NN City run 5k 2025.

Tavaly ilyenkor épp elengedtem a maratoni távot, hogy az 5000m legyen az új fókusz, ez a verseny akkor jónak tűnt felmérni a kiinduló állapotot. Nem igazán volt jó élmény, gondoltam most a célverseny után felkészülve majd jó lesz.

Három hét telt csak el a Szenior fedettpályás OB óta, azóta nem volt kifejezetten tervem az edzésekre. Egy ideig folytattam a korábbi struktúrát, de egyre inkább motiválatlan lettem, fáradtnak éreztem magam, csökkent a mennyiség, a verseny hetén már szinte alig futottam. Persze a formám még jó kell legyen, egy jó futásnak kellene itt kijönnie, de igazából nem nagyon motivált semmi se arra, hogy nagyon megerőltessem magam. Úgy 10 percet bemelegítettem, de már azt fárasztónak éreztem, és a közben megcsapó igen erős széllökések sem hozták meg a jókedvem.

A rajtra azért összeszedtem magam, egészen pozitívan álltam ott, és kezdtem bele a versenybe. Az elején nagyon koncentráltam, hogy ne húzzanak el, egész jól sikerült is, épp csak kicsit kezdtem gyorsabban a tervnél. Meg is előztek jó sokan, én meg beálltam az első kilométerre tervezett kb. 3:50-es tempóra. Az volt a terv, hogy próbálok viszonylag óvatosan, de a 19 perchez szükséges tempó közelében kezdeni, és ha jól megy, akkor gyorsítok, ha meg nem, akkor tartom, még az is könnyen PB lehet. Az első kilométer végére már egész sok futót vissza is előztem, és kezdtek stabilizálódni a helyek, innen már sokkal könnyebb lesz magamra koncentrálni. A tempó teljesen rendben van, 2 másodpercet hagytam el az előzések okozta dekoncentráció miatt, de ez nem lényeges. A második kilométer hibátlan lett, sikerült felgyorsítani és tartani a 19 percen belüli tempót, eddig nagyon jól alakul a verseny, erősnek érzem magam, nincs probléma, semmi akadálya annak, hogy ez végig így legyen.

Az örömöm nem tartott soká, alig 200 méter múlva fel kellett kanyarodni a felső rakpartra, ami már önmagában kihívást támaszt az emelkedő és a visszafordító miatt, de most még ráadásul brutál szembeszél is megcsap északnak fordulva, igazából pont mint tavaly... Innen mintegy 15 métert emelkedik a pálya ezen a kilométeren a Szabadság híd túloldaláig, ami rendesen próbára teszi a kitartásomat a szembeszélben, nagyon küzdelmes, lassulok valamennyit, de teljesen elfogadható mértékben csak, nem engedem ki. A híd végén a 180 fokos vosszafordítót megkezdve a versenycipő nem adott elég oldalstabilítást, elkezdett kifordulni a bokám, épphogy sikerült kiugranom belőle, mielőtt baj lett volna... Ez nyilván nagyon megtörte a ritmust, és jó szögletes lett a kanyarvétel is, de csak ijesztő volt, időben nem igazán vesztettem. A híd persze visszafele is emelkedéssel indul, erőltetem még mindig, a közepétől pedig sikerül a 3:50-es tempóra is visszatalálni, amit a célig fenn is tartok.

Verdikt

A cél nem jött el az óra szerinti 5. kilométerrel, még 80 métert mértem utána. Ez nagyon meglepő, mert pontosan ugyanazzal az órával és Stryd-al futottam, mint tavaly, ami akkor tökéletes 5.00 kilométert mért, és minden más versenyen is pontos volt. Nem vettem észre, hogy a pálya akár csak egy centit is változott volna, szóval ez most egy rejtély. Én inkább arra hajlok, hogy a pálya pontos, a Stryd nem kapcsolódott, és az óra mért GPS-el, de én nem jöttem rá, hogyan lehetne ezt leellenőrizni. Sajnos így viszont hiába volt jó a tempóm az óra szerint egy szűk PB-re (19:16 lett volna), "csak" 19:33 lett a hivatalos időm, amivel 20. férfi lettem a 609 indulóból. Továbbra se tetszik a pálya, az alsó rakpartra le, majd fel, a Szabadsághíd oda-vissza feleslegesek, lehetne itt tök sík pályát is kijelölni erre a távra. Persze az összesen kb. 25 méter szintre lehet mondani, hogy semmi, de ez maratoni távra kivetítve már 211m lenne, aminél azért a gyors maratonik jóval kevesebbet tartalmaznak(pl.: Berlin 73m, Chicago 74m, a legsíkabbnak mondott Sevilla 64m). Persze értem én, hogy ez itt nem szempont, alig pár futót érdekel az időeredmény, sokkal többeket viszont lázba hoz, hogy átfussanak a hídon, nincs is ezzel baj, csak szeretek panaszkodni :) A futásommal maximálisan elégedett vagyok, bár a remélt PB nem lett meg, a tempó alapvetően megvolt. A pulzus (átlag 171, max. 177) és watt görbén is jól látszik, hogy elég erősen nyomtam, ebben azért olyan brutálisan sok nem maradt. És ami a legfontosabb, hogy fejben jól bírtam, nemhogy nem álltam meg, de olyan nagyon be se lassultam az emelkedőn szembeszélben. Jobban belegondolva nem csúszott egy kilométerem se 4 perc fölé, ezért tavaly még a fél vesémet odaadtam volna! :) Hajrá!

Szenior Fedettpályás Országos Bajnokság 2025.

Évek óta szeretnék már elindulni ezen a versenyen, de eddig valahogy sose jött össze, vagy pont utazással esett egybe, vagy lebetegedtem, most viszont semmi sem gördített akadályt első fedettpályás futásom elé.

Folyamatosan azt mondogatom, hogy már az 5000 méter a távom, erre készülök, de ahogy lenni szokott, a teljes igazság ennél azért bonyolultabb. Elsőként az fogalmazódott meg bennem, hogy nem akarok többé maratoni távra készülni. Túl nagy stresszt jelent nekem, hogy fél évnyi kőkemény edzésmunka után egyetlen lövésem legyen a versenyen, és ha sikerül, ha nem, a következő lehetőségre újabb fél évet várni kell. Van akiből ez a fajta nyomás pont, hogy jobb eredményt tud kihozni, nekem viszont van elég stressz az életem többi területén, nem hiányzik még a hobbimba is. Aztán persze felmerült a kérdés, hogy ha nem maraton, akkor mi legyen, de igazából egy ideje már ez sem volt valódi kérdés, kétségtelenül a pályaversenyek után voltam mindig a legelégedettebb. Nem feltétlenül azokat élvezem a legjobban, sőt, az utcai tömegversenyektől a terepultrákon át az Ultrabalatonig szinte minden nagyobb élvezeti értékkel bír számomra, de ha azt nézem, hogy mikor tudom magamból a maximumot kihozni, mire érdemes teljesítmény szempontjából, azaz felkészülésileg koncentrálnom, az egyértelműen a pálya. Másrészről ott van lehetőségem korosztályosan versenyezni, ami a negyvenes éveim közepén jóval objektívebb képet ad az elért formámról, mintha erejük teljében lévő tinikkel hasonlítanám össze magam. Így viszont talán furcsa lehet, hogy miért az elég hosszú, 5000 méteres távra esett a választásom, amikor eddig azon sose indultam pályán, és az attól nagyon messze eső 800m-en indulok rendszeresen? Két oka is van: az egyik, hogy így is nagy a váltás távban, de talán még nem akkora, hogy folyamatosan lesérüljek, a másik pedig, hogy eleve "felülről" akarom megközelíteni a felkészülést. Szóval így állhatott elő az a helyzet, hogy egész télen egy 5k-s utcai futóversenyre készültem, és utána mindössze 2 hétnyi pörgetéssel később már ott állok a BOK csarnokban, életemben először fedettpályán. Ránézésre elég ijesztő a rövid pálya, nagyon élesnek tűnik a kanyar íve az egyes pályán, és a dőlés is brutálisnak hat. Hasznos lett volna a verseny előtt kipróbálni, hogy milyen rajta futni, de inkább a zavartalan bemelegítést választottam, és kint csináltam meg.

800 m

A rajhoz két sorban állítottak fel minket, vagy 10-en voltunk, ami elég nagy megrökönyödést váltott ki a gyorsabb futókból, és hát igazuk is volt, 1-2 méter hátrányból rajtolni, meg ekkora tömegben kakaskodni, azért nem mindegy... Én a négyes, legfelső pályára kerültem, és a rajt után maradtam is ott, nem akartam akadályozni a gyorsabbakat. Kicsit túlzásba is vittem az előzékenységet, nem csak hogy teljesen utolsó helyen érkeztem az első egyenesre, hanem még le is voltam szakadva. Elkezdtem gyorsan szedni a lábaimat, felvettem a tervezett tempómat, és így hamar megtörtént a felzárkózás, mire véget ért az első kör. Nem akartam már előzésbe kezdeni, mert kevés volt vissza az egyenesből, de annyira lassú volt a tempó, hogy kénytelen voltam a kanyarban megcsinálni. Sajnos a következő előzéssel pontosan ugyanígy jártam, de szerencsére annyira pörög egy 800-as verseny, hogy nincs ideje az embernek idegeskedni rajta. Kicsit nehéznek éreztem tartani a tempót, mintha szétesne a mozgásom, de azért ez nem túl nagy meglepetés, soha nem futok ilyen gyorsan, ezen rendesen dolgozni kellene. A kanyarban valahogy nem volt hangulatom hajrába kezdeni, helyezések szempontjából nem is volt rá szükség, az egyenesben kicsit próbáltam, de nem mondanám túl erőteljesnek, pedig a lábaim szerintem nem savasodtak még le teljesen, meg lehetett volna jobban küldeni. Érdekes élmény volt a rövid pálya, viszont úgy tűnik teljesen alaptalanul féltem tőle. Élesben semmiféle problémát nem okozott rajta futni, persze a szöges cipő ehhez elengedhetetlen, de nyilván lassítanak ezek az éles kanyarok, és az előzések is sokkal komplikáltabbak kanyarban, közben feljebb kell lépni, aztán meg meredeken le, ez azért sokat kivesz az emberből. Ennek fényében kész csoda, hogy 6 másodperccel jobbat futottam az eddigi legjobb szabadtéri időmnél, szóval ezen érdemes dolgozni, van ebben még rendesen!

