Csömör Mikulásfutás 2024.

A szuperül sikerült októberi 5k verseny után már nagyon vártam, hogy újra rajthoz állhassak egy versenyen, és nyomhassam neki ész nélkül :)

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy magamtól biztosan nem egy Futapestes terepversenyt választanék erre a célra, de sajnos utcai verseny eleve nagyon kevés van, ilyenkor meg már egyáltalán nincs is. Alapozás közben persze nem feltétlenül olyan jó ötlet a versenyzés, de a 4 hetes ciklusok pihenőhetének végére azért belefér egy rövid. Mivel ez most pont így esett, ráadásul már 8 hétnyi alapozáson túl voltam, nagyon kíváncsian vártam, hogy mennyit fejlődtem, és hogy megint ki tudom-e hozni magamból azt a versenyszellemet, ami októberben sikerült? Nagyon sokat töprengtem azon, hogy milyen cipőben fussak, mert a valamennyire sáros terep miatt az aszfaltos versenycipőm egyértelműen kiesett. Terep cipőm nincs, és mivel még nem sikerült új edzőcipőt sem vennem, így még a szöges is felmerült, de nem voltam biztos benne, hogy végig alkalmas hozzá a pálya, és amúgy se szívesen cseszném szét azt a szuper pályacipőt egy versenyen. Végül abban mentem, amiben a salakos edzéseket szoktam csinálni.

Várhatóan viszonylag az elején fogok célba érni, ezért a rajthoz is előre álltam. A rajtnál 3 percesben lőtt ki a mezőny nagy része, ezt sose fogom megérteni, mert persze van 2-3 futó, aki ezzel végig is futja, de a többiek közel sem... Sajnos kénytelen voltam én is jóval gyorsabban kezdeni a tervnél, mert még így is nagyon sokadik lettem, és többet kivehet belőlem, ha a fél mezőnyön át kell hámoznom magam, mint a gyorsabb kezdés. Olyan 200 métertől kezdhettem is a visszaelőzéseket, de itt legalább széles volt az út, nem igazán vesztettem időt. Idén nem kerültük meg a tavat, hanem rögtön felkanyarodtunk a szántóföldre, ami viszont nagyon kellemetlen volt. Mivel itt nemhogy út, de még csak egy ösvény se volt, tényleg egy begazosodott szántóföldön futottunk, ahol az utat trágyakupacok jelölték ki. Ennek megfelelően nagyon göröngyös, süppedős volt, amit a gaztól nem is láttam, kész rémálom, és valamelyik előzésnél majdnem bele is rongyoltam az egyik szarkupacba... Ezen a részen előztem Marcit, pedig szerintem ő tudna gyorsabb lenni nálam. A felső úton egész jó volt, de csak a végére tudtam 4 perces tempón belülre visszagyorsulni, itt többek között Csabit előztem meg. A lefele megint nem volt túl kényelmes, elég homokos a talaj, a lejtés ellenére nem tudtam gyorsulni, de itt is előztem még. Utána viszont már hiába volt végig jó az út, és lehetett volna haladni végre, az előttem lévő túl messze volt, hátulról sem fenyegetett senki, a terep miatt az időnek se volt jelentősége, így kiengedtem kicsit. A tisztesség kedvéért a salakon azért még alaposan megküldtem, mégiscsak illik hajrázni a végén.

Verdikt

Hát nem jött meg a kedvem a terepversenyzéshez, persze az 1500 kilométert futott, szinte sima talpú aszfaltos cipő se segített ebben, sokkal komfortosabban érzem magam, ha rendesen tapadok 😆 A tegnapi átmozgatás közben rekortánon repülőztem párat az utcai versenycipőmben, különösen ahhoz képest volt brutális a különbség tapadásban. Végül így persze nem derült ki, hogy milyen tempóra vagyok képes. Vagyis egész pontosan az nem derült ki, hogy aszfalton milyen a tempóm, a szántóföldit már tudom. Összességében teljesen elégedett vagyok, jól futottam, korosztályban második lettem, és az első valami másfél percet vert rám (circa 25 mp/k), az nyilván elérhetetlen volt. A tavalyihoz lehet hasonlítani, bár kicsit rövidebb lett a pálya (4,06k vs 3,65k), azért a kilométerenkénti 10 másodperc jelentős gyorsulásnak tekinthető, és már abszolútban is egész értelmezhető, 6. helyet sikerült megszereznem a tavalyi 14. után. A 169-es átlagpulzus, és főleg a 173-as maximum viszont egyértelműen mutatja, hogy közel se futottam ki magam, ha lett volna helyezésben, vagy időben tét, akkor még bőven lett volna mit mozgósítani. Ez azért egyben egy kis jelzés is, hogy még mindig nem szívesen futom ki magam, ha nincs kellő motiváció, nem tolom neki hányásig. Nem feltétlenül lenne ez baj, ha már hatalmas tapasztalatom lenne versenyzésben, de még nincs, lehet jobb lett volna begyűjteni némi szenvedést, de az is lehet, hogy csak elvenné a kedvem. Egyelőre azzal is megelégszem, ha a tétversenyeken odateszem magam :) Hajrá!

Atlétikai Magyar Csapatbajnokság 2024 - 2. divízió

A nagyon jól sikerült Szenior OB után eléggé lelkes lettem a Csapatbajnokság miatt, amin még sosem indultam, és amúgy sem az én játszóterem: egy sosem sportoló, de legalább öreg, csak a 30-as éveinek közepén futni kezdő hobbifutóként egy pályán versenyezni a nagyokkal mi érteleme lenne?

Objektíven nézve tényleg nincs is semmi keresnivalóm az igazi atléták között, és persze a legtöbb versenyen ha akarnék se tudnék indulni, mivel azokhoz meg kell futni valamilyen szintet, ami nekem lehetetlen. A tavalyi maratoni és félmaratoni Országos Bajnokságokon való indulásomat is csak az tette lehetővé, hogy ezúttal nem volt szinthez kötve a nevezés, amit ki kellett használnom, hátha csak egyszeri lehetőség. Az eredményeim persze megmosolyogtatóak, valakiknek talán még akár felháborítóak is, esetleg azon dühöngenek, hogy miért engednek egyáltalán indulni ilyen hobbifutókat? Ez viszont legyen az ő problémájuk, engem abszolút hidegen hagy mások véleménye :)

A Szenior OB után csak két hét volt a Csapatbajnokságig, jó állapotban voltam, simán mentek az edzések, pedig az első fele még pokoli meleg volt. A rápihenés is jól sikerült, viszont a hét közepén egy nagyon kellemetlen nyak-váll-felkar fájdalom kezdődött a jobb oldalamon, ami egyre erősebb lett a napok múlásával: szombaton már felemelni se tudtam a karom, és az átmozgatás közbeni repülőzés kis karmozgása is rendkívül fájdalmassá vált. Végül kénytelen voltam fájdalomcsillapítókat bevenni a verseny előtt, ami alapvetően rendkívül távol áll tőlem, soha nem is csináltam még ilyet, most is csak azért döntöttem így, mert nem a futással összefüggő a fájdalom. Elvileg így nem áll fenn az a veszély, hogy tovább rontok az állapotomon.

800 méter

A két héttel ezelőtti Szenior OB-n futott 800-amból kiindulva a terv rém egyszerű volt: ott 81-es első kör után futottam egy 75-öst, most annál kicsit gyorsabban kezdek, de azért még mindig óvatosan, olyan 78 körül, amire ha sikerül egy 74-es második kört rápakolni, akkor már meg is van az álom 2:32-es eredmény, de ha a második kicsit lassabb is lesz, a PB-nek simán meg kell lennie. Szerencsére az én futamomban nem voltunk sokan, így nem kellett osztoznom a pályámon, a 6-osról egyedül rajtoltam. Az első 100 métert a kimért pályán kellett futni, azaz addig nem szabad elhagyni a saját sávunkat. Ezen a részen így nekem fogalmam se volt, hogy a többiekhez képest mit futok, ami egyáltalán nem is baj, hiszen nekem itt nagyon vigyáznom kellett, nehogy elkapjon a hév, a többiek annyival gyorsabbak, semmiképp sem szabad velük futnom. 100 méternél kis jelölők voltak, azok után kellett bevágni az 1-es pályára. Nagyon ügyesen futottam, az utolsó helyre álltam be, bármennyire ellentmondásosnak is hangzik ez. Nem tudtam hol vannak a 100 méterek, így a tempót meg sem próbáltam ellenőrizni, teljesen érzésre futottam, jónak tűnt a tempó. Az első kör olyan 74-75 körül volt, de ezt se tudom pontosan, mert csak a pályán lévő óra kijelzésére emlékszem, de hogy ahhoz képest mikor léptem át a célvonalon, azt nem tudom, a saját órámra meg nem néztem rá. A második körben érzésre tartottam a tempót, de a valóságban olyan 500 métertől sajnos jelentősebben, úgy 3:20/k-ra visszaesett a tempóm. Hiába futottam egyedül, az előttem lévő versenyző látványa azért bezavarhatott, mert ahhoz nagyon messze volt, hogy esélyem legyen felzárkózni, viszont az előzetes várakozásaimhoz képest meg viszonylag közel, emiatt lehet kiengedtem kicsit fejben. Az utolsó 100 méterre azért még rágyorsítottam, el is kezdtek rendesen savasodni a lábaim, de itt már közel volt a cél. A órámra pillantva a befutókor 2:32-t látok, nagyon meg is örülök neki, és a hivatalos eredmény is ez lett: 2:32.50 (3:11/k), azaz újabb 3 másodpercet faragtam az egyéni legjobbamon alig két héttel az előző óta! Mivel végül sokan nem álltak rajhoz, így az utolsó helyem is pontot ért a csapatbajnokságon, hivatalosan 14. lettem, ami 3 pont a csapatnak! Tökéletes!

