Zúzmara félmaraton 2024.

Soha ne mond, hogy soha, mondják az okosok. Én annyira ezzel nem tudok azonosulni, sok olyan dolog van, amire teljes bizonyossággal rá tudom mondani, hogy soha. Viszont csak indokolt esetben használom, és szerencsére a Zúzmara félmaratonnal kapcsolatban is óvatosan fogalmaztam anno:

Szóval a 2019-es Gábor szerint az volt az utolsó Zúzmara félmaratonija egyéniben, a 2024-es Gábor viszont már tudja, hogy nem :) Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy eléggé kényszer szülte nevezés volt, mert nem találtam semmi más félmaratont ebben az időszakban. A Sevilla maraton most a célversenyem, az előtt 4-6 héttel mindenképp szerettem volna futni egy formába hozó versenyt, mivel nagyon keveset versenyzek, nekem ez különösen fontos. A zúzmara pont 4 héttel előttre esik, így ráadásul pihenő hét végén van, ami a lehető legjobb megoldás. Idén új a pálya is, nem a lovin kell küzdeni, szóval akár még jó is lehet. Aztán nevezés után - mikor máskor - elolvastam az útvonal leírását: a Megyeri hídon is átfutunk, nem örülök, de okés, viszont utána a lényeg: "A híd mindkét oldalán lépcsőkön is futunk fel vagy le"! Húú, hát azért ezen rendesen fennakadt a szemem, nem túl szokványos az ilyen betét egy utcai félmaratonin :)

A Verona félmaraton óta sajnos nem mentek zökkenőmentesen az edzések. A Budapest maratoni előtti felkészülésem alatt gyakorlatilag tökéletesen végrehajtottam a tervet, aztán utána kezdődött elvileg a Sevillai felkészülés, aminek az első négy hete a félmaratonig még mindig teljesen jó volt, a betervezett pihenőhét utána meg nyilván, de itt eléggé megakadt a dolog. Egyrészt a két hétnyi 70k alatti mennyiség kicsit ellustított, közben Edzőbá is próbált visszafogni, hogy kell egy kis pihenőidőszak, de végül a novemberben beütő havas tél adta meg a kegyelemdöfést. Próbáltam erőltetni az edzéseket hóban, fagyban is, aminek végül az lett az eredménye, hogy a csúszkálástól brutál izomlázam lett, és alig tudtam futni. Az egész december egy konstans szenvedés lett, ha csúszott, inkább terembe mentem padon futni, de ott meg a meleg csinál ki, szóval mindenhogy rossz volt. Az állandó hideg és sötét is kezdett már nagyon megviselni, elég komoly mélypontra csúsztam, de az év utolsó napjáig elért 3858 lefutott kilométer azért elégedetté tett, még akkor is, ha az is épp olyan futás volt, hogy hosszút kellett volna, de 10-nél elegem lett, és feladtam. Akárhogyis, ez 608 kilométerrel haladja meg az eddigi rekordomat, amit még 2018-ban hoztam össze. Január első hetének teljesen máshogy álltam neki, már hétfőn futottam, jól ment minden, aztán persze a második hétre meg is betegedtem kicsit. Azért majdnem 90 km összejött, és el is jött a verseny hete, lehet pihenni.

Őszintén szólva sokszor elbizonytalanodtam, hogy van-e értelme egyáltalán indulni ezen a versenyen, a januári időpont és az útvonal szinte garantálja a hatalmas szívást... Végül mindig arra jutottam, hogy ezt elsősorban egy mentális edzésnek szánom, arra meg pont jó, ha rendesen szivatós. Az utolsó napokon alakult is szépen a helyzet, kiadós havazás, utána a versenyig végig fagy, hogy még véletlenül se olvadjon el, a verseny napjára pedig a leghidegebb hajnalt jósolták -8 fokkal. Lett az -10 is, de kitartottam a rövidnadrág plusz póló karszár kombó mellett, mert elvileg gyorsan melegedni fog Napkelte után, és fagypont közelében ennél több már sok lenne. Balázs kicsit megijesztett azzal, hogy ő full hosszúban jött, pedig szintén nem fázós fajta, de tényleg gyönyörűen sütni kezdett a Nap, gyorsan emelkedett a hőmérséklet, mire odaértünk már -6, a rajtra állítólag -2 lett. Amúgy már útközben egyre jobb kedvem lett, amiben sokat segített a jó társaság, és az, hogy jelentősen kevesebb havat és jeget láttam itt Budakalászon, mint otthon Gyömrőn, sőt a legtöbb helyen teljesen száraz volt, ahol korábban sózták. A verseny előtt végre egyszer elég jól alakultak a dolgok, a bemelegítés is tök jó volt Balázzsal, csak utána a zselézére iváshoz találtam nehezen vizet, de az is meglett időben, teljesen jókedvűen álltam be a rajtzónába, semmi feszkó.