3000 m

A 800 méteren nagyon jónak éreztem a szöges cipőben futást, nem okozott semmilyen diszkomfortot az izmaimban, ezért úgy döntöttem, hogy a 3000-et is abban futom. Viszont zokniban nagyon szűknek éreztem, az utolsó pillanatban végül levettem, itt az ideje kipróbálni mezítláb. Ezen a napon a 800 méter volt nekem a fontos, és mivel ott brutál egyéni csúcsot futottam, amivel megszereztem első bajnoki ezüst érmemet is, már nem kellett izgulnom semmin. A többiek folyamatosan azon pörögtek, hogy 6-an neveztünk elvileg M40-es kategóriában, egy srác ebből nem áll rajthoz, valaki el se jött, szóval elvileg 4-en vagyunk. Én igazából rá se néztem a nevezésekre, ahogy a 800-nál se, ott is csak azzal foglalkoztam, hogy jó időt fussak, aztán a helyezés meg majd kiderül. Annyira nem izgultam, hogy megint tök utolsó helyen bóklásztam a rajt után, de itt ráadásul a kezdőtempót elég erősnek is találtam, elkezdtem lassan leszakadni, hosszú a verseny, szerintem lesz itt még megborulás. 11 perc körüli futás volt az elképzelésem, ehhez 3:40/k tempó, és 44 másodperces körök tartoztak a bemelegítés közbeni matekolásom szerint. A kijelzőn látottak alapján még a lassításom ellenére is gyorsabbak voltak az első körök, de valahogy nem érzem túl erősnek, azért próbálok óvatos lenni. Pár eseménytelen kör után megállt a leszakadásom, majd lassan felzárkózásba váltott. A ötödik kör végét 3:34-nél nyomom meg az órán, hát elég ijesztő a dolog, de egyelőre jól érzem magam. 1200 méternél előzök először, természetesen kanyarban, máshol nem is esne jól. Mivel róla tudom, hogy kategóriában ellenfelem, elvileg ezzel feljöttem a dobogóra, és úgy érzem, ezt meg is kell tudnom tartani. Előztem még másokat is, de valószínűleg nem kategóriámból, szerencsére ezek az események lefoglalták az agyamat, így egész jól eltelt a második kilométer is. Itt viszont már elfelejtettem nyomni az órát, így nincs pontos adatom, de érzésre a 3:40-3:42/k tempót tudtam tartani.

Ekkor viszont elkezdődött a pokoljárás, rendkívül nehézzé vált futás. A csarnokban nagyon meleg van, ami 800-on ugye nem jött ki, itt viszont már kezdtem érezni, de talán a levegőminőség még jobban kínzott, a légzésem nagyon nehézkessé vált, és közben azért a lábaim is kezdtek durván betonosodni. Hogy ebből mennyi köszönhető a 800-nak azt nem tudom, de mindegy is, mert a levegőhiány a fő oka annak, hogy nem tudok gyorsabban haladni. Az utolsó 4 kör rendkívül nehéz volt, megint folyamatosan hallottam az agyam tiltakozását, és igen közel álltam hozzá, hogy engedelmeskedjek neki. Nem tudom végül hogyan sikerült túlélnem ezeket a perceket, próbáltam pozitív dolgokra gondolni, és arra, hogy eddig nagyon jól csináltam, nem szabad eldobni! Közben az első le is körözött, ami nem nagyon segített pozitívnak maradni, pedig ezzel nagyon nem szabadna foglalkoznom, csak hát ugye volt már olyan, hogy kiálláshoz vezetett... Kicsit meg is zavarodtam , hogy hány köröm van még, mert a számlálót pont akkor állították át, amikor odaértem. Próbáltam az időből kiszámolni, na az nem ment. Amikor elvileg az utolsó köröm kezdetéhez közeledtem, pont célba ért a második, aki előtte körözött le engem, viszont emiatt a pályán előttem lévő is megállt, akit pedig éppen én köröztem volna, majdnem neki is mentem... Kiabáltak neki, hogy ne állj meg, még két kör, közben nekem meg csöngettek, a másik srácnak meg épp vége volt, szóval a verseny maradéka azzal telt, hogy azon gondolkodtam, most akkor az én versenyemnek vajon mikor is lesz vége? Igazából ez inkább szerencsés fordulat volt, mert így a gondolataim ekörül forogtak, nem a kiálláson. Még egy kicsit fel is tudtam gyorsulni az utolsó 100-ra, hajrának nem nevezném, mert kb. a verseny eleji tempót vettem fel. Épp egy kicsin múlt csak, hogy 11 percen belülre kerüljek, ennyit bőven benne is hagytam az utolsó kilométerbeli szenvedésem alatt, talán ha tudom, hogy ilyen szoros, az lehet segített volna jobban pozitívnak maradni, és akár meg is csinálni. De ez igazából mindegy, a sevillai fiaskó után csak arra volt szükségem, hogy fejben erősebb legyek, és most sokkal erősebb voltam! Sokat kell még ezen a téren fejlődnöm, de haladok, és hát a befutó után le kellett ülnöm, percekig ott pihegtem, szóval azért nem egy laza futás volt. Az óra 11:02.91-nél állt meg, ezzel egy még masszívabb PB-vel szereztem szintén ezüst érmet az M40-es korosztályban.

Verdikt

Ez egy jó nap volt 🤗 Tudtam, hogy a célversenyen nem sikerült megmutatnom a valódi formám 5k-n, de azt nem éreztem, hogy 800 méteren ezzel a felkészüléssel sokat tudok javulni. Azt gondoltam, hogy ha a szabadtéri PB-met akármilyen kicsivel meg tudom javítani a rövid pályán, az már bőven jó, azzal tökéletesen elégedett lehetek. Ehhez képest brutálisan sok a 6 másodperces PB, ez a 2:26:72 már szabadtéren is jó kis idő lenne. Alighanem viszont még ebben is rengeteg van, hiszen a felkészülésben egy métert sem futottam 3:30-nál gyorsabb tempóban, úgyhogy nagyon kiváncsi vagyok meddig tudok még majd eljutni. A 3000 méterre elsősorban azért neveztem be, mert elvileg arra jóval felkészültebb vagyok, de a 800 méter után és a rövid pálya miatt itt is csak annyi volt eredetileg az elvárásom, hogy minimálisan megjavítsam a tavalyi 11:31-es PB-met, ami elvileg azért simábbnak tűnt, mint a 800-as PB. A végül teljesen tét nélküli futás viszont olyan szinten felszabadított, hogy bár sokkal kevésbé váratlanul, de valahogy mégis meglepően nagy egyéni csúcsot futottam. 28 másodperc 3000 méteren azért akárhonnan is nézzük, elég komoly ugrás. Először sikerült szenior országos bajnokságon ezüst érmet szereznem, és mindjárt két távon is! Ami viszont még fontosabb, hogy nagyon, de nagyon ritkán futok meg úgy egy versenyt, hogy azután maradéktalanul elégedett vagyok, ezen a napon viszont ez kétszer is sikerült! Nagyon remélem, hogy ez egy új korszak kezdete, ahol egy fejben teljesen ott lévő, kiegyensúlyozott, kitartó, végsőkig harcoló Gábor áll majd a rajtoknál, ha nem is mindig, de legalább az esetek nagy részében. Úgy legyen, hajrá!

Zúzmara 3,4k

A tavalyi sikerélmény miatt nagy kedvem lett volna az idén is versenyezni a Zúzmarán, de az 5000 méterre készülés miatt ezúttal félmaraton nyilván nem jöhetett szóba.

A másik távot, a 10k-t nézegettem, de igazából azt is elég hosszúnak tartottam, és amikor megláttam, hogy 10e forint fölött van a nevezés, hát gyorsan elment a kedvem az egésztől... Nem igazán sajnáltam sose a pénzt a nevezési díjakra, de mostanában mintha durván drága lenne itthon, amit nem igazán értek. Nagyon szeretem Budapestet, és szeretek is itt futni, de nem igazán gondolom, hogy van létjogosultsága bármilyen felárnak, nem indokolják se a helyi árak, se semmilyen kiugró tulajdonsága a versenyeknek, amik amúgy teljesen jól szervezettek, de semmi különleges. A mezőny pedig kifejezetten gyenge és szellős, a távok nem hitelesítettek, a pályákat se PB döntésekre hegyezik ki, szóval nekem egyszerűen nem igazán ér ennyit. Ha már egyszer ilyen keveset versenyzek, akkor inkább fizetek valami különlegesebb versenyért egy kikapcsolódós utazás keretében, mint a célverseny estén is: a Sevilla 5k távja World Athletic Label verseny hiteles távval, 13.60 EUR-ért, ami kb. 5e forint. El is könyveltem magamban, hogy akkor az idén kimarad a Zúzmara, de pár nappal később egyszercsak felugrott egy értesítés, hogy lesz új táv, 3,4k, ami tökéletesen passzol a felkészülésembe, és 5e forint. Ok, ennyit megér, már neveztem is, ráadásul elsőként: enyém lett az 5001-es rajtszám :)

Tavalyihoz hasonlóan így Balázzsal tudtunk együtt menni, jó hangulatban telt az idő a verseny előtt, utána pedig Lacekkal is bandáztunk. A bemelegítést viszont így is egyedül kellett csinálnom, mert a félmaraton fél órával később rajtol. Bár általában az ilyen felkészülés közbeni versenyekre nem szoktam rápihenni, hogy ne borítsam a struktúrát, most viszont valamennyire azért visszavettem, de rápihenésnek hívni így is erős túlzás lenne. Nem voltak a lábaim se nagyon fáradtat, se teljesen kipihentek, igazából olyan pont jónak tűntek a bemelegítés alatt. A dobogóesélyes futóknak egy külön csoportba kellett állniuk legelöl, mivel ott a bruttó idő számít, így egyszerre kell indulniuk, hogy igazságos legyen. Először nem is álltam be, mert volt jópár fiatal atléta srác, akik úgyis egymás közt döntik majd el a dobogót, de amikor már több olyan futó is volt ott, akiknél tudom, hogy gyorsabb vagyok, végül beálltam a csoport végére.

Lett is 2 másodperc hátrányom a rajtnál, de igazából nagyon ritka az olyan verseny, ahol ennyi számítana. Kezdőtempó tekintetében jól helyezkedtem, én voltam a leglassabb még úgy is, hogy kicsit gyorsabban kezdtem a tervnél. Hamar visszavettem 3:45/k körülire, és nagyon gyorsan szakadtam le a többiektől. Legalábbis pár száz méterig, amikor már el is kezdtek durván belassulni, én meg szépen tartva az egyenletes tempóm, egyesével megelőztem elég sok futót. Egy kilométer után kezdett ritkulni a mezőny előttem, olyan 1,4k körül előztem meg Csabit, majd az előtte lévőt, de ezek az előzések már elég brutál tempókülönbséggel történtek, mivel eddigre nagyon lelassultak a rajt sprinterei, én meg tartottam egyenletesen a tempóm.

