Vivicitta 10k 2019.

Elérkezett az ideje a tavaszi célversenyemnek, amit nagyon izgatottan vártam, mivel a 40 perc áttörését teljesen reálisnak láttam. Egy maximumon futott verseny viszont szinte sose egyszerű, nehéz biztosra menni.

Dzsekiben sétálok az Árpád hídon a sziget bejárójához, ami azt jelenti, hogy tökéletes futóidő van: kb. 8 fok, felhős, de nem esik, és még a Duna fölött is alig érezni szelet. Minden nekem dolgozik! Persze nagyon korán érkezek, majdnem 4 óra van még a rajtig, ez akár változhat is, de nagyon rossz már tutira nem lesz. A 9 órakor elrajtolt félmaratoni mezőnyben fut az UB csapatom nagy része, akikkel a verseny után találkozunk, de ha már úgyis korábban kell jönnöm, jöttem még korábban, hogy az élmezőny befutóját is megnézhessem. Érdemes volt, brutál az a tempó, amit ott futnak, mégha Csere Gáspár most nem is volt teljesen elégedett:

Futó Vlog Csere Gáspárral

A betervezett találkozó helyszíne az utolsó pillanatban örömteli módon változott: a dobogóhoz kellett mennem, mert 5 csapattársam is helyezett lett váltó számokban. Jó előjel :) A díjkiosztó után ismerkedünk még a csapattársakkal, nekem ez az első találkozásom velük, mivel nemrég kerültem csak be a csapatba. Soha nem versenyeztem még váltóban, nem is nagyon volt ilyen szándékom eddig, de most egy viszonylag gyorsabb futót kerestek olyan csapatba, amelyik a dobogót tűzte ki célul, ez pedig mindjárt érdekessé tette a dolgot :) Az Ultrabalaton amúgy is egy nagy, de egyéniben egyelőre elég távoli cél, így most lesz lehetőségem ismerkedni kicsit a pályával, magamba szívni a hangulatot. Persze ez önmagában kevés lenne, csak buliból, sokadik helyen nem futnék. A csapatban sokan vagyunk Gáborok, és nem csak én írok blogot :)

Sikerül jól bemelegítenem, és az étkezés szempontjából nem túl előnyös, délután 1 órás rajtig sok banánnal a megfelelő cukorszintet is fenntartottam, de azért a szokásos zselét is megeszem még. Az 1-es zónába külön elszalagozott kis úton tudok bemenni, ami nagyon remek ötlet, szinte mindig összekeveredik az első két zóna, és ez elég zavaró szokott lenni. Megkeresem Szabados Károlyt, alias Szuflavédert, akit megkértem, hogy futhassak mögötte, nagyon jó fej módon segített, és figyelmeztetett is, hogy 39 és 41 perc között bármi lehet a tempója, nem pont 40 percet akar futni, de nekem ez nem baj, tudom, hogy nagyon egyenletesen szokott futni, ha csak az első kilométert sikerül viszonylag visszafogottan teljesítenem mögötte, már az is hatalmas segítség, aztán legfeljebb lassítok.

A rajt remekül sikerül, hamar felvesszük a tempót, nincs akkora túllövés, mint amit én szoktam csinálni :) A Margit hídig persze még megy a helyezkedés, de ebben is nagyon könnyű dolgom van, semmivel se foglalkozok, csak tapadok rá, mint egy levakarhatatlan légypiszok :) Az emelkedőn be-be kúszik 170 fölé a pulzusom, de ez teljesen rendben van, és a hídon, meg az azt követő lejtőn szépen le is megy 166-ig, ami már szinte túl alacsony, igazán megnyugtató. Az első kilométer 3:55 lesz, számolva azzal, hogy az óra többet szokott mérni, ez a tempó teljesen jó lesz, meg se fordul a fejemben, hogy leszakadjak. Lehurkolunk a rakpartra, ahol egy hosszú egyenes szakasz következik, és én továbbra is csak tapadok, nagyon kényelmes így futni. Nem érzem erősnek a tempót, nagyon úgy tűnik, hogy gond nélkül menni fog. A második kilométer már 3:46 lesz az órám szerint, viszont a hivatalos pontot jóval később érjük el, olyan 3:53 alatt, ami bár kicsit gyors, nem tűnik veszélyesnek.

