Manna ABC 10k 2021. (Wizz Air)

Úgy tűnik ez lesz az a rendezvény, amin minden évben elindulok valamilyen távon :) Több félmaratonom között az elsőt is itt futottam, de tavaly óta már inkább a 10k-t választom az ilyenkor szokásos hőség miatt.

---

2016: https://gaboruton.blogspot.com/2016/09/31-wizz-air-budapest-felmaraton.html

2017: https://gaboruton.blogspot.com/2017/09/32-wizz-air-felmaraton.html

2018: https://gaboruton.blogspot.com/2018/10/wizz-air-budapest-felmaraton-2018.html

2019: Kocogós félmaraton, nem született poszt

2020: https://gaboruton.blogspot.com/2020/10/wizz-air-10k-2020.html

---

Az idén viszont kellemes 20 fokot és teljesen felhős időt jeleztek előre mindvégig, ami nagyon jól hangzott, kár hogy reggel hétágra sütött a Nap, és szépen fel is melegedett az idő a déli rajtig. Na mindegy. Az 5 héttel ezelőtt emlegetett "körvonalazódó felkészülési tervem" gyönyőrűen testet öltött, és azóta is teljes sikerrel fut! Az 5 hét alatt mintegy 350 kilométert tettem a lábakba, és a verseny hete is erős volt, szóval nem ide időzítettem a formám. Ez nem egy célverseny, inkább ezt engedtem el, minthogy az alapozásba zavarjak bele. Ennyi futás után viszont még fáradt lábakkal is javulnom kell, főleg hogy végre a fogyás is kezd sikeres fordulatot venni: a verseny reggelén "csak" 69,5 kg-ot mutat a mérleg.

Jó korán kimentem a helyszínre, meg akartam nézni a félmaraton befutóját, és UB csapattagokkal is talán sikerül találkozni. Jenkei Péter érkezett elsőként brutál tempóval, jó volt nézni, nagyon motiváló. Kedvenc idézetem ebből az interjújából: "Pontosan szoktam végrehajtani az edzéstervben leírtakat vagy a szóban megbeszélteket, heti szinten legfeljebb néhány kilométer eltérés fordul elő. Viszont mindig pozitív irányba, kevesebbet soha nem futok az előírtnál." Ebben van a lényeg. Nőknél Szabó Nóra érkezett számomra megdöbbentően hamar, rendkívül jó futó, nagyon nagy időt futott, konkrétan 9. legjobb magyart... Néztem még egy darabig a befutókat, aztán felvettem a rajtszámot, és sikerült az egyik UB csapattaggal is összefutni és beszélni pár szót, majd a gyömrőiekkel bandáztam a bemelegítésig. Minden előrejelzés ellenére tökéletesen tiszta az ég, a Nap erősen süt, és elég rendesen felmelegedett a déli rajtidőpontig. Igazából azért még így is szerencsénk van, augusztus végén minden ami 30 fok alatt van, már áldás :) Nem is esik jól a bemelegítés, magas a pulzusom, véglegesen el is dől, hogy nem kezdek 4:40-nél gyorsabb tempóban.

A verseny

Kicsit bizonytalanul keresem a helyem a rajtnál, nem akarok úgy járni, mint a K&H-n, de túl elöl se lenne jó, próbálok ránézésre valami jó helyet találni. Ez végül elég jól sikerül, zavartalanul tudom megkezdeni a versenyt, nem is lövök ki, szépen felveszem a tempóm. Így persze az első kilométerben rengetegen előznek, de elég hamar kifulladnak, és szépen jövök vissza, majd a második kilométer végére stabillá válik körülöttem lévő mezőny. Egészen könnyedén megy a futás, a pulzusom is egész alacsony, néha az az ötletem támad, hogy akár gyorsíthatnék is, de szerencsére hamar kiverem a fejemből. Sokáig tudok egy lánnyal futni, de aztán kihúzódok a fal mellé az árnyékba, megelőzöm, és így nem maradt előttem közel az én tempómban egy futó se, felzárkózni pedig túl kockázatos lenne. Jön a felkanyarodás a rakpartról, ez gyorsan meg is változtatja a helyzetet, visszaelőznek páran, az emelkedőkön olyan gyengén megy, nem akarom erőltetni, így meg túl nagy lesz a távolság megint mindenkitől, maradok egyedül.

Az idén felújítás miatt nem kelünk át a Dunán, helyette az alagútba futunk , ami nagyon kellemes hűvös, de itt eléggé szenvedek már az emelkedőn. Megvan viszont a táv két haramada, ezzel nyugtatom magam. Talán túlságosan is lenyugodtam, mivel egy másik lány is megelőz, mint egy gyorsvonat, nézem is az órám, nagyon elbambultam, azonnal felveszem a tempóját. Elkezd lejteni, és hirtelen rendkívül élvezetessé válik a futás, talán túl nagy tempót is vállalok, rendesen felmegy a pulzusom. Ahogy kisimul a pálya, vége az élvezetes száguldásnak, a maradék két kilométer meglepően nehezen megy, tempón kívülre is kerülök, és egyszerűen nem tudok gyorsulni, mintha még túl hosszú lenne a táv. Most még a hajrá is elmarad.

Verdikt

Először kis csalódottság van bennem, hogy a vége nem ment jól, de igazából azért elég ritka, hogy teljesen elégedetten érnék célba :D Az órám már a 100 méteres kapu előtt elütötte a 10 kilit, általában nincs ekkora hiba, de most már az első kilométer táblánál meglepően nagy volt az eltérés, és folyamatosan nőtt. Lehet jobban kelene figyelnem az ívekre, legtöbbször nagyon nagy íven forulok, hogy a tempóm ne csökkenjen, na meg az árnyék vadászat is hozzátesz felesleges oldalirányú mozgást, nem tudom ezekből kijöhet-e összesen ilyen sok eltérés, vagy jobb, ha ennyivel (kb. 1%) inkább mindig számolok. A hivatalos időm 47:48 (4:47/km) lett, de a tempót nyilván az óra szerint próbáltam tartani, ami közelebb van a tervezett 4:40-hez, szóval nincs ezzel nagy gond. Sőt, a hivatalos tempóm épp megegyezik az 5 hete futott versenyével, ami viszont fele táv volt, szóval nagy a fejlődés. Verseny közben persze eszembe jutott a Szabadság-híd előtt, hogy basszus, 2 és fél éve ugyanezen az aszfalton még 4 percen belüli tempóval hasítottam, és de jó lenne újra ott tartani, vagyis de jó lesz! Most nagyon elszánt vagyok, komoly terveim vannak, és ebben a 40 perc áttörése csak egy lépés lesz. Már jártam nagyon közel, tudom, hogy képes vagyok rá, és azt is tudom, hogyan érhetem el. Már csak végig kell csinálni :)

Szép a pulzusgörbe, az utolsó 2 kilométeren még nyomhattam volna. A lyuk szintrajzban az alagút