4x400 méter

Két férfi váltót is kiállított az egyesületünk, én a B-ben kaptam helyet, az A-ban a gyors fiatalok futottak. Mivel itt eleve nem volt 16 nevezett csapat, így ha nem zárnak ki minket, akkor mindenképp pontot szerzünk, és mivel reálisan nem volt esélyünk más csapatot megverni, ezért az egyetlen feladatunk az volt, hogy biztonsággal, szabályosan teljesítsünk. Második futó voltam, utolsó helyen váltottunk, de sokkal kisebb lemaradással, mint amire számítottam. Szerencsésen alakult számomra a versenyek sorrendje, a 800-on frissen tudtam futni, ezután pedig nem lesz más, úgyhogy nyugodtan tolhattam neki. Ezt meg is tettem, az első 100 méter elég gyors lett, olyan 17 másodperc, és határozottan közeledtem az előttünk lévő csapat futójához. A bevágás után az egyenes még mindig jól ment, továbbra is közeledtem valamennyit, bár nem vettem észre, itt már azért folyamatosan lassultam. A kanyarban viszont már egyértelműen nehezemre esett a futás, nőni kezdett a távolság, és olyan 290 méternél 3:04/k-val értem el a leglassabb sebességet. A célegyenesre fordulva próbáltam rákapcsolni, tényleg minden erőmet beleadtam, de egyszerűen már képtelen voltam 2:55/k tempónál gyorsabbra, pedig nagyon, de nagyon szerettem volna mielőbb odaérni a váltótársamhoz. Összességében olyan 69-71 másodperc körül volt az én futásom, nyilván váltás közben nem lehet órát indítani és leállítani, ezért az egészet mértem, abból az látszik, hogy max. 71 másodpercet voltam mozgásban, ennél csak kevesebb lehet. A Stryde-al rögzített tempó grafikon is teljesen ezt támasztja alá, azzal 70 másodpercre jön ki. A váltások nem voltak valami gyorsak, de legalább biztosak, begyűjtöttük szépen a csapatnak az 5 pontot!

Verdikt

Összesítésben nemcsak hogy nagyon szépen helyt álltunk a 2. divízióban, hanem az eddigi legjobb eredményt elérve 7.-ek lettünk a 16-ból! Az első 3 jut fel az első divízióba, az utolsó 3, azaz a 14-15-16 pedig visszaesik a harmadikba, amitől mi nagyon messze voltunk. És akkor visszatérve a kezdő gondolatokra: az igazi atléták döntő többsége az 1. divízóban induló egyesületekhez van leigazolva, ott az utolsó pontszerző helyhez is 2:01-et kellett futni 800-on! Az nyilván egy másik játszótér. A 3. divízió eredményeit nézve 800-on, valójában ott lett volna igazából a helyem, ott tudtam volna egy jót versenyezni: nem lettem volna utolsó, a 13. hely környékén futhattam volna, és nem egyedül, mert néhány másodperces különbségekkel érkeztek be futók a célba. Szóval sokat kell még fejlődnöm ahhoz is, hogy a 2. divízióban közelebb kerüljek a mezőny végéhez.

Ez volt mindössze a negyedik 800 méteres futásom, nincs benne nagy tapasztalatom, és végig érzésre futottam, csak az első kör végén volt valami bizonytalan infóm arról, hogy milyen tempóban haladok. Nem gondolom, hogy a tervhez képesti gyorsabb kezdés így olyan nagy hiba volt, és igazából abban se vagyok biztos, hogy a ne tudtam volna gyorsabban futni a második körben. Kicsit talán megijesztett az első kör végén, hogy 1:14-et látok a kijelzőn, és emiatt nem mertem jobban nyomni, de az előttem lévő elérhetetlensége, de számomra mégis meglepő közelsége miatti belenyugvás is szerepet játszhatott, nehéz megmondani. Bár tényleg nincs sok tapasztalatom, de szerintem annyira azért nem szenvedtem, csak az utolsó százon belül éreztem savasodást, lehet még keményebbnek kell lenni fejben, és még jobban megnyomni. Most nem volt köhögőrohamom se, viszont elkezdtem kicsit szédülni utána, ami azért mégse egy laza futásra utal. Azt gondolom, hogy jövőre tovább tudok javítani, ha nem üt be semmi gebasz, akkor a 2:30-on belülit viszonylag simának érzem. Ennél viszont jóval komolyabb előrelépést szeretnék, mivel jövőre elsősorban a szenior versenyekre fogok fókuszálni, és hát jó lenne, ha sokkal közelebb lennék az elejéhez, ami azért inkább 2:20-on belül szokott lenni a fedettpályás és az őszi országos bajnokságon is, szóval van még hova fejlődni... Alapvetően maradok az 5000 méteres felkészülésnél, de mindenképp akarok sokkal gyorsabb edzsesket is csinálni, főleg a szenior versenyek előtt. A váltókhoz is szükséges lenne ez, amit szeretnék gyakrabban futni, itt is nagyon élveztem.

Szóval a versenyek rendkívül jól sikerültek, viszont este brutális erővel tért vissza a fájdalom, nem lett ugyan rosszabb talán, de hogy egy szemernyit se javult, az biztos. A lábaim ellenben tökéletes állapotban vannak, igazából kicsit féltem, hogy a Szenior OB és két hétre rá a CSB sok lesz így egyszerre, főleg ezekkel a rövid távokkal, de szerencsére úgy tűnik, már tudom terhelni őket. Alakul ez!

NN CityRun 5k 2024.

A maraton és én. Elég hektikus kapcsolat ez, most épp szünetet tartunk, persze a futás nem állhat le, de most valami mást szeretnék, valami rövidebbet, valami gyorsabbat.

A maraton utáni 3 hétnyi, mindenféle értelemben maratoni betegeskedés után végre összeállt a fejemben, hogy merre tovább, mik lesznek a következő célok. A felkészülést 5000 méteres távra próbálom fókuszálni, szeretnék valami előrelépést elérni, gyorsulni valamennyit, amíg még a korom engedi. Igazából én eléggé szeretek ilyesmi távokat futni, szeretem a gyorsaságot. Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, a még rövidebbeket még jobban szeretem, a tavalyi 1500 méteres versenyem például az egyik kedvencem volt, de ezekre egyáltalán nem vagyok felkészülve, és túl nagy kockázatot jelent így ilyenekkel próbálkozni. Az 5000 méterre való felkészüléssel viszont ezen a téren is fejlődhetek, az intenzívebb résztávok biztosan sokat segítenek. A félmaratoni, maratoni tempóm visszaesésétől pedig azért nem tartok, mert a heti mennyiségekeket továbbra is növelni szeretném, és az 5000 méter is még erősen aerob táv, az alapok így nem igazán változnak, a nem specifikus felkészüléssel vesztett pár percet szerintem hamar felülmúlja a további fejlődésem.

Nagy előnye az 5000 méternek, hogy ezt nem csak évente két-háromszor tudom megpróbálni lefutni, mint egy maratonit, igazából csak rajtam múlik hányszor próbálkozom vele. Természetesen a versenytempón megfutott próbálkozások azért így is korlátosak, na meg erős edzéshéten nem is sok értelme van, hiszen rápihenés nélkül nyilván nem lehet kihozni a maximumot az aktuális formából. Ami viszont az igazán szomorú, hogy itthon versenykörülmények között nincs olyan bődületesen sok lehetőség, nincsenek itt "park run"-ok, mint Angliában, hogy bármelyik hétvégén fussak egy 5k-t (közben azért nézelődtem a témában, és Bécsben viszont van, hmm). Valamiért itthon ez a táv nem igazán népszerű, a versenyszervezők is kb. csak azért rendeznek ilyen rövid távot, de még 10k-t is, hogy aki nem tud még többet futni, annak is legyen valami... A névnapomon viszont épp Budapesten, az NN CityRun-on választható volt az 5k-s táv is, gondoltam ez egy jó felmérő lehet, hogy honnan indulok. Persze még csak a második rendes edzéshét végén jártam, így nyilván a formám még sehol sincs, de legalább nagyon fáradt vagyok a hirtelen megugrott edzésterheléstől, nagy csodákat nem vártam.

