NN City run 5k 2025.

Tavaly ilyenkor épp elengedtem a maratoni távot, hogy az 5000m legyen az új fókusz, ez a verseny akkor jónak tűnt felmérni a kiinduló állapotot. Nem igazán volt jó élmény, gondoltam most a célverseny után felkészülve majd jó lesz.

Három hét telt csak el a Szenior fedettpályás OB óta, azóta nem volt kifejezetten tervem az edzésekre. Egy ideig folytattam a korábbi struktúrát, de egyre inkább motiválatlan lettem, fáradtnak éreztem magam, csökkent a mennyiség, a verseny hetén már szinte alig futottam. Persze a formám még jó kell legyen, egy jó futásnak kellene itt kijönnie, de igazából nem nagyon motivált semmi se arra, hogy nagyon megerőltessem magam. Úgy 10 percet bemelegítettem, de már azt fárasztónak éreztem, és a közben megcsapó igen erős széllökések sem hozták meg a jókedvem.

A rajtra azért összeszedtem magam, egészen pozitívan álltam ott, és kezdtem bele a versenybe. Az elején nagyon koncentráltam, hogy ne húzzanak el, egész jól sikerült is, épp csak kicsit kezdtem gyorsabban a tervnél. Meg is előztek jó sokan, én meg beálltam az első kilométerre tervezett kb. 3:50-es tempóra. Az volt a terv, hogy próbálok viszonylag óvatosan, de a 19 perchez szükséges tempó közelében kezdeni, és ha jól megy, akkor gyorsítok, ha meg nem, akkor tartom, még az is könnyen PB lehet. Az első kilométer végére már egész sok futót vissza is előztem, és kezdtek stabilizálódni a helyek, innen már sokkal könnyebb lesz magamra koncentrálni. A tempó teljesen rendben van, 2 másodpercet hagytam el az előzések okozta dekoncentráció miatt, de ez nem lényeges. A második kilométer hibátlan lett, sikerült felgyorsítani és tartani a 19 percen belüli tempót, eddig nagyon jól alakul a verseny, erősnek érzem magam, nincs probléma, semmi akadálya annak, hogy ez végig így legyen.

Az örömöm nem tartott soká, alig 200 méter múlva fel kellett kanyarodni a felső rakpartra, ami már önmagában kihívást támaszt az emelkedő és a visszafordító miatt, de most még ráadásul brutál szembeszél is megcsap északnak fordulva, igazából pont mint tavaly... Innen mintegy 15 métert emelkedik a pálya ezen a kilométeren a Szabadság híd túloldaláig, ami rendesen próbára teszi a kitartásomat a szembeszélben, nagyon küzdelmes, lassulok valamennyit, de teljesen elfogadható mértékben csak, nem engedem ki. A híd végén a 180 fokos vosszafordítót megkezdve a versenycipő nem adott elég oldalstabilítást, elkezdett kifordulni a bokám, épphogy sikerült kiugranom belőle, mielőtt baj lett volna... Ez nyilván nagyon megtörte a ritmust, és jó szögletes lett a kanyarvétel is, de csak ijesztő volt, időben nem igazán vesztettem. A híd persze visszafele is emelkedéssel indul, erőltetem még mindig, a közepétől pedig sikerül a 3:50-es tempóra is visszatalálni, amit a célig fenn is tartok.

Verdikt

A cél nem jött el az óra szerinti 5. kilométerrel, még 80 métert mértem utána. Ez nagyon meglepő, mert pontosan ugyanazzal az órával és Stryd-al futottam, mint tavaly, ami akkor tökéletes 5.00 kilométert mért, és minden más versenyen is pontos volt. Nem vettem észre, hogy a pálya akár csak egy centit is változott volna, szóval ez most egy rejtély. Én inkább arra hajlok, hogy a pálya pontos, a Stryd nem kapcsolódott, és az óra mért GPS-el, de én nem jöttem rá, hogyan lehetne ezt leellenőrizni. Sajnos így viszont hiába volt jó a tempóm az óra szerint egy szűk PB-re (19:16 lett volna), "csak" 19:33 lett a hivatalos időm, amivel 20. férfi lettem a 609 indulóból. Továbbra se tetszik a pálya, az alsó rakpartra le, majd fel, a Szabadsághíd oda-vissza feleslegesek, lehetne itt tök sík pályát is kijelölni erre a távra. Persze az összesen kb. 25 méter szintre lehet mondani, hogy semmi, de ez maratoni távra kivetítve már 211m lenne, aminél azért a gyors maratonik jóval kevesebbet tartalmaznak(pl.: Berlin 73m, Chicago 74m, a legsíkabbnak mondott Sevilla 64m). Persze értem én, hogy ez itt nem szempont, alig pár futót érdekel az időeredmény, sokkal többeket viszont lázba hoz, hogy átfussanak a hídon, nincs is ezzel baj, csak szeretek panaszkodni :) A futásommal maximálisan elégedett vagyok, bár a remélt PB nem lett meg, a tempó alapvetően megvolt. A pulzus (átlag 171, max. 177) és watt görbén is jól látszik, hogy elég erősen nyomtam, ebben azért olyan brutálisan sok nem maradt. És ami a legfontosabb, hogy fejben jól bírtam, nemhogy nem álltam meg, de olyan nagyon be se lassultam az emelkedőn szembeszélben. Jobban belegondolva nem csúszott egy kilométerem se 4 perc fölé, ezért tavaly még a fél vesémet odaadtam volna! :) Hajrá!

Zúzmara 3,4k

A tavalyi sikerélmény miatt nagy kedvem lett volna az idén is versenyezni a Zúzmarán, de az 5000 méterre készülés miatt ezúttal félmaraton nyilván nem jöhetett szóba.

A másik távot, a 10k-t nézegettem, de igazából azt is elég hosszúnak tartottam, és amikor megláttam, hogy 10e forint fölött van a nevezés, hát gyorsan elment a kedvem az egésztől... Nem igazán sajnáltam sose a pénzt a nevezési díjakra, de mostanában mintha durván drága lenne itthon, amit nem igazán értek. Nagyon szeretem Budapestet, és szeretek is itt futni, de nem igazán gondolom, hogy van létjogosultsága bármilyen felárnak, nem indokolják se a helyi árak, se semmilyen kiugró tulajdonsága a versenyeknek, amik amúgy teljesen jól szervezettek, de semmi különleges. A mezőny pedig kifejezetten gyenge és szellős, a távok nem hitelesítettek, a pályákat se PB döntésekre hegyezik ki, szóval nekem egyszerűen nem igazán ér ennyit. Ha már egyszer ilyen keveset versenyzek, akkor inkább fizetek valami különlegesebb versenyért egy kikapcsolódós utazás keretében, mint a célverseny estén is: a Sevilla 5k távja World Athletic Label verseny hiteles távval, 13.60 EUR-ért, ami kb. 5e forint. El is könyveltem magamban, hogy akkor az idén kimarad a Zúzmara, de pár nappal később egyszercsak felugrott egy értesítés, hogy lesz új táv, 3,4k, ami tökéletesen passzol a felkészülésembe, és 5e forint. Ok, ennyit megér, már neveztem is, ráadásul elsőként: enyém lett az 5001-es rajtszám :)

