Ultrabalaton 2019.

Egyedül futok. Edzésen is, versenyen is. Talán nem azért, mert teljesen antiszociális lennék, régen csak időm nem volt rá, hogy másokkal eddzek, ma meg már az edzésterv betartása miatt se igazán fér bele. Versenyeken pedig leginkább a saját teljesítményemre voltam kíváncsi, így egészen a januári zúzmaráig meg sem fordult a fejemben, hogy váltóban fussak.

Igazából jövőre nem akarom a Zúzmarán a félmaratont lefutni, de eléggé szeretem ezt a rendezvényt, így merült fel bennem, hogy váltóban megpróbálnám, ami akár egész jó eredményt is hozhatna. Ennyi volt a fellángolás, aztán ment tovább minden a szokásos mederben, egyedül edzettem, egyedül versenyeztem, míg szembe nem jött egy felhívás keringőre: Ultrabalaton csapatba keresnek gyors futót, 4:30-ban kellene 3x10 km körüli távot futni, cél a dobogó. Hmm. Még decemberben Dani felkért, hogy kísérjem bringával az UB-n, amit el is vállaltam, végül aztán még korainak érezte, én viszont addigra már rápörögtem a rendezvényre :) Azonnal csaptam is volna le a lehetőségre, de muszáj volt kicsit átgondolnom, hogy fér bele ez a versenynaptárba. Két héttel előtte 6 órás Sárváron, ami után nyilván nem leszek épp a leggyorsabb formámban. Végül arra jutottam, hogy ennek a tempónak még akkor is mennie kell.

A csapat (balról: Peti, Én, Gábor, Zsófi, Csilla, Niki, Bence, lent Linda és Laci)

A csapattársaim (Gábor írása a versenyről) lelkesen szervezték a dolgot, nagyon alaposan át volt gondolva minden, ami nagyon tetszett, viszont kicsit meg is ijesztett, hogy milyen komoly logisztikára is lesz szükség ezen a versenyen. Bevállaltam a sofőrködést is az egyik autóban, gondoltam legalább nem fogok unatkozni. Kis naiv :) A verseny előtt egy személyes találkozót is összehoztunk, ami a Vivicittán volt, mivel kb. az egész csapat futott ott, és be is zsebeltek egy halom trófeát, aminél jobb előjel nem is kellett :) Sárvár után viszont elég mély gödörbe kerültem, mert bár a verseny másnapján még könnyedén futottam egy laza 15 kilométert, mintha semmi gond nem lenne, a versenyről szóló posztot viszont már orvosi rendelőben várva írtam, ahol kiderült, hogy mi bajom van: övsömör. Ráadásul botrányosan magas vérnyomást is mért a doki, egy halom gyógyszerrel, és eléggé elkeseredve mentem haza. Persze futás se volt utána, ilyen hosszú kihagyásom talán még nem is volt. A verseny hetén szerdán már kimentem futni, és másnap jobban éreztem az izmaimat, mint a sárvári hétvége után... Elég ijesztő volt, utána csak pénteken futottam egy átmozgatót, és nagyon nem tudtam, mire számíthatok a versenyen, bár a tervezett tempóban futva se volt igazán gond, azért volt már jobb is.

Talán még sose hagytam ki egy teljes hetet, de ez utóbbi 1 évben biztos, hogy nem...

Nagyon vegyes érzésekkel indulok útnak szombat délben. Otthon az élő közvetítést néztem, hajnal óta rajtoltak már, alig vártam, hogy ott legyek, viszont eléggé félek, hogy mit fogok tudni produkálni, sőt, még a vezetéssel is lehet gond, mert a biztonsági öv rettenetesen ingereli az övsömörtől még mindig égő bőrömet. Vettem rá hűsítő krémet, meg viszek magammal fájdalomcsillapítót is, de ahhoz tényleg csak végső esetben nyúlnék, nagyon nem az én világom a gyógyszerrel futás. Hamar próbára lett téve a magamra erőltetett pozitív hozzáállás, a nulláson majdnem egy órát álltam dugóban, így nem érünk le időben a közös ebédhez. A csomagok megfelelő autókba pakolása után megyünk is le a versenyközponthoz, nekem a pólót is ki kell cseréltetni, szerencsére ez gond nélkül megy. A többiek pizzáznak, és bár már kezdek éhes lenni, későbbre terveztem az evést, mert az én első futásom nagyon sokára lesz még. Hamar elrepül az idő, és eljön a 16:50, amikor számunkra is megkezdődik végre a verseny. A rajtnál kicsit elalszunk, én kb. fel se fogom, hogy a csippantással kezdődik el a verseny :) Érdekes élmény a rajt, kicsit fura, hogy nem kell futnom, de dolgunk azért akad, mennünk kell az első váltáshoz.

