2019. március 6., szerda

Zúzmara félmaraton 2019.

Az idén már harmadszor indítom az évet a Zúzmara félmaratonnal, és az idén is libabőrösen lépek be a csarnokba. A tél közepén ennyi lelkes futót együtt látni mindig különleges érzés.

A hosszú tél alatt eddig mindig nagyon vártam, hogy végre versenyezhessek egy kicsit, az idén viszont valahogy nem annyira lelkesedtem érte. Mármint nem a versenyzésért, az mindig baromi jó, hanem a távot nem kívántam különösebben. Mintha nem menne nekem a félmaratoni táv, nem elég hosszú, hogy lassú legyen, de ahhoz meg már igen, hogy ne lehessen ész nélkül, izomból végignyomni, és akármennyire is úgy érzem egy verseny után, hogy jól sikerült, a számok ezt nem támasztják alá. Valójában a számok szerint a maraton se megy olyan jól, de azon nem csodálkozom, szerintem bőven nem futottam még eleget ahhoz, hogy elég edzett legyek hozzá. Talán a félmaratonhoz sem? A tavaly áprilisban futott 4:26/km-es tempójú 10k alapján félmaratonon 4:39/km-t, maratonon 4:50/km-t kellett volna akkor tudnom, ehhez képest 4:47/km (+8/km) és 5:01/km (+11/km) voltak a tempók akkoriban, ami azért nagy különbség. Valószínűleg ultrákon még kevésbé tudom kihozni magamból a maximumot, ezért is tartom fontosnak, hogy a célversenyeim aszfaltosak legyenek, és legfeljebb maratoni távig terjedjenek, mert ezeken pontosan ellenőrizhető a fejlődés, az edzettség szintje. Ezen a linken találtok egy remek kalkulátort a számolgatáshoz, jó szórakozást :)

Eléggé gondban voltam, hogy mi legyen a célidőm, milyen tempóban kezdjek? Végül arra jutottam, hogy az 1:35-öt próbálom megcélozni, aminek elvileg simán mennie kéne, de mivel azért mégiscsak 5 perccel jobb, mint az eddigi legjobbam, ez se tűnt egy könnyű menetnek. A tervezett tempónak megfelelően az 1-es zóna végéről rajtolok, próbáltam nem túlöltözni, a fagypont körüli hőmérsékleten elég egy rövid ujjú póló karszárral, és persze a kesztyű, valahogy a kézfejem nagyon fázós :) A rajt simán zajlik, az eleje brutál tempóban száguld ki a csarnokból, persze túl gyorsan kezdek, de néhány száz méter alatt sikeresen beállítom a tempót kicsivel 4:30 alá. Nem túl nagy a tömeg, zavartalanul tudok futni, még a meglehetősen sok kanyaron is gond, és egymás akadályozása nélkül átfűzzük magunkat. Viszont már most kezd egyértelművé válni, hogy a cipőválasztás hatalmas mellényúlás volt, a teljesen aszfaltos Pegasus iszonyatosan csúszik a havas részeken, amiből jóval több van, mint amire számítottam...

A lovi részen szokásosan nagyon rosszak a talajviszonyok, tudom tartani a tempót, de elég sok energiát felemészt. Nagyon várom a következő kört, tiszta, szinte egyenes aszfalt, nagy kedvencem :) Addig persze még egy frissítés is hátravan, ezt "szokásosan" a csarnokba való beérkezés előtti zselézéssel, bent meg víz ráivásával abszolválom, minden simán megy. Kifutunk az útra, az oda-vissza szakaszon látom a mezőnyben előttem lévők egy részét, köztük Simona Staicu-t is. Az emelkedős rész után kicsit begyorsulok, jól megy a futás. Jön a hosszabb oda-vissza szakasz, itt még Beda Szabit is látom száguldani eléggé elöl, aztán a fordító után mögöttem Németh Marcellt, aki Székesfehérváron 7k-n jól megvert, remélem itt nem ér be, és halad el mellettem mosolyogva :) Ahogy egy kis kunkor után újra visszatérünk az oda-vissza részhez, előkaparom a zselét, és meg is eszem, már nincs olyan messze a frissítőpont. Közben kezdem eléggé érezni a combjaimat, egyelőre a tempót nem befolyásolja, de elég korai ez az érzés, kicsit aggasztó, hogy mi lesz így az utolsó körön, hiszen még több, mint a harmada vissza van a versenynek. És persze a legnehezebb harmada...