Tavalyihoz hasonlóan így Balázzsal tudtunk együtt menni, jó hangulatban telt az idő a verseny előtt, utána pedig Lacekkal is bandáztunk. A bemelegítést viszont így is egyedül kellett csinálnom, mert a félmaraton fél órával később rajtol. Bár általában az ilyen felkészülés közbeni versenyekre nem szoktam rápihenni, hogy ne borítsam a struktúrát, most viszont valamennyire azért visszavettem, de rápihenésnek hívni így is erős túlzás lenne. Nem voltak a lábaim se nagyon fáradtat, se teljesen kipihentek, igazából olyan pont jónak tűntek a bemelegítés alatt. A dobogóesélyes futóknak egy külön csoportba kellett állniuk legelöl, mivel ott a bruttó idő számít, így egyszerre kell indulniuk, hogy igazságos legyen. Először nem is álltam be, mert volt jópár fiatal atléta srác, akik úgyis egymás közt döntik majd el a dobogót, de amikor már több olyan futó is volt ott, akiknél tudom, hogy gyorsabb vagyok, végül beálltam a csoport végére.

Lett is 2 másodperc hátrányom a rajtnál, de igazából nagyon ritka az olyan verseny, ahol ennyi számítana. Kezdőtempó tekintetében jól helyezkedtem, én voltam a leglassabb még úgy is, hogy kicsit gyorsabban kezdtem a tervnél. Hamar visszavettem 3:45/k körülire, és nagyon gyorsan szakadtam le a többiektől. Legalábbis pár száz méterig, amikor már el is kezdtek durván belassulni, én meg szépen tartva az egyenletes tempóm, egyesével megelőztem elég sok futót. Egy kilométer után kezdett ritkulni a mezőny előttem, olyan 1,4k körül előztem meg Csabit, majd az előtte lévőt, de ezek az előzések már elég brutál tempókülönbséggel történtek, mivel eddigre nagyon lelassultak a rajt sprinterei, én meg tartottam egyenletesen a tempóm.

Ekkor viszont elértem azt a pozíciót, ami előtt már csak olyanok futottak, akik nem lassultak be jelentősen, így az előttem lévőre már csak minimálisan tudtam közeledni, kicsit talán bele is ültem emiatt a versenybe. A tó előtt volt egy jobbos forduló, ahol állt egy rendező, és jelezte, hogy balra kerüljem meg. Ezzel még nem is volt gond, viszont addig tőle nem láttam a pálya vonalvezetésének folytatását, így csak ott szembesültem vele, hogy rendkívül szűken, kb fél méteren kéne 90 fokos jobbost venni, ami lehetetlen lett volna abban a tempóban. Gyakorlatilag kirepültem a pályáról a bólyák között, és jóval hosszabban, de egy sokkal kevésbé tempótörő nagy íven tértem vissza. Volt még egy furcsaság a tó partján is, itt a bólyák jobb oldalán maradva a futópályára érkeztünk, de pár száz méter után egy szervező mutogatott az előttem lévőnek, majd nekem is, hogy át kell mennünk a betonra a füvön keresztül, ami az országúti versenycipőben nem volt túl praktikus 😁 Valamikor utánunk át is pakolták a bólyákat, a levezetéskor láttuk, hogy már egyértelműen mutatták a pályát az akkor érkezőknek. A vége kicsit küzdelmesebb lett, mivel nem nagyon közeledtem az előttem lévőre, egy nagy űrben futottam, az idő meg nem számít egy ilyen random távon, szóval gondolkodni kezdtem, ahelyett, hogy nyomtam volna izomból 😆 Tudtam azért picit hajrázni, bár ez is igen rövid lett, meglepően hamar jött a kanyar után a cél.

Verdikt

Végeredményben nincs nagy jelentősége az elkényelmesedésemnek, a minimum cél egy 3:48/k tempó volt, ami a Stryde szerint és bruttó idővel is sikeresen teljesült. Most úgy tűnik, hogy ráadásul pontos volt a pálya, akkor viszont 3:44/k az igazi átlag a nettó idővel, de október óta tudjuk ugye, hogy ezt azért igen nagy fenntartásokkal kell kezelni :) Mindenképp nagyon elégedett vagyok, iszonyat hasznos versenygyakorlás volt ez, és azt is egyértelművé tette, hogy az októberi 5k nem véletlen volt, nem a Stryde mérte rosszul, bizony megvolt ott a 19:31. 🥳 A befutásnál megtudtam a szpíkertől, hogy én vagyok az eddigi legidősebb befutó, sőt, szenior korú vagyok (hát ha ez kívülről nem látszott ránézésre, csak a listában lévő születési adatokból, akkor igen jól tartom magam 🤣). Csak azt nem tudtam meg ott akkor, hogy abszolútban 5. lettem, ami egy BSI rendezvényen számomra álom kategória 🤗 Nyilván tudom, hogy azért itt nem igazán volt erős mezőny, na de haladjunk csak szépen sorjában 😆 Sajnos megint voltak technikai problémáim: a pulzuspánt nem csatlakozott a rajtban, valószínűleg a nagy tömegben túl sok a zavaró jel. Ráadásul a végefelé le is csúszott a hasamra, viszont mivel a görbe is leesik a verseny utolsó részén, valószínűleg valamikor mégis sikerült csatlakoznia a pántnak, és annak az adatai kerültek végül a rendszerbe. Az nem lenne rossz, ha valahol látszana, honnan jöttek az adatok. Kiszűrve a hibás részt, az első 2,9k átlagpulzusa 168, maxiuma 173, ami még mindig nagyon alacsonynak tűnik: korábban ugyanilyen távon 180-as átlagpulzussal és 195-ös maximummal fejeztem be versenyt. Mondjuk azután hánytam is, szóval az tényleg már a határomat feszegette. Viszont mindenképp ki kell tudni hozni ezt újra, hajrá!

Csömör Mikulásfutás 2024.