Elöl Karcsi, én mögötte, mellettem Simona Staciu takarásban

Utolérjük Simonát, akit nemrég még a dobogó tetején láttam a délelőtti félmaratonon váltóban (egyéniben is végigfutotta 4. helyen...), neki ez már nyilván nem maximumon futott verseny, nekem meg hatalmas megtiszteltetés egy ekkora legendával együtt futni. A rakpartról a fő utcára kanyarodva érjük el a harmadik kilométert, ez a tábla szerint 3:58-as lett. Az óra és a tábla között itt már jelentős, 12 másodperces eltérés van, és hát nagyon nem mindegy, hogy 12, vagy 24 másodperc az előnyöm a 4 perces tempóhoz képest. Erős emelkedő kezdődik, és ki is tart egészen a Lánchíd közepéig, ami sajnos hirtelen teljesen kikészít. Már a körforgalomnál nagyon kivagyok, tartom még a 4 perces tempót, de itt inkább kicsit vissza kellene venni, de nem tudom meghozni a leszakadás nehéz döntését, inkább próbálok kitartani abban reménykedve, hogy az emelkedő után majd helyrejövök. Egészen 184-ig megy fel a pulzusom, ez már egyértelműen durván veszélyzóna, és sajnos a rettegett oldalszúrás is kezdi felütni a fejét. Szerencsére nem durván, csak jelezve, hogy vége a mókának, innen már csak küzdelem lesz.

Itt már nem annyira esik jól a futás :)

Kicsit lassítok, de még nem jelentősen, épphogy csak 2 másodperccel kerülök 4 percen kívülre, amikor a híd után elérem a negyedik kilométert. Itt egy oda-vissza szakasz következik, átnézve az élmezőnyre, ők nem szenvednek annyira, mint én :) A visszafordító kegyetlen, addig még valahogy tudtam tartani a tempót, de a befordulás nagyon megtöri a ritmust, lassulok, és sehogy se sikerül visszagyorsulnom. Reménytelenül leszakadtam már Karcsiról, bár még épp 20 percnél érem el a féltávot, de már 4:10-en kívüli tempóban, csak arra koncentrálok, hogy ne adjam fel, és azért egy PB-t még sikerüljön futni. Kegyetlen küzdelem kezdődik az elmémmel, de megígértem magamnak, hogy akármi is lesz, akármennyire is szenvedek, végig fogom futni, amilyen jó tempóban csak tudom, nem engedem el. Előzgetnek, szinte mindenkire megpróbálok rátapadni, de nem erőltethetem túl, mindenképp 180 alatt kell maradjon a pulzusom, így is tocsogok a tejsavban. A Margit hídra felfele megint felmegy 185-re, viszont a szigetre befordulva tudom, hogy túl vagyok a nehezén, nincs több emelkedő. Ez fejben helyretesz, innen már biztosan végigcsinálom.

