Sevilla Maraton 2024.

Még épp hogy csak elindult az év, de futottam már egy formába hozó félmaratont a Zúzmarán, és el is jött a tavaszi szezon célversenye, irány Sevilla!

A Budapest maraton kudarca után szerettem volna egy olyan maratonra nevezni, ahol a lehető legjobb esélyeim vannak arra, hogy végre fussak egy normálisat ezen a távon. Ehhez nekem talán a legfontosabb, hogy az időjárási körülményekben a lehető legkevesebb kockázat legyen, de sajnos a meleg idő lehetőségét úgy kizárni, hogy közben még a fagyra se legyen esély, és persze a szél se fújjon, az nem is olyan egyszerű. Erre a legjobb esélyt az év nagyon korai szakszában láttam valami mediterrán vidéken. Persze az alapvető volt, hogy hitelesített legyen a pálya, és az se hátrány, ha minél inkább sík, kanyarok se legyenek, szóval vannak igények rendesen. Ha mindezek mellett még szép helyen is fekszik, az már egyenesen csodás. Bármennyire is tűnik hosszúnak a kívánságlista, azért vannak ilyen versenyek, amik közül Sevillát találtam számomra a legszimpatikusabbnak.

A Budapest maratonra való felkészülés gyakorlatilag tökéletes volt, szerintem nagyon jó volt a terv, és azt tökéletesen is hajtottam végre, semmi kihagyás nem volt. Viszont egy nagyon hosszú időszakról van szó, hiszen gyakorlatilag Bécs után rögtön kezdődött, így majdnem fél év, 25 hét volt összesen. Ezután gondolom nem kell túlmagyaráznom a gyenge eredmény okozta csalódottságomat, viszont érdekes módon inkább motivált arra, hogy a következő felkészülés végén már jó eredmény is legyen, mert amúgy abban nem kételkedtem, hogy a felkészülés sikeres volt, és életem formájában vagyok. És pont az év végén a Verona félmaratonon kipattanó siker volt az, ami a motivációmat visszavetette, úgy tűnik engem a kudarc visz igazán előre. Miután egy hiteles félmaratoni pályán sikerült végre két év után egy maszív egyéni legjobbat futnom, nagyon megkönnyebbültem, bebizonyosodott, hogy jó amit csinálok, teljesen megnyugodtam, és ez sajnos rám olyan hatással van, hogy kiengedek. Persze lehet, hogy 30 héten át pontosan betartani egy merev, szisztematikus edzéstervet egyszerűen már sok, és szükség volt egy kis lazításra. Sajnos utána a korán jött havas tél kavart be teljesen, el is engedtem az eredeti mennyiségi terveket, próbáltam azért nem túlzottan visszaesni, még padon is futottam többször, de az egész egy kínszenvedés volt. Még egy betegség is jött, de mindezek ellenére a Zúzmarán csak pár másodperccel futottam lassabbat, mint Veronában, pedig ez a pálya jelentősen rosszabb volt, és felkészülési versenyként nem is volt célom még ilyen gyorsan se futni. Ezúttal viszont ennek a sikernek teljesen pozitív eredménye lett, nagyon megnyomtam a felkészülés utolsó blokkját, és baromi jól ment, a 120 kilométeres csúcshét az eddigi legerősebb lett. A 6 hetes görülőátlag is a plafonon, teljesen magabiztosan repülök Sevillába.

6 hetes gördülőátlag tavaly, és az idén. Tavaly épp Bécsnél volt a minimumon, Budapest előtt viszont nagyon szépen felépítettem

Zselét és sótabit előre tervezetten nem hoztam magammal, előbbi túl sok helyet fogalt volna, utóbbit nem akartam magyarázni a reptéren, hogy a kis simítózáras tasakban milyen tablettákat próbálok átcsempészni :) Szerencsére a kedvenc kis zseléim elég eljterjedtek a világon, Dechatlon Sevillában is van, sót viszont nem találtam, majd rájöttem, hogy a vaseline viszont kimaradt a csomagból... Az expón minden jóra fordult, meglepően olcsón pótoltam a hiányokat, és még a tészta partira is sikerült eljutnom, talán ez volt az első, amin részt vettem.

A versenyszett

A verseny

Majonézes krumplisaláta és egy nagy bagett. Ezeket próbáltam az 5:30-as ébredés után mielőbb magamba tuszkolni. Hogy miért, azt senki se kérdezze, magam se értem, hogy gondoltam ezt jó ötletnek. Ráadásul nagyon sok is volt, de letuszkoltam, mert hogy ugye kell az energia a maratonra. Utána leküldtem még fél liter tejeskávét is, mert kell a kávé, tegnap majd szétrepedt a fejem amiatt, hogy nem ittam pénteken. Nem kapok levegőt, annyira fullon vagyok, lehet sok volt? Na mindegy, 3 óra a rajtig, addigra biztos eltűnik. Két órával a rajt előtt kilépek a szállásról a vak sötét, csendes éjszakába. Pedig már nem annyira éjszaka van, fél hét, otthon ilyenkor már kezdenek beindulni az emberek, itt a fura időzóna miatt nagyon nem. Busszal megyek, bár simán lesétálhatnám ezt a 3 kilométert, csak az eltévedéstől félve nem teszem. Egyedül vagyok, csak az van nálam, amivel a rajtba állok, mert nem akarok csomagot leadni, úgyhogy telefon sincs, nem tudok azzal odanavigálni. Na jó, van nálam még egy literes kóla és 1 euro 40 cent, amit a buszjegyre kiszámolva hoztam, és amit a sofőr nem hajlandó elvenni, nem értem, mert csak spanyolul ismételgeti, de aztán leesik, hogy a futóknak ez ma ingyen van. Ez amúgy baromi szimpatikus dolog, bár most épp kiszúrt velem, mert így a pénzt el kell tegyem valahova úgy, hogy ne zavarjon futás közben.

A buszról leszállva megindulok érzésre, többen követnek, és csak egy idősebb úr kérdez rá pár száz méter múlva, hogy tudom-e merre kell menni? Természetesen fogalmam sincs, azt reméltem, hogy innen már hallani lehet valamit, és majd hang után megyek, de nem így lett. Pedig olyan határozottan megyek, mondja, de miért ne tenném, így legalább van 50% esélyem, hogy jó irányba indultam, ha nem indulok semerre, akkor meg még ennyi se. Kicsit próbálja győzködni magát, hogy ez lehet a jó irány, aztán megbeszéljük ki honnan jött, ki mit tervez a versenyen, szokásos dolgok. Kicsit meglepődök német származásán, túl barátságos, de aztán sok mindent megmagyaráz, hogy több évtizede Spanyolországban él. Megvan a rajt, persze itt csak az elit futók mehetnek be, én elmegyek oldalt, és megtalálom a ruhatárakat, wc-ket. Ez is elzárt terület, ide rajszámmal lehetett csak bejönni, de egy ilyen fura hosszúkás rész, és még bemelegítés közben se látom, hogy hol tudok majd beállni a zónába. Kezd aggasztani a dolog, de szerencsére fél órát terveztem hagyni a beállásra, annyi idő alatt csak sikerül. Hát tetemes részét fel is használtam, jó nagy sort kellett kiállni, hogy kijussak a területről, és utána is csak folytam tovább a tömeggel, nem láttam semmit. Aztán természetesen meglettek a bejáratok, nagy örömömre még wc-t is találtam, így még egyszer el tudtam menni.

Nagyon jó érzés volt ott állni a rajtban miközben még épp csak kelt fel a Nap, gyönyörűek a színek, tökéletesen tiszta ég, kellemes hőmérséklet, és körülöttem a sok-sok ezer futó. A 3:15-3:30-as zónába osztottak, a legelején állnak a 3:15-ös iramfutók, én is szépen előrementem a szalagig. Minden tökéletes, pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Hallok a távolból egy pukkanást, ez lesz az, mindjárt kezdődik a kaland! Már a rajt alatt kimagasló szintű szurkolást kapunk, tiszta libabőr az egész, nem is sikerül fókuszba kerülnöm, átadom magam az élménynek. Aztán szép lassan csendesedik, csak a lépések hangja marad, és konstatálom is, hogy az első kilométer lassú lett, úgy 10 másodperc hátrányba kerülök, ideje elkezdenem odafigyelni. Felveszem az első három kilométerre tervezett 4:35-ös tempót gond nélkül, de amin csodálkozok, hogy a 3:15-ös iramfutókhoz egy centit sem közeledek, sőt, mintha kicsit nőtt is volna a távolság. Nagyon gyorsan jönnek a kilométerek, a pálya elképesztően jó, az első három kilométeren egy aluljáró jelentette az egyetlen változatosságot, amúgy nyílegyenes széles út. A negyedik kilométertől terv szerint 4:33-as tempóban folytatom, jól megy nagyon, gyakorlatilag alig lélegzem, érzésre bőven elég könnyű a tempó. Jön az első kanyar rá a hídra, átfutunk a folyó felett, és itt kicsit érezni kezdem az iramfutók közelségének kényelmetlenségét, elég nagy a tömeg, nagyon oda kell figyelni fordulások közben. Érzésre olyan, mintha egyik kanyar jönne a másik után, de a valóságban közben a kilométerek is nagyon gyűlnek, és már ennem is kell az első zselét 7 kilométernél. Utána a frissítőpontnál is baromira figyelni kell, de sikerül különösebb probléma nélkül abszolválni.

Előzetesen elég sokszor átgondoltam a taktikát, mert nagyon bizonytalan voltam azt illetően, hogy milyen célidőt próbáljak meg. Érzésre és a számok szerint is irtó jó formában voltam a verseny előtt, azt gondoltam, hogy a 3:15-ös időnek kényelmesen jönnie kell, de inkább olyan 3:12 körülit tartottam egy reális célnak. A 3:15-höz 4:37-es tempó kell, de én még egy 4:30-as tempót se tartottam elképzelhetetlennek, de az meg már 3:10-es idő, ami kicsit ijesztő volt. Nem akartam túl kényelmesen lefutni ezt a versenyt, de egy nagy fejreállástól is eléggé tartottam, szóval azt találtam ki, hogy több forgatókönyvvel készülök, amiknek közös az eleje, és menet közben dönthetek, hogy melyik úton megyek tovább. A teljesen közös szakasz az első 3 kilométer volt 4:35-ös tempóval, itt lehetett volna átállni 3:15-ön kívüli célra, ha nagyon rosszul megy (például felszalad a pulzusom 160-ra), ha pedig nem érzem elég jónak, akkor tovább tartani a 4:35-öt, és kis lassulással még épp meglesz a 3:15. Ha elképesztően jól megy, akkor pedig a gyorsabb verziókra lehet átállni, amihez első lépésként minimálisan emelek a tempón 4:33-ra. Az elején még az elképesztően jónál is jobbnak gondoltam, de szándékosan nem volt gyorsabb opció az elejére, úgy gondoltam, hogy ennyire korán csak a nagyon rossz verzió tud egyértelműen kiderülni, a jók között nem lehet pontosan választani. A következő választási pontot 10k-ra tettem, de még ez is a verseny nagyon korai szakaszában van, ezért itt is legnagyobb súllyal a pulzust akartam figyelembe venni. 160 alatt minden oké, elvileg még a 160-161 is rendben, de fölötte már problémás lehet.