10k versenyeim összehasonlítása

A 10k táv

Kíváncsiságból csináltam egy kis táblázatot az eddig futott értékelhető 10k versenyeimből, és nagyon hasznos infokat tudtam belőle szerezni. Pirossal jelöltem az brutálisan elfutott, naranccsal a simán elfutott, zölddel a viszonlyag jól megfutott versenyeket. Első és legfontosabb észrevételem, hogy soha nem sikerült a Running Index által jósolt tempót megfutnom, akár 10 másodperccel is simán elmaradok tőle. Edzéseken viszont szinte mindig sokkal jobb eredményeket produkálok, mint a versenyeken, legtöbbször erre van is magyarázat: a reggeli éhgyomrra futás nekem az ideális, versenyen meg ez nyilván kivitelezhetetlen, aztán sokszor a meleg a gond, a pályák se teljesen simák, és minimális elfutás még a legjobban sikerült versenyeimen is van, nem megy a negatív szplit. Ezt érdemes észben tartanom a kezdő tempó megválasztásakor, és jóval óvatosabban kezdeni, mint eddig. Szépen kirajzolódik az adatokból, hogy milyen lenne az ideális pulzusmenetem ezen a távon, és hogy mindig a 3-4. kilométerben dől el a verseny sorsa. Ha ott közel kerül a 180, akkor vége a dalnak, de ha a végén még csak 174 körül járok, abból valami jó fog kisülni. A 40 perc áttörésének kísérlete 2019. áprilisában egy érdekes eset, egyértelműen elfutottam, de közel jártam a jó megoldáshoz, és lehet egészen máshogy alakul, ha az első két kilométerben nem futok gyorsabban a céltempónál. Ma ilyen gond nem volt, jól kezdtem, a végén nem elfutás miatt gyengültem el. A pulzus szerint az utolsó két kilométert még jobban megnyomhattam volna, és igazából lehet, hogy csak fejben nem voltam elég erős a gyorsításhoz, végülis fizikailag nem igazán volt problémám. Ezen is még dolgoznom kell, de alakulok :)

85. Tatai tófutás, Vivicitta 2021

Az év több, mint fele eltelt már, de eddig nemigen volt miről írnom, és most se tudok túl sok pozitívumról beszámolni. Korábban viszont megígértem, hogy a hullámvölgyekből is lesz tudósítás, hát tessék :)

Az év elején még rendkívül jól mentek az edzések, bomba formában voltam, januárban 326 kilométert futottam, és közben edzéstempóban, 160-as átlagpulzussal 1:39:38-as (4:44/km) félmaratonig jutottam. Ez a 3. legjobb félmaratoni időm, csak versenyen futottam eddig ennél jobbat, nyilván jóval magasabb pulzussal, azaz egyértelműen sikerült életem legjobb formáját elérni. Bár a running indexem még nem döntötte meg a 2019 év eleji 65-ös csúcsot, valószínűleg ahhoz még a rendes gyorsító edzések kellettek volna. Februárban viszont kicsit megtört a lendület, felére csökkent a mennyiség. Sajna így hamarosan tetőzött is a formám a 63-as indexxel, ami után még csak enyhe visszaesés kezdődött, de még semmi gond nem volt, előfordul az ilyesmi.

Aztán jött a márciusi korona fertőzés: az addig is kicsit kevesebb futás a karantén alatt nullára redukálódott, a formám szabadeseésbe váltott. Közben a Vivicitta eltolását is bejelentették, amivel végképp elvették minden kedvemet, beindult a stressz evés, két hét alatt sikerült 5-6 kilót visszahíznom... Végülis egész hamar abbahagytam az önsajnáltatást, ahogy kiszabadultam, elkezdtem futni, de mintha megint előről kezdeném. Mennyiségileg nem volt olyan rossz az április és a május, 200 fölé visszatértem, de a versenyek hiánya és azok bizonytalan időpontja miatt semmi minőségi edzést nem végeztem, és a súlyomra se figyeltem, nem megy nekem, ha nincs mire tervezni, meg amúgy is motiválatlan voltam. Annyit sikerült elérnem, hogy az 52-es mélypontról június elejére 58-ig visszatornáztam az indexet, de ez még mindig más kávéház, megint nagyon messze vagyok egy 40 perces 10k lehetőségétől, ami hamarosan be is bizonyosodott.

Running indexem az év eddigi részében. Igen, idén már a második hullámvölgyben vagyok...

85. Tatai tófutás

Facebookot lapozgatva ugrott fel a Tatai tófutás eseménye következő hétvégére (június 5.), szeretjük azt a környéket, tavat körbefutni is szeretek, verseny se volt még az idén, gyorsan neveztem is befele. Épp ezen a héten romlott el az órám, így sajnos a versenyt anélkül kell teljesítenem, nem örülök neki. Reggeli mérlegeléskor 72,3 kg, ez se jó. Süt a Nap, fúj a szél, meleg van, minden ellenem dolgozik. A versenyről olyan nagyon sokat nem tudok írni, de azért megpróbálom összefoglalni: a helyszín nagyon tetszett, a szervezéssel nem volt gond, és nagyon jó volt emberek közt lenni. A bemelegítés igen rosszul esett, nem is volt túl komoly, aztán a rajt után óra nélkül se pulzust, se tempót nem tudtam, és azt se, hogy épp hol tartunk a versenyben... Az elején kb. a megfelelő tempóban kezdtem, de nagyon nem éreztem az erőt, úgyhogy kicsit lelassítottam. Egy lány megelőzött, mögé be tudtam állni 1-2 kilométerre pihenni, amitől kicsit erőre is kaptam, majd beálltam előre a végéig. Itt már lett volna erőm gyorsabban futni, de inkább maradtam felvezetőnek, ha már én is ennyi szélárnyékot kaptam. A pálya nagyon jó volt, teljesen sík, nagy része erdős részeken murván, de teljesen jól futható. Csak a hivatalos adatok vannak meg, eszerint 33:29 lett az időm, a pálya elvileg 7,1 km, szóval 4:43/km-es átlag jött össze. Tekintve a távot, legalább 7-8 percre vagyok a 40 perces 10k-tól, ez ténylegesen más kávéház, amolyan disznócsiga tempó :)

Szeretett órám elhalálozása

is elég fájdalmasan érintett. Több, mint három évig szolgált hűségesen, rengeteg kilométert tettünk meg közösen, hol fagyos hóban taposva, hol hőségben izzadva, hol tengerparton, hol 3000 méter felett a hegyekben, szóval nagyjából minden időben, mindenféle helyeken. Több pulzospántos kínlódás után váltottam erre az optikaira, és nekem nagyon bejött, így mindenképp ezen a vonalon gondoltam továbbmenni. Nem nagyon merültem bele a témába, felületesen nézegettem, hogy manapság melyik óra mit tud, és arra kellett rájönnöm, hogy nekem még mindig jó választás ez, igazából nincs szükségem a drágább órák plusz funkcióira, vagy legalábbis nem ér meg nekem dupla, tripla árat :) Szóval maradt a Polar M430, elég gyorsan sikerül is beszereznem, nem mintha nem lehetne óra nélkül futni, de én nem akarok. Aztán persze ahogy ilyenkor lenni szokott, új óra, új cipő, csak épp a futás hiányzik. Az egész évem nagyon fárasztó a futáson kívüli világban (mondjuk panaszra nincs okom, meg is van az eredménye), ami a motiválatlansággal együtt veszélyes terep, és sajna a júniusban berobbanó hőség volt az utolsó csepp. Minimális futással teltek, múltak a hetek, ismét szabadesésben lévő formával, 74,3 kg-ig felmenő súllyal, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy

a Vivicitta rajtjában állok a 2-es zónában...

