NN City run 5k 2025.

Tavaly ilyenkor épp elengedtem a maratoni távot, hogy az 5000m legyen az új fókusz, ez a verseny akkor jónak tűnt felmérni a kiinduló állapotot. Nem igazán volt jó élmény, gondoltam most a célverseny után felkészülve majd jó lesz.

Három hét telt csak el a Szenior fedettpályás OB óta, azóta nem volt kifejezetten tervem az edzésekre. Egy ideig folytattam a korábbi struktúrát, de egyre inkább motiválatlan lettem, fáradtnak éreztem magam, csökkent a mennyiség, a verseny hetén már szinte alig futottam. Persze a formám még jó kell legyen, egy jó futásnak kellene itt kijönnie, de igazából nem nagyon motivált semmi se arra, hogy nagyon megerőltessem magam. Úgy 10 percet bemelegítettem, de már azt fárasztónak éreztem, és a közben megcsapó igen erős széllökések sem hozták meg a jókedvem.

A rajtra azért összeszedtem magam, egészen pozitívan álltam ott, és kezdtem bele a versenybe. Az elején nagyon koncentráltam, hogy ne húzzanak el, egész jól sikerült is, épp csak kicsit kezdtem gyorsabban a tervnél. Meg is előztek jó sokan, én meg beálltam az első kilométerre tervezett kb. 3:50-es tempóra. Az volt a terv, hogy próbálok viszonylag óvatosan, de a 19 perchez szükséges tempó közelében kezdeni, és ha jól megy, akkor gyorsítok, ha meg nem, akkor tartom, még az is könnyen PB lehet. Az első kilométer végére már egész sok futót vissza is előztem, és kezdtek stabilizálódni a helyek, innen már sokkal könnyebb lesz magamra koncentrálni. A tempó teljesen rendben van, 2 másodpercet hagytam el az előzések okozta dekoncentráció miatt, de ez nem lényeges. A második kilométer hibátlan lett, sikerült felgyorsítani és tartani a 19 percen belüli tempót, eddig nagyon jól alakul a verseny, erősnek érzem magam, nincs probléma, semmi akadálya annak, hogy ez végig így legyen.

Az örömöm nem tartott soká, alig 200 méter múlva fel kellett kanyarodni a felső rakpartra, ami már önmagában kihívást támaszt az emelkedő és a visszafordító miatt, de most még ráadásul brutál szembeszél is megcsap északnak fordulva, igazából pont mint tavaly... Innen mintegy 15 métert emelkedik a pálya ezen a kilométeren a Szabadság híd túloldaláig, ami rendesen próbára teszi a kitartásomat a szembeszélben, nagyon küzdelmes, lassulok valamennyit, de teljesen elfogadható mértékben csak, nem engedem ki. A híd végén a 180 fokos vosszafordítót megkezdve a versenycipő nem adott elég oldalstabilítást, elkezdett kifordulni a bokám, épphogy sikerült kiugranom belőle, mielőtt baj lett volna... Ez nyilván nagyon megtörte a ritmust, és jó szögletes lett a kanyarvétel is, de csak ijesztő volt, időben nem igazán vesztettem. A híd persze visszafele is emelkedéssel indul, erőltetem még mindig, a közepétől pedig sikerül a 3:50-es tempóra is visszatalálni, amit a célig fenn is tartok.

Verdikt

A cél nem jött el az óra szerinti 5. kilométerrel, még 80 métert mértem utána. Ez nagyon meglepő, mert pontosan ugyanazzal az órával és Stryd-al futottam, mint tavaly, ami akkor tökéletes 5.00 kilométert mért, és minden más versenyen is pontos volt. Nem vettem észre, hogy a pálya akár csak egy centit is változott volna, szóval ez most egy rejtély. Én inkább arra hajlok, hogy a pálya pontos, a Stryd nem kapcsolódott, és az óra mért GPS-el, de én nem jöttem rá, hogyan lehetne ezt leellenőrizni. Sajnos így viszont hiába volt jó a tempóm az óra szerint egy szűk PB-re (19:16 lett volna), "csak" 19:33 lett a hivatalos időm, amivel 20. férfi lettem a 609 indulóból. Továbbra se tetszik a pálya, az alsó rakpartra le, majd fel, a Szabadsághíd oda-vissza feleslegesek, lehetne itt tök sík pályát is kijelölni erre a távra. Persze az összesen kb. 25 méter szintre lehet mondani, hogy semmi, de ez maratoni távra kivetítve már 211m lenne, aminél azért a gyors maratonik jóval kevesebbet tartalmaznak(pl.: Berlin 73m, Chicago 74m, a legsíkabbnak mondott Sevilla 64m). Persze értem én, hogy ez itt nem szempont, alig pár futót érdekel az időeredmény, sokkal többeket viszont lázba hoz, hogy átfussanak a hídon, nincs is ezzel baj, csak szeretek panaszkodni :) A futásommal maximálisan elégedett vagyok, bár a remélt PB nem lett meg, a tempó alapvetően megvolt. A pulzus (átlag 171, max. 177) és watt görbén is jól látszik, hogy elég erősen nyomtam, ebben azért olyan brutálisan sok nem maradt. És ami a legfontosabb, hogy fejben jól bírtam, nemhogy nem álltam meg, de olyan nagyon be se lassultam az emelkedőn szembeszélben. Jobban belegondolva nem csúszott egy kilométerem se 4 perc fölé, ezért tavaly még a fél vesémet odaadtam volna! :) Hajrá!

5k Sevilla breakfast run

Tavaly annyira bejött tavaszi célversenynek a februári időpont és a sevillei helyszín, hogy az idei évre pontosan ugyanezt terveztem be, csak a táv lett egész más: viszlát maratoni, hello 5k :)

Felkészülés

Tavaly októberben a 20 perces határ meglepetésszerű áttörése 5 kilométeren jobbkor nem is jöhetett volna, rendkívül motivált lettem, gyakorlatilag azonnal a tavaszi célra fókuszálva kezdtem bele egy alapozásba. Összesen 19 hét állt rendelkezésemre, ami bőven elegendő egy tisztességes felkészülésre. Ebből 12 hetet alapoztam, ami egyértelműen az eddigi legjobb alapozásom volt. A 12 hét alatt semmi komoly probléma nem hátráltatott, minden héten pontosan annyit futottam, amit előzetesen terveztem. A végén ráadásul megdöntöttem a heti mennyiségi rekordomat is 121 kilométerrel, de ami igazán fontos, hogy összességében 1115 kilométer (átlag 93 km/hét) jött össze. Ezzel az előző téli alapozásom is felülmúltam 64 kilométerrel (5k/hét), pedig akkor maratonira készültem, nem 5k-ra. Közben a minőségi munka is nagyon jól ment, ami persze még nem volt csúcsra járatva, de így is nagy előrelépést érzek. Bár a teljesítményemen még nem látszott, azért az utolsó hetekben már erősen éreztem, hogy fáradok, szóval pont jókor jött el a vége. Nekem a 12 hét továbbra is ideális hossznak tűnik alapozáshoz. A 100-as hetek általában különösebb gond nélkül mentek, egy 110-es viszont már nehéz, 120-ast meg tényleg elég kemény összehozni. Egy pillanatra se lehet elgyengülni, mert egyszerűen nincs lehetőség változtatni, nincs hova áttolni egy edzést. Persze ez abban az esetben igaz, ahogy én csinálom: nincs igazán hosszú futás benne (26k volt most is a max), és a pihenősebbek kifejezetten rövidek (7-10k). Én ezt érzem hatékonynak, viszont így tényleg sok alkalom kell hozzá. Most konkrétan 8 adta ki a 120-at, és még ez is 15k/futás átlagot jelent, ami azért annyira nem is kevés. Közben persze az is rémlik, mintha korábban a 100-as hétről gondoltam volna ugyanezt, hogy milyen nehéz volt összehozni, lehet később a 120-as is könnyedén megy majd :)

Fantasztikus ez a város, imádom :)

Az alapozás után 7 hetem volt még a versenyig, a mennyiségből ezalatt folyamatosan vettem vissza, miközben a résztávos edzések egyre intenzívebbek lettek. Ilyen szempontból elég messziről indultam, például 6x1000m résztávot sose futottam 4 percen belüli tempóban, pedig azzal ugye már a versenytempót kellene tolni. A megcélzott versenytempóm első pillanattól kezdve 19 perc volt, ami elsőre kicsit magas lécnek tűnhet a hivatalos 19:55-ös legjobb eredményemhez képest, de biztos vagyok benne, hogy egyrészt az 19:31 volt valójában ahonnan már csak fél perc, másrészt meg az volt a nagy tanulsága számomra annak a versenynek, hogy jóval előrébb járok, mint amit elhiszek magamról, és mint amilyen intenzítású résztávokat végzek. Mindenképp komolyabban szintet akartam lépni, úgyis kiderül majd a résztávokon, ha irreálisan gyorsan próbálok edzeni. Végül semmi ilyesmi nem derült ki, sőt, nagyon erősnek éreztem magam ezeken az edzéseken, teljesen reálissá vált a cél! Az utolsó hetekben már nagyon visszavettem a mennyiséget, hogy kellően rápihenjek a versenyre, de már kezdtem úgy érezni, hogy esik vissza az aerob edzettségem. A tervezett versenytempóban való rövid futások egyre nehezebbé váltak, ami sajnos egyre több kétséget ébresztett bennem, pedig valójában semmi okom nem volt rá.