Még 42 percnél is elég szellős a mezőny, a futók 98%-a mögöttünk

Befutóm az élő adásban

A célba 41:55-nél (4:12/km) érek, ami a verseny második felére nagyon durva, kb. 10%-os lassulást jelent. Ennél azért jóval többet ki lehetett volna hozni ebből a versenyből, ami a tavalyi pulzusgörbével összehasonlítva eléggé egyértelmű. Első ránézésre is jól látszik, hogy a tavalyi futásom sokkal okosabb volt, gyakorlatilag tökéletes lett a görbe, a 175-ös átlagpulzus pedig megfelel a becsült anaerob (igazából FTP) küszöbömnek, ennél többet nemigen tudtam volna kihozni magamból aznap. Pedig mindenféle előzetes terv nélkül, pusztán az érzéseimre hagyatkozva futottam, ami általában nagyon nem szokott működni :) Most viszont szerettem volna megfutni a 40 percet, de sajnos az emelkedőkön nem fogtam magam vissza eléggé, és már a verseny fele előtt elszabadult a pulzusom, felment 184-ig, ahonnan már nem volt visszaút, csak szenvedés a célig, ami jól látszik a görbe ingadozásán. Ebben semmi meglepő nincs, az átlagpulzusban ugye nagy csoda nem lehet, mint ahogy nem is lett, 176-ra jött ki végül, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyival. Mindezek ellenére javítottam 2 és fél percet a tavalyi időmön, és a 86. hely se rossz a 2209 férfi célbaérkezőből :) Szerencsére azért nem múltak el az utóbbi egy év edzései nyom nélkül, jó irányba haladok.

A tavalyi és az idei Vivicitta pulzusgörbéje

Önmagában viszont az elfutás nem eléggé magyarázza az időeredményt, mert oké, hogy emiatt távol kerültem a 40 perctől, de igazság szerint itt ma még ha tökéletesen futom végig a versenyt, akkor se kerültem volna belül a célidőn. Ez persze csak a korábbi edzéseredményeken látszik, nem véletlenül voltam magabiztos a rajtnál, ezt a hetet leszámítva nagyon jók voltak az előjelek: 1 hónapja pl. edzésen 7k-t jobb tempóban lefutottam sokkal alacsonyabb pulzussal, kényelmesen. Akkoriban sokkal jobb formában voltam, mint ma, szóval valahogy elcsúszhatott a formaidőzítés. Lehet utána túl sok volt az intenzív edzésekből, vagy nagyobb intenzitással, mint kellett volna, nem tudom. Igazából most nem volt pontos tervem, a téli alapozás meg túl kocogós lett, amit nyilván nem lehet hirtelen túl intenzív edzésekkel orvosolni. Az is hozzátartozik még, hogy edzésen fokozóban szoktam futni a tempót, lehet csak ennyi kéne versenyen is, hogy a céltempón kívül kezdeni, és negatív szplitre menni, de annyira nehéz ez élesben, meg tényleg nem éreztem soknak a tempót. Sokat kell még tanulni, ez ma egy újabb hasznos lecke volt :)

Gábor Úton

Piskóta futam III. 5k

Főleg hosszabb terepversenyek előtt sokan szeretik bejárni a pályát, hogy a versenyen majd kiélezett helyzetben ne okozzon gondot az útvonal követése. Úgy tűnik én teljesen fordítva vagyok összerakva, minél jobban ismerem a környéket, annál jobban összezavarodok, és képes vagyok többször eltévedni, mint ahány kilométerből áll a verseny :)

Mivel már csak egy hét van a tavaszi célversenyemig, a Vivicitta 10k-ig, így megint nem volt kérdés a táv, 5k-nál hosszabb versenyt futni ilyenkor már nagy hiba lenne. Az 5k viszont épp jó, és nem is kell visszafognom magam, ezt még nyugodtan végignyomhatom. Az utóbbi hetekben leginkább a gyorsaságra koncentráló edzéseim voltak, amiket azért érzek a lábaimban, úgyhogy a verseny előtti nap egy laza futást csinálok csak, és ha már itt van a szomszédban, gondoltam akkor befutom a pályát. Előzetesen nem néztem meg semmit, futás közben viszont hamar kiderült, hogy nem ugyanaz lesz a pálya, mint tavaly. Futottam tovább a szalagozást követve, de amikor már egyértelmű volt, hogy a hosszú távot követem, akkor szépen elkanyarodtam haza. Otthon megnéztem a térképen, tényleg máshogy lesz a pálya, viszont sokáig jó fele futottam, így kicsit izgultam amiatt, hogy nem vettem észre, hol kellett volna letérni a rövid távra.