A rajt pillanata

Nagyon profi dolog, hogy a Waze-ba csak be kelle ütnünk hányadik UB pontra akarunk menni, és már indulhatunk is, imádom! Mondjuk én nem használtam még ezt a programot, nincs is beállítva, így elég fura útvonalakon visz, néha olyan kis utcákba kell befordulni, hogy észre se veszem, mire meglátom már nem tudok bekanyarodni, így a csomagokat is sikerül összerendezni hátul :) Mondjuk túl sokat nem tudtak mozogni, én azt hittem szinte üres lesz az autó, mert hát baromi nagy a hely, de tömve vagyunk, mindenki fel van készülve a világvégére, hetekig kihúznánk egy atomháború után is :) Bőven időben megérkezünk, így meg tudjuk keresni az online eredményeket is, ami alapján tudunk saccolni, hogy mikorra várható a váltás. Ez a későbbiekben annyira jól működik, hogy szinte másodpercre pontosan be tudjuk lőni az érkezéseket, persze a sík terepeken már könnyebb, itt még azért a sok domb miatt nem olyan egyszerű. A váltás tökéletes, én meg figyelek nagyon mindenkit, hogy majd jól sikerüljön nekem is.

Saját videónk a versenyről, vigyázz spoiler!

A mi kocsinkból Gábor váltotta Nikit, úgyhogy megyünk is tovább a következő váltóhelyre. Nagyon jó tempóban futotta meg ezt az elég dombos szakaszt, és egy ismét szuper váltás után Csilla következik, akit pedig Bence fog majd váltani, és mivel ők a másik kocsival mennek, így viszonylag sok időnk van. Gábor kocog még egy kicsit, egy csapnál megmosakszunk, majd elindulunk a Varga pincészet felé, mert úgy értettük, hogy Laci előreteker oda, és ott fel kell tankoljuk. Útközben nekem kezdenek kétségeim támadni, elég messze van, és most először szembesülünk azzal is, hogy igen sokan vannak ezen a rendezvényen, sok kísérőautóval, amik hamar bedugítják a kis utakat. Eddig ez annyira nem tűnt fel, mivel majdnem utolsóként rajtoltunk, szellős volt, még pontbontást is láttunk. Viszont kiválóan kezelik a helyzetet mindenhol, a rendőrök igen határozottan irányítanak, és a szervezők is jól reagálnak a kihívásokra. Laci persze még nem ért ide, utólag belegondolva erre mondjuk nem is volt semmi esély, és csak kb. 20 percet tudunk várni, utána indulnunk kell vissza Salföldre, hogy le ne maradjunk a váltásról. Salföldön a forgalmi helyzet még rosszabb, de sikerül találni gyorsan parkolóhelyet, ami mondjuk messzebb van, de így kimaradunk a tülekedésből.

Salföld, elég nagy a tömeg, és már sötétedik

A forgalom miatt itt módosítottuk is kicsit a tervet, a másik kocsi nem várja meg Bencét, hanem előremennek a pincészethez, mivel onnan Petinek kell majd futni, és ez egy rövidebb szakasz, féltünk, hogy esetleg lekéshetik. Bence érkezett, mint a villám, Zsófi pedig gyorsan el, és mi is rögtön elindultunk. Örömmel konstatáltuk, hogy feljöttünk a 4. helyre, túl sokáig voltunk hatodikok, már kezdtünk aggódni. Újra a pincészetnél, de már teljes sötétségben, a hangulat viszont még mindig remek, és ezen a ponton aztán van minden, ami csak kell. A többiek kávéznak, én nem merek, nehogy felnyomja a pulzusom, inkább elmegyek itt mosdóba, szeretem kihasználni, ha van rendes angol wc. A sötétben találok egy kivilágított, gigantikus Ultrabalaton feliratot, amit nappal nem vettünk észre pár méterről, így a Varga pincészet táblájával szelfiztünk :) Végre én fogok következni, már nagyon várom, vagy 5 órája megy a verseny, és még egy centit nem futottam. Na jó, a kamerával pár métert azért mégis. Még indulás előtt átöltözök a futócuccba, innen Gábor vezet, és érdekes módon az ő Waze-ja sokkal okosabb, nem megyünk sikátorokban :)

