Svájci kalandok 3. rész - Oberrothorn 3414 m

Nem gondoltam volna, hogy 2020-ban bárhova is el fogunk jutni, de szerencsére (vagyis maradjunk inkább annyiban, hogy bátraké a szerencse :) egy nagyon jól sikerült svájci útról tudok beszámolni, ahol nem volt hiány futásban, túrázásban, hegyekben

---

Svájci kalandok 1. rész: https://gaboruton.blogspot.com/2020/07/svajci-kalandok-1-resz-mont-raimeux.html

Svájci kalandok 2. rész: https://gaboruton.blogspot.com/2020/07/svajci-kalandok-2-resz-gornergrat.html

---

Éjszakára megérkezett a beígért rossz idő, hajnalra a hőmérséklet 4 fokig csökkent, amire nem igazán voltunk felkészülve. Minden ruhámat magamra vettem, nyakig begubóztam a hálózsákba, így is majd megfagytam, pedig én kifejezetten szeretek hűvösben aludni, de nem úgy, hogy elfagy a lábam 3 zokniban is. Jó, nyilván a hálózsák valami legolcsóbb cucc, viszont a 4 fok se -20, szóval valami nagyon furcsa, másra nem tudok gondolni, mint hogy a sátor fém anyagából süt ennyire a hideg. A többi éjszakát inkább az autóban töltöm, ott teljesen jó, ezekkel a sátrakkal nem stimmel valami, nem volt jó döntés ilyet bérelni. Az egész napot a kempingben töltjük, végig esik az eső, még városnézéshez sincs kedvünk. Nincs ezzel probléma, jól is jön a pihenőnap, csak azon aggódunk, hogy a korábbi előrejelzéseknek megfelelően az utolsó nap is kuka, bár most már változott a jóslat, és megcsillant a remény. Úgy is tervezzük, hogy korán kelünk, ha szerencsénk lesz, időben nekivágjunk.

A kempingből látszó hegyen friss hó jelent meg

Reggeli meglepi

Minden várakozásunkat felülmúlóan szép időre ébredünk, sehol egy felhő, a levegő kristálytiszta, a sátorral szemben lévő hegyeken pedig friss havat látunk. Amíg lent eső, 3500 méteren 1-2 centi hó esett, kicsit reménykedem is benne, hogy gázolhatok majd benne. Vonattal megyünk Zermattba, nem akarjuk húzni az időt az átsétálással, így is 9 óra, mire átérünk. Elindulunk a városban, a Matterhorn minden sarkon ránk kacsint, vagyis lószart kacsingat, egyszerűen berobban az ember agyába, kétlem hogy meg lehet szokni ezt a látványt. A mobilinternetet nem sikerül működésre bírni, és a túratérkép se működik offline, pedig elvileg még otthon letöltöttem, sőt, még GPS jelet sem vesz a telefon, na ebből is csak az a tanulság, hogy jobb nem a technikára hagyatkozni. Nagyjából tudom az utat, de csak műholdképeken nézegettem felülről, ami azért elég más, és az egyáltalán nincs meg, hogy a városból merre kell indulni, gondoltam biztos egyértelműen ki lesz táblázva. Hát nincs. Végül kicsit idegesen indulunk el a szerintem nagyjából jó irányba, reméljük a legjobbakat.

Ez a pár méter volt csak sík :)

Fel, fel, fel

Szerencsére belefutunk egy turistautat jelző táblába, persze nem olyan mint nálunk, hogy különböző színekkel jelölt, ami jelent is valamit, hanem csak sárga alapon egy sétáló figura, ami bármelyik út lehet, mindenesetre nekünk most arra elég, hogy kijussunk a városból az erdőbe. Ez viszonylag hamar meg is történik, és a kellemes környezetben jó meredeken emelkedni kezdünk. Találkozunk néhány emberrel is, de ahhoz képest, hogy mennyien vannak a városban, gyakorlatilag üres az ösvény. Elég jól gyűlik a szint, főleg amikor már egy sípályán kaptatunk. Az eléggé kellemetlen sípályás szakasz után ismét az erdőben folytatjuk, sokkal barátságosabb az emelkedés is, szinte már pihentető. Az erdőből házaknál érünk ki, van itt étterem, és elég jó kilátás, meg is állunk pár fotóra.

