Manna ABC 10k 2021. (Wizz Air)

Úgy tűnik ez lesz az a rendezvény, amin minden évben elindulok valamilyen távon :) Több félmaratonom között az elsőt is itt futottam, de tavaly óta már inkább a 10k-t választom az ilyenkor szokásos hőség miatt.

---

2016: https://gaboruton.blogspot.com/2016/09/31-wizz-air-budapest-felmaraton.html

2017: https://gaboruton.blogspot.com/2017/09/32-wizz-air-felmaraton.html

2018: https://gaboruton.blogspot.com/2018/10/wizz-air-budapest-felmaraton-2018.html

2019: Kocogós félmaraton, nem született poszt

2020: https://gaboruton.blogspot.com/2020/10/wizz-air-10k-2020.html

---

Az idén viszont kellemes 20 fokot és teljesen felhős időt jeleztek előre mindvégig, ami nagyon jól hangzott, kár hogy reggel hétágra sütött a Nap, és szépen fel is melegedett az idő a déli rajtig. Na mindegy. Az 5 héttel ezelőtt emlegetett "körvonalazódó felkészülési tervem" gyönyőrűen testet öltött, és azóta is teljes sikerrel fut! Az 5 hét alatt mintegy 350 kilométert tettem a lábakba, és a verseny hete is erős volt, szóval nem ide időzítettem a formám. Ez nem egy célverseny, inkább ezt engedtem el, minthogy az alapozásba zavarjak bele. Ennyi futás után viszont még fáradt lábakkal is javulnom kell, főleg hogy végre a fogyás is kezd sikeres fordulatot venni: a verseny reggelén "csak" 69,5 kg-ot mutat a mérleg.

Jó korán kimentem a helyszínre, meg akartam nézni a félmaraton befutóját, és UB csapattagokkal is talán sikerül találkozni. Jenkei Péter érkezett elsőként brutál tempóval, jó volt nézni, nagyon motiváló. Kedvenc idézetem ebből az interjújából: "Pontosan szoktam végrehajtani az edzéstervben leírtakat vagy a szóban megbeszélteket, heti szinten legfeljebb néhány kilométer eltérés fordul elő. Viszont mindig pozitív irányba, kevesebbet soha nem futok az előírtnál." Ebben van a lényeg. Nőknél Szabó Nóra érkezett számomra megdöbbentően hamar, rendkívül jó futó, nagyon nagy időt futott, konkrétan 9. legjobb magyart... Néztem még egy darabig a befutókat, aztán felvettem a rajtszámot, és sikerült az egyik UB csapattaggal is összefutni és beszélni pár szót, majd a gyömrőiekkel bandáztam a bemelegítésig. Minden előrejelzés ellenére tökéletesen tiszta az ég, a Nap erősen süt, és elég rendesen felmelegedett a déli rajtidőpontig. Igazából azért még így is szerencsénk van, augusztus végén minden ami 30 fok alatt van, már áldás :) Nem is esik jól a bemelegítés, magas a pulzusom, véglegesen el is dől, hogy nem kezdek 4:40-nél gyorsabb tempóban.

A verseny

Kicsit bizonytalanul keresem a helyem a rajtnál, nem akarok úgy járni, mint a K&H-n, de túl elöl se lenne jó, próbálok ránézésre valami jó helyet találni. Ez végül elég jól sikerül, zavartalanul tudom megkezdeni a versenyt, nem is lövök ki, szépen felveszem a tempóm. Így persze az első kilométerben rengetegen előznek, de elég hamar kifulladnak, és szépen jövök vissza, majd a második kilométer végére stabillá válik körülöttem lévő mezőny. Egészen könnyedén megy a futás, a pulzusom is egész alacsony, néha az az ötletem támad, hogy akár gyorsíthatnék is, de szerencsére hamar kiverem a fejemből. Sokáig tudok egy lánnyal futni, de aztán kihúzódok a fal mellé az árnyékba, megelőzöm, és így nem maradt előttem közel az én tempómban egy futó se, felzárkózni pedig túl kockázatos lenne. Jön a felkanyarodás a rakpartról, ez gyorsan meg is változtatja a helyzetet, visszaelőznek páran, az emelkedőkön olyan gyengén megy, nem akarom erőltetni, így meg túl nagy lesz a távolság megint mindenkitől, maradok egyedül.

