20. Fenyves Futás

Az utolsó lehetőség a célversenyem előtt, hogy csiszolgassak a taktikámon. Sajnos a pályáról nem sikerült sokat találnom a neten, de még a helyszínen is lemaradtam a tájékoztató elejéről, valami körökről volt szó, és hogy vannak nyilak az aszfalton. Csak a nálam szokásos menet, ideje lenne kicsit odafigyelnem erre...  Olyan kevesen indultunk a leghosszabb, 20 kilométeres távon, hogy én még vártam a versenyzőket, és őszintén szólva kicsit meglepetésként ért a rajt. :) Mondjuk így legalább nem sokat kellett helyezkednem, hogy a mezőny hátsó felében legyek, teljesen utolsó helyről vágtam neki a versenynek. Az órámat jókor indítottam, de hamar kiderült, hogy a pulzuszóna még edzéshez van beállítva. Tippre egy-másfél perc kellett az átállításhoz, ami később erősen nehezítette az átlagtempóm ellenőrzését.

Utolsó helyen, még :) Fotó: kefekomarom.hu

Kicsit megindulok, megelőzök pár embert, próbálom felvenni a verseny elejére tervezett pulzust. Az árnyékos erdőbe befordulva jut eszembe, hogy a sapkát megint elfelejtettem felvenni. Árnyékban 28 fok, csak reménykedem, hogy keveset futunk majd a napon. Beállok a saját tempómra, egy srác lassan megelőz. Tartom még a 160-163 körüli pulzust, a második kilométer után 165-ön folytatom, így már csak nagyon lassan szakadok le az előttem lévőről. A kilométer jelzésekből megfejtettem, hogy három, szinte pontosan 6 kilométeres kört fogunk futni. A pálya jó, majdnem teljesen sík, bár az időimet utólag elemezve azért kirajzolódik 2 olyan kilométer, ami minden körben egyformán lassabb volt.

Az első kör eseménytelenül tellik el, és mivel a pálya ezután már nem tartogathat semmiféle meglepetést, az 5:30-as átlagot illene behúznom. Minden kilométernél ellenőrzöm, hogy belül vagyok-e, és bár határon vagyok folyamatosan, úgy érzem menni fog, nem fáradok. Meg is lepődök, amikor féltáv környékén megelőz egy srác, szeretném tartani, de még sok van hátra, nem akarok nagyon kockáztatni. Egy kicsit azért emelek a pulzuson 167-169-re, szerencsére ez épp elég ahhoz, hogy ne szakadjak le tőle. A második kör vége felé épp azon gondolkodom, hogy a mezőny elejének milyen tempót kellene mennie, hogy lekörözzenek, amikor egy versenyző valami nem evilági sebességgel robog el mellettem, és  annyira vizes, mitha épp most szállt volna ki egy medencéből. Számomra felfoghatatlan volt az a tempó, szerintem még a csúcssebességem sincs ekkora.

A sokkomat csak a harmadik kör megkezdése tudja oldani, ekkor mi kezdünk el utolérni, és elhagyni rövidebb távon futókat. A zselét is megeszem, bár nincs nagyon kedvem hozzá, eléggé undorodom a tömény édes íztől. Az izót is már csak fele hígra keverem, így sokkal jobb, de egy kis sajtért és olívabogyóért ha nem is a fél karomat, de néhány másodpercet azért odaadnék. A kör végéhez közeledve úgy számolom, hogy kicsúszok az 5:30-as átlagból, ezért azt a döntést hozom, hogy a 18-as kilométer után robbantok, és ezúttal nem csak az utolsó ezrest nyomom meg. Ennek a versenynek számomra főleg a tanulás a célja, az eddigi 18 kilométer pedig már megmutatta, hogy képes vagyok a félmaratoni távon is beosztani az erőmet, ezen nem változat az, ha elrontom a legvégét. Még mindig közel vagyok az előttem lévőhöz, és bár a helyezés aztán tényleg nem számít, de ha már robbantok, legyen benne némi taktika is. Óvatosan fokozom a tempót, majd a 18-as jelzés melletti elhaladás után már jelentős tempókülönbséggel előzök, ami reményeim szerint kellően demotiváló lesz a versenytársamnak, és még csak eszébe sem jut, hogy követni próbáljon. Meglepően jól esik a tempóváltás, és úgy tűnik tudom is tartani. Hamarosan feltűnik előttem egy újabb versenyző, aki még az elején előzött meg, mellette is elrobogok.

A sárga pólos más távon van, én elöl, közel mögöttem a két üldözőm Fotó: kefekomarom.hu

Nem néztem hátra egyszer sem, próbáltam magabiztosnak tűnni, viszont az aszfaltos részhez közeledve erősödő lihegésre lettem figyelmes mögöttem. Közeledik a verseny vége, minden erőmet összeszedve ráteszek még egy lapáttal, és úgy hallom, hogy sikerül is meglógnom. Ismét hatalmasat tudok hajrázni, bejön az "inkább összesek a célban, de nem előz meg senki" taktikám.