Tufternalp étterem, "háttérben" a Matterhorn

Hegyek között

Az étteremnél hirtelen meg is szűnt az erdő, már csak elszórtan vannak fák, azok is kicsik, megérkeztünk a hegyek közé. Itt egyértelmű iránymutatást ad a tábla, és az Unterrothornig 2 óra 40 perc menetidőt jósol. Még egy jó darabig viszonylag enyhén emelkedik, aztán egy táblánál ráfordulunk a hegyre, és kezdődik az igazi kapaszkodás. A táblán egyébként az egyenesen továbbhaladó útra Tasch volt kiírva, felmerült, hogy viszafele lehet arra kéne menni, de én ezt nem tartottam jó ötletnek, mert nagyon sok plusz kilométert szedhetünk össze, hiszen Zermattól nem olyan nagyon távolodtunk el, Tasch jóval messzebb lehet még. Jó kis cikk-cakkos menet kezdődik, de kezdetben még semmi érdekes nincs benne, aztán egyre izgalmasabb lesz a terep, egyszer egy rögzített kötél is feltűnik, ami mondjuk most túlzásnak tűnik, de rosszabb körülmények között szükséges lehet. Felérve egy magaslatra (Ritzengrat) látjuk, hogy tulajdonképpen egy gerincen haladunk, és innen már első célunkat, az Unterrothornt is megpillantjuk. Sokszor szóba kerül, hogy mi legyen majd az útvonal, mert két érdekes célpont is van még talonba: a Stellisee, és az Oberrothorn. Mivel elég jól haladunk, én az Oberrothorn-t mindenképp megcéloznám, és akár még a tó is szóba jöhet, ha nem nagy kitérő, és emlékeim szerint nem az, legalábbis távban nem, de hogy mennyi szint, az jó kérdés.

Bal oldalon az Oberrothorn, ekkor még a friss hó is látszik rajta

Az Oberrothorn közelebbről, a Nap gyorsan tünteti el a havat 

A gerinc, amin végigjöttünk

Már közel az Unterrothorn csúcsa

Unterrothorn 3104 m

Hamarosan fel is érünk a csúcsra, ahol egy brutális méretű építkezés folyik, ezek a svájciak nem bírnak magukkal. Felvonóval is fel lehet ide jönni, de érdekes módon simán csak Rothorn-nak hívják, hátha sikerül összezavarodnia az egyszeri túrázónak. Van hőmérő az épületen, 5 fokot mutat, persze ebből semmit se érzünk, menet közben nincs hideg. Felveszem a széldzsekit, de inkább a Naptól akarom védeni magam, mint a hidegtől. A Tufternalptól a tábla szerint 2:40 az út, mi 2:10 alatt tettük meg, Zermattból pedig 3:30 alatt küzdöttük le a 6,9 km-t 1500 méter szinttel, szóval egész jól haladunk. Innen is elég jó a kilátás, bár a Gornergratról azért jobb volt, viszont egy kellemes ebéd elköltéséhez ez sem utolsó. Ezúttal a távcsövet is előveszem, hogy körülnézzek mi történik a nagyobb magasságokban, a havas területeken látok pár kitaposott ösvényt, és egy-két embert is, a Breithorn csúcsán még többeket pillantok meg. Jó lenne ott lenni :) Láttuk a tavat jóval lejjebb, abban maradunk, hogy akkor a következő célpont az Oberrothorn lesz, mivel ahhoz ránézésre sokkal kevesebb szintet kell lemennünk, és mégiscsak egy magasabb csúcsra érnénk fel, ami izgalmasabbnak tűnik a tónál.

Bal szélen a Gornergrat, onnan egész más a látvány, ahogy a völgybe is belátni

Stellisee, nagyon mélyen lent

Irány az Oberrothorn!

Egy sztráda szélességű úton ereszkedünk le nagyjából 100 méter szintet, hogy onnan kezdjük meg a kapaszkodást a csúcs felé. Persze nem természetes itt ez az út, ezen szállítják fel az építkezéshez az anyagokat és a munkásokat is. Lent az elágazóban egy tábla, itt lehetne elindulni a Stellisee felé, egy elég egyértelmű útvonalon az Unterrothorn körül, el se lehet téveszteni. Mi viszont tovább megyünk egyenesen, most már egy normális kis ösvényen, a hegy oldalában. Új látvány kezd feltárulni, ahogy haladunk, és már már gyanúsan kényelmes az út, mikor végre el kezdődik a cikk-cakk, aztán itt is akad egy köteles rész. Az út a csúcs közeli részt leszámítva végig jól követhető, nem különösebben nehéz, de azért a Gornergratra vezetőnél komolyabb. Mindössze 2,7 km volt a táv a két csúcs között 400 méter szinttel, kicsit több, mint másfél óra kellett hozzá, hogy elérjük a 3414 méteres magasságot. A csúcson vannak néhányan, bár gondolom nagy részük csak a felvonótól jött, legalábbis gyanús, hogy sokkal több emberrel találkoztunk 3000 felett, mint 2000-en. Nagyon szuper felérni, itt végre van rendes hegycsúcs érzés, amit nagyban segít, hogy itt nem lehet beülni egy étterembe :) A kilátásról írni felesleges, a fotók segíthetnek elképzelni, de aki járt már hegyekben, az úgyis tudja, hogy ez csak élőben az igazi. 

