Szenior Fedettpályás Országos Bajnokság 2025.

Évek óta szeretnék már elindulni ezen a versenyen, de eddig valahogy sose jött össze, vagy pont utazással esett egybe, vagy lebetegedtem, most viszont semmi sem gördített akadályt első fedettpályás futásom elé.

Folyamatosan azt mondogatom, hogy már az 5000 méter a távom, erre készülök, de ahogy lenni szokott, a teljes igazság ennél azért bonyolultabb. Elsőként az fogalmazódott meg bennem, hogy nem akarok többé maratoni távra készülni. Túl nagy stresszt jelent nekem, hogy fél évnyi kőkemény edzésmunka után egyetlen lövésem legyen a versenyen, és ha sikerül, ha nem, a következő lehetőségre újabb fél évet várni kell. Van akiből ez a fajta nyomás pont, hogy jobb eredményt tud kihozni, nekem viszont van elég stressz az életem többi területén, nem hiányzik még a hobbimba is. Aztán persze felmerült a kérdés, hogy ha nem maraton, akkor mi legyen, de igazából egy ideje már ez sem volt valódi kérdés, kétségtelenül a pályaversenyek után voltam mindig a legelégedettebb. Nem feltétlenül azokat élvezem a legjobban, sőt, az utcai tömegversenyektől a terepultrákon át az Ultrabalatonig szinte minden nagyobb élvezeti értékkel bír számomra, de ha azt nézem, hogy mikor tudom magamból a maximumot kihozni, mire érdemes teljesítmény szempontjából, azaz felkészülésileg koncentrálnom, az egyértelműen a pálya. Másrészről ott van lehetőségem korosztályosan versenyezni, ami a negyvenes éveim közepén jóval objektívebb képet ad az elért formámról, mintha erejük teljében lévő tinikkel hasonlítanám össze magam. Így viszont talán furcsa lehet, hogy miért az elég hosszú, 5000 méteres távra esett a választásom, amikor eddig azon sose indultam pályán, és az attól nagyon messze eső 800m-en indulok rendszeresen? Két oka is van: az egyik, hogy így is nagy a váltás távban, de talán még nem akkora, hogy folyamatosan lesérüljek, a másik pedig, hogy eleve "felülről" akarom megközelíteni a felkészülést. Szóval így állhatott elő az a helyzet, hogy egész télen egy 5k-s utcai futóversenyre készültem, és utána mindössze 2 hétnyi pörgetéssel később már ott állok a BOK csarnokban, életemben először fedettpályán. Ránézésre elég ijesztő a rövid pálya, nagyon élesnek tűnik a kanyar íve az egyes pályán, és a dőlés is brutálisnak hat. Hasznos lett volna a verseny előtt kipróbálni, hogy milyen rajta futni, de inkább a zavartalan bemelegítést választottam, és kint csináltam meg.

800 m

A rajhoz két sorban állítottak fel minket, vagy 10-en voltunk, ami elég nagy megrökönyödést váltott ki a gyorsabb futókból, és hát igazuk is volt, 1-2 méter hátrányból rajtolni, meg ekkora tömegben kakaskodni, azért nem mindegy... Én a négyes, legfelső pályára kerültem, és a rajt után maradtam is ott, nem akartam akadályozni a gyorsabbakat. Kicsit túlzásba is vittem az előzékenységet, nem csak hogy teljesen utolsó helyen érkeztem az első egyenesre, hanem még le is voltam szakadva. Elkezdtem gyorsan szedni a lábaimat, felvettem a tervezett tempómat, és így hamar megtörtént a felzárkózás, mire véget ért az első kör. Nem akartam már előzésbe kezdeni, mert kevés volt vissza az egyenesből, de annyira lassú volt a tempó, hogy kénytelen voltam a kanyarban megcsinálni. Sajnos a következő előzéssel pontosan ugyanígy jártam, de szerencsére annyira pörög egy 800-as verseny, hogy nincs ideje az embernek idegeskedni rajta. Kicsit nehéznek éreztem tartani a tempót, mintha szétesne a mozgásom, de azért ez nem túl nagy meglepetés, soha nem futok ilyen gyorsan, ezen rendesen dolgozni kellene. A kanyarban valahogy nem volt hangulatom hajrába kezdeni, helyezések szempontjából nem is volt rá szükség, az egyenesben kicsit próbáltam, de nem mondanám túl erőteljesnek, pedig a lábaim szerintem nem savasodtak még le teljesen, meg lehetett volna jobban küldeni. Érdekes élmény volt a rövid pálya, viszont úgy tűnik teljesen alaptalanul féltem tőle. Élesben semmiféle problémát nem okozott rajta futni, persze a szöges cipő ehhez elengedhetetlen, de nyilván lassítanak ezek az éles kanyarok, és az előzések is sokkal komplikáltabbak kanyarban, közben feljebb kell lépni, aztán meg meredeken le, ez azért sokat kivesz az emberből. Ennek fényében kész csoda, hogy 6 másodperccel jobbat futottam az eddigi legjobb szabadtéri időmnél, szóval ezen érdemes dolgozni, van ebben még rendesen!

