Maraton. Valószínűleg mint a nagy többségnek, nekem is a maratoni lefutása
volt a nagy célom, amikor szaladgálni kezdtem. Nem követendő példa, de
sikerült is megvalósítanom egy éven belül, aztán egyszer még javítottam
rajta, aztán mindenféle okokból nem tértem vissza hozzá. A fejemben persze
kicsit mindig ott motoszkált, sokszor gondoltam rá, és egy távoli, nagy cél
is lebeg a szemem előtt ezzel a távval kapcsolatban :)
2017. [3:50:01] Maratonfüred, első maratonom:
https://gaboruton.blogspot.com/2017/04/maratonfured.html
2018. [3:31:31] Maratonfüred másodszor:
https://gaboruton.blogspot.com/2018/04/maratonfured-2018.html
Viszont ez a táv már nem játék. Hosszú, nagyon hosszú, nem lehet hetente
próbálgatni. Hónapok óta tipródok ezen a versenyen, és igazából egészen az 5
km-es jelzésig nem is jutottam dűlőre azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán le
tudom-e futni? Egyrészről volt sok negatív tapasztalat, főleg a hosszabb
futásokon, nem mentek igazán jól, ha sikerült legalább a táv tervet tartani,
akkor is nagyon elgyengültem a végére, nagyrészt valószínűleg a sok fogyás
miatt. Az oltás előtt egész bíztató volt a helyzet, már tudtam 1:43-assal
kezdődő félmaratont futni, ami belül van a maraonti PB-m tempóján, de azért
még nehéz volt a vége, nem tudtam volna rögtön megismételni. Viszont ekkor
még volt vissza 4 hetem, joggal gondolhattam, egész jól állok. Aztán az
oltással minden ment a kukába... Ezután már csak egyetlen félmaratont tudtam
végigfutni, elég gyenge, 1:46-os idővel, de az edzésből visszalévő mindössze
4 kilométer nem ment, le kellett ülnöm. Hogy lesz ebből 42,2k? Teljesen
lehetetlennek tűnik. Ahogy telt az idő az oltástól, lassan ugyan javult a
helyzet, de még az azelőtti állapotot se értem el, és annál jobb kellett
volna. Az
UltraBalatonra
is lazítanom kellett az eredetileg tervezett tempómon, és még abban se
voltam biztos, hogy menni fog, eléggé vakrepülés volt. Végül bőven
várakozásaimon felül sikerült teljesítenem, ez adott egy nagy löketet,
hiszen mégiscsak lefutottam 30 kilométert, persze 4 részletben, de elég nagy
tempóval, akár sikerülhet is a maraton! A verseny hetének tervével is
gondban voltam, korábbiakból kiindulva, nekem a teljes leállás nagyon nem
tesz jót, ilyet nem akartam, de persze azért pihent kell legyek, mi erre a
legjobb mód? Úgy döntöttem, a hétfői pihenő után minden nap futok a
versenyig, de csak kicsiket, mindössze 40 perceseket, hogy pihentető is
legyen, és teljes leállás se legyen.
Mit mutatnak a számok?
Érzésre mindenképp azt mondtam volna, hogy nem fog menni, de a számok végig
azt mutatták, hogy mennie kell. Teljesen jogosan felmerülhet a kérdés, hogy
mégis milyen számokról beszélek?