Valaki megunta a szelfizős szerencsétlenkedésünket, és csinált rólunk egy jó képet :)

A pontnál várakozva kezdek kicsit kétségbe esni, Petivel még nem sokszor találkoztam, és a rettenetes arcmemóriámnak köszönhetően tutira nem fogom felismerni, meg is kérem Gábort, hogy segítsen. Valójában persze a vak sötétben amúgy sem látunk semmit, az egyik reflektor teljesen elvakít, ha az érkező futók felé nézünk. Annyiban könnyebb a helyzetünk, hogy sokan nem bringás kísérővel érkeznek, így kicsit tudjuk szűkíteni a kört, és végül csak megtaláljuk egymást. Felmarkolom a chipet, és rohanok, mint a meszes, végre futok! Gyorsan le is kell hűtsem a lelkesedésemet, és lassítani a tempón. Előzetesen úgy terveztem, hogy mindegyik szakaszt óvatosan, 4:30-al kezdek, és ha jól megy, akkor folyamatosan gyorsítok. Egyfolytában veszek vissza a tempóból, de valahogy mindig visszagyorsulok, így az első 6 kilométeren nem nagyon mentem 4:20 fölé, a pulzusom meg anaerob küszöb közelében volt, szidom is magam, még kétszer kell majd futnom, nem kéne minden puskaport ellőni. Viszont egész eddig tudunk beszélgetni Lacival, annyira nem lehet vészes. Nagyon jó volt, hogy velem volt, és nem csak a beszélgetés miatt, előzésekkor rengeteget segített, egyszer sem kellett hátranéznem, biztosította az utat, hátulról, előre meg kiabált nekik, hogy "balról jövünk". Nekem csak futnom kellett, ez hatalmas segítség volt már ezen a szakaszon is, pedig végig bicikliúton futottam.

Laci és Linda a bringás kísérőink

Aztán a hetedik kilométerben kezdem nem túl jól érezni magam, a pulzusom is feljebb megy, kezd ijesztő lenni a helyzet. Úgy másfél kilométeren keresztül tart ez az állapot, aztán hirtelen minden könnyebb lesz, én meg rájövök, hogy itt volt az emelkedő, és mivel nem volt túl sok szint, a sötétben észre se vettem :) Már majdnem teljesen megnyugszok, amikor meglátom az úton mellettem álló kocsisort. A pont még vagy másfél kilométer, ha ekkora dugó van, vajon odaértek a kocsival? Teljes pánikba esek, megkérem Lacit, hogy hívja fel őket, üzenem, hogy "bakker, két perc múlva ott vagyunk"! Persze már rég ott voltak, Gábor ügyesen parkolt, nem várta ki a dugót, gond nélkül váltunk. A szakasz végén jól éreztem magam, csak az emelkedős részen volt némi rossz érzés, meg is nyugszok, mert ezek szerint nem futottam azért annyira ki magam. 4:24 lett az átlagtempóm a 10,5 kilométeren, ami a kategóriánkban a 3. leggyorsabb volt, így növeltük az előnyünket az időközben átvett 3. helyen. Szuper :)