Az utolsó métereken már repülök :) Fotó: kefekomarom.hu

Csipogtatás 8 másodperccel az üldözőm előtt :)

A mért adatokat elsőre megnézve eléggé csalódott lettem, mert nem lett meg az 5:30-on belüli átlag, pedig meg voltam győződve róla, hogy sikerült. Gyanúsan hamar véget ért az utolsó két kilométeres hajrá is, ami nem csoda, mivel a mérésem szerint csak 19 km volt a táv. Hát így még jobb döntésnek bizonyult a korai hajrá, merthogy egyáltalán nem volt korai. 1:45:49 lett a hivatalos eredményem, ami hivatalos táv adat hiányában a mért 19 km-el számova 5:34 /km-es átlagot jelent. Teljesen rendben van egyébként ez az eredmény, jelenleg nagyjából ennyi van bennem, és mostanra megvan a kellő tapasztalatom, hogy ezt ki is tudjam hozni magamból. Megfelelően koncentrálva, nem elfutva az elejét ez a táv már könnyedén megy, nem volt holtpont, de még hullámvölgy sem. A tempóm viszonylag egyenletes volt (5 km-es átlagok: 5:22; 5:35; 5:42; 5:37), 6 percet elérő ezresem pedig nem is volt. Felkészültem.

Nem hagyott nyugodni, hogy a második körömben ki száguldhatott el mellettem. Vajon egy rövidebb távos sprintelését láttam, vagy valaki tényleg ennyire gyors volt ezen a távon? Hát valaki tényleg ennyire gyors volt, a távomon győztes Balázs Levente volt az, akinek egy maraton is csak 2 és fél óra... Eléggé maradandó élmény volt látni őt futni. Előttem végzett Szőnyi Ferenc is, mondhatni erős volt a mezőny, ahol én a 21 indulóból 15. lettem, azaz bőven nem utolsó.

Bekerültem a TV-be is! :) Persze nem a szuper helyezésem miatt, hanem a verseny után odaadtam a kamerával készített felvételeimet, amikből egész sokat tudtak hasznosítani:

http://www.komaromtv.hu/uploads/media/news/1472129463yq_fenyvesf.mp4

Szervezők honlapja: http://kefekomarom.hu/

Futapest - Csobánka terepfutás

Az első félmaratonom nem igazán a terveim szerint alakult, ami után az edzés se ment valami jól. Az első hét még rendben volt, de a másodikon erősödött a jobb combomban hátul hetek óta jelenlévő kis fájdalom. A hét végi hosszú futáson végül minden előjel nélkül a bal térdem mellett vágott be egy olyan görcs, hogy inkább sétára váltottam, nehogy nagyobb baj legyen. Nincs mese, kicsit vissza kell vegyek a lendületből, így ennek megfelelően átdolgoztam az edzéstervem: egy ideig nincs sprintelgetés, és a heti távban is visszalépek valamennyit. A mostanában erősen hanyagolt tornával is újra barátkoznom.

Az előzmények miatt a versenyen való indulásom végig kétséges volt, de nagyjából helyrejöttem, az utolsó héten már terv szerint ment a felkészülés. Az elvárásaim így kezdetben csupán arra korlátozódtak, hogy ne sérüljek le nagyon durván. Aztán persze ahogy közeledett a verseny, ahogy egyre jobb formában voltam, mégiscsak kitűztem célként, hogy az ehhez a versenyhez igen hasonló karakterű Kaptárkövek Trail-en futott tempót hozni akarom. A múltkori gyomorprobléma miatt a verseny előtt egy órával ettem kis müzlit, hogy ne legyen teljesen üres a hasam, hátha így jobb lesz. Bár a rajtra erősen beborult, és vészjóslóan dörögött is az ég, a sapkát ezúttal nem hagyom el, sose lehet tudni mikor csap le ránk teljes erejével a Nap. Szépen elhelyezkedek a hátsó régióban a rajthoz, próbálok nagyon koncentrálni arra, hogy ne fussam el az elejét. A tervem a előzőnél jóval alacsonyabb, 165-ös átlagpulzus, 160 - 165 - 170 harmadokra osztva a versenyt.



