Szenior Fedettpályás Országos Bajnokság 2025.

Évek óta szeretnék már elindulni ezen a versenyen, de eddig valahogy sose jött össze, vagy pont utazással esett egybe, vagy lebetegedtem, most viszont semmi sem gördített akadályt első fedettpályás futásom elé.

Folyamatosan azt mondogatom, hogy már az 5000 méter a távom, erre készülök, de ahogy lenni szokott, a teljes igazság ennél azért bonyolultabb. Elsőként az fogalmazódott meg bennem, hogy nem akarok többé maratoni távra készülni. Túl nagy stresszt jelent nekem, hogy fél évnyi kőkemény edzésmunka után egyetlen lövésem legyen a versenyen, és ha sikerül, ha nem, a következő lehetőségre újabb fél évet várni kell. Van akiből ez a fajta nyomás pont, hogy jobb eredményt tud kihozni, nekem viszont van elég stressz az életem többi területén, nem hiányzik még a hobbimba is. Aztán persze felmerült a kérdés, hogy ha nem maraton, akkor mi legyen, de igazából egy ideje már ez sem volt valódi kérdés, kétségtelenül a pályaversenyek után voltam mindig a legelégedettebb. Nem feltétlenül azokat élvezem a legjobban, sőt, az utcai tömegversenyektől a terepultrákon át az Ultrabalatonig szinte minden nagyobb élvezeti értékkel bír számomra, de ha azt nézem, hogy mikor tudom magamból a maximumot kihozni, mire érdemes teljesítmény szempontjából, azaz felkészülésileg koncentrálnom, az egyértelműen a pálya. Másrészről ott van lehetőségem korosztályosan versenyezni, ami a negyvenes éveim közepén jóval objektívebb képet ad az elért formámról, mintha erejük teljében lévő tinikkel hasonlítanám össze magam. Így viszont talán furcsa lehet, hogy miért az elég hosszú, 5000 méteres távra esett a választásom, amikor eddig azon sose indultam pályán, és az attól nagyon messze eső 800m-en indulok rendszeresen? Két oka is van: az egyik, hogy így is nagy a váltás távban, de talán még nem akkora, hogy folyamatosan lesérüljek, a másik pedig, hogy eleve "felülről" akarom megközelíteni a felkészülést. Szóval így állhatott elő az a helyzet, hogy egész télen egy 5k-s utcai futóversenyre készültem, és utána mindössze 2 hétnyi pörgetéssel később már ott állok a BOK csarnokban, életemben először fedettpályán. Ránézésre elég ijesztő a rövid pálya, nagyon élesnek tűnik a kanyar íve az egyes pályán, és a dőlés is brutálisnak hat. Hasznos lett volna a verseny előtt kipróbálni, hogy milyen rajta futni, de inkább a zavartalan bemelegítést választottam, és kint csináltam meg.