Sajnos viszont azonnal tovább is kell indulni, pedig biztos sokat segítene a következő futásokhoz egy kis nyújtás. Az autóból kiszállni nem is valami jó érzés, kicsit aggaszt a dolog, de a sétálgatás segít, és amíg a lányok a wc-re várnak, nyújtogatok is kicsit. Keszthelyen van a Tesco-s pont, ami az egyik legjobb, poén a kosarakból kirakott kapu, nameg a sok ingyen cucc, és a kanapék is sokat dobnak a hangulaton. A parton vagyunk, innen látjuk, hogy már villognak a viharjelzések, és egyre gyakrabban látunk villámlást is. Dörögni viszont nem dörög, úgyhogy még jó messze van, talán tényleg bejön az előrejelzés, és nem lesz komoly eső. Niki váltja Gábort, viszont a következő ponton Bence jön, így nem kell annyira rohannunk. Gondoltuk Balatonberényben lesz egy kis időnk hengerezni, viszont minden tiszta víz és sár, itt egy jó nagy felhőszakadás lehetett nemrég. Örülünk, hogy megúsztuk, de egyre valószínűbb, hogy nem lesz mindig ilyen szerencsénk. Niki érkezését próbálom kamerázni, de a végén akkora hajrát vágott le, hogy nem tudom tartani, kicsit leszakadok. A srác, akit nemrég előzött meg, vissza akarta előzni, hogy mi értelme ennek, azt nem tudom, Niki nem hagyta, inkább rákapcsolt a végén :) 6 perc fölé növeltük az előnyünket a 4. helyezettel szemben, de még rengeteg van vissza, és a hatodik is fél órán belül van, szóval nem nyugodhatunk meg teljesen.

Keszthelyen a Tesco pont volt az egyik legjobb

A következő váltáshoz haladunk Balatonfenyves felé, amikor beleautózunk egy baromi erős zivatarba. Na kezdődik... Hát nincs nagy öröm az autóban, de mi legalább fedett helyen vagyunk, Bencének és a bringásoknak most sokkal rosszabb lehet kint, és Zsófi is elég kemény szakasznak néz elébe. A pontra érve alábbhagy az eső, kiszállok, hogy előkeressem a dzsekim, hát hirtelen elég hideg is lett. Hajnali egy óra van, sötét, eső, szél, Zsófi teljesen beöltözve várja a váltást. Csatlakozok hozzá, próbálok felvételeket készíteni, és kicsit oldani a feszültséget. Bence elég csapzottan érkezik meg, de szerencsére valamennyire megúszták, a nagyon heves esőt elkerülték, persze így se lehetett kellemes. Zsófi futása alatt romlik a helyzet, jobban esik, feltámad a szél is. A bringás kísérőinket is kezdi megviselni az idő, ők ugye folyamatosan kint vannak, nincs lehetőségük felmelegedni. Alsóbélatelepen adunk is plusz ruhákat Lacira. Peti váltotta Zsófit, utána pedig Csilla jön, így most egészen Balatonszemesig megyünk, ahol Gábor fog következni. Neki ez már a harmadik lesz, nekem meg még csak egy volt, még meg is néztük, hogy cseréljünk-e, de a távok miatt nem lett volna jó sehogy se, hiába, jól volt ez összerakva, nem volt jobb megoldás.

A pillanat, amikor épp nem esett :)

Végre így most jön több mint egy óra üresjárat, amire nagy szükség van, durván pörgős ez az egész. Vedelem a kólát, hogy ne aludjak el, néha még ki is megyek sétálni, kell a mozgás, most épp nem esik, de azért elég hűvös van. Gábor fog következni, és csak 10 kilométeres ez a szakasza, úgyhogy átöltözök futáshoz, mert a következő pontra gyorsan át kell még vezetnem, ott én váltom, ki tudja mennyi időm lesz. Talán egyedül ezen a ponton volt, hogy a csippantós ember nem valami jól reagált az érkezésünkre, de csak pár másodperc volt a kavarodás, és amúgy mindenhol kifogástalanul ment minden, a szervezés kiváló volt. Igazából itt se volt nagy gond, csak túlságosan hozzászoktunk a jóhoz :) Kicsit továbbfutottam Gábort kamerázva, visszamenve aztán kerestem Csillát, mert úgy volt, hogy mi visszük tovább, mivel egy baleset miatt a másik autó nem ér ide. Végül mégis ideértek, és már a kocsiban voltak, indultak, nem értettem hova sietnek, hiszen nekem kell sietni, én váltok legközelebb :) Beírom a célt, elindulunk, elég bágyadt vagyok. Nagyrészt csak lassan lehet menni, meg már az időérzékem sincs a helyzet magaslatán, így egy idő után elkezdek azon aggódni, hogy nem jó helyre megyünk. Már tuti mentünk 10 kilométert, és a GPS szerint még mindig tök messze vagyunk, nem lesz ez jó. A lányok átnézik a terveket, többször is, de mindig az jön ki, hogy Balatonföldvár strand-ra kell menni. Itt két Balatonföldvár nevű pont volt, a másodikat hívták strandnak. Amikor megérkezünk azért még rákérdezek, hogy ez-e a strand, és még mindig nehezen hiszem el, hogy jó helyre jöttünk. Már majdnem megnyugodtam, aztán az időmérő rendszerben nem jelenik meg az előző pont ideje 3 perccel a várható érkezés után se, mondjuk volt már ilyen, akár jó helyen is lehetünk :) Persze ide, és időben érkezik Gábor, így 4 óra pár perckor végre újra futhatok.