Először is nagy vonalakban az eddigi két maratonom előzményei:
2017: Alig egy éve futok, előtte 3 héttel Bükki hard, nem volt célzott
felkészülés
2018: 24 hétnyi célzott felkészülés
Először is nagy vonalakban az eddigi két maratonom előzményei:
A lenti táblázatba szedtem össze, hogy melyik maraton előtt mennyit futottam
kilométerben a megelőző 6-12-24-52 héten, és hogy a Running Index mennyiről
mennyire változott az utolsó kb. 12 hétben:
| Év | 52 hét | 24 hét | 12 hét | 6 hét | Running index utolsó kb. 12 hétben |
|---|---|---|---|---|---|
| 2017 | 1 889 | 1 099 | 617 | 307 | 51->55 (+4) végig emelkedő trend |
| 2018 | 2 782 | 1 411 | 691 | 424 | 56->59 (+3) zuhanás 52-ig, utolsó hónapban gyors emelkedés |
| 2021 | 2 662 | 1 345 | 819 | 447 | 53->61 (+8) végig emelkedő trend |
A 2017-es maraton előtt még semmire se készültem, nem volt strukturált
tervem, csak futkároztam, és random versenyekre elmentem mindenféle
gondolkodás nélkül. Akkor ilyen hozzáállással is simán teljesítettem, ennek
nyilván most is mennie kéne, de az akkori szenvedésre nem vágyom, nem is
biztos, hogy fejben bírnám, és az a tempó is azért elég nagy csalódás lenne
most. A 2018-as volt viszont az első versenyem, amire célzottan készültem,
és bár a felkészülés során volt egy hullámvölgy a Running index szerint, ami
azért elég megbízhatóan mutatja a formámat, de a rendszeresség hosszabb
ideig megvolt, mint most. 18-ban a maratont megelőző év sokkal egyenletesebb
volt, és kicsit több is a mennyiség, most viszont az utolsó 12 hét volt
nagyon erős, és jobb az index is. Szóval elvileg nemcsak, hogy le kéne
tudnom futni, de egy kis PB is esélyes lehet, szóval meg kell próbálnom!
A verseny
Most kivételesen bemelegítésként nem futottam, inkább tornáztam jó hosszan,
ezen táv előtt valahogy ezt hasznosabbnak gondoltam, és a hideg idő miatt
nem is tudtam ellustálkodni. A fejemben jól hangzott az a terv, hogy az
iramfutókkal futok, de tartottam a körülöttük kialakuló tömegtől, gondoltam
kicsit mögülük indulok, így legalább nettó időben lesz előnyöm hozzájuk
képest, és tuti a 3:30-on belüli idő, ha velük érek be a célba. Nézem is,
hogy nagyon előre álltak, én a tempónak megfelelően a 2-es zóna végén állok,
ők meg mintha az 1-esben lennének. Mindegy, jó itt, nem szabad az elejét
túllőni. Megkapjuk a rajtjelet, kicsit futunk, aztán hirtelen megállunk, mi
a franc? Nagyon rég rajtoltam tömegben, az egyes zónából mindig csak
kilövünk, és már megy is a verseny, itt meg azért vagy egy perc eltellik,
mire a rajthoz érünk, nem is futunk normálisan az elején. Picit felidegelem
magam ezen, de gyorsan próbálok lehiggadni, nem kell rögtön behozni, nem
ezen a száz méteren múlik a verseny, vagyis olyan szempontból igen, hogy
túlzásokba eséssel, túl sok idegeskedéssel el lehet rontani. A szokásos
útvonalon fordulunk rá a rakpartra, most próbálok szűken kanyarodni, hogy
minél kevesebb legyen a feleslegesen megtett út, meglátjuk mi jön ki így a
végén. Utána is követem a felezővonalat, hogy ne kóvályogjak oldalirányba,
és koncentrálok a tempó beállítására. Van egy kis szembeszél, de nem érzem
vészesnek, mondjuk elég nagy a tömeg körülöttem, biztos árnyékolnak
valamelyest. Az eső kicsit szemerkél csak, nem vészes, a hőmérséklet pedig
egyenesen ideális.
