Sárvár 6 órás

A célverseny után jöhet a móka :) Régi vágyam, hogy aszfalton is kipróbáljam magam ultra távon, ennek első állomását Sárvárra terveztem, ahol a 6 óráson állok rajthoz.

A távválasztáson nagyon sokat nem kellett agyalnom, az 50 kilométeres túl közel van a maratoni távhoz, az annyira nem hoz lázba, a következő pedig a 6 órás, aminél többet egyelőre nem is nagyon szeretnék. Aszfalton valahogy sokkal nehezebbnek érzem a futást, próbálok óvatosabb lenni, és fokozatosan haladni. Frissítés szempontjából a sárvári pálya ideális, majdnem pont 1 km egy kör, nagyon sűrűn van lehetőség kívánni valamit. A kívánságaimat a feleségemből, nagyobbik leányomból és kisfiamból álló szuper csapat fogja teljesíteni :)

A hátország :)

Bár majd' egy órával a rajt előtt érkezünk, a parkolás, rajtszámátvétel, frissítőasztal felállítás, átöltözés után mégis alig marad idő. Bemelegítést nem terveztem, egy zselét viszont megeszek, és eszembe jut, hogy le kéne ragasztani a bimbókat. A rajhoz eléggé előre állok, bár olyan nagy jelentősége ilyen hosszú versenyen nincs, de szeretném zavartalanul felvenni a tempómat. Sikerül is szépen, nyugodtan kezdeni, nagyon furcsa is, nem tűnik versenynek, csak mintha egy nagy közös edzés lenne :)

Rajt előtti pillanatok

Az első 5 kör csodásan telik, sikerül tökéletesen beállni a tervezett tempóra, és meglepően hamar vége van egy-egy körnek. A szél nem olyan durva, mint amikor útközben kiszálltunk a kocsiból valahol Várpalota környékén, de azért a pálya azon részén, ahol a forgalomtól bójákkal elválasztva futunk, elég zavaróan fúj. A Nap is elég gyakran kisüt, de még mindig sokkal jobb, mint ha a tegnapelőttihez hasonló 28 fok lenne. Úgy tűnik viszonylag jól helyeztem el magam a mezőnyben, csak ketten-hárman előztek meg az elején, azóta mindenki szépen a saját tempóját tartva fut. Ennek vet véget, amikor utolérjük a mezőny végét, innen folyamatosan "tömegben" futok, és végképp elvesztem a fonalat, hogy hol is állhatok a mezőnyben. A rövid pályának ez a nagy hátránya, sajnos többször is előfordult, hogy nehezen tudtam csak megelőzni a csapatosan futókat. Kb. a 6. kör végén az előttem lévő srácot megállították, valami gond van a chipjével, kérdezik tőle, hogy hány körnél jár, aztán nagyon idegesen előz vissza, amin mondjuk nem is nagyon csodálkozok.

Első kör

Közben a jobb oldalon lejön a bimbó ragasztásom, kérek újat, de az izzadt bőrömre egyáltalán nem tapad. Minden körben próbálok ragasztani, kivéve, amikor kérek egy izót, mert közben már eltelt 7 kör, ideje lenne valamit cukrot bevinni. A 2,5 decis soft kulacs tökéletesen beválik, már egyáltalán nem bánom, hogy nem vettem kézikulacsot, az 5 perces kör alatt szerintem nem lenne előnye, a softban meg legalább nem lötyög a folyadék. Kezdek eléggé idegállapotba kerülni, mert már most fáj mindkettő bimbó, és még épp csak 10 kilométer telt el, a végéig így teljesen le fogom darálni őket. Folyamatosan azon filózok, hogy terepultrákon hogyan oldottam meg ezt a kérdést, egyszerűen nem emlékszem, hogy OCC-n például bármit is tettem volna a bimbók védelméért, aztán arra jutok, hogy valószínűleg a zsák nem engedi mozogni a pólót, és az pont elég védelem. Az első óra elteltével egy zselét és egy sótabit is eszek, aztán lassan neki is kell állnom a tervezett mennyiségű frissítést bevinni, hogy később se legyen gond.

Csak vidáman

A bimbókon kívül a pulzusom miatt is nagyon aggódom, az elejétől fogva magasabb az indokoltnál, akkor még az izgalomra fogtam, azóta viszont nem csak, hogy nem csökkent, de még kicsit magasabb is, bár már jó ideje állandónak tűnik. Igazából úgy számoltam előzetesen, hogy amíg 155 alatt marad, addig nem lehet gond, viszont ezt a határt már az első kör felénél átléptem, elég esélyes valami gebasz, próbálok inkább nem gondolni rá. Számolgatom, hogy mikor kellene zseléket, isot bevinni, próbálom tartani a tervezett mennyiséget, de másfél óránál már kezdem úgy érezni, hogy nem kéne túlzottan erőltetni, kicsit csúsztatok rajta. 17 kilométer után már 160 fölött van folyamatosan a pulzusom, nem tudok nem gondolni rá. Próbálom a tavalyi és tavalyelőtti maratoni pulzusokkal nyugtatni magam, hogy azért ennél magasabb pulzussal is le tudok futni legalább egy maratont, és már nem is sokkal több van vissza, de még magamat se igen tudom meggyőzni. A félmaratoni távot elérve még egy gyors pisit beiktatok, volt már olyan, hogy ez segített levinni a pulzust, fél perc veszteséget megér megpróbálni. Nem segített.