Szóval épp a tizedik kilométerben vagyok, átváltok a nézeten, hogy ellenőrizzem a pulzust, és valami 17x-et mutat! Mi van??? Gyorsan próbálok megnyugodni, és logikusan gondolkodni, hiszen egészen biztosan fals az érték, ha ennyi lenne, teljesen másképp érezném magam. Meghúzom a szíjat, hogy sokkal szorosabb legyen, időnként ránézek, és kezd is lemenni, 161-162 körülre, de így nem tudok megbízni benne, ki tudja mi a valóság? Na jó, össze kell szednem magam, eddig teljesen jól ment minden, mehet a kis gyorsítás 4:30-ra. 22:59 és 22:44 volt az első két 5k, így a tizes 45:43, ami teljesen rendben van, megfelel a tervnek. Itt még kamerázgattam, és nem sikerült felvenni a tempót, jó, mondjuk csak 2 másodperccel maradtam el, de úgy gondoltam jobb lesz, ha inkább teljesen ráfókuszálok a futásra. Valahol 11 kilométer után készítettem az utolsó videót, amikor épp megelőztem a 3:15-ös iramfutókat. Innen megint felgyorsult a kilométerek fogyása, 14-nél megettem a második zselét, bekaptam egy sótablettát és ittam is rá a frissítőponton, minden remekül működött. A tempót itt már nem akartam görcsösen tartani, ha volt egy 1-2 másodperccel lassabb, elfogadtam, nem próbáltam behozni, nehogy túltoljam. Igazából annyira befókuszáltam, hogy alig emlékszem valamire, hirtelen el is jött a 20. kilométer, ahol meg kellett ennem a harmadik zselét. 22:35, 22:34 ez a két 5k, tökéletesen egyenletes, 45:09-es 10k, nem görcsöltem rá, és ez így teljesen jó is volt, mert azért ezt már nem éreztem szuper könnyűnek, de még mindig sokkal könnyebb volt, mint például a szimulációs edzésen, szóval nem aggódtam, simán lehet még rosszabb a helyzet, fogom tudni kezelni.

Hasonló fókuszban repültek el a következő kilométerek is, de kicsit sűrűbben kezdtek benne maradni 2-3 másodpercek. Aztán egyre többször szembe sütött a már egész magasan járó Nap, és kifutottunk valami autóútra, ahol kezdtem kényelmetlenül érezni magam, nem esett jól a Napon futni. A 25. kilométer 4:36 lett, az 5k így csak 22:43, ami azért jóval lassabb, és gyorsan úgy is döntöttem, hogy elengedem a 4:30-as tempót, próbálok inkább a 4:33-ra ráállni. Nem akartam semmit erőltetni, és egyre rosszabbul is éreztem magam a napos részeken, már kifejezetten melegnek találtam, de amikor árnyékban voltunk, az kellemes hideg volt, ami mindig kicsit helyretett. Eljött a 27. kilométer, a negyedik zselé ideje, meg is ettem, ittam is rá, de sajnos pár száz méteren belül elkezdett szúrni tőle az oldalam. Emiatt újabb terv módosítás, legyen csak 4:40 a tempó, azzal még mindig kényelmesen 3:15-ön belül célba tudok érni. Ez abszolút működőképesnek tűnt, de nem bírtam abbahagyni az agyalást, és azt gondoltam ki, hogy biztos keveset ittam a zselékre, azért szúr be az oldalam, úgyhogy akkor majd a következő ponton iszok még. Épp a 30. kilométer előtt jött el a frissítőpont, ahol meg is álltam, hogy rendesen tudjak inni, és lehúztam vagy 3 pohár vizet. Ezzel persze sok idő elment, 5 perces lett ez a kilométer, az 5k 23:34, a 10k 46:17, azaz itt több, mint egy percet eldobtam ahhoz képest, ahogy ennek a tizesnek nekiindultam.

Ezzel még semmi baj nem lett volna, bőven belefér, és meg is éri, ha ezzel sikerült stabilizálni a helyzetet. De sajnos ennek a szöges ellentéte derül ki a következő kilométeren, amit csak rettenetes fájdalmak árán tudtam 4:44-re megfutni: az eddigi jobb oldali, még elviselhető szúrás mellé a bal oldalamba úgy hasított bele a fájdalom, hogy azt hittem bepisilek. Nem is bírtam sokáig, egy bokros részen félreálltam, pisiltem gyorsan egyet, és próbáltam hányni is. Utóbbi sajnos nem sikerült, így ahogy megpróbáltam felvenni a tempót, újra rettenetesen fájni kezdett. Egy újabb kilométernyi szenvedés után megint megálltam és próbáltam megszabadulni a szörnytől a gyomromban, de magától nem akart kijönni, csak öklendeztem, annyira meg nem vágytam rá, hogy lenyúljak. Elég sok idő eltelt, nem láttam már értelmét tovább próbálkozni ezzel, futni kezdtem, de már csak épp annyira, hogy ne fájjon. Kicsivel 5 perces tempó alatt találtam meg azt a pontot, ahol elmúlt a fájdalom, így beálltam erre. Ezen a tempón egyáltalán nem fájt, és valószínűleg viszonylag kis fájdalommal tudtam volna olyan 4:50-es tempót, de összesen 3 és fél percnyi állás után már nem láttam értelmét legfeljebb másfél percnyi célidőért végigszenvedni. Na innentől viszont elég élénk emlékeim vannak, hihetetlen mennyire le tud lassulni az idő, ha szenved az ember. Ugyanakkor így viszont nagyon jól emlékszem, hogy 30 után micsoda szurkolást kaptunk! 5 kilométeren át végig mindkét oldalon tömött sorban álltak az emberek, a Plaza de España-n leírt kör pedig valami elképesztő volt! A szurkolók nem voltak kordonok mögé szorítva, és az eddigiekhez képest csak egy keskeny sávot hagytak a futóknak, úgy bíztattak minket centikről, mintha kb. a világ legmenőbb tettét vinnénk épp véghez, és bakker, itt el is hittem, hogy hatalmas királyok vagyunk! :) A megállásos 5k 27:10 alatt lett meg, utána stabli tempóra beállva 24:50 az utolsó 5k, a 10k így összesen 52:00, borzalom :)

Természetesen a 30. kilométernél elkövetett vedelésem után meg se fordult a fejemben, hogy a verseny hátralévő részén bármit is frissítsek, így viszont 40 körül már annyira szomjas voltam, hogy azt hittem rögtön meghalok. Ittam is egy kortyot egy frissítőponton, azért már tényleg meleg volt, és csak eltelt majdnem egy óra, ami alatt valószínűleg vagy egy liter vizet kiizzadtam. Az utolsó kilométerek gyönyörű helyeken vezettek át, több ismerős is volt a korábbi napok városnézéseiből, ilyen szempontból ez a maraton verhetetlen, valami fantasztikus ez a város, és akármennyire nem esik jól már futni, azért imádtam minden egyes percét az itt töltött időnek. Az utolsó száz méterek sem telnek el események nélkül, többen megállnak a 42. kilométert jelző kapunál, mintha célbaértek volna, kettőjüknek szólok is, hogy ez még nem a vége, még kétszáz méter visszavan, fussatok tovább! Na igen, ilyenkor már nehéz a célkaput is megkülönböztetni a többitől. Kicsit rágyorsítok a végére, de igazából csak az érdekel, hogy képes vagyok-e rá, vagy teljesen kinulláztam magam? Vegyesek az érzések, simán ment a 4:30, de nem tűnt úgy, hogy sokáig fenn is tudnám tartani. Valami 3:2x van a célkapun, megállítom az órám, az 3:20:05-öt mutat, és bár a célbafutáskor még nem ünnepeltem, pár másodperc múlva már nagyon is. Akárhogyis, csak lefutottam egy maratont, csak PB lett, csak egy fantasztikus városban vagyok, csak süt a Nap, a rohadt életbe, nincs min szomorkodni! Viszont még mindig nagyon szomjas voltam, a nagy örömködés közben a túlélés érdekében rögtön megittam egyben 1,5 liter folyadékot :)

Verdikt

Ez még csak a hatodik maratonim volt, amiből az első három nagyon jó élmény volt, mindegyik egyéni legjobb lett, és mindig azt éreztem, hogy egyre jobban megy ez a táv. Aztán jött a hatalmas pofon Bécsben, majd fél évnyi kőkemény célzott munka után egy újabb Budapesten. Ezek után akármilyen szarul is néz ki az 1:36-os első félmaratonra egy 1:44-es második, végre sikerült PB-t futnom, szóval elindult ez a dolog valamerre. Az összidő hivatalosan 3:20:00 lett, ami 6 perccel és 52 másodperccel jobb a 2021-ben futott eddigi csúcsomnál, azért ez elég masszív javulás akkor is, ha ennél jóval nagyobbra számítottam. Mostanra már három hét telt el a verseny óta, de ezóta se tudtam pontosan megfejteni, hogy miért így alakult? Ha más futotta volna, és csak a kilométerek idejeit nézném, egyértelműen azt mondanám, hogy simán el lett futva, ez egy klasszikus falnak szaladás volt. De én annyira másként éltem meg! Nagyon könnyűnek éreztem a futást, csak a korábbi PB-mnél éreztem még ennél is könnyebbnek, és a pulzusadatok is pontosan ezt mutatják. Kicsit magasabb volt most a pulzusom, mint 2021-ben, viszont egészen 30-ig határozottan alacsonyabb, mint 2018-ban, így azt gondolom, hogy ez nem egy elfutás volt, a 2018-as 4,89%-osnál kisebb kellett volna legyen a lassulás a második felére. Sőt, mivel a pulzus inkább a 2021-eshez volt közel, a lassulásnak is az akkori 0,78%-hoz kéne inkább közel esnie. Még a 2018-as lassulással is 3:16 lett volna a vége, a kettő között félúton már 3:14, szóval a 3:15-nek ezzel a kezdéssel is simán ki kellett volna jönnie. Akárhogy is nézem, nem találok kivetnivalót a kezdő tempóban, mind az edzések alapján, mind a két legutóbbi félmaratoni ideje, mind a versenyen rögzített pulzusadatok alapján teljesen reális volt az elképzelés.