Nem, hogy futással nem készültem a versenyre, de még azt se néztem meg, hogyan kéne odamenni. Valamiért a Mexikói útnál parkolunk le, és csak a metrószerelvényben tudatosul bennem, hogy az 1-es metró nem megy a Margitszigetre, mit is keresünk itt? Gyorsan kiszállunk, nézem a térképet, megszületik a vészterv, elsétálunk az 1-es villamosig, persze még a rajtszámot is fel kell vennem, hirtelen kevésnek tűnik az idő. Végül minden jól alakul, Csilláékkal találkozunk, jó lesz a hangulat, kis bemelegítést is megejtünk. Csilla 4:40-es tempót tervez, az jó lenne nekem is, bár nem hiszek benne, hogy menni fog, de miért ne próbálhatnám meg, nem igaz? :) Így kerültem a 2-es zónába, bár még próbáltak áttuszkolni az 1-esben lévő kb. 5 ember közé, de mondom, hogy úgy egy éve, amikor neveztem, még teljesen reális volt az 1-es zónás elképzelésem, de ma nagyon nem az, jól vagyok én itt. A rajt rendben lezajlik, pont megfelelő tempóban kezdünk, bár ez valószínűleg Csilla érdeme, én csak próbálok mellette maradni. Az első kilométert akár még úgy is jellemezhetném, hogy jól megy, valójában viszont felment a pulzusom 179-ig az Árpád hídra vezető emelkedőn, ami nem a könnyed tempó jele. 4:37-nél érünk az első táblához a hídon, és mivel nem néztem még meg a pulzusom, a lejtőn egész optimista vagyok a folytatást illetően, bár a déli napsütés nem igazán esik jól. A híd után észak felé fordulunk, már kezdem egyre inkább nem túl jól érezni magam, ránézek az órámra, látom a gyászos pulzust, úgyhogy kicsit vissza is veszek a tempóból. Lassan kezdek lemaradni, de ezzel még nem is lenne baj, gondoltam amíg 5 perceseken belül vagyok, addig jó. 3 kilométer után viszont a csökkentett tempó ellenére is elérem a 180-as pulzust, és elég rosszul is érzem magam, úgyhogy nem erőltetem tovább, félreállok az árnyékba. Nem bánom meg, hogy így döntök, itt ma amúgy sem lett volna jelentősége az időeredménynek, fényévekre vagyok formában az egyéni legjobbamtól, és az, hogy 4-5, esetleg 10, vagy akár 20 perccel futok lassabbat annál, már tök mindegy, nem éri meg kockáztatni. Szép lassan, többször megállva, folyamatosan vizezve magam jutok el a sziget bejáratáig, ahonnan viszont már élvezettel futok el a célig. Erőt merítek a szurkolókból, a körülöttem futók öröméből, amikor célba érnek, talán először, fantasztikus érzés, jól emlékszem még milyen volt :) Csillának pedig sikerül teljesítenie a célkitűzését, és 11. helyre fut be, fantasztikus eredmény! Ráadásul közben kétszer is segített rosszul lévő lányoknak, minden elismerésem!

Ha a pulzusom eléri a 180-at, onnan már nem sok van vissza...

Egyéni legrosszabb

Így esett, hogy sikerült egyéni legrosszabb időt futnom, ami persze azért nyilván nem reális, de egyértelműen jelzi, hogy baj van. A Running index pontosabb, visszaesett megint 52-re, szóval ugyanott vagyok, mint április elején, a korona után, ami azért még mindig jóval jobb, mint amikor az első versenyemen ennél jobb időt futottam. Egy halom versenyre be vagyok nevezve, persze a legtöbbre el lehet menni alibizni, de a maraton is jön, és azt bizony most nem tudnám lefutni, arra mindenképp rá kell gyúrjak. A másik meg az Ultrabalaton, ott meg a csapattársakat nem hagyhatom cserben, csak jó formában lehet odaállni. Úgyhogy ez most egy elég kijózanító pofon volt, világosan megmutatta, hogy nagyon kevés már az időm, azonnal neki kell állnom keményen edzeni, akkor is ha hőség van. Nincs több kifogás!

Wizz Air 10k 2020.

Annyi sok jó verseny van, de talán nem véletlen, hogy néhányra rendszeresen visszajárok. Nem, nem csak azért mert a Wizz Air volt az első :)

---

2016: https://gaboruton.blogspot.com/2016/09/31-wizz-air-budapest-felmaraton.html

2017: https://gaboruton.blogspot.com/2017/09/32-wizz-air-felmaraton.html

2018: https://gaboruton.blogspot.com/2018/10/wizz-air-budapest-felmaraton-2018.html

---

A Wizz Air volt az első aszfaltos félmaratonom 2016-ban, és szuperül sikerült, a következő évben már a 100 perccel próbálkoztam, de még sikertelenül, aztán 2018-ban nem neveztem, de kaptam egy nevezést, és tök jót futottam (pont 100 perceset), 2019-re pedig lettek volna nagy tervek, de erősen füstbe ment, elindulni se volt kedvem, kocogás lett, poszt sem született. Egy mondatban, vagyis egy jó hosszú mondatban elmesélve ennyi a története az eddigi kapcsolatomnak a Wizz Air félmaratonnal. Eddig minden futó évemben indultam, valahol nagyon szeretem, a helyszín, a kiváló rendezés, a hangulat miatt, ugyanakkor a szeptemberi időpont még túl meleg, és a hidak okán a pálya is hullámosabb az ideálisnál. A katasztrófálisan alakuló idei évben nem is mertem a félmaratoni távra nevezni, sőt, még a 10 kilométer is soknak tűnt, legalábbis ahhoz, hogy izomból lefussam. Rövidebb táv viszont nincs, versenyre meg most már menni kell, na jó, maradhat :)

Mire jutottam formában április közepe óta?

Az októberi 5k-ra szerettem volna egy a körülményekhez képest jó formát elérni, amihez igazából a futás része eddig rendben is volt a felkészülésnek. Azon kívül viszont semmi sem az igazi, a rengeteg kilométer ellenére sikerült híznom a fogyás helyett, és semmi kiegészítő erősítést, jógát sem sikerült csinálnom. Augusztus közepéig szépen tartottam a nagy mennyiséget, a laza tempó egyre jobban ment, folyamatosan éreztem a fejlődést. Aztán elkezdtem próbálkozni kicsit gyorsítani, ami sajnos meglepően rosszul alakult. Ráadásul nem is egy problémával kerültem szembe: az egyik gond az volt, hogy ha tempósabban akartam futni, akkor egyszerűen nem bírtam "hosszabb" távon a futást jóval küszöb alatti pulzussal se (itt még csak 2-3 kilométerről beszélünk), és még a lábaim is eléggé elfáradtak, amire ennyi kilométer után azért nem számítottam. Bár meglepő volt, ekkor még optimista maradtam, gondoltam nagyon gyors lesz a javulás, ahogy ráállok a gyorsító edzésekre, és emiatt a mennyiségről is lemondtam, hogy nehogy túlhajszoljam magam. Viszont a másik gond még rosszabb állapotot tárt fel: ahogy valami "komolyabb" (4:40...) tempót, kvázi résztávot próbáltam futni, úgy ellszállt a pulzusom, mint a fene, és érzésre is rettenetes volt, egyértelműen a hordó hasam okán. Be kellett látnom, hogy itt már nagy csodák nem lesznek, a sikertelen fogyás megpecsételte a dolgot, ezen pár hétnyi résztávval jelentősen javítani nem tudok. Esélyessé vált, hogy le sem tudok futni 10 kilométert normálisan, ezért innentől csak a hosszabb, 10k körüli tempó futásokra koncentráltam.