A rajtnál próbáltam a lehető legjobban félreállni a kilövő rakéták elől, és nem felvenni a tempójukat, de így is kellett úgy 10-15 másodperc míg lelassultam 4 perces körüli tempóra. Utána egész jól elvoltam magammal, hamar elkezdtek kidurranni a bekezdők, viszont a széles rakparton semmi gondot nem okozott az visszaelőzésük. Az elején jobb szerettem volna inkább olyan 4:10-es tempó körül futni, de mivel inkább lejtett a pálya, és a szelet sem éreztem, nem gondoltam problémának, ha kicsit gyorsabb. Az első kilométer végül 4:08 lett, szóval egyáltalán nem túl gyors, de olyan rengeteget se hagytam benne, ez így ideálisnak tűnik. A második kilométer is nagyon jól megy, két srác előz meg nagyon lassan, kérdezik, hogy mi a terv, mondom olyan 4:05-ös tempó, ők a 4 percesre céloznak, sok sikert kívánunk egymásnak, és elcsendesedünk, azért ez nem egy csacsogós táv :) A második kilométer már 4:03, baromi jól megy, nyugodtnak érzem magam, csendesen halad a verseny, terv szerint minden. Alig tellik el viszont 100-150 méter, jön a visszafordító a felső rakpartra, ami ugye jár némi emelkedővel, de ami igazán arculcsapással ér fel, az a brutál szembeszél. Hirtelen teljesen megváltozik a verseny hangulata, erre nem vagyok felkészülve lelkileg, nem tudom tartani a tempót. Hamarosan ráfordulunk a Szabadság hídra, azaz további emelkedő, majd csippan a harmadik kilométer 4:17-el. Hát ez azért durván lassú volt. Kis fellélegzés a híd második felének lejtése, de a végén rögtön visszafordítanak, és kezdhetjük elölről. A híd közepétől elvileg már végig csak lejt a pálya, próbálok is visszagyorsulni valamennyire, de nagyon nehezen megy, és csak 4:16 lesz ez is. Ezután viszont teljesen elengedtem, az utolsó 100 métert leszámítva kicsit sem próbálkoztam, amit a 4:21-es utolsó kilométer is elég jól mutat.

Verdikt

Az eredményem 21'06" lett, amivel nyilván kicsit sem vagyok elégedett, múlt szombaton edzésnek futottam 21'14"-et... Szerencsére ennek nincs semmi jelentősége, nem egy jó időeredmény volt a cél, inkább csak versenyzési tapasztalatok gyűjtése, de azért egy 20'25" körülire tippeltem, ami nagyon mellé ment. Az egy picit megnyugtató azért, hogy a két srác se nagyon tudott meglógni, ők is rendesen belassultak, szóval nem csak én rogytam meg nagyon. Az új óra megbízhatatlan optikai pulzusmérése miatt vettem egy új pántot, elég szépnek tűnik a rögzített görbe, ez mindenképp jó döntés volt. Ami azonnal szemet szúr, hogy a 171-es pulzust nem tudtam átlépni (az átlag csak 166!), és hogy vissza is esett a pulzusom az utolsó kilométerekre. Utóbbi egyértelműen azt mutatja, hogy visszavettem, nem a szél, meg a kis emelkedések miatt esett ennyit a tempóm. A 171-es plafon viszont rendkívül elgondolkodtató, korábban simán feltoltam 180-ig ilyen távon, de még 10k-n is 175 körüli átlaggal futottam, ami brutális eltérés, és egyáltalán nem értem! Persze valamikor 2018 eleje óta nem használok pulzuspántot, szóval szinte az összes emlékem optikia méréshez kapcsolódik, lehet ezeket el kell felejteni, és újragondolni a zónáimat. Azért edzéseken már ezzel is mértem 174-175-öt 1000 méteres résztávon, szóval az is benne van a pakliban, hogy a keringésem már előrébb tart, és a lábaimat kell jobban felkészíteni a gyors futásokra. Majd kiderül.

Szenior Atlétikai Bajnokság 2023.

A legjobban mindig azokat a versenyeket szeretem, amikor valami újat próbálhatok ki. Tavaly igazán nagy újdonság volt egy középtávú versenyen indulni, a 800 méter egészen meg is tetszett, így idén is ez volt tervbe véve.

Természetesen végül itt sem az előzetesen tervezett számban indultam. Pár héttel előtte edzésen 400-akat futottunk, én vagy fél éve először csináltam ilyet, és sajnos rögtön egy kisebb sérülés lett az eredménye a nagy száguldásnak. Jobbnak láttuk, ha nem kockáztatjuk a maratoni felkészülést a 800-al, az 5000 lenne igazából a jó táv nekem, de én valami rövidebbet akartam kipróbálni. Az 1500 méter mellett döntöttem, de mire a nevezésig jutottunk, gondoltam jöhet az 5000 méter is, ami pont jó időben, egy órával később rajtol, meg ha nem is futom meg nagyon második versenyként, legfeljebb egy jó kis tempóedzés lesz.

1500 méter

A verseny hete nem alakult jól, valami betegséget kaphattam el, a csütörtöki edzést ki is hagytam, és még pénteken is le kellett rövidítenem a könnyű futást. A szombati átmozgatás már bíztatóbb volt, de közel sem olyan volt, mint amilyennek lennie kellene. Vasárnap délelőtt allergiás roham jött rám, folyamatosan ömlött az orrom, de valahogy még mindig nem tudott semmi negatív gondolat rám törni, vártam a versenyzést. Délután természetesen zavartalanul sütött a Nap, és szokatlanul meleg is volt az idő. Mivel még sose futottam ilyen távot, nem nagyon tudtam mire számítsak, olyan 20-21 másodperces 100-akat gondoltam belőni.

A rajt után már a legelején hamar eltűntek a gyorsak, én meg Karcsi, alias Fürtöske mögött találtam magam, tiszta Monorierdő dézsa vu :) Gondoltam jó is nekem itt, szépen végig futom a szélárnyékában, hiszen tudom, hogy hozzám hasonló formában lévő futó, de érzésre elkezdett lassulni, és inkább megelőztem. A saját tempómat akartam egyenletesen végig vinni, bár nem tudtam úgy nézni a 100-akat, ahogy terveztem, mert nem igazán tudom, hogy a pályán melyik jelölés mit jelent, és hol kéne néznem. Innen sokáig nyulaztam a többieknek, akik persze a végén szépen elkezdtek bedarálni, de nem igazán bántam, próbáltam továbbra is a saját tempómra koncentrálni. Erősen savasodtak már a lábaim, de azért az utolsó 150-re még egy kicsit tudtam gyorsulni, még ha rendes hajrának nem is nevezném. A futás után nagyon rosszul éreztem magam, a torkom szétégett és kapart, a lábamban az izmok rángatóztak, még nyújtani sem tudtam, csak ülve szenvedtem, és vagy fél órába telt mire némileg összeszedtem magam. 5:12,14 lett a hivatalos eredményem, ami 20,81 másodperces 100-aknak, 3:28/k tempónak felel meg, és a 6. helyre volt elég idén. Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a futással, úgy érzem tényleg mindent kiadtam magamból. Specifikus rákészülés nélkül, egy rendkívül más jellegű, maratoni felkészülés közben nyilván nem fogok tudni komolyan hajrázni egy középtávú versenyen, itt igazából annyi lehetett a célom, hogy ne fussam el nagyon az elejét, de azért ne is maradjon benne sok, és szerintem ez nagyon jól is sikerült. Sajnos pulzusgörbét nem rögzített az órám, pedig az nagyon tanulságos lehetett volna, na majd legközelebb.