800 m

A rajhoz két sorban állítottak fel minket, vagy 10-en voltunk, ami elég nagy megrökönyödést váltott ki a gyorsabb futókból, és hát igazuk is volt, 1-2 méter hátrányból rajtolni, meg ekkora tömegben kakaskodni, azért nem mindegy... Én a négyes, legfelső pályára kerültem, és a rajt után maradtam is ott, nem akartam akadályozni a gyorsabbakat. Kicsit túlzásba is vittem az előzékenységet, nem csak hogy teljesen utolsó helyen érkeztem az első egyenesre, hanem még le is voltam szakadva. Elkezdtem gyorsan szedni a lábaimat, felvettem a tervezett tempómat, és így hamar megtörtént a felzárkózás, mire véget ért az első kör. Nem akartam már előzésbe kezdeni, mert kevés volt vissza az egyenesből, de annyira lassú volt a tempó, hogy kénytelen voltam a kanyarban megcsinálni. Sajnos a következő előzéssel pontosan ugyanígy jártam, de szerencsére annyira pörög egy 800-as verseny, hogy nincs ideje az embernek idegeskedni rajta. Kicsit nehéznek éreztem tartani a tempót, mintha szétesne a mozgásom, de azért ez nem túl nagy meglepetés, soha nem futok ilyen gyorsan, ezen rendesen dolgozni kellene. A kanyarban valahogy nem volt hangulatom hajrába kezdeni, helyezések szempontjából nem is volt rá szükség, az egyenesben kicsit próbáltam, de nem mondanám túl erőteljesnek, pedig a lábaim szerintem nem savasodtak még le teljesen, meg lehetett volna jobban küldeni. Érdekes élmény volt a rövid pálya, viszont úgy tűnik teljesen alaptalanul féltem tőle. Élesben semmiféle problémát nem okozott rajta futni, persze a szöges cipő ehhez elengedhetetlen, de nyilván lassítanak ezek az éles kanyarok, és az előzések is sokkal komplikáltabbak kanyarban, közben feljebb kell lépni, aztán meg meredeken le, ez azért sokat kivesz az emberből. Ennek fényében kész csoda, hogy 6 másodperccel jobbat futottam az eddigi legjobb szabadtéri időmnél, szóval ezen érdemes dolgozni, van ebben még rendesen!

3000 m

A 800 méteren nagyon jónak éreztem a szöges cipőben futást, nem okozott semmilyen diszkomfortot az izmaimban, ezért úgy döntöttem, hogy a 3000-et is abban futom. Viszont zokniban nagyon szűknek éreztem, az utolsó pillanatban végül levettem, itt az ideje kipróbálni mezítláb. Ezen a napon a 800 méter volt nekem a fontos, és mivel ott brutál egyéni csúcsot futottam, amivel megszereztem első bajnoki ezüst érmemet is, már nem kellett izgulnom semmin. A többiek folyamatosan azon pörögtek, hogy 6-an neveztünk elvileg M40-es kategóriában, egy srác ebből nem áll rajthoz, valaki el se jött, szóval elvileg 4-en vagyunk. Én igazából rá se néztem a nevezésekre, ahogy a 800-nál se, ott is csak azzal foglalkoztam, hogy jó időt fussak, aztán a helyezés meg majd kiderül. Annyira nem izgultam, hogy megint tök utolsó helyen bóklásztam a rajt után, de itt ráadásul a kezdőtempót elég erősnek is találtam, elkezdtem lassan leszakadni, hosszú a verseny, szerintem lesz itt még megborulás. 11 perc körüli futás volt az elképzelésem, ehhez 3:40/k tempó, és 44 másodperces körök tartoztak a bemelegítés közbeni matekolásom szerint. A kijelzőn látottak alapján még a lassításom ellenére is gyorsabbak voltak az első körök, de valahogy nem érzem túl erősnek, azért próbálok óvatos lenni. Pár eseménytelen kör után megállt a leszakadásom, majd lassan felzárkózásba váltott. A ötödik kör végét 3:34-nél nyomom meg az órán, hát elég ijesztő a dolog, de egyelőre jól érzem magam. 1200 méternél előzök először, természetesen kanyarban, máshol nem is esne jól. Mivel róla tudom, hogy kategóriában ellenfelem, elvileg ezzel feljöttem a dobogóra, és úgy érzem, ezt meg is kell tudnom tartani. Előztem még másokat is, de valószínűleg nem kategóriámból, szerencsére ezek az események lefoglalták az agyamat, így egész jól eltelt a második kilométer is. Itt viszont már elfelejtettem nyomni az órát, így nincs pontos adatom, de érzésre a 3:40-3:42/k tempót tudtam tartani.