Végre tömeg!

Szuper érzés újra ennyi hasonlóan hülye ember közt lenni! :) Persze régen minden jobb volt, a maszkozás, a nyilatkozatkitöltés, a lázméregetés fura új részei egy versenynek, és bár elsőre úgy tűnhet, sokan jöttek, nekem rögtön az tűnik fel, hogy szinte alig vagyunk a korábbi évekhez képest. Jóval kisebb a rendezvény által elfoglalt terület is, a wc-knél nem kell sorba állni, mondjuk utóbbinak örülök, de kb. ez az egyetlen pozitívum azon kívül, hogy lehet egyáltalán versenyezni. Összefutok gyömrőiekkel, reggel a félmaratonon futottak, dumálgatunk kicsit, kezd világos lenni, hogy mennyire is hiányzott már ez az egész! :) Némi bemelegítés után a rajthelyhez közelítve a rajtszámom miatt beterelnek az 1-es zónába, persze nem onnan fogok indulni, a kettes végefeléről tervezem, jelenlegi formámban ez a realítás. Itt még jobban látszik, mennyire kevés az induló, talán ha tucatnyian vannak az 1-es zónában, a 2-esben is csak vagy ötvenen. Nincs angol nyelvű buzdítás, gondolom nincs kinek, a határzár miatt nem sok külföldi versenyző lehet, de amúgy is valahogy lagymatagabb az egész. Mindenki maszkban áll, ez is tök szürreális, de ezek a dolgok legalább egy ideig elterelik a figyelmem arról, hogy közben árnyékban is 31 fokig kúszott fel a hőmérséklet...

A verseny

A rajt így is elég érzelemdús, első verseny idén, és akár az is könnyen lehet, hogy jó darabig az utolsó. Bolond idők járnak. Nincsenek nagy terveim, egy 4:40-es tempóra gondoltam, edzésen egy hete 4:55 ment, szóval ezzel kezdeni versenyen biztonsági játéknak tűnik. Megy is a tempó az első kilométeren, nem érzem rossznak, de a pulzusom felszalad 170-re, ami nem jó jel. Kezd eléggé zavaró lenni az irtózatosan tűző Nap, a rakparton ez kifejezetten nem jó, mivel ugye viszonylag kevés a fa (=nincs), pontban délben pedig még a fal sem vet árnyékot. Ahol mégis van 20 centinyi árnyék a fal mellett, oda majdnem mindenki besorol, és szinte a falnak simulva futunk. A 3. kilométer végére, valahol az Erzsébet hídnál, még mindig a rakparton eléri a pulzusom a 178-at, ami egyértelműen a verseny végét jelenti, ez már jóval a küszöböm fölött van, nem lesz sokáig tartható. Még a negyedik kilométert viszonylag jól megcsinálom lent a rakparton, de ahogy kanyarogni, emelkedőket leküzdeni kell, vége van, kicsúszok 5 perc fölé, és egész 5:30 körülig kell lassítsak, hogy egyáltalán eljussak a célig. Innen már csak végigkocogok. Valószínűleg ennél kicsit jobban is erőtethettem volna, de a meleg miatt annyira rosszul éreztem magam, hogy nem mertem. A cél előtt egy srác megelőz, bár semmi jelentősége, de nem hagyom magam, egy rendkívül élvezetes sprintet vágunk a végén, pontosan egyszerre érünk célba, és egy nagy pacsival zárjuk a versenyt. Őrült jó érzés volt ez a vágtatás a végén, mert elég nagy csalódás volt a teljesítményem, és legalább ezen a 100 méteren úgy érezhettem, hogy végre futok.

Verdikt

A hivatalos eredményem 52:17 (5:14/km) lett, amire egyszerűen szavakat se találok, még a legrosszabb rémálmomban se gondoltam volna, hogy nem sikerül négyessel kezdődőt futni. Ami még durvább, hogy ezzel a szégyenletes teljesítménnyel 64. lettem, tavaly Vivicittán 524. helyre lett volna elég, és a 10 perccel jobb idővel is csak 86. lettem. Nem csak kevesebben voltunk, a mezőny is jóval gyengébb volt, ami fura, azt gondolnám, hogy erősebbnek kéne lennie a mezőnynek, mert hogy akik komolyabban futnak, azok nem hagyják ki a versenylehetőségeket, de ezekszerint valamiben tévedek. A verseny előtt stabil 57 volt a Running indexem, ami 45:50-es (4:35/km) eredményt jósolna, ebből is azt gondolom, hogy a 4:40/km-es (46:40) terv nem volt annyira elrugaszkodott. A déli rajt 31 fokban, tűző napsütésben biztos nem segített, de vajon csak ennyi lett volna a probléma? Annyira felhúztam magam, hogy este kimentem, és futottam egy 50 percen belüli (4:56/km) 10k-t mindössze 162-es átlagpulzussal, ami 10-el alacsonyabb a gyorsabb tempó ellenére, szóval messze nem maximumon (bár ézésre azért nagyon erős volt, nem vagyok biztos benne, hogy ment volna gyorsabban, mégha a pulzus engedte is volna). Szintemelkedés elvileg több is volt benne, mint a versenyen, valós különbség csak a napsütés hiánya volt, nagyrészt tényleg ez okozhatta a csúfos bukást. Ami azért mégiscsak furcsa, jópár versenyt futottam már ilyen körülmények között, nyilván mindig ront az eredményen valamennyit, de messze nem ennyit.

Ilyen volt a versenyen a pulzusgörbém

Ilyen pedig az esti futáson.Nem kicsit jobb a gyorsabb tempó ellenére...

Végeredményben arra jutottam, hogy a rossz forma és a jelentős túlsúly miatt lehetek jóval érzékenyebb a körülményekre, de igazából a 4:40-es tempó valószínűleg amúgy se ment volna a specifikus felkészülés hiánya miatt. A Running index által jósolt eredmény leginkább egy középátlagnak tűnik, aminél lehet akár kicsit jobbat is futni, de nem ez a jellemző, hanem hogy még ezt is ki kell hozni megfelelő edzésekkel a versenyidőszakban, csak laza futásokkal ez egyértelműen nem lehetséges. Jelenleg persze nem is ez volt a cél, de ennél azért jelentősen jobbra számítottam. Bár még 5 hét van az 5k-ig, ami alatt elméltileg akár lehetséges is lenne a legjobb formát kihozni az eddigi alapozásból, de gyakorlatilag most kizártnak tartom. A gyors tempók annyira nem mennek, hogy nem is tudok olyan edzésmunkát csinálni, ami kellene ehhez. Az 57-es indexhez tartozó 22 percet (4:24/km) talán megcélozhatom, de még ezzel kapcsolatban is erős kétségeim vannak, mivel leginkább a plusz súly az akadály, azzal pedig 5 hét alatt sokat kezdeni nem lehet. A tervhez képest legalább 6 kg plusz lesz még rajtam, a kalkulátor szerint már ez önmagában 1:45 percnyi hátrányt jelent, szóval nem alaptalan, hogy a 22 perc se tűnik egy könnyű menetnek. Na majd meglátjuk :)

Vivicitta 10k 2019.