Felmerül viszont akkor az örök kérdés, mégis min ment el a dolog? Ami biztos: a reggeli bezabálás majoznézes krumpliból nem segített... A frissítés egy érdekes kérdés, egyrészt van egy olyan érzésem, hogy sok ennyi zselé, másrészt viszont 2021-ben 6 kilométerenként ettem egyet, és működött. Valószínűleg a brutál reggeli töméssel együtt lett sok, talán ez a legvalószínűbb, és nem érdemes kevesebbel zselével próbálkozni, de a reggelit minimalizálni kell. A folyadék is inkább kevés lehetett, persze a 30-nál hirtelen felindulásból elkövetett vedelésnél bármilyen megoldás jobb lett volna. Ennyire kevés maratoni futás után még nyilván nem lehet elég tapasztalatom ebben, és biztosan tudom jobban is csinálni és biztosan sikerülne is előbb utóbb, de most már el kell döntenem, hogy akarom-e ezt egyáltalán? Fél évig dolgozni valamiért, hogy aztán egy rossz döntés a verseny előtt, vagy közben, vagy akár csak egy rossz nap, esetleg egy roszkor érkező betegség az egészet kukázza, ez egyszerűen túl nagy stressz nekem. Nyilván nem kukázza a felkészülést, mert az beépül, arra lehet építeni a következőt, de meddig lehet ilyen fél éves felkészüléseket csinálni úgy, hogy nem jön ki a végén az az eredmény, aminek ki kéne? Mert bár tényleg nagyon örülök ennek a masszív PB-nek, de volt két nagyon rossz maratonom, ez is sokkal elmaradt a várakozásaimtól, és közben eltelt másfél év! Persze épp ez a varázsa ennek a távnak, ebben tényleg van kihívás, de jelenleg nekem valami sokkal kézzelfoghatóbb, és gyakoribb visszajelzésre van szükségem. Most nem egy újabb maratoni felkészülésbe fogok belefogni, 5-10k-s távokra szeretnék rámenni. Nincs még konkrét cél, és azt sem tudom mikor térek vissza majd a maratoni távra való készülésre, lehet, hogy már ősszel, de az is lehet, hogy soha. Maratont persze biztosan fogok még futni, és igazából attól még, hogy nem arra készülök specifikusan, ha a rövidebb távokon folyamatosan javulok, a maraton is jobban fog menni, és simán elképzelhető, hogy már Bécsben tovább tudok javítani az időn, hiszen most szerintem sok maradt benne. Remélem nincs túl negatív kicsengése a beszámolónak, alapvetően nagyon elégedett vagyok a versennyel és az iránnyal is, csak én így működöm, ami jó volt, azon szerintem nincs értelme sokat filózni, a hibákból lehet leginkább tanulni. Hajrá!

Év	Első félmaraton	Második félmaraton	Lassulás	Lassulás %
2017 Maratonfüred	1:51:27	1:58:34	7:07	6,39%
2018 Maratonfüred	1:43:14	1:48:17	5:03	4,89%
2021 Budapest	1:43:02	1:43:50	0:48	0,78%
2023 Bécs	1:53:02	2:16:06	23:04	20,41%
2023_2 Budapest	1:39:30	2:00:07	20:37	20,72%
2024 Sevilla	1:35:47	1:44:13	8:26	8,80%

Budapest Maraton 2023.

A célverseny

Az idei évem fő versenyének ezt a maratonit szántam, és a szerintem nagyon sikeres felkészülést követően mindenképp komoly javulást vártam a 2021-ben elért egyéni legjobbamhoz képest. Mindent pontosan megterveztem, 3:19 körüli időhöz szükséges tempóval kalkuláltam, amiben volt lehetőség kis lassulásra a második felében, hogy még úgy is meglegyen 3:20-on belül. A frissítést is alaposan átgondoltam, 6 zselét terveztem, 2 sótabit, és még szőlőcukrot is vittem magammal, ha a végén nagyon rosszul lennék. A frissítéshez a kezemre még a frissítőpontok helyeit is felírtam, tényleg soha nem álltam még felkészültebben egy maratoni rajtjában. Az előzetes armageddon jelentések természetesen nem jöttek be, a rajtra szinte tökéletes futóidőben került sor, felhős, 15 fok, és már nem is esett, szél nem volt jelentős.

A kettes zóna elejére álltam, kicsit féltem, hogy túl gyorsan fogunk kezdeni, hát ennek most kivételesen pont az ellenkezője történt. Elég rendesen feltartottak az első kilométereken, amit egyáltalán nem értek, gyakorlatilag csak 1-es rajtzónásoknak kellett volna előttem lennie 4:30-on belüli tempóval, én meg 4:43 körül szeretnék haladni, és nem tudok. Kicsit lassú lett így az első két kilométer, de ezt végülis nem bántam, próbáltam nyugodt maradni. Minden jól ment, a várhoz kapaszkodás se volt gond, 4 kilométernél ittam vizet is, a terveim szerint próbáltam minél több folyadékot bevinni. Az alagút nagyon szuper volt, a hídra felfele óvatosan mentem, az első 5k 23:33 lett, 23:29 volt a terv, ez teljesen rendben van.

Élveztem a pesti részt, viszont már megint feltűnűen sok volt a különbség az órám és a táblák között, és hát a Stryd nem kéne csaljon, lehet túl sokat csalinkázok, viszont ezt figyelembe kell vennem, ezért próbálok óra szerint gyorsabban haladni. Egyszer volt egy hirtelen nagyon erős széllökés oldalról, azért az egy pillanatra megrémített, de utána nem volt semmi. 6 és 7k között megettem az első zselét, 7,5k-nál volt a frissítő, ott tudtam inni. Hamarosan jött a rakpart, és a második 5k 23:23 a tervnél 4 másodperccel gyorsabb, így pont behoztam a lemaradást, másodpercre terv szerint. Legalábbis a tábláknál, amihez viszont az óra szerint 4 másodperccel gyorsabb kilométereket kellett futnom.

A Szabadság híd előtt ügyesen lejöttem a macskakőről, aztán mehettem vissza, mert nem ott ment a pálya. Klasszik Gábor. A híddal nem volt különösebb gond, de valahogy kezdett egyre több futó lenni, és egyre több feltűnően lassú, ennyien elfutották volna? A következő frissítő 11,5-nél volt, itt be is toltam a második zselét, ezt is jóval több vízzel, mint szoktam. Ahogy közeledtünk a rajtkapuhoz, már tényleg iszonyat tömeg lett, megint egyfolytában kerülgetnem kellett, de most sokkal rosszabb volt, mint a rajt után, mert nagyon nagy volt a tempókülönbség, és nagyon sokan egyáltalán nem figyeltek, a többi velem egytempójú maratonista is össze-vissza cikázott, volt, hogy majdnem egymást löktük fel. Nem értettem mi történik, több rajtszámon 5-ös zónát láttam, utolértünk valami más távot? A kapu előtt gyermekeim szurkolnak, ez megnyugtatott kicsit, de csak addig tartott, amíg az egyik visszafordítóban az előttem lévő konkrétan megállt, és hiába vágtam ki nagyon gyorsan, még így is nekimentem. Úgy 100 méterrel később meg fotósoknak álltak meg lányok pózerkodni, őket épphogy sikerült elkerülnöm, mi a fene történik itt? A rakpartra leérve a szélesebb úton kicsit jobb lesz a helyzet, de így is nagyon kellemetlen, mert a jelentősen lassabb tempó körülöttem észrevétlenül, de állandóan engem is lassított, egyfolytában vissza kellett gyorsítanom, ami nem épp ideális, ez nem egy fartlek edzés... A 14,5-es frissítőnél is ittam, és innen egy amúgy tök jó kis szakasz lehetett volna, de ez a tömeg, és a kis szembeszél eléggé felőrölték az idegeimet. Ez a zavaros 5k 23:30 lett, ami 3 másodperc veszteség a tervhez képest, de elég sokat kivett belőlem.

18,5-nél megettem a harmadik zselét sok vízzel, és ezután nem sokkal elkezdődtek a problémák. Az oldalam szúrni kezdett, kicsit lazítanom kellett a tempón, hogy ne legyen nagyobb gond. A negyedik 5k 23:47 lett, ez összesen 20 másodperc, még bőven beleférne a B tervbe, ami 1:39:30-as első félmaraton. Az 1,1k viszont 5:17 alatt lett csak meg, amivel pontosan 1:39:30 lett ugyan a féltáv, de így nem fog menni, túl gyors a lassulás. Már jó ideje érzem, hogy pisilni kell, így a 24-es kilométernél lévő frissítőponton kiálltam a piszoárba, és zselét is ettem, több, mint egy percet veszítve itt, de még mindig úgy voltam vele, hogy inkább elengedem most a 3:20-at, ha ezzel még megmarad a lehetőségem egy kisebb egyéni csúcsra. Sajnos a hosszú állás utáni továbbindulás elég fájdalmas volt, a combhajlítóim teljesen kikészültek, ilyen végtelen fáradtság tört rájuk, amit nem igazán tudtam hova tenni, a verseny előtt nagyon visszavettem a futást, hogy kipihent legyek, úgyhogy próbáltam is ezt figyelmen kívül hagyni, és felvenni a tempót. Egyáltalán nem akart menni, és épp jött az Árpád híd is, felfele csak lazán futottam, ez még rendben volt, de utána a Margit szigetre vezető lejtő ellenére se tudtam normális tempót kihozni, és még a gyermekeimet se láttam sehol, így itt elengedtem mindent, csak elkocogtam a célig, és elég sokszor megálltam nyújtani is.

Verdikt

Gondolom felesleges ecsetelnem, hogy milyen szintű csalódottságot éreztem a verseny hátralévő részében, és a célban is, amikor 3 óra és 40 percnyi kínszenvedés után beértem végre. Ez nem csak az egyéni legjobbamtól marad el jelentősen, hanem már életem második maratonija is jelentősen gyorsabb volt 5 évvel ezelőtt. Ez nyilván nem a realítás, mint ahogy Bécs sem volt az. Felmerül viszont akkor a kérdés, hogy az idei évvel mi a probléma? Hogyan fordulhat elő, hogy az előtte futott mindössze 3 maratonim mindegyike egyéni csúcs lett, az idén meg a kettőből az egyik életem legrosszabja, ez pedig a korábbi 3 közül is csak egynél, a legelsőnél lett jobb? Ráadásul véleményem szerint sosem voltam ilyen jó formában, sosem edzettem ennyire tudatosan és elszántan, versenyeken ez miért nem látszik? Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy csak a szabvány távokon nem tudtam felmutatni semmit se, de még ez sem teljesen igaz, mert ha az 1500 méteres versenyt nézem, az végülis kiválóan sikerült, de mivel először futottam, értelemszerűen nincs összehasonlítási alapom. A felkészülés közben már a Futás éjszakáján is elég jónak tűnt a formám, aztán a monorierdei versenyen szép nagy előrelépés rajzolódott ki a korábbiakhoz képest, és a Budapest Mass Race is elég jól ment a brutáis hőséghez képest.