3000 m

A 800 méteren nagyon jónak éreztem a szöges cipőben futást, nem okozott semmilyen diszkomfortot az izmaimban, ezért úgy döntöttem, hogy a 3000-et is abban futom. Viszont zokniban nagyon szűknek éreztem, az utolsó pillanatban végül levettem, itt az ideje kipróbálni mezítláb. Ezen a napon a 800 méter volt nekem a fontos, és mivel ott brutál egyéni csúcsot futottam, amivel megszereztem első bajnoki ezüst érmemet is, már nem kellett izgulnom semmin. A többiek folyamatosan azon pörögtek, hogy 6-an neveztünk elvileg M40-es kategóriában, egy srác ebből nem áll rajthoz, valaki el se jött, szóval elvileg 4-en vagyunk. Én igazából rá se néztem a nevezésekre, ahogy a 800-nál se, ott is csak azzal foglalkoztam, hogy jó időt fussak, aztán a helyezés meg majd kiderül. Annyira nem izgultam, hogy megint tök utolsó helyen bóklásztam a rajt után, de itt ráadásul a kezdőtempót elég erősnek is találtam, elkezdtem lassan leszakadni, hosszú a verseny, szerintem lesz itt még megborulás. 11 perc körüli futás volt az elképzelésem, ehhez 3:40/k tempó, és 44 másodperces körök tartoztak a bemelegítés közbeni matekolásom szerint. A kijelzőn látottak alapján még a lassításom ellenére is gyorsabbak voltak az első körök, de valahogy nem érzem túl erősnek, azért próbálok óvatos lenni. Pár eseménytelen kör után megállt a leszakadásom, majd lassan felzárkózásba váltott. A ötödik kör végét 3:34-nél nyomom meg az órán, hát elég ijesztő a dolog, de egyelőre jól érzem magam. 1200 méternél előzök először, természetesen kanyarban, máshol nem is esne jól. Mivel róla tudom, hogy kategóriában ellenfelem, elvileg ezzel feljöttem a dobogóra, és úgy érzem, ezt meg is kell tudnom tartani. Előztem még másokat is, de valószínűleg nem kategóriámból, szerencsére ezek az események lefoglalták az agyamat, így egész jól eltelt a második kilométer is. Itt viszont már elfelejtettem nyomni az órát, így nincs pontos adatom, de érzésre a 3:40-3:42/k tempót tudtam tartani.

Ekkor viszont elkezdődött a pokoljárás, rendkívül nehézzé vált futás. A csarnokban nagyon meleg van, ami 800-on ugye nem jött ki, itt viszont már kezdtem érezni, de talán a levegőminőség még jobban kínzott, a légzésem nagyon nehézkessé vált, és közben azért a lábaim is kezdtek durván betonosodni. Hogy ebből mennyi köszönhető a 800-nak azt nem tudom, de mindegy is, mert a levegőhiány a fő oka annak, hogy nem tudok gyorsabban haladni. Az utolsó 4 kör rendkívül nehéz volt, megint folyamatosan hallottam az agyam tiltakozását, és igen közel álltam hozzá, hogy engedelmeskedjek neki. Nem tudom végül hogyan sikerült túlélnem ezeket a perceket, próbáltam pozitív dolgokra gondolni, és arra, hogy eddig nagyon jól csináltam, nem szabad eldobni! Közben az első le is körözött, ami nem nagyon segített pozitívnak maradni, pedig ezzel nagyon nem szabadna foglalkoznom, csak hát ugye volt már olyan, hogy kiálláshoz vezetett... Kicsit meg is zavarodtam , hogy hány köröm van még, mert a számlálót pont akkor állították át, amikor odaértem. Próbáltam az időből kiszámolni, na az nem ment. Amikor elvileg az utolsó köröm kezdetéhez közeledtem, pont célba ért a második, aki előtte körözött le engem, viszont emiatt a pályán előttem lévő is megállt, akit pedig éppen én köröztem volna, majdnem neki is mentem... Kiabáltak neki, hogy ne állj meg, még két kör, közben nekem meg csöngettek, a másik srácnak meg épp vége volt, szóval a verseny maradéka azzal telt, hogy azon gondolkodtam, most akkor az én versenyemnek vajon mikor is lesz vége? Igazából ez inkább szerencsés fordulat volt, mert így a gondolataim ekörül forogtak, nem a kiálláson. Még egy kicsit fel is tudtam gyorsulni az utolsó 100-ra, hajrának nem nevezném, mert kb. a verseny eleji tempót vettem fel. Épp egy kicsin múlt csak, hogy 11 percen belülre kerüljek, ennyit bőven benne is hagytam az utolsó kilométerbeli szenvedésem alatt, talán ha tudom, hogy ilyen szoros, az lehet segített volna jobban pozitívnak maradni, és akár meg is csinálni. De ez igazából mindegy, a sevillai fiaskó után csak arra volt szükségem, hogy fejben erősebb legyek, és most sokkal erősebb voltam! Sokat kell még ezen a téren fejlődnöm, de haladok, és hát a befutó után le kellett ülnöm, percekig ott pihegtem, szóval azért nem egy laza futás volt. Az óra 11:02.91-nél állt meg, ezzel egy még masszívabb PB-vel szereztem szintén ezüst érmet az M40-es korosztályban.

Verdikt

Ez egy jó nap volt 🤗 Tudtam, hogy a célversenyen nem sikerült megmutatnom a valódi formám 5k-n, de azt nem éreztem, hogy 800 méteren ezzel a felkészüléssel sokat tudok javulni. Azt gondoltam, hogy ha a szabadtéri PB-met akármilyen kicsivel meg tudom javítani a rövid pályán, az már bőven jó, azzal tökéletesen elégedett lehetek. Ehhez képest brutálisan sok a 6 másodperces PB, ez a 2:26:72 már szabadtéren is jó kis idő lenne. Alighanem viszont még ebben is rengeteg van, hiszen a felkészülésben egy métert sem futottam 3:30-nál gyorsabb tempóban, úgyhogy nagyon kiváncsi vagyok meddig tudok még majd eljutni. A 3000 méterre elsősorban azért neveztem be, mert elvileg arra jóval felkészültebb vagyok, de a 800 méter után és a rövid pálya miatt itt is csak annyi volt eredetileg az elvárásom, hogy minimálisan megjavítsam a tavalyi 11:31-es PB-met, ami elvileg azért simábbnak tűnt, mint a 800-as PB. A végül teljesen tét nélküli futás viszont olyan szinten felszabadított, hogy bár sokkal kevésbé váratlanul, de valahogy mégis meglepően nagy egyéni csúcsot futottam. 28 másodperc 3000 méteren azért akárhonnan is nézzük, elég komoly ugrás. Először sikerült szenior országos bajnokságon ezüst érmet szereznem, és mindjárt két távon is! Ami viszont még fontosabb, hogy nagyon, de nagyon ritkán futok meg úgy egy versenyt, hogy azután maradéktalanul elégedett vagyok, ezen a napon viszont ez kétszer is sikerült! Nagyon remélem, hogy ez egy új korszak kezdete, ahol egy fejben teljesen ott lévő, kiegyensúlyozott, kitartó, végsőkig harcoló Gábor áll majd a rajtoknál, ha nem is mindig, de legalább az esetek nagy részében. Úgy legyen, hajrá!

Csömör Mikulásfutás 2024.