Ekkor viszont elértem azt a pozíciót, ami előtt már csak olyanok futottak, akik nem lassultak be jelentősen, így az előttem lévőre már csak minimálisan tudtam közeledni, kicsit talán bele is ültem emiatt a versenybe. A tó előtt volt egy jobbos forduló, ahol állt egy rendező, és jelezte, hogy balra kerüljem meg. Ezzel még nem is volt gond, viszont addig tőle nem láttam a pálya vonalvezetésének folytatását, így csak ott szembesültem vele, hogy rendkívül szűken, kb fél méteren kéne 90 fokos jobbost venni, ami lehetetlen lett volna abban a tempóban. Gyakorlatilag kirepültem a pályáról a bólyák között, és jóval hosszabban, de egy sokkal kevésbé tempótörő nagy íven tértem vissza. Volt még egy furcsaság a tó partján is, itt a bólyák jobb oldalán maradva a futópályára érkeztünk, de pár száz méter után egy szervező mutogatott az előttem lévőnek, majd nekem is, hogy át kell mennünk a betonra a füvön keresztül, ami az országúti versenycipőben nem volt túl praktikus 😁 Valamikor utánunk át is pakolták a bólyákat, a levezetéskor láttuk, hogy már egyértelműen mutatták a pályát az akkor érkezőknek. A vége kicsit küzdelmesebb lett, mivel nem nagyon közeledtem az előttem lévőre, egy nagy űrben futottam, az idő meg nem számít egy ilyen random távon, szóval gondolkodni kezdtem, ahelyett, hogy nyomtam volna izomból 😆 Tudtam azért picit hajrázni, bár ez is igen rövid lett, meglepően hamar jött a kanyar után a cél.

Verdikt

Végeredményben nincs nagy jelentősége az elkényelmesedésemnek, a minimum cél egy 3:48/k tempó volt, ami a Stryde szerint és bruttó idővel is sikeresen teljesült. Most úgy tűnik, hogy ráadásul pontos volt a pálya, akkor viszont 3:44/k az igazi átlag a nettó idővel, de október óta tudjuk ugye, hogy ezt azért igen nagy fenntartásokkal kell kezelni :) Mindenképp nagyon elégedett vagyok, iszonyat hasznos versenygyakorlás volt ez, és azt is egyértelművé tette, hogy az októberi 5k nem véletlen volt, nem a Stryde mérte rosszul, bizony megvolt ott a 19:31. 🥳 A befutásnál megtudtam a szpíkertől, hogy én vagyok az eddigi legidősebb befutó, sőt, szenior korú vagyok (hát ha ez kívülről nem látszott ránézésre, csak a listában lévő születési adatokból, akkor igen jól tartom magam 🤣). Csak azt nem tudtam meg ott akkor, hogy abszolútban 5. lettem, ami egy BSI rendezvényen számomra álom kategória 🤗 Nyilván tudom, hogy azért itt nem igazán volt erős mezőny, na de haladjunk csak szépen sorjában 😆 Sajnos megint voltak technikai problémáim: a pulzuspánt nem csatlakozott a rajtban, valószínűleg a nagy tömegben túl sok a zavaró jel. Ráadásul a végefelé le is csúszott a hasamra, viszont mivel a görbe is leesik a verseny utolsó részén, valószínűleg valamikor mégis sikerült csatlakoznia a pántnak, és annak az adatai kerültek végül a rendszerbe. Az nem lenne rossz, ha valahol látszana, honnan jöttek az adatok. Kiszűrve a hibás részt, az első 2,9k átlagpulzusa 168, maxiuma 173, ami még mindig nagyon alacsonynak tűnik: korábban ugyanilyen távon 180-as átlagpulzussal és 195-ös maximummal fejeztem be versenyt. Mondjuk azután hánytam is, szóval az tényleg már a határomat feszegette. Viszont mindenképp ki kell tudni hozni ezt újra, hajrá!

Riska minimaraton 5k

Sokat változtak az év során a gondolataim ezzel a versennyel kapcsolatban: először leginkább azért neveztem be, nehogy eszembe jusson a maratonira nevezni, aztán lett belőle célverseny, ami nem sokáig tartott, a sérülésem után elveszett formám miatt a 800 méteres versenyek vették el tőle ezt a státuszt.

A szenior OB-n még az 1500 méteres táv is túl hosszúnak bizonyult az aerob edzettségemnek, és a 6 hét kevésnek tűnt ahhoz, hogy ez érdemben megváltozzon. A következő 2 hét meg amúgy is a Csapatbajnokságra való készülésről szólt, szóval inkább csak 4 hét az a 6. Az idei évre már amúgy se voltak nagy terveim, elégedett vagyok az eddigi versenyeredményekkel, már csak a mennyiséget szerettem volna felépíteni, hogy a téli alapozás magas szintről indulhasson, és a jövő év eleji szezonkezdetre legjobb formámban legyek. Persze edzések szempontjából azért képben maradt ez a verseny, legalább erre a 4 hétre, ilyen szempontból valamennyire mégis célverseny maradt. Nekem viszont egyáltalán nem, mert a 20 percen belülit esélytelennek gondoltam, és ha az nem játszik, akkor számomra csak egy örömfutás lesz.

Az edzések viszont egyre jobban mentek, ahogy egyre több lett a heti kilométer. Különösen a hétvégi tempó és hosszú futások: végre sikerült május óta először futnom mindjárt zsinórban két jó 5k tempót, és ezeket mindkétszer jó hosszúfutások követték, 3x3k maratoni tempós betétekkel. Az utolsó hosszún már kifejezetten arra kellett figyelnem, hogy visszafogjam a tempót, ilyen nagyon-nagyon rég volt! A verseny hetén kedden futott 2 kilométeres résztávok elég jól mentek érzésre, a második 4:03/k tempójú lett, ekkor kezdtem el először komolyan elgondolkodni rajta, hogy megpróbálhatnám ebben a tempóban kezdeni a versenyt, és ha sikerül negatív szplitet produkálni, akkor akár sikerülhet is végre áttörni a 20 perces határt. Ahogy teltek a napok, egyre inkább reálisnak éreztem a 20 percen belüli célt, és egyre kevésbé féltem attól, hogy egy kudarc nagyon megviselne, hiszen eddig fel sem merült, hogy a közelében járhatok. Meg kell próbálni, másnak nincs értelme :)

A tegnapi átmozgatáskor még elég fáradtnak éreztem a lábaim, de a bemelegítéskor már teljesen jól muzsikáltak. A rajthoz a zóna végére álltam, hogy ne vigyenek el magukkal, de így meg előzgetnem kellett már az elején is. Rögtön eltaláltam a 4 perces tempót, és meglehetősen könnyen is ment. Az első kilométer hibátlan volt, 4:03-nál értem el a táblát, az óra is pont ott csippantott. Nemsokára jött egy fordító, amihez még elég nagy tömegben érkeztem, nagyon megtört a tempóm, utána meg túltoltam, de lassan sikerült visszaállni. Elég zavaró volt ez is meg, az is, hogy folyamatosan előznöm kellett. A rakpartra lefele kicsit meg is toltam, majd optimistán beálltam egy srác mögé, hátha sikerül nyulat fognom. :) Sajnos csak pár tíz méteren tudtam mögötte maradni, a síkon lassult, én meg tartani akartam a tempóm. Sokkal a 2. kilométert jelző tábla előtt csippant az órám, nyomtam is egy manuálisat, valami 8:07-nél értem csak oda, ez eléggé szíven ütött! A tábla szerint egy másodperccel lassabb lett ez a kilométerem, mint az első, miközben az órám 8 másodperccel gyorsabbat mutat, és amúgy érzésre is az órának van igaza... Valahogy nem lettem ideges, inkább csak tudatosítottam magamban, hogy akkor muszáj lesz 3:55 körül tartani az óra szerint a tempót, ha bármi esélyt akarok arra, hogy 20 perc alatt legyen a vége. Végeredményben nem okozott problémát a gyorsabb tempó se, jól bírtam, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy még nagyon sok van hátra.

A rakparton gyorsan eltellik a harmadik kilométer, az egyetlen esemény hogy hangos szurkolást kapok a csömöri csapattársaktól, aminek nagyon örülök, nem számítottam rá. Mivel az előző táblánál nyomtam egy manuális kört, a beállított képernyőn így már nem láttam az összidőt, ami eléggé felzaklatott, mert fogalmam sincs hogy állok. Egy hosszabb versenyen valószínűleg elkezdek lapozgatni az órán, ennél a tempónál viszont eszembe se jutott. Ekkor már azért a futás is kezdett kellemetlen lenni, de a lábaim jól bírták, inkább csak a hasamban volt ilyen diszkomfort érzés, és persze a pulzusom is elég magasan járt. A rakpartot elhagyva az első fordítónál nagyon megreked az előttem lévő, teljesen ráesek, még lassítanom is kell, úgyhogy mellé is vágok utána, és jól megtolom az emelkedőt, hogy a hamar következő újabb fordítóba már elöl forduljak. Azért ez eléggé rosszul esett, de innen már végig sík, és a következő fordító után kicsivel jött is a 4. kilométeres tábla. Továbbra se tudom az összidőt, és hiába tartottam a határozottan 4 percen belüli tempót, a tábla szerint megint lassabb voltam. Valahogy még mindig nem idegesít fel a dolog, talán egyszerűen túl kevés az oxigén ilyen tempónál az agyban, csak csinálom, amit érzésem szerint csinálnom kell, és majd lesz valami. Próbálok óvatosan gyorsítani, mert még azért 1000 méter is sok, és tényleg nem esik túl jól, de azt tudom, hogy nyomni kell a 19-el kezdődőhöz. Még mindig baromi ijesztő 3:50-es tempót látni az órámon, és érzésre is pengeélnek tűnik, az agyam már nagyon le akar állítani, többször is megpróbál rávenni... A 100 méter van vissza kaput látva bátrabb leszek, már csak olyan 3-400 méter van vissza, 3:50-en belüli tempóra gyorsítok, és amikor meglátom a célkapun, hogy már 19:50-nél jár az óra, olyan sprintet vágok le, hogy majd megpusztulok a célban, de így is nyilván 20 fölött volt már, mire átértem. Az órát is 20:02-nél állítottam meg, eléggé bénáztam, abban van 1-2 másodperc, de bakker, lehet, hogy pont nem lett meg? Nagyon hamar túllépek ezen, és nagy örömködésbe kezdek, mert igazából tök mindegy mi lett az egzakt végeredmény, számomra megvan a 20 perces 5k!