5000 méter

Az 1500 utáni szenvedésem alatt még a visszalépésen gondolkodtam, aztán később kocogtam kicsit, ami bár viszonylag kellemetlen volt, úgy éreztem rajthoz tudok állni. Volt kis csúszás a rajtnál, nagyon jól jött a plusz pihenés, de így talán meg túl jól lettem, és túl lelkes is. Rögtön az elején leszakadtam, nem mentem el a gyorsabbakkal, viszont egyedül kellett tempóznom, páran meg jöttek mögöttem. Az 1:30-as első kör brutál bekezdés volt az 1:36-os tervhez képest, de egyébként meg meglepően jól éreztem magam közben. Lassítottam, viszont mivel elég jónak éreztem a futást, olyan 3:55 körül tartottam a tempót, úgy gondoltam ez végig menni fog. Pár kör alatt a mögöttem jövők is leszakadtak, teljesen egyedül maradtam úgy féltávig, amikor az élboly lekörözött. Olyan 3000-ig egyébként nem is volt semmi gond, de akkor a lábaim elkezdtek lázadni, nem éreztem túl jól magam, és kicsit szúrni is kezdett az oldalam. Végül pontosan 3,5 körrel a vége előtt, 3600 méternél hirtelen felindulásból megálltam, és kiszálltam a versenyből.

A 3000 méter 11:48-nál volt, 3:56-as átlaggal, az utolsó 600-at pedig kb. 2:30 alatt futottam, ami már csak 4:10-es tempót jelent, és közben a 180-as csúcsról elkezdett a pulzusom is gyorsan csökkenni 176-ig. A millió dolláros kérdés, hogy megint fejben voltam gyenge, vagy ebben tényleg ennyi volt? Itt azért nem olyan egyértelmű a helyzet, mint a félmaratonon, nem volt látványosan alacsony a pulzusom. A 4 évvel ezelőtti 10k PB-m görbéjét érdemes elővenni a kérdés alaposabb vizsgálatához. Azt a 10k-s versenyt erősen elfutottam, az első 5 kilométerét lehet úgy nézni, mintha egy 5k-s verseny lett volna, és a tempó is hasonló volt. Utcai verseny lévén ott a szintek is beleszóltak később, de az eleje ugyanígy alakult: 2 kilométernél 174-175 ütés, kicsivel 3 kilométer után pedig elérem 180-as pulzust. Akkor viszont tovább mentem, híd emelkedőjén még 183-186-ig is felment, de kis lassulással eljutottam 5 kilométerig, aztán egy kicsit nagyobb lassulással 10 kilométerig is, szóval azért szerintem egyértelmű, hogy végig kellett volna tudnom most is csinálni. Egyedül amiatt kérdéses a dolog, mert azóta eltelt 4,5 év, változott-e idővel a pulzustartományom? Voltak ugye már erre utaló jelek, és az idei két 5k körüli versenyt is 175 alatti pulzussal futottam, bár azoknak a második felét meg egyáltalán nem erőltettem. Most arra gondolok, hogy fizikailag már vagyok olyan formában, hogy végig erőltessem ezeket, de még el is kell hinnem, és fejben kell igazán megerősödjek. Ehhez viszont jó lenne több versenyt futni, próbálgatni, feszegetni a határokat, hogy ne a célversenyeken kelljen.

Budapest Mass Race - 5,75k

Idén Budapesten került megrendezésre az Atlétikai Világbajnokság, amivel kapcsolatban több kihagyhatatlan programot is rendeztek, mint a Stadion megnyitását ünneplő futás, amit amúgy se hagytam volna ki, de ráadásul a szülinapomra esett. Gyorsan elrepült az idő azóta, eljött a VB ideje, és a végén megrendezett tömegverseny is, amin természetesen szintén ott volt a helyem.

Nagyon szuper volt amúgy az atlétikai világbajnokságot még tv-ben is követni, élőben meg hatalmas élmény! Rengeteg nagyon jó verseny volt fantasztikus atlétákkal, taktikus versenyekkel, és hihetetlen hangulattal mind a stadionban, mind az utcán. Engem nyilván a maratonik érdekeltek elsősorban, a nőit és a férfit is élőben néztem, nagyon motiváló volt, és szuper volt a magyar versenyzőknek szurkolni, akik mind erőn felül teljesítettek, hihetetlenek voltak! A férfi maratoni után, 11 órára volt tervezve a 10 kilométeres tömegverseny rajtja, ami az egész héten pokoli meleg idő miatt nem tűnt egy ideális helyzetnek, így nem is terveztem semmi versenyzést, csak egy 4:30-ban megfutott erős edzést.

A tömegverseny

Előtte nap délelőtt viszont jött a hír, hogy a hőségriadó miatt lerövidítik a versenyt 6 kilométerre. Megmondom őszintén, én ennek nagyon örültem, mert bár nyilván jó lett volna befutni az egész maratoni pályát, annyit azért nem ér a dolog, ha lett volna ilyen körüli táv, eleve arra nevezek. Délután, a lehető legnagyobb melegben futottam átmozgatót, benne rápróbáltam egy 4:10-es tempóra, és mivel elég jól ment, gondoltam akkor mégis lesz itt egy kis verseny. Sokkal nagyobbb tömeg gyűlt össze, mint amire számítottam, sajnos nem is tudtam eléggé előre állni a rajthoz.

A rajt így nem sikerült jól, még meg is kellett állnunk, mielőtt elértük a rajtvonalat, aztán meg nagyon sokat előztem, miközben a hátulról érkező gyorsabbakra is figyelnem kellett. Elég nehéz volt így, de meglepően jól viseltem fejben, és egész pontosan vettem fel a tervezett 4:10-es tempót is. Szép lassan azért rendeződtek a sorok, és az Oktogon után már viszonylag árnyékos is lett. Az órám viszont itt elkezdett össze-vissza baromságokat mérni, amin általában nagyon felhúzom magam, de most ezt is elég jól viseltem. A 2km-es táblánál 8:22-nél nyomtam meg az órát, ami alapján az óra pontos útmutatása nélkül is szinte tökéletesen tartottam a tervezett tempót. Valahol ezután láttam az élmezőnyt szemből érkezni, keményen nyomták, volt tempó rendesen. Ezután hamar jött a jobb kanyar, ami egy kis egyenessel vitt el a fordítóhoz. Jól ismertem már ezt a részt, hiszen mindkét nap nagyrészt itt néztem a világbajnoki maratoni futamokat. Ennek a fordítónak nem volt rossz az íve, legalábbis az én tempómhoz pont passzolt. Fordulás után Edzőbá integetett szemből, és mintha Lacit is láttam volna a tömegben. Egy újabb jobbos után a rövidítés miatt beiktatott visszafordító következett, ami viszont nagyon éles volt, és vizes is, de figyelmeztetett is minket a csúszásveszélyre egy jó fej szervező.

Innen már "csak" egyenesen vissza kellett futni, de nyilván a neheze itt kezdődött. A harmadik és a negyedik kilométerem a táblák szerint 4:08, 4:09 voltak, és itt már jelentős eltérés mutatkozott az órám által mért távhoz képest. Nagyjából 4,5 km-nél jött el a mélypont, pedig a pulzusom csak 171-173 volt, ilyen távon lehetne akár 180 is, gondolom ez már a meleg hatása, eddig voltam kalibrálva. Érezhetően meglassultam és rosszul is éreztem magam, de nagyon végig akartam csinálni, és próbáltam egy nem túl lassú, de tartható tempóra beállni. Már csak 3 pályakör van, gondoltam a maratonistáknak kirakott 41-es kilométert jelző kőnél. A visszavett tempóval 4:22 lett a tábla szerinti 5. kilométerem, nem is vészes, gondoltam, és ez egy pici, 4:19-es tempóra való gyorsuláshoz is erőt adott. A Hősök terén a Budapest feliraton átfutni nagyon nagy élmény volt, ez a kanyarív irtó jól volt megcsinálva, és még egy kis hajrára is futotta az utolsó métereken.

Bár az utolsó 1200 méteren megborultam, de ez szerintem semmi, sokkal rosszabbra számítottam ebben a hőségben, és igazából sikerült elég jól kezelni fejben ezt is, meg a rajt körüli problémákat és az óra összevissza mérését is, a maratonin pedig a fejben történő dolgok fognak igazán számítani. A formám nagyon jónak érzem minden szempontból, elég jól ment óra nélkül is a tervezett tempó tartása, és nem is zökkentett ki semmi, nem vitt el a hév, tudtam csak magammal foglalkozni, pontosan végrehajtani a tervet. Ez a futás így tökéletes volt, nagyon elégedett vagyok, minden előzetes elvárásomat felülmúltam. A hivatalos időm 24:13 lett, a hivatalos táv pedig 5,75 km volt, így 4:13/k lett az átlagtempóm. Az 5k részidő 21:01 volt. Egyedül a pulzusom maradt gyanúsan alacsony, ilyen távon a 180-at is meg szokta haladni, de most látszik, hogy a lassítás után elkezdett csökkenni, azaz valószínűleg lett volna még tartalék, de nem éreztem úgy, hogy bírnék többet.