A lábaim gond nélkül veszik fel a tempót, viszont hamar elkezd kicsit fájni a hasam, és úgy érzem, mintha tiszta sósav-kóla keverék lötyögne benne. Persze mindig ez van a kólától, nem kellett volna ennyit inni éhgyomorra, de egyrészt enni már nem ehettem, másrészt meg valamivel ébren kellett tartanom magam. Laci nagyon küzd az álmossággal, neki a déli part hosszan egyenes szakaszai se tetszenek, én viszont odavagyok értük, futáshoz ez a legjobb. Az első kilométer megint a 4:20-hoz van közel, lassítok, felveszem a 4:30-as utazótempót. Egy-két kilométer után rendeződik a gyomrom, mármint nem lett teljesen jó, de elviselhető, és nem fog gondot okozni. Már csak abban nem vagyok biztos, hogy a második, vagy a harmadik pontnál van-e vége a szakaszomnak, inkább a háromra hajlok, de mindegy, a távot tudom. Egy majdnem eltévedést leszámítva egészen addig jól megy minden, amíg ki nem érünk a Balatonpartra, ahol brutál erős szél csap szembe, az aszfalt meg homokká változik, amit hatalmas méretű pocsolyák szabdalnak fel. Elég nehézzé válik a tempó tartása, előzéskor se mindig tudom, hogy hol kerüljek, Laci sokszor módosítja, hogy honnan érkezünk :) Brutális ez a rész, és úgy érzem soha se lesz vége, bár fogynak a kilométerek. Amikor már azt hittem rosszabb nem lehet, a homokot vízben álló, apró szemű kavics váltja fel. Szerencsére ez viszont már nem tart túl sokáig, véget ér az UB terep betétje, újra aszfalt. Az elején majdnem eltévedésem miatt Laci folyamatosan mondja az irányt, aminek nagyon örülök, nekem ez rengeteget segít. Egy helyen viszont rossz helyen volt a tábla, egy kis "utcába" befordultam, pedig a következőbe kellett volna, nem csak én jártam így, az előttem lévőt már fordították vissza, így én csak olyan 15 másodpercet vesztettem. Ezután tökéletesen egyenletes tempóban futottam végig a maradék 6 kilométert, ahol Linda is csatlakozott hozzánk, és felhők mögött kelő Nap fényében a 160-as kilométer jelzést is láttam az úton. Már csak 60 van vissza :)

Mintha terepversenyről jöttem volna :)

A második futásom is meglepően jól sikerült, 4:29 lett a 12,8 km átlaga. Három kis szakaszból állt, az elsőn kategória 2., a másik kettőn kategória 3. időt futottam, és már 35 perces előnyünk van a negyedikkel szemben. Ez már elég jelentős előny, innen nagyot kéne hibáznunk ahhoz, hogy ezt elveszítsük, bár a maradék 60 kilométer azért még mindig nem kevés. Engem Bence váltott, de 13 kilométert kell fusson, ez még neki is eltart vagy ötvenegynéhány percig, úgyhogy nyújtok egy kicsit, mielőtt tovább indulunk. A többiek csodálkoznak, hogy miért vagyok tiszta sár, hát nekem nem szakadó eső, hanem ez jutott :) Bekajálom az utolsó szendvicsem, hogy helyre tegye a gyomrom, de kéne még venni valamit, mert ez kevés lesz. A következő váltáshoz közeledve egy baromi meredek lejtőn megyünk le, amin szembe sétálnak fel a futók, szegény Niki eléggé kiakad, amikor rájövünk, hogy ez az ő szakaszának az eleje. Hát igen, mindenkinek úgy rémlett, hogy még egy darabig sík lesz, meglehetősen kellemetlen meglepetés. Bence a szokásos rakéta tempóban érkezik, a váltás után egy kicsit futok Nikivel az emelkedőn, de a lábaim jelzik, hogy még regenerálódni kéne.