Le a sztrádán, szemben pedig a hegy oldalában lévő ösvényen megyünk tovább

Jobbra fent az Unterrothorn, itt balra le lehet megkerülni a Stellisee felé

Findelgletscher

Itt is volt egy kis köteles rész

Kis hangyácskák a hegyen

Na jó, lehet kicsit meredek volt

Középen az építkezéshez vezető út, az attól balra lévő gerinc volt a kedvenc részem

Az Unterrothron felülről

Azért amikor nincs felhőbe burkolva, erősen a Matterhorn uralja a látképet

Itt lehet jó szelfit lőni, az biztos

A már kihagyhatatlan fotó, háttérben a Monte Rosa és a Lyskamm

Le, fel, le

Délután 3-kor nagy lendülettel megindulunk lefele, többször bele is futunk, a cikk-cakkos rész után a Oberotthorn oldalában pedig egy folyamatos futásba kezdünk. Sok szép helyen futottam már, de 3000 méteren a Matterhornnal szemben futni igazán nem mindennapi élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom! :) Bár mehettünk volna az építkezés útján, megspórolva 100 méter visszamászást az Unterrothornra, inkább maradtunk a biztos útvonalon. Ugyanígy megprórolhattuk volna ezt a mászást a Stellisee felé is, de ebben még több kockázat rejlett, nem tudtuk, hogy nincs-e benne meglepi hullámvasút. Térképen utólag megnézve persze jó lett volna. Maradtunk hát a már ismert útvonalon, és este 6-ra vissza is érkeztünk Zermatt vasútállomására, összesen 9 órányi túra után, amiből csak 3 óra volt a lejtmenet, pedig nem ment simán, a gyors nekiiramodás után nem mindenki bírta combbal. :) A hegyekben a távokat ugye kicsit másképp kell értelmezni, összesen csak 19 kilométer volt az út, viszont a 2000 méter szintemelkedés egy jó kis egész napos programot csinál belőle egy átlagos túrázónak. Érdekességképp az OCC-t nagyjából ugyanennyi idő alatt teljesítettem, de az 55 km volt és 3500 méter szint, persze az jóval futóbarátabb terep, itt sokkal meredekebb volt (átlagosan 104 m/km vs 64 m/km).

Jövőre ugyanitt?

Összeségében nekem nagyon tetszik ez a környék, szinte mindenre van itt lehetőség, rengeteg csúcs van, sok kezdőknek való 4000-es is, igazából az egyedüli hátrány, hogy a legmagasabb csúcs nem itt van, de az is csak 174 méteren múlik. Erősen hajlok arra, hogy jövőre ide térjek vissza, hogy 4000 méter fölé másszak, de lehet másik völgyből, Saas-Fee-felől, vagy az olasz oldalról, azt még majd kitalálom. Ami rossz volt, az a szállás választás, a Zermatti induláshoz túl messze van, még vonattal is, túl sok időt elvesz, viszont innen is lehetett volna indulni pl. az Alphubelre (4206 m). A fém sátor nekem nagyon rossz volt, de ez nagyrészt saját hiba, nem voltam felkészülve a hidegre. Nekem még ez a terep is könnyebbnek tűnt, mint a Tengerszem csúcs, úgyhogy az már biztos, hogy a Magas-Tátrába érdemes kijárni edzeni, mondjuk most már ez megint lehetetlen az újabb határzárak miatt, aztán meg jön a tél is. De nem adjuk fel :)

Svájci kalandok 1. rész - Mont Raimeux

Nem gondoltam volna, hogy 2020-ban bárhova is el fogunk jutni, de szerencsére (vagyis maradjunk inkább annyiban, hogy bátraké a szerencse :) egy nagyon jól sikerült svájci útról tudok beszámolni, ahol nem volt hiány futásban, túrázásban, hegyekben

---

Svájci kalandok 2. rész: https://gaboruton.blogspot.com/2020/07/svajci-kalandok-2-resz-gornergrat.html