Verdikt

A hivatalos nettó időm végül 19:55 lett, 39. helyen futottam be, M40 kategóriában 4. lettem. Ez így viszont már tökéletes, hivatalosan is megvan a SUB20! Összességében nagyon zavaros volt nekem ez a verseny, amit viszont szerencsére elég jól viseltem, és ami még fontosabb, hogy volt erőm és tartalékom reagálni, amikor kellett. És nagyon kellett: a 2. kilométer tábla után elengedhetetlen volt tartani az óra szerinti brutál gyors tempót, és az utolsó 500 méter erőltetése, benne a 70 méter sprinttel is nélkülözhtetlen volt. A verseny után azt hittem, hogy az előzgetések miatt lett hosszabb a táv, de később megnézve az adatokat, ez elég valószínűtlennek tűnik. Az első a harmadik és az ötödik kilométer a Stryde szerint is pont 1000 méteresek voltak, a 2. 50 méterrel a 4. pedig 40-el több, ami egyáltalán nem korrelál az előzgetések gyakoriságának folyamatos csökkenésével. Másik lehetőség, hogy nem a kimért versenyíveken futottam, de itt annyira kevés volt a kanyar, hogy gyakorlatilag ez is kizárható. Az is felmerülhet, hogy a Stryde nem jól mért, de ugyanezzel az óra+Stryde párosítással eddig ilyen mérési eredmények születtek: Sevilla 42,22k -> +0,05%, NN City Run 5,02k -> +0,45%, Bécs 21,07 -> -1,9%, Szekszárd 0,80k -> 0%, 2,97k -> -1%. Szóval az eddigi biztosan hiteles pályák közül egyedül Sevillában mért többet a Stryde, mindenhol máshol kevesebbet (nem véletlen, direkt úgy kalibráltam, hogy inkább kevesebbet mérjen, mint többet), és a több is mindössze 5 tízezreléket jelent, ami már tényleg hibahatár jellegű (6 másodperc a 3 óra 20 perces időnél). Ehhez képest most 5,09k -> +1,8%, ami brutál nagy különbség, egészen biztosan nem a Stryde mérése volt most először rossz. Nyilvánvalóan a pálya nem jól volt kimérve.

Természetesen az egyéni legjobbamnak 5000 méteren a 19:55-öt számolom, ilyen szempontból mindegy mit mértem a Stryde-al. A verseny elemzése szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, mit tartok a helyes adatoknak. A táblák szerint ilyenek voltak a kilométereim: 4:03, 4:05, 3:55, 4:07, 3:45 = 19:55 Ehhez képest a Stryde-al elölről 5 km-t (0,00k->5,00k): 4:02, 3:55, 3:54, 3:57, 3:48 = 19:36, vagy hátulról 5 km-t (0,09k->5,09k): 4:01, 3:55, 3:55, 3:55, 3:45 = 19:31 nézve egész más kép rajzolódik ki... Az utóbbi lassan másfél évben többnyire egyedül, vagy elöl futom a pálya edzéseket, ezalatt rendkívül sokat fejlődtem a tempó belövésében, és egyenletes tartásában, most már óra nélkül, érzésre se futnék olyat, hogy kilométerenként 10 másodperceket ugrál a tempóm ide-oda. Kizárt. A Stryde-ból jövő idők viszont pontosan megegyeznek azzal, amit próbáltam futni, és amit a verseny során éreztem, úgyhogy maradjunk ennél. Az első kilométert pontosan ilyen tempóban terveztem, és mivel elég könnyen ment, bátran gyorsítottam a másodikra. A második kilométert jelző tábla volt egyértelműen a kulcsmomentum, ha itt nem lett volna ennyire sokkal, azaz 7 másodperccel kívül a pálya szerinti időm a tervezettől, hanem mondjuk a valóságnak megfelelő 2-3 másodperces előnyt látom, akkor szinte biztosan kényelmesebben, tartalékolva folytatom a futást. Viszont számomra a valóságot a pálya jelentette, azon akartam most már mindenáron elérni a 20 percet, még ha rosszul is van kimérve. Mivel innen az összidőt már nem tudtam nyomon követni, próbáltam tartani a második kilométer ijesztően gyors tempóját, majd azt emelni az utolsó fél kilométeren, hogy végül egy brutál sprinntel zártam a versenyt.

Mintha magyaráznám a bizonyítványt, nem? De hiszen nincs rá semmi szükségem, egy optimista terv volt a 20 percen belüli, és az hivatalosan is sikerült, bőven túlteljesítettem a célt úgy is! Becsapni viszont nem szeretem magam semmilyen irányba se. Pont emiatt futottam tavaly inkább Veronában félmaratonit hitelesített pályán Siófok helyett, mivel utóbbi szerintem olyan 200 méterrel rövidebb volt egy korábbi évben, és nem, nem úgy akarok javítani 1-2 percet az időmön, hogy nem "futom végig" a távot... Sajnos 5000 méteren viszont komplikáltabb a helyzet, már eleve utcai versenyt is alig rendeznek ezen a távon, hitelesítettről meg nem is tudok. Ott van persze a pálya, amin tökéletesen hiteles minden verseny, de sok ezekből sincs, amin meg el is tudok indulni, az kb. a szeniorokra korlátozódik. Szóval becsapjam-e magam azzal, hogy 19:55-öt tudok futni 5000 méteren, vagy végre kezdjek el hinni az elvégzett hatalmas mennyiségű edzésmunkában, és fogadjam el, hogy tudok én 19:31-et is, csak hajlandó kell legyek a versenyen is megszenvedni érte? Valamiért ezúttal úgy álltam a rajban, hogy hittem magamban, tényleg komolyan gondoltam, hogy tudok 20 percen belülit futni, a verseny közben pedig azt is elhittem, hogy tudok 3:55-ös tempóban futni, az utolsó kilométerben meg már semmit sem tartottam lehetetlennek! Nyilván vannak határok továbbra is, nem minden csak fejben dől el, de szerintem még a mai, az eddigiekhez képest nagyságrendileg erősebb futásom sem volt 100%, legalábbis az elsőnél 15 másodperccel gyorsabb utolsó kilométer erősen erre utal. Sajnos nem pánttal mértem, de az óra optikai méréséből származó pulzusadatain is azt látom, hogy volt még valamennyi ebben. Akárhol is van a valóság, sokkal jobb formában vagyok, mint amire számítottam, bátran magasra kell tenni a lécet! Február végén ismét Sevillában fogok futni, de most az 5k-s távot választottam, és már a minimum elvárásom az, hogy 19 percen belül lefussam. 3:48/k tempó, készülj, jövök!

Atlétikai Magyar Csapatbajnokság 2024 - 2. divízió

A nagyon jól sikerült Szenior OB után eléggé lelkes lettem a Csapatbajnokság miatt, amin még sosem indultam, és amúgy sem az én játszóterem: egy sosem sportoló, de legalább öreg, csak a 30-as éveinek közepén futni kezdő hobbifutóként egy pályán versenyezni a nagyokkal mi érteleme lenne?

Objektíven nézve tényleg nincs is semmi keresnivalóm az igazi atléták között, és persze a legtöbb versenyen ha akarnék se tudnék indulni, mivel azokhoz meg kell futni valamilyen szintet, ami nekem lehetetlen. A tavalyi maratoni és félmaratoni Országos Bajnokságokon való indulásomat is csak az tette lehetővé, hogy ezúttal nem volt szinthez kötve a nevezés, amit ki kellett használnom, hátha csak egyszeri lehetőség. Az eredményeim persze megmosolyogtatóak, valakiknek talán még akár felháborítóak is, esetleg azon dühöngenek, hogy miért engednek egyáltalán indulni ilyen hobbifutókat? Ez viszont legyen az ő problémájuk, engem abszolút hidegen hagy mások véleménye :)

A Szenior OB után csak két hét volt a Csapatbajnokságig, jó állapotban voltam, simán mentek az edzések, pedig az első fele még pokoli meleg volt. A rápihenés is jól sikerült, viszont a hét közepén egy nagyon kellemetlen nyak-váll-felkar fájdalom kezdődött a jobb oldalamon, ami egyre erősebb lett a napok múlásával: szombaton már felemelni se tudtam a karom, és az átmozgatás közbeni repülőzés kis karmozgása is rendkívül fájdalmassá vált. Végül kénytelen voltam fájdalomcsillapítókat bevenni a verseny előtt, ami alapvetően rendkívül távol áll tőlem, soha nem is csináltam még ilyet, most is csak azért döntöttem így, mert nem a futással összefüggő a fájdalom. Elvileg így nem áll fenn az a veszély, hogy tovább rontok az állapotomon.

800 méter

A két héttel ezelőtti Szenior OB-n futott 800-amból kiindulva a terv rém egyszerű volt: ott 81-es első kör után futottam egy 75-öst, most annál kicsit gyorsabban kezdek, de azért még mindig óvatosan, olyan 78 körül, amire ha sikerül egy 74-es második kört rápakolni, akkor már meg is van az álom 2:32-es eredmény, de ha a második kicsit lassabb is lesz, a PB-nek simán meg kell lennie. Szerencsére az én futamomban nem voltunk sokan, így nem kellett osztoznom a pályámon, a 6-osról egyedül rajtoltam. Az első 100 métert a kimért pályán kellett futni, azaz addig nem szabad elhagyni a saját sávunkat. Ezen a részen így nekem fogalmam se volt, hogy a többiekhez képest mit futok, ami egyáltalán nem is baj, hiszen nekem itt nagyon vigyáznom kellett, nehogy elkapjon a hév, a többiek annyival gyorsabbak, semmiképp sem szabad velük futnom. 100 méternél kis jelölők voltak, azok után kellett bevágni az 1-es pályára. Nagyon ügyesen futottam, az utolsó helyre álltam be, bármennyire ellentmondásosnak is hangzik ez. Nem tudtam hol vannak a 100 méterek, így a tempót meg sem próbáltam ellenőrizni, teljesen érzésre futottam, jónak tűnt a tempó. Az első kör olyan 74-75 körül volt, de ezt se tudom pontosan, mert csak a pályán lévő óra kijelzésére emlékszem, de hogy ahhoz képest mikor léptem át a célvonalon, azt nem tudom, a saját órámra meg nem néztem rá. A második körben érzésre tartottam a tempót, de a valóságban olyan 500 métertől sajnos jelentősebben, úgy 3:20/k-ra visszaesett a tempóm. Hiába futottam egyedül, az előttem lévő versenyző látványa azért bezavarhatott, mert ahhoz nagyon messze volt, hogy esélyem legyen felzárkózni, viszont az előzetes várakozásaimhoz képest meg viszonylag közel, emiatt lehet kiengedtem kicsit fejben. Az utolsó 100 méterre azért még rágyorsítottam, el is kezdtek rendesen savasodni a lábaim, de itt már közel volt a cél. A órámra pillantva a befutókor 2:32-t látok, nagyon meg is örülök neki, és a hivatalos eredmény is ez lett: 2:32.50 (3:11/k), azaz újabb 3 másodpercet faragtam az egyéni legjobbamon alig két héttel az előző óta! Mivel végül sokan nem álltak rajhoz, így az utolsó helyem is pontot ért a csapatbajnokságon, hivatalosan 14. lettem, ami 3 pont a csapatnak! Tökéletes!