Megint szakad az eső, pedig az előbb még félig kék eget is láttunk. Balatonakarattyán reméltem, hogy találok valami kajáldát, de egy darab fagyizón, igen, fagyizón kívül nem volt nyitva semmi. Nem tudom a tulaj milyen piaci rést vélt látni itt 10 fokban a szakadó esőben, de szerintem fagyira nem volt túl nagy most a kereslet :) Balatonkenesén viszont végre van egy hot-dogos, persze kártyával nem lehet fizetni, de legalább tud visszaadni tízezresből. Egy pillanatra azért megállt bennem az ütő, hogy nem fogok tudni enni, valaki persze nyilván kisegített volna, de akkor is. A bringás kísérőink, Laci és Linda is megállnak kicsit, kapnak jó forró teát, szegények már eléggé leharcoltak. Mindketten körbetekerik a Balatont, de eredetileg úgy volt, hogy egyikük mindig előremegy pihenni, viszont túl gyorsak voltunk, igazából sose volt elég idejük pihenni, inkább már együtt mennek. Az időjárás továbbra sem kíméli őket, ez egy nagyon kemény menet nekik. Peti váltotta Zsófit, őt pedig Csilla fogja, így most megint van egy kis időnk, amit Alsóörsön töltünk el. Gábornak sikerül aludnia is kicsit, én egész jól vagyok, azt hittem az álmosság sokkal rosszabb lesz, de valahogy a futások mindig felébresztettek, és egy csomó energiát adtak. Na meg már közeledik az én futásom, amivel a végére is érünk a körnek.

Gábornak sikerült pár percet aludnia :)

Zsófi váltja Csillát, és most a változatosság kedvéért nem esik az eső, sőt, néha még napsütést is látunk a távoli dombokon, viszont hogy ne legyünk teljesen elkényeztetve, azért erősen fúj a szél. Bepattanok az autóba, irány Csopak, már alig várom. Rövid szakasz volt, hamar érkezik Zsófi, eléggé zilált állapotban, átveszem a chipet, és kilövök. Az órát elfelejtettem elindítani, úgy tűnik az alvás hiánya kezd már kijönni. Az első pár száz méteren csak az jár a fejemben, hogy Zsófi mennyire kifutotta magát, és hát őszintén szólva eddig azon filóztam, hogy kicsit akár lazábbra is vehetem az utolsó szakaszt, hiszen most már tényleg hatalmas előnyünk van, de nyilván erről szó sem lehet, hiszen mindenki tisztességgel végignyomta a szakaszait, nekem is ezt kell tennem, még ha nem is múlik rajta semmi. A Balatonfüredig tartó részen sok volt az emelkedő, nyomtam neki, de már nem kellett figyelnem, hogy ne hajtsam túl magam, ahhoz már elég fáradt voltam. Az utolsó pont épp a lejtő alján volt, annyira bennem volt a lendület, hogy eszem ágában se volt megállni csippantani, végül még csak nem is lassítottam, menet közben érintettem a chipet.