Valahol a hátsó sorban bújok meg :) Fotó: Futapest.hu

A rajt után hamar elérem a magamnak szabott pulzust, amit tartok is becsülettel, érzésre el is hagy szinte a teljes mezőny. Ahogy a második kilométernél erősebben emelkedni kezd, sokan váltanak sétára, én sem teszek másként. Elkezd esni, kitárom a karjaim, leveszem a sapkám, hogy minnél nagyobb felületen érjenek a hűsítő cseppek. Néhány dörgés után hirtelen ömlik rám a víz, ennél jobb nem is lehetne! Kislányom épp ekkor rajtol a rövid távon élete első, nem iskolai futóversenyén, és bár Ő sem ilyed meg egy kis esőtől, remélem nem lesz sok neki a jóból. Szép lassan kialakul körülöttem egy, az enyémhez igen hasonló stílusban haladó csapat, ugyanakkor kezdünk belesétálni, majd az emelkedő enyhülésével futni is. Igen lassan, de biztosan közeledek az előttem lévőkhöz, és az ötödik kilométer végére, mire a Hosszú-hegy megmászásával letudjuk gyakorlatilag a teljes, 300 méteres szintemelkedést, sikerül 3-4 versenyzőt megelőznöm. Egy néhány méteres szakaszon balra csodálatos kilátás tárul elém, tényleg magasra felkapaszkodtunk, nem csak úgy éreztem. :)

Síkra vált, majd enyhén lejteni kezd a terep, és a számomra legkedvesebb, klasszikus egynyomtávú erdei ösvényen kezdhetek végre rendesen futni. Nagyobb lendülettel előzgetek, mígnem már nem is látok senkit magam előtt, csak az erdő, a kanyargó ösvény, és a rendületlenül szakadó eső vagyunk. Imádom ezeket a perceket, amikor a tudatos gondolkodás szinte teljesen kikapcsol, csak a tökéletes harmónia marad. Egy frissítőpontnál vált széles, köves szekérútra a terep, hát ez már annyira nem jön be. Hamarosan a pulzusom is kezd csökkenni, valahogy olyan kemény ezen futni, a combhajlító izmaim kezdenek fájdogálni. Mindeközben az 5 kilométeres távon mostanában kell célbaérnie kislányomnak, sokat gondolok rá, csak reménykedni tudok, hogy tartotta magát a megbeszéltekhez, és nem hajtotta túl magát.

Az 5 kilométeres táv rajtja Fotó: Futapest.hu

A verseny 2/3-ához érve emelhetném a pulzusom 170-re, próbálok is gyorsulni, de egészen addig nem tudom elérni ezt a szintet, amíg kicsit kevésbé nem kezd lejteni az út. Ekkor viszont újra közeledni kezdek az előttem lévőkhöz, majd előzök is néhányat. Ismét erdei ösvényre fordulunk, ami nagyon meredeken lejteni kezd. Szeretném ha nem esne vissza a pulzusom, eszeveszett száguldásba kezdek, csak úgy repülök lefele. Tiszta sár minden, néhol mini patakokban gázolok, iszonyatos koncentrációt igényel, hogy ne csússzak meg, és ezt nagyon élvezem! Legalább 5-6 versenyző mellett suhantam el, majdnem itt voltam a leggyorsabb az egész verseny során... Az utolsó kilométeren elkezdek még egy hajrát, de a felénél kicsit vissza kell vennem, hogy az utolsó száz méteren beszáguldhassak a célba.

Az órámra pillantva számomra hihetetlen, 1:11 -es időeredményt látok, ez biztosan 6 percen belüli átlagtempó! Egészen pontosan 5:54 perc/km lett a végeredmény, ami messze felülmúlja a Kaptárköveken elért 6:40-es átlagomat. Hát a verseny elején felfelé kaptatva, időnként 8 perc feletti ezresekkel nem igen számítottam ilyen eredményre, de az utolsó 7 kilométer 4:50 -es átlagtempója végül jól meghúzta a versenyátlagot. Azt hiszem visszataláltam a megfelelő pulzustartományba, ahol nem csinálom ki magam az első pár kilométeren, és így a verseny második felére is bőven marad erőm. Ezúttal persze az időjárás is nagyon sokat segített, a sár nemigazán lassított, viszont az eső hűtése valósággal szárnyakat adott, és úgy tűnik, hogy sokkal többet lassít rajtam a meleg, mint eddig gondoltam volna.  A győzteshez képest ezen a versenyen volt a legkisebb a lemaradásom, mindenképpen jó úton haladok. A pálya a köves szakaszt leszámítva nagyon tetszett. Az elején az alig 4 kilométeren 290 méternyi szintemelkedés elég emberes volt, de már egyáltalán nem érzem szenvedésnek az emelkedőket, és biztos vagyok benne, hogy egyszer meg is fogom futni ezeket.

A legjobb része a napnak viszont még hátra volt: az eredményhirdetésen kislányomat a dobogó legfelső fokára hívják, első lett a korosztályában! Nagyon büszke vagyok rá, és tovább fogok dolgozni azon, hogy egyszer majd a nyomdokaiba léphessek :)

A nap fénypontja :)