A pulzusgörbét nézegetve nekem meglepően magasak a számok, ennél a tempónál jóval alacsonyabb pulzusra számítottam a korábbi hosszú futásokba épített versenytempó gyakorlások adatai alapján. Persze a tempó mérési probléma miatt gyorsabban futottam, mint azokon, ez az eltérés egy részét megmagyarázná, de még így is van egy olyan érzésem, hogy aznap valami nem volt teljesen kerek a szervezetemmel. Ettől függetlenül ilyen pulzusértékekkel futottam már végig maratonit gond nélkül, szóval elfutás esete nem áll fenn, az aznapi formámmal és a választott tempóval mennie kellett volna.

Ami biztosan más volt, mint korábban, hogy próbáltam a lehető legtöbbet inni, és ez simán lehetett az egyik fő probléma, mivel korábbi versenyeken és edzéseken is jóval kevesebb folyadékot szoktam bevinni, épp ezért akartam ezen változtatni, de úgy tűnik nagyon visszaütött. Persze önmagában még ez sem jelentett volna ekkora gondot,ha leállok a vedeléssel a problémák kezdete után, akkor szerintem pár perc veszteséggel meglehetett volna. Viszont a megállás után igazából a lábaim nem vittek tovább, ez a combhajlító fáradtság volt a legsúlyosabb probléma, aminek az okára végül másnap jöttem rá: az erősítő torában épp emeltem volna fel a súlyt, és hát nem sikerült, mert pontosan ott terhelődött volna, ahol a versenyen is éreztem a fáradtságot. A verseny előtti hetekben a futást erősen visszafogtam, viszont az erősítést egyáltalán nem, sőt, a felszabadult idő miatt még jóval többet is csináltam, és nagy valószínűséggel ezzel rendesen megnehezítettem a dolgom.

Talán mindez még mindig kevés lett volna a kudarchoz, mert az az igazság, hogy fejben valahogy még mindig nem tudom összerakni a versenyeket. Amennyire magától értetődő volt régen, hogy egyszerűen csak végig kell futni a távot, nem problémázni, hanem csinálni, annyira nem akar menni ez már hoszzú-hosszú ideje. Pedig próbálok tudatosan pozitív maradni, de valahogy itt se ment, túlságosan felidegesítettem magam a 10 km utáni tömegen, és így teljesen kizökkentem a fókuszáltságból, utána minden apró kis problémát százszorosára nagyítottam fejben. Biztos nem segít a verseny előtti hetekig tartó aggódás azon, hogy vajon jó tempót választottam-e? Egyik nap azt gondolom, hogy "5k-t nem tudok ezzel a tempóval futni, tuti nem fog menni végig", másik nap meg, hogy "menne ez gyorsabban is, nem kéne ilyen lassan kezdeni, mert nem lehet behozni", ennyire hullámzó érzelmekkel töltött hetek után a versenyig teljesen kicsinálom magam. Nem tudom mi erre a jó megoldás, de valamin változtatnom kell, talán több versenyzéssel tudnék önbizalmat éppíteni.

A célbaéréskor érzett csalódottság aztán rám nem jellemző módon megdöbbentően hamar elmúlt, örültem a gyermekeim jelenlétének és szurkolásának, örültem, hogy végigcsináltam, hogy nem adtam fel, örültem a sok vidám futónak, örültem az életnek :) A felkészülésem végülis nagyon sikeres volt, rengeteget fejlődtem, sokat fogytam, életem formájában vagyok, hiába nem jött ki ezen a versenyen, ezek attól még tények. Előbb-utóbb minden hibát elkövetek, de ha mindből tudok tanulni, és nyomom tovább a következetes felkészüléseket, egyszer majd versenyeredményben is manifesztálódni fog a dolog. Hajrá!

36. SPAR Budapest Maraton 2021.

Maraton. Valószínűleg mint a nagy többségnek, nekem is a maratoni lefutása volt a nagy célom, amikor szaladgálni kezdtem. Nem követendő példa, de sikerült is megvalósítanom egy éven belül, aztán egyszer még javítottam rajta, aztán mindenféle okokból nem tértem vissza hozzá. A fejemben persze kicsit mindig ott motoszkált, sokszor gondoltam rá, és egy távoli, nagy cél is lebeg a szemem előtt ezzel a távval kapcsolatban :)

---

2017. [3:50:01] Maratonfüred, első maratonom: https://gaboruton.blogspot.com/2017/04/maratonfured.html

2018. [3:31:31] Maratonfüred másodszor: https://gaboruton.blogspot.com/2018/04/maratonfured-2018.html

---

Viszont ez a táv már nem játék. Hosszú, nagyon hosszú, nem lehet hetente próbálgatni. Hónapok óta tipródok ezen a versenyen, és igazából egészen az 5 km-es jelzésig nem is jutottam dűlőre azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán le tudom-e futni? Egyrészről volt sok negatív tapasztalat, főleg a hosszabb futásokon, nem mentek igazán jól, ha sikerült legalább a táv tervet tartani, akkor is nagyon elgyengültem a végére, nagyrészt valószínűleg a sok fogyás miatt. Az oltás előtt egész bíztató volt a helyzet, már tudtam 1:43-assal kezdődő félmaratont futni, ami belül van a maraonti PB-m tempóján, de azért még nehéz volt a vége, nem tudtam volna rögtön megismételni. Viszont ekkor még volt vissza 4 hetem, joggal gondolhattam, egész jól állok. Aztán az oltással minden ment a kukába... Ezután már csak egyetlen félmaratont tudtam végigfutni, elég gyenge, 1:46-os idővel, de az edzésből visszalévő mindössze 4 kilométer nem ment, le kellett ülnöm. Hogy lesz ebből 42,2k? Teljesen lehetetlennek tűnik. Ahogy telt az idő az oltástól, lassan ugyan javult a helyzet, de még az azelőtti állapotot se értem el, és annál jobb kellett volna. Az UltraBalatonra is lazítanom kellett az eredetileg tervezett tempómon, és még abban se voltam biztos, hogy menni fog, eléggé vakrepülés volt. Végül bőven várakozásaimon felül sikerült teljesítenem, ez adott egy nagy löketet, hiszen mégiscsak lefutottam 30 kilométert, persze 4 részletben, de elég nagy tempóval, akár sikerülhet is a maraton! A verseny hetének tervével is gondban voltam, korábbiakból kiindulva, nekem a teljes leállás nagyon nem tesz jót, ilyet nem akartam, de persze azért pihent kell legyek, mi erre a legjobb mód? Úgy döntöttem, a hétfői pihenő után minden nap futok a versenyig, de csak kicsiket, mindössze 40 perceseket, hogy pihentető is legyen, és teljes leállás se legyen.

Mit mutatnak a számok?

Érzésre mindenképp azt mondtam volna, hogy nem fog menni, de a számok végig azt mutatták, hogy mennie kell. Teljesen jogosan felmerülhet a kérdés, hogy mégis milyen számokról beszélek?

Először is nagy vonalakban az eddigi két maratonom előzményei:

2017: Alig egy éve futok, előtte 3 héttel Bükki hard, nem volt célzott felkészülés

2018: 24 hétnyi célzott felkészülés

A lenti táblázatba szedtem össze, hogy melyik maraton előtt mennyit futottam kilométerben a megelőző 6-12-24-52 héten, és hogy a Running Index mennyiről mennyire változott az utolsó kb. 12 hétben:

Év	52 hét	24 hét	12 hét	6 hét	Running index utolsó kb. 12 hétben
2017	1 889	1 099	617	307	51->55 (+4) végig emelkedő trend
2018	2 782	1 411	691	424	56->59 (+3) zuhanás 52-ig, utolsó hónapban gyors emelkedés
2021	2 662	1 345	819	447	53->61 (+8) végig emelkedő trend

A 2017-es maraton előtt még semmire se készültem, nem volt strukturált tervem, csak futkároztam, és random versenyekre elmentem mindenféle gondolkodás nélkül. Akkor ilyen hozzáállással is simán teljesítettem, ennek nyilván most is mennie kéne, de az akkori szenvedésre nem vágyom, nem is biztos, hogy fejben bírnám, és az a tempó is azért elég nagy csalódás lenne most. A 2018-as volt viszont az első versenyem, amire célzottan készültem, és bár a felkészülés során volt egy hullámvölgy a Running index szerint, ami azért elég megbízhatóan mutatja a formámat, de a rendszeresség hosszabb ideig megvolt, mint most. 18-ban a maratont megelőző év sokkal egyenletesebb volt, és kicsit több is a mennyiség, most viszont az utolsó 12 hét volt nagyon erős, és jobb az index is. Szóval elvileg nemcsak, hogy le kéne tudnom futni, de egy kis PB is esélyes lehet, szóval meg kell próbálnom!

A verseny

Most kivételesen bemelegítésként nem futottam, inkább tornáztam jó hosszan, ezen táv előtt valahogy ezt hasznosabbnak gondoltam, és a hideg idő miatt nem is tudtam ellustálkodni. A fejemben jól hangzott az a terv, hogy az iramfutókkal futok, de tartottam a körülöttük kialakuló tömegtől, gondoltam kicsit mögülük indulok, így legalább nettó időben lesz előnyöm hozzájuk képest, és tuti a 3:30-on belüli idő, ha velük érek be a célba. Nézem is, hogy nagyon előre álltak, én a tempónak megfelelően a 2-es zóna végén állok, ők meg mintha az 1-esben lennének. Mindegy, jó itt, nem szabad az elejét túllőni. Megkapjuk a rajtjelet, kicsit futunk, aztán hirtelen megállunk, mi a franc? Nagyon rég rajtoltam tömegben, az egyes zónából mindig csak kilövünk, és már megy is a verseny, itt meg azért vagy egy perc eltellik, mire a rajthoz érünk, nem is futunk normálisan az elején. Picit felidegelem magam ezen, de gyorsan próbálok lehiggadni, nem kell rögtön behozni, nem ezen a száz méteren múlik a verseny, vagyis olyan szempontból igen, hogy túlzásokba eséssel, túl sok idegeskedéssel el lehet rontani. A szokásos útvonalon fordulunk rá a rakpartra, most próbálok szűken kanyarodni, hogy minél kevesebb legyen a feleslegesen megtett út, meglátjuk mi jön ki így a végén. Utána is követem a felezővonalat, hogy ne kóvályogjak oldalirányba, és koncentrálok a tempó beállítására. Van egy kis szembeszél, de nem érzem vészesnek, mondjuk elég nagy a tömeg körülöttem, biztos árnyékolnak valamelyest. Az eső kicsit szemerkél csak, nem vészes, a hőmérséklet pedig egyenesen ideális.

