban folyamatosan, és számolni próbálok, mert már kezd jelentősen eltérni az órám szerinti, és a táblák által mutatott táv. Mindenképp a táblákohoz kell igazodnom, és amúgy is, az 5 perces tempóban 3 óra 30 perc alatt csak 42 kilométert teszek meg, a maradék 200 méternyi távhoz szükséges kb. 1 perc előnyt kell kiépítenem addigra. Ha 5 km-enként nézem a tábláknál, jó lenne olyan 10 másodperceket hozni. Azt is kigondoltam, hogy órán is nyomom a táblák szeinti 5-ösönként, hogy majd vissza tudjam nézni a haladást, de annyira foglalkoztatott a fontosabb dolgokra koncentrálás, hogy már az elsőnél kimaradt. Itt hirtelen elkezdtek felgyorsulni az események, hiszen már a Margit hídnál járunk, és kanyarodunk is fel a felső rakpartra, irány visszafele. Próbálnak rámtörni negatív gondolatok, hogy most nehezebb lesz, emelkedők, kanyarok, zselé után mikor lesz frissítőpont, alagútban GPS hiány, de sikeresen tartom távol magamtól ezeket. Jönnek újra a mantrák: nem szabad azzal foglalkoznom, hogy milyen szar a zselét víz nélkül bevinni, hogy milyen messze jön majd frissítőpont, csak tartsd a tervet, ki kell bírni, és nem ezen rágódni. Megdöbbentően jól megy ez, nem is értem, eddig minek stresszeltem annyit versenyeken, de mondjuk most tényleg azzal a hittel vágtam neki, hogy ennyi futás után egyszerűen ki van zárva, hogy ne tudnám lefutni a maratont, fizikailag képes vagyok rá, most tényleg csak fejben dől el!

Eljön a frissítőpont, szokásosan rámömlik a víz egy része, csak most épp nincs valami meleg, aztán veszek az isóból is, annak is a fele a mellkasomon köt ki, és ez nem csak hideg, még ragad is, elég kellemetlen érzés mindez, de már ki is zártam, csak semmi negatív gondolat! Bent vagyunk az alagútban, és teljesen elhatalmasodnak rajtam az érzelmek, eléggé meglepődök, ilyen csak sokkal több, vagy keményebb futás után szokott előfordulni, nem az első tízben viszonylag kényelmes futás közben. Már olyan gondolatok keringenek a fejemben, hogy mennyire fantasztikus újra maratonistának lenni, képeket látok a célbaérkezésről, pedig még milyen távol vagyok tőle, de ez nem zavar egy cseppet sem, szerintem itt az elmém már meghozta a döntést, hogy megcsináljuk, ma semmi, de semmi nem állíthat meg! Nem próbálom lebeszélni magam, szép finoman térek vissza a valóságba, és továbbra is teljes fókusszal csak az előttem lévő kis versenyszakaszra koncentrálok, hogy az a terv szerint menjen. A frissítés ütemezése az egyik fő vezérfonal, pontosan 6 kilométerenként terveztem egy zselét, aztán amikor jön frissítőpont, akkor iszok vizet, és isót is. A másik, az 5 kilométerenkénti időellenőrzés, így egészen sok dologgal el tudom foglalni magam, mindig csak 1-2 kilométer van a következő tennivalóig, ilyen belátható kis szakaszok, ami biztos menni fog, sose gondolok a teljes távra.

Futáshoz ideális idő, de az aszfalt nagyon vizes

A 10 km-es verseny is pontosan ezen az útvonalon ment, csak annak az alagutas részét nem akartam felidézni, de a hosszú lejtőzés közben már bevillant, hogy ezt a szakaszt viszon akkor is élveztem. Csak a pozitívat beengedni, minden mást kizárni! El is jön a tizedik kilométert jelző tábla, 49:06-ot (4:55/km) nyomok az órán, huh, hát már majdnem meg is van a 200 méterre az egy perc. A pulzusom 160 alatt, és még mindig nem látom a 3:30-as iramfutókat, szóval maradjon ez a tempó, amíg utol nem érem őket, utána meg futok velük, és meg is vagyunk egy biztos PB-vel! Amíg ezen filózok újra átfutunk a rajtkapun, és a következő zselé ideje is eljött, azt is elő kell kotorni. Most viszont nem fordulunk le rögtön a rakpartra, hanem tovább futunk délnek, viszont így akkor egyre távolabb kerül az amúgy is egy kilométerre lévő frissítőpont, amiről nem értettem az elején, hogy minek van ott. Egy oda-vissza szakasz következik, nézem a szembejövőket, és végre az iramfutókat is meglátom, egy masszív csoporttal maguk körül. A 13-as tábláig adtam kis haladékot magamnak a zselére, benyomom, majd meg is fordulunk, közben pedig elég sokat előzgetek, és van, hogy meg is akadok a még mindig elég sűrű mezőny miatt.