Kisfiam is velem jött :) Fotó: Gorácz József

A verseny előtt még mindig izgultam kicsit a tájékozódás miatt, főleg hogy a tavalyi második Blazsek Zoltán inkább a hosszú távot választotta, így eléggé valószínűnek tűnt, hogy egyedül kell elöl fussak. Hamar megnyugtattak viszont, mert kiderült, hogy az útbaigazító táblákat csak este tették ki, így nem is láthattam még délután őket :) Szerencsére kisfiamat is tudtam vinni, több jelentkező is volt a felügyeletére, amíg futok. A bemelegítést nem vittem túlzásba, inkább beszélgettem az ismerősökkel, ritkán van ilyesmire alkalmam :) A rajt előtt is elmondják merre kell futni, majd rövid visszaszámlálás után kilövök.

Jól kaptam el a rajtot :) Fotó: Gorácz József

Úgy tűnik, hogy gyorsan el akarom dönteni a versenyt, bár lejt a pálya eleje, azért a 3:40-es tempó így sem nevezhető nálam alibizésnek :) A patakig vezető kb. 1,2 kilométeres szakasz a szántóföld melletti szekérút, aminek a felénél két srác próbál balra terelni, nem túl sikeresen. Nem értem hova kellene balra fordulni, a pálya egyenesen kéne menjen, mondom is, hogy az 5k távon vagyok, amire mondják, hogy igen, itt balra. Befordulok teljesen balra, de hallom, ahogy kiabálnak, hogy "rögtön jobbra", úgyhogy gyorsan meg is fordulok, akkor értem meg, hogy a szekérúttal párhuzamosan futó régi útra kell bemenni. Futok erre néhány éve, ennek a régi útnak a felső része már rég futhatatlan, edzéseken mindig kint futok egyenesen az úton, emiatt meg se fordult a fejemben, hogy a versenyen majd bent kell, tavaly se kellett. Ismeretlen terepen semmilyen probléma nem lett volna, de így még emberi segítséggel is nehezen találtam rá a pályára :)

Fotó: Metz Dóri

A kis megtorpanás közben láttam, hogy már elég jelentős előnyöm van, de nem tudom mennyit vesztettem, így tartom a tempót. A pataknál futok a szokásos úton, mint utóbb kiderült, itt megint eltévedtem :) Itt is bent kellet volna maradni a fás részen, de mivel kidőlt fáktól az se látszik, hogy van ott egyáltalán út, na meg mindig kívül futok, megint jobban tudtam merre kell menni :) Persze hozzá tartozik, hogy azért itt eléggé figyelni kell az embernek a lába elé ilyen tempónál, ami egy kicsit beljebb lévő szalag észrevételét igen megnehezíti. Szóval második kilométer, második eltévedés. Ez szerencsére csak legfeljebb néhány tíz méter pluszt jelentett, mivel párhuzamosan megy a két út egymástól nem messze, és hamarosan oda is érek a kereszteződéshez, ahol a párhuzamosok találkoznak :)

Itt megint megállok pár másodpercre, mivel nem tudtam, hogy nem jó fele futottam, kellett kis idő, amíg rájöttem mit kellett volna, és hogy merre tovább. Már leginkább annak örültem volna, ha valaki utolér, hogy ne egyedül kelljen futnom, de nem látok sehol senkit. Futok tovább követve a szalagozást, majd kb. 400 méter után 5k-s útbaigazító táblát is látok, így a dombra felmenetben szépen lenyugszok, ez már ugyanaz, mint tavaly. Fentről próbálok visszanézni, de továbbra se látok senkit, lefele azért megint belehúzok, biztos, ami biztos. Mint utólag kiderült, itt megint nem jó fele futok, kb. 100 méter után élesen be kellett volna fordulnom balra, én meg verettem egyenesen 3:30-as tempóban :) Mivel erről semmit se tudok, futok szépen tovább, esküszöm még szalagok is voltak.