V. Monorierdei futófesztivál

Némi előzmény az elmaradt posztok pótlására

Az idei évben eddig alig éltem át a rajtok izgalmát, a tavaly augusztusi Szenior OB óta szinte csak csalódások értek, nem igazán voltam motivált a versenyzésre. Konkrét célok nélkül pedig nekem nagyon nehéz fókuszálnom. Edzegettem persze, mert amúgy a futásra mindig érzek késztetést, és élveztem is, csak így nem igazán haladtam semerre. Azért olyan nagyon rossz formában se voltam, de igen ingadózó volt attól függően, hogy épp mennyit volt kedvem futni, és a Szenior OB utáni sérülésből is ki kellett másznom. A tavaly pesti maratonit lemondtam, gondoltam Siófokra össze tudok hozni valami formát, és egyébként jól is ment addigra a futás fizikailag, de mentálisan nagyon nem álltam készen a versenyzésre, minden különösebb ok nélkül egyszerűen kiálltam 14 kilométernél. Megint egy kisebb hullámvölgy, felszaladó kilók következtek, de az év elején egyre jobban ment, és célként bejött a képbe a bécsi maratoni. A pályaedzéseket leszámítva továbbra is csak ötletszerű edzegetések, és minden más hanyagolása (nyújtás, erősítés, hengerezés, étkezés) eredménye a tavalyi sérülésem visszatérése lett, csak még rosszabb formában. Április elején volt az első versenyem az NN Cityrun-on, a maratonira lett volna ez egy erőfelmérő. A fájdalom miatt vissza kellett vegyek már féltáv után, de igazából addig is szarul ment. A bécsi maratoni a futást leszámítva irtó klassz volt, és az a négy órányi kínszenvedés elhozta végre a fordulópontot.

Bécsi maratoni

Mivel a pihentetés egyáltalán nem segített, és lassan két hónapja szenvedtem ezzel a sérüléssel, gondoltam akkor már nem érdekel, megküldöm mennyiséggel, és a résztávokkal leszek óvatosabb, mert úgy tűnt az erős tempótól lesz rosszabb. Rendszeres erősítést beépítettem a heti rutinba, és összeállíottam egy tervet azzal a célkitűzéssel, hogy a pesti maratonin kiköszörülöm a csorbát. Jött még az UB 2 héttel a maratoni után, az már sokkal jobban ment, de sajnos csapatként nem sikerült dobogóra kerülnünk, és valószínűleg nekem csapatkapitányként egy ideig ez is volt az utolsó. Utána kezdődhetett a 23 hetes felkészülés a pesti maratonira, amit nem szeretnék versenyekkel szétbombázni. Persze néhány belefér, főleg rövidebbek, és június közepén a szülinapi versenyzést nem lehetett kihagyni. Futottam egyet a mozgás éjszakáján (3,3k), majd másnap reggel az új atlétikai stadion nyitófutásán olyan 1600 métert, rendkívül éleveztem mindkettőt, és már itt éreztem, hogy nagyon megindult a fejlődés, a 3,3k-t gyorsulva, 4:04/k-es átlagtempóban teljesítettem. Ezeken a futásokon persze nem volt semmi tét, semmi elvárás, teljesen felszabadultan tudtam futni, és nagyon elégedett is voltam mindkettőnek az eredményével.

Atlétikai Stadion nyitófutás

És akkor a monorierdei verseny

Július legvégén viszont eljött a Monorierdei futófesztivál, amin többször álltam már korosztályos dobogón, és a nagyon jól sikerült alapozás végén azért itt erősen voltak magammal szemben elvárásaim. A verseny előtti napon brutálisan berobbant az allergiám, egész nap szenvedtem, és még egy rövid átmozgatásra is alig volt erőm este elmenni. Reggelre viszont jól éreztem magam, így ez csak egy kis ijedtséget okozott. A bemelegítés rendben volt, bár amikor közben kisütött pár percre a Nap, az elég kellemetlenül érintett. A rajtra szerencsére ismét borult volt, mondjuk így is elég meleg és párás az idő, de lehetne sokkal rosszabb is. Kicsit hatrébbról indultam a nettó időmérés miatt, nem akartam úgy járni, mint korábban, hogy a pályán előbb érek be valakinél, de mögötte végzek, mert kicsivel később lépte át a rajtvonalat. Nagyon sokadik helyről kezdtem a felzárkózást, de nem baj, nincs értelme kilőni az elején. Kezdésnek 4:10-es tempót terveztem, mert azt gondoltam, hogy ezt minden körülmények között végig kell bírnom a teljes távon, és ha az első kilométer után úgy érzem, még gyorsíthatok is. Valahogy még az első kilométer végére se rendeződtek a sorok, volt erőm kicsit gyorsítani, és közeledve a két kilométerhez kezdtem átlátni a mezőnyt, amikor befordultunk az M-Ring versenypályára. Volt egy 5 fős élboly Simák Gergővel, mögöttük leszakadva Fürtöske egyedül, és én még tőle is leszakadva épp egy fiatal srácot próbáltam megelőzni. Nem akarta hagyni magát, gyorsított ha mellé értem, én meg próbáltam tartani a saját tempóm, nem belemenni a tempóváltogatásokba, de aztán kénytelen voltam egy élesebb kanyarnál rövidre zárni a dolgot, hogy ne kelljen nagy íven fordulnom.

Fénysebességgel :)

Féltávnál az addig kirajzolódó dinamika alapján hátulról nem vártam támadást, viszont a felérés is eléggé reménytelennek látszott, nagyon kicsit, de folyamatosan nőtt a lemaradásom. Az utolsó fordító után, kb. 2 kilométerrel a vége előtt sikerült befognom Csenteri Csaba csapattársam, aki elment az elején az élbollyal, de sajnos leszakadt róluk, a többiek viszont nagyon stabilan nyomták tovább, sőt, mint kiderült az élen Gergő brutál tempóváltással biztosította be magának a győzelmet. Így viszont inkább kicsit visszavettem, hogy fölöslegesen ne facsarjam ki magam, az időnek itt úgysincs szerepe, csak a helyezés számít, viszont ha spórolósra veszem, és valaki mégis megtámadna a végén, akkor fogok tudni újítani. Erre végül nem lett szükség, az utolsó másfél kilométer így igen pihenős lett.

Első dobogó idén

Verdikt

Abszolútban 6., korosztályomban (36-54 év) 3. helyezett lettem, és tavalyhoz képest 1 perccel jobb időt futottam ugyanezen a pályán, a 4:08/k átlagempó pedig még a 2019-es rövidebb pályán futottnál is 8 másodperccel jobb! Maradt némi tartalék ebben a futásban, ez a pulzusgörbén is látszik, nem szakítottam szét magam a végén. Az elmúlt 12 hetes alapozás és a 64 kilóra való lefogyás megtette a hatását. Minden héten szépen lefutottam a tervezett kilométerszámot, végre sikerült konzisztensen edzeni. Elég jó mennyiséget építettem fel, összesen 950 kilométert futkároztam össze, ami már átlagban is heti 79, erre már lehet alapozni. Tovább most már nem növelem a mennyiséget, a még hátralévő 11 hétben átkerülhet a hangsúly a tempósabb edzésekre. Persze nem szabad nagyon megvadulni, a maratonihoz sokkal fontosabb megtartani a konzisztenciát és a mennyiséget, mint brutális résztávokat nyomni, a legfontosabb, hogy ne sérüljek le. Eddig olyan távolinak tűnt az ősz, az idő viszont elszaladt, most már nincs nagyon helye hibának, kezd igazán izgalmassá válni a felkészülés :) Hajrá!

A pulzusgörbe nem hazudik, a negyedik kilométertől pihengettem

85. Tatai tófutás, Vivicitta 2021

Az év több, mint fele eltelt már, de eddig nemigen volt miről írnom, és most se tudok túl sok pozitívumról beszámolni. Korábban viszont megígértem, hogy a hullámvölgyekből is lesz tudósítás, hát tessék :)

Az év elején még rendkívül jól mentek az edzések, bomba formában voltam, januárban 326 kilométert futottam, és közben edzéstempóban, 160-as átlagpulzussal 1:39:38-as (4:44/km) félmaratonig jutottam. Ez a 3. legjobb félmaratoni időm, csak versenyen futottam eddig ennél jobbat, nyilván jóval magasabb pulzussal, azaz egyértelműen sikerült életem legjobb formáját elérni. Bár a running indexem még nem döntötte meg a 2019 év eleji 65-ös csúcsot, valószínűleg ahhoz még a rendes gyorsító edzések kellettek volna. Februárban viszont kicsit megtört a lendület, felére csökkent a mennyiség. Sajna így hamarosan tetőzött is a formám a 63-as indexxel, ami után még csak enyhe visszaesés kezdődött, de még semmi gond nem volt, előfordul az ilyesmi.