A rakpartra visszaérve erős szembeszelet, és komolyabb esőt kapunk, szinte szúrnak a hideg esőcseppek, de még mindig pozitív hangulat uralkodik rajtam: erről is csak annyi jut eszembe, hogy milyen hasznosak a téli futásaim pár fokban, esőben, nekem ez szokásos ügy, nincs vele semmi probléma. Persze azért amit tudok, megteszek, probálok szélárnyékban maradni, hiszen elég hosszú lesz ez a szakasz, de akkor se esek kétségbe, ha épp nem úgy adja ki. Jön a frissítőpont, szokásos víz, iso magamra borogatás, aztán a 15-ös tábla 1:13:26-nál, azaz csak 24:20 kellett ehhez az 5k-hoz, 4:52/km-re gyorsult a tempóm. Ennek ellenére nem nagyon közeledek az iramfutókhoz, csodálkozom is nagyon, azt hittem hamar utol fogom érni őket. Egyértelmű, hogy gyorsabban futnak a célidejüknél, és nem is érdemes az utolérésükkel foglalkoznom, ne gyorsuljak már tovább, mert csak baj lehet belőle. Még mindig csak 160 a pulzusom, nem emelkedik, szóval ez a tempó rendben van, de gyorsításhoz még korán lenne, meg aztán azért gyorsítsak fel még ennél is jobban, hogy utána meg velük fussak sokkal lassabban? Nem sok értelme lenne. Továbbra is repül az idő a rakparton, az eső elcsendesedett, a szél nem lett rosszabb. Már itt is a harmadik zselé ideje, aztán jöhet a frissítőponton iszogatás, tiszta pörgősnek tűnik így a verseny, ami jó, nincs idő elmerengeni azon, hogy mit is csinálok valójában, hogy mennyire brutálisan nagy távokat teszünk meg a városban...

Sikerül is megint lemaradnom a 20-as táblánál az óranyomásról, és gyorsan eljön a féltáv, akkor itt nyomom meg, de erről hivatalos mérés is készül: 1:43:02 (4:53/km). Két gondolat fordul meg a fejemben: edzésen nem sikerült ilyen tempóban végigfutnom a félmaratont se, és kéne még egy, de ezt a gondolatot gyorsan elhesegetem, csak semmi negatívum! Meg különben is, eddig sokkal könnyebb volt ez a futás, mint amilyen érzéseim az edzéseken voltak, szóval jó lesz ez, és kész! A másik gondolatom pedig az eddigi maratoni PB-met idézi fel, ahol ugyanígy 1:43-al kezdődő volt az első féltáv, és annál jobban itt ma tuti nem borulok meg, meg fogom dönteni azt az időt! Elhaladunk az Árpád híd mellett, még elég sokat futunk a rakparton északnak, a következő zselé előtt nem sokkal hagyjuk el, épp egy tizest nyomtunk le rajta. Nekem egyébként ez tetszik, sík, nincs rajta kanyar, jó az aszfalt, persze a szél problémás, és ha sütne a Nap, az még gyilkos tud itt lenni, de erről most szó sincs. Egy-két kanyar után egy hídra futunk felfele, először az Árpád hídnak gondoltam, mondjuk ahhoz teleportálni kellett volna, hamar rájövök hol vagyunk, ez a rész már nem nagyon tetszik, ilyen forgalmas úton nem szeretek futni. Szerencsére csak a felüljárót kell itt leküzdeni, sikerül nem túltolni, újabb egy-két kanyar után már csippantom is a 25-öt az órán. Gyorsultam kicsit, 4:51-es lett a tempó ezen a majdnem 4 kilométeren. Egy váltópont jön, itt szerencsére észreveszem UB csapattársaim szurkolását, imádom az ilyet, nagyon feldobja a hangulatom. Óbuda óvárosába érve a vizes macskő nagyon csúszik, kicsit meg is ilyedek, szerencsére nem tart soká, kezdődhet is a mászás az Árpád hídra. Először határozottan lassítani akartam, aztán mégis inkább a pulzust engedem el kicsit. Most először érzem erősebbnek a futást, lassúnak is tűnt, úgyhogy a Margit-szigetre vezető lejtőn jól megküldöm neki :)