A szuperül sikerült októberi 5k verseny után már nagyon vártam, hogy újra rajthoz állhassak egy versenyen, és nyomhassam neki ész nélkül :)

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy magamtól biztosan nem egy Futapestes terepversenyt választanék erre a célra, de sajnos utcai verseny eleve nagyon kevés van, ilyenkor meg már egyáltalán nincs is. Alapozás közben persze nem feltétlenül olyan jó ötlet a versenyzés, de a 4 hetes ciklusok pihenőhetének végére azért belefér egy rövid. Mivel ez most pont így esett, ráadásul már 8 hétnyi alapozáson túl voltam, nagyon kíváncsian vártam, hogy mennyit fejlődtem, és hogy megint ki tudom-e hozni magamból azt a versenyszellemet, ami októberben sikerült? Nagyon sokat töprengtem azon, hogy milyen cipőben fussak, mert a valamennyire sáros terep miatt az aszfaltos versenycipőm egyértelműen kiesett. Terep cipőm nincs, és mivel még nem sikerült új edzőcipőt sem vennem, így még a szöges is felmerült, de nem voltam biztos benne, hogy végig alkalmas hozzá a pálya, és amúgy se szívesen cseszném szét azt a szuper pályacipőt egy versenyen. Végül abban mentem, amiben a salakos edzéseket szoktam csinálni.

Várhatóan viszonylag az elején fogok célba érni, ezért a rajthoz is előre álltam. A rajtnál 3 percesben lőtt ki a mezőny nagy része, ezt sose fogom megérteni, mert persze van 2-3 futó, aki ezzel végig is futja, de a többiek közel sem... Sajnos kénytelen voltam én is jóval gyorsabban kezdeni a tervnél, mert még így is nagyon sokadik lettem, és többet kivehet belőlem, ha a fél mezőnyön át kell hámoznom magam, mint a gyorsabb kezdés. Olyan 200 métertől kezdhettem is a visszaelőzéseket, de itt legalább széles volt az út, nem igazán vesztettem időt. Idén nem kerültük meg a tavat, hanem rögtön felkanyarodtunk a szántóföldre, ami viszont nagyon kellemetlen volt. Mivel itt nemhogy út, de még csak egy ösvény se volt, tényleg egy begazosodott szántóföldön futottunk, ahol az utat trágyakupacok jelölték ki. Ennek megfelelően nagyon göröngyös, süppedős volt, amit a gaztól nem is láttam, kész rémálom, és valamelyik előzésnél majdnem bele is rongyoltam az egyik szarkupacba... Ezen a részen előztem Marcit, pedig szerintem ő tudna gyorsabb lenni nálam. A felső úton egész jó volt, de csak a végére tudtam 4 perces tempón belülre visszagyorsulni, itt többek között Csabit előztem meg. A lefele megint nem volt túl kényelmes, elég homokos a talaj, a lejtés ellenére nem tudtam gyorsulni, de itt is előztem még. Utána viszont már hiába volt végig jó az út, és lehetett volna haladni végre, az előttem lévő túl messze volt, hátulról sem fenyegetett senki, a terep miatt az időnek se volt jelentősége, így kiengedtem kicsit. A tisztesség kedvéért a salakon azért még alaposan megküldtem, mégiscsak illik hajrázni a végén.

Verdikt

Hát nem jött meg a kedvem a terepversenyzéshez, persze az 1500 kilométert futott, szinte sima talpú aszfaltos cipő se segített ebben, sokkal komfortosabban érzem magam, ha rendesen tapadok 😆 A tegnapi átmozgatás közben rekortánon repülőztem párat az utcai versenycipőmben, különösen ahhoz képest volt brutális a különbség tapadásban. Végül így persze nem derült ki, hogy milyen tempóra vagyok képes. Vagyis egész pontosan az nem derült ki, hogy aszfalton milyen a tempóm, a szántóföldit már tudom. Összességében teljesen elégedett vagyok, jól futottam, korosztályban második lettem, és az első valami másfél percet vert rám (circa 25 mp/k), az nyilván elérhetetlen volt. A tavalyihoz lehet hasonlítani, bár kicsit rövidebb lett a pálya (4,06k vs 3,65k), azért a kilométerenkénti 10 másodperc jelentős gyorsulásnak tekinthető, és már abszolútban is egész értelmezhető, 6. helyet sikerült megszereznem a tavalyi 14. után. A 169-es átlagpulzus, és főleg a 173-as maximum viszont egyértelműen mutatja, hogy közel se futottam ki magam, ha lett volna helyezésben, vagy időben tét, akkor még bőven lett volna mit mozgósítani. Ez azért egyben egy kis jelzés is, hogy még mindig nem szívesen futom ki magam, ha nincs kellő motiváció, nem tolom neki hányásig. Nem feltétlenül lenne ez baj, ha már hatalmas tapasztalatom lenne versenyzésben, de még nincs, lehet jobb lett volna begyűjteni némi szenvedést, de az is lehet, hogy csak elvenné a kedvem. Egyelőre azzal is megelégszem, ha a tétversenyeken odateszem magam :) Hajrá!

Riska minimaraton 5k

Sokat változtak az év során a gondolataim ezzel a versennyel kapcsolatban: először leginkább azért neveztem be, nehogy eszembe jusson a maratonira nevezni, aztán lett belőle célverseny, ami nem sokáig tartott, a sérülésem után elveszett formám miatt a 800 méteres versenyek vették el tőle ezt a státuszt.

A szenior OB-n még az 1500 méteres táv is túl hosszúnak bizonyult az aerob edzettségemnek, és a 6 hét kevésnek tűnt ahhoz, hogy ez érdemben megváltozzon. A következő 2 hét meg amúgy is a Csapatbajnokságra való készülésről szólt, szóval inkább csak 4 hét az a 6. Az idei évre már amúgy se voltak nagy terveim, elégedett vagyok az eddigi versenyeredményekkel, már csak a mennyiséget szerettem volna felépíteni, hogy a téli alapozás magas szintről indulhasson, és a jövő év eleji szezonkezdetre legjobb formámban legyek. Persze edzések szempontjából azért képben maradt ez a verseny, legalább erre a 4 hétre, ilyen szempontból valamennyire mégis célverseny maradt. Nekem viszont egyáltalán nem, mert a 20 percen belülit esélytelennek gondoltam, és ha az nem játszik, akkor számomra csak egy örömfutás lesz.

Az edzések viszont egyre jobban mentek, ahogy egyre több lett a heti kilométer. Különösen a hétvégi tempó és hosszú futások: végre sikerült május óta először futnom mindjárt zsinórban két jó 5k tempót, és ezeket mindkétszer jó hosszúfutások követték, 3x3k maratoni tempós betétekkel. Az utolsó hosszún már kifejezetten arra kellett figyelnem, hogy visszafogjam a tempót, ilyen nagyon-nagyon rég volt! A verseny hetén kedden futott 2 kilométeres résztávok elég jól mentek érzésre, a második 4:03/k tempójú lett, ekkor kezdtem el először komolyan elgondolkodni rajta, hogy megpróbálhatnám ebben a tempóban kezdeni a versenyt, és ha sikerül negatív szplitet produkálni, akkor akár sikerülhet is végre áttörni a 20 perces határt. Ahogy teltek a napok, egyre inkább reálisnak éreztem a 20 percen belüli célt, és egyre kevésbé féltem attól, hogy egy kudarc nagyon megviselne, hiszen eddig fel sem merült, hogy a közelében járhatok. Meg kell próbálni, másnak nincs értelme :)