Próbálok nagyon erősen a versenyre fókuszálni, hogy teljesen kiírtsam a verseny előtti kétségeket magamból, csak a tempóval, pulzussal, és a csík követésével, na meg a frissítés tervezgetésével foglalkozom, minden mást kizárok. Rendkívül gyorsan megy az idő, a pulzusom elég jó, 156 körüli értékek jönnek, néha meg is fordul a fejemben, hogy gyorsítsak, de a tempó így is kicsit gyorsabb a tervezettnél, csak teljesíteni kell, nem szabad kockáztatnom. Ezt mantrázom magamban folyamatosan, és számolni próbálok, mert már kezd jelentősen eltérni az órám szerinti, és a táblák által mutatott táv. Mindenképp a táblákohoz kell igazodnom, és amúgy is, az 5 perces tempóban 3 óra 30 perc alatt csak 42 kilométert teszek meg, a maradék 200 méternyi távhoz szükséges kb. 1 perc előnyt kell kiépítenem addigra. Ha 5 km-enként nézem a tábláknál, jó lenne olyan 10 másodperceket hozni. Azt is kigondoltam, hogy órán is nyomom a táblák szeinti 5-ösönként, hogy majd vissza tudjam nézni a haladást, de annyira foglalkoztatott a fontosabb dolgokra koncentrálás, hogy már az elsőnél kimaradt. Itt hirtelen elkezdtek felgyorsulni az események, hiszen már a Margit hídnál járunk, és kanyarodunk is fel a felső rakpartra, irány visszafele. Próbálnak rámtörni negatív gondolatok, hogy most nehezebb lesz, emelkedők, kanyarok, zselé után mikor lesz frissítőpont, alagútban GPS hiány, de sikeresen tartom távol magamtól ezeket. Jönnek újra a mantrák: nem szabad azzal foglalkoznom, hogy milyen szar a zselét víz nélkül bevinni, hogy milyen messze jön majd frissítőpont, csak tartsd a tervet, ki kell bírni, és nem ezen rágódni. Megdöbbentően jól megy ez, nem is értem, eddig minek stresszeltem annyit versenyeken, de mondjuk most tényleg azzal a hittel vágtam neki, hogy ennyi futás után egyszerűen ki van zárva, hogy ne tudnám lefutni a maratont, fizikailag képes vagyok rá, most tényleg csak fejben dől el!

Eljön a frissítőpont, szokásosan rámömlik a víz egy része, csak most épp nincs valami meleg, aztán veszek az isóból is, annak is a fele a mellkasomon köt ki, és ez nem csak hideg, még ragad is, elég kellemetlen érzés mindez, de már ki is zártam, csak semmi negatív gondolat! Bent vagyunk az alagútban, és teljesen elhatalmasodnak rajtam az érzelmek, eléggé meglepődök, ilyen csak sokkal több, vagy keményebb futás után szokott előfordulni, nem az első tízben viszonylag kényelmes futás közben. Már olyan gondolatok keringenek a fejemben, hogy mennyire fantasztikus újra maratonistának lenni, képeket látok a célbaérkezésről, pedig még milyen távol vagyok tőle, de ez nem zavar egy cseppet sem, szerintem itt az elmém már meghozta a döntést, hogy megcsináljuk, ma semmi, de semmi nem állíthat meg! Nem próbálom lebeszélni magam, szép finoman térek vissza a valóságba, és továbbra is teljes fókusszal csak az előttem lévő kis versenyszakaszra koncentrálok, hogy az a terv szerint menjen. A frissítés ütemezése az egyik fő vezérfonal, pontosan 6 kilométerenként terveztem egy zselét, aztán amikor jön frissítőpont, akkor iszok vizet, és isót is. A másik, az 5 kilométerenkénti időellenőrzés, így egészen sok dologgal el tudom foglalni magam, mindig csak 1-2 kilométer van a következő tennivalóig, ilyen belátható kis szakaszok, ami biztos menni fog, sose gondolok a teljes távra.

Futáshoz ideális idő, de az aszfalt nagyon vizes

A 10 km-es verseny is pontosan ezen az útvonalon ment, csak annak az alagutas részét nem akartam felidézni, de a hosszú lejtőzés közben már bevillant, hogy ezt a szakaszt viszon akkor is élveztem. Csak a pozitívat beengedni, minden mást kizárni! El is jön a tizedik kilométert jelző tábla, 49:06-ot (4:55/km) nyomok az órán, huh, hát már majdnem meg is van a 200 méterre az egy perc. A pulzusom 160 alatt, és még mindig nem látom a 3:30-as iramfutókat, szóval maradjon ez a tempó, amíg utol nem érem őket, utána meg futok velük, és meg is vagyunk egy biztos PB-vel! Amíg ezen filózok újra átfutunk a rajtkapun, és a következő zselé ideje is eljött, azt is elő kell kotorni. Most viszont nem fordulunk le rögtön a rakpartra, hanem tovább futunk délnek, viszont így akkor egyre távolabb kerül az amúgy is egy kilométerre lévő frissítőpont, amiről nem értettem az elején, hogy minek van ott. Egy oda-vissza szakasz következik, nézem a szembejövőket, és végre az iramfutókat is meglátom, egy masszív csoporttal maguk körül. A 13-as tábláig adtam kis haladékot magamnak a zselére, benyomom, majd meg is fordulunk, közben pedig elég sokat előzgetek, és van, hogy meg is akadok a még mindig elég sűrű mezőny miatt.

A rakpartra visszaérve erős szembeszelet, és komolyabb esőt kapunk, szinte szúrnak a hideg esőcseppek, de még mindig pozitív hangulat uralkodik rajtam: erről is csak annyi jut eszembe, hogy milyen hasznosak a téli futásaim pár fokban, esőben, nekem ez szokásos ügy, nincs vele semmi probléma. Persze azért amit tudok, megteszek, probálok szélárnyékban maradni, hiszen elég hosszú lesz ez a szakasz, de akkor se esek kétségbe, ha épp nem úgy adja ki. Jön a frissítőpont, szokásos víz, iso magamra borogatás, aztán a 15-ös tábla 1:13:26-nál, azaz csak 24:20 kellett ehhez az 5k-hoz, 4:52/km-re gyorsult a tempóm. Ennek ellenére nem nagyon közeledek az iramfutókhoz, csodálkozom is nagyon, azt hittem hamar utol fogom érni őket. Egyértelmű, hogy gyorsabban futnak a célidejüknél, és nem is érdemes az utolérésükkel foglalkoznom, ne gyorsuljak már tovább, mert csak baj lehet belőle. Még mindig csak 160 a pulzusom, nem emelkedik, szóval ez a tempó rendben van, de gyorsításhoz még korán lenne, meg aztán azért gyorsítsak fel még ennél is jobban, hogy utána meg velük fussak sokkal lassabban? Nem sok értelme lenne. Továbbra is repül az idő a rakparton, az eső elcsendesedett, a szél nem lett rosszabb. Már itt is a harmadik zselé ideje, aztán jöhet a frissítőponton iszogatás, tiszta pörgősnek tűnik így a verseny, ami jó, nincs idő elmerengeni azon, hogy mit is csinálok valójában, hogy mennyire brutálisan nagy távokat teszünk meg a városban...

Sikerül is megint lemaradnom a 20-as táblánál az óranyomásról, és gyorsan eljön a féltáv, akkor itt nyomom meg, de erről hivatalos mérés is készül: 1:43:02 (4:53/km). Két gondolat fordul meg a fejemben: edzésen nem sikerült ilyen tempóban végigfutnom a félmaratont se, és kéne még egy, de ezt a gondolatot gyorsan elhesegetem, csak semmi negatívum! Meg különben is, eddig sokkal könnyebb volt ez a futás, mint amilyen érzéseim az edzéseken voltak, szóval jó lesz ez, és kész! A másik gondolatom pedig az eddigi maratoni PB-met idézi fel, ahol ugyanígy 1:43-al kezdődő volt az első féltáv, és annál jobban itt ma tuti nem borulok meg, meg fogom dönteni azt az időt! Elhaladunk az Árpád híd mellett, még elég sokat futunk a rakparton északnak, a következő zselé előtt nem sokkal hagyjuk el, épp egy tizest nyomtunk le rajta. Nekem egyébként ez tetszik, sík, nincs rajta kanyar, jó az aszfalt, persze a szél problémás, és ha sütne a Nap, az még gyilkos tud itt lenni, de erről most szó sincs. Egy-két kanyar után egy hídra futunk felfele, először az Árpád hídnak gondoltam, mondjuk ahhoz teleportálni kellett volna, hamar rájövök hol vagyunk, ez a rész már nem nagyon tetszik, ilyen forgalmas úton nem szeretek futni. Szerencsére csak a felüljárót kell itt leküzdeni, sikerül nem túltolni, újabb egy-két kanyar után már csippantom is a 25-öt az órán. Gyorsultam kicsit, 4:51-es lett a tempó ezen a majdnem 4 kilométeren. Egy váltópont jön, itt szerencsére észreveszem UB csapattársaim szurkolását, imádom az ilyet, nagyon feldobja a hangulatom. Óbuda óvárosába érve a vizes macskő nagyon csúszik, kicsit meg is ilyedek, szerencsére nem tart soká, kezdődhet is a mászás az Árpád hídra. Először határozottan lassítani akartam, aztán mégis inkább a pulzust engedem el kicsit. Most először érzem erősebbnek a futást, lassúnak is tűnt, úgyhogy a Margit-szigetre vezető lejtőn jól megküldöm neki :)