Elérkezett az ideje a tavaszi célversenyemnek, amit nagyon izgatottan vártam, mivel a 40 perc áttörését teljesen reálisnak láttam. Egy maximumon futott verseny viszont szinte sose egyszerű, nehéz biztosra menni.

Dzsekiben sétálok az Árpád hídon a sziget bejárójához, ami azt jelenti, hogy tökéletes futóidő van: kb. 8 fok, felhős, de nem esik, és még a Duna fölött is alig érezni szelet. Minden nekem dolgozik! Persze nagyon korán érkezek, majdnem 4 óra van még a rajtig, ez akár változhat is, de nagyon rossz már tutira nem lesz. A 9 órakor elrajtolt félmaratoni mezőnyben fut az UB csapatom nagy része, akikkel a verseny után találkozunk, de ha már úgyis korábban kell jönnöm, jöttem még korábban, hogy az élmezőny befutóját is megnézhessem. Érdemes volt, brutál az a tempó, amit ott futnak, mégha Csere Gáspár most nem is volt teljesen elégedett:

Futó Vlog Csere Gáspárral

A betervezett találkozó helyszíne az utolsó pillanatban örömteli módon változott: a dobogóhoz kellett mennem, mert 5 csapattársam is helyezett lett váltó számokban. Jó előjel :) A díjkiosztó után ismerkedünk még a csapattársakkal, nekem ez az első találkozásom velük, mivel nemrég kerültem csak be a csapatba. Soha nem versenyeztem még váltóban, nem is nagyon volt ilyen szándékom eddig, de most egy viszonylag gyorsabb futót kerestek olyan csapatba, amelyik a dobogót tűzte ki célul, ez pedig mindjárt érdekessé tette a dolgot :) Az Ultrabalaton amúgy is egy nagy, de egyéniben egyelőre elég távoli cél, így most lesz lehetőségem ismerkedni kicsit a pályával, magamba szívni a hangulatot. Persze ez önmagában kevés lenne, csak buliból, sokadik helyen nem futnék. A csapatban sokan vagyunk Gáborok, és nem csak én írok blogot :)

Sikerül jól bemelegítenem, és az étkezés szempontjából nem túl előnyös, délután 1 órás rajtig sok banánnal a megfelelő cukorszintet is fenntartottam, de azért a szokásos zselét is megeszem még. Az 1-es zónába külön elszalagozott kis úton tudok bemenni, ami nagyon remek ötlet, szinte mindig összekeveredik az első két zóna, és ez elég zavaró szokott lenni. Megkeresem Szabados Károlyt, alias Szuflavédert, akit megkértem, hogy futhassak mögötte, nagyon jó fej módon segített, és figyelmeztetett is, hogy 39 és 41 perc között bármi lehet a tempója, nem pont 40 percet akar futni, de nekem ez nem baj, tudom, hogy nagyon egyenletesen szokott futni, ha csak az első kilométert sikerül viszonylag visszafogottan teljesítenem mögötte, már az is hatalmas segítség, aztán legfeljebb lassítok.

A rajt remekül sikerül, hamar felvesszük a tempót, nincs akkora túllövés, mint amit én szoktam csinálni :) A Margit hídig persze még megy a helyezkedés, de ebben is nagyon könnyű dolgom van, semmivel se foglalkozok, csak tapadok rá, mint egy levakarhatatlan légypiszok :) Az emelkedőn be-be kúszik 170 fölé a pulzusom, de ez teljesen rendben van, és a hídon, meg az azt követő lejtőn szépen le is megy 166-ig, ami már szinte túl alacsony, igazán megnyugtató. Az első kilométer 3:55 lesz, számolva azzal, hogy az óra többet szokott mérni, ez a tempó teljesen jó lesz, meg se fordul a fejemben, hogy leszakadjak. Lehurkolunk a rakpartra, ahol egy hosszú egyenes szakasz következik, és én továbbra is csak tapadok, nagyon kényelmes így futni. Nem érzem erősnek a tempót, nagyon úgy tűnik, hogy gond nélkül menni fog. A második kilométer már 3:46 lesz az órám szerint, viszont a hivatalos pontot jóval később érjük el, olyan 3:53 alatt, ami bár kicsit gyors, nem tűnik veszélyesnek.

Elöl Karcsi, én mögötte, mellettem Simona Staciu takarásban

Utolérjük Simonát, akit nemrég még a dobogó tetején láttam a délelőtti félmaratonon váltóban (egyéniben is végigfutotta 4. helyen...), neki ez már nyilván nem maximumon futott verseny, nekem meg hatalmas megtiszteltetés egy ekkora legendával együtt futni. A rakpartról a fő utcára kanyarodva érjük el a harmadik kilométert, ez a tábla szerint 3:58-as lett. Az óra és a tábla között itt már jelentős, 12 másodperces eltérés van, és hát nagyon nem mindegy, hogy 12, vagy 24 másodperc az előnyöm a 4 perces tempóhoz képest. Erős emelkedő kezdődik, és ki is tart egészen a Lánchíd közepéig, ami sajnos hirtelen teljesen kikészít. Már a körforgalomnál nagyon kivagyok, tartom még a 4 perces tempót, de itt inkább kicsit vissza kellene venni, de nem tudom meghozni a leszakadás nehéz döntését, inkább próbálok kitartani abban reménykedve, hogy az emelkedő után majd helyrejövök. Egészen 184-ig megy fel a pulzusom, ez már egyértelműen durván veszélyzóna, és sajnos a rettegett oldalszúrás is kezdi felütni a fejét. Szerencsére nem durván, csak jelezve, hogy vége a mókának, innen már csak küzdelem lesz.

Itt már nem annyira esik jól a futás :)

Kicsit lassítok, de még nem jelentősen, épphogy csak 2 másodperccel kerülök 4 percen kívülre, amikor a híd után elérem a negyedik kilométert. Itt egy oda-vissza szakasz következik, átnézve az élmezőnyre, ők nem szenvednek annyira, mint én :) A visszafordító kegyetlen, addig még valahogy tudtam tartani a tempót, de a befordulás nagyon megtöri a ritmust, lassulok, és sehogy se sikerül visszagyorsulnom. Reménytelenül leszakadtam már Karcsiról, bár még épp 20 percnél érem el a féltávot, de már 4:10-en kívüli tempóban, csak arra koncentrálok, hogy ne adjam fel, és azért egy PB-t még sikerüljön futni. Kegyetlen küzdelem kezdődik az elmémmel, de megígértem magamnak, hogy akármi is lesz, akármennyire is szenvedek, végig fogom futni, amilyen jó tempóban csak tudom, nem engedem el. Előzgetnek, szinte mindenkire megpróbálok rátapadni, de nem erőltethetem túl, mindenképp 180 alatt kell maradjon a pulzusom, így is tocsogok a tejsavban. A Margit hídra felfele megint felmegy 185-re, viszont a szigetre befordulva tudom, hogy túl vagyok a nehezén, nincs több emelkedő. Ez fejben helyretesz, innen már biztosan végigcsinálom.