A szuperül sikerült októberi 5k verseny után már nagyon vártam, hogy újra rajthoz állhassak egy versenyen, és nyomhassam neki ész nélkül :)

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy magamtól biztosan nem egy Futapestes terepversenyt választanék erre a célra, de sajnos utcai verseny eleve nagyon kevés van, ilyenkor meg már egyáltalán nincs is. Alapozás közben persze nem feltétlenül olyan jó ötlet a versenyzés, de a 4 hetes ciklusok pihenőhetének végére azért belefér egy rövid. Mivel ez most pont így esett, ráadásul már 8 hétnyi alapozáson túl voltam, nagyon kíváncsian vártam, hogy mennyit fejlődtem, és hogy megint ki tudom-e hozni magamból azt a versenyszellemet, ami októberben sikerült? Nagyon sokat töprengtem azon, hogy milyen cipőben fussak, mert a valamennyire sáros terep miatt az aszfaltos versenycipőm egyértelműen kiesett. Terep cipőm nincs, és mivel még nem sikerült új edzőcipőt sem vennem, így még a szöges is felmerült, de nem voltam biztos benne, hogy végig alkalmas hozzá a pálya, és amúgy se szívesen cseszném szét azt a szuper pályacipőt egy versenyen. Végül abban mentem, amiben a salakos edzéseket szoktam csinálni.

Várhatóan viszonylag az elején fogok célba érni, ezért a rajthoz is előre álltam. A rajtnál 3 percesben lőtt ki a mezőny nagy része, ezt sose fogom megérteni, mert persze van 2-3 futó, aki ezzel végig is futja, de a többiek közel sem... Sajnos kénytelen voltam én is jóval gyorsabban kezdeni a tervnél, mert még így is nagyon sokadik lettem, és többet kivehet belőlem, ha a fél mezőnyön át kell hámoznom magam, mint a gyorsabb kezdés. Olyan 200 métertől kezdhettem is a visszaelőzéseket, de itt legalább széles volt az út, nem igazán vesztettem időt. Idén nem kerültük meg a tavat, hanem rögtön felkanyarodtunk a szántóföldre, ami viszont nagyon kellemetlen volt. Mivel itt nemhogy út, de még csak egy ösvény se volt, tényleg egy begazosodott szántóföldön futottunk, ahol az utat trágyakupacok jelölték ki. Ennek megfelelően nagyon göröngyös, süppedős volt, amit a gaztól nem is láttam, kész rémálom, és valamelyik előzésnél majdnem bele is rongyoltam az egyik szarkupacba... Ezen a részen előztem Marcit, pedig szerintem ő tudna gyorsabb lenni nálam. A felső úton egész jó volt, de csak a végére tudtam 4 perces tempón belülre visszagyorsulni, itt többek között Csabit előztem meg. A lefele megint nem volt túl kényelmes, elég homokos a talaj, a lejtés ellenére nem tudtam gyorsulni, de itt is előztem még. Utána viszont már hiába volt végig jó az út, és lehetett volna haladni végre, az előttem lévő túl messze volt, hátulról sem fenyegetett senki, a terep miatt az időnek se volt jelentősége, így kiengedtem kicsit. A tisztesség kedvéért a salakon azért még alaposan megküldtem, mégiscsak illik hajrázni a végén.

Verdikt

Hát nem jött meg a kedvem a terepversenyzéshez, persze az 1500 kilométert futott, szinte sima talpú aszfaltos cipő se segített ebben, sokkal komfortosabban érzem magam, ha rendesen tapadok 😆 A tegnapi átmozgatás közben rekortánon repülőztem párat az utcai versenycipőmben, különösen ahhoz képest volt brutális a különbség tapadásban. Végül így persze nem derült ki, hogy milyen tempóra vagyok képes. Vagyis egész pontosan az nem derült ki, hogy aszfalton milyen a tempóm, a szántóföldit már tudom. Összességében teljesen elégedett vagyok, jól futottam, korosztályban második lettem, és az első valami másfél percet vert rám (circa 25 mp/k), az nyilván elérhetetlen volt. A tavalyihoz lehet hasonlítani, bár kicsit rövidebb lett a pálya (4,06k vs 3,65k), azért a kilométerenkénti 10 másodperc jelentős gyorsulásnak tekinthető, és már abszolútban is egész értelmezhető, 6. helyet sikerült megszereznem a tavalyi 14. után. A 169-es átlagpulzus, és főleg a 173-as maximum viszont egyértelműen mutatja, hogy közel se futottam ki magam, ha lett volna helyezésben, vagy időben tét, akkor még bőven lett volna mit mozgósítani. Ez azért egyben egy kis jelzés is, hogy még mindig nem szívesen futom ki magam, ha nincs kellő motiváció, nem tolom neki hányásig. Nem feltétlenül lenne ez baj, ha már hatalmas tapasztalatom lenne versenyzésben, de még nincs, lehet jobb lett volna begyűjteni némi szenvedést, de az is lehet, hogy csak elvenné a kedvem. Egyelőre azzal is megelégszem, ha a tétversenyeken odateszem magam :) Hajrá!

V. Monorierdei futófesztivál

Némi előzmény az elmaradt posztok pótlására

Az idei évben eddig alig éltem át a rajtok izgalmát, a tavaly augusztusi Szenior OB óta szinte csak csalódások értek, nem igazán voltam motivált a versenyzésre. Konkrét célok nélkül pedig nekem nagyon nehéz fókuszálnom. Edzegettem persze, mert amúgy a futásra mindig érzek késztetést, és élveztem is, csak így nem igazán haladtam semerre. Azért olyan nagyon rossz formában se voltam, de igen ingadózó volt attól függően, hogy épp mennyit volt kedvem futni, és a Szenior OB utáni sérülésből is ki kellett másznom. A tavaly pesti maratonit lemondtam, gondoltam Siófokra össze tudok hozni valami formát, és egyébként jól is ment addigra a futás fizikailag, de mentálisan nagyon nem álltam készen a versenyzésre, minden különösebb ok nélkül egyszerűen kiálltam 14 kilométernél. Megint egy kisebb hullámvölgy, felszaladó kilók következtek, de az év elején egyre jobban ment, és célként bejött a képbe a bécsi maratoni. A pályaedzéseket leszámítva továbbra is csak ötletszerű edzegetések, és minden más hanyagolása (nyújtás, erősítés, hengerezés, étkezés) eredménye a tavalyi sérülésem visszatérése lett, csak még rosszabb formában. Április elején volt az első versenyem az NN Cityrun-on, a maratonira lett volna ez egy erőfelmérő. A fájdalom miatt vissza kellett vegyek már féltáv után, de igazából addig is szarul ment. A bécsi maratoni a futást leszámítva irtó klassz volt, és az a négy órányi kínszenvedés elhozta végre a fordulópontot.