Ekkor viszont elkezdődött a pokoljárás, rendkívül nehézzé vált futás. A csarnokban nagyon meleg van, ami 800-on ugye nem jött ki, itt viszont már kezdtem érezni, de talán a levegőminőség még jobban kínzott, a légzésem nagyon nehézkessé vált, és közben azért a lábaim is kezdtek durván betonosodni. Hogy ebből mennyi köszönhető a 800-nak azt nem tudom, de mindegy is, mert a levegőhiány a fő oka annak, hogy nem tudok gyorsabban haladni. Az utolsó 4 kör rendkívül nehéz volt, megint folyamatosan hallottam az agyam tiltakozását, és igen közel álltam hozzá, hogy engedelmeskedjek neki. Nem tudom végül hogyan sikerült túlélnem ezeket a perceket, próbáltam pozitív dolgokra gondolni, és arra, hogy eddig nagyon jól csináltam, nem szabad eldobni! Közben az első le is körözött, ami nem nagyon segített pozitívnak maradni, pedig ezzel nagyon nem szabadna foglalkoznom, csak hát ugye volt már olyan, hogy kiálláshoz vezetett... Kicsit meg is zavarodtam , hogy hány köröm van még, mert a számlálót pont akkor állították át, amikor odaértem. Próbáltam az időből kiszámolni, na az nem ment. Amikor elvileg az utolsó köröm kezdetéhez közeledtem, pont célba ért a második, aki előtte körözött le engem, viszont emiatt a pályán előttem lévő is megállt, akit pedig éppen én köröztem volna, majdnem neki is mentem... Kiabáltak neki, hogy ne állj meg, még két kör, közben nekem meg csöngettek, a másik srácnak meg épp vége volt, szóval a verseny maradéka azzal telt, hogy azon gondolkodtam, most akkor az én versenyemnek vajon mikor is lesz vége? Igazából ez inkább szerencsés fordulat volt, mert így a gondolataim ekörül forogtak, nem a kiálláson. Még egy kicsit fel is tudtam gyorsulni az utolsó 100-ra, hajrának nem nevezném, mert kb. a verseny eleji tempót vettem fel. Épp egy kicsin múlt csak, hogy 11 percen belülre kerüljek, ennyit bőven benne is hagytam az utolsó kilométerbeli szenvedésem alatt, talán ha tudom, hogy ilyen szoros, az lehet segített volna jobban pozitívnak maradni, és akár meg is csinálni. De ez igazából mindegy, a sevillai fiaskó után csak arra volt szükségem, hogy fejben erősebb legyek, és most sokkal erősebb voltam! Sokat kell még ezen a téren fejlődnöm, de haladok, és hát a befutó után le kellett ülnöm, percekig ott pihegtem, szóval azért nem egy laza futás volt. Az óra 11:02.91-nél állt meg, ezzel egy még masszívabb PB-vel szereztem szintén ezüst érmet az M40-es korosztályban.

Verdikt

Ez egy jó nap volt 🤗 Tudtam, hogy a célversenyen nem sikerült megmutatnom a valódi formám 5k-n, de azt nem éreztem, hogy 800 méteren ezzel a felkészüléssel sokat tudok javulni. Azt gondoltam, hogy ha a szabadtéri PB-met akármilyen kicsivel meg tudom javítani a rövid pályán, az már bőven jó, azzal tökéletesen elégedett lehetek. Ehhez képest brutálisan sok a 6 másodperces PB, ez a 2:26:72 már szabadtéren is jó kis idő lenne. Alighanem viszont még ebben is rengeteg van, hiszen a felkészülésben egy métert sem futottam 3:30-nál gyorsabb tempóban, úgyhogy nagyon kiváncsi vagyok meddig tudok még majd eljutni. A 3000 méterre elsősorban azért neveztem be, mert elvileg arra jóval felkészültebb vagyok, de a 800 méter után és a rövid pálya miatt itt is csak annyi volt eredetileg az elvárásom, hogy minimálisan megjavítsam a tavalyi 11:31-es PB-met, ami elvileg azért simábbnak tűnt, mint a 800-as PB. A végül teljesen tét nélküli futás viszont olyan szinten felszabadított, hogy bár sokkal kevésbé váratlanul, de valahogy mégis meglepően nagy egyéni csúcsot futottam. 28 másodperc 3000 méteren azért akárhonnan is nézzük, elég komoly ugrás. Először sikerült szenior országos bajnokságon ezüst érmet szereznem, és mindjárt két távon is! Ami viszont még fontosabb, hogy nagyon, de nagyon ritkán futok meg úgy egy versenyt, hogy azután maradéktalanul elégedett vagyok, ezen a napon viszont ez kétszer is sikerült! Nagyon remélem, hogy ez egy új korszak kezdete, ahol egy fejben teljesen ott lévő, kiegyensúlyozott, kitartó, végsőkig harcoló Gábor áll majd a rajtoknál, ha nem is mindig, de legalább az esetek nagy részében. Úgy legyen, hajrá!