Az egyes zónában alig voltunk, így hiába akadozott az elején a kettesével rajtoltatás, még a zónából utolsóként is egy perc alatt kijutottam. Természetesen szokásosan jónéhányan baromira bekezdtek, de ezzel a rajtoltatással ez nem volt zavaró, kényelmesen elfértünk. Sokan megelőztek, de ilyenkor egyáltalán nem érdekel, a saját tempómmal törődtem, és alig 2 kilométer után már el is kezdtem a vissza előzéseket. Sose fogom megérteni, hogy egy 21 kilométeres versenyen mi értelme van az első kettőn ellőni minden puskaport, na mindegy :) Mindjárt az elején volt egy meredek felfutás a felüljáróra, de nagyon könnyednek éreztem a futást, így 4:25-ös tempóra gondoltam beállni a 4:30 körüli kezdés után. Aztán hamar jött a kellemetlen meglepetés, amikor befordultunk egy hatalmas beton placcra, ami tiszta hó volt, kicsit megijedtem, hogy innentől ilyen lesz az egész. Szerencsére csak 800 méter volt ez a szakasz, nagyrészt havas, ami még mindig jobb, mint a jég, lehet rajta futni, de azért lassít. Volt aki rettenetesen befékezett itt, szinte sétára, persze nehéz megmondani, hogy minek van értelme, elgondolkodtam én is rajta, hogy vajon érdemes-e a határon egyensúlyozni egy ilyen felkészülési versenyen, kockáztatva egy esetleges durva sérülést? Természetesen nyomtam tovább :D Újra kint a bringaúton szárazon folytatjuk tovább, és rögtön itt van egy frissítőpont, de persze ez még nagyon korai 10 percnyi futás után. Egy nyugodt hosszú egyenes után zenére mászhattunk fel a Megyeri hídra, ahol meglátva a teljesen tiszta, lesózott járdát, végképp megnyugodtam, ez olyan hosszú szakasz lesz, hogy a verseny nagy része már biztosan jól futható. Maga a híd alig emelkedik, nincs semmi szél még a Duna felett sem, nagyon jó itt futni, szép lassan előzgetek. Eljön az 5 km-es tábla 22:02-nél, eddig hibátlan.

A híd végén alig 200 méter alatt elveszítjük az eddig összeszedett szintet, aminek nem igazán örülök, hiába száguldottam le 4 percen belüli tempóval, csak pár másodperc a nyereség, sokkal többet veszítettem az emelkedőn. Aztán hirtelen egy frissítőpont, ami még mindig túl korai nekem, és a pálya legfurább része: lépcső fel a híd másik oldalára... Először izomból kettesével kezdem venni a lépcsőfokokat, de közben megijedek, hogy esetleg ezzel kinyírom a lábaim, úgyhogy a sokkal lassabb, de biztosabb módszerre állok át. A felfele 10 méter, azaz majd' négy emeletnyi lépcsőzés után nagyon hosszan tart a visszagyorsulás, de jól kezeltem fejben, és mivel se fizikailag, se a tempóval nem lett végül gond, a türelmes kivárás működött. Közben megettem egy zselét is, itt kényelmes volt, és fel voltam rá készülve, hogy inni nem fogok tudni rá, így ez se okozott gondot. A híd elhagyása újra lépcsőn történik, itt viszont már nem szórakozok, lecsapatok ész nélkül, közben 3-at előzve. Egy srác hamar visszaelőz, beállok mögé, gondoltam jó lesz kicsit huzatnom magam. Kezdetben picit erős volt a tempó, de tudtam, hogy előbb-utóbb visszalassul, hiszen eddig is közeledtem rá. Így is lett, de vagy egy kilométert tudtam mögötte futni, és még akkor sem volt igazán lassú, csak én úgy éreztem, hogy jól megy, nem akartam már 4:23-on kívülre lassulni. Beálltam előre, és hamarosan megláttam egy kukát, ahova végre kidobhatom a zselé zacsiját. Koncentrálok, hogy beletaláljak, de dobás közben a jobb lábammal jégre futok, azonnal durván kicsúszik alólam, és az idő itt egy pillanatra meg is állt... Szinte már éreztem a fájdalmat, amit a brutális becsapódás fog okozni, de valami csoda folytán szó szerint kitáncolom magam a szituációból, és még csak meg sem húzódik egyik izomom se. Kívülről is durván nézhetett ki, mert a srác mögöttem rögtön megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Mondom minden okés, és szerencsére nem nagyon tudtam tovább filózni ezen az eseményen, elég kanyargós rész volt ez, figyelni kellett, gyorsan túlléptem rajta, ami a verseny szempontjából a legjobb. Eljött a 10. kilométer is, csak 21:44 kellett ehhez az ötöshöz, pedig volt benne komplikáció rendesen.