Az esős este után is 7-9 fok volt reggel, futáshoz ideális

A verseny előtti éjjel esett az eső, reggel még borult volt az ég, de ezt nem nagyon bántam, így a hőmérséklet pont ideális. Az aszfalt meg csak nedves, nem áll a víz, talán nem csúszik annyira, hogy befolyásolja az időeredményemet. A bemelegítés jó volt, a lábaim teljesen pihentek, könnyen mentek a repülők is. Összesen vagy 6 toitoi volt kirakva, piszoár meg egyáltalán nincs, ezt nem tudom hogy gondolták, így sajna nem tudtunk kultúráltak maradni a rajt előtt. A 3-as zónába osztottak be, aminek teljesen az elejére álltam, de még ott is csak lassú futókat láttam, ez eléggé aggasztott. A szalag leszedése után próbáltam kicsit még előrébb jutni, de minden előzmény nélkül egyszer csak pisztolylövés dördült, és elindult a verseny... Hát ez nagyon meglepett, lányos zavaromban azt se tudtam, melyik a rajtkapu, a földet néztem, hogy hol az érzékelő, mikor indítsam az órát. Nagyon torlódtunk, nem tudtam futni, egy csomóan kocorásztak, fotózkodtak, videóztak, teljesen rossz helyen voltam. A nagy kerülgetésben több gyors kollégával sikerült durván ütközni, szerencsére senki nem esett, és a parkkapunál megtorpanás után kijutva a széles útra végre el lehetett kezdeni haladni. Még egy darabig itt is néha akadályoztak, de már legalább meg tudtam próbálni elindítani a zenét, amit a hirtelen jött rajt miatt nem tudtam korábban megtenni. Nem meglepő módon ez nem sikerült a versenytempónál 😆 Két kanyar után úgy másfél kilometertől már zavartalanul tudtam futni a tempómat. A 2. kilométer végén nagyon fájt a hasam, de úgy voltam vele, ha befosok, hát így jartam, legalább most kiderül, hogy meddig lehet elmenni. A harmadik kilométer alatt kicsit enyhült a dolog, a negyedik alatt se lett rosszabb, de ez a kilométer már nagyon lassacskán telt el. A következő 400 méterben nem tudom mi történt, igazából semmi komoly gond nem volt, a hasam nem lett rosszabb, a combjaim elkezdtek ugyan kicsit égni, de az se nagyon durván, viszont egyszer csak megálltam... Úgy 17 másodpercet álltam, közben egy szurkoló többször bíztatott, hogy mindjárt itt a cél, és olyan kis lelkesen, hogy csak nekiiramodtam, és a visszalévő 600 métert 3:40/k tempóban futottam le, hogy kellően szenvedve szeljem át a célvonalat.

Miután már összeszedtem magam

Verdikt

Nem igazán értem... Úgy tűnik fejben még csak 4400 méterre voltam felkészülve, mert hogy fizikailag semmi okom nem volt erre, az biztos. Az igaz, hogy nem túl motiváltan álltam oda a rajthoz, valahogy elfogyott a lendület a felkészülés végén. Talán túlságosan visszavettem, vagy túl hosszú is volt a 7 hetes utolsó szakasz, nem tudom. Végeredményben viszont igazából semmi okom nincs panaszra, mert még ez a megállós időeredmény is hatalmas előrelépés! Ugrásszerű a fejlődésem az utóbbi időben, szóval nagyon jó az irány, csak fejben kell jobban összeraknom magam. Belegondolva, hogy tavaly ősszel még csak a 20 perces határt próbáltam bizonytalanul áttörni, most meg már a 19 perc alá bemenni is reális esélyem volt, azért az nem kis különbség. Nyilván mindig marad bennem egy tüske, ha nem sikerül 100%-ra egy verseny, de már egyre kisebbek ezek, mert kezdem megérteni, hogy gyakorlatilag lehetetlen mindig maximumon teljesíteni, sőt, szerintem a realítás inkább az, hogy nagyrészt nem úgy sikerül. A futás ilyen, ezt el kell fogadni, de persze csak úgy, hogy azért mindig a maximumra kell törekedni :) A versenyszervezés meglepően gyengének tűnt, a wc-k hiánya, a rajtterület tömeg miatti nehéz megközelítése, és a fura rajtzóna beosztás nekem elég sok gondot okozott. Viszont nagyon jó kis mezőny volt, a győztes 13:47-es idő ugrott csak ki egy kicsit, de utána 14:26-tól folyamatosan, szorosan érkeztek a futók, én ezzel az idővel 134. lettem! Itt végre tudtam volna bolyozni, ha jó helyről indulok, de nekem ez nagyon nem akar összejönni :) Ezzel a célverseny megvolt, de még tervezek ebből a formából futni pár versenyt, mielőtt újra belekezdek egy célzott felkészülésbe, kell egy kis kikapcsolódás. Hajrá!

Riska minimaraton 5k

Sokat változtak az év során a gondolataim ezzel a versennyel kapcsolatban: először leginkább azért neveztem be, nehogy eszembe jusson a maratonira nevezni, aztán lett belőle célverseny, ami nem sokáig tartott, a sérülésem után elveszett formám miatt a 800 méteres versenyek vették el tőle ezt a státuszt.

A szenior OB-n még az 1500 méteres táv is túl hosszúnak bizonyult az aerob edzettségemnek, és a 6 hét kevésnek tűnt ahhoz, hogy ez érdemben megváltozzon. A következő 2 hét meg amúgy is a Csapatbajnokságra való készülésről szólt, szóval inkább csak 4 hét az a 6. Az idei évre már amúgy se voltak nagy terveim, elégedett vagyok az eddigi versenyeredményekkel, már csak a mennyiséget szerettem volna felépíteni, hogy a téli alapozás magas szintről indulhasson, és a jövő év eleji szezonkezdetre legjobb formámban legyek. Persze edzések szempontjából azért képben maradt ez a verseny, legalább erre a 4 hétre, ilyen szempontból valamennyire mégis célverseny maradt. Nekem viszont egyáltalán nem, mert a 20 percen belülit esélytelennek gondoltam, és ha az nem játszik, akkor számomra csak egy örömfutás lesz.

Az edzések viszont egyre jobban mentek, ahogy egyre több lett a heti kilométer. Különösen a hétvégi tempó és hosszú futások: végre sikerült május óta először futnom mindjárt zsinórban két jó 5k tempót, és ezeket mindkétszer jó hosszúfutások követték, 3x3k maratoni tempós betétekkel. Az utolsó hosszún már kifejezetten arra kellett figyelnem, hogy visszafogjam a tempót, ilyen nagyon-nagyon rég volt! A verseny hetén kedden futott 2 kilométeres résztávok elég jól mentek érzésre, a második 4:03/k tempójú lett, ekkor kezdtem el először komolyan elgondolkodni rajta, hogy megpróbálhatnám ebben a tempóban kezdeni a versenyt, és ha sikerül negatív szplitet produkálni, akkor akár sikerülhet is végre áttörni a 20 perces határt. Ahogy teltek a napok, egyre inkább reálisnak éreztem a 20 percen belüli célt, és egyre kevésbé féltem attól, hogy egy kudarc nagyon megviselne, hiszen eddig fel sem merült, hogy a közelében járhatok. Meg kell próbálni, másnak nincs értelme :)

A tegnapi átmozgatáskor még elég fáradtnak éreztem a lábaim, de a bemelegítéskor már teljesen jól muzsikáltak. A rajthoz a zóna végére álltam, hogy ne vigyenek el magukkal, de így meg előzgetnem kellett már az elején is. Rögtön eltaláltam a 4 perces tempót, és meglehetősen könnyen is ment. Az első kilométer hibátlan volt, 4:03-nál értem el a táblát, az óra is pont ott csippantott. Nemsokára jött egy fordító, amihez még elég nagy tömegben érkeztem, nagyon megtört a tempóm, utána meg túltoltam, de lassan sikerült visszaállni. Elég zavaró volt ez is meg, az is, hogy folyamatosan előznöm kellett. A rakpartra lefele kicsit meg is toltam, majd optimistán beálltam egy srác mögé, hátha sikerül nyulat fognom. :) Sajnos csak pár tíz méteren tudtam mögötte maradni, a síkon lassult, én meg tartani akartam a tempóm. Sokkal a 2. kilométert jelző tábla előtt csippant az órám, nyomtam is egy manuálisat, valami 8:07-nél értem csak oda, ez eléggé szíven ütött! A tábla szerint egy másodperccel lassabb lett ez a kilométerem, mint az első, miközben az órám 8 másodperccel gyorsabbat mutat, és amúgy érzésre is az órának van igaza... Valahogy nem lettem ideges, inkább csak tudatosítottam magamban, hogy akkor muszáj lesz 3:55 körül tartani az óra szerint a tempót, ha bármi esélyt akarok arra, hogy 20 perc alatt legyen a vége. Végeredményben nem okozott problémát a gyorsabb tempó se, jól bírtam, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy még nagyon sok van hátra.

A rakparton gyorsan eltellik a harmadik kilométer, az egyetlen esemény hogy hangos szurkolást kapok a csömöri csapattársaktól, aminek nagyon örülök, nem számítottam rá. Mivel az előző táblánál nyomtam egy manuális kört, a beállított képernyőn így már nem láttam az összidőt, ami eléggé felzaklatott, mert fogalmam sincs hogy állok. Egy hosszabb versenyen valószínűleg elkezdek lapozgatni az órán, ennél a tempónál viszont eszembe se jutott. Ekkor már azért a futás is kezdett kellemetlen lenni, de a lábaim jól bírták, inkább csak a hasamban volt ilyen diszkomfort érzés, és persze a pulzusom is elég magasan járt. A rakpartot elhagyva az első fordítónál nagyon megreked az előttem lévő, teljesen ráesek, még lassítanom is kell, úgyhogy mellé is vágok utána, és jól megtolom az emelkedőt, hogy a hamar következő újabb fordítóba már elöl forduljak. Azért ez eléggé rosszul esett, de innen már végig sík, és a következő fordító után kicsivel jött is a 4. kilométeres tábla. Továbbra se tudom az összidőt, és hiába tartottam a határozottan 4 percen belüli tempót, a tábla szerint megint lassabb voltam. Valahogy még mindig nem idegesít fel a dolog, talán egyszerűen túl kevés az oxigén ilyen tempónál az agyban, csak csinálom, amit érzésem szerint csinálnom kell, és majd lesz valami. Próbálok óvatosan gyorsítani, mert még azért 1000 méter is sok, és tényleg nem esik túl jól, de azt tudom, hogy nyomni kell a 19-el kezdődőhöz. Még mindig baromi ijesztő 3:50-es tempót látni az órámon, és érzésre is pengeélnek tűnik, az agyam már nagyon le akar állítani, többször is megpróbál rávenni... A 100 méter van vissza kaput látva bátrabb leszek, már csak olyan 3-400 méter van vissza, 3:50-en belüli tempóra gyorsítok, és amikor meglátom a célkapun, hogy már 19:50-nél jár az óra, olyan sprintet vágok le, hogy majd megpusztulok a célban, de így is nyilván 20 fölött volt már, mire átértem. Az órát is 20:02-nél állítottam meg, eléggé bénáztam, abban van 1-2 másodperc, de bakker, lehet, hogy pont nem lett meg? Nagyon hamar túllépek ezen, és nagy örömködésbe kezdek, mert igazából tök mindegy mi lett az egzakt végeredmény, számomra megvan a 20 perces 5k!

Verdikt

A hivatalos nettó időm végül 19:55 lett, 39. helyen futottam be, M40 kategóriában 4. lettem. Ez így viszont már tökéletes, hivatalosan is megvan a SUB20! Összességében nagyon zavaros volt nekem ez a verseny, amit viszont szerencsére elég jól viseltem, és ami még fontosabb, hogy volt erőm és tartalékom reagálni, amikor kellett. És nagyon kellett: a 2. kilométer tábla után elengedhetetlen volt tartani az óra szerinti brutál gyors tempót, és az utolsó 500 méter erőltetése, benne a 70 méter sprinttel is nélkülözhtetlen volt. A verseny után azt hittem, hogy az előzgetések miatt lett hosszabb a táv, de később megnézve az adatokat, ez elég valószínűtlennek tűnik. Az első a harmadik és az ötödik kilométer a Stryde szerint is pont 1000 méteresek voltak, a 2. 50 méterrel a 4. pedig 40-el több, ami egyáltalán nem korrelál az előzgetések gyakoriságának folyamatos csökkenésével. Másik lehetőség, hogy nem a kimért versenyíveken futottam, de itt annyira kevés volt a kanyar, hogy gyakorlatilag ez is kizárható. Az is felmerülhet, hogy a Stryde nem jól mért, de ugyanezzel az óra+Stryde párosítással eddig ilyen mérési eredmények születtek: Sevilla 42,22k -> +0,05%, NN City Run 5,02k -> +0,45%, Bécs 21,07 -> -1,9%, Szekszárd 0,80k -> 0%, 2,97k -> -1%. Szóval az eddigi biztosan hiteles pályák közül egyedül Sevillában mért többet a Stryde, mindenhol máshol kevesebbet (nem véletlen, direkt úgy kalibráltam, hogy inkább kevesebbet mérjen, mint többet), és a több is mindössze 5 tízezreléket jelent, ami már tényleg hibahatár jellegű (6 másodperc a 3 óra 20 perces időnél). Ehhez képest most 5,09k -> +1,8%, ami brutál nagy különbség, egészen biztosan nem a Stryde mérése volt most először rossz. Nyilvánvalóan a pálya nem jól volt kimérve.

Természetesen az egyéni legjobbamnak 5000 méteren a 19:55-öt számolom, ilyen szempontból mindegy mit mértem a Stryde-al. A verseny elemzése szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, mit tartok a helyes adatoknak. A táblák szerint ilyenek voltak a kilométereim: 4:03, 4:05, 3:55, 4:07, 3:45 = 19:55 Ehhez képest a Stryde-al elölről 5 km-t (0,00k->5,00k): 4:02, 3:55, 3:54, 3:57, 3:48 = 19:36, vagy hátulról 5 km-t (0,09k->5,09k): 4:01, 3:55, 3:55, 3:55, 3:45 = 19:31 nézve egész más kép rajzolódik ki... Az utóbbi lassan másfél évben többnyire egyedül, vagy elöl futom a pálya edzéseket, ezalatt rendkívül sokat fejlődtem a tempó belövésében, és egyenletes tartásában, most már óra nélkül, érzésre se futnék olyat, hogy kilométerenként 10 másodperceket ugrál a tempóm ide-oda. Kizárt. A Stryde-ból jövő idők viszont pontosan megegyeznek azzal, amit próbáltam futni, és amit a verseny során éreztem, úgyhogy maradjunk ennél. Az első kilométert pontosan ilyen tempóban terveztem, és mivel elég könnyen ment, bátran gyorsítottam a másodikra. A második kilométert jelző tábla volt egyértelműen a kulcsmomentum, ha itt nem lett volna ennyire sokkal, azaz 7 másodperccel kívül a pálya szerinti időm a tervezettől, hanem mondjuk a valóságnak megfelelő 2-3 másodperces előnyt látom, akkor szinte biztosan kényelmesebben, tartalékolva folytatom a futást. Viszont számomra a valóságot a pálya jelentette, azon akartam most már mindenáron elérni a 20 percet, még ha rosszul is van kimérve. Mivel innen az összidőt már nem tudtam nyomon követni, próbáltam tartani a második kilométer ijesztően gyors tempóját, majd azt emelni az utolsó fél kilométeren, hogy végül egy brutál sprinntel zártam a versenyt.

Mintha magyaráznám a bizonyítványt, nem? De hiszen nincs rá semmi szükségem, egy optimista terv volt a 20 percen belüli, és az hivatalosan is sikerült, bőven túlteljesítettem a célt úgy is! Becsapni viszont nem szeretem magam semmilyen irányba se. Pont emiatt futottam tavaly inkább Veronában félmaratonit hitelesített pályán Siófok helyett, mivel utóbbi szerintem olyan 200 méterrel rövidebb volt egy korábbi évben, és nem, nem úgy akarok javítani 1-2 percet az időmön, hogy nem "futom végig" a távot... Sajnos 5000 méteren viszont komplikáltabb a helyzet, már eleve utcai versenyt is alig rendeznek ezen a távon, hitelesítettről meg nem is tudok. Ott van persze a pálya, amin tökéletesen hiteles minden verseny, de sok ezekből sincs, amin meg el is tudok indulni, az kb. a szeniorokra korlátozódik. Szóval becsapjam-e magam azzal, hogy 19:55-öt tudok futni 5000 méteren, vagy végre kezdjek el hinni az elvégzett hatalmas mennyiségű edzésmunkában, és fogadjam el, hogy tudok én 19:31-et is, csak hajlandó kell legyek a versenyen is megszenvedni érte? Valamiért ezúttal úgy álltam a rajban, hogy hittem magamban, tényleg komolyan gondoltam, hogy tudok 20 percen belülit futni, a verseny közben pedig azt is elhittem, hogy tudok 3:55-ös tempóban futni, az utolsó kilométerben meg már semmit sem tartottam lehetetlennek! Nyilván vannak határok továbbra is, nem minden csak fejben dől el, de szerintem még a mai, az eddigiekhez képest nagyságrendileg erősebb futásom sem volt 100%, legalábbis az elsőnél 15 másodperccel gyorsabb utolsó kilométer erősen erre utal. Sajnos nem pánttal mértem, de az óra optikai méréséből származó pulzusadatain is azt látom, hogy volt még valamennyi ebben. Akárhol is van a valóság, sokkal jobb formában vagyok, mint amire számítottam, bátran magasra kell tenni a lécet! Február végén ismét Sevillában fogok futni, de most az 5k-s távot választottam, és már a minimum elvárásom az, hogy 19 percen belül lefussam. 3:48/k tempó, készülj, jövök!

NN CityRun 5k 2024.

A maraton és én. Elég hektikus kapcsolat ez, most épp szünetet tartunk, persze a futás nem állhat le, de most valami mást szeretnék, valami rövidebbet, valami gyorsabbat.

A maraton utáni 3 hétnyi, mindenféle értelemben maratoni betegeskedés után végre összeállt a fejemben, hogy merre tovább, mik lesznek a következő célok. A felkészülést 5000 méteres távra próbálom fókuszálni, szeretnék valami előrelépést elérni, gyorsulni valamennyit, amíg még a korom engedi. Igazából én eléggé szeretek ilyesmi távokat futni, szeretem a gyorsaságot. Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, a még rövidebbeket még jobban szeretem, a tavalyi 1500 méteres versenyem például az egyik kedvencem volt, de ezekre egyáltalán nem vagyok felkészülve, és túl nagy kockázatot jelent így ilyenekkel próbálkozni. Az 5000 méterre való felkészüléssel viszont ezen a téren is fejlődhetek, az intenzívebb résztávok biztosan sokat segítenek. A félmaratoni, maratoni tempóm visszaesésétől pedig azért nem tartok, mert a heti mennyiségekeket továbbra is növelni szeretném, és az 5000 méter is még erősen aerob táv, az alapok így nem igazán változnak, a nem specifikus felkészüléssel vesztett pár percet szerintem hamar felülmúlja a további fejlődésem.

Nagy előnye az 5000 méternek, hogy ezt nem csak évente két-háromszor tudom megpróbálni lefutni, mint egy maratonit, igazából csak rajtam múlik hányszor próbálkozom vele. Természetesen a versenytempón megfutott próbálkozások azért így is korlátosak, na meg erős edzéshéten nem is sok értelme van, hiszen rápihenés nélkül nyilván nem lehet kihozni a maximumot az aktuális formából. Ami viszont az igazán szomorú, hogy itthon versenykörülmények között nincs olyan bődületesen sok lehetőség, nincsenek itt "park run"-ok, mint Angliában, hogy bármelyik hétvégén fussak egy 5k-t (közben azért nézelődtem a témában, és Bécsben viszont van, hmm). Valamiért itthon ez a táv nem igazán népszerű, a versenyszervezők is kb. csak azért rendeznek ilyen rövid távot, de még 10k-t is, hogy aki nem tud még többet futni, annak is legyen valami... A névnapomon viszont épp Budapesten, az NN CityRun-on választható volt az 5k-s táv is, gondoltam ez egy jó felmérő lehet, hogy honnan indulok. Persze még csak a második rendes edzéshét végén jártam, így nyilván a formám még sehol sincs, de legalább nagyon fáradt vagyok a hirtelen megugrott edzésterheléstől, nagy csodákat nem vártam.

A rajtnál próbáltam a lehető legjobban félreállni a kilövő rakéták elől, és nem felvenni a tempójukat, de így is kellett úgy 10-15 másodperc míg lelassultam 4 perces körüli tempóra. Utána egész jól elvoltam magammal, hamar elkezdtek kidurranni a bekezdők, viszont a széles rakparton semmi gondot nem okozott az visszaelőzésük. Az elején jobb szerettem volna inkább olyan 4:10-es tempó körül futni, de mivel inkább lejtett a pálya, és a szelet sem éreztem, nem gondoltam problémának, ha kicsit gyorsabb. Az első kilométer végül 4:08 lett, szóval egyáltalán nem túl gyors, de olyan rengeteget se hagytam benne, ez így ideálisnak tűnik. A második kilométer is nagyon jól megy, két srác előz meg nagyon lassan, kérdezik, hogy mi a terv, mondom olyan 4:05-ös tempó, ők a 4 percesre céloznak, sok sikert kívánunk egymásnak, és elcsendesedünk, azért ez nem egy csacsogós táv :) A második kilométer már 4:03, baromi jól megy, nyugodtnak érzem magam, csendesen halad a verseny, terv szerint minden. Alig tellik el viszont 100-150 méter, jön a visszafordító a felső rakpartra, ami ugye jár némi emelkedővel, de ami igazán arculcsapással ér fel, az a brutál szembeszél. Hirtelen teljesen megváltozik a verseny hangulata, erre nem vagyok felkészülve lelkileg, nem tudom tartani a tempót. Hamarosan ráfordulunk a Szabadság hídra, azaz további emelkedő, majd csippan a harmadik kilométer 4:17-el. Hát ez azért durván lassú volt. Kis fellélegzés a híd második felének lejtése, de a végén rögtön visszafordítanak, és kezdhetjük elölről. A híd közepétől elvileg már végig csak lejt a pálya, próbálok is visszagyorsulni valamennyire, de nagyon nehezen megy, és csak 4:16 lesz ez is. Ezután viszont teljesen elengedtem, az utolsó 100 métert leszámítva kicsit sem próbálkoztam, amit a 4:21-es utolsó kilométer is elég jól mutat.

Verdikt

Az eredményem 21'06" lett, amivel nyilván kicsit sem vagyok elégedett, múlt szombaton edzésnek futottam 21'14"-et... Szerencsére ennek nincs semmi jelentősége, nem egy jó időeredmény volt a cél, inkább csak versenyzési tapasztalatok gyűjtése, de azért egy 20'25" körülire tippeltem, ami nagyon mellé ment. Az egy picit megnyugtató azért, hogy a két srác se nagyon tudott meglógni, ők is rendesen belassultak, szóval nem csak én rogytam meg nagyon. Az új óra megbízhatatlan optikai pulzusmérése miatt vettem egy új pántot, elég szépnek tűnik a rögzített görbe, ez mindenképp jó döntés volt. Ami azonnal szemet szúr, hogy a 171-es pulzust nem tudtam átlépni (az átlag csak 166!), és hogy vissza is esett a pulzusom az utolsó kilométerekre. Utóbbi egyértelműen azt mutatja, hogy visszavettem, nem a szél, meg a kis emelkedések miatt esett ennyit a tempóm. A 171-es plafon viszont rendkívül elgondolkodtató, korábban simán feltoltam 180-ig ilyen távon, de még 10k-n is 175 körüli átlaggal futottam, ami brutális eltérés, és egyáltalán nem értem! Persze valamikor 2018 eleje óta nem használok pulzuspántot, szóval szinte az összes emlékem optikia méréshez kapcsolódik, lehet ezeket el kell felejteni, és újragondolni a zónáimat. Azért edzéseken már ezzel is mértem 174-175-öt 1000 méteres résztávon, szóval az is benne van a pakliban, hogy a keringésem már előrébb tart, és a lábaimat kell jobban felkészíteni a gyors futásokra. Majd kiderül.

Szenior Atlétikai Bajnokság 2023.

A legjobban mindig azokat a versenyeket szeretem, amikor valami újat próbálhatok ki. Tavaly igazán nagy újdonság volt egy középtávú versenyen indulni, a 800 méter egészen meg is tetszett, így idén is ez volt tervbe véve.

Természetesen végül itt sem az előzetesen tervezett számban indultam. Pár héttel előtte edzésen 400-akat futottunk, én vagy fél éve először csináltam ilyet, és sajnos rögtön egy kisebb sérülés lett az eredménye a nagy száguldásnak. Jobbnak láttuk, ha nem kockáztatjuk a maratoni felkészülést a 800-al, az 5000 lenne igazából a jó táv nekem, de én valami rövidebbet akartam kipróbálni. Az 1500 méter mellett döntöttem, de mire a nevezésig jutottunk, gondoltam jöhet az 5000 méter is, ami pont jó időben, egy órával később rajtol, meg ha nem is futom meg nagyon második versenyként, legfeljebb egy jó kis tempóedzés lesz.

1500 méter

A verseny hete nem alakult jól, valami betegséget kaphattam el, a csütörtöki edzést ki is hagytam, és még pénteken is le kellett rövidítenem a könnyű futást. A szombati átmozgatás már bíztatóbb volt, de közel sem olyan volt, mint amilyennek lennie kellene. Vasárnap délelőtt allergiás roham jött rám, folyamatosan ömlött az orrom, de valahogy még mindig nem tudott semmi negatív gondolat rám törni, vártam a versenyzést. Délután természetesen zavartalanul sütött a Nap, és szokatlanul meleg is volt az idő. Mivel még sose futottam ilyen távot, nem nagyon tudtam mire számítsak, olyan 20-21 másodperces 100-akat gondoltam belőni.