A macskakő nagyon csúszott, de szép ez a városrész

Közel vagyok már az iramfutókhoz, akik körül egy jó nagy boly csoportosul, és ahogy a zene pontot, szurkolókat elhagyjuk, megdöbbentő csend lesz: a szigetre nem halatszik be a város zaja, és bár sok tucat ember van körülöttem, mindenki néma csendben teszi a dolgát, még a lépteink is rendkívül halkak. Ebben a pár percben valami hihetetlen nyugalom árad szét bennem. Együtt futunk rengetegen, miközben valójában mind egyedül vagyunk, egyedül küzdünk meg a saját fáradtságunkkal, fájdalmainkkal, démonainkkal. A sziget végére már a csoportban futok az iramfutókkal, és bár nem sokkal kisebb a tempójuk, elég hamar az előzés gondolata kezd motoszkálni a fejemben. A hídra felfele ezt gyorsan el is felejtem, emelkedőn nem akarok erőlködni, de utána a sok egymás utáni kanyarban gyorsan elegem lesz a tömegből. Többször majdnem ütközünk, és az elkerüléshez szükséges hirtlelen irányváltások nem csak a ritmusból zökkentenek ki, de veszélyesek is, könnyen esés lehet a vége, ha más is épp oda lép. Le is maradok a 30-as tábláról, és ahogy leérünk a rakpartra, azonnal előzésbe kezdek. Jutalmul kapok egy jó nagy szembeszelet, hiszen megint észak felé futunk a Dunaparton. Közben a kis zselémet is meg kell ennem, beállok az iramfutók elé, de rögtön meglátom a frissítőpontot, és inkább kicsit lassítva, normálisan frissítek, majd visszaállok a csoportba, szélárnyékba. Türelmesen kivárom ezt a másfél kilométert, bár nem vagyok elégedett a tempóval, még mindig messze van a cél, nem árt egy kis óvatosság. Az Árpád hídra felvezető úton erős tempót tartok, közelebb kerülök az iramfutókhoz, és a hídon be is fejezem az előzést. Eléggé felmegy a pulzusom, ezért a híd második felén kicsit kiengedek, de ekkor meg majdnem utolérnek, úgyhogy összeszedem magam, szeretnék biztos távolságra kerülni tőlük.

Szárnyalok a cél felé :)

Végre délre fordulunk, ahogy számolom, innen már nem is lesz semmi cifrázás, egyenesen futunk a célig. A 35-ös tábláról nem maradok le, a utóbbi 10k-t 49:22 (4:56/km) alatt tettem meg. A tempóval nem vagyok teljesen elégedett, nem olyan jó, mint az elején, nemhogy gyorsabb lenne, ahogy azt igazábó szeretném. Érzésem szerint gyorsíthatnék, de annyira régen nem futottam közel se ilyen hosszút, tényleg ismeretlen terep ez most nekem. Bőven a célidőn belül vagyok, kinéz egy biztos teljesítés egyéni legjobb idővel, miért dobnám ezt el? Hamarosan eljön az utolsó zselé ideje, amihez igazából már nincs semmi kedvem, de hamar belátom, hogy ha nem akarok szenvedni a végén, akkor tartanom kell magam a tervhez. Nagyon soká jön el a következő frissítőpont, már 38-on is túl járunk, és mivel többet nem fogok inni, arra gondoltam, jö ötlet lenne megállni pár másodpercre, hogy ne a pólómra kerüljün a víz nagy része, hanem tényleg megigyam. Nem volt jó ötlet. Azonnal érzem az erős fáradtságot a lábaimban, baromi fájdalmas újra elindulni, ilyet többet nem csinálok. Pár száz méter után persze helyre áll a rend, felveszem a tempót. Továbbra sincs semmi gond, valójában teljesen felkészülten álltam a rajtban, nem futottam el, és így nincs is semmiféle maratoni fal. Nyilván az utolsó kilométerek már nem nevezhetők örömfutásnak, de olyanniyra nem csináltam ki magam, hogy az utolsó 400 méteren rákapcsolok, de még ez sem elég, a végső 100 méteren 4 percen belüli a tempó, a célig végig gyorsulok, amit végül 3:36-al szelek át. Rendkívül erősnek érzem magam, el sem hiszem ami ma itt történt! Célban ilyen elégedett még nem voltam, életem legjobb futása volt ez! A 40-es tábláról is lemaradtam, így adatom a végső 7,2 kilométerről van, amit 35:45 (4:58/km) alatt tettem meg. Persze ebben benne van a megállós frissítés, ami nélkül a tempó 4:55 körül volt. A célban már tudtam, hogy magamhoz és az előzetes várakozásaimhoz képest mennyire nagy eredményt sikerült elérnem, de a hivatalos időmet csak az éremre gravíroztatásból tudom meg: 3:26:52 (4:54/km). Hihetetlen!

Ez nem egy fájdalomtól, fáradtságtól eltorzult arc, nem tudtam hogy fogjam vissza a bömbölést, ami kitörni készült :)

Érdemes felidézni, hogy mit írtam júliusbanaz idei mélyponton:

„Ami az igazán fontos, hogy nekiálltam a rendszeres edzéseknek, és egy felkészülési terv is elkezdett körvonalazódni, aminek fő célja a november 13-i félmaraton lesz. Egy hónappal előtte van a maraton, addig elsősorban alapozó edzéseket fogok végezni, amiből remélhetőleg egy egyéni legjobbhoz közeli maratont meg tudok futni, aztán jöhet a félmaratonra kihegyezett felkészülési szakasz, aminek a végén meg akarom dönteni a legjobb időmet ezen a távon. Ennyire rossz formában ilyen optimista tervekkel lehet sokan hülyének néznek, de higgyétek el, a 16 hét sok idő, és nem volt még olyan régen a tél, amikor edzésen, 160-as átlagpulzussal, azaz a versenytempómnál 10 ütéssel alacsonyabb terhelésen könnyedén másfél percen belülre közelítettem a legjobbamhoz. Mondjuk akkor gyorsabb tempót toltam edzésen 25 kilométeren, mint most 5k versenyen, na mindegy :)”

A nagyot álmodásban az a jó, hogy ha nem is sikerül elérni teljesen a célt, már annak megközelítése is nagy eredmény tud lenni, és így sokkal többet tudunk elérni, mintha mindig csak a tutira mennénk. Nyáron mertem igazán nagyot álmodni, kőkeményen neki is álltam a megvalósításnak, és végül az a megdöbbentő eredmény született, hogy a maratoni PB-met nemhogy megközelítettem, hanem annál majdnem 5 perccel jobb időt sikerült elérnem!

Újra nagyot kell álmodni!

Már ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy elérhető számomra a 3 órán belüli maraton, nem vagyok még túl öreg, nem kezdtem túl későn, nem túl kevés a szabadidőm 3 gyermek mellett, csak rajtam múlik, hogy akarom-e eléggé! Igen, akarom, gyorsulni akarok, amíg nem jönnek a valós biológiai korlátok! Mindössze harmadik maratonomat futottam, nem mondhatnám, hogy nagy tapasztalatom van benne, biztos lehet még jobban csinálni, bár ezt a mait én majdnem tökéletesnek éreztem. Az utóbbi idők bukdácsolásai után végre visszatért az önbizalmam, és ez nagyon jót tett a versenyen, ugyanakkor nem lett túl sok se az önbizalomból, végig észnél voltam, nem toltam túl, és mivel kellően felkészült voltam, nem volt igazán még csak mélypontom se, nemhogy maratoni fal, vagy ilyesmi. A versenyt követően komoly izomlázam egyáltalán nincs, másnap se a sétával, se a lépcsőzéssel nem akad bajom. Érdekes módon a térdeim körüli izmokban van némi izomláz, és a combhajlító izmaim fájnak kicsit, meg itt-ott van egy két kisebb fájdalom, de semmi komoly. Szerdán, azaz mindössze két nap pihenő után futok is egy 40 perces lazát, megy tovább a felkészülés a félmaratonra, ott is egyéni legjobbat fogok futni!

A maratoni táv

Nehéz messzemenő következtetéseket levonni mindössze 3 maratonból, de azért megpróbálkozom vele. Ehhez persze kell egy csomó adat, grafikon miegymás, mint például ezek:

Év	Első félmaraton	Második félmaraton	Lassulás	Lassulás %
2017	1:51:27	1:58:34	7:07	6,39%
2018	1:43:14	1:48:17	5:03	4,89%
2021	1:43:02	1:43:50	0:48	0,78%

5k részidők az eddigi maratonjaimon

Itt pedig az 5k-k átlagpulzusai

Az első maratonomról túl sok jót nem lehet elmondani, de ez nem is csoda, hiszen akkor még mindössze egy éve futottam, valójában nem voltam rá felkészülve. Persze szuper az, hogy sikerült, és akkor bizony meg is volt az értelme, mégha most hülyeségnek is látszik. Egy maraton jó lefutásához több évnyi rendszeres edzésre lenne szükség, de a valós világban elvárni minden harmincas hobbifutótól, hogy ennyi munkát tegyen bele, mielőtt először megpróbálja, nyilván nem reális. Nem is bánom egyáltalán, sőt, a verseny közbeni rossz élmények, a belesétálgatások tették igazán világossá, hogy erre komolyan edzeni kell, és emiatt én ezt a következő maraton előtt meg is tettem. Így 2018-ban a jóval nagyobb tempó ellenére is sokkal könnyebben ment, bár itt is jelentősen belassultam a táv második felére, és a végén azért volt némi kínszenvedés, de ez inkább a rosszul megválasztott kezdőtempó miatt volt. Fel voltam készülve, hiszen utána nem okozott a gondot a séta, a lépcsőzés, komoly izomlázam se volt. 2019-ben még sokkal jobb formában voltam, de azon a tavaszon nem futottam maratont, mert még komolyabb, tudatosabb voltam, és nem akartam bezavarni a 10k felkészülésembe. Az ezután következő, évekig tartó mélyrepülésben esélyem se volt maratont futni, és még most is nagyon féltem tőle. Talán ennek is köszönhető, hogy ezúttal nem kezdtem túl gyorsan, az 5k tempós diagramon jól látszik, hogy a lassabb kezdésel féltávig folyamatosan gyorsultam. Utána viszont volt némi lassulás, bár ennek meg majdnem a felét az utolsó, megállós frissítésen hoztam össze, és legalább még ennyit jelentett az iramfutókat körülvevő csapat komplikált megelőzése, szóval ezek inkább versenyzéstechnikai hibák voltak, nem fizikai probléma. Sőt, igazából 35-nél, és utána is végig úgy éreztem, hogy tudnék gyorsítani, csak nem mertem, ma inkább a biztos PB-t akartam megtartani. A pulzus diagram is azt támasztja alá, hogy 30 és 40 között bőven lett volna lehetőségem gyorsabban futni. Persze nem kell nagy különbségre gondolni, nagyjából egy, fogakat nagyon összeszorítva, mindent tökéletesen csinálva legfeljebb 2 perccel tudtam volna jobbat futni, de ez nagyon teoretikus, sosincs tökéletes verseny, és talán eddig ez volt a legjobban sikerült bármilyen versenyem, valójában ebben ennyi volt. A körülöttem hasonló idővel beérkezett futók szinte mind nagyon elfutották, sokkal lassabb lett a második félmaratonjuk, míg nekem meg csak alig, bőven 1% alatti a lassulásom, szóval nemcsak magamhoz képest volt jó ez a futás. Persze sokan értek be előttem a célba, szóval akad még tennivaló, de két ilyen szuper jól sikerült verseny után hiszek benne, hogy sok, ennél is jobb verseny vár rám!