A tegnapi átmozgatáskor még elég fáradtnak éreztem a lábaim, de a bemelegítéskor már teljesen jól muzsikáltak. A rajthoz a zóna végére álltam, hogy ne vigyenek el magukkal, de így meg előzgetnem kellett már az elején is. Rögtön eltaláltam a 4 perces tempót, és meglehetősen könnyen is ment. Az első kilométer hibátlan volt, 4:03-nál értem el a táblát, az óra is pont ott csippantott. Nemsokára jött egy fordító, amihez még elég nagy tömegben érkeztem, nagyon megtört a tempóm, utána meg túltoltam, de lassan sikerült visszaállni. Elég zavaró volt ez is meg, az is, hogy folyamatosan előznöm kellett. A rakpartra lefele kicsit meg is toltam, majd optimistán beálltam egy srác mögé, hátha sikerül nyulat fognom. :) Sajnos csak pár tíz méteren tudtam mögötte maradni, a síkon lassult, én meg tartani akartam a tempóm. Sokkal a 2. kilométert jelző tábla előtt csippant az órám, nyomtam is egy manuálisat, valami 8:07-nél értem csak oda, ez eléggé szíven ütött! A tábla szerint egy másodperccel lassabb lett ez a kilométerem, mint az első, miközben az órám 8 másodperccel gyorsabbat mutat, és amúgy érzésre is az órának van igaza... Valahogy nem lettem ideges, inkább csak tudatosítottam magamban, hogy akkor muszáj lesz 3:55 körül tartani az óra szerint a tempót, ha bármi esélyt akarok arra, hogy 20 perc alatt legyen a vége. Végeredményben nem okozott problémát a gyorsabb tempó se, jól bírtam, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy még nagyon sok van hátra.

A rakparton gyorsan eltellik a harmadik kilométer, az egyetlen esemény hogy hangos szurkolást kapok a csömöri csapattársaktól, aminek nagyon örülök, nem számítottam rá. Mivel az előző táblánál nyomtam egy manuális kört, a beállított képernyőn így már nem láttam az összidőt, ami eléggé felzaklatott, mert fogalmam sincs hogy állok. Egy hosszabb versenyen valószínűleg elkezdek lapozgatni az órán, ennél a tempónál viszont eszembe se jutott. Ekkor már azért a futás is kezdett kellemetlen lenni, de a lábaim jól bírták, inkább csak a hasamban volt ilyen diszkomfort érzés, és persze a pulzusom is elég magasan járt. A rakpartot elhagyva az első fordítónál nagyon megreked az előttem lévő, teljesen ráesek, még lassítanom is kell, úgyhogy mellé is vágok utána, és jól megtolom az emelkedőt, hogy a hamar következő újabb fordítóba már elöl forduljak. Azért ez eléggé rosszul esett, de innen már végig sík, és a következő fordító után kicsivel jött is a 4. kilométeres tábla. Továbbra se tudom az összidőt, és hiába tartottam a határozottan 4 percen belüli tempót, a tábla szerint megint lassabb voltam. Valahogy még mindig nem idegesít fel a dolog, talán egyszerűen túl kevés az oxigén ilyen tempónál az agyban, csak csinálom, amit érzésem szerint csinálnom kell, és majd lesz valami. Próbálok óvatosan gyorsítani, mert még azért 1000 méter is sok, és tényleg nem esik túl jól, de azt tudom, hogy nyomni kell a 19-el kezdődőhöz. Még mindig baromi ijesztő 3:50-es tempót látni az órámon, és érzésre is pengeélnek tűnik, az agyam már nagyon le akar állítani, többször is megpróbál rávenni... A 100 méter van vissza kaput látva bátrabb leszek, már csak olyan 3-400 méter van vissza, 3:50-en belüli tempóra gyorsítok, és amikor meglátom a célkapun, hogy már 19:50-nél jár az óra, olyan sprintet vágok le, hogy majd megpusztulok a célban, de így is nyilván 20 fölött volt már, mire átértem. Az órát is 20:02-nél állítottam meg, eléggé bénáztam, abban van 1-2 másodperc, de bakker, lehet, hogy pont nem lett meg? Nagyon hamar túllépek ezen, és nagy örömködésbe kezdek, mert igazából tök mindegy mi lett az egzakt végeredmény, számomra megvan a 20 perces 5k!

Verdikt

A hivatalos nettó időm végül 19:55 lett, 39. helyen futottam be, M40 kategóriában 4. lettem. Ez így viszont már tökéletes, hivatalosan is megvan a SUB20! Összességében nagyon zavaros volt nekem ez a verseny, amit viszont szerencsére elég jól viseltem, és ami még fontosabb, hogy volt erőm és tartalékom reagálni, amikor kellett. És nagyon kellett: a 2. kilométer tábla után elengedhetetlen volt tartani az óra szerinti brutál gyors tempót, és az utolsó 500 méter erőltetése, benne a 70 méter sprinttel is nélkülözhtetlen volt. A verseny után azt hittem, hogy az előzgetések miatt lett hosszabb a táv, de később megnézve az adatokat, ez elég valószínűtlennek tűnik. Az első a harmadik és az ötödik kilométer a Stryde szerint is pont 1000 méteresek voltak, a 2. 50 méterrel a 4. pedig 40-el több, ami egyáltalán nem korrelál az előzgetések gyakoriságának folyamatos csökkenésével. Másik lehetőség, hogy nem a kimért versenyíveken futottam, de itt annyira kevés volt a kanyar, hogy gyakorlatilag ez is kizárható. Az is felmerülhet, hogy a Stryde nem jól mért, de ugyanezzel az óra+Stryde párosítással eddig ilyen mérési eredmények születtek: Sevilla 42,22k -> +0,05%, NN City Run 5,02k -> +0,45%, Bécs 21,07 -> -1,9%, Szekszárd 0,80k -> 0%, 2,97k -> -1%. Szóval az eddigi biztosan hiteles pályák közül egyedül Sevillában mért többet a Stryde, mindenhol máshol kevesebbet (nem véletlen, direkt úgy kalibráltam, hogy inkább kevesebbet mérjen, mint többet), és a több is mindössze 5 tízezreléket jelent, ami már tényleg hibahatár jellegű (6 másodperc a 3 óra 20 perces időnél). Ehhez képest most 5,09k -> +1,8%, ami brutál nagy különbség, egészen biztosan nem a Stryde mérése volt most először rossz. Nyilvánvalóan a pálya nem jól volt kimérve.