---

Két éve az OCC ürügyén jártunk az Alpokban Chamonix környékén, de akkor teljesen a futóversenyre koncentráltam, így sok minden kimaradt. A Hegyeket igazából csak lentről tudtam megcsodálni, hiszen a verseny pályája épp csak egy kicsivel ment 2000 méter fölé, de a látvány így is magával ragadó volt, soha többé nem tudtam kiverni a fejemből. Mondjuk nem is akartam :) Mindig is vonzottak a hegyek, de a hegymászás veszélyei sikeresen távol tartottak tőlük, és ez csak akkor kezdett változni, amikor futni kezdtem. Igazi hegymászó még mindig nem akarok lenni, számomra vállalhatatlan az a kockázat, viszont kezdem úgy érezni, hogy elég magasra fel lehet érni tökéletesen biztonságosan is. Sajnos leginkább csak szélsőséges információkhoz lehet hozzájutni, egyik oldalról pl. egy Mont Blanc mászást is úgy adnak elő, mintha a K2 nehézségével vetekedne, más meg egyszerűen felfut rá mindenféle biztosítás nélkül... Az igazság nyilván valahol félúton lesz, nem szabad lebecsülni a veszélyt, mert tényleg meglepően sokan meghalnak, de túlmisztifikálni sem kell, megfelelő felkészüléssel szinte nullára lehet csökkenteni a veszélyt.

Light and fast

Nem meglepő módon az én szívemhez a "light and fast" stílus áll közel, nem szeretnék mázsás hátizsákot cipelni, se éjszakázni a hegyen, olyan célokat keresek, amik teljesíthetők napon belül, minimális felszereléssel. Ez természetesen magasabb célpontoknál az akklimatizációval együtt összességében több napos kihívást jelent, de magát a csúcstámadást én úgy képzelem el, hogy reggel elindulok a közeli településről, elérem a csúcsot, és biztonságban vissza is térek a településre napon belül. Ez persze az aktuális fizikai állapotom és az útvonal nehézsége függvényében erősen szűkítheti a lehetséges célpontok körét, de ez engem cseppet sem zavar. Ahogy elkezdtem keresgélni, találtam így is nem kevés hegyet, és amilyen ritkán lesz lehetőségem ezzel foglalkozni, jó pár évre elég is lesz. :)

Autóval Svájcba

Az idei nyáron a külföldi utazások meglehetősen bizonytalanok, így merült fel az az opció, hogy amint lehet, kiautózunk Svájcba, mielőtt újra minden utazás lehetetlenné válik. Sok látnivaló szóba jött, végül Zermatt győzött a Matterhornnal, de előtte még teszünk egy kis kitérőt Svájc északi részére. Autóval alapvetően gond nélkül lehet eljutni Svájcba, gyakorlatilag végig autópálya. Bár Svájc nem tagja az EU-nak, így normál esetben is van határellenőrzés, de az uniós autóban ülő ártatlanképű polgárokat nem nagyon piszkálják, legtöbbször még a papírokat sem ellenőrzik. Magyaroknak egyébként elég az érvényes személyi igazolvány, nem kell útlevél. Mivel mi nem közvetlenül Zermattba mentünk, nekünk a Salzburg-München-Zürich útvonal adott volt, de a nagyon magas olasz autópályadíjak miatt én amúgy is erre mennék. Ha max. 10 nap az utazás, akkor a magyar 3500, az osztrák kb. 3560, az svájci autópályamatrica kb. 13 000 forint (náluk csak éves van, 40 CHF), így összesen cirka 20e forintból megvan minden útdíj az egész útra. A magyar, az osztrák és a német szakasz tökéletes és egyszerű: M1-A4-Bécs-A21-A1-Salzburg-8-München-96-A14-Au.

Svájcban viszont nagyon vigyázni kell: az útvonal tervezőben érdemes kikapcsolni a kompot, különben könnyen egy vonaton találjuk magunkat az autónkkal együtt. Az autópályákról sem érdemes letérni, legyen az bármennyivel is hosszabb, mert egyszer csak a hegyek tetején megyünk keresztül olyan utakon, hogy megáll az emberben az ütő az ezer méteres szakadék mellett haladva mindenféle korlát nélkül. De tényleg. Nincs ebben semmi túlzás. Ha nem hiszed, nézd meg a lenti videót :) Egyébként meg gyönyörű, hatalmas élmény itt átkelni, egészen 2429 méter magasságig visz fel az út, szóval élményautózásnak kiváló, utazásra nem való, arra az autópálya lett kitalálva. :) Én a következő útvonalat ajánlom: Au-13-1-Zürich-1-Bern-12-Montreux-9-Visp-Tasch. A vége azért nem Zermatt, mert oda nem lehet autóval behajtani, de erről majd később.