Maratonfüred 2018.

Majdnem fél év, egészen pontosan 24 hétnyi célzott felkészülés előzte meg a mai napot. Eddig is voltak olyan versenyek, amikre célversenyként tekintettem, de ez most mégis más volt, itt már próbáltam mindent ennek alárendelni, csupán a már leadott nevezéseimet (Piros 85, Zúzmara félmaraton) nem húztam ki.

Szeretném sokkal tudatosabban, hosszabb távra tekintve felépíteni az edzésmunkát, és ez csak úgy megy, ha legalább fél évre előre meghatározom a célversenyt, közben pedig nem megyek olyan versenyre, ami megzavarná a felkészülést. Ebbe nem fér bele például az, hogy ha megtetszik egy terepultra, akkor arra gyorsan benevezek, sőt, szinte semmilyen ultra nem fér bele egyelőre. Viszont akkoriban szinte semmi időm nem volt az edzéseken gondolkodni, a Fuss Te Is! Akadémiánál pedig indítottak felkészítő programot erre a maratonra, így kipróbáltam, hogy milyen az, ha más mondja meg mit kell csinálnom. A felkészülés október 9-én kezdődött, elég döcögősen, mivel épp ekkor combemelőizom sérüléssel bajlódtam, így már a 2. héten hagytam ki edzéseket, a 3. héten a pedig a Piros 85 volt, ami a 4. hetet is kinullázta. Elkezdtem rendszeres jógagyakorlatokat csinálni a PSOAS nyújtására, aminek hatására gyorsan elmúlt a sérülés. Az 5. héten csökkentett mennyiséggel vettem fel újra a fonalat, majd a 6 és 13. hét között bár volt egy boka bedagadásom, és a végén jött a térdfájdalom, de csak 1-2 edzés maradt ki, sok kilométert gyűjtöttem, állandó teljesítmény mellett. A 14. hét viszont már nagyrészt kimaradt, csak a januári Zúzmarán futottam, ami meglepően jó idővel sikerült, és végül a hullámvölgyből való kilábalás kezdetének bizonyult. A következő héten csak hétvégén futottam, akkor is még visszavett mennyiséget. A törzsizom erősítő gyakorlatok rendszeres végzésének hatására a térdprobléma is gyorsan elmúlt. A félmaratonon 68 kiló voltam, ami rengeteg, szerettem volna jelentősen lefogyni a maratonig. Nagyon meggondolatlanul vágtam viszont bele, és a túlzásba vitt diéta eléggé erőtlenné tett az edzéseken. Két hétig megvolt a mennyiség, aztán nagyon lebetegedtem, ami szerintem nagyrészt a túlzásba vitt éheztetésnek köszönhető. Sose szoktam beteg lenni, pedig a gyerekek folyamatosan hozzák a legújabb vírustörzseket tesztelésre, de max. egy fél napnyi kis gyengeséggel letudom a dolgot. Most viszont baromira lerobbantam, így persze hétköznap semmit se futottam, először volt ilyen betegség miatt. Szombaton még mindig nem mertem kimenni a torkom miatt, gondoltam elmegyek terembe, életemben először futok egyet padon. Hát nem volt valami jó, a padon futás önmagában talán még nem is lenne annyira rossz, de a menetszél hiányában nekem így rettenetesen melegem van, ömlött rólam a víz. Viszont ez volt az utolsó problémás hét, a 19. héttől velem már minden rendben volt. Nem úgy a pulzusmérőmmel, ami teljesen bedöglött. Két hétig futottam pulzusmérés nélkül, ebből egy hétig órám se volt, újra telefonnal mentem, mint a kezdeti időkben. Két Polar M400-ast használtam el 1 év alatt, a második pulzusmérőjének pedig gyakorlatilag új kora óta voltak nyűgjei, meg eléggé ki is dörzsölt, szóval úgy gondoltam váltok. Na nem túl nagyot, M430 lett belőle, többen dicsérték ennek a típusnak az optikai pulzusmérőjét, én meg szívesen elhagytam volna a pántot, jó választásnak tűnt.

Polar Running Index a felkészülés 24 hetében

A felkészülés utolsó heteiben bomba formában éreztem magam, még a 80 kilométer fölötti heteken sem fáradtam el, a verseny előtti csökkentett mennyiség pedig egyenesen kiéheztetett a futásra. Tavaly nem volt túl egyszerű ezen a versenyen, mivel nem kör a pálya, és pont egy maratonnyi távolságra kerülök a végére az autótól, na meg minden zselét, telefont, kulcsot, némi pénzt magammal kellett cipelnem. Most szerencsére Feleségem és nagyobbik Leányom elkísérnek, ami nagyon nagy segítséget jelent. Ez a szerep viszont még nekik is új, szerencsére odafele végigvezet az utunk a pálya mellett, így van lehetőségünk feltérképezni, hogy hol lesznek a legjobb találkozási pontok. Nem túl korán érkezünk, már komoly nehézséget jelent a parkolás, és még a rajcsomagot is fel kell vennem. Ahogy megvan a csomag, már rohanhatok is bemelegíteni, közben a néhány toi-toi-nál kígyózó sorra vetek néhány reménytelen pillantást, pedig ezt nem hagyhatom ki. Nem valami jó irányba futottam, nem volt alkalmas hely sehol, viszont eszembe jutott, hogy egy építkezésnél láttam egy mobilvécét, arra vettem az irányt, és hihetetlen szerencsém volt, egy teljesen felszerelt budi, csak nekem. :) Ennél megnyugtatóbb dolog nemigen történhet a rajt előtt.

Ezért nem fotózunk a Nappal szemben :)

Mivel tavaly nem a Tagore-sétányon volt a befutó, így most a rajt is máshol van, és az első kilométeren mindjárt egy komolyabb emelkedővel kell megküzdeni. A 2-es zónába szólt a rajtszámom, ami az 1-es zónával együtt sem volt több egy-két tucat embernél, így eléggé elölről indultam. Próbálom visszafogni magam, de nagyon nem sikerül, az emelkedő tetején már 165 a pulzusom, és 4:42 alatt meg is van az első ezres. Na ez így nem fog menni, folyamatosan lassítom magam, és próbálok 4:50 fölötti tempóra beállni. Ez sikerül is, de a folyamatosan félig szemből fújó szél miatt a pulzusom nem akar lemenni, aggasztóan magas. Nem találok senkit, akivel azonos tempót mennénk, hamar légüres térben találom magam, és teljesen egyedül futok, bár mintha stabilizálódna a távolság a messze előttem lévőkkel. A rajttól kezdve problémázik a gyomrom, nem nagyon lett jobb mostanra, úgyhogy a frissítési tervet már az elején módosítanom kell, úgy döntök, hogy 30 percnél még nem eszek zselét, várok hogy javuljon a helyzet. Alig 5 és fél kilométer után el is jön az első frissítőpont, egyedül érkezem, nagyon kedvesen ketten is kínálnak. Már távolról kérdik, hogy vizet, vagy izót kérek, a vizet választom, és ki is kapom a segítő kezéből, aki mintha ezen meg is lepődött volna, gondolom azt várta, hogy legalább lassítok. Ilyesmit viszont nem terveztem :) Jól és könnyedén megy a futás, de még mindig azon gondolkodom, hogy túl magas a pulzus, bár kicsit azért kezd megnyugtatni, hogy nem emelkedik. Balatonrendesnél kiterelnek minket az útra, bólyákkal leválasztott részen futunk. Egy ideje már hallok közeledni valakit mögöttem, itt meg is előz. Egy darabig a szélárnyékában maradok, de túl nagy a sebességkülönbség, nem maradhatok vele. Kicsit már le vagyok szakadva, amikor meredeken emelkedni kezd az út. Bár valamennyit lassítottam hogy ne menjen túl magasra a pulzusom, a srác még jobban befékezett, így elég hamar felértem rá, és már akadályozott. Lett is egy 5:05-ös ezres, ez azért már lassú, de kiállni a szélárnyékából és gyorsítani az előzéshez túl sok erőt kivenne, inkább maradok még mögötte. Az emelkedő után persze visszagyorsul, figyelnem kell rá, hogy a saját tempómra álljak vissza. Már látom a benzinkutat, ahol Feleségem és Kislányom várnak, gyorsan meg is eszem az első zselét, hogy tudjak rá inni. Még bele kell jönnünk a dologba, de baromi jó, hogy nekem semmivel nem kell foglalkoznom, csak enni meg inni. Persze a szurkolás is elsőrangú. :)