Természetesen az egyéni legjobbamnak 5000 méteren a 19:55-öt számolom, ilyen szempontból mindegy mit mértem a Stryde-al. A verseny elemzése szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, mit tartok a helyes adatoknak. A táblák szerint ilyenek voltak a kilométereim: 4:03, 4:05, 3:55, 4:07, 3:45 = 19:55 Ehhez képest a Stryde-al elölről 5 km-t (0,00k->5,00k): 4:02, 3:55, 3:54, 3:57, 3:48 = 19:36, vagy hátulról 5 km-t (0,09k->5,09k): 4:01, 3:55, 3:55, 3:55, 3:45 = 19:31 nézve egész más kép rajzolódik ki... Az utóbbi lassan másfél évben többnyire egyedül, vagy elöl futom a pálya edzéseket, ezalatt rendkívül sokat fejlődtem a tempó belövésében, és egyenletes tartásában, most már óra nélkül, érzésre se futnék olyat, hogy kilométerenként 10 másodperceket ugrál a tempóm ide-oda. Kizárt. A Stryde-ból jövő idők viszont pontosan megegyeznek azzal, amit próbáltam futni, és amit a verseny során éreztem, úgyhogy maradjunk ennél. Az első kilométert pontosan ilyen tempóban terveztem, és mivel elég könnyen ment, bátran gyorsítottam a másodikra. A második kilométert jelző tábla volt egyértelműen a kulcsmomentum, ha itt nem lett volna ennyire sokkal, azaz 7 másodperccel kívül a pálya szerinti időm a tervezettől, hanem mondjuk a valóságnak megfelelő 2-3 másodperces előnyt látom, akkor szinte biztosan kényelmesebben, tartalékolva folytatom a futást. Viszont számomra a valóságot a pálya jelentette, azon akartam most már mindenáron elérni a 20 percet, még ha rosszul is van kimérve. Mivel innen az összidőt már nem tudtam nyomon követni, próbáltam tartani a második kilométer ijesztően gyors tempóját, majd azt emelni az utolsó fél kilométeren, hogy végül egy brutál sprinntel zártam a versenyt.

Mintha magyaráznám a bizonyítványt, nem? De hiszen nincs rá semmi szükségem, egy optimista terv volt a 20 percen belüli, és az hivatalosan is sikerült, bőven túlteljesítettem a célt úgy is! Becsapni viszont nem szeretem magam semmilyen irányba se. Pont emiatt futottam tavaly inkább Veronában félmaratonit hitelesített pályán Siófok helyett, mivel utóbbi szerintem olyan 200 méterrel rövidebb volt egy korábbi évben, és nem, nem úgy akarok javítani 1-2 percet az időmön, hogy nem "futom végig" a távot... Sajnos 5000 méteren viszont komplikáltabb a helyzet, már eleve utcai versenyt is alig rendeznek ezen a távon, hitelesítettről meg nem is tudok. Ott van persze a pálya, amin tökéletesen hiteles minden verseny, de sok ezekből sincs, amin meg el is tudok indulni, az kb. a szeniorokra korlátozódik. Szóval becsapjam-e magam azzal, hogy 19:55-öt tudok futni 5000 méteren, vagy végre kezdjek el hinni az elvégzett hatalmas mennyiségű edzésmunkában, és fogadjam el, hogy tudok én 19:31-et is, csak hajlandó kell legyek a versenyen is megszenvedni érte? Valamiért ezúttal úgy álltam a rajban, hogy hittem magamban, tényleg komolyan gondoltam, hogy tudok 20 percen belülit futni, a verseny közben pedig azt is elhittem, hogy tudok 3:55-ös tempóban futni, az utolsó kilométerben meg már semmit sem tartottam lehetetlennek! Nyilván vannak határok továbbra is, nem minden csak fejben dől el, de szerintem még a mai, az eddigiekhez képest nagyságrendileg erősebb futásom sem volt 100%, legalábbis az elsőnél 15 másodperccel gyorsabb utolsó kilométer erősen erre utal. Sajnos nem pánttal mértem, de az óra optikai méréséből származó pulzusadatain is azt látom, hogy volt még valamennyi ebben. Akárhol is van a valóság, sokkal jobb formában vagyok, mint amire számítottam, bátran magasra kell tenni a lécet! Február végén ismét Sevillában fogok futni, de most az 5k-s távot választottam, és már a minimum elvárásom az, hogy 19 percen belül lefussam. 3:48/k tempó, készülj, jövök!

Török Sándorné emlékverseny - Szekszárd, 800m és 3000m Szenior

Eléggé megkönnyebbültem mitóta ideiglenesen elbúcsúztam a maratoni távtól, nagyon motivált vagyok, és sokkal jobban élvezem az 5000-es távra való felkészülést. Szülővárosomban rendzetek egy Szenior pályaversenyt, ami remek lehetőséget adott, hogy egy 3000 méteres versenyen megnézzem hogy alakul a felkészülésem?

Persze miért is csinálnám úgy, hogy simán odamegyek, és normálisan megfutnom a távot, amit kinéztem, inkább beneveztem még 800-ra is, hátha teljesen ki tudom nyírni magam a fontosabb verseny előtt :) Mert hát ugye az ember hiába mondogatja, szinte már kántálja magának (és mindenki másnak is), hogy a 800 az csak amolyan élményfutás lesz, tudom jól, hogy még a rajtvonalon állva se biztos, hogy azt fogom csinálni, amit elterveztem. A verseny egy szép vasárnapi napra esett, a reggel 9:30-as 800 méter előtt jó alaposan be tudtam melegíteni. A teljes igazság viszont az, hogy egész héten nem voltam elégedett a pihentségem alakulásával, és még ekkor is éreztem fáradtságot a lábaimban. Szóval az volt a terv, hogy az eddigi 2:40,09-es PB-m közelébe se kerülök ezen a versenyen, csak élményfutás! A kevés induló miatt úgy tűnt, hogy ez könnyen tartható lesz, de aztán jól meglepődtem, hogy mennyire megindult az egyik kolléga, kellett kapaszkodnom rendesen. A 3:10-en belüli tempó nagyon nem passzolt a terveimhez, de szerencsére hamar elkezdett visszavenni, és olyan 3:30 körülre lassultunk. Az első kör végéhez közeledve viszont már inkább a 3:40-et súrolta a tempó, ennél jobban ezek után már nem akartam belassulni, úgyhogy átvettem a vezetést, és 3:20-ra gyorsítottam. Arra számítottam, hogy hamar leszakad, de egyáltalán nem ez történt, simán tartotta a lépést.