Bécsi maratoni

Mivel a pihentetés egyáltalán nem segített, és lassan két hónapja szenvedtem ezzel a sérüléssel, gondoltam akkor már nem érdekel, megküldöm mennyiséggel, és a résztávokkal leszek óvatosabb, mert úgy tűnt az erős tempótól lesz rosszabb. Rendszeres erősítést beépítettem a heti rutinba, és összeállíottam egy tervet azzal a célkitűzéssel, hogy a pesti maratonin kiköszörülöm a csorbát. Jött még az UB 2 héttel a maratoni után, az már sokkal jobban ment, de sajnos csapatként nem sikerült dobogóra kerülnünk, és valószínűleg nekem csapatkapitányként egy ideig ez is volt az utolsó. Utána kezdődhetett a 23 hetes felkészülés a pesti maratonira, amit nem szeretnék versenyekkel szétbombázni. Persze néhány belefér, főleg rövidebbek, és június közepén a szülinapi versenyzést nem lehetett kihagyni. Futottam egyet a mozgás éjszakáján (3,3k), majd másnap reggel az új atlétikai stadion nyitófutásán olyan 1600 métert, rendkívül éleveztem mindkettőt, és már itt éreztem, hogy nagyon megindult a fejlődés, a 3,3k-t gyorsulva, 4:04/k-es átlagtempóban teljesítettem. Ezeken a futásokon persze nem volt semmi tét, semmi elvárás, teljesen felszabadultan tudtam futni, és nagyon elégedett is voltam mindkettőnek az eredményével.

Atlétikai Stadion nyitófutás

És akkor a monorierdei verseny

Július legvégén viszont eljött a Monorierdei futófesztivál, amin többször álltam már korosztályos dobogón, és a nagyon jól sikerült alapozás végén azért itt erősen voltak magammal szemben elvárásaim. A verseny előtti napon brutálisan berobbant az allergiám, egész nap szenvedtem, és még egy rövid átmozgatásra is alig volt erőm este elmenni. Reggelre viszont jól éreztem magam, így ez csak egy kis ijedtséget okozott. A bemelegítés rendben volt, bár amikor közben kisütött pár percre a Nap, az elég kellemetlenül érintett. A rajtra szerencsére ismét borult volt, mondjuk így is elég meleg és párás az idő, de lehetne sokkal rosszabb is. Kicsit hatrébbról indultam a nettó időmérés miatt, nem akartam úgy járni, mint korábban, hogy a pályán előbb érek be valakinél, de mögötte végzek, mert kicsivel később lépte át a rajtvonalat. Nagyon sokadik helyről kezdtem a felzárkózást, de nem baj, nincs értelme kilőni az elején. Kezdésnek 4:10-es tempót terveztem, mert azt gondoltam, hogy ezt minden körülmények között végig kell bírnom a teljes távon, és ha az első kilométer után úgy érzem, még gyorsíthatok is. Valahogy még az első kilométer végére se rendeződtek a sorok, volt erőm kicsit gyorsítani, és közeledve a két kilométerhez kezdtem átlátni a mezőnyt, amikor befordultunk az M-Ring versenypályára. Volt egy 5 fős élboly Simák Gergővel, mögöttük leszakadva Fürtöske egyedül, és én még tőle is leszakadva épp egy fiatal srácot próbáltam megelőzni. Nem akarta hagyni magát, gyorsított ha mellé értem, én meg próbáltam tartani a saját tempóm, nem belemenni a tempóváltogatásokba, de aztán kénytelen voltam egy élesebb kanyarnál rövidre zárni a dolgot, hogy ne kelljen nagy íven fordulnom.

Fénysebességgel :)

Féltávnál az addig kirajzolódó dinamika alapján hátulról nem vártam támadást, viszont a felérés is eléggé reménytelennek látszott, nagyon kicsit, de folyamatosan nőtt a lemaradásom. Az utolsó fordító után, kb. 2 kilométerrel a vége előtt sikerült befognom Csenteri Csaba csapattársam, aki elment az elején az élbollyal, de sajnos leszakadt róluk, a többiek viszont nagyon stabilan nyomták tovább, sőt, mint kiderült az élen Gergő brutál tempóváltással biztosította be magának a győzelmet. Így viszont inkább kicsit visszavettem, hogy fölöslegesen ne facsarjam ki magam, az időnek itt úgysincs szerepe, csak a helyezés számít, viszont ha spórolósra veszem, és valaki mégis megtámadna a végén, akkor fogok tudni újítani. Erre végül nem lett szükség, az utolsó másfél kilométer így igen pihenős lett.

Első dobogó idén

Verdikt

Abszolútban 6., korosztályomban (36-54 év) 3. helyezett lettem, és tavalyhoz képest 1 perccel jobb időt futottam ugyanezen a pályán, a 4:08/k átlagempó pedig még a 2019-es rövidebb pályán futottnál is 8 másodperccel jobb! Maradt némi tartalék ebben a futásban, ez a pulzusgörbén is látszik, nem szakítottam szét magam a végén. Az elmúlt 12 hetes alapozás és a 64 kilóra való lefogyás megtette a hatását. Minden héten szépen lefutottam a tervezett kilométerszámot, végre sikerült konzisztensen edzeni. Elég jó mennyiséget építettem fel, összesen 950 kilométert futkároztam össze, ami már átlagban is heti 79, erre már lehet alapozni. Tovább most már nem növelem a mennyiséget, a még hátralévő 11 hétben átkerülhet a hangsúly a tempósabb edzésekre. Persze nem szabad nagyon megvadulni, a maratonihoz sokkal fontosabb megtartani a konzisztenciát és a mennyiséget, mint brutális résztávokat nyomni, a legfontosabb, hogy ne sérüljek le. Eddig olyan távolinak tűnt az ősz, az idő viszont elszaladt, most már nincs nagyon helye hibának, kezd igazán izgalmassá válni a felkészülés :) Hajrá!

