31. Wizz Air Budapest Félmaraton

Videó belülről: https://www.youtube.com/watch?v=idvnJCKywBk

Jóval izgatottabban ébredtem a verseny napján, mint amire számítottam. Persze erre a versenyre várok április közepe óta, érhető némi feszültség, na de ennyi? Felkészültem. Simán le tudom futni a távot. Versenyből sem ez lesz az első. Hát akkor mire ez a nagy izgalom? Az előrejelzések szerint nagyon meleg lesz, bár majdnem szeptember közepe van, mégis 32 fokos csúcshőmérséklet várható. A mai nem a hihetetlen rekordok napja lesz, az már biztos. Egész nyáron futottam, hőségben is versenyeztem, tulajdonképpen ez sem lehet gond. Azért óvatosan tűzöm ki a célt, 5:30-as átlagot, azaz 1:56-os teljesítést próbálok belőni, a korábbi versenyek alapján, ilyen körülmények között nagyjából ez a reális. Szokásos módon túl későn érkezünk, alig van időm a bemelegítésre, csak némi kocogás fér bele, semmi torna. Egy zselé, egy magnézium, és egy kis müzli a menü indulás előtt fél órával, rengeteg vízzel leöblítve. A Fenyes futáson győztes Balázs Leventét látom bemelegíteni, hát ma biztosan nem találkozunk futás közben. Púpot nem viszek, sűrűn lesz frissítés, és talán a hátam is jobban szellőzik a melegben nélküle. A sapit viszont mindenképp felveszem, napra nem megyek már nélküle. Beállok a rajtzónámba, iszonyatos a tömeg, meg sem tudok mozdulni. Bár az ilyen tömegben van valami erő, aminek jó részese lenni, azért a szellős, családias kis terepversenyek hangulata nekem jobban bejön.

A rajt is egész más így, mi csak a második hullámban indulunk, és akkor is kell majd' két perc, mire átlépem a rajtvonalat. Óvatos kezdést terveztem, de igazából a tömegben nem is igen tudok mást tenni. A Városligetben szinte ideális a futás, de a Hősök terére kiérve a tűző napon hamar felszalad a pulzusom. Már majdnem egy kilométernél tartunk az Andrássy úton, amikor a telefonon ellenőrizni akarom a tempót, mert olyan lassúnak tűnik. Erre mit látok? Nem indítottam el a mérést... Elindítom most, legalább a többi rögzítve legyen, de így persze csak az óra alapján tudom majd egész kilométerenként ellenőrizni az átlagtempót, ami a futás közbeni számolási tehetségemet tekintve nem túl megnyugtató. Az első kilométerhez majdnem 6 perc kellett, ez így nem jó, gyorsítanom, előzgetnem kell. A gyorsítás miatt hamar el is érem a 170-es pulzust, próbálom itt tartani, ez még szokott menni hosszú távon is, a 173 már nem. Ebben a melegben viszont ennél alacsonyabb pulzusról sem igen álmodozhatok, pedig jó lenne, ha legalább az elején még biztonságibbra tudnám venni a figurát. A következő kilométerek jól mennek, 5:30 körüli tempóban tudok kényelmesen haladni. Nagyjából 30 másodpercnyi hátrányt görgetek magam előtt, de ez rendben van, ha így folytatom, akkor a végén ezt be tudom hozni. A Lánchíd budai hídfőjénél egy igen vidám oroszlánnak öltözött arccal pacsizunk, majd szemből látjuk az alagútból kijönni a mezőny elejét, nagyon nagy a hangulat. Egy menyasszonynak és vőlegénynek öltözött párt előzök meg, viszont a "Lopják a menyasszonyt!" felkiáltásra a vőlegény "Hadd vigyék" válasza nem túl hosszú házasságot vetít előre. :) Jön az első frissítőpont, itt csak vizet iszok, és a csuklószorítómat próbáltam a lavórban bevizezni, sajnos nem túl nagy sikerrel. Nagyon meleg van. Az Attila úton felfelé gyorsan leapad az előző kilométeren gyűjtött előny, de az Alagútban való áthaladás hangulata mindenért kárpótol. Több száz ember futás közbeni ütemes tapsolása egy alagútban, hát az egészen egyedülálló élmény.