Az elején még könnyed a mosoly

Sajnos ahelyett, hogy csendesedne, még jobban feltámad a szél, a Balaton vizén méretes hullámokat kelt, ami látványnak szép, de most inkább bárcsak ne látnám. A gyomrom is megint kicsit rosszabb lett, de már hallom a 2. frissítőpont hangjait, abban reménykedek, hogy egy kis víz segíteni fog. Közelebb érve azt hallom, hogy most halad át a nők között a versenyt vezető hölgy, és látom is a távolban, nem nőtt a távolság köztünk az első kilométerek óta. Érdekes fejlemény ez, a női élmezőnyhöz se futottam még közel soha egy versenyen sem, és bár tudom, hogy itt nincs erős mezőny, ez akkor is egy újabb előrelépés. A másik, amit még hallok, hogy még mindig csak szállingóznak a futók, de mintha már látná a középmezőny elejét. Ezt is jó hallani, eléggé fel is dobódtam, és egyébként is nagyon jól csinálják ezen a ponton a hangulatot. Tényleg a hangulattal amúgy mi van? Tavaly azt imádtam ebben a versenyben, hogy a rengeteg kísérő egyfolytában jött-ment, az autókból, meg az út szélén állva állandóan szurkoltak, ment a pacsizás, most meg alig látok valakit. Tényleg máshol futok a mezőnyben, és itt sokkal magányosabb, sokkal kevésbé az örömfutás dominál. De nem baj, most az időeredmény számít igazán. Hamarosan különösen emlékezetes részre érek, tavaly itt kellett megállnom nagydologra, bár most is van gyomorproblémám, azért jobb a helyzet, és máris másfél percet javítok :) Legalábbis, ha később nem kell mégis kiállni... Egy szinte óriási csapat (kb. 4 ember...) ér utol, és előz meg, köztük egy srác, "első maratonom" felirattal a hátán. Na, azért ez túlzás, még mindig lesz olyan előttem, aki életében először fut maratont? Már majdnem beálltam mögéjük, hogy felvegyem a tempójukat, de szerencsére győzött a józan ész. A második zselézést is eltoltam egy kicsit, a zánkai frissítőpontra tettem át. A pont viszont egy kanyar után olyan hirtelen bukkant fel, hogy nem volt időm a zselét megenni. Felkaptam egy vizet, próbáltam úgy benyomni a zselét, hogy közben a víz nagy része azért a pohárban maradjon, hát eléggé szerencsétlenkedve ment csak. Persze rég túl voltam a ponton, mire sikerült, kuka meg sehol, akkor cipelhetem még magammal. Közben már a kesztyűben is melegem volt, azokat is levettem, így mind a két kezem tele van. Ismerős a hely, de jó, hiszen itt van a féltáv! Mondjuk az óra szerint nem, hát akkor lehet rosszul emlékszem. Bal kanyar jön, csak nem, csak nem már itt is van a "hegy"? Befordulok, és de, egy baromi nagy emelkedő tárul elém. Lassítva bár, de végig futva jutok fel a tetejéig, ahol viszont nincs senki. Úgy emlékszem, hogy itt kéne találkoznunk, variáltak rajta? Mondjuk még nagyon kevés idő telt el a frissítőpont óta, viszont itt cipelem a kezemben a cuccokat, nem valami jó így, szabadulnék tőlük. Valahogy egy kicsit minden más, olyan fura, a lejtőn érem el a féltávot, hát tavaly tuti nem itt volt, nem értem mi van. Az Ifjúsági Tábor bekötőútjánál találkozunk, végre megszabadulok a cuccoktól, és most simán megy a frissítés is, Lányomtól a vizet, Feleségemtől a zselét kapom.

A Balcsi partján is

Hamar eljön a következő frissítőpont Balatonakalin, de nagyon nem erre számítottam, a nagy emelkedő után egész másképp nézett ki a pont, meg hát az 30 kilométernél volt, és még közel sem tartok annyinál. Hamarosan rájövök, hogy a cél messzebb van, mint tavaly, és hogy kijöjjön a táv, nyilván a rajt is arréb volt, így már stimmel a féltáv helye, jól emlékeztem rá, csak most olyan 19,5 km-nél volt. Viszont a 30 km még akkor is nagyon messze van, nem tisztult ki teljesen a kép egészen addig a pontig, amikor balra meglátom hogy ott egy nagy domb, és hirtelen belém hasít, hogy mi van, ha ez a Nagy Emelkedő? Á nem, az nem lehet, már túl vagyok rajta, és mindjárt odaérek ahhoz az elágazóhoz, tuti, hogy szépen egyenesen megyünk tovább. És akkor odaérek, befordulok balra, ó hogy az a, hát mégiscsak ez az! Oké, semmi gond, szépen visszaveszek, óvatosan felfutok, nem lesz semmi baj. Sikerül is végig futnom, a tetején ott várnak, mondják is, hogy milyen jól sikerült, de én csak annyit tudok kinyögni, hogy igen, de most jön a neheze. Újra ismerős a pálya, és visszaelőzöm a kalapos srácot, aki még az első kilométeren száguldott el mellettem. Most már legalább tényleg mindig az a rész jön, amit várok, a tavalyi frissítőpont helyét is egyértelműen felismerem, de a pont nincs itt, gondolom azért közel lesz, úgyhogy előkaparom a harmadik zselét, amit időben meg is tudok enni, és inni is rá. Pont azon gondolkodtam, hogy már 30-nál járok, és milyen jól megy, 4:48-as lett ez a kilométer, de aztán meglepően hamar elkezd romlani a helyzet. A teljesen nyílt terepen az erős szél mintha egy falat képezne előttem, ami a le-föl hullámzó pályával kombinálva nagyon próbára tesz, fejben iszonyatosan nehéz úrrá lenni a helyzeten. Közben visszaelőztem az "első maratonom" srácot, nagyon drukkolok neki, hogy sikerüljön végigérnie, de a teljes igazság azért mégiscsak az, hogy kicsit megnyugodtam...

Na itt már nincs könnyed mosoly

A gyomrom megint nagyon rossz, hamar arra jutok, hogy a hátralévő távot már ki kell bírnom újabb zselé nélkül, nem tudnék még egyet megenni. Azért még magamhoz veszek egyet, legyen nálam. Itt már jól látszik rajtam, hogy túl vagyok a futás élvezetes részén, és nem is próbálom leplezni a nehézségeket. Utolérem, és megelőzöm a vezető lányt, neki is szuper segítsége van, a barátja/férje igen profin kínálgatja, lelkesíti. Kikötődik a cipőfűzőm, már nem tudtam, hogy mi hiányzik még, de muszály bekötnöm, nem tudok így tovább futni. Gyorsan megoldom, és hamar eljön a frissítőpont, még egy kis vizet iszok, de ettől csak megint rosszabb lesz. Próbálom tartani a tempót, és amikor elérem a 3 órát, épp 6 kilométer van még hátra. Bár nagyon nehezen szokott menni a matek ilyenkor, de most ennél egyszerűbb nem is lehetett volna a helyzet: ha sikerül pontosan 5 perces tempóban végigfutnom, akkor épp meglesz a 3:30! Hát ez hihetetlen, már azt hittem, hogy rég sokkal rosszabbul állok! Be is gyorsulok, a tihanyi elágazónál a frissítőponton már vizet sem iszok, csak a tempóra koncentrálok. Jól megy, egészen a 39. kilométer végéig, amikor hirtelen, egyik pillanatról a másikra beüt a krach: úgy elkezd szúrni az oldalam, hogy meg kell álljak, lehajolok, és próbálok mélyen lélegezni. Na ilyen sose volt még verseny közben, ráadásul nem egy giga gyors tempót nyomtam, épp csak az 5 percest, és erre ez történik? A lábaim, a tüdőm teljesen jól bírta, simán ment volna még a maradék 3 kilométer, egy ilyen hülye oldalszúrás állít meg? Óráknak tűnő, valójában olyan 15 másodpercnyi kínszenvedés után futni kezdek, de rögtön vissza is váltok sétára, már fel akarnám adni, csak le szeretnék ide feküdni, és pihenni, amikor a vezető lány ér utol, és mindössze két szóval sikerül életet lehelnie belém, azonnal futásra is váltok. Először csak majd' 6 percesre tempóra állok be, de ez annyira kényelmetlen, és annyira elkezd zsibbadni így a lábam, hogy szép lassan felgyorsulok 5:30-on belülre, amivel bár nagyon nem jólesően, de mégis némi erőt gyűjtve jutok el a 42. kilométer végéig, hogy az utolsó 200 méterre még felvegyem az átlagtempót, igazából kicsit gyorsabbat is, talán hülyeség, de nem akartam gyengének látszani a befutónál. Van innen egy remek videó rólam, ahol mondjuk a mosolyom nem őszinte, de nem is ez az érdekesebb benne, hanem hogy közvetlenül mögöttem Balázs Levente fut, mintha hatalmas verseny lenne köztünk az utolsó métereken, persze Ő egy másik dimenzióban száguld, és konkrétan más versenyen is :) Sose felejtem el, amikor Komáromban elsuhant mellettem, akkor láttam először valakit igazán gyorsan futni, és hatalmas motivációként hatott rám.

A célban meg már csak vicsorgásra tellik :)

A maraton egy nagyon nehéz táv, elég hosszú már ahhoz, hogy jelentősen vissza kelljen fogni a tempót, és hogy a frissítést komolyan kelljen venni, viszont ahhoz meg elég rövid, hogy annyira azért mégse lehessen visszafogni, és ne férjen bele a frissítés miatti lassítás, vagy wc-zés, meg ilyenek. Na meg aszfalton szerintem sokkal nehezebb futni, mint terepen, talán a nagyon egyforma lépések miatt, talán azért, mert terepen hajlamos az ember az emelkedőkön az indokoltnál jobban visszavenni, így pihenni egy kicsit, nem is tudom, de valahogy teljesen más. A célban csippantás, és rögtön kapom is az időeredményemet, 3:31:31 (5:01/km)! Amennyire szenvedős volt a vége, annyira meglepő, hogy csak ennyivel maradtam el a 3:30-as céltól, és igen, a befutáskor elképesztően boldog voltam ezzel, nem éreztem csalódást. Összesen 208 férfi induló volt, ebből 19. lettem, kategóriámban pedig 5. Az időeredmény persze még mindig megmosolyogtató a top atlétákhoz képest, de nyilván nem hozzájuk kell mérnek magam, hanem az átlag hobbi futókhoz, ahol viszont már nem is annyira rossz, végülis a mezőny >90%-a mögöttem ért célba. Ez még csak a második maratonom volt, a tapasztalatlanság megint elfutáshoz vezetett, de azért ebben is sokat javultam. Ezúttal viszont a frissítés problémáit kivételesen nem én generáltam, a következő napokban hasmenéses betegség gyötört, szóval a rossz gyomrom már ennek az előjele volt. Az utolsó kilométereken nagyon sok mindent átgondoltam, leginkább már az eddig is bennem motoszkáló irányvonal erősödött meg. Nem idén fogom futni az első 6 órásomat, sőt, maratont se fogok már futni ebben az évben. Az OCC-t is elengedtem, mármint persze csak az időeredmény, és a célzott felkészülés szempontjából, magára a versenyre megyek, de inkább csak túra jelleggel tekintek rá, nem fogom maxon pörgetni magam (mondjuk erre azért senki ne vegyen mérget ;) ). Őszre még hiányzott a célverseny, félmaratonra, vagy 10k-ra gondoltam, végül utóbbiból találtam megfelelő versenyt, amire már be is neveztem, és egyáltalán nem bánom, pont jó lesz ez a táv, erre csinálhatok majd olyan edzéstervet, ahol jóval több lesz a pögős edzés, mint eddig. Már az időcélt is kitűztem, úgy gondolom, hogy reális egy 40 percen belüli elvárás magammal szemben, ami már egy 3-assal kezdődő átlagtempó lenne, egy újabb nagy lépés...

Fent a pulzus, tempó, lépészám és szint görbék, lent az 5 km-ek átlagpulzusa és tempója.

Gábor Úton