4x400 méter

Két férfi váltót is kiállított az egyesületünk, én a B-ben kaptam helyet, az A-ban a gyors fiatalok futottak. Mivel itt eleve nem volt 16 nevezett csapat, így ha nem zárnak ki minket, akkor mindenképp pontot szerzünk, és mivel reálisan nem volt esélyünk más csapatot megverni, ezért az egyetlen feladatunk az volt, hogy biztonsággal, szabályosan teljesítsünk. Második futó voltam, utolsó helyen váltottunk, de sokkal kisebb lemaradással, mint amire számítottam. Szerencsésen alakult számomra a versenyek sorrendje, a 800-on frissen tudtam futni, ezután pedig nem lesz más, úgyhogy nyugodtan tolhattam neki. Ezt meg is tettem, az első 100 méter elég gyors lett, olyan 17 másodperc, és határozottan közeledtem az előttünk lévő csapat futójához. A bevágás után az egyenes még mindig jól ment, továbbra is közeledtem valamennyit, bár nem vettem észre, itt már azért folyamatosan lassultam. A kanyarban viszont már egyértelműen nehezemre esett a futás, nőni kezdett a távolság, és olyan 290 méternél 3:04/k-val értem el a leglassabb sebességet. A célegyenesre fordulva próbáltam rákapcsolni, tényleg minden erőmet beleadtam, de egyszerűen már képtelen voltam 2:55/k tempónál gyorsabbra, pedig nagyon, de nagyon szerettem volna mielőbb odaérni a váltótársamhoz. Összességében olyan 69-71 másodperc körül volt az én futásom, nyilván váltás közben nem lehet órát indítani és leállítani, ezért az egészet mértem, abból az látszik, hogy max. 71 másodpercet voltam mozgásban, ennél csak kevesebb lehet. A Stryde-al rögzített tempó grafikon is teljesen ezt támasztja alá, azzal 70 másodpercre jön ki. A váltások nem voltak valami gyorsak, de legalább biztosak, begyűjtöttük szépen a csapatnak az 5 pontot!

Verdikt

Összesítésben nemcsak hogy nagyon szépen helyt álltunk a 2. divízióban, hanem az eddigi legjobb eredményt elérve 7.-ek lettünk a 16-ból! Az első 3 jut fel az első divízióba, az utolsó 3, azaz a 14-15-16 pedig visszaesik a harmadikba, amitől mi nagyon messze voltunk. És akkor visszatérve a kezdő gondolatokra: az igazi atléták döntő többsége az 1. divízóban induló egyesületekhez van leigazolva, ott az utolsó pontszerző helyhez is 2:01-et kellett futni 800-on! Az nyilván egy másik játszótér. A 3. divízió eredményeit nézve 800-on, valójában ott lett volna igazából a helyem, ott tudtam volna egy jót versenyezni: nem lettem volna utolsó, a 13. hely környékén futhattam volna, és nem egyedül, mert néhány másodperces különbségekkel érkeztek be futók a célba. Szóval sokat kell még fejlődnöm ahhoz is, hogy a 2. divízióban közelebb kerüljek a mezőny végéhez.

Ez volt mindössze a negyedik 800 méteres futásom, nincs benne nagy tapasztalatom, és végig érzésre futottam, csak az első kör végén volt valami bizonytalan infóm arról, hogy milyen tempóban haladok. Nem gondolom, hogy a tervhez képesti gyorsabb kezdés így olyan nagy hiba volt, és igazából abban se vagyok biztos, hogy a ne tudtam volna gyorsabban futni a második körben. Kicsit talán megijesztett az első kör végén, hogy 1:14-et látok a kijelzőn, és emiatt nem mertem jobban nyomni, de az előttem lévő elérhetetlensége, de számomra mégis meglepő közelsége miatti belenyugvás is szerepet játszhatott, nehéz megmondani. Bár tényleg nincs sok tapasztalatom, de szerintem annyira azért nem szenvedtem, csak az utolsó százon belül éreztem savasodást, lehet még keményebbnek kell lenni fejben, és még jobban megnyomni. Most nem volt köhögőrohamom se, viszont elkezdtem kicsit szédülni utána, ami azért mégse egy laza futásra utal. Azt gondolom, hogy jövőre tovább tudok javítani, ha nem üt be semmi gebasz, akkor a 2:30-on belülit viszonylag simának érzem. Ennél viszont jóval komolyabb előrelépést szeretnék, mivel jövőre elsősorban a szenior versenyekre fogok fókuszálni, és hát jó lenne, ha sokkal közelebb lennék az elejéhez, ami azért inkább 2:20-on belül szokott lenni a fedettpályás és az őszi országos bajnokságon is, szóval van még hova fejlődni... Alapvetően maradok az 5000 méteres felkészülésnél, de mindenképp akarok sokkal gyorsabb edzsesket is csinálni, főleg a szenior versenyek előtt. A váltókhoz is szükséges lenne ez, amit szeretnék gyakrabban futni, itt is nagyon élveztem.

Szóval a versenyek rendkívül jól sikerültek, viszont este brutális erővel tért vissza a fájdalom, nem lett ugyan rosszabb talán, de hogy egy szemernyit se javult, az biztos. A lábaim ellenben tökéletes állapotban vannak, igazából kicsit féltem, hogy a Szenior OB és két hétre rá a CSB sok lesz így egyszerre, főleg ezekkel a rövid távokkal, de szerencsére úgy tűnik, már tudom terhelni őket. Alakul ez!

Szenior Atlétikai Magyar Bajnokság 2024.

Számítottam rá, hogy a rövidebb távra való átállás miatt teljesen megváltozott edzésmunkát és a sokkal gyorsabb versenyek más terhelésést nem fogom megúszni sérülés nélkül, ami rögtön az első verseny után el is jött.

Már a szekszárdi verseny utáni levezetés közben éreztem, hogy a jobb bokámban nem stimmel valami, de teljesen őszintén szólva, ha az ember sokat fut, azért nem túl ritka eset, hogy felüti a fejét valami kis fájdalom, kellemetlenség valahol. Gyorsan pontosítanám is ezt a félreértések elkerülése végett, egyáltalán nem komoly fájdalomról beszélek, nem olyanról, ami akár csak kicsit is befolyásolná a futómozgást, lehet nem is fájdalomnak kéne hívni, sokszor csak egy rossz érzés, kis területen fáradtság, mini szúrás, ilyesmik. Ezek olyanok, amiket normál járás közben egyáltalán nem is érezni, csak futáskor, de még akkor is lehet csak bizonyos tempónál, vagy mozdulatnál. Ezek 99%-a teljesen átmeneti, következő futásra már teljesen eltűnik, így igazából foglalkozni se érdemes velük különösebben, mármint persze a random helyeken felbukkanókkal, ha rendszeresen ugyanott jelentkezik, annak már oka van. Van néhány olyan, ami napokig tart, de még ezek nagy része is csak valami átmeneti probléma, egy rossz lépés, egy kisebb túlerőltetés eredménye, ami normál edzésmunka mellett is szépen elmúlik. Pont ezért számomra lehetetlennek tűnik egy sérülés megelőzése úgy, hogy visszaveszek az edzésekből, ha érzek valamit, mert akkor kb. folyamatosan vissza kellene venni, ami tönkretesz minden edzéstervet. Utólag persze mindig nagyon okos az ember, olyankor már nagyon jól tudja, hogy mikor kellett volna visszavenni, de az első napokban én sose tudom, hogy utoljára éreztem azt a valamit, vagy olyan sérülés lesz belőle, hogy hetekig nem fogok tudni futni. Lehet más jobban érzi, én nem.

Szóval éreztem a fájdalmat a bokámban levezetés közben, de nyomtam tovább az edzéseket, nagyon fel voltam dobva az eredmény miatt. Pénteken már kezdett gyanús lenni, hogy ez most egy kicsit komolyabb probléma, már egyértelmű volt a fájdalom helye is a sarkamban. A hétvégén ezért nem futottam semmit, de sajnos hétfőn így is ugyanolyan rossz volt. Egész héten visszafogottan próbáltam futni, nem javult, a harmadik hét hétfőjén már szúró fájdalmat is éreztem, egy kilométer után abba is hagytam, két nap teljes pihenés. Csütörtökön egy laza terepes futás közben nem tűnt annyira vészesnek, de másnap reggel nem tudtam rendesen járni se, szóval itt volt a vége... A motivációm viszont így sem tört meg, mert a szekszárdi verseny után sokkal elégedettebb voltam magammal, mint maratonin az utóbbi 2 és fél évben bármikor, egyszerűen még így is simán megérte! Majdnem három hét telt el futás nélkül, és ezalatt az idő alatt sem változott meg a véleményem, ráadásul közben újra felfedeztem, hogy mennyire szeretek bringázni. Volt azért nyilván néhány nehéz pillanatom, főleg amikor le kellett mondanom betervezett kedvenc kis versenyeimet, meg mert előtte tényleg bomba formában voltam, és ezzel pár hónapot most elveszettem. Próbáltam bringázással a lehető legtöbbet megtenni, hogy az aerob edzettségemet valamennyire fenntartsam. Július elején a futáshoz való visszatérést is nagyon óvatosan kezdtem el, először csak 3 kilométer, majd 1 kilométerrel növeltem mindig a távot, és az az igazság, hogy nagyon nehéznek éreztem, hirtelen nem is értettem miért jó futni? :) Augusztus elejére már sikerült egy 70 kilométeres hetet abszolválni, így majdnem két hónap után véget ért ez is. Soha ne add fel!