És akkor a hetedik kilométernél ráfurdulunk a budai alsó rakpartra, amelyhez képest a pokol egy kellemes kis vidám hely lehet. Sajnos kevés még az edzettségem ahhoz, hogy a körülmények ne befolyásolják jelentősen a teljesítményemet, és persze a meleget bírom a legkevésbé. Folyamatosan vissza kell vennem a tempót, mert a pulzusom az egekben, és kezdem is nem túl jól érezni magam. Azért nincs komoly gond, elég tapasztalatot gyűjöttem már ahhoz, hogy tudjam mit kell tennem. Kicsi lépésekben lassítok, 5:40-5:50 körüli tempónál teljesen helyrejövök. Némileg persze csalódottságot érzek most, mert itt világossá válik, hogy ekkora hátrányt már nem fogok tudni ledolgozni a verseny második felében. Körülöttem rengeteg ember vált sétára, sokaknak itt fog elmenni a verseny, pedig még a felénél sem járunk. Egészen a Lágymányosi hídig lefutunk, ott kanyarodunk fel a Műegyetem rakpartra, ahol szinte azonnal sokkal jobb lesz. Kis termetű fák adnak némi árnyékot, és mintha a Nap elé is beúszott volna valami. Na nem egy rendes felhő, de egy hangyányit azért gyengít kedvenc csillagom erején. Az itteni frissítőpontot már hátulról kerülöm, nagyon sokan sétálgatnak. Fel tudom venni az 5:30 körüli tempót, ami jó hír, sikerült nem kikészítenem magam. Féltávhoz érünk, és féltávtól már mindig minden szuper. A Szabadság hídon átfutva jön el futásaim kedvenc része, ahonnan már csak az aktuális futás létezik, minden más jelentéktelenné válik. Ilyenkor úgy érzem, hogy bármeddig képes lennék futni, és hogy igazából nem is akarom abbahagyni. Ez az érzés egyébként elég hasznos a hosszútávú versenyeken. :) Keresem a következő frissítőpontot, mert már meg akarom enni a zselét, és ahhoz inni kéne, púp meg ugye nincs nálam. A hídról kiszúrom, nincs messze, akkor most gyorsan megeszem, hogy végezzek vele, mire odaérek. Hát ez a nincs messze csak légvonalban volt igaz, tettünk még egy majd' kilométeres hurkot, mielőtt ihattam volna. Ez a kis közjáték nem esett jól, de persze elkerülhető lett volna, ha megjegyzem, hogy hol vannak a frissítőpontok. Na meg, hogy pontosan merre is megy az útvonal. :) A Közgáz előtt a szpíker "Jól befűtöttek ma, de még mindig jobb, mintha esne" kijelentésével nemigen értettem egyet, részemről az idén Csobánkán, a szakadó esőben volt a legjobb futni. Most látok először utcai piszoárt, hát nekem ez azért túl van a jóízlés határain. Mondjuk nekem elég, ha verseny előtt odafigyelek, de lehet, hogy nem mindenki így működik.