Remek helyszín

Hamar eljön a második óra vége is, viszont a pulzusom már kezd rendesen elszállni, és már a gyomrom is egyre inkább rosszalkodik. Igazából csodálkoztam rajta, hogy eddig nem volt gond, egész héten szenvedtem a hasammal, folyamatosan görcsölt. Csak kétszer sikerült egész héten futnom, de azok is rettenetesek voltak. A következő sótabit is kihagyom, bár izzadok, de nem vészes, nem is iszok annyit, nem fog kelleni. A pulzusom tovább emelkedik, átlépi a 165-öt, ez már mindenképp tarthatatlan, be kell avatkozni. Megkérem feleségem, derítse ki hogy állok a mezőnyben, hogy át tudjam gondolni, mi legyen. Mintegy 10 másodpercet lazítok a tempón 5 körön át, de tovább emelkedik a pulzusom, eléri a 167-et, és most már a gyomrom is rettenetes. Eszembe jut, hogy a kóla nagy csodákat tud tenni, hogy eddig erre nem is gondoltam! Kikiabálok, hogy gyorsan vegyenek valahol, pár kör után meg is van. Eddig csak a pisiléshez lassítottam, de most a kólázáshoz is megállok, félek, hogy nem tudom rendesen meginni futás közben. Így legalább be tudjuk kenni a bimbókat is egy kis kölcsönkapott vazelinnel, miután a ragasztásos kísérletek teljes kudarcba fúltak. Abszolútban nem tudták kideríteni a helyezésem, 4-5. lehetek, korosztályban 2. helyen állok. Szaladok is gyorsan, de sajnos még tovább romlik a helyzet, a következő körben jelzem, hogy ennyi volt... Megállok az asztalnál, de hamarosan futok is be a mosdóba hányni. Kicsit jobban leszek, iszok vizet, és úgy döntök nem adom még fel, visszaállok. Úgy kalkuláltam, ha 5:30-as tempót tartok a végéig, a 68 kilométer még meglehet, ezért ezt a tempót veszem fel. A kör felénél viszont újra hányok, a pulzusom is gyorsan visszamászott 160 fölé, így semmi értelme folytatni, végleg kiszállok.

Hivatalos köridők. Az 5 perces tempóhoz 5:09-es köröket kellett futni

Nem vagyok teljesen csalódott, az előzmények miatt valójában eléggé számítottam rá, hogy valami ilyesmi fog történni, inkább az volt a meglepő, hogy eddig bírtam. Hivatalosan 33 kört, azaz 34 kilométert tettem meg, az órám viszont érdekes módon itt kevesebbet mért, ami miatt a hivatalos tempóm kicsit gyorsabb volt a tervezettnél, volt olyan is, hogy 2 perc előnyöm volt a tervhez képest. Teljesen elégedett vagyok a tempómmal, nagyon szépen mentem a terv szerint, vagyis mivel az órához igazodtam, így kicsit gyorsabban. Maga a futás egész végig könnyedén ment, kifejezetten jól esett, szerintem megfelelő tempót választottam erre a távra.

Kb. 16 kilométer után (1:20) kezdett igazán elszállni a pulzus, bár addig se volt alacsony

Betegség nélkül a pulzusom is a nyilván szokásos, mintegy 10-15 ütéssel alacsonyabb zónában tanyázott volna, de mindenképp bőven 155 alatt. Tényleg hatalmas volt a különbség az első pillanattól kezdve, ami leginkább az előző vasárnap futott hétvégi hosszú edzéshez képest szembetűnő: akkor 25 kilométert futottam, az első 5 kilométernek 142, az utolsó 5-nek 148 volt az átlagpulzusa azonos tempónál, most pedig 155 és 162, azaz 13-14-el magasabb... Az érdekesség kedvéért az összehasonlításba belevettem még a több, mint egy évvel ezelőtt futott maratonomat is, mivel ott is nagyjából ezzel a tempóval futottam. A hétvégi futás pulzusadatain látszik az egy évnyi fejlődés, a sárvárin pedig egyáltalán nem :) Izomzatilag semmi gond nem volt, olyannyira nem, hogy másnap futottam könnyedén egy 15-öst, nem gondolom, hogy ne tudtam volna végig tartani a tempót. Sajnos a legfontosabb, a frissítés kitapasztalása most egy hangyányit se haladt előre, de azért sok hasznos tapasztalatot szereztünk az ilyen jellegű versenyzéssel kapcsolatban, és a többes szám nem véletlen, ez tényleg csapatmunka volt, nem is tudom másképp elképzelni. Ami még egy pozitív meglepetés, hogy még ilyen állapotban is nagyon tetszett itt a körözgetést, úgy tűnik kifejezetten bejön nekem ez a fajta verseny, semmi problémám nem volt a monotonitással, sőt, kifejezetten élveztem, hogy ismétlődik a pálya. Jövőre biztos, hogy újra próbálkozok ezen a távon, vagy ha úgy alakul, akár még az idén is? :)

A verseny pulzusának összehasonlítása a múlt hét végi edzéssel, és a tavalyi maratonnal.

Gábor Úton