Még 42 percnél is elég szellős a mezőny, a futók 98%-a mögöttünk

Befutóm az élő adásban

A célba 41:55-nél (4:12/km) érek, ami a verseny második felére nagyon durva, kb. 10%-os lassulást jelent. Ennél azért jóval többet ki lehetett volna hozni ebből a versenyből, ami a tavalyi pulzusgörbével összehasonlítva eléggé egyértelmű. Első ránézésre is jól látszik, hogy a tavalyi futásom sokkal okosabb volt, gyakorlatilag tökéletes lett a görbe, a 175-ös átlagpulzus pedig megfelel a becsült anaerob (igazából FTP) küszöbömnek, ennél többet nemigen tudtam volna kihozni magamból aznap. Pedig mindenféle előzetes terv nélkül, pusztán az érzéseimre hagyatkozva futottam, ami általában nagyon nem szokott működni :) Most viszont szerettem volna megfutni a 40 percet, de sajnos az emelkedőkön nem fogtam magam vissza eléggé, és már a verseny fele előtt elszabadult a pulzusom, felment 184-ig, ahonnan már nem volt visszaút, csak szenvedés a célig, ami jól látszik a görbe ingadozásán. Ebben semmi meglepő nincs, az átlagpulzusban ugye nagy csoda nem lehet, mint ahogy nem is lett, 176-ra jött ki végül, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyival. Mindezek ellenére javítottam 2 és fél percet a tavalyi időmön, és a 86. hely se rossz a 2209 férfi célbaérkezőből :) Szerencsére azért nem múltak el az utóbbi egy év edzései nyom nélkül, jó irányba haladok.

A tavalyi és az idei Vivicitta pulzusgörbéje

Önmagában viszont az elfutás nem eléggé magyarázza az időeredményt, mert oké, hogy emiatt távol kerültem a 40 perctől, de igazság szerint itt ma még ha tökéletesen futom végig a versenyt, akkor se kerültem volna belül a célidőn. Ez persze csak a korábbi edzéseredményeken látszik, nem véletlenül voltam magabiztos a rajtnál, ezt a hetet leszámítva nagyon jók voltak az előjelek: 1 hónapja pl. edzésen 7k-t jobb tempóban lefutottam sokkal alacsonyabb pulzussal, kényelmesen. Akkoriban sokkal jobb formában voltam, mint ma, szóval valahogy elcsúszhatott a formaidőzítés. Lehet utána túl sok volt az intenzív edzésekből, vagy nagyobb intenzitással, mint kellett volna, nem tudom. Igazából most nem volt pontos tervem, a téli alapozás meg túl kocogós lett, amit nyilván nem lehet hirtelen túl intenzív edzésekkel orvosolni. Az is hozzátartozik még, hogy edzésen fokozóban szoktam futni a tempót, lehet csak ennyi kéne versenyen is, hogy a céltempón kívül kezdeni, és negatív szplitre menni, de annyira nehéz ez élesben, meg tényleg nem éreztem soknak a tempót. Sokat kell még tanulni, ez ma egy újabb hasznos lecke volt :)

Gábor Úton

Landliebe 10k (Spar)

A tavaszi maraton közben lett végleges a rövid távok felé forduló irányvonalam, közvetlenül utána ki is jelöltem ezt a versenyt őszi célversenynek. A felkészülésem első fele teljesen jól ment, addig terv szerint haladtam, de az OCC-re való ráállás miatt a második fele teljesen félrement, a 40 perces cél most elérhetetlennek tűnik.

A verseny előtti heteken nagyon rosszul mentek az intenzív edzések, több tempóedzést végig se bírtam futni, és a résztávok se mentek, a 4:30 alatti tempóknál komoly problémák merültek fel. Szinte mindig erősen szúrni kezdett az oldalam, ami sajnos ismerős érzés korábbról, de már jó ideje nem találkoztam vele. A verseny előtti héten több különböző betegség is súlyosbította a helyzetet, ami úgy tűnt csütörtökre, hogy enyhül, de végül vasárnapra visszaestem, és elég betegen futottam egy 5k-s helyi versenyt. Bár sikerült megnyernem, igazából nagyon rosszul ment, sík pályán mindössze 4:30-as átlagot futottam, ami 6 nappal a célverseny előtt nem sok jót jelent… A verseny előtt csütörtökön futottam az utolsó erősebb edzést, addigra javult már annyit a helyzet, hogy felcsillant egy halvány reménysugár: a fokozó edzésen sikerült elérnem a céltempót gond nélkül, de hogy 10 kilométeren át is menne, arra nem fogadnék nagy összegben.

Néha vannak olyan napok, amikor semmi sem akar sikerülni, és már délben egyértelmű, hogy jobb lett volna ki se kelni az ágyból, hátha akkor nem történik annyi kellemetlen dolog. A verseny napja is ilyen volt, már pár kilométer után teljes útzárba futottam, és mivel ilyen még sosem történt velem a környékünkön amióta itt lakunk, már ez intő jel lehetett volna. Szerencsére bőven időben indultam, még a dugók és a szörnyen nehéz parkolás is belefért, így is volt elég időm átvenni a rajtszámot, beszélgetni, csomagot leadni, rendesen bemelegíteni, szóval mindenre. Kristóffal találkoztunk bemelegítés közben, onnan együtt csináltuk, és mentünk a rajthoz az 1-es zónába. Elég sokáig helyezkedtünk, mert rengeteg 2-es zónás állt be rossz helyre, de még így is lassan indultunk, előzgetni kellett, hogy fel tudjam venni a 4 perces tempót. Az eleje ugyanaz volt, mint a félmaratonon, azaz nagyon hamar lementünk a rakpartra egy visszafordítóval, ahonnan hosszú, mintegy 4 kilométeres egyenes szakasz következett a Lánchídig. A kanyar után Kristóf felveszi a saját tempóját, én meg lassan elkezdek leszakadni róla. Az októberi időponthoz képest nagyon meleg van, jóval 20 fok fölött, és nekem a késő délutáni időpont se a kedvencem, ezek a körülmények sem segítik a 40 perces kísérletemet. De a józan gondolatokkal nem foglalkozom, nem a táv teljesítése a célom, és nem is egy PB, csak és kizárólag a 40 perc érdekel. Ennek megfelelően tartom a 4 perces tempót, és várom, hogy mi fog történni. Meglepően jól megy, a múlt hét végi versenyhez képest teljesen jól érzem magam, a légzésem is rendben van, a pulzusom persze kicsit magas, de még ez sem tűnik vészesnek. Arra számítottam, hogy nagyon rosszul fog esni, mint ahogy nekem a 10k tempó általában elég kemény, de most egész jó, szinte már kezdem elhinni, hogy akár sikerülhet is.

Itt már iszonyat fájdalommal futottam...