A pulzusgörbe nem hazudik, a negyedik kilométertől pihengettem

Monorierdei Futófesztivál - az első futás, amin kerestem :)

Mindig örülök, ha egy közeli településen rendeznek versenyt, főleg ha van olyan táv is, amit be tudok illeszteni a felkészülésembe. Na most ez nem volt nehéz, mivel normális edzéstervet nem tudok futni, az őszi szezont már elengedtem, szó nincs felkészülésről...

A Kinizsi után kezdődött bokafájdalom már elmúlt, de sajnos közben jöttek újabb és újabb kis problémák, amiket valószínűleg a rossz futómozgás idézett elő. Gyakorlatilag alig futottam az utóbbi két hónapban, egyszerűen nem tudok kikeveredni ebből, és nem hogy nem sikerül gyorsan visszaszereznem a tavaszi formám, egyre távolabb kerülök tőle. Emiatt nem tudtam megkezdeni a felkészülést az őszi célversenyre se, már túl közel van, és igazából az egész őszi szezont el is engedtem. A félmaratonon különösebb cél nélkül fogok futni, akárcsak tavaly, a budapesti maraton lefutása pedig továbbra is várat magára, ismét csak 10k-ra neveztem. Hogy azért ne legyen végtelenül pesszimista az év maradéka, beneveztem még a novemberi K&H félmaratonra, talán arra már sikerülhet valamennyire rákészülni, a jó idő, és az ideális pálya pedig segíthet, hogy még az idén fussak valami normális időt ezen a távon. Szóval rendkívül mély gödörben vagyok most futás ügyileg, és bár beneveztem a monorierdei versenyre, egészen a verseny reggeléig nem voltam biztos benne, hogy el is fogok indulni. Reggel viszont úgy ébredek, hogy egész jók a vádlijaim, úgyhogy nekivágok. Most is több gyömrői képviseli a várost, jó társaságban meg repül az idő :) Viszonylag koránra, 9:15-re van kiírva a rajt, ami nyáron kiváló döntés, sőt, igazából már ilyenkor is kezd túl meleg lenni, pedig éjjel még esett is. Most is csak egy nagyon laza, rövid bemelegítést csinálok néhány repülővel, egész jól visznek a lábaim, de érzem, hogy nem tökéletesek a vádlik. Közben az elrajtolt félmaratonosoknak tudok szurkolni, hát nekem most az a táv elérhetetlenül hosszúnak tűnik... A mi rajtunkat végül 5 perccel későbbre tették, most nem annyira zavar a dolog, mivel nincsenek elvárásaim, teljesen le vagyok nyugodva.

A gyömrői különítmény :)

Nem állok teljesen előre, úgy tűnt itt azért több jó futó lesz, bár nem tudom hányan indultak a hosszún, mindenesetre azt tervezem, hogy nem megyek el az élmezőnnyel, csak a saját tempómra figyelek. A rajtnál szokásos kilövés, én is 3:30-ban indulok, de gyorsan visszaveszek, és olyan 20-30. hely körülre állok be. Előzetesen egy 4:30 tempónak is örültem volna, de jobban megy, mint gondoltam,4:20-on belülit könnyedén futok. Nagyon sokan már 300 méter után vesztik el a kezdeti lendületet, így elég hamar elkezdek feljönni a mezőnyben, és igazából még az elsők is közel vannak, alig távolodnak. Innen egy nagyon hosszú nyílegyenes rész következik, ami először enyhén, majd kicsit jobban emelkedik, de igazából csak olyan 15 méter szint van benne. Az első néhány helyezettet leszámítva mindenki lassul, én szépen tartom a tempót, és haladok tovább előre, egészen a 4. helyig. Nagyon meglepődök, hogy mennyire jól megy, és már nagy célok lebegnek a szemem előtt :) Az első kettő jobban elment, őket nem valószínű, hogy be tudnám fogni, de a harmadik közel van, ugyanolyan tempót megyünk, őt el tudom kapni! Sajnos viszont a szélárnyékomban liheg egy srác, és ahogy hallom, ő még nálam is kicsit jobb állapotban van, szinte biztosan meg fog előzni. Emiatt egyelőre elhalasztottam a harmadik megtámadását, gondoltam inkább tartalékolok, aztán meglátjuk mi lesz. A féltávnál lévő visszafordítót nem sikerül simán megcsinálnom, futottam volna tovább, úgy kiabáltak rám, így nagyon nagy ívben, erősen szögletesen fordultam be, amivel igen sokat vesztettem, teljesen fel is zárkózott a mögöttem lévő, pedig mintha már kicsi előnyöm lett volna. Lefele 4 perces tempóra kapcsolok, hátha le tudom rázni, de tapad, mint a fene, és a légzése még mindig lazább, mint az enyém, ráadásul a harmadikhoz se nagyon közeledünk. Gondoltam akkor taktikát váltok, nem fogok szélárnyékot adni neki végig, menjen csak előre. Félreállok, kicsit lassítok, megelőz, és rá is kapcsol. Úgy tűnt bejön ez a húzás, szépen közeledünk, de aztán nem tudok tapadni, sikerült kicsit leráznia magáról, bár azért reménykedem, hogy a felzárkózás kivesz belőle annyit, hogy a végén még támadhatok. Optimizmusom nem sokáig tart, 500 méterrel a vége előtt gyorsvonatként húz el mellettem a semmiből egy srác, amivel már hatodik vagyok, persze azonnal reagálok én is, a korábban harmadikat gyorsan megelőzöm, de az ötödik helynél előrébb már nem tudok jönni.