Próbálok nagyon erősen a versenyre fókuszálni, hogy teljesen kiírtsam a
verseny előtti kétségeket magamból, csak a tempóval, pulzussal, és a csík
követésével, na meg a frissítés tervezgetésével foglalkozom, minden mást
kizárok. Rendkívül gyorsan megy az idő, a pulzusom elég jó, 156 körüli
értékek jönnek, néha meg is fordul a fejemben, hogy gyorsítsak, de a tempó
így is kicsit gyorsabb a tervezettnél, csak teljesíteni kell, nem szabad
kockáztatnom. Ezt mantrázom magamban folyamatosan, és számolni próbálok,
mert már kezd jelentősen eltérni az órám szerinti, és a táblák által
mutatott táv. Mindenképp a táblákohoz kell igazodnom, és amúgy is, az 5
perces tempóban 3 óra 30 perc alatt csak 42 kilométert teszek meg, a maradék
200 méternyi távhoz szükséges kb. 1 perc előnyt kell kiépítenem addigra. Ha
5 km-enként nézem a tábláknál, jó lenne olyan 10 másodperceket hozni. Azt is
kigondoltam, hogy órán is nyomom a táblák szeinti 5-ösönként, hogy majd
vissza tudjam nézni a haladást, de annyira foglalkoztatott a fontosabb
dolgokra koncentrálás, hogy már az elsőnél kimaradt. Itt hirtelen elkezdtek
felgyorsulni az események, hiszen már a Margit hídnál járunk, és kanyarodunk
is fel a felső rakpartra, irány visszafele. Próbálnak rámtörni negatív
gondolatok, hogy most nehezebb lesz, emelkedők, kanyarok, zselé után mikor
lesz frissítőpont, alagútban GPS hiány, de sikeresen tartom távol magamtól
ezeket. Jönnek újra a mantrák: nem szabad azzal foglalkoznom, hogy milyen
szar a zselét víz nélkül bevinni, hogy milyen messze jön majd frissítőpont,
csak tartsd a tervet, ki kell bírni, és nem ezen rágódni. Megdöbbentően jól
megy ez, nem is értem, eddig minek stresszeltem annyit versenyeken, de
mondjuk most tényleg azzal a hittel vágtam neki, hogy ennyi futás után
egyszerűen ki van zárva, hogy ne tudnám lefutni a maratont, fizikailag képes
vagyok rá, most tényleg csak fejben dől el!
Eljön a frissítőpont, szokásosan rámömlik a víz egy része, csak most épp
nincs valami meleg, aztán veszek az isóból is, annak is a fele a mellkasomon
köt ki, és ez nem csak hideg, még ragad is, elég kellemetlen érzés mindez,
de már ki is zártam, csak semmi negatív gondolat! Bent vagyunk az alagútban,
és teljesen elhatalmasodnak rajtam az érzelmek, eléggé meglepődök, ilyen
csak sokkal több, vagy keményebb futás után szokott előfordulni, nem az első
tízben viszonylag kényelmes futás közben. Már olyan gondolatok keringenek a
fejemben, hogy mennyire fantasztikus újra maratonistának lenni, képeket
látok a célbaérkezésről, pedig még milyen távol vagyok tőle, de ez nem zavar
egy cseppet sem, szerintem itt az elmém már meghozta a döntést, hogy
megcsináljuk, ma semmi, de semmi nem állíthat meg! Nem próbálom lebeszélni
magam, szép finoman térek vissza a valóságba, és továbbra is teljes
fókusszal csak az előttem lévő kis versenyszakaszra koncentrálok, hogy az a
terv szerint menjen. A frissítés ütemezése az egyik fő vezérfonal, pontosan
6 kilométerenként terveztem egy zselét, aztán amikor jön frissítőpont, akkor
iszok vizet, és isót is. A másik, az 5 kilométerenkénti időellenőrzés, így
egészen sok dologgal el tudom foglalni magam, mindig csak 1-2 kilométer van
a következő tennivalóig, ilyen belátható kis szakaszok, ami biztos menni
fog, sose gondolok a teljes távra.
|
| Futáshoz ideális idő, de az aszfalt nagyon vizes |
A 10 km-es verseny is pontosan ezen az útvonalon ment, csak annak az
alagutas részét nem akartam felidézni, de a hosszú lejtőzés közben már
bevillant, hogy ezt a szakaszt viszon akkor is élveztem. Csak a pozitívat
beengedni, minden mást kizárni! El is jön a tizedik kilométert jelző tábla,
49:06-ot (4:55/km) nyomok az órán, huh, hát már majdnem meg is van a 200
méterre az egy perc. A pulzusom 160 alatt, és még mindig nem látom a 3:30-as
iramfutókat, szóval maradjon ez a tempó, amíg utol nem érem őket, utána meg
futok velük, és meg is vagyunk egy biztos PB-vel! Amíg ezen filózok újra
átfutunk a rajtkapun, és a következő zselé ideje is eljött, azt is elő kell
kotorni. Most viszont nem fordulunk le rögtön a rakpartra, hanem tovább
futunk délnek, viszont így akkor egyre távolabb kerül az amúgy is egy
kilométerre lévő frissítőpont, amiről nem értettem az elején, hogy minek van
ott. Egy oda-vissza szakasz következik, nézem a szembejövőket, és végre az
iramfutókat is meglátom, egy masszív csoporttal maguk körül. A 13-as tábláig
adtam kis haladékot magamnak a zselére, benyomom, majd meg is fordulunk,
közben pedig elég sokat előzgetek, és van, hogy meg is akadok a még mindig
elég sűrű mezőny miatt.