Na szép, gondoltam megint jól belesétáltam a csapdába, hogy lehetek ilyen hülye, a végén jól le fog sprintelni... Ezen kattogtam 200 méteren át, és végül arra jutottam, hogy az egyetlen lehetőségem, ha már fél körrel a vége előtt tempót váltok. Kb. 3:10-es tempóra tudtam gyorsítani, úgy éreztem, hogy ennél gyorsabban egyszerűen nem tudok futni, de szerencsére ez is elég volt ahhoz, hogy kicsi előnyre tegyek szert. Az egyenes elején picit vissza is vettem ennek örömére olyan 3:15-ös tempóra, mert azért kicsit féltem, hogy végig bírom-e, aztán az utolsó 50 méteren megpróbáltam kifutni magamból mindent. A 2:41,6-os eredményem végül nem sokkal maradt el a PB-mtől, egészen pontosan 1,51 másodperccel. Az átlagtempó így 3:22,0/k lett (a PB-nél: 3:20,1/k), hát ez nem éppen egy pihenős 800-as lett. Érzésre egyébként viszont nem volt olyan brutál erős se, szerintem még bőven van ebben, a 3:10/k-s átlagtempót teljesen reálisnak látom, ha egy versenyen totál kifutnám magam. Az viszont még mindig „csak” 2:32-es időeredmény, hosszú távon szeretnék olyan 2:20 közelébe kerülni, de ez már 3 percen belüli tempó, egész pontosan 2:55/k, ami még nem idén lesz, az szinte biztos. Minden esetre a szenior OB-n mindenképp illene valami komolyabb előrelépést felmutatni 800-on, esetleg 1500-ön, még meglátom.

Az eredményhirdetés előtti beszélgetések során fény derült a gyors kezdés titkára is, a végül a WMA korszorzóva abszolút első helyezett Lajkó István az én születésem évében volt épp Országos Bajnok 1500 méteren. A 3000 méteres versenyig majdnem másfél órát pihenhettem, persze közben egy pár kilométert kocogtam levezetés/bemelegítés címszóval, mindenféle vadulás nélkül, úgy gondoltam, hogy repülőzni nincs sok értelme már, bőven megvolt az ilyen jellegű bemelegedés. Közben kisütött a Nap, meleg lett, viszont még a szél is fúj, szóval nem ideális, de még mindig jobb, mintha esne az eső. Bár az esővel önmagában semmi bajom nem lenne, viszont nincs szögesem, és vizes rekortánon úgy csúszik a cipőm, mintha jég lenne. Itt se volt sok induló, viszont rögtön az elején egyedül maradtam, magamnak kellett diktálnom a tempót. A minimális célom itt ma az volt, hogy 4 percen belüli tempóval, azaz 12 perc alatt lefussam a 3000 méteres távot. A tervem úgy nézett ki, hogy óvatos kezdéssel egy 4 perces első kilométert futok, a másodikat 3:55-re fokozom, és ha minden jó, megpróbálom a harmadikat még tovább fokozni. Még ha a fokozások nem is mennek, és csak tartani tudom a tempót, akkor is meglenne a 12 perc. Hát ehhez képes valami 1:31 lett az első kör, ami hát, hmm, "kicsit" gyorsabb a tervnél, meg is ijedtem, próbáltam visszafogni magam. Olyan őrült sokat nem sikerült lassítanom, a terv közelében sem voltam, 3:50 lett az első kilométer. Ekkor viszont már nem ijedtem meg annyira, mivel az első kör végén még nem sok minden szoktam érezni, csak az időt látom, 1000 méternél viszont azért már kezd beállni a rendszer, és a testem visszajelzéseiből valamennyire azért már tudom, hogy meddig fenntartható a tempó, és most vállalhatónak tűnt.

Az agyam persze próbált tiltakozni, csak azt hallottam, hogy "hülye barom, hülye barom", és valamennyire szerettem is volna engedni neki, gondoltam 3:55-re lelassítok, és akkor legfeljebb a terv fordítottja lesz a végeredmény, ha még tovább lassulok az utolsó kilométeren is. Végül persze ez sem sikerült, valahogy csak nem akart változni a tempóm. Igazából nagyon akartam, hogy sikerüljön jó időt futnom, és valahogy attól se féltem, hogy kiállás lesz a vége, éreztem, hogy most megvan a kellő elszántság, tudom kezelni a nehézségeket. A nagy lassításból egyetlen másodperc jött össze, 3:51 lett a második kilométer. Közben családomtól kaptam a szurkolást, sőt még István is szurkolt a pálya széléről, ezeknek nagyon örültem, bár kívülről biztos nem látszott. Már csak egy van hátra, és még nyugodtabb lettem, ennek már mennie kell! Persze minden verseny utolsó harmada a legnehezebb, és még szerencsém is volt, mert ebből még úgy 200 méter egész vidáman eltelt, mielőtt ráfordultam az utolsó két körre. Ekkor kezdtem elég rosszul érezni magam, a lábaim se voltak a legjobb állapotban, itt már nagyon erős fókuszra volt szükség, hogy tartsam a tempót. Az utolsó kör viszont már tényleg igen kellemetlen volt, a második fele meg egyenesen kegyetlen, már nagyon hangosan vettem a levegőt, de toltam végig izomból, a célegyenesre még rá is gyorsítottam. Az utolsó kilométer lett a leggyorsabb 3:50-en épp egy hangyányit belül!

Verdikt

Itt is második lettem a korcsoportos szorzók miatt, de ennek semmi jelentősége, az egyetlen ami számít, hogy minden előzetes elvárásomat brutálisan felülmúlva 11:31,3-as időt futottam! Ez pont az az idő, amiről azt gondoltam, hogy tökéletesen optimális körülmények között, ha nagyon jó napot fogok ki, és még a rápihenésem is szuper, akkor talán ki tudnám hozni magamból a jelenlegi edzettségemmel. Ami persze azt is jelenti, hogy józan ésszel meg sem próbálnék ennek megfelelő tempóval kezdeni, egy 800-as verseny után, kicsit melegben, kicsit szeles körülmények közt, nem túl jó rápihenés után meg végképp nem. Nem is ez volt a terv, közel sem, megint képtelen voltam visszafogni magam, aminek tudom nagyon jól, hogy könnyen lehetett volna rossz vége, és nem túl okos dolog ilyeneket csinálni. Őszintén szólva viszont nem akarok többé ezen görcsölni, pont ezért nem maratonira készülök, ezt ha elrontom, hát elrontottam, hamar lesz lehetőségem újra próbálkozni. Sokkal élvezetesebb a futás, ha érzésre csinálhatom, és ha még ki is adja, mint ahogy most baromira kiadta, az a hab a tortán. Mindkét verseny alakulásának nagyon örülök, irtó jól halad a felkészülésem, most már tényleg kézzelfogható távolságban van 20 percen belüli 5000! Hajrá!

A pulzusom most már kicsit magasabbra ment, de még mindig csak 175 a plafon, a régi 180 fölötti értékek sehol...

NN CityRun 5k 2024.

A maraton és én. Elég hektikus kapcsolat ez, most épp szünetet tartunk, persze a futás nem állhat le, de most valami mást szeretnék, valami rövidebbet, valami gyorsabbat.