Az idén felújítás miatt nem kelünk át a Dunán, helyette az alagútba futunk , ami nagyon kellemes hűvös, de itt eléggé szenvedek már az emelkedőn. Megvan viszont a táv két haramada, ezzel nyugtatom magam. Talán túlságosan is lenyugodtam, mivel egy másik lány is megelőz, mint egy gyorsvonat, nézem is az órám, nagyon elbambultam, azonnal felveszem a tempóját. Elkezd lejteni, és hirtelen rendkívül élvezetessé válik a futás, talán túl nagy tempót is vállalok, rendesen felmegy a pulzusom. Ahogy kisimul a pálya, vége az élvezetes száguldásnak, a maradék két kilométer meglepően nehezen megy, tempón kívülre is kerülök, és egyszerűen nem tudok gyorsulni, mintha még túl hosszú lenne a táv. Most még a hajrá is elmarad.

Verdikt

Először kis csalódottság van bennem, hogy a vége nem ment jól, de igazából azért elég ritka, hogy teljesen elégedetten érnék célba :D Az órám már a 100 méteres kapu előtt elütötte a 10 kilit, általában nincs ekkora hiba, de most már az első kilométer táblánál meglepően nagy volt az eltérés, és folyamatosan nőtt. Lehet jobban kelene figyelnem az ívekre, legtöbbször nagyon nagy íven forulok, hogy a tempóm ne csökkenjen, na meg az árnyék vadászat is hozzátesz felesleges oldalirányú mozgást, nem tudom ezekből kijöhet-e összesen ilyen sok eltérés, vagy jobb, ha ennyivel (kb. 1%) inkább mindig számolok. A hivatalos időm 47:48 (4:47/km) lett, de a tempót nyilván az óra szerint próbáltam tartani, ami közelebb van a tervezett 4:40-hez, szóval nincs ezzel nagy gond. Sőt, a hivatalos tempóm épp megegyezik az 5 hete futott versenyével, ami viszont fele táv volt, szóval nagy a fejlődés. Verseny közben persze eszembe jutott a Szabadság-híd előtt, hogy basszus, 2 és fél éve ugyanezen az aszfalton még 4 percen belüli tempóval hasítottam, és de jó lenne újra ott tartani, vagyis de jó lesz! Most nagyon elszánt vagyok, komoly terveim vannak, és ebben a 40 perc áttörése csak egy lépés lesz. Már jártam nagyon közel, tudom, hogy képes vagyok rá, és azt is tudom, hogyan érhetem el. Már csak végig kell csinálni :)

Szép a pulzusgörbe, az utolsó 2 kilométeren még nyomhattam volna. A lyuk szintrajzban az alagút

10k versenyeim összehasonlítása

A 10k táv

Kíváncsiságból csináltam egy kis táblázatot az eddig futott értékelhető 10k versenyeimből, és nagyon hasznos infokat tudtam belőle szerezni. Pirossal jelöltem az brutálisan elfutott, naranccsal a simán elfutott, zölddel a viszonlyag jól megfutott versenyeket. Első és legfontosabb észrevételem, hogy soha nem sikerült a Running Index által jósolt tempót megfutnom, akár 10 másodperccel is simán elmaradok tőle. Edzéseken viszont szinte mindig sokkal jobb eredményeket produkálok, mint a versenyeken, legtöbbször erre van is magyarázat: a reggeli éhgyomrra futás nekem az ideális, versenyen meg ez nyilván kivitelezhetetlen, aztán sokszor a meleg a gond, a pályák se teljesen simák, és minimális elfutás még a legjobban sikerült versenyeimen is van, nem megy a negatív szplit. Ezt érdemes észben tartanom a kezdő tempó megválasztásakor, és jóval óvatosabban kezdeni, mint eddig. Szépen kirajzolódik az adatokból, hogy milyen lenne az ideális pulzusmenetem ezen a távon, és hogy mindig a 3-4. kilométerben dől el a verseny sorsa. Ha ott közel kerül a 180, akkor vége a dalnak, de ha a végén még csak 174 körül járok, abból valami jó fog kisülni. A 40 perc áttörésének kísérlete 2019. áprilisában egy érdekes eset, egyértelműen elfutottam, de közel jártam a jó megoldáshoz, és lehet egészen máshogy alakul, ha az első két kilométerben nem futok gyorsabban a céltempónál. Ma ilyen gond nem volt, jól kezdtem, a végén nem elfutás miatt gyengültem el. A pulzus szerint az utolsó két kilométert még jobban megnyomhattam volna, és igazából lehet, hogy csak fejben nem voltam elég erős a gyorsításhoz, végülis fizikailag nem igazán volt problémám. Ezen is még dolgoznom kell, de alakulok :)

85. Tatai tófutás, Vivicitta 2021

Az év több, mint fele eltelt már, de eddig nemigen volt miről írnom, és most se tudok túl sok pozitívumról beszámolni. Korábban viszont megígértem, hogy a hullámvölgyekből is lesz tudósítás, hát tessék :)