Most nem lepődök meg, mint tavaly, hogy becsatlakozik hozzánk a mezőny azon része, akik még csak most végeznek az első körrel, viszont mintha még többen lennének, elég nagy tumultus alakul ki, nem is tudom tartani a tempóm. A csarnokban akkora a tömeg, hogy nem tudok biztonságosan menet közben vizet felvenni, meg kell állnom, és úgy meginni. Ez eléggé megzavar, nagyon nem szeretek verseny közben még lassítani sem, nemhogy megállni, nem az időveszteség miatt, bár nyilván annak sem örülök, hanem hogy nagyon nehéz ilyenkor újra visszatalálni a megfelelő tempóra, és sok energiát elvisz az újraindulás. Kis ideig még kerülgetnem kell a futókat, amíg újra el nem válnak útjaink, és kezdem meg az utolsó kört. Ennek a kilométernek a végén nagyon kiábrándító időt látok, csak 4:52 lett, ráadásul a combjaim sokkal rosszabb állapotba kerültek. Nagyon kemény küzdelem kezdődik az órával, szeretnék visszaállni a 4:30 alatti tempóra, de csak 4:40 körüli megy két kilométeren, aztán elérem a csúszós részt. Ahogy csúszkálni kezdek, rögtön teljesen beállnak a combjaim elöl, olyan helyen, ahol soha semmi probléma nem volt még, ebből azonnal egyértelmű lesz, hogy az aszfaltos cipőben csúszkálás olyan izmokat terhelt, amiket nem annyira használok, és így teljesen túlterhelődtek. Egészen 5 percesig zuhan a tempóm, el is kezdenek előzni, próbálok mindig tapadni kicsit, de sajnos nem megy már, nem visznek a lábaim. Próbálok fejben kitartani, így bár már tényleg nagyon rosszul esik a futás, de legalább ezt a tempót nagyjából tartani tudom a maradék több, mint 5 kilométeren, és az utolsó kilométereken még nyulazni is sikerül.

Az egyértelmű PB ellenére nem valami diadalmas a befutó, szinte az egész utolsó kör kínszenvedés volt, ráadásul egy könnyen elkerülhető hiba miatt. A pálya valójában szerintem az idén volt a legjobb ebben a 3 évben, így nem volt annyira elrugaszkodott ötlet az aszfaltos cipő, a lovis részen viszont sokkal rosszabb volt, mint amire számítottam. Sajnos a csúszkálás jelentőségét is alulbecsültem, edzéseken is futok az aszfaltosban hóban, jégen, de valahogy nem tűnt ennyire nagynak a különbség, persze versenytempóban megint más a helyzet. Egy újabb értékes tapasztalat. Az előző két évben negatív szplitet sikerült itt futnom, most nagyon nem így lett: 36:29 és 39:37 az azonos, azaz az első és a harmadik kör. A különbség 3:08, a hivatalos időm pedig 1:38:12 lett, azaz kb. pont annyit vesztettem az utolsó körön, amivel lemaradtam az 1:35-ös célidőről. Persze ebben a sportban semmi értelme a "mi lett volna ha" elmélkedéseknek, szóval megint csak annyi marad, hogy ez nem az én távom.

A pulzusgörbén is jól kivehető, hogy hol kezdődött a probléma, és az is, hogy a pulzusom szerint volt még tartalék a kezdőtempóban, szóval ezúttal nem elfutottam, tényleg a csúszkálás okozta. A verseny után viszont erősen el is gondolkodtam, hogy van-e egyáltalán értelme az alapozó időszakban félmaratont futni egy olyan pályán, ami amúgy is teljesen alkalmatlan jó idő elérésére. Rengeteg a kanyar, visszafordító, januárban pedig a talajviszonyok is biztosan rosszak. Viszont a verseny hangulatát nagyon szeretem, a gyömrői küldöttséggel is jót bandáztunk, úgyhogy valószínűleg azért jövőre is itt leszek, de szinte biztosan nem a félmaratoni távon, hanem vagy egy rövidebben, esetleg váltóban. Majd meglátjuk mit találok ki addigra :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése