Maratonfüred

Badacsony, reggel 9:40. A meglepően hideg tél után most nagyon jól esik az ébredező természet illataival telt levegő. Végre tavasz van, azt hiszem sokak kedvenc időszaka ez. A madárcsicsergős harmóniát lassan felváltja a gyülekező futók zaja, felveszem a rajtcsomagot, készülődni kezdek.

Beborul az ég, kicsit hűvösebb lesz az idő, de most pontosan erre van szükség. A konferanszié neveket sorol, az enyém is elhangzik, indulni kell. Futni kezdek, hevesen integetek a rajtkapunál felállított kamerába. A túloldalán, mintegy 200 kilométerre ül a kis családom, az élő közvetítést nézik. Nekik integetek, remélem látnak. Kár, hogy nincsenek itt, de örömteli az ok: pár hete ismét átélhettem a születés csodáját, immár három gyönyörű gyermek édesapjának mondhatom magam :) Lelkileg tökéletesen egyben vagyok, bár az alváshiány fizikailag megvisel, ma itt nem történhet semmi olyan, ami kicsit is le tudna törni.

Fotó: futofoto.hu

A verseny előtti szabadnap nagyon hasznos volt, viszonylag kipihenten indultam el reggel a Balaton felé. A Badacsonytól Balatonfüredig tartó pályát útközben volt lehetőségem az autóból végignézni. Bárcsak ne láttam volna! Még autóval is nagyon dimbes-dombosnak tűnt, de elhatároztam, hogy nem foglalkozom vele, az emelkedőkön is nyomni fogom, a sima teljesítés nem érdekel, a célidőt akarom... 3:45 vagy DNF, nincs más út. :) A klasszikus maratoni táv a 4 napos Balaton Szupermaratonon csak egy betétszám, és hogy pontosan kijöjjön a táv, nem a rajtkapuból indul a verseny, hanem 300 méterrel arrébról. Elég furcsa így, hogy oda kell kocogni, és ott, egyesével dugókázni. Nevezéskor még az 5:30-6:00 zónát jelöltem meg, a mezőny középe táján indulok, emiatt elég sokat kell előznöm a tervezett tempót felvéve. Nincs tömeg, így ez nem jelent időveszteséget, viszont adott egy kis pozitív töltetet, hogy milyen gyors vagyok :) Az első 10 kilométer problémamentesen megy, de a végefelé kisüt a Nap, kezd meleg lenni. A szokásos hasfájás már itt támad, nem vagyok túl boldog tőle, kicsit korainak érzem. Az első komolyabb emelkedővel is ekkor szembesülök, tartom magam a tervhez, nem lazsálom el, de kezdek aggódni, hogy végig fog-e ez menni?

Fotó: futofoto.hu

Révfülöpön gyorsan megeszek egy zselét a 14. kilométernél lévő második frissítőpont előtt, hogy tudjak rá inni. Ekkor már eléggé szenvedek a gyomrom miatt, viszont nem itt, hanem másfél kilométerrel később lesz tarthatatlan a helyzet. Nincs nálam zsepi, teljesen kétségbeesek, mert még vagy 5 km a következő frissítőpont, ahol megszégyenülés nélkül el tudnám intézni a dolgot. Addig biztosan nem bírom ki. Épp utolérek egy lányt, gondolkodtam rajta, hogy megkérdezzem, van-e nála zsepi, de aztán a távolban kiszúrok az út túloldalán egy kék valamit. Délibáb lenne? Annyit még nem futottam, hogy hallucinációim legyenek, az bizony nem lehet más, csak egy toi-toi! Ahogy közeledtem egyre inkább kirajzolódott a szepezdi vasútállomásnál valami kis építkezés, és egy életnagyságú mobilvécé is. Ekkora szerencse nincs is a világon! Átrohanok a 71-es főúton, miközben a közelben álló, valószínűleg futót kísérő srácokhoz kiáltok: "Van benn papír?" Valójában nem a válaszuk volt a lényeg, hanem hogy tudassam velük, van itt egy kis probléma, segítségre szorulok. Megdöbbentő módon viszont igent mondanak, és tényleg van papír. Másfél perccel később az ajtót felcsapva hatalmas lendülettel lövök ki, a verseny nem áll meg. Képzelem micsoda jelenet lehetett :)

A megmentőm :)

Kicsit emelt tempóval folytatom a futást, be akarom hozni az elvesztegetett időt. Hamarosan szomjúság tör rám, de még mindig vagy 4 kilométer a frissítőpont, nálam meg nincs semmi. Csak zseléket vittem magammal, sok a frissítőpont, gondoltam ezúttal rájuk bízom magam. Zseléből kicsit többet szerettem volna, de amikor a rajt előtt pakoltam el, akkor vettem észre, hogy kettőnek decemberben lejárt a szavideje. Nem mertem kockáztatni velük, kidobtam őket, ennek fényében azért elég vicces, hogy mégis ki kellett mennem :) A szomjazás miatt kicsit küzdelmes ez a szakasz, de legalább szint nem nagyon van benne, a lábaim jól bírják, így a 10-12 másodperccel megemelt tempó is vállalható. Épp a frissítőpontnál érem utol azt a lányt, akit előztem volna a kényszerszünet előtt, ez kicsit megnyugtat, bár valójában messze nem azt jelenti, hogy ezzel le is dolgoztam a hátrányt. Magamhoz képest legfeljebb csak a felét. Most először hatalmas mennyiségű folyadékot iszok, olyan 4-5 decit, és tovább is robogok. Pár perc múlva elérek a táv feléhez, 1:51:18-nál járok. A terv eredetileg 1:53 volt a félmaratonra, de mivel itt volt a kevesebb szint, jó lesz ez így.

A verseny ezen szakaszán kicsit alacsonyabb pulzust terveztem, bár épp most is kis emelkedőn futunk, így nem érzem problémásnak a helyzetet. Megvan a táv fele, a lábaim jók, és a gyomrom is teljesen helyrerázódott. De mitől? Az egyetlen dolog, amit soha nem szoktam csinálni, az a nagy mennyiségű folyadék vedelése. Ez lesz a kulcs? Ilyen egyszerű lenne? Mindig keveset iszok, attól fáj állandóan? Jó darabig legfoglalja ez a téma a gondolataimat, és arra jutok, hogy mégis kéne aszfalton versenyezni, itt kicsit sterilebbek a körülmények, jobban ki tudnám tapasztalni, hogy nekem mi a jó frissítés. Egy nagyobb emelkedő vet véget a gondolatmenetemnek, elég erősen futom meg, nem nagyon engedtem a tempóból, a tetején be is csipog az óra. Ajjaj. A következő két kilométeren lejt, itt megint nagyon jó a tempó, de aztán síkra vált, és kezdem érezni a combjaim. Túlságosan megnyomtam az emelkedőt, nem kellett volna. Mereven bámulok közvetlenül magam elé, csak a lépésekre koncentrálva, mikor felnézve hirtelen egy srácot látok közvetlen előttem, erősen sántítva. Mi történt? kérdezem, mert kapásból azt gondoltam, hogy elesett. Semmi, csak görcs. Ohh. Közben fotóznak is, hát nem ez lesz a legjobb kép rólam :) Futok tovább, de elgondolkodom, még épp csak túl vagyunk a felén, ennyire elfutotta volna? Épp kezdenék kicsit befordulni, amikor Beda Szabolcsot pillantom meg az út szélén, várja a csapattársát, pacsizunk egyet, ez most jól jött. Balatonakalin, 26 kilométernél az újabb frissítőpont. A második és egyben utolsó zselét megeszem, és megint rengeteg vizet iszok rá, majd egy perc elmegy ezzel.

Épp a sántikáló srácot nézem... Fotó: futofoto.hu

Egy kellemes ezres után éles balkanyar, és kezdődik a pálya legnagyobb emelkedője. Majdem 30 méter kb. 900 méteren, már az elején túltolom, a pulzusom az egekben, bele is kell sétálnom. Ez butaság volt. Próbálom beállítani a megfelelően lassú tempót, de nehezemre esik, megint túl gyors, megint pár lépés séta. Ezután már sikerül normálisan felfutnom, de még mindig küszöb fölött a pulzus. Végre fent, ismét sík, de a 6:22-es ezres nagyon lassú volt. És mégis túl gyors. Sokat vesztettem időben, még többet az erőmből, bár még vissza tudok gyorsulni a kívánt tempóra, de a pulzus már nem megy vissza 170 alá. Hamarosan ismét frisstítőpont, nagy a hangulat, hirtelen nem találtam magnéziumot, de gyanús, hogy azért nem, mert nem jó helyen frissítettem. "31 kilométer van a lábaiban" hallom a szpíkertől, majd folytatja: "legalábbis, ha ideér". Ez talán célzás volt a lassú frissítésre? :)

Egy kis ideig még egész jó volt, de Balatonudvariban nem túl kemény emelkedő következett, amin belesétáltam. Kezdek a határon egyensúlyozni, síkon még jól megy a futás, de a kicsit is erősebb emelkedők már megfognak. Egyértelműen még a Bükki Hard meredek kaptatóinak utóhatásaként van fájdalom a combjaim hátsó részében, azokat az izmokat ott nagyon túlterheltem. A 3 hét nagyon kevés volt arra, hogy ilyen mértékű durvulás után teljesen helyrejöjjek. 35-nél ismét emelkedő, pulzus az egekben, megint pár lépés séta, de már kicsit nyújtanom is kell. Próbálom újra gyorsan felvenni a tempót, aminek egy újabb pár másodperces megállás és nyújtás lesz a vége. Kicsit csökkentett tempóval stabilizálom a helyzetet, de kezd csökkenni a pulzusom, már 170 alatt van. Elfutás tünetei jelentkeznek... Ebben a túlélő üzemmódban sikerül két kilométert legyűrnöm, miközben már a körülöttem lévők közül is többen szenvednek, oda-vissza előzgetjük egymást. A tihanyi elágazó előtti emelkedő most egy hegynek tűnik, amit nem tudok legyűrni. Majdnem 39 kilométernél tartok, és egy pillanatra úgy érzem, hogy nem tudok továbbmenni. Ugyanmár, kicsit több, mint 3 kilométer már csak a célig, és ez a holtpont semmi azokhoz képest, amiken túlléptem a Bükkben 3 hete. Egy kicsit hosszabb nyújtás után nekileselkedek, fokozatosan felpörgetem a tempót, ami két kilométer múlva újra egy rövidebb nyújtásra kényszerít. Végül csak megjön az eszem, 5:47-es tempóra lassítva a maradék másfél kilométert már gond nélkül leküzdöm. De azért nagyon várom már a célt.

Fotó: futofoto.hu

A célhoz közeledve óriási hangulat fogad, még rá se kanyarodtam a célegyenesre, hallom a nevem, és névnapi köszöntést is kapok. Leírhatatlan érzés lesz rajtam úrrá, nem fáj semmi, csak futok, mosolygok, végigpacsizok a kordonok mellett állókkal. Maratonista lettem! Csippantok, leállítom az órám, 3:50:01 a vége, ami bár 5 perccel elmarad a tervemtől, elsőre szerintem nagyon jó. Vizet próbálok szerezni, de gyorsan terelgetnek, kapom az érmet, és már a befutócsomag is a kezemben. Van benne víz, de csak fél liter, azt azonnal letoltom 4 szőlőcukor kíséretében. Kevés volt a cukor, meg a víz bevitel is a versenyen, ez már biztos. Fetrengek kicsit az árnyékban, beszélgetünk egy sráccal, közben megeszek mindent a befutócsomagból, és még a sört is megiszom. Felállok, egész könnyen tudok menni, nem erre számítottam. Megebédelek, aztán a buszmegállóban próbálok rájönni, hogy hogyan jutok vissza Badacsonyba. Visszafutni most valahogy nincs kedvem :) Csatlakozik egy srác, a másfél óra várakozás neki sem tetszik, stoppolni kezd, szerintem inkább menjünk vissza, próbáljunk meg fuvart szerezni a parkolóban, onnan biztos sokan mennek vissza a rajthoz. Továbbgondolja a tervet, végül bemondatjuk a szpíkerrel, hogy fuvar kell, és 1 percen belül akad jelentkező! Mindig meglepődök, hogy a futók között mennyire felülreprezentáltak a normális emberek. Na jó, kicsit azért őrültek is :) A verseny szervezése minden tekintetben profi volt, ebben a tekintetben nem is vártam mást, viszont a hangulat, az messze felülmúlta az elképzeléseimet. Magányos futásra számítottam, amit csak a frissítőpontok szakítanak meg, ehelyett rengeteg kísérő volt folyamatosan körülöttünk, akik elképesztő lelkesedéssel szurkoltak végig vadidegeneknek is. Volt akivel 4-5-ször is pacsiztam a verseny alatt :) Köszönöm nekik, ez az, ami igazán felejthetetlenné tette ezt a futást.

Bármilyen dimbes-dombos is volt a pálya, a kedvenc tájon futni az elsőt leírhatatlan

Amikor elkezdtem futni, nem meglepő módon az egyik első álmom volt, hogy lefutom a maratont. Persze ahogy elkezdtem komolyabban dolgozni rajta, ahogy egyre jobban elmélyültem a futás elméleti hátterében, annál világosabb lett, hogy maratont futni nem is olyan könnyű. Türelmes voltam, sokat edzettem, nem akartam felkészületlenül állni a rajtban. Ma reggel Badacsonyban úgy éreztem készen állok, bár a tudatalattim még mindig próbált rémisztgetni, hogy Balatonfüred elérhetetlen messzeségben van. Terepen más, ott túrázásból indulva teljesítem egyre gyorsabban, és egyre inkább futva a távokat, nincs különösebb elvárásom tempó tekintetében, de sík futóversenyen csak akkor szerettem volna rajthoz állni, ha az adott távon biztosan tudom hozni a 6 perc/km átlagtempót. Ez maratonra 4:13-as időt jelent. Aztán inkább úgy akartam indulni, hogy 4 órán belül legyen, amihez legalább 5:41-es átlagot kell futni. A januári félmaratoni eredményemből, és az utóbbi időkben mutatott formámból kiindulva viszont ma reggel 3:45-ös céllal vágtam neki a 42,2 kilométeres távnak. Kicsit elfutottam, az utolsó 5 km szenvedős volt, így lett 3:50:01 a vége. 5:19 helyett 5:27 perc/km-es átlaggal lettem maratonista, talán nem tévedek nagyot ha azt gondolom, hogy elsőre azért nem ez az általános :) Persze sok hibát fel tudok sorolni (pl. Bükki Hard-on indulni, rossz frissítés, dombok túlerőltetése, eleve első maratonnak ezt a pályát választani), de ebben a sportban nincs ha, ez is hozzátartozik. Okosabbnak kell lenni... Bár elértem a kezdetben kitűzött célt, lefutottam a maratont, ezzel most koránt sincs vége. Ez a mai célbaérkezés mérföldkő ugyan, de már csak egy állomás az úton. Rengeteg új álmom van :)

A pulzusgörbe kis elfutást mutat, de eddig ez hasonlít legjobban a tervre :)

Gábor Úton