Csak 171 lett az átlagpulzusom, vannak itt még tartalékok :)

A formámhoz képest egész jót sikerült futnom, negatív szplittel, és nagyon élvezetes volt a helyezésekért folyó csata, főleg, hogy a dobogó végig nagyon közel volt. Legalábbis látszólag: chipes időmérés volt, az eredmény pedig a nettó idő, ami általában a mezőny elején nem igazán tér el a bruttó időtől, de most a harmadik hiába futott be nem sokkal előttem, a nettó ideje 35 másodperccel jobb volt, mivel vagy 25 másodperccel később rajtolt, mint én. Hát jobb is, hogy a pályán nem maradtam előtte, elég idegesítő lett volna, ha hátrébb sorolódok a pályán számolt helyezésnél... Egyébként így már teljesen érthető számomra, hogy OB-n, meg úgy általában a világversenyeken miért a bruttó idő dönt, nem jó, ha nem az az eredmény, ami a pályán látszik, persze nagy létszámú amatőr versenyeken muszáj a nettó idővel számolni, hiszen percekig is eltarthat a rajt. Az órámat megint nem állítottam le, a hivatalos időm 21:06, ami a pontosan 5k távon 4:13-as átlagtempó, ez most meglepően gyors volt. Persze ez a tempó másrészről azért nem túl fényes, ilyet tudtam már egy éve 7k-n is Fehérváron, tavasszal pedig a Vivicittán a 10k 5 kilométeres részideje 19:42 (3:56/km) volt... Viszont az átlagpulzusom csak 171 lett, ami tényleg egy tempóedzésnek felel meg, akadnak itt még tartalékok, bárcsak tudnék már rendesen edzeni, hogy kihozhassam őket. Somogyi Károly nyert, megvédve a tavalyi címét (tavaly 19:08, idén 19:52-es idővel), szóval jövőre össze kell szednem magam, és megnehezíteni neki a címvédést :) Meglepetésemre felnőtt kategóriában 2. helyezett lettem, így persze az eredményhirdetést is megvártam, bár a korosztályos dobogókat annyira nem szeretem, most ez nagyon kellett a lelkemnek. A sok támogatónak köszönhetően pedig elég sok ajándék is járt hozzá, köztük 2000 forintos Decathlon utalvány és egy Csodák Palotája belépő is, így életemben először "kerestem" egy futóversenyen, hiszen a nevezési díj csak 3000 forint volt. :)

Dobogón állni azért mindig jó, még ha csak korosztályos is :)

Gábor Úton

Piskóta futam III. 5k

Főleg hosszabb terepversenyek előtt sokan szeretik bejárni a pályát, hogy a versenyen majd kiélezett helyzetben ne okozzon gondot az útvonal követése. Úgy tűnik én teljesen fordítva vagyok összerakva, minél jobban ismerem a környéket, annál jobban összezavarodok, és képes vagyok többször eltévedni, mint ahány kilométerből áll a verseny :)

Mivel már csak egy hét van a tavaszi célversenyemig, a Vivicitta 10k-ig, így megint nem volt kérdés a táv, 5k-nál hosszabb versenyt futni ilyenkor már nagy hiba lenne. Az 5k viszont épp jó, és nem is kell visszafognom magam, ezt még nyugodtan végignyomhatom. Az utóbbi hetekben leginkább a gyorsaságra koncentráló edzéseim voltak, amiket azért érzek a lábaimban, úgyhogy a verseny előtti nap egy laza futást csinálok csak, és ha már itt van a szomszédban, gondoltam akkor befutom a pályát. Előzetesen nem néztem meg semmit, futás közben viszont hamar kiderült, hogy nem ugyanaz lesz a pálya, mint tavaly. Futottam tovább a szalagozást követve, de amikor már egyértelmű volt, hogy a hosszú távot követem, akkor szépen elkanyarodtam haza. Otthon megnéztem a térképen, tényleg máshogy lesz a pálya, viszont sokáig jó fele futottam, így kicsit izgultam amiatt, hogy nem vettem észre, hol kellett volna letérni a rövid távra.

Kisfiam is velem jött :) Fotó: Gorácz József

A verseny előtt még mindig izgultam kicsit a tájékozódás miatt, főleg hogy a tavalyi második Blazsek Zoltán inkább a hosszú távot választotta, így eléggé valószínűnek tűnt, hogy egyedül kell elöl fussak. Hamar megnyugtattak viszont, mert kiderült, hogy az útbaigazító táblákat csak este tették ki, így nem is láthattam még délután őket :) Szerencsére kisfiamat is tudtam vinni, több jelentkező is volt a felügyeletére, amíg futok. A bemelegítést nem vittem túlzásba, inkább beszélgettem az ismerősökkel, ritkán van ilyesmire alkalmam :) A rajt előtt is elmondják merre kell futni, majd rövid visszaszámlálás után kilövök.

Jól kaptam el a rajtot :) Fotó: Gorácz József

Úgy tűnik, hogy gyorsan el akarom dönteni a versenyt, bár lejt a pálya eleje, azért a 3:40-es tempó így sem nevezhető nálam alibizésnek :) A patakig vezető kb. 1,2 kilométeres szakasz a szántóföld melletti szekérút, aminek a felénél két srác próbál balra terelni, nem túl sikeresen. Nem értem hova kellene balra fordulni, a pálya egyenesen kéne menjen, mondom is, hogy az 5k távon vagyok, amire mondják, hogy igen, itt balra. Befordulok teljesen balra, de hallom, ahogy kiabálnak, hogy "rögtön jobbra", úgyhogy gyorsan meg is fordulok, akkor értem meg, hogy a szekérúttal párhuzamosan futó régi útra kell bemenni. Futok erre néhány éve, ennek a régi útnak a felső része már rég futhatatlan, edzéseken mindig kint futok egyenesen az úton, emiatt meg se fordult a fejemben, hogy a versenyen majd bent kell, tavaly se kellett. Ismeretlen terepen semmilyen probléma nem lett volna, de így még emberi segítséggel is nehezen találtam rá a pályára :)

Fotó: Metz Dóri

A kis megtorpanás közben láttam, hogy már elég jelentős előnyöm van, de nem tudom mennyit vesztettem, így tartom a tempót. A pataknál futok a szokásos úton, mint utóbb kiderült, itt megint eltévedtem :) Itt is bent kellet volna maradni a fás részen, de mivel kidőlt fáktól az se látszik, hogy van ott egyáltalán út, na meg mindig kívül futok, megint jobban tudtam merre kell menni :) Persze hozzá tartozik, hogy azért itt eléggé figyelni kell az embernek a lába elé ilyen tempónál, ami egy kicsit beljebb lévő szalag észrevételét igen megnehezíti. Szóval második kilométer, második eltévedés. Ez szerencsére csak legfeljebb néhány tíz méter pluszt jelentett, mivel párhuzamosan megy a két út egymástól nem messze, és hamarosan oda is érek a kereszteződéshez, ahol a párhuzamosok találkoznak :)