Aztán jött a márciusi korona fertőzés: az addig is kicsit kevesebb futás a karantén alatt nullára redukálódott, a formám szabadeseésbe váltott. Közben a Vivicitta eltolását is bejelentették, amivel végképp elvették minden kedvemet, beindult a stressz evés, két hét alatt sikerült 5-6 kilót visszahíznom... Végülis egész hamar abbahagytam az önsajnáltatást, ahogy kiszabadultam, elkezdtem futni, de mintha megint előről kezdeném. Mennyiségileg nem volt olyan rossz az április és a május, 200 fölé visszatértem, de a versenyek hiánya és azok bizonytalan időpontja miatt semmi minőségi edzést nem végeztem, és a súlyomra se figyeltem, nem megy nekem, ha nincs mire tervezni, meg amúgy is motiválatlan voltam. Annyit sikerült elérnem, hogy az 52-es mélypontról június elejére 58-ig visszatornáztam az indexet, de ez még mindig más kávéház, megint nagyon messze vagyok egy 40 perces 10k lehetőségétől, ami hamarosan be is bizonyosodott.

Running indexem az év eddigi részében. Igen, idén már a második hullámvölgyben vagyok...

85. Tatai tófutás

Facebookot lapozgatva ugrott fel a Tatai tófutás eseménye következő hétvégére (június 5.), szeretjük azt a környéket, tavat körbefutni is szeretek, verseny se volt még az idén, gyorsan neveztem is befele. Épp ezen a héten romlott el az órám, így sajnos a versenyt anélkül kell teljesítenem, nem örülök neki. Reggeli mérlegeléskor 72,3 kg, ez se jó. Süt a Nap, fúj a szél, meleg van, minden ellenem dolgozik. A versenyről olyan nagyon sokat nem tudok írni, de azért megpróbálom összefoglalni: a helyszín nagyon tetszett, a szervezéssel nem volt gond, és nagyon jó volt emberek közt lenni. A bemelegítés igen rosszul esett, nem is volt túl komoly, aztán a rajt után óra nélkül se pulzust, se tempót nem tudtam, és azt se, hogy épp hol tartunk a versenyben... Az elején kb. a megfelelő tempóban kezdtem, de nagyon nem éreztem az erőt, úgyhogy kicsit lelassítottam. Egy lány megelőzött, mögé be tudtam állni 1-2 kilométerre pihenni, amitől kicsit erőre is kaptam, majd beálltam előre a végéig. Itt már lett volna erőm gyorsabban futni, de inkább maradtam felvezetőnek, ha már én is ennyi szélárnyékot kaptam. A pálya nagyon jó volt, teljesen sík, nagy része erdős részeken murván, de teljesen jól futható. Csak a hivatalos adatok vannak meg, eszerint 33:29 lett az időm, a pálya elvileg 7,1 km, szóval 4:43/km-es átlag jött össze. Tekintve a távot, legalább 7-8 percre vagyok a 40 perces 10k-tól, ez ténylegesen más kávéház, amolyan disznócsiga tempó :)

Szeretett órám elhalálozása

is elég fájdalmasan érintett. Több, mint három évig szolgált hűségesen, rengeteg kilométert tettünk meg közösen, hol fagyos hóban taposva, hol hőségben izzadva, hol tengerparton, hol 3000 méter felett a hegyekben, szóval nagyjából minden időben, mindenféle helyeken. Több pulzospántos kínlódás után váltottam erre az optikaira, és nekem nagyon bejött, így mindenképp ezen a vonalon gondoltam továbbmenni. Nem nagyon merültem bele a témába, felületesen nézegettem, hogy manapság melyik óra mit tud, és arra kellett rájönnöm, hogy nekem még mindig jó választás ez, igazából nincs szükségem a drágább órák plusz funkcióira, vagy legalábbis nem ér meg nekem dupla, tripla árat :) Szóval maradt a Polar M430, elég gyorsan sikerül is beszereznem, nem mintha nem lehetne óra nélkül futni, de én nem akarok. Aztán persze ahogy ilyenkor lenni szokott, új óra, új cipő, csak épp a futás hiányzik. Az egész évem nagyon fárasztó a futáson kívüli világban (mondjuk panaszra nincs okom, meg is van az eredménye), ami a motiválatlansággal együtt veszélyes terep, és sajna a júniusban berobbanó hőség volt az utolsó csepp. Minimális futással teltek, múltak a hetek, ismét szabadesésben lévő formával, 74,3 kg-ig felmenő súllyal, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy

a Vivicitta rajtjában állok a 2-es zónában...

Nem, hogy futással nem készültem a versenyre, de még azt se néztem meg, hogyan kéne odamenni. Valamiért a Mexikói útnál parkolunk le, és csak a metrószerelvényben tudatosul bennem, hogy az 1-es metró nem megy a Margitszigetre, mit is keresünk itt? Gyorsan kiszállunk, nézem a térképet, megszületik a vészterv, elsétálunk az 1-es villamosig, persze még a rajtszámot is fel kell vennem, hirtelen kevésnek tűnik az idő. Végül minden jól alakul, Csilláékkal találkozunk, jó lesz a hangulat, kis bemelegítést is megejtünk. Csilla 4:40-es tempót tervez, az jó lenne nekem is, bár nem hiszek benne, hogy menni fog, de miért ne próbálhatnám meg, nem igaz? :) Így kerültem a 2-es zónába, bár még próbáltak áttuszkolni az 1-esben lévő kb. 5 ember közé, de mondom, hogy úgy egy éve, amikor neveztem, még teljesen reális volt az 1-es zónás elképzelésem, de ma nagyon nem az, jól vagyok én itt. A rajt rendben lezajlik, pont megfelelő tempóban kezdünk, bár ez valószínűleg Csilla érdeme, én csak próbálok mellette maradni. Az első kilométert akár még úgy is jellemezhetném, hogy jól megy, valójában viszont felment a pulzusom 179-ig az Árpád hídra vezető emelkedőn, ami nem a könnyed tempó jele. 4:37-nél érünk az első táblához a hídon, és mivel nem néztem még meg a pulzusom, a lejtőn egész optimista vagyok a folytatást illetően, bár a déli napsütés nem igazán esik jól. A híd után észak felé fordulunk, már kezdem egyre inkább nem túl jól érezni magam, ránézek az órámra, látom a gyászos pulzust, úgyhogy kicsit vissza is veszek a tempóból. Lassan kezdek lemaradni, de ezzel még nem is lenne baj, gondoltam amíg 5 perceseken belül vagyok, addig jó. 3 kilométer után viszont a csökkentett tempó ellenére is elérem a 180-as pulzust, és elég rosszul is érzem magam, úgyhogy nem erőltetem tovább, félreállok az árnyékba. Nem bánom meg, hogy így döntök, itt ma amúgy sem lett volna jelentősége az időeredménynek, fényévekre vagyok formában az egyéni legjobbamtól, és az, hogy 4-5, esetleg 10, vagy akár 20 perccel futok lassabbat annál, már tök mindegy, nem éri meg kockáztatni. Szép lassan, többször megállva, folyamatosan vizezve magam jutok el a sziget bejáratáig, ahonnan viszont már élvezettel futok el a célig. Erőt merítek a szurkolókból, a körülöttem futók öröméből, amikor célba érnek, talán először, fantasztikus érzés, jól emlékszem még milyen volt :) Csillának pedig sikerül teljesítenie a célkitűzését, és 11. helyre fut be, fantasztikus eredmény! Ráadásul közben kétszer is segített rosszul lévő lányoknak, minden elismerésem!

Ha a pulzusom eléri a 180-at, onnan már nem sok van vissza...

Egyéni legrosszabb

Így esett, hogy sikerült egyéni legrosszabb időt futnom, ami persze azért nyilván nem reális, de egyértelműen jelzi, hogy baj van. A Running index pontosabb, visszaesett megint 52-re, szóval ugyanott vagyok, mint április elején, a korona után, ami azért még mindig jóval jobb, mint amikor az első versenyemen ennél jobb időt futottam. Egy halom versenyre be vagyok nevezve, persze a legtöbbre el lehet menni alibizni, de a maraton is jön, és azt bizony most nem tudnám lefutni, arra mindenképp rá kell gyúrjak. A másik meg az Ultrabalaton, ott meg a csapattársakat nem hagyhatom cserben, csak jó formában lehet odaállni. Úgyhogy ez most egy elég kijózanító pofon volt, világosan megmutatta, hogy nagyon kevés már az időm, azonnal neki kell állnom keményen edzeni, akkor is ha hőség van. Nincs több kifogás!