A rajt után már a legelején hamar eltűntek a gyorsak, én meg Karcsi, alias Fürtöske mögött találtam magam, tiszta Monorierdő dézsa vu :) Gondoltam jó is nekem itt, szépen végig futom a szélárnyékában, hiszen tudom, hogy hozzám hasonló formában lévő futó, de érzésre elkezdett lassulni, és inkább megelőztem. A saját tempómat akartam egyenletesen végig vinni, bár nem tudtam úgy nézni a 100-akat, ahogy terveztem, mert nem igazán tudom, hogy a pályán melyik jelölés mit jelent, és hol kéne néznem. Innen sokáig nyulaztam a többieknek, akik persze a végén szépen elkezdtek bedarálni, de nem igazán bántam, próbáltam továbbra is a saját tempómra koncentrálni. Erősen savasodtak már a lábaim, de azért az utolsó 150-re még egy kicsit tudtam gyorsulni, még ha rendes hajrának nem is nevezném. A futás után nagyon rosszul éreztem magam, a torkom szétégett és kapart, a lábamban az izmok rángatóztak, még nyújtani sem tudtam, csak ülve szenvedtem, és vagy fél órába telt mire némileg összeszedtem magam. 5:12,14 lett a hivatalos eredményem, ami 20,81 másodperces 100-aknak, 3:28/k tempónak felel meg, és a 6. helyre volt elég idén. Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a futással, úgy érzem tényleg mindent kiadtam magamból. Specifikus rákészülés nélkül, egy rendkívül más jellegű, maratoni felkészülés közben nyilván nem fogok tudni komolyan hajrázni egy középtávú versenyen, itt igazából annyi lehetett a célom, hogy ne fussam el nagyon az elejét, de azért ne is maradjon benne sok, és szerintem ez nagyon jól is sikerült. Sajnos pulzusgörbét nem rögzített az órám, pedig az nagyon tanulságos lehetett volna, na majd legközelebb.

5000 méter

Az 1500 utáni szenvedésem alatt még a visszalépésen gondolkodtam, aztán később kocogtam kicsit, ami bár viszonylag kellemetlen volt, úgy éreztem rajthoz tudok állni. Volt kis csúszás a rajtnál, nagyon jól jött a plusz pihenés, de így talán meg túl jól lettem, és túl lelkes is. Rögtön az elején leszakadtam, nem mentem el a gyorsabbakkal, viszont egyedül kellett tempóznom, páran meg jöttek mögöttem. Az 1:30-as első kör brutál bekezdés volt az 1:36-os tervhez képest, de egyébként meg meglepően jól éreztem magam közben. Lassítottam, viszont mivel elég jónak éreztem a futást, olyan 3:55 körül tartottam a tempót, úgy gondoltam ez végig menni fog. Pár kör alatt a mögöttem jövők is leszakadtak, teljesen egyedül maradtam úgy féltávig, amikor az élboly lekörözött. Olyan 3000-ig egyébként nem is volt semmi gond, de akkor a lábaim elkezdtek lázadni, nem éreztem túl jól magam, és kicsit szúrni is kezdett az oldalam. Végül pontosan 3,5 körrel a vége előtt, 3600 méternél hirtelen felindulásból megálltam, és kiszálltam a versenyből.

A 3000 méter 11:48-nál volt, 3:56-as átlaggal, az utolsó 600-at pedig kb. 2:30 alatt futottam, ami már csak 4:10-es tempót jelent, és közben a 180-as csúcsról elkezdett a pulzusom is gyorsan csökkenni 176-ig. A millió dolláros kérdés, hogy megint fejben voltam gyenge, vagy ebben tényleg ennyi volt? Itt azért nem olyan egyértelmű a helyzet, mint a félmaratonon, nem volt látványosan alacsony a pulzusom. A 4 évvel ezelőtti 10k PB-m görbéjét érdemes elővenni a kérdés alaposabb vizsgálatához. Azt a 10k-s versenyt erősen elfutottam, az első 5 kilométerét lehet úgy nézni, mintha egy 5k-s verseny lett volna, és a tempó is hasonló volt. Utcai verseny lévén ott a szintek is beleszóltak később, de az eleje ugyanígy alakult: 2 kilométernél 174-175 ütés, kicsivel 3 kilométer után pedig elérem 180-as pulzust. Akkor viszont tovább mentem, híd emelkedőjén még 183-186-ig is felment, de kis lassulással eljutottam 5 kilométerig, aztán egy kicsit nagyobb lassulással 10 kilométerig is, szóval azért szerintem egyértelmű, hogy végig kellett volna tudnom most is csinálni. Egyedül amiatt kérdéses a dolog, mert azóta eltelt 4,5 év, változott-e idővel a pulzustartományom? Voltak ugye már erre utaló jelek, és az idei két 5k körüli versenyt is 175 alatti pulzussal futottam, bár azoknak a második felét meg egyáltalán nem erőltettem. Most arra gondolok, hogy fizikailag már vagyok olyan formában, hogy végig erőltessem ezeket, de még el is kell hinnem, és fejben kell igazán megerősödjek. Ehhez viszont jó lenne több versenyt futni, próbálgatni, feszegetni a határokat, hogy ne a célversenyeken kelljen.

V. Monorierdei futófesztivál

Némi előzmény az elmaradt posztok pótlására

Az idei évben eddig alig éltem át a rajtok izgalmát, a tavaly augusztusi Szenior OB óta szinte csak csalódások értek, nem igazán voltam motivált a versenyzésre. Konkrét célok nélkül pedig nekem nagyon nehéz fókuszálnom. Edzegettem persze, mert amúgy a futásra mindig érzek késztetést, és élveztem is, csak így nem igazán haladtam semerre. Azért olyan nagyon rossz formában se voltam, de igen ingadózó volt attól függően, hogy épp mennyit volt kedvem futni, és a Szenior OB utáni sérülésből is ki kellett másznom. A tavaly pesti maratonit lemondtam, gondoltam Siófokra össze tudok hozni valami formát, és egyébként jól is ment addigra a futás fizikailag, de mentálisan nagyon nem álltam készen a versenyzésre, minden különösebb ok nélkül egyszerűen kiálltam 14 kilométernél. Megint egy kisebb hullámvölgy, felszaladó kilók következtek, de az év elején egyre jobban ment, és célként bejött a képbe a bécsi maratoni. A pályaedzéseket leszámítva továbbra is csak ötletszerű edzegetések, és minden más hanyagolása (nyújtás, erősítés, hengerezés, étkezés) eredménye a tavalyi sérülésem visszatérése lett, csak még rosszabb formában. Április elején volt az első versenyem az NN Cityrun-on, a maratonira lett volna ez egy erőfelmérő. A fájdalom miatt vissza kellett vegyek már féltáv után, de igazából addig is szarul ment. A bécsi maratoni a futást leszámítva irtó klassz volt, és az a négy órányi kínszenvedés elhozta végre a fordulópontot.

Bécsi maratoni

Mivel a pihentetés egyáltalán nem segített, és lassan két hónapja szenvedtem ezzel a sérüléssel, gondoltam akkor már nem érdekel, megküldöm mennyiséggel, és a résztávokkal leszek óvatosabb, mert úgy tűnt az erős tempótól lesz rosszabb. Rendszeres erősítést beépítettem a heti rutinba, és összeállíottam egy tervet azzal a célkitűzéssel, hogy a pesti maratonin kiköszörülöm a csorbát. Jött még az UB 2 héttel a maratoni után, az már sokkal jobban ment, de sajnos csapatként nem sikerült dobogóra kerülnünk, és valószínűleg nekem csapatkapitányként egy ideig ez is volt az utolsó. Utána kezdődhetett a 23 hetes felkészülés a pesti maratonira, amit nem szeretnék versenyekkel szétbombázni. Persze néhány belefér, főleg rövidebbek, és június közepén a szülinapi versenyzést nem lehetett kihagyni. Futottam egyet a mozgás éjszakáján (3,3k), majd másnap reggel az új atlétikai stadion nyitófutásán olyan 1600 métert, rendkívül éleveztem mindkettőt, és már itt éreztem, hogy nagyon megindult a fejlődés, a 3,3k-t gyorsulva, 4:04/k-es átlagtempóban teljesítettem. Ezeken a futásokon persze nem volt semmi tét, semmi elvárás, teljesen felszabadultan tudtam futni, és nagyon elégedett is voltam mindkettőnek az eredményével.