A Tagore sétányon volt a legjobb futni 

Jött a part, a Tagore sétány, fantasztikus volt, úgy érzem megkaptam a kárpótlást az előző sarazásért :) A városban már kevésbé esett jól a futás, meg újra emelkedni kezdett, de amikor megláttam a távolban a cél előtti körforgalmat, elcsuklott a légzésem nem is kevés időre, hirtelen iszonyat boldog lettem, hihetetlen feszültség volt bennem az előzmények miatt, fogalmam se volt, hogy mi lesz itt, és annyira szuper volt, annyira jól ment, annyira jó volt a csapat, hogy azt el se tudom mondani. Tökéletes, csak ez az egy szó jut eszembe. Bringások tömegei vannak előttem a körforgalomban, próbálok mindenkit kikerülni, nagyon akarok hajrázni. Az utolsó részen persze valami köveken kell futni, meg egy homokos részen keresztül, én ki is akartam kerülni, csak szóltak, hogy nem, nem, át a homokon :) A célegyenes emelkedik, és még mindig ez a hülye kő van, tolom azért, csippantok, majd hirtelen nincs több út, megállok, és kéredzem, "Megvagyunk?" Olyan fura volt ez a befutó, a sátor pont olyan volt, mint a többi negyvenakárhány ponton, nem éreztem úgy, hogy ez a cél. Pedig ez, és örülök a harmadik helynek, a többiek meg annak, hogy behúztuk 17 óra alá, mert ők ezen izgultak végig, én meg nem tudtam róla semmit, még jó, hogy nyomtam neki :)

A célfotó kicsit ziláltabb, mint a rajt :)

Az utolsó szakaszom csak 7,7 kilométer volt, 4:31-es tempóban futottam meg, ami tekintve a dombokat teljesen rendben van. Viszont itt már csak a kategóriában negyedik és ötödik időket futottam, de nem azért, mert lassú voltam, hanem még néhány csapat nagy csatában volt a helyezésekért, gondolom beleadtak mindent. Az ötödik helyezett csapatnak végül majdnem sikerült is befognia a negyediket, de szerencsére ez a csata mögöttünk több, mint 50 perccel zajlott, a hatodikra pedig majdnem másfél órát vertünk. 16:56:44 lett a végeredmény, ami sokkal jobb lett, mint amivel számoltunk. Ez leginkább annak köszönhető, hogy mindenki jobbat futott, mint amit vártunk, és hogy mindenki egyenletesen hozta a formáját, nem lassultunk le a végére. Az átlagunk 4:37 lett, amivel tényleg megérdemeltük a dobogót a 7 fős férfi csapatok között, főleg, hogy mi valójában vegyes váltó voltunk. Azt se mondhatnám, hogy kicsi volt a mezőny, összesen 58 darab 7 fős férfi váltó volt, és erősebb is volt a mezőny, mint tavaly, szóval azért nem volt könnyű dolgunk.

A végeredmény

Nagyon kellett most a lelkemnek ez a verseny, egyből kirántott a gödörből, és azóta is a fellegekben járok :) Nem győzöm a csapatot dicsérni, és nem, nem kötelező udvariasságból, tényleg brutál jó volt mindenki. Eléggé maximalista vagyok, emiatt eléggé féltem is, hogy milyen lesz nekem váltóban, vajon mennyire lesznek a többiek is elszántak, és hát kicsit sem kellett csalódnom, minden szépen meg volt tervezve, és gördülékenyen, gyakorlatilag tökéletesen lett kivitelezve. Ezt szeretem :) Olyan szempontból is első volt nekem ez a verseny, hogy többször kellett futnom, nem nagyon tudtam, hogy mennyire fogják bírni a lábaim, főleg, hogy nyújtani nem nagyon tudtam, de ezzel se volt gond, úgy tűnik megvan a kellő edzettségem, hogy egy egész erős tempóban meg tudjam csinálni, szinte lassulás nélkül. Érdekes, hogy a cél előtt ugyanaz az érzés jött, mint egy ultrán, holott csak 30 kilométert futottam, talán azért, mert a futáson kívül volt munka rendesen a versennyel, fáradt voltam, kialvatlan, úgy tűnik ez is elég hozzá, nem kell teljesen szétcsapnom magam :) Minden egyfolytában abba az irányba mutat, hogy nem kell nekem mindenáron extrém ultrákra mennem, sőt! Túl sok ultrásnál látok rossz példát, brutális sérüléseket, baromi hosszú kihagyásokat, nekem meg az kell, hogy folyamatosan futhassak, ezt nem akarom kockáztatni. Pár napja megnyílt a Piros 85 regisztrációja, én meg teljesen el vagyok bizonytalanodva. Nem tudom, akarom-e?

A dobogón

Az eredményhirdetés után

A kupával :)

Gábor Úton