A rakpartra visszaérve erős szembeszelet, és komolyabb esőt kapunk, szinte
szúrnak a hideg esőcseppek, de még mindig pozitív hangulat uralkodik rajtam:
erről is csak annyi jut eszembe, hogy milyen hasznosak a téli futásaim pár
fokban, esőben, nekem ez szokásos ügy, nincs vele semmi probléma. Persze
azért amit tudok, megteszek, probálok szélárnyékban maradni, hiszen elég
hosszú lesz ez a szakasz, de akkor se esek kétségbe, ha épp nem úgy adja ki.
Jön a frissítőpont, szokásos víz, iso magamra borogatás, aztán a 15-ös tábla
1:13:26-nál, azaz csak 24:20 kellett ehhez az 5k-hoz, 4:52/km-re gyorsult a
tempóm. Ennek ellenére nem nagyon közeledek az iramfutókhoz, csodálkozom is
nagyon, azt hittem hamar utol fogom érni őket. Egyértelmű, hogy gyorsabban
futnak a célidejüknél, és nem is érdemes az utolérésükkel foglalkoznom, ne
gyorsuljak már tovább, mert csak baj lehet belőle. Még mindig csak 160 a
pulzusom, nem emelkedik, szóval ez a tempó rendben van, de gyorsításhoz még
korán lenne, meg aztán azért gyorsítsak fel még ennél is jobban, hogy utána
meg velük fussak sokkal lassabban? Nem sok értelme lenne. Továbbra is repül
az idő a rakparton, az eső elcsendesedett, a szél nem lett rosszabb. Már itt
is a harmadik zselé ideje, aztán jöhet a frissítőponton iszogatás, tiszta
pörgősnek tűnik így a verseny, ami jó, nincs idő elmerengeni azon, hogy mit
is csinálok valójában, hogy mennyire brutálisan nagy távokat teszünk meg a
városban...
Sikerül is megint lemaradnom a 20-as táblánál az óranyomásról, és gyorsan
eljön a féltáv, akkor itt nyomom meg, de erről hivatalos mérés is készül:
1:43:02 (4:53/km). Két gondolat fordul meg a fejemben: edzésen nem sikerült
ilyen tempóban végigfutnom a félmaratont se, és kéne még egy, de ezt a
gondolatot gyorsan elhesegetem, csak semmi negatívum! Meg különben is, eddig
sokkal könnyebb volt ez a futás, mint amilyen érzéseim az edzéseken voltak,
szóval jó lesz ez, és kész! A másik gondolatom pedig az eddigi maratoni
PB-met idézi fel, ahol ugyanígy 1:43-al kezdődő volt az első féltáv, és
annál jobban itt ma tuti nem borulok meg, meg fogom dönteni azt az időt!
Elhaladunk az Árpád híd mellett, még elég sokat futunk a rakparton északnak,
a következő zselé előtt nem sokkal hagyjuk el, épp egy tizest nyomtunk le
rajta. Nekem egyébként ez tetszik, sík, nincs rajta kanyar, jó az aszfalt,
persze a szél problémás, és ha sütne a Nap, az még gyilkos tud itt lenni, de
erről most szó sincs. Egy-két kanyar után egy hídra futunk felfele, először
az Árpád hídnak gondoltam, mondjuk ahhoz teleportálni kellett volna, hamar
rájövök hol vagyunk, ez a rész már nem nagyon tetszik, ilyen forgalmas úton
nem szeretek futni. Szerencsére csak a felüljárót kell itt leküzdeni,
sikerül nem túltolni, újabb egy-két kanyar után már csippantom is a 25-öt az
órán. Gyorsultam kicsit, 4:51-es lett a tempó ezen a majdnem 4 kilométeren.