A futás hiányát bringázással próbáltam némileg kompenzálni

Ahogy megfutottam ezt a 70 kilométeres hetet, már vettem is elő a versenynaptáram, ideje kitalálni, hogy mi legyen a fókusz. Négy hét van még a Szenior OB-ig, ha csodát nem is lehet tenni annyi idő alatt, de úgy éreztem, hogy lehet esélyem egy jó eredményre. Sajnos nem az 5000 méteren, arra nem éreztem esélyt, hogy a 20 percen belüli sikerüljön, a bringa akármennyire is jó volt, ennyire nem képes fenntartani az aerob edzettséget, ezzel még sajnos várnom kell. Maradtak a 800-as és az 1500 méteres távok, akkor ezekre kell gyúrni. Sikerült még egy 70 kilométeres hetet futnom, viszont a végére annyira fáradtak voltak már a lábaim, amit nagyon régen nem tapasztaltam. Jobban megnézve a Stravat kiderült, hogy ezen a két héten a futás mellett heti 100 km bringa is volt még, valószínűleg ez a kettő együtt lett kicsit sok még, el kell engednem a bringát, amíg kicsit pihentebb állapotba kerülök. Sajnos viszont a brutális hőség is kezdett már nagyon kikezdeni, és a bringa nagyon jó volt ilyen szempontból, mert az nem olyan vészes melegben, és így hogy csak a melegben nagyon nehéz futás maradt, egyre kevesebb kedvem volt hozzá, a résztávos edzéseket nm is tudtam végig csinálni. Gondoltam nem baj, ha van egy pihenő hét, de aztán a következőn még az allergiám is felbukkant, nem durván, de futás közben azért már zavart, főleg ha párás hőség volt, ilyenkor már a könnyű futások során is alig kaptam levegőt, pálya edzésre nem is mentem. A szokásos augusztus 20 utáni hőmérséklet normailizálódás is elmaradt, maradtak a 36-37 fokos napok, úgyhogy már nem foglalkoztam vele, szombaton elmentem a déli hőségben résztávozni a MAC-ra, hogy legalább egyszer fussak a frissen megérkezett szögesemben a verseny előtt. Ez a résztávozás nagyon jól ment, a cipő minden várkakozásomat felül múlta, és újra hinni kezdtem benne, hogy 800 méteren fogok tudni valami jót futni.

800 méter

A fő célom az volt, hogy legalább egy minimális PB-t (2:40,09) fussak, elég ha éppencsak hangyányival 2:40-en belüli lesz. Azt gondoltam, hogy egyértelműen bennem van, csak nem szabad elrontani egy gyors kezdéssel, ami versenykörülmények között azért nem mindig könnyű. Jól bemelegítettem, de fél órát csúszott a rajt, addig a déli tűző napon álltunk vagy 33 fokban, hát ideálisabbat is el tudok képzelni :) Viszont nem stresszeltem ezen, meggyőztem magam, hogy ezen a távon nincs jelentősége a hőségnek, ami valamennyire biztosan igaz is, ennyi idő alatt még talán nem melegszik túl a szervezet. A rajt jól sikerült, 2-es vagy 3-as pályáról indultam, hamar be tudtam sorolni az 1-esre úgy, hogy közben a gyorsak már előttem legyenek. Az élen lévő csoportban volt Simák Gergő, róla tudom mit tud, velük nem szabad elmennem. Olyan 150 méternél az egyenesben egy srác elkezdett beszélni, hogy ez lassú, fogta magát és előre állt. Hát jó mondom, ugyan nem ismerem, de valahogy biztos voltam benne, hogy nem fogja végig bírni, bár tényleg feltűnően lassú volt az élcsoport, nem távolodtak tőlünk. Én egy srác mögött futottam a második boly elején. Egész nyugisan, ment innen a következő 200 méter, talán túlságosan is, Edzőbá bekiabálta, hogy 1:21 lett. Kicsit lassú, de éreztem, hogy ennél fogok tudni gyorsabbat a második körben. El is kezdtem fokozatosan gyorsítani, a következő egyenesben megelőztem az előttem futót, picit megint gyorsítottam, bedaráltam az elején bátor kollégát is, és érdeklődéssel néztem mi történik az élbolyban, továbbra is elég közel voltak, bár valós esélyt nem láttam rá, hogy befogjam őket. Aztán 650 méternél akkora iramváltást csináltak, hogy kikerekedett a szemem rendesen, persze azért számítottam valamire, de ez tényleg durván nézett ki. Én szedtem a lábaim, ahogy csak bírtam, bár tök esélytelen volt bárkit utolérnem, de hajtottam tovább a lehető legjobb időért. Nem hittem a szememnek a célban, 2:36 körülit láttam, Edzőbá is mondja, de az nagyon durva, ezek szerint vagy 6 másodperccel gyorsabb, 1:15 körüli lett a második kör, és így 4 másodperc fölöttit javítottam a PB-men! Már ez az eredmény is elég nagy meglepetés nekem, de ami még nagyobb, hogy a lábaimban simán van egy 2-3 másodperccel jobb idő, mert ha 6 másodperccel gyorsabb második kört tudok, akkor ott az elsőben még bőven lehet bátrabban futni.

4x100 méter váltó

Az eredeti terveimhez képest bekerült a programomba még egy verseny gyakorlásképp, ha CSB-n indulnom kéne váltóban. Igazából izgatottan vártam, sose futottam ilyet, vagyis ebben azért nem vagyok teljesen biztos, mert vannak halovány emlékeim gyermekkoromból, hogy valami megyei versenyen futok váltóban, de az inkább 400-as lehetett. Sose jártam semmilyen futóedzésre amúgy, nem is versenyeztem rendszeresen, csak a tesi órákon ha mérték az időt, akkor ugye nem bírtam ki, hogy ne az enyém legyen a legjobb, még ha hánytam is a végén. Hát igen, lehet, hogy nem is változik olyan sokat az ember, akármennyi idő is teljen el :D Szóval gondolom emiatt néha beneveztek ide-oda, de aztán felsős lettem, meg közben volt egy rendszerváltás is, többé nem is futottam egészen 35 éves koromig. A váltó rajtja előtt is jó sokat aszalódtunk a Napon, de nagy nehezen azért eldördült a rajtpisztoly. Második ember voltam a váltóban, és kicsit mintha megijedtem volna, megpróbáltam elszaladni a bot elöl, de Balázs nem hagyta, odakiálltott, hogy várjam már meg, mert úgy véli, hogy váltó versenyen nem árt, ha a csapattagok találkoznak a pályán egy botátadás erejéig. Beláttam, hogy igaza lehet, lelassítottam, sikerült az átadás, de nagyon béna voltam, úgyhogy utána villámgyorsan kezdtem szedni a lábaim, hogy behozzak minden lemaradást. Kb. az első 30 méteren olyan tempóban futottam, amiről azt hittem, hogy az a maximum, de valami bekattant az agyamban, elkezdtek egyre jobban felpörögni a lábaim, de annyira szokatlan volt, hogy pillanatokra mintha elvesztettem volna a kontrollt a mozgásom felett. Hatalmas hátrányunk volt már, így egyértelműen esélytelen volt bármit behoznom, a többi váltó szinte a célban itta a kávéját, már talán le is zuhanyoztak, de azért nyomtam, ahogy a csövön kifért. A beugrósunk Tibi szerencsére nem félt a bottól, sikerült egy nagyon jó váltást összehoznunk, pedig megpróbált megtéveszteni azzal, hogy nem a megbeszélt kézbe várta a cuccost, de így talán még jobban is ment. A végére Karesz tette fel a pontot, de a rossz szemeimmel én semmit se láttam abból, hogy ott mi történt. Jó móka volt ez, teljesen meglepődtem, hogy milyen gyorsan is tudok futni, ha van motiváció, főleg miután az adatokat is megnéztem. A Stryde szerint az utolsó 50 métert 2:20/k-n belüli tempóban tettem meg, 2:13/k-s maximummal, korábban még 2:50/k alá se gyorsultam soha, tényleg azt hittem, hogy ott van nekem egy fal, hogy a pici kis lábaim nem tudnak ennél jobban pörögni, de basszus, nagyon nincs...

1500 méter

Edzőbá tanácsára az 1500 méterhez már nem a szögesben álltam rajthoz, bár múlt szombaton azért összességében jóval többet futottam már benne, tényleg nem volt értelme bármit kockáztatni, ezen a távon amúgy se tudok az 5:12,14-es PB-m közelébe kerülni, mert ez már elég hosszú ahhoz, hogy ki fog jönni az elmúlt időszak ki mennyisége. Szokásos Napon aszalódás után rajtolunk, utolsó helyre állok be, és még ott is leszakadok. Pedig úgy 300 méterig még 3:30/k tempóban futottam, ami magamhoz képest azért annyira lassú se volt, de itt tavaly is nagyon jó idők születtek, aminek még a közelében se vagyok. Egy kör után viszont már erősen kezdtem érezni, hogy ha nem lassítok, akkor nem fog végig menni, próbáltam azért 3:40-nél nem nagyon lassabbnak lenni, de ez is nehezen ment, nem lett egyenletes a tempóm, össze-vissza ingadozott. Egy valakit végül befogtam, mert nagyon belassult, így nem lettem utolsó, és az utolsó egyenesre azért egy pici hajrát is ki tudtam még erőltetni, de érzésre elég rossz verseny volt, és jó 20 másodperccel elmaradtam a PB-mtől.

Verdikt

Összességében a 800 méteren elért egyéni csúcsommal még akkor is elégedett lennék, ha egy sérülésmentes, zavartalan felkészülés állna mögöttem Szekszárd óta, de így meg aztán teljesen odáig vagyok, meg vissza! Arról már nem is beszélve, hogy a sokkal gyorsabb második kör egyértelműen annak a jele, hogy még el is óvatoskodtam, lehetett volna bátrabban kezdeni. Ezt viszont most kicsit sem érzem hibának, sőt, abszolút a reális célnak megfelelően, nagyon okosan helyezkedve, szélárnyékban futottam az első kört, utána pedig mindent beleadtam, a verseny körülményeit tekintve szerintem ez így volt optimális. Másképp vagy légüres térben nyulazva a mögöttem lévőknek, vagy az élboly végére tapadva tudtam volna futni, mindkét opció nagyon kockázatos lett volna, mert mentálisan egész más, ha én kezdek előzgetni, mintha engem kezdenek bedarálni, egyáltalán nem biztos, hogy olyan körülmények között is elő tudtam volna rántani ezt a második kört. Az 1500-as rossz szereplésre fel voltam készülve, persze elsőre a 20 másodperccel rosszabb idő kicsit szíven ütött, de jobban megnézve a 3:40/k körüli tempót annyira azért nem is rossz, jó persze a 800 3:15/k-s átlaga 3:25-3:30/k közöttit jósolna az 1500-ra, szóval de, mégis rossz, ugyanakkor két verseny volt már a lábaimban, és folyamatosan 33-35 fokban aszalódtunk (le is égtem kicsit...), azaz mégse annyira gáz :) A váltóban az utolsó 50 méteren kisajtolt tempóm pedig teljesen váratlan, egészen új lehetőségeket nyitott meg a fejemben. Elképesztően sokat adott most ez a verseny,

NN CityRun 5k 2024.