Itt megint megállok pár másodpercre, mivel nem tudtam, hogy nem jó fele futottam, kellett kis idő, amíg rájöttem mit kellett volna, és hogy merre tovább. Már leginkább annak örültem volna, ha valaki utolér, hogy ne egyedül kelljen futnom, de nem látok sehol senkit. Futok tovább követve a szalagozást, majd kb. 400 méter után 5k-s útbaigazító táblát is látok, így a dombra felmenetben szépen lenyugszok, ez már ugyanaz, mint tavaly. Fentről próbálok visszanézni, de továbbra se látok senkit, lefele azért megint belehúzok, biztos, ami biztos. Mint utólag kiderült, itt megint nem jó fele futok, kb. 100 méter után élesen be kellett volna fordulnom balra, én meg verettem egyenesen 3:30-as tempóban :) Mivel erről semmit se tudok, futok szépen tovább, esküszöm még szalagok is voltak.

Ébredezik a természet

Úgy egy kilométernyi békés futás után hirtelen egy csomó futóba botlok, majd Hugyecz András is érkezik szemből, akinek gyorsan neki is szegezem a kérdést, hogy miért fordított irányba futnak? Tegnap a sikertelen pályabefutás után megnéztem a térképet, amin egy szép négyzet volt, meg egy hosszú egyenes oda-vissza szakasz, hirtelen azt hittem, hogy ők másik irányba futják be a négyzetet. Nagyon összezavart ez a dolog, és azt sem vettem észre, hogy olyan szakaszon futok, amit ma már futottam a versenyen... Elérkezve ugyanahhoz a táblához, ahol egyszer már jó irányba követtem, most a másik utat választom, mivel a megtett távból egyértelmű, hogy nem futhatok tovább a domb felé. Na itt jött jól először a terepismeret, attól függetlenül, hogy így is rossz irányba futok tovább a hosszú táv pályáján :) Szerencsére a tegnapi kaland miatt hamar felismerem a helyzetet, így gyorsan visszafordulok, és mivel már annyit kavarogtam, hogy a versenynek már tökmindegy, úgy döntök, hogy az általam ismert úton visszafutok a rajt/cél-hoz, függetlenül attól, hogy merre kéne haladni. Egyébként erre kellett.

Feltűnök a távolban, idegből hajrázva Fotó: Gorácz József

Már nem igazán forszírozom a tempót, gyorsan futok, de nem versenytempóban, nincs már mit erőltetni. Sokakat megelőzök, de hirtelen már abban se vagyok biztos, hogy egy távon vagyunk-e, aztán a kerítés melletti részen két srác utolér. Mi a rák? Elengedem őket, de nem értem a dolgot, oké, hogy már nem erőltetem a futást, de azért 4:30-4:40 így is, és gyorsabbak, de akkor hol voltak a verseny elején? És kik azok akik meg sokkal lassabbak, számolgatok, hosszú távosok elvileg nem lehetnek, csak 40 perccel indultak korábban, legfeljebb az eleje érkezhetne hamarosan, akkor mégis a két srác lehet hosszús? Igazából teljesen mindegy, csak valamivel le kell foglalnom az agyam, amíg visszaérek :) A végén még idegből hajrázni kezdek, és a cél előtt nem sokkal utolérem, majd megelőzöm Andrást. Mint kiderült, ezzel a mozdulattal végül megszereztem a korosztályos győzelmet, az abszolút 4. helyet és 3. férfit, amivel semmi gond nem lenne, ha kevés lenne a tempóm a győzelemhez, de itt ma nagyon nem volt az. Viszont a Decathlonos csősálnak nagyon örülök, tök hasznos lesz télen.

Itt már elöl Fotó: Gorácz József

Összesen végül 6,4 kilométert futottam, András 5,2-nek mérte a távot, úgyhogy kb. 1,2-t tettem rá, ami nem kevés ekkora távon :) Az átlagtempóm 4:31/km lett, ami nem is olyan rossz, azért csak volt benne 104 méter szint is, na meg elég sokszor kiestem a ritmusból, a végén meg már nem is erőltettem, szóval legalább a formámmal sok gond nincs. Viszont a pályakövetésem katasztrofális volt, ami nagyon elgondolkodtató, és érdemes ezt figyelembe vennem a jövőben terepversenyeken. Az biztos, hogy előreszaladni többé nem fogok, maradok az élbollyal, és inkább csak akkor próbálok ellépni, ha már nem sok van vissza, és biztos vagyok az útvonalban. Tévedtem már el persze korábban is, de itt most azért más volt a nagyságrend, ennyire nem szoktam bénázni, de kétségtelen, hogy a tempóm is elég jól alakul, és emiatt sokkal jobban kell a lépéseimre koncentrálnom, kevésbé tudok a pályajelölésre figyelni. A következő versenyeken ilyen gondom nem nagyon lesz, a vasárnapi 10k-n meg aztán pláne, ott tényleg csak a megfelelő tempójú futásra kell koncentrálnom, semmi másra. Már nagyon várom :)

Korosztályos első hely :) Fotó: Gorácz József

Gábor Úton

Futapest Mende terepfutás 2018.