Atlétikai Stadion nyitófutás

És akkor a monorierdei verseny

Július legvégén viszont eljött a Monorierdei futófesztivál, amin többször álltam már korosztályos dobogón, és a nagyon jól sikerült alapozás végén azért itt erősen voltak magammal szemben elvárásaim. A verseny előtti napon brutálisan berobbant az allergiám, egész nap szenvedtem, és még egy rövid átmozgatásra is alig volt erőm este elmenni. Reggelre viszont jól éreztem magam, így ez csak egy kis ijedtséget okozott. A bemelegítés rendben volt, bár amikor közben kisütött pár percre a Nap, az elég kellemetlenül érintett. A rajtra szerencsére ismét borult volt, mondjuk így is elég meleg és párás az idő, de lehetne sokkal rosszabb is. Kicsit hatrébbról indultam a nettó időmérés miatt, nem akartam úgy járni, mint korábban, hogy a pályán előbb érek be valakinél, de mögötte végzek, mert kicsivel később lépte át a rajtvonalat. Nagyon sokadik helyről kezdtem a felzárkózást, de nem baj, nincs értelme kilőni az elején. Kezdésnek 4:10-es tempót terveztem, mert azt gondoltam, hogy ezt minden körülmények között végig kell bírnom a teljes távon, és ha az első kilométer után úgy érzem, még gyorsíthatok is. Valahogy még az első kilométer végére se rendeződtek a sorok, volt erőm kicsit gyorsítani, és közeledve a két kilométerhez kezdtem átlátni a mezőnyt, amikor befordultunk az M-Ring versenypályára. Volt egy 5 fős élboly Simák Gergővel, mögöttük leszakadva Fürtöske egyedül, és én még tőle is leszakadva épp egy fiatal srácot próbáltam megelőzni. Nem akarta hagyni magát, gyorsított ha mellé értem, én meg próbáltam tartani a saját tempóm, nem belemenni a tempóváltogatásokba, de aztán kénytelen voltam egy élesebb kanyarnál rövidre zárni a dolgot, hogy ne kelljen nagy íven fordulnom.

Fénysebességgel :)

Féltávnál az addig kirajzolódó dinamika alapján hátulról nem vártam támadást, viszont a felérés is eléggé reménytelennek látszott, nagyon kicsit, de folyamatosan nőtt a lemaradásom. Az utolsó fordító után, kb. 2 kilométerrel a vége előtt sikerült befognom Csenteri Csaba csapattársam, aki elment az elején az élbollyal, de sajnos leszakadt róluk, a többiek viszont nagyon stabilan nyomták tovább, sőt, mint kiderült az élen Gergő brutál tempóváltással biztosította be magának a győzelmet. Így viszont inkább kicsit visszavettem, hogy fölöslegesen ne facsarjam ki magam, az időnek itt úgysincs szerepe, csak a helyezés számít, viszont ha spórolósra veszem, és valaki mégis megtámadna a végén, akkor fogok tudni újítani. Erre végül nem lett szükség, az utolsó másfél kilométer így igen pihenős lett.

Első dobogó idén

Verdikt

Abszolútban 6., korosztályomban (36-54 év) 3. helyezett lettem, és tavalyhoz képest 1 perccel jobb időt futottam ugyanezen a pályán, a 4:08/k átlagempó pedig még a 2019-es rövidebb pályán futottnál is 8 másodperccel jobb! Maradt némi tartalék ebben a futásban, ez a pulzusgörbén is látszik, nem szakítottam szét magam a végén. Az elmúlt 12 hetes alapozás és a 64 kilóra való lefogyás megtette a hatását. Minden héten szépen lefutottam a tervezett kilométerszámot, végre sikerült konzisztensen edzeni. Elég jó mennyiséget építettem fel, összesen 950 kilométert futkároztam össze, ami már átlagban is heti 79, erre már lehet alapozni. Tovább most már nem növelem a mennyiséget, a még hátralévő 11 hétben átkerülhet a hangsúly a tempósabb edzésekre. Persze nem szabad nagyon megvadulni, a maratonihoz sokkal fontosabb megtartani a konzisztenciát és a mennyiséget, mint brutális résztávokat nyomni, a legfontosabb, hogy ne sérüljek le. Eddig olyan távolinak tűnt az ősz, az idő viszont elszaladt, most már nincs nagyon helye hibának, kezd igazán izgalmassá válni a felkészülés :) Hajrá!

A pulzusgörbe nem hazudik, a negyedik kilométertől pihengettem

K&H futóest 5k és Monorierdei futófesztivál 5k

A botrányosan rosszul sikerült Vivicittás futásom utáni két hétben vajon tudtam csodát tenni, hogy két, egymás utáni napon lévő 5k-s versenyen ne égjek be teljesen? Ha a 72,7 kg-os mérlegelést nézem, akkor nem igazán :)

K&H esti futás, ez nyáron tök jól hangzik, nem? Kellemes hűvös estén futunk a naplementébe boldogan, vagy valami ilyesmi, de mindenképp jobb az időzítés, mint a délben rajtoló Vivicittán. Érdekes módon viszont a déli rajt 30 foka ezúttal hűvösebbnek bizonyult, mint az esti 6 órás 33 fok, hát ez nem jött össze, majd legközelebb. A Nap is még magasan, tűz, ahogy kell, úgyhogy a bemelegítéskor mindenképp rápróbálok a tervezett tempóban egy 1000 méterre, hogy lássam, mennyire reménytelen a helyzet. Nem szállt el a pulzusom, maradt 170 alatt, szóval maradtam a tervnél. A terv rém egyszerű volt, megpróbálok 4:40-es tempót felvenni az elején, és azt végig kitartani. Optimistán, de rendkívül kiszáradva tartok a rajtzóna felé, úgyhogy kerestem a BSI-s rendezvényeken mindig több helyen is előforduló ivóhelyet, de nem látok hirtelen, úgyhogy egy szervezőtől kérek segítséget. Nem biztos benne, de szerinte a túloldalon van valahol, viszont már csak kb. két perc a rajtig, megszán, és szerez nekem egy kis palack vizet. Nagyon jó fej volt, és az a srác is, aki meg a szemétté váló üveg eltüntetésében segít, mert hát nyilván nincs kuka a rajtban, mindenki más már rég megoldja a problémáit ekkorra, csak én szerencsétlenkedek itt, köszönöm a türelmet a rendezőknek :)

A gyömrői különítmény :)

Pillanatokon belül el is rajtolunk, de nagyon lassan, szűk a sáv, és valahogy nem indulnak meg előttünk, pedig pont hogy a túl gyors kezdés az általános. Mondjuk elég sokan álltak előttem, akik ránézésre nemigen tudnak nemohgy 5, de még 7 percen belüli tempót se, amivel amúgy az égvilágon semmi baj sincs, csak mindenki használja a saját zónáját, ne rontsuk el egymás szórakozását. Ahogy lesz tér, szépen felveszem a tempót, az első km-en minden jól megy, könnyen tartom, a pulzusom is barátságos. Szokás szerint nem tudok senkivel sem együtt futni, pedig annyira jó lenne, de ahhoz előrébb kéne kerüljek a mezőnyben. Épp a második kilométer kezdetén fordulunk vissza az Andrássy úton, ez is elég jól megy, de azért itt már kicsit oda kell figyelnem a tempó tartására. A végén visszaérünk a Hősök teréhez, ahol újra kapunk kis szurkolást, ez egyébként tök jó, érdemes lenne többször ilyen visszafűződő útvonalakat kitalálni, hogy többször lássuk a szurkolókat, szerintem nagyon sokat hozzátesz az élményhez. A következő ezresben viszont elkezd szúrni az oldalam, nem tudok mit tenni, innen túlélésre játszok. Elég erős bennem az akarat és az elszántság ahhoz, hogy most ne adjam fel, hogy csak épp annyit lassítsak, amennyit tényleg muszáj, egy picivel se többet. Érzésre a verseny második fele mintha tíszer hosszabb lenne az elsőnél, de tartom magam, és ahogy enyhül a fájdalom, azonnal gyorsítok. Itt most ez a lényeg, fejben helyre kell tennem magam, újra meg kell tanulnom küzdeni a végsőkig. Még egy kis hajrára is futja, na persze nem kell 3 perces ezresekre gondolni, de ami most bennem volt, azt kiadtam magamból. Így a nem túl acélos 24:34 (4:55/km)-es eredményemmel is teljesen elégedett vagyok, bár a pulzus szerint mehetett volna jobban, de amíg kövér vagyok, és beszúr az oldalam, addig nem nagyon fog menni :) Viszont gyakorlatilag azonnal megpróbálhattam újra, mivel alig 15 óra múlva újabb 5k verseny jön Monorierdőn.