Egy váltópont jön, itt szerencsére észreveszem UB csapattársaim szurkolását,
imádom az ilyet, nagyon feldobja a hangulatom. Óbuda óvárosába érve a vizes
macskő nagyon csúszik, kicsit meg is ilyedek, szerencsére nem tart soká,
kezdődhet is a mászás az Árpád hídra. Először határozottan lassítani
akartam, aztán mégis inkább a pulzust engedem el kicsit. Most először érzem
erősebbnek a futást, lassúnak is tűnt, úgyhogy a Margit-szigetre vezető
lejtőn jól megküldöm neki :)
|
| A macskakő nagyon csúszott, de szép ez a városrész |
Közel vagyok már az iramfutókhoz, akik körül egy jó nagy boly csoportosul,
és ahogy a zene pontot, szurkolókat elhagyjuk, megdöbbentő csend lesz: a
szigetre nem halatszik be a város zaja, és bár sok tucat ember van
körülöttem, mindenki néma csendben teszi a dolgát, még a lépteink is
rendkívül halkak. Ebben a pár percben valami hihetetlen nyugalom árad szét
bennem. Együtt futunk rengetegen, miközben valójában mind egyedül vagyunk,
egyedül küzdünk meg a saját fáradtságunkkal, fájdalmainkkal, démonainkkal. A
sziget végére már a csoportban futok az iramfutókkal, és bár nem sokkal
kisebb a tempójuk, elég hamar az előzés gondolata kezd motoszkálni a
fejemben. A hídra felfele ezt gyorsan el is felejtem, emelkedőn nem akarok
erőlködni, de utána a sok egymás utáni kanyarban gyorsan elegem lesz a
tömegből. Többször majdnem ütközünk, és az elkerüléshez szükséges hirtlelen
irányváltások nem csak a ritmusból zökkentenek ki, de veszélyesek is,
könnyen esés lehet a vége, ha más is épp oda lép. Le is maradok a 30-as
tábláról, és ahogy leérünk a rakpartra, azonnal előzésbe kezdek. Jutalmul
kapok egy jó nagy szembeszelet, hiszen megint észak felé futunk a
Dunaparton. Közben a kis zselémet is meg kell ennem, beállok az iramfutók
elé, de rögtön meglátom a frissítőpontot, és inkább kicsit lassítva,
normálisan frissítek, majd visszaállok a csoportba, szélárnyékba. Türelmesen
kivárom ezt a másfél kilométert, bár nem vagyok elégedett a tempóval, még
mindig messze van a cél, nem árt egy kis óvatosság. Az Árpád hídra felvezető
úton erős tempót tartok, közelebb kerülök az iramfutókhoz, és a hídon be is
fejezem az előzést. Eléggé felmegy a pulzusom, ezért a híd második felén
kicsit kiengedek, de ekkor meg majdnem utolérnek, úgyhogy összeszedem magam,
szeretnék biztos távolságra kerülni tőlük.
|
| Szárnyalok a cél felé :) |
Végre délre fordulunk, ahogy számolom, innen már nem is lesz semmi cifrázás,
egyenesen futunk a célig. A 35-ös tábláról nem maradok le, a utóbbi 10k-t
49:22 (4:56/km) alatt tettem meg. A tempóval nem vagyok teljesen elégedett,
nem olyan jó, mint az elején, nemhogy gyorsabb lenne, ahogy azt igazábó
szeretném. Érzésem szerint gyorsíthatnék, de annyira régen nem futottam
közel se ilyen hosszút, tényleg ismeretlen terep ez most nekem. Bőven a
célidőn belül vagyok, kinéz egy biztos teljesítés egyéni legjobb idővel,
miért dobnám ezt el? Hamarosan eljön az utolsó zselé ideje, amihez igazából
már nincs semmi kedvem, de hamar belátom, hogy ha nem akarok szenvedni a
végén, akkor tartanom kell magam a tervhez. Nagyon soká jön el a következő
frissítőpont, már 38-on is túl járunk, és mivel többet nem fogok inni, arra
gondoltam, jö ötlet lenne megállni pár másodpercre, hogy ne a pólómra
kerüljün a víz nagy része, hanem tényleg megigyam. Nem volt jó ötlet.