A maraton és én. Elég hektikus kapcsolat ez, most épp szünetet tartunk, persze a futás nem állhat le, de most valami mást szeretnék, valami rövidebbet, valami gyorsabbat.

A maraton utáni 3 hétnyi, mindenféle értelemben maratoni betegeskedés után végre összeállt a fejemben, hogy merre tovább, mik lesznek a következő célok. A felkészülést 5000 méteres távra próbálom fókuszálni, szeretnék valami előrelépést elérni, gyorsulni valamennyit, amíg még a korom engedi. Igazából én eléggé szeretek ilyesmi távokat futni, szeretem a gyorsaságot. Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, a még rövidebbeket még jobban szeretem, a tavalyi 1500 méteres versenyem például az egyik kedvencem volt, de ezekre egyáltalán nem vagyok felkészülve, és túl nagy kockázatot jelent így ilyenekkel próbálkozni. Az 5000 méterre való felkészüléssel viszont ezen a téren is fejlődhetek, az intenzívebb résztávok biztosan sokat segítenek. A félmaratoni, maratoni tempóm visszaesésétől pedig azért nem tartok, mert a heti mennyiségekeket továbbra is növelni szeretném, és az 5000 méter is még erősen aerob táv, az alapok így nem igazán változnak, a nem specifikus felkészüléssel vesztett pár percet szerintem hamar felülmúlja a további fejlődésem.

Nagy előnye az 5000 méternek, hogy ezt nem csak évente két-háromszor tudom megpróbálni lefutni, mint egy maratonit, igazából csak rajtam múlik hányszor próbálkozom vele. Természetesen a versenytempón megfutott próbálkozások azért így is korlátosak, na meg erős edzéshéten nem is sok értelme van, hiszen rápihenés nélkül nyilván nem lehet kihozni a maximumot az aktuális formából. Ami viszont az igazán szomorú, hogy itthon versenykörülmények között nincs olyan bődületesen sok lehetőség, nincsenek itt "park run"-ok, mint Angliában, hogy bármelyik hétvégén fussak egy 5k-t (közben azért nézelődtem a témában, és Bécsben viszont van, hmm). Valamiért itthon ez a táv nem igazán népszerű, a versenyszervezők is kb. csak azért rendeznek ilyen rövid távot, de még 10k-t is, hogy aki nem tud még többet futni, annak is legyen valami... A névnapomon viszont épp Budapesten, az NN CityRun-on választható volt az 5k-s táv is, gondoltam ez egy jó felmérő lehet, hogy honnan indulok. Persze még csak a második rendes edzéshét végén jártam, így nyilván a formám még sehol sincs, de legalább nagyon fáradt vagyok a hirtelen megugrott edzésterheléstől, nagy csodákat nem vártam.

A rajtnál próbáltam a lehető legjobban félreállni a kilövő rakéták elől, és nem felvenni a tempójukat, de így is kellett úgy 10-15 másodperc míg lelassultam 4 perces körüli tempóra. Utána egész jól elvoltam magammal, hamar elkezdtek kidurranni a bekezdők, viszont a széles rakparton semmi gondot nem okozott az visszaelőzésük. Az elején jobb szerettem volna inkább olyan 4:10-es tempó körül futni, de mivel inkább lejtett a pálya, és a szelet sem éreztem, nem gondoltam problémának, ha kicsit gyorsabb. Az első kilométer végül 4:08 lett, szóval egyáltalán nem túl gyors, de olyan rengeteget se hagytam benne, ez így ideálisnak tűnik. A második kilométer is nagyon jól megy, két srác előz meg nagyon lassan, kérdezik, hogy mi a terv, mondom olyan 4:05-ös tempó, ők a 4 percesre céloznak, sok sikert kívánunk egymásnak, és elcsendesedünk, azért ez nem egy csacsogós táv :) A második kilométer már 4:03, baromi jól megy, nyugodtnak érzem magam, csendesen halad a verseny, terv szerint minden. Alig tellik el viszont 100-150 méter, jön a visszafordító a felső rakpartra, ami ugye jár némi emelkedővel, de ami igazán arculcsapással ér fel, az a brutál szembeszél. Hirtelen teljesen megváltozik a verseny hangulata, erre nem vagyok felkészülve lelkileg, nem tudom tartani a tempót. Hamarosan ráfordulunk a Szabadság hídra, azaz további emelkedő, majd csippan a harmadik kilométer 4:17-el. Hát ez azért durván lassú volt. Kis fellélegzés a híd második felének lejtése, de a végén rögtön visszafordítanak, és kezdhetjük elölről. A híd közepétől elvileg már végig csak lejt a pálya, próbálok is visszagyorsulni valamennyire, de nagyon nehezen megy, és csak 4:16 lesz ez is. Ezután viszont teljesen elengedtem, az utolsó 100 métert leszámítva kicsit sem próbálkoztam, amit a 4:21-es utolsó kilométer is elég jól mutat.

Verdikt

Az eredményem 21'06" lett, amivel nyilván kicsit sem vagyok elégedett, múlt szombaton edzésnek futottam 21'14"-et... Szerencsére ennek nincs semmi jelentősége, nem egy jó időeredmény volt a cél, inkább csak versenyzési tapasztalatok gyűjtése, de azért egy 20'25" körülire tippeltem, ami nagyon mellé ment. Az egy picit megnyugtató azért, hogy a két srác se nagyon tudott meglógni, ők is rendesen belassultak, szóval nem csak én rogytam meg nagyon. Az új óra megbízhatatlan optikai pulzusmérése miatt vettem egy új pántot, elég szépnek tűnik a rögzített görbe, ez mindenképp jó döntés volt. Ami azonnal szemet szúr, hogy a 171-es pulzust nem tudtam átlépni (az átlag csak 166!), és hogy vissza is esett a pulzusom az utolsó kilométerekre. Utóbbi egyértelműen azt mutatja, hogy visszavettem, nem a szél, meg a kis emelkedések miatt esett ennyit a tempóm. A 171-es plafon viszont rendkívül elgondolkodtató, korábban simán feltoltam 180-ig ilyen távon, de még 10k-n is 175 körüli átlaggal futottam, ami brutális eltérés, és egyáltalán nem értem! Persze valamikor 2018 eleje óta nem használok pulzuspántot, szóval szinte az összes emlékem optikia méréshez kapcsolódik, lehet ezeket el kell felejteni, és újragondolni a zónáimat. Azért edzéseken már ezzel is mértem 174-175-öt 1000 méteres résztávon, szóval az is benne van a pakliban, hogy a keringésem már előrébb tart, és a lábaimat kell jobban felkészíteni a gyors futásokra. Majd kiderül.

Zúzmara félmaraton 2024.

Soha ne mond, hogy soha, mondják az okosok. Én annyira ezzel nem tudok azonosulni, sok olyan dolog van, amire teljes bizonyossággal rá tudom mondani, hogy soha. Viszont csak indokolt esetben használom, és szerencsére a Zúzmara félmaratonnal kapcsolatban is óvatosan fogalmaztam anno:

Szóval a 2019-es Gábor szerint az volt az utolsó Zúzmara félmaratonija egyéniben, a 2024-es Gábor viszont már tudja, hogy nem :) Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy eléggé kényszer szülte nevezés volt, mert nem találtam semmi más félmaratont ebben az időszakban. A Sevilla maraton most a célversenyem, az előtt 4-6 héttel mindenképp szerettem volna futni egy formába hozó versenyt, mivel nagyon keveset versenyzek, nekem ez különösen fontos. A zúzmara pont 4 héttel előttre esik, így ráadásul pihenő hét végén van, ami a lehető legjobb megoldás. Idén új a pálya is, nem a lovin kell küzdeni, szóval akár még jó is lehet. Aztán nevezés után - mikor máskor - elolvastam az útvonal leírását: a Megyeri hídon is átfutunk, nem örülök, de okés, viszont utána a lényeg: "A híd mindkét oldalán lépcsőkön is futunk fel vagy le"! Húú, hát azért ezen rendesen fennakadt a szemem, nem túl szokványos az ilyen betét egy utcai félmaratonin :)

A Verona félmaraton óta sajnos nem mentek zökkenőmentesen az edzések. A Budapest maratoni előtti felkészülésem alatt gyakorlatilag tökéletesen végrehajtottam a tervet, aztán utána kezdődött elvileg a Sevillai felkészülés, aminek az első négy hete a félmaratonig még mindig teljesen jó volt, a betervezett pihenőhét utána meg nyilván, de itt eléggé megakadt a dolog. Egyrészt a két hétnyi 70k alatti mennyiség kicsit ellustított, közben Edzőbá is próbált visszafogni, hogy kell egy kis pihenőidőszak, de végül a novemberben beütő havas tél adta meg a kegyelemdöfést. Próbáltam erőltetni az edzéseket hóban, fagyban is, aminek végül az lett az eredménye, hogy a csúszkálástól brutál izomlázam lett, és alig tudtam futni. Az egész december egy konstans szenvedés lett, ha csúszott, inkább terembe mentem padon futni, de ott meg a meleg csinál ki, szóval mindenhogy rossz volt. Az állandó hideg és sötét is kezdett már nagyon megviselni, elég komoly mélypontra csúsztam, de az év utolsó napjáig elért 3858 lefutott kilométer azért elégedetté tett, még akkor is, ha az is épp olyan futás volt, hogy hosszút kellett volna, de 10-nél elegem lett, és feladtam. Akárhogyis, ez 608 kilométerrel haladja meg az eddigi rekordomat, amit még 2018-ban hoztam össze. Január első hetének teljesen máshogy álltam neki, már hétfőn futottam, jól ment minden, aztán persze a második hétre meg is betegedtem kicsit. Azért majdnem 90 km összejött, és el is jött a verseny hete, lehet pihenni.