Ekkor jöttem rá, hogy PB közeli tempóban haladok, ami egészen hihetetlen. Jobbra kell fordulni, egy oda-vissza szakaszra, amiben brutális 180 fokos visszafordító örvendeztetett meg bennünket. Itt láttam Lacit, nem sokkal előttem fordult. Utána rögtön megint egy oda-vissza szakasz a Lupa tó mellett, majd tovább a bringaúton. Ez jóval kanyargósabb, és hosszabb is, itt már Balázst is látom szembe érkezni, jó drukkolni kicsit. A megint brutális visszafordítónál úgy láttam, nem sokat közeledtem Lacihoz, és ezután még egy kis holtpont is jött. Nem nagy, nem volt vészes, de azért kicsit visszaesett a tempóm, minden kanyarban, minden kis emelkedőn, minden kis havas szakaszon időt vesztettem. Ez az 5k kicsit lassabb is lett 21:58, de az elsőnél még mindig gyorsabb.

A kanyargósabb erdős rész az itt már hatalmas szemből érkező tömeggel megint kicsit nehezített, de kezdtem visszagyorsulni, és közben Laci lassult, így meg is előztem többekkel együtt. Amikor végre kiértünk, már kézzelfogható közelségbe került a cél, pontosan tudtam mi van még vissza. Szerettem volna gyorsulni, próbálkoztam is, de valahogy minden kilométerben volt valami, ami miatt mégis lassabb lett. Itt volt ugye újra a 800 méternyi havas, ami mindjárt két kilométert is tönkretett, ráadásul közben szemből érkezőket is próbáltam a pályára irányítani, mert nem jó fele futottak. Gyorsulás helyett bár csak éppenhogy, de ez lett végül a leglassabb 5k-em 22:05-el.

Aztán a huszonegyedik kilométer végre összeállt, a felüljáróra felfutást kőkeményen megnyomtam, és bár kezdtek izzani a lábizmaim, de utána is erősnek éreztem magam, szépen tudtam gyorsulni. Bár nem tűnik egetverőnek a 4:18-as kilométer, de ugye ennek az elején még egy nagy emelkedő volt, és a verseny utolsó 800 méterén lenyomott 3:54/k tempó mutatta meg igazán, hogy azért akadt még tartalék a végére. Ezzel mindössze 3 másodpercre csökkentettem a táv második felének a hátrányát, így bár nem lett negatív split, de nagyon közel volt: 46'13" vs 46'16". A célban szinte el se hittem, hogy ilyen könnyedén futottam meg gyakorlatilag a PB időmet egy ilyen pályán, ez rendkívül bíztató a jövőre nézve!

Verdikt

Az összidő hivatalosan 1:32:29 lett, ami alig 9 másodperccel lassabb a Veronában futott PB-mnél, hát ilyen jóra tényleg nem számítottam! Az 5 kilométeres részidőket összehasonlítva a veronai azért egy picit jobban néz ki, de ott gyakorlatilag tökéletesek voltak a körülmények, és igazából a Zúzmara részidejei is teljesen rendben vannak:

	Verona 1:32:20	Tempó	Zúzmara 1:32:29	Tempó
1-5	22'16"	4:27	22'02"	4:24
6-10	21'43"	4:21	21'44"	4:21
11-15	21'47"	4:21	21'58"	4:24
16-20	21'48"	4:22	22'06"	4:25
utolsó 1,1k	4'46"	4:20	4'39"	4:14

Kicsit aggódtam már, hogy valójában milyen formában lehetek, versenyek nélkül azért nehéz belőni, és hát voltak most a felkészülés során problémáim, kihagyásaim, a hosszú futások meg nem mentek. Az edzések nagy része is messze nem ideális körülmények között zajlik, gyakran csúszós, így nem mérvadóak a számok, bár a szárazak viszont tényleg jónak tűntek, eddig csak ezek tartották bennem a hitet, de ez a mai verseny, hát ez most mindent bizonyossá tett. Komolyan kezd beérni a bécsi fiaskó után megkezdett munka, és az is bebizonyosodik, amit mindig is sejtettem, csak nem sikerült igazán sose kipróbálnom, hogy a megfelelő konzisztencia és a mennyiség növelése eredményezhet szintlépést. Úgyhogy megnyomom a maradék 4 hetet, ami után Sevillában tényleg felkészülten, nyugodtan állhatok rajthoz! Nagyon hiszek benne, hogy most a közben nevet kapott Sevilla π projektnek megfelelő 3:14-es tervezett célidő sikerülni fog, de igazából már az sem annyira érdekel, ha nem, mert tudom, hogy megvan bennem ez az idő, akkor is, ha esetleg egy rossz napon épp nem jönne ki. Sajnos a maratoni ilyen szempontból nagyon nehéz táv, nem lehet sűrűn próbálkozni, épp ezért Sevilla után valószínűleg átállok 5-10 km körüli programra, amúgy is mostanában megint jobban lázba hoz a gyorsabb futás :) Hajrá!