Az év elején még rendkívül jól mentek az edzések, bomba formában voltam, januárban 326 kilométert futottam, és közben edzéstempóban, 160-as átlagpulzussal 1:39:38-as (4:44/km) félmaratonig jutottam. Ez a 3. legjobb félmaratoni időm, csak versenyen futottam eddig ennél jobbat, nyilván jóval magasabb pulzussal, azaz egyértelműen sikerült életem legjobb formáját elérni. Bár a running indexem még nem döntötte meg a 2019 év eleji 65-ös csúcsot, valószínűleg ahhoz még a rendes gyorsító edzések kellettek volna. Februárban viszont kicsit megtört a lendület, felére csökkent a mennyiség. Sajna így hamarosan tetőzött is a formám a 63-as indexxel, ami után még csak enyhe visszaesés kezdődött, de még semmi gond nem volt, előfordul az ilyesmi.

Aztán jött a márciusi korona fertőzés: az addig is kicsit kevesebb futás a karantén alatt nullára redukálódott, a formám szabadeseésbe váltott. Közben a Vivicitta eltolását is bejelentették, amivel végképp elvették minden kedvemet, beindult a stressz evés, két hét alatt sikerült 5-6 kilót visszahíznom... Végülis egész hamar abbahagytam az önsajnáltatást, ahogy kiszabadultam, elkezdtem futni, de mintha megint előről kezdeném. Mennyiségileg nem volt olyan rossz az április és a május, 200 fölé visszatértem, de a versenyek hiánya és azok bizonytalan időpontja miatt semmi minőségi edzést nem végeztem, és a súlyomra se figyeltem, nem megy nekem, ha nincs mire tervezni, meg amúgy is motiválatlan voltam. Annyit sikerült elérnem, hogy az 52-es mélypontról június elejére 58-ig visszatornáztam az indexet, de ez még mindig más kávéház, megint nagyon messze vagyok egy 40 perces 10k lehetőségétől, ami hamarosan be is bizonyosodott.

Running indexem az év eddigi részében. Igen, idén már a második hullámvölgyben vagyok...

85. Tatai tófutás

Facebookot lapozgatva ugrott fel a Tatai tófutás eseménye következő hétvégére (június 5.), szeretjük azt a környéket, tavat körbefutni is szeretek, verseny se volt még az idén, gyorsan neveztem is befele. Épp ezen a héten romlott el az órám, így sajnos a versenyt anélkül kell teljesítenem, nem örülök neki. Reggeli mérlegeléskor 72,3 kg, ez se jó. Süt a Nap, fúj a szél, meleg van, minden ellenem dolgozik. A versenyről olyan nagyon sokat nem tudok írni, de azért megpróbálom összefoglalni: a helyszín nagyon tetszett, a szervezéssel nem volt gond, és nagyon jó volt emberek közt lenni. A bemelegítés igen rosszul esett, nem is volt túl komoly, aztán a rajt után óra nélkül se pulzust, se tempót nem tudtam, és azt se, hogy épp hol tartunk a versenyben... Az elején kb. a megfelelő tempóban kezdtem, de nagyon nem éreztem az erőt, úgyhogy kicsit lelassítottam. Egy lány megelőzött, mögé be tudtam állni 1-2 kilométerre pihenni, amitől kicsit erőre is kaptam, majd beálltam előre a végéig. Itt már lett volna erőm gyorsabban futni, de inkább maradtam felvezetőnek, ha már én is ennyi szélárnyékot kaptam. A pálya nagyon jó volt, teljesen sík, nagy része erdős részeken murván, de teljesen jól futható. Csak a hivatalos adatok vannak meg, eszerint 33:29 lett az időm, a pálya elvileg 7,1 km, szóval 4:43/km-es átlag jött össze. Tekintve a távot, legalább 7-8 percre vagyok a 40 perces 10k-tól, ez ténylegesen más kávéház, amolyan disznócsiga tempó :)

Szeretett órám elhalálozása

is elég fájdalmasan érintett. Több, mint három évig szolgált hűségesen, rengeteg kilométert tettünk meg közösen, hol fagyos hóban taposva, hol hőségben izzadva, hol tengerparton, hol 3000 méter felett a hegyekben, szóval nagyjából minden időben, mindenféle helyeken. Több pulzospántos kínlódás után váltottam erre az optikaira, és nekem nagyon bejött, így mindenképp ezen a vonalon gondoltam továbbmenni. Nem nagyon merültem bele a témába, felületesen nézegettem, hogy manapság melyik óra mit tud, és arra kellett rájönnöm, hogy nekem még mindig jó választás ez, igazából nincs szükségem a drágább órák plusz funkcióira, vagy legalábbis nem ér meg nekem dupla, tripla árat :) Szóval maradt a Polar M430, elég gyorsan sikerül is beszereznem, nem mintha nem lehetne óra nélkül futni, de én nem akarok. Aztán persze ahogy ilyenkor lenni szokott, új óra, új cipő, csak épp a futás hiányzik. Az egész évem nagyon fárasztó a futáson kívüli világban (mondjuk panaszra nincs okom, meg is van az eredménye), ami a motiválatlansággal együtt veszélyes terep, és sajna a júniusban berobbanó hőség volt az utolsó csepp. Minimális futással teltek, múltak a hetek, ismét szabadesésben lévő formával, 74,3 kg-ig felmenő súllyal, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy

a Vivicitta rajtjában állok a 2-es zónában...