Reggel egy csomó eső esett, egészen jó a hőmérséklet még a rajtkor is. Itt bőven van elég hely, jó helyre is állok, szépen, visszafogottan sikerül a rajt. Az első kanyar után kisüt a Nap természetesen, de azért nyilván így is sokkal jobb, mint tegnap este. Az első kilométer jól tellik, az elejét nagyon elfutók nagy részét meg is előzöm, aztán meglepetésemre zenés pont jön, "nem táncolsz jobban, mint én" szól, röhögök magamban, első UB-n lett nagy sláger a csapatban, imádom :) Még nagyobb meglepetésemre aztán befordulunk az erdőbe egy kis körre, itt azért kicsit nehezebben megy, de még egy utolsót előzök itt. A harmadik kilométerben újra a nyílegyenes, enyhén emelkedő aszfalton futunk, érzésre jól megy, de nyilván kicsit lassultam, nagyon lassan maradok is le az előttem lévőtől. A fordítónál szembe jön az élmezőny, most sokkal messzebb vagyok tőlük, mint két éve... A fordulót ezúttal nem vétem el, és az oldalam nem szúr be, mint tegnap, így a lejtőn egész jó tempót tudok felvenni, kezdek visszazárkózni az előttem lévőre, és a versenyző el is kezd motoszkálni a fejemben. Az utolsó 800 méterre gondoltam felgyorsíthatnék 4:20-ra, hátha meg tudom előzni, de sajna nem sikerül, nem bírom, na mindegy, tartom akkor a helyet. A legvégén azért kicsit hajrázok, helyezésben nincs jelentősége, de legalább sikerül 24 perc alá bemenni, ami sokkal jobb, mint amire számítottam! Jól volt :)

Nincsenek nagy tanulságok, két hét alatt érzékelhetőt javulni nem lehet, viszont elrontani igen, szóval teljesen elégedett lehetek most ezzel a két versennyel. Érdekes, hogy a második versenyen még jobb időt is sikerült futnom, 23:53 (4:47/km) lett a vége, ami kilométerenként 8 másodperccel jobb, holott a pálya is nehezebb volt, de úgy tűnik a kellemesebb időjárás többet jelentett. Ami az igazán fontos, hogy nekiálltam a rendszeres edzéseknek, és egy felkészülési terv is elkezdett körvonalazódni, aminek fő célja a november 13-i félmaraton lesz. Egy hónappal előtte van a maraton, addig elsősorban alapozó edzéseket fogok végezni, amiből remélhetőleg egy egyéni legjobbhoz közeli maratont meg tudok futni, aztán jöhet a félmaratonra kihegyezett felkészülési szakasz, aminek a végén meg akarom dönteni a legjobb időmet ezen a távon. Ennyire rossz formában ilyen optimista tervekkel lehet sokan hülyének néznek, de higgyétek el, a 16 hét sok idő, és nem volt még olyan régen a tél, amikor edzésen, 160-as átlagpulzussal, azaz a versenytempómnál 10 ütéssel alacsonyabb terhelésen könnyedén másfél percen belülre közelítettem a legjobbamhoz. Mondjuk akkor gyorsabb tempót toltam edzésen 25 kilométeren, mint most 5k versenyen, na mindegy :)

Riska minimaraton 5k

A tavalyi év második fele jelentette lejtmenet után eleve semmilyen tervem nem volt 2020-ra. Nem neveztem versenyekre, nem motivált semmi. Az év eleje is így telt, bár egy pozitív pillanatomban hirtelen felindulásból a Vivicitta 7k távjára leadtam egy nevezést, és az erre való felkészülés akár jelenthette volna a kilábalás kezdetét is, de ezt meg végül elvitte a vírus. Rendkívül nehéz időszak volt, és furcsa mód a számomra rengeteg munkát, a 3 gyerekkel nem kis kihívást, és állandó erős stresszt hozó vírushelyzet volt az utolsó csepp, ami végül visszafordított.

---

Júniusi tervek: https://gaboruton.blogspot.com/2020/06/functiond-s-id-var-js-fjs-d.html

---

Úgy egy hónap telt már el önsajnáltatással a tényleg nem egyszerű helyzetben, mikor elhatároztam, hogy ebből elég, azokra a dolgokra kell koncentrálnom, amik erőt adnak, és kétségkívül a futás ebben az élen áll. Mivel nyilvánvaló volt, hogy versenyek nem lesznek, mindenféle terv és cél nélkül kezdtem neki, hogy visszaépítsem a korábbi formám. Szóval cél igazából csak abban az értelemben nem volt, hogy nem valami kihívás teljesítése, vagy egy konkrét idő megcélzása egy versenyen lebegett a szemem előtt, hanem hogy visszanyerjem azt a formát, amit már egyszer elértem. Igazából terv is úgy nem volt, hogy nem írtam konkrét edzéstervet magamnak, hanem csak a rendszerességre és mennyiségre koncentráltam. Eleinte hihetetlenül nehéz volt, ami nem csoda, hiszen úgy próbáltam fenntartani a motivációmat, hogy minden futás szarul esett, számomra nevetségesen lassú tempóban sem ment sehogy se, és még csak sokat se tudtam futni. Nagyon sok héten át semmi pozitívum nem volt amibe kapaszkodhattam volna, igazából egyetlen dolog tartotta bennem a lelket: még tisztán emlékeztem arra, hogy jó formában milyen könnyedén futottam akár heti 100 kilométert is, mennyire élveztem az egészet, és hogy újra ezt akarom! Két hónap után már érződött némi változás, versenyekre is lehetett nevezni, elkezdtem hát terveket szövögetni :) Akkor jelöltem ki ezt a versenyt kvázi célversenynek, direkt az elméletileg lehetséges legjobb időt megcélozva. A valóság persze gyakran felülírja az álmokat, az eredetileg erős tempófutásnak szánt 10k-s verseny döbbenetesen rosszul ment, és egyértelművé tette, hogy az elméletileg lehetséges legjobb forgatókönyv ezúttal - mint oly sokszor - elméleti marad.

A verseny

Az UltraBalaton előtti napon véletlenül elég hosszú, 8 km feletti átmozgatást csináltam, igen erős repülőkkel, ami szerintem jól működött, így most is hasonlóval próbálkoztam, de még erősebb gyorsakkal, közben nyújtással. Viszont két nappal a verseny előtt is futottam, nem is könnyűt, így a verseny napján eléggé éreztem még a lábaimban ezeket, ami nem biztos, hogy jó előjel. A bemelegítést sem érzem jónak, nincs még erre kidolgozott menetrendem, pedig ez is fontos lenne. Az első zóna végén várom a rajtot, kicsit talán korán álltam be, jobb szeretek az utolsó percekig kint futkározni. A rajt most szuperebb, mint általában, hiszen a kordonok mögül szurkol a családom, ez instant egy perccel jobb időt jelent :) Már unalomig ismerem az első kanyart, lassan azt is megtanulom, hogyan fogjam vissza magam, de még mindig nem tökéletes. Az első kilométer végéig sokan előznek, ami leginkább azt jelenti, hogy szépen fogom vissza magam, és óra szerint sikerül is pontosan a tervezett 4:20-at futni. Nem sikerül viszont bolyoznom, akik mögé megpróbáltam beállni, mind csak néhány 10 másodpercig tartottak jó tempót, aztán előznöm kellett, mert lassultak. A második kilométerem nem is sikerült jól, többször túl későn szántam el magam az előzésre, másodpercek mentek el, 4:27-et mér az óra. Kicsit emelek a tempón, most már folyamatosan előzök, de jól érzem magam, a pulzusom se vészes, a 174 igazából még alacsony is a verseny felénél. Viszont maradok inkább óvatos, mint hogy belassuljak a végére.

Nem könnyú a fiatalokkal :)

Közben szembe jön az élmezőny, elképesztően szépen nyomják! Hamarosan én is letudom a fordítót, elég szűkös, de városi pályán ez nem túl meglepő. Egy fiatal srác előz meg kis tempókülönbséggel, végre, talán mögé be tudok sorolni. Meg is teszem, de szemből nagyon sokan köszöngetnek neki, kiesik a ritmusból, és lassul annyit, hogy nem akarok beragadni mögé most, hogy a harmadik kilométert 4:21-re csippantja az órám. Mivel már amúgy is előzésben voltunk, teljesen a bólyák mellé kell menjek, hogy megelőzhessem, erre a szembe jövők közül valaki áttér a mi pályánkra... Na pont ilyen izgalmak nem hiányoznak ilyenkor. Közel már az újabb fordító, ami felvezet a Műegyetem rakpartra, ezért kicsit meghúzom, és beállok a sor elejére. Persze így az emelkedő végére fel is szalad a pulzusom 180-ra, fújtatok is párat, de csak kicsit lassulok. Még egy szűk fordító vár ránk ebben a kilométerben, így a 4:29-es idő nem is vészes, és a pulzusom is visszamegy 176-ra, ami jó, sőt, elvileg nyomhatnám erőssebben is. Persze nem merem erőltetni, azért ilyen tempót se futottam már vagy egy éve, néhány másodperc nyereségnél sokkal fontosabb most, hogy viszonylag egyenletesen, nem elfutva érjek célt. Maradok ebben a tempóban, a fiatal srác vissza is előz, benne még van erő, igazából szerintem bennem is van valamennyi, de nem engedek a csábításnak, "kényelmesen" próbálom teljesíteni az utolsó kilométert. Kétszáz méterrel a céltól azért felgyorsítok 4 percesre, de hatalmas hajrába később sem kezdek, elég lesz ennyi.