A macskakő nagyon csúszott, de szép ez a városrész

Közel vagyok már az iramfutókhoz, akik körül egy jó nagy boly csoportosul, és ahogy a zene pontot, szurkolókat elhagyjuk, megdöbbentő csend lesz: a szigetre nem halatszik be a város zaja, és bár sok tucat ember van körülöttem, mindenki néma csendben teszi a dolgát, még a lépteink is rendkívül halkak. Ebben a pár percben valami hihetetlen nyugalom árad szét bennem. Együtt futunk rengetegen, miközben valójában mind egyedül vagyunk, egyedül küzdünk meg a saját fáradtságunkkal, fájdalmainkkal, démonainkkal. A sziget végére már a csoportban futok az iramfutókkal, és bár nem sokkal kisebb a tempójuk, elég hamar az előzés gondolata kezd motoszkálni a fejemben. A hídra felfele ezt gyorsan el is felejtem, emelkedőn nem akarok erőlködni, de utána a sok egymás utáni kanyarban gyorsan elegem lesz a tömegből. Többször majdnem ütközünk, és az elkerüléshez szükséges hirtlelen irányváltások nem csak a ritmusból zökkentenek ki, de veszélyesek is, könnyen esés lehet a vége, ha más is épp oda lép. Le is maradok a 30-as tábláról, és ahogy leérünk a rakpartra, azonnal előzésbe kezdek. Jutalmul kapok egy jó nagy szembeszelet, hiszen megint észak felé futunk a Dunaparton. Közben a kis zselémet is meg kell ennem, beállok az iramfutók elé, de rögtön meglátom a frissítőpontot, és inkább kicsit lassítva, normálisan frissítek, majd visszaállok a csoportba, szélárnyékba. Türelmesen kivárom ezt a másfél kilométert, bár nem vagyok elégedett a tempóval, még mindig messze van a cél, nem árt egy kis óvatosság. Az Árpád hídra felvezető úton erős tempót tartok, közelebb kerülök az iramfutókhoz, és a hídon be is fejezem az előzést. Eléggé felmegy a pulzusom, ezért a híd második felén kicsit kiengedek, de ekkor meg majdnem utolérnek, úgyhogy összeszedem magam, szeretnék biztos távolságra kerülni tőlük.

Szárnyalok a cél felé :)