Bár alapvetően most épp egy rövid alapozó időszakot tartok, amikor nem nagyon kéne versenyezni, de hát szomszéd település, Futapest, szóval beneveztem. Végülis az embernek nem sűrűn van lehetősége olyan versenyre mennie, ahova át tud kocogni a rajthoz. :) A rövid táv tulajdonképpen jól bepasszintható volt az edzéstervbe, szombaton eleve 20 perc tempót akartam futni egy órányi lassú körítéssel. A rövid táv 4,4 km 70 méter szinttel, az mintha pont 20 perc tempó lenne. :) Odafele kocogáskor azért nem voltam teljesen odáig az ötletemtől, a kellemes hűvös hajnali futást elcserélni az autók melletti napon aszalódásra nem tűnt jó üzletnek. Persze csak fél óra, és már ott is voltam, elintéztem a nevezést, aztán gyömrői futókkal találkoztam. Apuka a hosszú távon korábban elrajtolt, két lányuk az 1 kilométeres távon indul, viszont kiderült, hogy az nem oda-vissza pálya lesz, hanem csak oda... Ez elég furcsa megoldás, anyuka el is indul a cél felé, hogy ott várja majd őket, én meg velük maradok a rajtig. Mivel elvileg a két rajt között 20 perc különbség van, inkább úgy döntök, hogy elkísérem őket, nehogy eltévedjenek. Szépen futnak, bár végig emelkedik a pálya, a befutó meg egy nagyon meredek rész tetején van. Így még érthetetlenebb, hogy miért nem oda-vissza ment a pályájuk? Közben szólnak, hogy 1 percem van a rajtomig, nem is igazán értem, pedig annyi a titok, hogy a hosszú táv és az 1 kilométeres is csúszással indult, de akkor meg csak nem fogják az enyémet pontosan indítani? Mindenesetre ezt a kilométert meglehetősen gyors tempóban tettem meg a rajtig, az utolsó 600 méterre indítottam csak el az órát, de az alatt futottam egy PB-t 400 méteren (1:25, 3:33/km)... Ez nem épp ideális bemelegítés, a végén már anaerob küszöb fölött voltam. A rajt persze rengeteget csúszott, bőven ráértem volna, még kisdologra is volt időm, és ki-be álltam a rajtterületről, mert a napon nagyon rossz volt állni.

A képen elöl Szekeres Ferenc, 2:12:35-ös maratoni idejével második a hazai örökranglistán

Rosszul helyezkedtem, a rajt után nagyon feltartottak, előzni alig tudtam, viszont rengeteget kivett belőlem a futók cikk-cakkban kerülgetése az emelkedőn felfelé. Persze fel is idegesítettem magam, és így túl erős tempót vettem fel, mielőbb ki akartam jutni a tömegből, hogy végre szabadon futhassak. Mire végre nagyjából sorba rendeződtünk, megnéztem volna, hogy pulzus terén hogy állok, de valami irreálisan alacsony értéket láttam az órán, és hogy nincs elég szorosan a kezemen. Tipikus, amíg átkocogtam othhonról a rajtig teljesen jól mért, és azóta nem állítottam rajta, de most persze nem jó. Talán erősebben mozognak a karjaim a verseny hevében, és így könnyebben elmozdul a csuklómon, vagy meg vagyok átkozva, másra már nem tudok gondolni. :) Feszesebbre állítom, de még várni kell, míg megjavul, és közben rá is fordulunk az első kilométer végét jelentő meredek emelkedőre. Látom, hogy előttem van aki sétára vált, határeset, inkább maradok a futómozgásnál, bár már most érzem a lábaimat, nem gondolom, hogy spórolnom kéne. Érkeznek a pulzusadatok, 180 fölött vagyok, hú, azért ez egyetlen kilométer után elég durva, viszont rövid a verseny, nyomni kell neki. A következő 500 méteren még emelkedik, és kezd durván nehézzé válni a futás, az egyre enyhébb emelkedőn nem sikerül megfelelően ritmust váltanom. Még elszomorítóbb lesz a helyzet, amikor már teljesen sík a pálya, és egyszerűen nem tudok tartósan 4:30 alá menni, ami gáz, valami nem stimmel. Sejtem, hogy elfutottam, majd biztos is leszek benne, amikor elkezdenek előzni. Mérges, és nagyon csalódott vagyok, simán kéne tudnom tartani a többiek tempóját, ha nem csinálom ki magam mindössze 1500 méter alatt.

Szép lassan lecsökken a pulzusom, mire kezdődik a lejtő, már épp az anaerob küszöböm alá ér, de egyszerűen továbbra sem tudok gyorsítani, teljesen elsavasodtak a lábaim. Elég lelombozó úgy futni, hogy esélyem sincs visszatámadnom az engem lehagyókat, pedig lejtőn általában elég jól le tudok száguldani, ha a lábaim rendben vannak. Tovább csökken a pulzusom, már csak 170, és megérkezek ahhoz az elágazóhoz, ahol elkanyarodtunk az elején, azaz már egy kilométer sincs vissza. Elkezdem erőltetni, kicsit sikerül gyorsulni, kicsit emelkedik a pulzus, többen már nem előznek meg a célig. A befutó után emlékérmet kapok, eddig ez nem volt szokás a Futapestes versenyeken, persze lehet, hogy ez csak egy kivételes alkalom, majd kiderül. Hirtelen nem látok senkit, ezért inkább elindulok a pályán szurkolni a befutóknak. Ettől sokkal jobb lesz a kedvem, úgysem volt semmi jelentősége ennek a versenynek, és közben az is tudatosul bennem, hogy nem is indultam még 10k-nál rövidebb távon, szóval semmi rutinom nem volt eddig, hát most már legalább egy hangyányival több van.

Első 10k-nál rövidebb verseny, első korosztályos dobogó. Talán eddig nem jó távokon próbálkoztam? :)

András befutóját még mindenképp meg akartam várni, megbeszéljük a versenyeinket, és közben a rövid táv eredményeit kiragasztják. Abszolút 21. hely, 20. férfi, rosszabbra számítottam, de ami még jobban meglep, hogy korosztályomban 3. lettem! A Futapestes rendezvényeken mindig van korosztályos eredményhirdetés is, nyilván nem hagyhatom ki, hogy dobogóra álljak, még ha a futásom alapján annyira nem is érzem megérdemeltnek. Otthon megnézve az adatokat látom csak igazán, hogy mennyire elfutottam a versenyt: kb. a 30. helyen rajtoltam, az első kilométer végén 12. voltam, innen csúsztam hátra a 21. helyre. A versenyen az utolsó 600 métert 4 perces, míg előtte ugyanezt a rajthoz sietve 3:33-as tempóban futottam meg, ebből is elég jól látszik, hogy mennyire rossz állapotban voltam már a verseny végén. Viszont az elég bíztató, hogy már egészen elöl tudok futni viszonylag jó mezőnyben, és hogy igazából még ennél is jobb időt tudnék futni, ha kicsit jobban koncentrálnék.

Az első kilométeren hibás a mérés, utána meg jól látszik a pulzus csökkenése az elfutás miatt

A futás Strava-n: https://www.strava.com/activities/1550926819

Kövess Facebookon is! https://www.facebook.com/gaboruton/