Olyan nincs, hogy a célban ne nyomnám meg :)

Verdikt

Nagyon boldogan szelem át a célvonalat, amit azonnal tudtára is adok a kicsit túlzásnak tűnő dupla kordonon túl, méterekre lévő családomnak. Végre úgy érzem, hogy okosan futottam, mégha talán kicsit hagytam is benne. A pulzusgörbém alapján volt még tartalék, elvileg 178-179-es átlag mehetne ilyen távon, most csak 172 volt, ami még 10k-n is kevés lenne, majdnem félmaratont kéne tudnom végigvinnem ilyen átlaggal. Mostanában viszont úgy gondolom, hogy inkább maradjon benne, mint hogy elfussam, és igazából szerintem a formám se olyan most, hogy teljesen ki tudjam futni magam. A lábaimban nincs elég intenzív edzés, ez a tempó még eléggé megviseli őket, hiába mehetne a pulzus szerint gyorsabban. Teljesen jó volt ez most így, a hivatalos időm 22:25 (4:29/km) lett, ami a júniusban megálmodott 4 perces tempótól mondjuk elég távol van, de a sikertelen fogyás, és a minőségi edzések hiánya szerintem vagy 2 percet simán magyaráz ebből, amire igazából a 10k után számítottam is. Legfeljebb 3-4 másodperccel próbálhattam volna gyorsabban, hogy kihozzam a mximumot, de vajon megérte volna ezért kockáztatni? Tuti nem.

Monorierdei Futófesztivál - az első futás, amin kerestem :)

Mindig örülök, ha egy közeli településen rendeznek versenyt, főleg ha van olyan táv is, amit be tudok illeszteni a felkészülésembe. Na most ez nem volt nehéz, mivel normális edzéstervet nem tudok futni, az őszi szezont már elengedtem, szó nincs felkészülésről...

A Kinizsi után kezdődött bokafájdalom már elmúlt, de sajnos közben jöttek újabb és újabb kis problémák, amiket valószínűleg a rossz futómozgás idézett elő. Gyakorlatilag alig futottam az utóbbi két hónapban, egyszerűen nem tudok kikeveredni ebből, és nem hogy nem sikerül gyorsan visszaszereznem a tavaszi formám, egyre távolabb kerülök tőle. Emiatt nem tudtam megkezdeni a felkészülést az őszi célversenyre se, már túl közel van, és igazából az egész őszi szezont el is engedtem. A félmaratonon különösebb cél nélkül fogok futni, akárcsak tavaly, a budapesti maraton lefutása pedig továbbra is várat magára, ismét csak 10k-ra neveztem. Hogy azért ne legyen végtelenül pesszimista az év maradéka, beneveztem még a novemberi K&H félmaratonra, talán arra már sikerülhet valamennyire rákészülni, a jó idő, és az ideális pálya pedig segíthet, hogy még az idén fussak valami normális időt ezen a távon. Szóval rendkívül mély gödörben vagyok most futás ügyileg, és bár beneveztem a monorierdei versenyre, egészen a verseny reggeléig nem voltam biztos benne, hogy el is fogok indulni. Reggel viszont úgy ébredek, hogy egész jók a vádlijaim, úgyhogy nekivágok. Most is több gyömrői képviseli a várost, jó társaságban meg repül az idő :) Viszonylag koránra, 9:15-re van kiírva a rajt, ami nyáron kiváló döntés, sőt, igazából már ilyenkor is kezd túl meleg lenni, pedig éjjel még esett is. Most is csak egy nagyon laza, rövid bemelegítést csinálok néhány repülővel, egész jól visznek a lábaim, de érzem, hogy nem tökéletesek a vádlik. Közben az elrajtolt félmaratonosoknak tudok szurkolni, hát nekem most az a táv elérhetetlenül hosszúnak tűnik... A mi rajtunkat végül 5 perccel későbbre tették, most nem annyira zavar a dolog, mivel nincsenek elvárásaim, teljesen le vagyok nyugodva.

A gyömrői különítmény :)

Nem állok teljesen előre, úgy tűnt itt azért több jó futó lesz, bár nem tudom hányan indultak a hosszún, mindenesetre azt tervezem, hogy nem megyek el az élmezőnnyel, csak a saját tempómra figyelek. A rajtnál szokásos kilövés, én is 3:30-ban indulok, de gyorsan visszaveszek, és olyan 20-30. hely körülre állok be. Előzetesen egy 4:30 tempónak is örültem volna, de jobban megy, mint gondoltam,4:20-on belülit könnyedén futok. Nagyon sokan már 300 méter után vesztik el a kezdeti lendületet, így elég hamar elkezdek feljönni a mezőnyben, és igazából még az elsők is közel vannak, alig távolodnak. Innen egy nagyon hosszú nyílegyenes rész következik, ami először enyhén, majd kicsit jobban emelkedik, de igazából csak olyan 15 méter szint van benne. Az első néhány helyezettet leszámítva mindenki lassul, én szépen tartom a tempót, és haladok tovább előre, egészen a 4. helyig. Nagyon meglepődök, hogy mennyire jól megy, és már nagy célok lebegnek a szemem előtt :) Az első kettő jobban elment, őket nem valószínű, hogy be tudnám fogni, de a harmadik közel van, ugyanolyan tempót megyünk, őt el tudom kapni! Sajnos viszont a szélárnyékomban liheg egy srác, és ahogy hallom, ő még nálam is kicsit jobb állapotban van, szinte biztosan meg fog előzni. Emiatt egyelőre elhalasztottam a harmadik megtámadását, gondoltam inkább tartalékolok, aztán meglátjuk mi lesz. A féltávnál lévő visszafordítót nem sikerül simán megcsinálnom, futottam volna tovább, úgy kiabáltak rám, így nagyon nagy ívben, erősen szögletesen fordultam be, amivel igen sokat vesztettem, teljesen fel is zárkózott a mögöttem lévő, pedig mintha már kicsi előnyöm lett volna. Lefele 4 perces tempóra kapcsolok, hátha le tudom rázni, de tapad, mint a fene, és a légzése még mindig lazább, mint az enyém, ráadásul a harmadikhoz se nagyon közeledünk. Gondoltam akkor taktikát váltok, nem fogok szélárnyékot adni neki végig, menjen csak előre. Félreállok, kicsit lassítok, megelőz, és rá is kapcsol. Úgy tűnt bejön ez a húzás, szépen közeledünk, de aztán nem tudok tapadni, sikerült kicsit leráznia magáról, bár azért reménykedem, hogy a felzárkózás kivesz belőle annyit, hogy a végén még támadhatok. Optimizmusom nem sokáig tart, 500 méterrel a vége előtt gyorsvonatként húz el mellettem a semmiből egy srác, amivel már hatodik vagyok, persze azonnal reagálok én is, a korábban harmadikat gyorsan megelőzöm, de az ötödik helynél előrébb már nem tudok jönni.

Csak 171 lett az átlagpulzusom, vannak itt még tartalékok :)

A formámhoz képest egész jót sikerült futnom, negatív szplittel, és nagyon élvezetes volt a helyezésekért folyó csata, főleg, hogy a dobogó végig nagyon közel volt. Legalábbis látszólag: chipes időmérés volt, az eredmény pedig a nettó idő, ami általában a mezőny elején nem igazán tér el a bruttó időtől, de most a harmadik hiába futott be nem sokkal előttem, a nettó ideje 35 másodperccel jobb volt, mivel vagy 25 másodperccel később rajtolt, mint én. Hát jobb is, hogy a pályán nem maradtam előtte, elég idegesítő lett volna, ha hátrébb sorolódok a pályán számolt helyezésnél... Egyébként így már teljesen érthető számomra, hogy OB-n, meg úgy általában a világversenyeken miért a bruttó idő dönt, nem jó, ha nem az az eredmény, ami a pályán látszik, persze nagy létszámú amatőr versenyeken muszáj a nettó idővel számolni, hiszen percekig is eltarthat a rajt. Az órámat megint nem állítottam le, a hivatalos időm 21:06, ami a pontosan 5k távon 4:13-as átlagtempó, ez most meglepően gyors volt. Persze ez a tempó másrészről azért nem túl fényes, ilyet tudtam már egy éve 7k-n is Fehérváron, tavasszal pedig a Vivicittán a 10k 5 kilométeres részideje 19:42 (3:56/km) volt... Viszont az átlagpulzusom csak 171 lett, ami tényleg egy tempóedzésnek felel meg, akadnak itt még tartalékok, bárcsak tudnék már rendesen edzeni, hogy kihozhassam őket. Somogyi Károly nyert, megvédve a tavalyi címét (tavaly 19:08, idén 19:52-es idővel), szóval jövőre össze kell szednem magam, és megnehezíteni neki a címvédést :) Meglepetésemre felnőtt kategóriában 2. helyezett lettem, így persze az eredményhirdetést is megvártam, bár a korosztályos dobogókat annyira nem szeretem, most ez nagyon kellett a lelkemnek. A sok támogatónak köszönhetően pedig elég sok ajándék is járt hozzá, köztük 2000 forintos Decathlon utalvány és egy Csodák Palotája belépő is, így életemben először "kerestem" egy futóversenyen, hiszen a nevezési díj csak 3000 forint volt. :)

Dobogón állni azért mindig jó, még ha csak korosztályos is :)

Gábor Úton