A maraton utáni 3 hétnyi, mindenféle értelemben maratoni betegeskedés után végre összeállt a fejemben, hogy merre tovább, mik lesznek a következő célok. A felkészülést 5000 méteres távra próbálom fókuszálni, szeretnék valami előrelépést elérni, gyorsulni valamennyit, amíg még a korom engedi. Igazából én eléggé szeretek ilyesmi távokat futni, szeretem a gyorsaságot. Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, a még rövidebbeket még jobban szeretem, a tavalyi 1500 méteres versenyem például az egyik kedvencem volt, de ezekre egyáltalán nem vagyok felkészülve, és túl nagy kockázatot jelent így ilyenekkel próbálkozni. Az 5000 méterre való felkészüléssel viszont ezen a téren is fejlődhetek, az intenzívebb résztávok biztosan sokat segítenek. A félmaratoni, maratoni tempóm visszaesésétől pedig azért nem tartok, mert a heti mennyiségekeket továbbra is növelni szeretném, és az 5000 méter is még erősen aerob táv, az alapok így nem igazán változnak, a nem specifikus felkészüléssel vesztett pár percet szerintem hamar felülmúlja a további fejlődésem.

Nagy előnye az 5000 méternek, hogy ezt nem csak évente két-háromszor tudom megpróbálni lefutni, mint egy maratonit, igazából csak rajtam múlik hányszor próbálkozom vele. Természetesen a versenytempón megfutott próbálkozások azért így is korlátosak, na meg erős edzéshéten nem is sok értelme van, hiszen rápihenés nélkül nyilván nem lehet kihozni a maximumot az aktuális formából. Ami viszont az igazán szomorú, hogy itthon versenykörülmények között nincs olyan bődületesen sok lehetőség, nincsenek itt "park run"-ok, mint Angliában, hogy bármelyik hétvégén fussak egy 5k-t (közben azért nézelődtem a témában, és Bécsben viszont van, hmm). Valamiért itthon ez a táv nem igazán népszerű, a versenyszervezők is kb. csak azért rendeznek ilyen rövid távot, de még 10k-t is, hogy aki nem tud még többet futni, annak is legyen valami... A névnapomon viszont épp Budapesten, az NN CityRun-on választható volt az 5k-s táv is, gondoltam ez egy jó felmérő lehet, hogy honnan indulok. Persze még csak a második rendes edzéshét végén jártam, így nyilván a formám még sehol sincs, de legalább nagyon fáradt vagyok a hirtelen megugrott edzésterheléstől, nagy csodákat nem vártam.

A rajtnál próbáltam a lehető legjobban félreállni a kilövő rakéták elől, és nem felvenni a tempójukat, de így is kellett úgy 10-15 másodperc míg lelassultam 4 perces körüli tempóra. Utána egész jól elvoltam magammal, hamar elkezdtek kidurranni a bekezdők, viszont a széles rakparton semmi gondot nem okozott az visszaelőzésük. Az elején jobb szerettem volna inkább olyan 4:10-es tempó körül futni, de mivel inkább lejtett a pálya, és a szelet sem éreztem, nem gondoltam problémának, ha kicsit gyorsabb. Az első kilométer végül 4:08 lett, szóval egyáltalán nem túl gyors, de olyan rengeteget se hagytam benne, ez így ideálisnak tűnik. A második kilométer is nagyon jól megy, két srác előz meg nagyon lassan, kérdezik, hogy mi a terv, mondom olyan 4:05-ös tempó, ők a 4 percesre céloznak, sok sikert kívánunk egymásnak, és elcsendesedünk, azért ez nem egy csacsogós táv :) A második kilométer már 4:03, baromi jól megy, nyugodtnak érzem magam, csendesen halad a verseny, terv szerint minden. Alig tellik el viszont 100-150 méter, jön a visszafordító a felső rakpartra, ami ugye jár némi emelkedővel, de ami igazán arculcsapással ér fel, az a brutál szembeszél. Hirtelen teljesen megváltozik a verseny hangulata, erre nem vagyok felkészülve lelkileg, nem tudom tartani a tempót. Hamarosan ráfordulunk a Szabadság hídra, azaz további emelkedő, majd csippan a harmadik kilométer 4:17-el. Hát ez azért durván lassú volt. Kis fellélegzés a híd második felének lejtése, de a végén rögtön visszafordítanak, és kezdhetjük elölről. A híd közepétől elvileg már végig csak lejt a pálya, próbálok is visszagyorsulni valamennyire, de nagyon nehezen megy, és csak 4:16 lesz ez is. Ezután viszont teljesen elengedtem, az utolsó 100 métert leszámítva kicsit sem próbálkoztam, amit a 4:21-es utolsó kilométer is elég jól mutat.

Verdikt

Az eredményem 21'06" lett, amivel nyilván kicsit sem vagyok elégedett, múlt szombaton edzésnek futottam 21'14"-et... Szerencsére ennek nincs semmi jelentősége, nem egy jó időeredmény volt a cél, inkább csak versenyzési tapasztalatok gyűjtése, de azért egy 20'25" körülire tippeltem, ami nagyon mellé ment. Az egy picit megnyugtató azért, hogy a két srác se nagyon tudott meglógni, ők is rendesen belassultak, szóval nem csak én rogytam meg nagyon. Az új óra megbízhatatlan optikai pulzusmérése miatt vettem egy új pántot, elég szépnek tűnik a rögzített görbe, ez mindenképp jó döntés volt. Ami azonnal szemet szúr, hogy a 171-es pulzust nem tudtam átlépni (az átlag csak 166!), és hogy vissza is esett a pulzusom az utolsó kilométerekre. Utóbbi egyértelműen azt mutatja, hogy visszavettem, nem a szél, meg a kis emelkedések miatt esett ennyit a tempóm. A 171-es plafon viszont rendkívül elgondolkodtató, korábban simán feltoltam 180-ig ilyen távon, de még 10k-n is 175 körüli átlaggal futottam, ami brutális eltérés, és egyáltalán nem értem! Persze valamikor 2018 eleje óta nem használok pulzuspántot, szóval szinte az összes emlékem optikia méréshez kapcsolódik, lehet ezeket el kell felejteni, és újragondolni a zónáimat. Azért edzéseken már ezzel is mértem 174-175-öt 1000 méteres résztávon, szóval az is benne van a pakliban, hogy a keringésem már előrébb tart, és a lábaimat kell jobban felkészíteni a gyors futásokra. Majd kiderül.

Sevilla Maraton 2024.

Még épp hogy csak elindult az év, de futottam már egy formába hozó félmaratont a Zúzmarán, és el is jött a tavaszi szezon célversenye, irány Sevilla!