Őszintén szólva sokszor elbizonytalanodtam, hogy van-e értelme egyáltalán indulni ezen a versenyen, a januári időpont és az útvonal szinte garantálja a hatalmas szívást... Végül mindig arra jutottam, hogy ezt elsősorban egy mentális edzésnek szánom, arra meg pont jó, ha rendesen szivatós. Az utolsó napokon alakult is szépen a helyzet, kiadós havazás, utána a versenyig végig fagy, hogy még véletlenül se olvadjon el, a verseny napjára pedig a leghidegebb hajnalt jósolták -8 fokkal. Lett az -10 is, de kitartottam a rövidnadrág plusz póló karszár kombó mellett, mert elvileg gyorsan melegedni fog Napkelte után, és fagypont közelében ennél több már sok lenne. Balázs kicsit megijesztett azzal, hogy ő full hosszúban jött, pedig szintén nem fázós fajta, de tényleg gyönyörűen sütni kezdett a Nap, gyorsan emelkedett a hőmérséklet, mire odaértünk már -6, a rajtra állítólag -2 lett. Amúgy már útközben egyre jobb kedvem lett, amiben sokat segített a jó társaság, és az, hogy jelentősen kevesebb havat és jeget láttam itt Budakalászon, mint otthon Gyömrőn, sőt a legtöbb helyen teljesen száraz volt, ahol korábban sózták. A verseny előtt végre egyszer elég jól alakultak a dolgok, a bemelegítés is tök jó volt Balázzsal, csak utána a zselézére iváshoz találtam nehezen vizet, de az is meglett időben, teljesen jókedvűen álltam be a rajtzónába, semmi feszkó.

Az egyes zónában alig voltunk, így hiába akadozott az elején a kettesével rajtoltatás, még a zónából utolsóként is egy perc alatt kijutottam. Természetesen szokásosan jónéhányan baromira bekezdtek, de ezzel a rajtoltatással ez nem volt zavaró, kényelmesen elfértünk. Sokan megelőztek, de ilyenkor egyáltalán nem érdekel, a saját tempómmal törődtem, és alig 2 kilométer után már el is kezdtem a vissza előzéseket. Sose fogom megérteni, hogy egy 21 kilométeres versenyen mi értelme van az első kettőn ellőni minden puskaport, na mindegy :) Mindjárt az elején volt egy meredek felfutás a felüljáróra, de nagyon könnyednek éreztem a futást, így 4:25-ös tempóra gondoltam beállni a 4:30 körüli kezdés után. Aztán hamar jött a kellemetlen meglepetés, amikor befordultunk egy hatalmas beton placcra, ami tiszta hó volt, kicsit megijedtem, hogy innentől ilyen lesz az egész. Szerencsére csak 800 méter volt ez a szakasz, nagyrészt havas, ami még mindig jobb, mint a jég, lehet rajta futni, de azért lassít. Volt aki rettenetesen befékezett itt, szinte sétára, persze nehéz megmondani, hogy minek van értelme, elgondolkodtam én is rajta, hogy vajon érdemes-e a határon egyensúlyozni egy ilyen felkészülési versenyen, kockáztatva egy esetleges durva sérülést? Természetesen nyomtam tovább :D Újra kint a bringaúton szárazon folytatjuk tovább, és rögtön itt van egy frissítőpont, de persze ez még nagyon korai 10 percnyi futás után. Egy nyugodt hosszú egyenes után zenére mászhattunk fel a Megyeri hídra, ahol meglátva a teljesen tiszta, lesózott járdát, végképp megnyugodtam, ez olyan hosszú szakasz lesz, hogy a verseny nagy része már biztosan jól futható. Maga a híd alig emelkedik, nincs semmi szél még a Duna felett sem, nagyon jó itt futni, szép lassan előzgetek. Eljön az 5 km-es tábla 22:02-nél, eddig hibátlan.

A híd végén alig 200 méter alatt elveszítjük az eddig összeszedett szintet, aminek nem igazán örülök, hiába száguldottam le 4 percen belüli tempóval, csak pár másodperc a nyereség, sokkal többet veszítettem az emelkedőn. Aztán hirtelen egy frissítőpont, ami még mindig túl korai nekem, és a pálya legfurább része: lépcső fel a híd másik oldalára... Először izomból kettesével kezdem venni a lépcsőfokokat, de közben megijedek, hogy esetleg ezzel kinyírom a lábaim, úgyhogy a sokkal lassabb, de biztosabb módszerre állok át. A felfele 10 méter, azaz majd' négy emeletnyi lépcsőzés után nagyon hosszan tart a visszagyorsulás, de jól kezeltem fejben, és mivel se fizikailag, se a tempóval nem lett végül gond, a türelmes kivárás működött. Közben megettem egy zselét is, itt kényelmes volt, és fel voltam rá készülve, hogy inni nem fogok tudni rá, így ez se okozott gondot. A híd elhagyása újra lépcsőn történik, itt viszont már nem szórakozok, lecsapatok ész nélkül, közben 3-at előzve. Egy srác hamar visszaelőz, beállok mögé, gondoltam jó lesz kicsit huzatnom magam. Kezdetben picit erős volt a tempó, de tudtam, hogy előbb-utóbb visszalassul, hiszen eddig is közeledtem rá. Így is lett, de vagy egy kilométert tudtam mögötte futni, és még akkor sem volt igazán lassú, csak én úgy éreztem, hogy jól megy, nem akartam már 4:23-on kívülre lassulni. Beálltam előre, és hamarosan megláttam egy kukát, ahova végre kidobhatom a zselé zacsiját. Koncentrálok, hogy beletaláljak, de dobás közben a jobb lábammal jégre futok, azonnal durván kicsúszik alólam, és az idő itt egy pillanatra meg is állt... Szinte már éreztem a fájdalmat, amit a brutális becsapódás fog okozni, de valami csoda folytán szó szerint kitáncolom magam a szituációból, és még csak meg sem húzódik egyik izomom se. Kívülről is durván nézhetett ki, mert a srác mögöttem rögtön megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Mondom minden okés, és szerencsére nem nagyon tudtam tovább filózni ezen az eseményen, elég kanyargós rész volt ez, figyelni kellett, gyorsan túlléptem rajta, ami a verseny szempontjából a legjobb. Eljött a 10. kilométer is, csak 21:44 kellett ehhez az ötöshöz, pedig volt benne komplikáció rendesen.

Ekkor jöttem rá, hogy PB közeli tempóban haladok, ami egészen hihetetlen. Jobbra kell fordulni, egy oda-vissza szakaszra, amiben brutális 180 fokos visszafordító örvendeztetett meg bennünket. Itt láttam Lacit, nem sokkal előttem fordult. Utána rögtön megint egy oda-vissza szakasz a Lupa tó mellett, majd tovább a bringaúton. Ez jóval kanyargósabb, és hosszabb is, itt már Balázst is látom szembe érkezni, jó drukkolni kicsit. A megint brutális visszafordítónál úgy láttam, nem sokat közeledtem Lacihoz, és ezután még egy kis holtpont is jött. Nem nagy, nem volt vészes, de azért kicsit visszaesett a tempóm, minden kanyarban, minden kis emelkedőn, minden kis havas szakaszon időt vesztettem. Ez az 5k kicsit lassabb is lett 21:58, de az elsőnél még mindig gyorsabb.

A kanyargósabb erdős rész az itt már hatalmas szemből érkező tömeggel megint kicsit nehezített, de kezdtem visszagyorsulni, és közben Laci lassult, így meg is előztem többekkel együtt. Amikor végre kiértünk, már kézzelfogható közelségbe került a cél, pontosan tudtam mi van még vissza. Szerettem volna gyorsulni, próbálkoztam is, de valahogy minden kilométerben volt valami, ami miatt mégis lassabb lett. Itt volt ugye újra a 800 méternyi havas, ami mindjárt két kilométert is tönkretett, ráadásul közben szemből érkezőket is próbáltam a pályára irányítani, mert nem jó fele futottak. Gyorsulás helyett bár csak éppenhogy, de ez lett végül a leglassabb 5k-em 22:05-el.

Aztán a huszonegyedik kilométer végre összeállt, a felüljáróra felfutást kőkeményen megnyomtam, és bár kezdtek izzani a lábizmaim, de utána is erősnek éreztem magam, szépen tudtam gyorsulni. Bár nem tűnik egetverőnek a 4:18-as kilométer, de ugye ennek az elején még egy nagy emelkedő volt, és a verseny utolsó 800 méterén lenyomott 3:54/k tempó mutatta meg igazán, hogy azért akadt még tartalék a végére. Ezzel mindössze 3 másodpercre csökkentettem a táv második felének a hátrányát, így bár nem lett negatív split, de nagyon közel volt: 46'13" vs 46'16". A célban szinte el se hittem, hogy ilyen könnyedén futottam meg gyakorlatilag a PB időmet egy ilyen pályán, ez rendkívül bíztató a jövőre nézve!

Verdikt

Az összidő hivatalosan 1:32:29 lett, ami alig 9 másodperccel lassabb a Veronában futott PB-mnél, hát ilyen jóra tényleg nem számítottam! Az 5 kilométeres részidőket összehasonlítva a veronai azért egy picit jobban néz ki, de ott gyakorlatilag tökéletesek voltak a körülmények, és igazából a Zúzmara részidejei is teljesen rendben vannak:

	Verona 1:32:20	Tempó	Zúzmara 1:32:29	Tempó
1-5	22'16"	4:27	22'02"	4:24
6-10	21'43"	4:21	21'44"	4:21
11-15	21'47"	4:21	21'58"	4:24
16-20	21'48"	4:22	22'06"	4:25
utolsó 1,1k	4'46"	4:20	4'39"	4:14

Kicsit aggódtam már, hogy valójában milyen formában lehetek, versenyek nélkül azért nehéz belőni, és hát voltak most a felkészülés során problémáim, kihagyásaim, a hosszú futások meg nem mentek. Az edzések nagy része is messze nem ideális körülmények között zajlik, gyakran csúszós, így nem mérvadóak a számok, bár a szárazak viszont tényleg jónak tűntek, eddig csak ezek tartották bennem a hitet, de ez a mai verseny, hát ez most mindent bizonyossá tett. Komolyan kezd beérni a bécsi fiaskó után megkezdett munka, és az is bebizonyosodik, amit mindig is sejtettem, csak nem sikerült igazán sose kipróbálnom, hogy a megfelelő konzisztencia és a mennyiség növelése eredményezhet szintlépést. Úgyhogy megnyomom a maradék 4 hetet, ami után Sevillában tényleg felkészülten, nyugodtan állhatok rajthoz! Nagyon hiszek benne, hogy most a közben nevet kapott Sevilla π projektnek megfelelő 3:14-es tervezett célidő sikerülni fog, de igazából már az sem annyira érdekel, ha nem, mert tudom, hogy megvan bennem ez az idő, akkor is, ha esetleg egy rossz napon épp nem jönne ki. Sajnos a maratoni ilyen szempontból nagyon nehéz táv, nem lehet sűrűn próbálkozni, épp ezért Sevilla után valószínűleg átállok 5-10 km körüli programra, amúgy is mostanában megint jobban lázba hoz a gyorsabb futás :) Hajrá!