Szenior Atlétikai Bajnokság 2023.

A legjobban mindig azokat a versenyeket szeretem, amikor valami újat próbálhatok ki. Tavaly igazán nagy újdonság volt egy középtávú versenyen indulni, a 800 méter egészen meg is tetszett, így idén is ez volt tervbe véve.

Természetesen végül itt sem az előzetesen tervezett számban indultam. Pár héttel előtte edzésen 400-akat futottunk, én vagy fél éve először csináltam ilyet, és sajnos rögtön egy kisebb sérülés lett az eredménye a nagy száguldásnak. Jobbnak láttuk, ha nem kockáztatjuk a maratoni felkészülést a 800-al, az 5000 lenne igazából a jó táv nekem, de én valami rövidebbet akartam kipróbálni. Az 1500 méter mellett döntöttem, de mire a nevezésig jutottunk, gondoltam jöhet az 5000 méter is, ami pont jó időben, egy órával később rajtol, meg ha nem is futom meg nagyon második versenyként, legfeljebb egy jó kis tempóedzés lesz.

1500 méter

A verseny hete nem alakult jól, valami betegséget kaphattam el, a csütörtöki edzést ki is hagytam, és még pénteken is le kellett rövidítenem a könnyű futást. A szombati átmozgatás már bíztatóbb volt, de közel sem olyan volt, mint amilyennek lennie kellene. Vasárnap délelőtt allergiás roham jött rám, folyamatosan ömlött az orrom, de valahogy még mindig nem tudott semmi negatív gondolat rám törni, vártam a versenyzést. Délután természetesen zavartalanul sütött a Nap, és szokatlanul meleg is volt az idő. Mivel még sose futottam ilyen távot, nem nagyon tudtam mire számítsak, olyan 20-21 másodperces 100-akat gondoltam belőni.

A rajt után már a legelején hamar eltűntek a gyorsak, én meg Karcsi, alias Fürtöske mögött találtam magam, tiszta Monorierdő dézsa vu :) Gondoltam jó is nekem itt, szépen végig futom a szélárnyékában, hiszen tudom, hogy hozzám hasonló formában lévő futó, de érzésre elkezdett lassulni, és inkább megelőztem. A saját tempómat akartam egyenletesen végig vinni, bár nem tudtam úgy nézni a 100-akat, ahogy terveztem, mert nem igazán tudom, hogy a pályán melyik jelölés mit jelent, és hol kéne néznem. Innen sokáig nyulaztam a többieknek, akik persze a végén szépen elkezdtek bedarálni, de nem igazán bántam, próbáltam továbbra is a saját tempómra koncentrálni. Erősen savasodtak már a lábaim, de azért az utolsó 150-re még egy kicsit tudtam gyorsulni, még ha rendes hajrának nem is nevezném. A futás után nagyon rosszul éreztem magam, a torkom szétégett és kapart, a lábamban az izmok rángatóztak, még nyújtani sem tudtam, csak ülve szenvedtem, és vagy fél órába telt mire némileg összeszedtem magam. 5:12,14 lett a hivatalos eredményem, ami 20,81 másodperces 100-aknak, 3:28/k tempónak felel meg, és a 6. helyre volt elég idén. Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a futással, úgy érzem tényleg mindent kiadtam magamból. Specifikus rákészülés nélkül, egy rendkívül más jellegű, maratoni felkészülés közben nyilván nem fogok tudni komolyan hajrázni egy középtávú versenyen, itt igazából annyi lehetett a célom, hogy ne fussam el nagyon az elejét, de azért ne is maradjon benne sok, és szerintem ez nagyon jól is sikerült. Sajnos pulzusgörbét nem rögzített az órám, pedig az nagyon tanulságos lehetett volna, na majd legközelebb.