Svájci kalandok 1. rész - Mont Raimeux

Nem gondoltam volna, hogy 2020-ban bárhova is el fogunk jutni, de szerencsére (vagyis maradjunk inkább annyiban, hogy bátraké a szerencse :) egy nagyon jól sikerült svájci útról tudok beszámolni, ahol nem volt hiány futásban, túrázásban, hegyekben

---

Svájci kalandok 2. rész: https://gaboruton.blogspot.com/2020/07/svajci-kalandok-2-resz-gornergrat.html

---

Két éve az OCC ürügyén jártunk az Alpokban Chamonix környékén, de akkor teljesen a futóversenyre koncentráltam, így sok minden kimaradt. A Hegyeket igazából csak lentről tudtam megcsodálni, hiszen a verseny pályája épp csak egy kicsivel ment 2000 méter fölé, de a látvány így is magával ragadó volt, soha többé nem tudtam kiverni a fejemből. Mondjuk nem is akartam :) Mindig is vonzottak a hegyek, de a hegymászás veszélyei sikeresen távol tartottak tőlük, és ez csak akkor kezdett változni, amikor futni kezdtem. Igazi hegymászó még mindig nem akarok lenni, számomra vállalhatatlan az a kockázat, viszont kezdem úgy érezni, hogy elég magasra fel lehet érni tökéletesen biztonságosan is. Sajnos leginkább csak szélsőséges információkhoz lehet hozzájutni, egyik oldalról pl. egy Mont Blanc mászást is úgy adnak elő, mintha a K2 nehézségével vetekedne, más meg egyszerűen felfut rá mindenféle biztosítás nélkül... Az igazság nyilván valahol félúton lesz, nem szabad lebecsülni a veszélyt, mert tényleg meglepően sokan meghalnak, de túlmisztifikálni sem kell, megfelelő felkészüléssel szinte nullára lehet csökkenteni a veszélyt.

Light and fast

Nem meglepő módon az én szívemhez a "light and fast" stílus áll közel, nem szeretnék mázsás hátizsákot cipelni, se éjszakázni a hegyen, olyan célokat keresek, amik teljesíthetők napon belül, minimális felszereléssel. Ez természetesen magasabb célpontoknál az akklimatizációval együtt összességében több napos kihívást jelent, de magát a csúcstámadást én úgy képzelem el, hogy reggel elindulok a közeli településről, elérem a csúcsot, és biztonságban vissza is térek a településre napon belül. Ez persze az aktuális fizikai állapotom és az útvonal nehézsége függvényében erősen szűkítheti a lehetséges célpontok körét, de ez engem cseppet sem zavar. Ahogy elkezdtem keresgélni, találtam így is nem kevés hegyet, és amilyen ritkán lesz lehetőségem ezzel foglalkozni, jó pár évre elég is lesz. :)

Autóval Svájcba

Az idei nyáron a külföldi utazások meglehetősen bizonytalanok, így merült fel az az opció, hogy amint lehet, kiautózunk Svájcba, mielőtt újra minden utazás lehetetlenné válik. Sok látnivaló szóba jött, végül Zermatt győzött a Matterhornnal, de előtte még teszünk egy kis kitérőt Svájc északi részére. Autóval alapvetően gond nélkül lehet eljutni Svájcba, gyakorlatilag végig autópálya. Bár Svájc nem tagja az EU-nak, így normál esetben is van határellenőrzés, de az uniós autóban ülő ártatlanképű polgárokat nem nagyon piszkálják, legtöbbször még a papírokat sem ellenőrzik. Magyaroknak egyébként elég az érvényes személyi igazolvány, nem kell útlevél. Mivel mi nem közvetlenül Zermattba mentünk, nekünk a Salzburg-München-Zürich útvonal adott volt, de a nagyon magas olasz autópályadíjak miatt én amúgy is erre mennék. Ha max. 10 nap az utazás, akkor a magyar 3500, az osztrák kb. 3560, az svájci autópályamatrica kb. 13 000 forint (náluk csak éves van, 40 CHF), így összesen cirka 20e forintból megvan minden útdíj az egész útra. A magyar, az osztrák és a német szakasz tökéletes és egyszerű: M1-A4-Bécs-A21-A1-Salzburg-8-München-96-A14-Au.

Svájcban viszont nagyon vigyázni kell: az útvonal tervezőben érdemes kikapcsolni a kompot, különben könnyen egy vonaton találjuk magunkat az autónkkal együtt. Az autópályákról sem érdemes letérni, legyen az bármennyivel is hosszabb, mert egyszer csak a hegyek tetején megyünk keresztül olyan utakon, hogy megáll az emberben az ütő az ezer méteres szakadék mellett haladva mindenféle korlát nélkül. De tényleg. Nincs ebben semmi túlzás. Ha nem hiszed, nézd meg a lenti videót :) Egyébként meg gyönyörű, hatalmas élmény itt átkelni, egészen 2429 méter magasságig visz fel az út, szóval élményautózásnak kiváló, utazásra nem való, arra az autópálya lett kitalálva. :) Én a következő útvonalat ajánlom: Au-13-1-Zürich-1-Bern-12-Montreux-9-Visp-Tasch. A vége azért nem Zermatt, mert oda nem lehet autóval behajtani, de erről majd később.

Furkastrasse. Ha gleccser mellett vezet az út, az sok jót nem jelent :)

Iszonyat :)

Mont Raimeux

Az első hegyre "futásom" Svájcban teljesen véletlenül történt meg: megérkezés után este elindultam egy laza egy órás kis futás tervével. Persze ezen a részen amúgy sem lett volna mentes a szintektől, úgyhogy nem is erőlködtem, rögtön nekivágtam dombnak felfele. Hamarosan turistajelzésbe botlottam, gondoltam akkor nem csak a vakvilágba futkározok, követem azt. Viszont nemsokára elzárt területre akadtam, mögötte tehenek, de mivel volt egy tábla, amin megköszönték a bringásoknak, hogy visszaakasztják a vezetéket a helyére, gondoltam akkor itt szabadon át lehet járni, folytattam is az utam. Itt már erdőben haladok egyre meredekebben, egyre többször belesétálva. A kedvem viszont nagyon megjött, gondoltam jobb is, ha szoktatom magam az emelkedőkhöz. Az volt a terv, hogy olyan 40 percnél megfordulok, úgy jönne ki kb. az egy óra. Egyre feljebb és feljebb jutok, kezdek kíváncsi lenni, hogy meddig megy még fel, nem is baj, ha ma hosszabb lesz kicsit, majd akkor holnap futok kevesebbet, csak akkor fordulok meg, ha esetleg lejteni kezdene.

Ilyesmit tudtam volna fotózni, ha nem üres kézzel megyek

De nem, nem lejt, csak újabb és újabb dombok bukkannak elő, a növényzet is változik, néhol források törnek a felszínre. Imádom. Egyszer csak egy táblát látok, rajta a Raimeux Sommet felirattal, sose hallottam róla, de tutira a csúcs lesz, most már fel kell mennem, nem állhatok meg! Minden újabb dombról azt hiszem, hogy az utolsó, de egyszer egy nagyon sziklásnak a tetején egy betonépítményt pillantok meg, ez már tényleg az lesz. A csúcsról nagyon pazar a kilátás, nem is gondoltam, hogy ilyen szép ez a környék, hegyvonulatok mindenfelé. Megtalálom a feliratot, miszerint 1301 méter magasan vagyok, hoppá, nem is gondoltam, jóval magasabbra jutottam, mint Magyarországon megtehetném. A mindössze 54 perc alatt 617 méter szintet küzdöttem le, és nem is tűnt nehéznek, lehet, hogy kezdek formába lendülni? :)

Mont Raimeux

Elég sokat elidőzök a csúcson, félig felmászok a betonépítményre, mozog, rozsdás, én meg szeretek élni, úgyhogy inkább lejövök. Oké, oké, beszari vagyok :) Még telefont sem hoztam magammal, sajna egy képet se tudok lőni, de majd keresek ide a netről párat. Teljesen belelkesülten indulok neki a lejtmenetnek, a meredekséghez képest elég kemény tempóban nyomom, hihetetlenül élvezem, teljesen felszabadultam. Egyszer persze meg is botlok, utána mormolom magamnak, hogy lassabban, lassabban, nem kéne összetörnöm magam, várnak még a a nagyfiúk az Alpokban. Lejjebb ismét a tehenek között, a legtöbb elszalad ahogy száguldok feléjük, de az egyik utánam indul, nézek hátra, hogy ez mi a francot akar, ugye nem egy bika, mert akkor aztán elő kéne még rántani valami tempó tartalékot? Szerencsére semmi ilyesmi, átjutok a kerítésen, innen már nem lehet gond. Na jó, a kihagyhatatlan dolog még hátra volt: eltévedtem, de mivel mindent belátni, nem volt nehéz visszatalálnom, fél óra alatt le is jutottam. Csodás volt, de rögtön át is kell beszéljük, a másnapi tervet, mert sajnos az időjárás előrejelzés nem sok jót ígér a következő napokra Zermatt környékén. A  kialvatlanságunk ellenére a korai indulás mellett döntöttünk, hogy meg tudjuk próbálni egy túrát, mielőtt délután várhatóan elromlik az idő. Folyt. köv.