Végre délre fordulunk, ahogy számolom, innen már nem is lesz semmi cifrázás, egyenesen futunk a célig. A 35-ös tábláról nem maradok le, a utóbbi 10k-t 49:22 (4:56/km) alatt tettem meg. A tempóval nem vagyok teljesen elégedett, nem olyan jó, mint az elején, nemhogy gyorsabb lenne, ahogy azt igazábó szeretném. Érzésem szerint gyorsíthatnék, de annyira régen nem futottam közel se ilyen hosszút, tényleg ismeretlen terep ez most nekem. Bőven a célidőn belül vagyok, kinéz egy biztos teljesítés egyéni legjobb idővel, miért dobnám ezt el? Hamarosan eljön az utolsó zselé ideje, amihez igazából már nincs semmi kedvem, de hamar belátom, hogy ha nem akarok szenvedni a végén, akkor tartanom kell magam a tervhez. Nagyon soká jön el a következő frissítőpont, már 38-on is túl járunk, és mivel többet nem fogok inni, arra gondoltam, jö ötlet lenne megállni pár másodpercre, hogy ne a pólómra kerüljün a víz nagy része, hanem tényleg megigyam. Nem volt jó ötlet. Azonnal érzem az erős fáradtságot a lábaimban, baromi fájdalmas újra elindulni, ilyet többet nem csinálok. Pár száz méter után persze helyre áll a rend, felveszem a tempót. Továbbra sincs semmi gond, valójában teljesen felkészülten álltam a rajtban, nem futottam el, és így nincs is semmiféle maratoni fal. Nyilván az utolsó kilométerek már nem nevezhetők örömfutásnak, de olyanniyra nem csináltam ki magam, hogy az utolsó 400 méteren rákapcsolok, de még ez sem elég, a végső 100 méteren 4 percen belüli a tempó, a célig végig gyorsulok, amit végül 3:36-al szelek át. Rendkívül erősnek érzem magam, el sem hiszem ami ma itt történt! Célban ilyen elégedett még nem voltam, életem legjobb futása volt ez! A 40-es tábláról is lemaradtam, így adatom a végső 7,2 kilométerről van, amit 35:45 (4:58/km) alatt tettem meg. Persze ebben benne van a megállós frissítés, ami nélkül a tempó 4:55 körül volt. A célban már tudtam, hogy magamhoz és az előzetes várakozásaimhoz képest mennyire nagy eredményt sikerült elérnem, de a hivatalos időmet csak az éremre gravíroztatásból tudom meg: 3:26:52 (4:54/km). Hihetetlen!

Ez nem egy fájdalomtól, fáradtságtól eltorzult arc, nem tudtam hogy fogjam vissza a bömbölést, ami kitörni készült :)

Érdemes felidézni, hogy mit írtam júliusbanaz idei mélyponton:

„Ami az igazán fontos, hogy nekiálltam a rendszeres edzéseknek, és egy felkészülési terv is elkezdett körvonalazódni, aminek fő célja a november 13-i félmaraton lesz. Egy hónappal előtte van a maraton, addig elsősorban alapozó edzéseket fogok végezni, amiből remélhetőleg egy egyéni legjobbhoz közeli maratont meg tudok futni, aztán jöhet a félmaratonra kihegyezett felkészülési szakasz, aminek a végén meg akarom dönteni a legjobb időmet ezen a távon. Ennyire rossz formában ilyen optimista tervekkel lehet sokan hülyének néznek, de higgyétek el, a 16 hét sok idő, és nem volt még olyan régen a tél, amikor edzésen, 160-as átlagpulzussal, azaz a versenytempómnál 10 ütéssel alacsonyabb terhelésen könnyedén másfél percen belülre közelítettem a legjobbamhoz. Mondjuk akkor gyorsabb tempót toltam edzésen 25 kilométeren, mint most 5k versenyen, na mindegy :)”

A nagyot álmodásban az a jó, hogy ha nem is sikerül elérni teljesen a célt, már annak megközelítése is nagy eredmény tud lenni, és így sokkal többet tudunk elérni, mintha mindig csak a tutira mennénk. Nyáron mertem igazán nagyot álmodni, kőkeményen neki is álltam a megvalósításnak, és végül az a megdöbbentő eredmény született, hogy a maratoni PB-met nemhogy megközelítettem, hanem annál majdnem 5 perccel jobb időt sikerült elérnem!

Újra nagyot kell álmodni!

Már ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy elérhető számomra a 3 órán belüli maraton, nem vagyok még túl öreg, nem kezdtem túl későn, nem túl kevés a szabadidőm 3 gyermek mellett, csak rajtam múlik, hogy akarom-e eléggé! Igen, akarom, gyorsulni akarok, amíg nem jönnek a valós biológiai korlátok! Mindössze harmadik maratonomat futottam, nem mondhatnám, hogy nagy tapasztalatom van benne, biztos lehet még jobban csinálni, bár ezt a mait én majdnem tökéletesnek éreztem. Az utóbbi idők bukdácsolásai után végre visszatért az önbizalmam, és ez nagyon jót tett a versenyen, ugyanakkor nem lett túl sok se az önbizalomból, végig észnél voltam, nem toltam túl, és mivel kellően felkészült voltam, nem volt igazán még csak mélypontom se, nemhogy maratoni fal, vagy ilyesmi. A versenyt követően komoly izomlázam egyáltalán nincs, másnap se a sétával, se a lépcsőzéssel nem akad bajom. Érdekes módon a térdeim körüli izmokban van némi izomláz, és a combhajlító izmaim fájnak kicsit, meg itt-ott van egy két kisebb fájdalom, de semmi komoly. Szerdán, azaz mindössze két nap pihenő után futok is egy 40 perces lazát, megy tovább a felkészülés a félmaratonra, ott is egyéni legjobbat fogok futni!