Furkastrasse. Ha gleccser mellett vezet az út, az sok jót nem jelent :)

Iszonyat :)

Mont Raimeux

Az első hegyre "futásom" Svájcban teljesen véletlenül történt meg: megérkezés után este elindultam egy laza egy órás kis futás tervével. Persze ezen a részen amúgy sem lett volna mentes a szintektől, úgyhogy nem is erőlködtem, rögtön nekivágtam dombnak felfele. Hamarosan turistajelzésbe botlottam, gondoltam akkor nem csak a vakvilágba futkározok, követem azt. Viszont nemsokára elzárt területre akadtam, mögötte tehenek, de mivel volt egy tábla, amin megköszönték a bringásoknak, hogy visszaakasztják a vezetéket a helyére, gondoltam akkor itt szabadon át lehet járni, folytattam is az utam. Itt már erdőben haladok egyre meredekebben, egyre többször belesétálva. A kedvem viszont nagyon megjött, gondoltam jobb is, ha szoktatom magam az emelkedőkhöz. Az volt a terv, hogy olyan 40 percnél megfordulok, úgy jönne ki kb. az egy óra. Egyre feljebb és feljebb jutok, kezdek kíváncsi lenni, hogy meddig megy még fel, nem is baj, ha ma hosszabb lesz kicsit, majd akkor holnap futok kevesebbet, csak akkor fordulok meg, ha esetleg lejteni kezdene.

Ilyesmit tudtam volna fotózni, ha nem üres kézzel megyek

De nem, nem lejt, csak újabb és újabb dombok bukkannak elő, a növényzet is változik, néhol források törnek a felszínre. Imádom. Egyszer csak egy táblát látok, rajta a Raimeux Sommet felirattal, sose hallottam róla, de tutira a csúcs lesz, most már fel kell mennem, nem állhatok meg! Minden újabb dombról azt hiszem, hogy az utolsó, de egyszer egy nagyon sziklásnak a tetején egy betonépítményt pillantok meg, ez már tényleg az lesz. A csúcsról nagyon pazar a kilátás, nem is gondoltam, hogy ilyen szép ez a környék, hegyvonulatok mindenfelé. Megtalálom a feliratot, miszerint 1301 méter magasan vagyok, hoppá, nem is gondoltam, jóval magasabbra jutottam, mint Magyarországon megtehetném. A mindössze 54 perc alatt 617 méter szintet küzdöttem le, és nem is tűnt nehéznek, lehet, hogy kezdek formába lendülni? :)

Mont Raimeux

Elég sokat elidőzök a csúcson, félig felmászok a betonépítményre, mozog, rozsdás, én meg szeretek élni, úgyhogy inkább lejövök. Oké, oké, beszari vagyok :) Még telefont sem hoztam magammal, sajna egy képet se tudok lőni, de majd keresek ide a netről párat. Teljesen belelkesülten indulok neki a lejtmenetnek, a meredekséghez képest elég kemény tempóban nyomom, hihetetlenül élvezem, teljesen felszabadultam. Egyszer persze meg is botlok, utána mormolom magamnak, hogy lassabban, lassabban, nem kéne összetörnöm magam, várnak még a a nagyfiúk az Alpokban. Lejjebb ismét a tehenek között, a legtöbb elszalad ahogy száguldok feléjük, de az egyik utánam indul, nézek hátra, hogy ez mi a francot akar, ugye nem egy bika, mert akkor aztán elő kéne még rántani valami tempó tartalékot? Szerencsére semmi ilyesmi, átjutok a kerítésen, innen már nem lehet gond. Na jó, a kihagyhatatlan dolog még hátra volt: eltévedtem, de mivel mindent belátni, nem volt nehéz visszatalálnom, fél óra alatt le is jutottam. Csodás volt, de rögtön át is kell beszéljük, a másnapi tervet, mert sajnos az időjárás előrejelzés nem sok jót ígér a következő napokra Zermatt környékén. A  kialvatlanságunk ellenére a korai indulás mellett döntöttünk, hogy meg tudjuk próbálni egy túrát, mielőtt délután várhatóan elromlik az idő. Folyt. köv.

Jó, innen nem tűnik meredeknek :)

Kék a tempó, piros a pulzus.

Gábor Úton