Az első három kilométer rendben lemegy, a hivatalos kilométerek hosszabbak, mint amit az órám mér, így 5-6 másodperccel kívül vagyok a 4 perces tempón, ez egy kicsit sok, de próbálok úgy gondolni rá, hogy óvatosan kezdtem :) Aztán a negyedik kilométerben 185-ig szalad a pulzusom, és villámcspásként szúr be az oldalam, amitől azonnal lassulni kezdek, 4:20-nál egyszerűen nem megy gyorsabban a fájdalom miatt. Hát ezzel el is szállt a remény, ekkora hátrányt akkor is képtelenség ledolgozni, ha valami csoda folytán teljesen feltámadnék. A csoda persze elmarad, a visszafordító, a hídra felmászás, majd az újabb két visszafordító annyira megvisel, hogy az ötödik kilométer után már csak 5 percen kívüli tempó megy. Innentől kezdve nincs is értelme erőltetni, bár még mindig jóval belül vagyok az egyéni legjobbamon, nekem ma itt nem az a cél. Simán ki is szállnék, ha nem kéne mindenképp visszamennem a célhoz, szívesebben látnék egy DNF-et a nevem mellett, mint egy olyan időeredményt, amiből az jön le, hogy nem fejlődtem semmit tavasz óta. A maradék időt így megpróbálom hasznosan felhasználni, és elvégzek néhány kísérletetet, hogy mi segíthetne megszüntetni az oldalszúrást. A tempó csökkentése egyértelműen enyhíti a fájdalmat, a belesétálás, és a megállás lehajolással is segít, de mind csak átmenetileg, akármit is csinálok, amint megpróbálom felvenni a tempót, ugyanolyan erővel tér vissza. Ittam is egy kicsit, attól se lett jobb. Miután már nem volt több ötletem, könnyű futás tempót (5:10-5:20) vettem fel, és bekocogtam a célba. Meg aztán tovább is, csak be akartam gyűjteni a cuccaimat, és hazamenni.

A negyedik kilométerben jól látszik, hogy mikor szúrt be az oldalam

A felkészülés így alapvetően sikertelen volt, mivel nem sikerült elérnem a célom, de semmiképpen se eredménytelen. A két rövid felkészülési időszakra osztás először jó ötletnek tűnt, most már nem így csinálnám, a 12 hét túl rövid. Ráadásul el is számoltam a versenyig hátralévő időt, 1 héttel kevesebb volt vissza. Persze nyilván nem ezen úszott el a dolog, hanem a felkészülés közbeni ultrázáson, és hogy a felkészülés második felében inkább arra koncentráltam. Egy majdnem 9 órás terepultrára készülés nagyon nem kompatibilis a 10k-éval. Viszont az OCC annyira jó volt, hogy egyáltalán nem bántam meg a dolgot :) A fél év alatt lefutott 1600 kilométer is beépült, és nagyon sokat fejlődtem a gyors tempókon. A felkészülés alatt fogyni is szerettem volna, de ehelyett az első felében stagnált a súlyom, a másodikban meg felszedtem 4 kilót, ez valószínűleg sokat rontott az állapotomon. Talán a legfontosabb tapasztalat, hogy a második szakaszban a szigorú edzésterv hiányában a kiegészítő dolgokat is elhanyagoltam, az erősítést gyakorlatilag teljesen abbahagytam, és az evésre se figyeltem oda, ezek együtt vezethettek az oldalszúrás újbóli felbukkanásához. A BMI-m már 26,3 volt a verseny napján, ami majdnem túlsúlyos kategória, és sajnos nem egy izmos sprinter vagyok, ez bizony mind zsír. A 10k és maratoni távokon 19-20 közötti BMI az ideális, ezt persze nem tudom elérni egyik napról a másikra, de legalább 23 alá le kéne vinnem tavaszra. A jövő év tervezésekor a hibákat figyelembe véve arra jutottam, hogy egy tavaszi és egy őszi 10k-maraton távú aszfaltos versenyre fogok alapvetően készülni, de a lelkibékém kedvéért közvetlenül ezen versenyek után futok ultrát is. Tavasszal újra 10k-s lesz a célverseny, és a cél is ugyanaz: 40 perc alá bemenni. Erősebb célidőt nem akarok kitűzni, ezúttal azt szeretném, ha viszonylag simán, kockázat nélkül menne. Ha sikerül, akkor az őszi fő verseny a félmaraton lesz, a cél pedig 1:30 (4:16/km) alá bemenni. Mivel így tavasszal nem fér bele a kedvenc maratonom, és a szeptemberi félmaraton után belefér, lefutom még ősszel a budapesti maratont is. Nagy tervem 2020-21-re egy 3 órás maraton, ehhez hasznos lesz felmérni jövőre, hogy mennyire állok még messze ettől. Remélem akkor már nem leszek túlságosan messze :)

A hosszú távokhoz nem árt soványnak lenni

Gábor Úton

Vivicitta 10 km 2018.

A maraton után csak egy kis izomlázam volt, és meglepően gyorsan regenerálódtam, kedden már ki is tudtam menni futni egy rövidet, ami ráadásul még igen jól is esett. Ez azért óriási különbség a korábbiakhoz képest, és remélem, ez csak egyre jobb lesz. Mindössze három hetem volt azóta, ennyi idő alatt nyilván nem lehetett érdemben készülni a 10k-s távra, nem is túlzottan erőltettem.

Futottam azért egy 5k-t anaerob küszöb közelében, lehetőleg 4:20 alatti tempóban, hogy szokjam az érzést. A pulzusom végül nem tudtam teljesen felvinni, és elég nehéznek is éreztem, de a Strava szerint jó nagyot javítottam 5k-n, 21:09-nél (4:14/km) állt meg a stopper. Az biztos, hogy tovább nem tudtam volna tartani ezt a tempót, és szerintem gyorsabban se nagyon tudtam volna megfutni, szóval a 10k-ra a 4:20-4:30 közötti versenytempó tűnt ésszerű tervnek. Nem is agyaltam túl a dolgot, igazából erre a versenyre a nevezést hirtelen felindulásból, nosztalgikus hangulatomban adtam le, mivel 2 éve ez volt az első futóversenyem, gondoltam a rövidebb távok felé orientálódás remek kezdete lenne, ha visszatérnék ide. Szóval ezt leginkább egy örömfutásnak szántam, viszont ugye az örömömhöz az is kell, hogy nyomjam neki, úgyhogy egyfajta felmérés is, hogy honnan is vágok neki a felkészülésnek az őszi versenyre.

Reggel erős szél tombol nálunk, ennek nem túlzottan örülök, bár nem meglepő, 2 éve is ez volt, és meleg is, akkor sikerült egy fülgyulladást összeszednem a hidakon átkelések közben, most ezt inkább kihagynám. Nem túl korán indulok, és a leparkolás se megy túl gyorsan (fú, de nem hiányzik ez Pestből, mondjuk más se nagyon :D), úgyhogy lassan kocogog a versenyközpont felé. Itt mintha már alig fújna a szél, viszont elég meleg van, legalább 25 fok, sehogy se akarja megkönnyíteni a dolgom az időjárás. A rajtcsomag átvétel profin van szervezve, felteszem a rajtszámom, és le is adok mindent a csomagmegőrzőbe. Mivel most egyedül jöttem, nem hoztam magammal semmit, csak pár zsepi van nálam, meg egy zselé, amit rajt előtt betolok. Sikerült délre leérnem az uszodához, így Kristóffal tudtunk egy jót beszélgetni, aztán bemelegítés, wc, és irány az első zóna. Először az első zónában BSI rendezvényen, hát ezt még szoknom kell, de nem nagyon van ellenemre :) Nagyon rövid ez a zóna, talán úgy 100-an lehetünk itt az összesen mintegy 5 ezer indulóból. Én hátra állnék, de Kristóf javaslatára inkább középről indulunk, ami a hivatalos mérés szerint pont 2 másodpercre volt a rajtvonaltól. Itt már nem nagyon kell bajlódni a bruttó/nettó idővel :) A szokásosnál sokkal nyugodtabb vagyok, ezúttal nem raktam magamra túl nagy nyomást az eredmény miatt, és hogy nem vagyok egyedül a rajt előtti pillanatokban, az is sokat segít. Simona indítja felettünk a rajtot, megindulunk, természetesen túl gyorsan, korrigálunk. Kis ideig együtt futunk, de én már próbálok ráállni a 4:20-4:30 közötti tempóra, ami Kristófnak hamar lassú lesz, elköszönünk, innentől a magunk útján haladunk tovább.