Nem, hogy futással nem készültem a versenyre, de még azt se néztem meg, hogyan kéne odamenni. Valamiért a Mexikói útnál parkolunk le, és csak a metrószerelvényben tudatosul bennem, hogy az 1-es metró nem megy a Margitszigetre, mit is keresünk itt? Gyorsan kiszállunk, nézem a térképet, megszületik a vészterv, elsétálunk az 1-es villamosig, persze még a rajtszámot is fel kell vennem, hirtelen kevésnek tűnik az idő. Végül minden jól alakul, Csilláékkal találkozunk, jó lesz a hangulat, kis bemelegítést is megejtünk. Csilla 4:40-es tempót tervez, az jó lenne nekem is, bár nem hiszek benne, hogy menni fog, de miért ne próbálhatnám meg, nem igaz? :) Így kerültem a 2-es zónába, bár még próbáltak áttuszkolni az 1-esben lévő kb. 5 ember közé, de mondom, hogy úgy egy éve, amikor neveztem, még teljesen reális volt az 1-es zónás elképzelésem, de ma nagyon nem az, jól vagyok én itt. A rajt rendben lezajlik, pont megfelelő tempóban kezdünk, bár ez valószínűleg Csilla érdeme, én csak próbálok mellette maradni. Az első kilométert akár még úgy is jellemezhetném, hogy jól megy, valójában viszont felment a pulzusom 179-ig az Árpád hídra vezető emelkedőn, ami nem a könnyed tempó jele. 4:37-nél érünk az első táblához a hídon, és mivel nem néztem még meg a pulzusom, a lejtőn egész optimista vagyok a folytatást illetően, bár a déli napsütés nem igazán esik jól. A híd után észak felé fordulunk, már kezdem egyre inkább nem túl jól érezni magam, ránézek az órámra, látom a gyászos pulzust, úgyhogy kicsit vissza is veszek a tempóból. Lassan kezdek lemaradni, de ezzel még nem is lenne baj, gondoltam amíg 5 perceseken belül vagyok, addig jó. 3 kilométer után viszont a csökkentett tempó ellenére is elérem a 180-as pulzust, és elég rosszul is érzem magam, úgyhogy nem erőltetem tovább, félreállok az árnyékba. Nem bánom meg, hogy így döntök, itt ma amúgy sem lett volna jelentősége az időeredménynek, fényévekre vagyok formában az egyéni legjobbamtól, és az, hogy 4-5, esetleg 10, vagy akár 20 perccel futok lassabbat annál, már tök mindegy, nem éri meg kockáztatni. Szép lassan, többször megállva, folyamatosan vizezve magam jutok el a sziget bejáratáig, ahonnan viszont már élvezettel futok el a célig. Erőt merítek a szurkolókból, a körülöttem futók öröméből, amikor célba érnek, talán először, fantasztikus érzés, jól emlékszem még milyen volt :) Csillának pedig sikerül teljesítenie a célkitűzését, és 11. helyre fut be, fantasztikus eredmény! Ráadásul közben kétszer is segített rosszul lévő lányoknak, minden elismerésem!

Ha a pulzusom eléri a 180-at, onnan már nem sok van vissza...

Egyéni legrosszabb

Így esett, hogy sikerült egyéni legrosszabb időt futnom, ami persze azért nyilván nem reális, de egyértelműen jelzi, hogy baj van. A Running index pontosabb, visszaesett megint 52-re, szóval ugyanott vagyok, mint április elején, a korona után, ami azért még mindig jóval jobb, mint amikor az első versenyemen ennél jobb időt futottam. Egy halom versenyre be vagyok nevezve, persze a legtöbbre el lehet menni alibizni, de a maraton is jön, és azt bizony most nem tudnám lefutni, arra mindenképp rá kell gyúrjak. A másik meg az Ultrabalaton, ott meg a csapattársakat nem hagyhatom cserben, csak jó formában lehet odaállni. Úgyhogy ez most egy elég kijózanító pofon volt, világosan megmutatta, hogy nagyon kevés már az időm, azonnal neki kell állnom keményen edzeni, akkor is ha hőség van. Nincs több kifogás!