A frissítés után még mindig jól haladok, aztán elkezdek kicsit belassulni, a 17. kilométeren pedig már csak 5:50-es tempót megyek. Mondjuk itt az egyik frissítőponton volt némi fennakadásom, "sorba kellett álljak" a vizesbödönhöz sapkát vizezni, aztán valahogy a vizet is csak sétálva tudtam meginni. Persze nem volt ez sok, talán 5-10 másodperc, csak az eddigi frissítésekhez képest tűnt rettenetesen lassúnak. Na meg nem volt jó kizökkenni a tempóból, ilyenkor nehéz visszatalálni, hogy se ne túl lassan fussak, se ne pörögjek túl. Felveszem újra az 5:30-as tempót, aztán azt próbálom kiszámolni, hogy van-e még esélyem 2 órán belüli időre. A nyugati felüljárón túljutva, a következő kilométerjelzésnél úgy kalkulálok, hogy ha tartom a tempót, akkor meg kell lennie. Nem akarom túlerőltetni, csak épp olyan tempót menni, hogy biztosan meglegyen. A következő jelzésnél is jól állok, tarthatom a tempót, és ha a 20-as jelzést elérem 1:54-ig, akkor még 6 percem marad az utolsó kilométerre. 45-50 másodperccel később érek oda, ami még mindig azt jelenti, hogy nem kell rekord ezrest futnom a végén, kényelmesen hozni tudom. Nyugodtan futok tovább, majd amikor visszaérünk a Városligetbe, hajrázni kezdek. Most nem adok bele mindent a végén, lenne még tartalék, de ez a tömegben futás valahogy nem hozza ki belőlem az igazi versenyszellemet, hiszen nem is biztos, hogy a körülöttem lévőkkel versenyben vagyok, nem tudom ki mikor rajtolt. Inkább élvezem a rengeteg szurkoló bíztatását, nézelődök, keresem a családom, pacsizási lehetőségekre csapok le, mosolygok, jól érzem magam. A célhoz közeledve Jeremcsuk Istvánt látom, sosem felejtem el amikor februárban fehér botjával és segítőjével a Kékestetőre kaptatott előttem. Egy hős.

Az utolsó száz métert azért megnyomom, és igen erőteljes ökölrázással érkezek a célba. Nem volt erőltetett menet, a célban is erősnek érzem magam, megcsináltam! Ez egy tökéletes első félmaraton volt, még akkor is, ha egy kicsivel jobb időre számítottam. Biztos voltam benne, hogy hoztam a két órán belüli eredményt, de 2:00:19 lett a hivatalos időm, ami eléggé meglepett. Úgy egy nap kellett hozzá, hogy rájöjjek a számításom hibájára: a félmaratoni táv nem 21, hanem 21,1 km, és az a száz méter 5 perces tempóban 30 másodpercet vesz igénybe. Hát így.

Klasszikus Gábor :)

Meglepően keveset idegeskedek azon, hogy megint egy menet közbeni sikertelen számolgatás miatt nem jön össze a terv. Nem egyessel kezdődik az időm, na és akkor mi van? Legalább a következőn úgy fog kinézni, hogy jó sokat javultam :) Gyorsan be is neveztem a januári Zúzmara félmaratonra, a mai verseny után a zúzmara szóban minden benne van, amire vágyom. Aztán egy márciusi maratonra is, hisz valamire fel kell építeni az edzéstervet. Az első versenyem előtt egy hónappal ezt írtam a naplómba: "...bőven szükségem van még az edzésekre, ha a 10k-s távot 6:00 perc/km alatt akarom teljesíteni. Márpedig ennek az átlagtempónak minden szint nélküli versenyemen a minimumnak kell lennie, akkor készültem fel rendesen, ha ezt gond nélkül el tudom érni.". Szóval 21,1 * 6 az egészen pontosan 2:06:36 -os idő, azaz a márciusi önmagam szerint is rendesen felkészültem. :) Az átlag 5:42 perc/km, 6 perc feletti ezresem nem volt. Tíz kilométernél volt egy mérőpont, 56:28-at mértek itt nekem, ami addig 5:39-es tempót jelent. A táv második, 11,1 km-es felének teljesítéséhez pedig 1:03:51 kellett, ez 5:45-ös átlagot jelent. Minimális az eltérés, nincs 2% a lassulás. Bár nem hajráztam teljes erővel, az utolsó fél kilométert mégis 4:53-as tempóban tettem meg. Ilyen adatokról áprilisban még csak nem is álmodtam...