Azonnal érzem az erős fáradtságot a lábaimban, baromi fájdalmas újra
elindulni, ilyet többet nem csinálok. Pár száz méter után persze helyre áll
a rend, felveszem a tempót. Továbbra sincs semmi gond, valójában teljesen
felkészülten álltam a rajtban, nem futottam el, és így nincs is semmiféle
maratoni fal. Nyilván az utolsó kilométerek már nem nevezhetők örömfutásnak,
de olyanniyra nem csináltam ki magam, hogy az utolsó 400 méteren
rákapcsolok, de még ez sem elég, a végső 100 méteren 4 percen belüli a
tempó, a célig végig gyorsulok, amit végül 3:36-al szelek át. Rendkívül
erősnek érzem magam, el sem hiszem ami ma itt történt! Célban ilyen
elégedett még nem voltam, életem legjobb futása volt ez! A 40-es tábláról is
lemaradtam, így adatom a végső 7,2 kilométerről van, amit 35:45 (4:58/km)
alatt tettem meg. Persze ebben benne van a megállós frissítés, ami nélkül a
tempó 4:55 körül volt. A célban már tudtam, hogy magamhoz és az
előzetes várakozásaimhoz képest mennyire nagy eredményt sikerült elérnem, de
a hivatalos időmet csak az éremre gravíroztatásból tudom meg: 3:26:52
(4:54/km). Hihetetlen!
|
| Ez nem egy fájdalomtól, fáradtságtól eltorzult arc, nem tudtam hogy fogjam vissza a bömbölést, ami kitörni készült :) |
Érdemes felidézni, hogy mit írtam
júliusbanaz idei mélyponton:
„Ami az igazán fontos, hogy nekiálltam a rendszeres edzéseknek, és egy felkészülési terv is elkezdett körvonalazódni, aminek fő célja a november 13-i félmaraton lesz. Egy hónappal előtte van a maraton, addig elsősorban alapozó edzéseket fogok végezni, amiből remélhetőleg egy egyéni legjobbhoz közeli maratont meg tudok futni, aztán jöhet a félmaratonra kihegyezett felkészülési szakasz, aminek a végén meg akarom dönteni a legjobb időmet ezen a távon. Ennyire rossz formában ilyen optimista tervekkel lehet sokan hülyének néznek, de higgyétek el, a 16 hét sok idő, és nem volt még olyan régen a tél, amikor edzésen, 160-as átlagpulzussal, azaz a versenytempómnál 10 ütéssel alacsonyabb terhelésen könnyedén másfél percen belülre közelítettem a legjobbamhoz. Mondjuk akkor gyorsabb tempót toltam edzésen 25 kilométeren, mint most 5k versenyen, na mindegy :)”
A nagyot álmodásban az a jó, hogy ha nem is sikerül elérni teljesen a célt,
már annak megközelítése is nagy eredmény tud lenni, és így sokkal többet
tudunk elérni, mintha mindig csak a tutira mennénk. Nyáron mertem igazán
nagyot álmodni, kőkeményen neki is álltam a megvalósításnak, és végül az a
megdöbbentő eredmény született, hogy a maratoni PB-met nemhogy
megközelítettem, hanem annál majdnem 5 perccel jobb időt sikerült elérnem!
Újra nagyot kell álmodni!
Már ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy elérhető számomra a 3 órán
belüli maraton, nem vagyok még túl öreg, nem kezdtem túl későn, nem túl
kevés a szabadidőm 3 gyermek mellett, csak rajtam múlik, hogy akarom-e
eléggé! Igen, akarom, gyorsulni akarok, amíg nem jönnek a valós biológiai
korlátok! Mindössze harmadik maratonomat futottam, nem mondhatnám, hogy nagy
tapasztalatom van benne, biztos lehet még jobban csinálni, bár ezt a mait én
majdnem tökéletesnek éreztem. Az utóbbi idők bukdácsolásai után végre
visszatért az önbizalmam, és ez nagyon jót tett a versenyen, ugyanakkor nem
lett túl sok se az önbizalomból, végig észnél voltam, nem toltam túl, és
mivel kellően felkészült voltam, nem volt igazán még csak mélypontom se,
nemhogy maratoni fal, vagy ilyesmi. A versenyt követően komoly izomlázam
egyáltalán nincs, másnap se a sétával, se a lépcsőzéssel nem akad bajom.