Rögtön a hídra vezető emelkedőre érünk, nem nagyon fogom vissza magam, próbálom tartani a tempót. A hídon, majd onnan lefele viszont brutálisan belendül mindenki, nem tudok senki mögé beállni, pedig én is jóval a tervezett tempó fölé lőttem, 4:09 lesz az első kilométer. A következő kilométer teljesen sík, a 4:11-es ezres szerint nem sikerült visszafognom magam, és kezd is kevésbé jól esni a futás. Erősen koncentrálok az órámra, 4:20-on kívülre akarom terelni a tempót, ami most már végre sikerül is. A Lánchídra vezető emelkedőt jól bírtam, a tempó tartása nem okozott semmiféle problémát. A pulzusom 175 körül mozgott, ma nem volt nehéz felnyomni, a meleg megtette a hatását, de ez bőven vállalható nekem ezen a távon, és érzésre is úgy tűnt, hogy rendben lesz, bár szerintem csak kicsivel vagyok a határ alatt. Sajna most elég pontatlanul mért az órám, valószínűleg az épületek miatt, de a verseny 5 km-es táblájánál nyomtam egy manuál kört 21:54-nél tartottam itt. A híd utáni kis lejtőn lazíthattam kicsit, ezután pedig szembe futottunk az élmezőnnyel, ami nagy élmény volt. Ismét láttam Balázs Leventét, szerintem ő lesz a kabalám, aztán Kristófnak is átkiabáltam egy hajrát, amikor épp ivott a frissítőnél. A körülöttem lévők kezdtek kicsit lassulni, lassan mindenkit megelőztem, és teljesen egyedül futottam, amíg a következő csoportot utol nem értem. Sajnos eddig szinte semennyit sem tudtam senkivel se futni, pedig mennyivel könnyebb lenne, de valahogy mintha ma mindenki összevissza tempóval futna.

Nagyon ki van száradva a torkom, bár nem terveztem semmilyen frissítést, mégis elkapok egy vizet, iszok egy kortyot, a többit meg magamra öntöm, nem bírom ezt a meleget. A rakparton egy kicsi szél is van, de nem vészes, a reggeli állapotok alapján nagyon rosszra számítottam, úgyhogy ezt most szerencsének élem meg. Hagyok le pár olyan futót, akikre emlékszem az elejéről, amikor nagy hévvel száguldottak el mellettem, de közben utol is értek páran, és kialakult egy csoport, akikkel innentől oda-vissza előzgetjük egymást, mivel az emelkedőket és lejtőket teljesen más taktikával teljesítjük. Itt előzőtt meg egy kisfiú is, kb. a nagylányom korabelinek tippelem, elképesztő, hogy ezt a távot ilyen tempóban képes futni. A Margit-hídra felfele visszaelőztem, pedig itt már elég nehezen megy, és 4:30-on kívüli kilométert futok, a pulzusom is itt kezd elszalabadulni. A hídon aztán újra előz, beállok mögé, és azon gondolkodom, hogy mennyire nehéz felnőtt fejjel megtanulni érzésre futni, és hogy vajon a gyermekeknek ez valahogy ösztönből jön, vagy csak még sokkal könnyebben tanulnak? A híd végefelé viszont jobban belassul, kénytelen vagyok előzni, közben bíztatom, hogy mennyire jól nyomja. Szurkolókkal pacsizok, majd kicsit odalépek neki, így a lejtő ellenére alig csökken a pulzusom, de ez nem nagyon érdekel, innen már végig kell tudnom nyomni.

A bácsi vajon túléli? :)

Síkon már a 180-at verdesi a pulzusom, és bár még megy a 4:24 körüli tempó, a kissrác újra utolér. Hihetetelen kemény, legalábbis én már azért eléggé szenvedek, és komoly erőfeszítéseket igényel, hogy tartsam a tempót, ez messze nem a komfortzónám. Sajnos viszont úgy tűnik, hogy nem tudja tovább tartani, lassul, még szólok neki, hogy jöjjön, de ezután már nem tudom mi történik vele. Valahogy a 9. kilométer volt a legnehezebb, a végét jelző tábla melletti elhaladás után össze tudom szedni magam, visszanyomom 180-ra a pulzusom, és bár nagyon hosszúnak tűnik ez az 1000 méter, ezt már tutira végig bírom. Egy kávézónál nagyívű kanyarban fordulunk rá a célegyenesre, meglátom a kaput, és minden erőmet mozgósítva hajrázni kezdek az utolsó 200 méteren. Bár a kezdeti 3 perces tempó nyilván kicsit optimista volt, azért egy 3:30-as átlagú 200 méter összejött a végére, a pulzusom is 184-ig szökött, úgy tűnik, volt még tartalék, bár a célban nem ezt éreztem. :)

Az időm 44:24 (4:26/km) lett, aminél az eddigi nem hivatalos legjobb 10k időm is alig jobb 43:49-el (4:23/km), pedig azt atlétikai pályán, ideális hőmérsékleti körülmények között futottam, szóval teljesen elégedett vagyok. Az első két kilométeren azért kicsit elvitt a tömeg lendülete, egy hangyányit gyors volt, de nem jelentősen, talán a végeredményen ez nem sokat változtatott (5k idők: 21:54 vs 22:30, ebből sehogy se lett volna 44 percen belüli eredmény). Ezen a kis hibán kívül minden teljesen rendben volt, nagyon elégedett vagyok a futásommal, és most már egyértelműen úgy érzem, hogy jelenleg ez az a táv, amire teljesen megfelelő az edzettségem, amire érdemes egy felkészülést kihegyezni. A legjobb döntés volt őszre 10k-ra nevezni, és bár  fél év alatt nem túl reális 40 percig javulni, de rajta leszek az ügyön, persze nem is leszek elkeseredve, ha esetleg nem sikerül. Bár ezen a versenyen "csak" 82. helyezett lettem, azért ez a 2 325 férfi célbaérkezőből egyáltalán nem rossz, konkrétan az első 4%-ot jelenti. A nehéz rész viszont most jön, innen már minden kis előrelépés rengeteg munkát igényel, de nagyon optimista vagyok, egyelőre még távolinak érzem azt a határt, ameddig eljuthatok, pedig 2 éve még arra se fogadtam volna, hogy eddig sikerülhet :)

A pulzusom szerint nem alibiztem :)

Gábor Úton