A maratoni táv

Nehéz messzemenő következtetéseket levonni mindössze 3 maratonból, de azért megpróbálkozom vele. Ehhez persze kell egy csomó adat, grafikon miegymás, mint például ezek:

Év	Első félmaraton	Második félmaraton	Lassulás	Lassulás %
2017	1:51:27	1:58:34	7:07	6,39%
2018	1:43:14	1:48:17	5:03	4,89%
2021	1:43:02	1:43:50	0:48	0,78%

5k részidők az eddigi maratonjaimon

Itt pedig az 5k-k átlagpulzusai

Az első maratonomról túl sok jót nem lehet elmondani, de ez nem is csoda, hiszen akkor még mindössze egy éve futottam, valójában nem voltam rá felkészülve. Persze szuper az, hogy sikerült, és akkor bizony meg is volt az értelme, mégha most hülyeségnek is látszik. Egy maraton jó lefutásához több évnyi rendszeres edzésre lenne szükség, de a valós világban elvárni minden harmincas hobbifutótól, hogy ennyi munkát tegyen bele, mielőtt először megpróbálja, nyilván nem reális. Nem is bánom egyáltalán, sőt, a verseny közbeni rossz élmények, a belesétálgatások tették igazán világossá, hogy erre komolyan edzeni kell, és emiatt én ezt a következő maraton előtt meg is tettem. Így 2018-ban a jóval nagyobb tempó ellenére is sokkal könnyebben ment, bár itt is jelentősen belassultam a táv második felére, és a végén azért volt némi kínszenvedés, de ez inkább a rosszul megválasztott kezdőtempó miatt volt. Fel voltam készülve, hiszen utána nem okozott a gondot a séta, a lépcsőzés, komoly izomlázam se volt. 2019-ben még sokkal jobb formában voltam, de azon a tavaszon nem futottam maratont, mert még komolyabb, tudatosabb voltam, és nem akartam bezavarni a 10k felkészülésembe. Az ezután következő, évekig tartó mélyrepülésben esélyem se volt maratont futni, és még most is nagyon féltem tőle. Talán ennek is köszönhető, hogy ezúttal nem kezdtem túl gyorsan, az 5k tempós diagramon jól látszik, hogy a lassabb kezdésel féltávig folyamatosan gyorsultam. Utána viszont volt némi lassulás, bár ennek meg majdnem a felét az utolsó, megállós frissítésen hoztam össze, és legalább még ennyit jelentett az iramfutókat körülvevő csapat komplikált megelőzése, szóval ezek inkább versenyzéstechnikai hibák voltak, nem fizikai probléma. Sőt, igazából 35-nél, és utána is végig úgy éreztem, hogy tudnék gyorsítani, csak nem mertem, ma inkább a biztos PB-t akartam megtartani. A pulzus diagram is azt támasztja alá, hogy 30 és 40 között bőven lett volna lehetőségem gyorsabban futni. Persze nem kell nagy különbségre gondolni, nagyjából egy, fogakat nagyon összeszorítva, mindent tökéletesen csinálva legfeljebb 2 perccel tudtam volna jobbat futni, de ez nagyon teoretikus, sosincs tökéletes verseny, és talán eddig ez volt a legjobban sikerült bármilyen versenyem, valójában ebben ennyi volt. A körülöttem hasonló idővel beérkezett futók szinte mind nagyon elfutották, sokkal lassabb lett a második félmaratonjuk, míg nekem meg csak alig, bőven 1% alatti a lassulásom, szóval nemcsak magamhoz képest volt jó ez a futás. Persze sokan értek be előttem a célba, szóval akad még tennivaló, de két ilyen szuper jól sikerült verseny után hiszek benne, hogy sok, ennél is jobb verseny vár rám!