Érdekes módon a térdeim körüli izmokban van némi izomláz, és a combhajlító
izmaim fájnak kicsit, meg itt-ott van egy két kisebb fájdalom, de semmi
komoly. Szerdán, azaz mindössze két nap pihenő után futok is egy 40 perces
lazát, megy tovább a felkészülés a félmaratonra, ott is egyéni legjobbat fogok futni!
A maratoni táv
Nehéz messzemenő következtetéseket levonni mindössze 3 maratonból, de azért
megpróbálkozom vele. Ehhez persze kell egy csomó adat, grafikon miegymás,
mint például ezek:
| Év | Első félmaraton | Második félmaraton | Lassulás | Lassulás % |
|---|---|---|---|---|
| 2017 | 1:51:27 | 1:58:34 | 7:07 | 6,39% |
| 2018 | 1:43:14 | 1:48:17 | 5:03 | 4,89% |
| 2021 | 1:43:02 | 1:43:50 | 0:48 | 0,78% |
|
| 5k részidők az eddigi maratonjaimon |
|
| Itt pedig az 5k-k átlagpulzusai |
Az első maratonomról túl sok jót nem lehet elmondani, de ez nem is csoda,
hiszen akkor még mindössze egy éve futottam, valójában nem voltam rá
felkészülve. Persze szuper az, hogy sikerült, és akkor bizony meg is volt az
értelme, mégha most hülyeségnek is látszik. Egy maraton jó lefutásához több évnyi
rendszeres edzésre lenne szükség, de a valós világban elvárni minden
harmincas hobbifutótól, hogy ennyi munkát tegyen bele, mielőtt először
megpróbálja, nyilván nem reális. Nem is bánom egyáltalán, sőt, a verseny
közbeni rossz élmények, a belesétálgatások tették igazán világossá, hogy
erre komolyan edzeni kell, és emiatt én ezt a következő maraton előtt meg is
tettem. Így 2018-ban a jóval nagyobb tempó ellenére is sokkal könnyebben
ment, bár itt is jelentősen belassultam a táv második felére, és a végén
azért volt némi kínszenvedés, de ez inkább a rosszul megválasztott
kezdőtempó miatt volt. Fel voltam készülve, hiszen utána nem okozott a gondot a séta, a lépcsőzés,
komoly izomlázam se volt. 2019-ben még sokkal jobb formában voltam, de azon
a tavaszon nem futottam maratont, mert még komolyabb, tudatosabb voltam, és
nem akartam bezavarni a 10k felkészülésembe. Az ezután következő, évekig
tartó mélyrepülésben esélyem se volt maratont futni, és még most is nagyon
féltem tőle. Talán ennek is köszönhető, hogy ezúttal nem kezdtem túl
gyorsan, az 5k tempós diagramon jól látszik, hogy a lassabb kezdésel féltávig folyamatosan gyorsultam.
Utána viszont volt némi lassulás, bár ennek meg majdnem a felét az
utolsó, megállós frissítésen hoztam össze, és legalább még ennyit jelentett
az iramfutókat körülvevő csapat komplikált megelőzése, szóval ezek inkább
versenyzéstechnikai hibák voltak, nem fizikai probléma. Sőt, igazából
35-nél, és utána is végig úgy éreztem, hogy tudnék gyorsítani, csak nem
mertem, ma inkább a biztos PB-t akartam megtartani. A pulzus diagram is azt
támasztja alá, hogy 30 és 40 között bőven lett volna lehetőségem gyorsabban
futni. Persze nem kell nagy különbségre gondolni, nagyjából egy, fogakat
nagyon összeszorítva, mindent tökéletesen csinálva legfeljebb 2 perccel
tudtam volna jobbat futni, de ez nagyon teoretikus, sosincs tökéletes
verseny, és talán eddig ez volt a legjobban sikerült bármilyen versenyem, valójában ebben ennyi volt.
A körülöttem hasonló idővel beérkezett futók szinte mind
nagyon elfutották, sokkal lassabb lett a második félmaratonjuk, míg nekem meg
csak alig, bőven 1% alatti a lassulásom, szóval nemcsak magamhoz képest volt jó ez a futás.
Persze sokan értek be előttem a célba, szóval akad még tennivaló, de két ilyen
szuper jól sikerült verseny után hiszek benne, hogy sok, ennél is jobb verseny vár rám!