Jó, innen nem tűnik meredeknek :)

Kék a tempó, piros a pulzus.

Gábor Úton

Monorierdei Futófesztivál - az első futás, amin kerestem :)

Mindig örülök, ha egy közeli településen rendeznek versenyt, főleg ha van olyan táv is, amit be tudok illeszteni a felkészülésembe. Na most ez nem volt nehéz, mivel normális edzéstervet nem tudok futni, az őszi szezont már elengedtem, szó nincs felkészülésről...

A Kinizsi után kezdődött bokafájdalom már elmúlt, de sajnos közben jöttek újabb és újabb kis problémák, amiket valószínűleg a rossz futómozgás idézett elő. Gyakorlatilag alig futottam az utóbbi két hónapban, egyszerűen nem tudok kikeveredni ebből, és nem hogy nem sikerül gyorsan visszaszereznem a tavaszi formám, egyre távolabb kerülök tőle. Emiatt nem tudtam megkezdeni a felkészülést az őszi célversenyre se, már túl közel van, és igazából az egész őszi szezont el is engedtem. A félmaratonon különösebb cél nélkül fogok futni, akárcsak tavaly, a budapesti maraton lefutása pedig továbbra is várat magára, ismét csak 10k-ra neveztem. Hogy azért ne legyen végtelenül pesszimista az év maradéka, beneveztem még a novemberi K&H félmaratonra, talán arra már sikerülhet valamennyire rákészülni, a jó idő, és az ideális pálya pedig segíthet, hogy még az idén fussak valami normális időt ezen a távon. Szóval rendkívül mély gödörben vagyok most futás ügyileg, és bár beneveztem a monorierdei versenyre, egészen a verseny reggeléig nem voltam biztos benne, hogy el is fogok indulni. Reggel viszont úgy ébredek, hogy egész jók a vádlijaim, úgyhogy nekivágok. Most is több gyömrői képviseli a várost, jó társaságban meg repül az idő :) Viszonylag koránra, 9:15-re van kiírva a rajt, ami nyáron kiváló döntés, sőt, igazából már ilyenkor is kezd túl meleg lenni, pedig éjjel még esett is. Most is csak egy nagyon laza, rövid bemelegítést csinálok néhány repülővel, egész jól visznek a lábaim, de érzem, hogy nem tökéletesek a vádlik. Közben az elrajtolt félmaratonosoknak tudok szurkolni, hát nekem most az a táv elérhetetlenül hosszúnak tűnik... A mi rajtunkat végül 5 perccel későbbre tették, most nem annyira zavar a dolog, mivel nincsenek elvárásaim, teljesen le vagyok nyugodva.

A gyömrői különítmény :)

Nem állok teljesen előre, úgy tűnt itt azért több jó futó lesz, bár nem tudom hányan indultak a hosszún, mindenesetre azt tervezem, hogy nem megyek el az élmezőnnyel, csak a saját tempómra figyelek. A rajtnál szokásos kilövés, én is 3:30-ban indulok, de gyorsan visszaveszek, és olyan 20-30. hely körülre állok be. Előzetesen egy 4:30 tempónak is örültem volna, de jobban megy, mint gondoltam,4:20-on belülit könnyedén futok. Nagyon sokan már 300 méter után vesztik el a kezdeti lendületet, így elég hamar elkezdek feljönni a mezőnyben, és igazából még az elsők is közel vannak, alig távolodnak. Innen egy nagyon hosszú nyílegyenes rész következik, ami először enyhén, majd kicsit jobban emelkedik, de igazából csak olyan 15 méter szint van benne. Az első néhány helyezettet leszámítva mindenki lassul, én szépen tartom a tempót, és haladok tovább előre, egészen a 4. helyig. Nagyon meglepődök, hogy mennyire jól megy, és már nagy célok lebegnek a szemem előtt :) Az első kettő jobban elment, őket nem valószínű, hogy be tudnám fogni, de a harmadik közel van, ugyanolyan tempót megyünk, őt el tudom kapni! Sajnos viszont a szélárnyékomban liheg egy srác, és ahogy hallom, ő még nálam is kicsit jobb állapotban van, szinte biztosan meg fog előzni. Emiatt egyelőre elhalasztottam a harmadik megtámadását, gondoltam inkább tartalékolok, aztán meglátjuk mi lesz. A féltávnál lévő visszafordítót nem sikerül simán megcsinálnom, futottam volna tovább, úgy kiabáltak rám, így nagyon nagy ívben, erősen szögletesen fordultam be, amivel igen sokat vesztettem, teljesen fel is zárkózott a mögöttem lévő, pedig mintha már kicsi előnyöm lett volna. Lefele 4 perces tempóra kapcsolok, hátha le tudom rázni, de tapad, mint a fene, és a légzése még mindig lazább, mint az enyém, ráadásul a harmadikhoz se nagyon közeledünk. Gondoltam akkor taktikát váltok, nem fogok szélárnyékot adni neki végig, menjen csak előre. Félreállok, kicsit lassítok, megelőz, és rá is kapcsol. Úgy tűnt bejön ez a húzás, szépen közeledünk, de aztán nem tudok tapadni, sikerült kicsit leráznia magáról, bár azért reménykedem, hogy a felzárkózás kivesz belőle annyit, hogy a végén még támadhatok. Optimizmusom nem sokáig tart, 500 méterrel a vége előtt gyorsvonatként húz el mellettem a semmiből egy srác, amivel már hatodik vagyok, persze azonnal reagálok én is, a korábban harmadikat gyorsan megelőzöm, de az ötödik helynél előrébb már nem tudok jönni.

Csak 171 lett az átlagpulzusom, vannak itt még tartalékok :)

A formámhoz képest egész jót sikerült futnom, negatív szplittel, és nagyon élvezetes volt a helyezésekért folyó csata, főleg, hogy a dobogó végig nagyon közel volt. Legalábbis látszólag: chipes időmérés volt, az eredmény pedig a nettó idő, ami általában a mezőny elején nem igazán tér el a bruttó időtől, de most a harmadik hiába futott be nem sokkal előttem, a nettó ideje 35 másodperccel jobb volt, mivel vagy 25 másodperccel később rajtolt, mint én. Hát jobb is, hogy a pályán nem maradtam előtte, elég idegesítő lett volna, ha hátrébb sorolódok a pályán számolt helyezésnél... Egyébként így már teljesen érthető számomra, hogy OB-n, meg úgy általában a világversenyeken miért a bruttó idő dönt, nem jó, ha nem az az eredmény, ami a pályán látszik, persze nagy létszámú amatőr versenyeken muszáj a nettó idővel számolni, hiszen percekig is eltarthat a rajt. Az órámat megint nem állítottam le, a hivatalos időm 21:06, ami a pontosan 5k távon 4:13-as átlagtempó, ez most meglepően gyors volt. Persze ez a tempó másrészről azért nem túl fényes, ilyet tudtam már egy éve 7k-n is Fehérváron, tavasszal pedig a Vivicittán a 10k 5 kilométeres részideje 19:42 (3:56/km) volt... Viszont az átlagpulzusom csak 171 lett, ami tényleg egy tempóedzésnek felel meg, akadnak itt még tartalékok, bárcsak tudnék már rendesen edzeni, hogy kihozhassam őket. Somogyi Károly nyert, megvédve a tavalyi címét (tavaly 19:08, idén 19:52-es idővel), szóval jövőre össze kell szednem magam, és megnehezíteni neki a címvédést :) Meglepetésemre felnőtt kategóriában 2. helyezett lettem, így persze az eredményhirdetést is megvártam, bár a korosztályos dobogókat annyira nem szeretem, most ez nagyon kellett a lelkemnek. A sok támogatónak köszönhetően pedig elég sok ajándék is járt hozzá, köztük 2000 forintos Decathlon utalvány és egy Csodák Palotája belépő is, így életemben először "kerestem" egy futóversenyen, hiszen a nevezési díj csak 3000 forint volt. :)

Dobogón állni azért mindig jó, még ha csak korosztályos is :)

Gábor Úton