Ébredezik a természet

Úgy egy kilométernyi békés futás után hirtelen egy csomó futóba botlok, majd Hugyecz András is érkezik szemből, akinek gyorsan neki is szegezem a kérdést, hogy miért fordított irányba futnak? Tegnap a sikertelen pályabefutás után megnéztem a térképet, amin egy szép négyzet volt, meg egy hosszú egyenes oda-vissza szakasz, hirtelen azt hittem, hogy ők másik irányba futják be a négyzetet. Nagyon összezavart ez a dolog, és azt sem vettem észre, hogy olyan szakaszon futok, amit ma már futottam a versenyen... Elérkezve ugyanahhoz a táblához, ahol egyszer már jó irányba követtem, most a másik utat választom, mivel a megtett távból egyértelmű, hogy nem futhatok tovább a domb felé. Na itt jött jól először a terepismeret, attól függetlenül, hogy így is rossz irányba futok tovább a hosszú táv pályáján :) Szerencsére a tegnapi kaland miatt hamar felismerem a helyzetet, így gyorsan visszafordulok, és mivel már annyit kavarogtam, hogy a versenynek már tökmindegy, úgy döntök, hogy az általam ismert úton visszafutok a rajt/cél-hoz, függetlenül attól, hogy merre kéne haladni. Egyébként erre kellett.

Feltűnök a távolban, idegből hajrázva Fotó: Gorácz József

Már nem igazán forszírozom a tempót, gyorsan futok, de nem versenytempóban, nincs már mit erőltetni. Sokakat megelőzök, de hirtelen már abban se vagyok biztos, hogy egy távon vagyunk-e, aztán a kerítés melletti részen két srác utolér. Mi a rák? Elengedem őket, de nem értem a dolgot, oké, hogy már nem erőltetem a futást, de azért 4:30-4:40 így is, és gyorsabbak, de akkor hol voltak a verseny elején? És kik azok akik meg sokkal lassabbak, számolgatok, hosszú távosok elvileg nem lehetnek, csak 40 perccel indultak korábban, legfeljebb az eleje érkezhetne hamarosan, akkor mégis a két srác lehet hosszús? Igazából teljesen mindegy, csak valamivel le kell foglalnom az agyam, amíg visszaérek :) A végén még idegből hajrázni kezdek, és a cél előtt nem sokkal utolérem, majd megelőzöm Andrást. Mint kiderült, ezzel a mozdulattal végül megszereztem a korosztályos győzelmet, az abszolút 4. helyet és 3. férfit, amivel semmi gond nem lenne, ha kevés lenne a tempóm a győzelemhez, de itt ma nagyon nem volt az. Viszont a Decathlonos csősálnak nagyon örülök, tök hasznos lesz télen.

Itt már elöl Fotó: Gorácz József

Összesen végül 6,4 kilométert futottam, András 5,2-nek mérte a távot, úgyhogy kb. 1,2-t tettem rá, ami nem kevés ekkora távon :) Az átlagtempóm 4:31/km lett, ami nem is olyan rossz, azért csak volt benne 104 méter szint is, na meg elég sokszor kiestem a ritmusból, a végén meg már nem is erőltettem, szóval legalább a formámmal sok gond nincs. Viszont a pályakövetésem katasztrofális volt, ami nagyon elgondolkodtató, és érdemes ezt figyelembe vennem a jövőben terepversenyeken. Az biztos, hogy előreszaladni többé nem fogok, maradok az élbollyal, és inkább csak akkor próbálok ellépni, ha már nem sok van vissza, és biztos vagyok az útvonalban. Tévedtem már el persze korábban is, de itt most azért más volt a nagyságrend, ennyire nem szoktam bénázni, de kétségtelen, hogy a tempóm is elég jól alakul, és emiatt sokkal jobban kell a lépéseimre koncentrálnom, kevésbé tudok a pályajelölésre figyelni. A következő versenyeken ilyen gondom nem nagyon lesz, a vasárnapi 10k-n meg aztán pláne, ott tényleg csak a megfelelő tempójú futásra kell koncentrálnom, semmi másra. Már nagyon várom :)

Korosztályos első hely :) Fotó: Gorácz József

Gábor Úton