5000 méter

Az 1500 utáni szenvedésem alatt még a visszalépésen gondolkodtam, aztán később kocogtam kicsit, ami bár viszonylag kellemetlen volt, úgy éreztem rajthoz tudok állni. Volt kis csúszás a rajtnál, nagyon jól jött a plusz pihenés, de így talán meg túl jól lettem, és túl lelkes is. Rögtön az elején leszakadtam, nem mentem el a gyorsabbakkal, viszont egyedül kellett tempóznom, páran meg jöttek mögöttem. Az 1:30-as első kör brutál bekezdés volt az 1:36-os tervhez képest, de egyébként meg meglepően jól éreztem magam közben. Lassítottam, viszont mivel elég jónak éreztem a futást, olyan 3:55 körül tartottam a tempót, úgy gondoltam ez végig menni fog. Pár kör alatt a mögöttem jövők is leszakadtak, teljesen egyedül maradtam úgy féltávig, amikor az élboly lekörözött. Olyan 3000-ig egyébként nem is volt semmi gond, de akkor a lábaim elkezdtek lázadni, nem éreztem túl jól magam, és kicsit szúrni is kezdett az oldalam. Végül pontosan 3,5 körrel a vége előtt, 3600 méternél hirtelen felindulásból megálltam, és kiszálltam a versenyből.

A 3000 méter 11:48-nál volt, 3:56-as átlaggal, az utolsó 600-at pedig kb. 2:30 alatt futottam, ami már csak 4:10-es tempót jelent, és közben a 180-as csúcsról elkezdett a pulzusom is gyorsan csökkenni 176-ig. A millió dolláros kérdés, hogy megint fejben voltam gyenge, vagy ebben tényleg ennyi volt? Itt azért nem olyan egyértelmű a helyzet, mint a félmaratonon, nem volt látványosan alacsony a pulzusom. A 4 évvel ezelőtti 10k PB-m görbéjét érdemes elővenni a kérdés alaposabb vizsgálatához. Azt a 10k-s versenyt erősen elfutottam, az első 5 kilométerét lehet úgy nézni, mintha egy 5k-s verseny lett volna, és a tempó is hasonló volt. Utcai verseny lévén ott a szintek is beleszóltak később, de az eleje ugyanígy alakult: 2 kilométernél 174-175 ütés, kicsivel 3 kilométer után pedig elérem 180-as pulzust. Akkor viszont tovább mentem, híd emelkedőjén még 183-186-ig is felment, de kis lassulással eljutottam 5 kilométerig, aztán egy kicsit nagyobb lassulással 10 kilométerig is, szóval azért szerintem egyértelmű, hogy végig kellett volna tudnom most is csinálni. Egyedül amiatt kérdéses a dolog, mert azóta eltelt 4,5 év, változott-e idővel a pulzustartományom? Voltak ugye már erre utaló jelek, és az idei két 5k körüli versenyt is 175 alatti pulzussal futottam, bár azoknak a második felét meg egyáltalán nem erőltettem. Most arra gondolok, hogy fizikailag már vagyok olyan formában, hogy végig erőltessem ezeket, de még el is kell hinnem, és fejben kell igazán megerősödjek. Ehhez viszont jó lenne több versenyt futni, próbálgatni, feszegetni a határokat, hogy ne a célversenyeken kelljen.