A Budapest maraton kudarca után szerettem volna egy olyan maratonra nevezni, ahol a lehető legjobb esélyeim vannak arra, hogy végre fussak egy normálisat ezen a távon. Ehhez nekem talán a legfontosabb, hogy az időjárási körülményekben a lehető legkevesebb kockázat legyen, de sajnos a meleg idő lehetőségét úgy kizárni, hogy közben még a fagyra se legyen esély, és persze a szél se fújjon, az nem is olyan egyszerű. Erre a legjobb esélyt az év nagyon korai szakszában láttam valami mediterrán vidéken. Persze az alapvető volt, hogy hitelesített legyen a pálya, és az se hátrány, ha minél inkább sík, kanyarok se legyenek, szóval vannak igények rendesen. Ha mindezek mellett még szép helyen is fekszik, az már egyenesen csodás. Bármennyire is tűnik hosszúnak a kívánságlista, azért vannak ilyen versenyek, amik közül Sevillát találtam számomra a legszimpatikusabbnak.

A Budapest maratonra való felkészülés gyakorlatilag tökéletes volt, szerintem nagyon jó volt a terv, és azt tökéletesen is hajtottam végre, semmi kihagyás nem volt. Viszont egy nagyon hosszú időszakról van szó, hiszen gyakorlatilag Bécs után rögtön kezdődött, így majdnem fél év, 25 hét volt összesen. Ezután gondolom nem kell túlmagyaráznom a gyenge eredmény okozta csalódottságomat, viszont érdekes módon inkább motivált arra, hogy a következő felkészülés végén már jó eredmény is legyen, mert amúgy abban nem kételkedtem, hogy a felkészülés sikeres volt, és életem formájában vagyok. És pont az év végén a Verona félmaratonon kipattanó siker volt az, ami a motivációmat visszavetette, úgy tűnik engem a kudarc visz igazán előre. Miután egy hiteles félmaratoni pályán sikerült végre két év után egy maszív egyéni legjobbat futnom, nagyon megkönnyebbültem, bebizonyosodott, hogy jó amit csinálok, teljesen megnyugodtam, és ez sajnos rám olyan hatással van, hogy kiengedek. Persze lehet, hogy 30 héten át pontosan betartani egy merev, szisztematikus edzéstervet egyszerűen már sok, és szükség volt egy kis lazításra. Sajnos utána a korán jött havas tél kavart be teljesen, el is engedtem az eredeti mennyiségi terveket, próbáltam azért nem túlzottan visszaesni, még padon is futottam többször, de az egész egy kínszenvedés volt. Még egy betegség is jött, de mindezek ellenére a Zúzmarán csak pár másodperccel futottam lassabbat, mint Veronában, pedig ez a pálya jelentősen rosszabb volt, és felkészülési versenyként nem is volt célom még ilyen gyorsan se futni. Ezúttal viszont ennek a sikernek teljesen pozitív eredménye lett, nagyon megnyomtam a felkészülés utolsó blokkját, és baromi jól ment, a 120 kilométeres csúcshét az eddigi legerősebb lett. A 6 hetes görülőátlag is a plafonon, teljesen magabiztosan repülök Sevillába.

6 hetes gördülőátlag tavaly, és az idén. Tavaly épp Bécsnél volt a minimumon, Budapest előtt viszont nagyon szépen felépítettem

Zselét és sótabit előre tervezetten nem hoztam magammal, előbbi túl sok helyet fogalt volna, utóbbit nem akartam magyarázni a reptéren, hogy a kis simítózáras tasakban milyen tablettákat próbálok átcsempészni :) Szerencsére a kedvenc kis zseléim elég eljterjedtek a világon, Dechatlon Sevillában is van, sót viszont nem találtam, majd rájöttem, hogy a vaseline viszont kimaradt a csomagból... Az expón minden jóra fordult, meglepően olcsón pótoltam a hiányokat, és még a tészta partira is sikerült eljutnom, talán ez volt az első, amin részt vettem.

A versenyszett

A verseny

Majonézes krumplisaláta és egy nagy bagett. Ezeket próbáltam az 5:30-as ébredés után mielőbb magamba tuszkolni. Hogy miért, azt senki se kérdezze, magam se értem, hogy gondoltam ezt jó ötletnek. Ráadásul nagyon sok is volt, de letuszkoltam, mert hogy ugye kell az energia a maratonra. Utána leküldtem még fél liter tejeskávét is, mert kell a kávé, tegnap majd szétrepedt a fejem amiatt, hogy nem ittam pénteken. Nem kapok levegőt, annyira fullon vagyok, lehet sok volt? Na mindegy, 3 óra a rajtig, addigra biztos eltűnik. Két órával a rajt előtt kilépek a szállásról a vak sötét, csendes éjszakába. Pedig már nem annyira éjszaka van, fél hét, otthon ilyenkor már kezdenek beindulni az emberek, itt a fura időzóna miatt nagyon nem. Busszal megyek, bár simán lesétálhatnám ezt a 3 kilométert, csak az eltévedéstől félve nem teszem. Egyedül vagyok, csak az van nálam, amivel a rajtba állok, mert nem akarok csomagot leadni, úgyhogy telefon sincs, nem tudok azzal odanavigálni. Na jó, van nálam még egy literes kóla és 1 euro 40 cent, amit a buszjegyre kiszámolva hoztam, és amit a sofőr nem hajlandó elvenni, nem értem, mert csak spanyolul ismételgeti, de aztán leesik, hogy a futóknak ez ma ingyen van. Ez amúgy baromi szimpatikus dolog, bár most épp kiszúrt velem, mert így a pénzt el kell tegyem valahova úgy, hogy ne zavarjon futás közben.

A buszról leszállva megindulok érzésre, többen követnek, és csak egy idősebb úr kérdez rá pár száz méter múlva, hogy tudom-e merre kell menni? Természetesen fogalmam sincs, azt reméltem, hogy innen már hallani lehet valamit, és majd hang után megyek, de nem így lett. Pedig olyan határozottan megyek, mondja, de miért ne tenném, így legalább van 50% esélyem, hogy jó irányba indultam, ha nem indulok semerre, akkor meg még ennyi se. Kicsit próbálja győzködni magát, hogy ez lehet a jó irány, aztán megbeszéljük ki honnan jött, ki mit tervez a versenyen, szokásos dolgok. Kicsit meglepődök német származásán, túl barátságos, de aztán sok mindent megmagyaráz, hogy több évtizede Spanyolországban él. Megvan a rajt, persze itt csak az elit futók mehetnek be, én elmegyek oldalt, és megtalálom a ruhatárakat, wc-ket. Ez is elzárt terület, ide rajszámmal lehetett csak bejönni, de egy ilyen fura hosszúkás rész, és még bemelegítés közben se látom, hogy hol tudok majd beállni a zónába. Kezd aggasztani a dolog, de szerencsére fél órát terveztem hagyni a beállásra, annyi idő alatt csak sikerül. Hát tetemes részét fel is használtam, jó nagy sort kellett kiállni, hogy kijussak a területről, és utána is csak folytam tovább a tömeggel, nem láttam semmit. Aztán természetesen meglettek a bejáratok, nagy örömömre még wc-t is találtam, így még egyszer el tudtam menni.

Nagyon jó érzés volt ott állni a rajtban miközben még épp csak kelt fel a Nap, gyönyörűek a színek, tökéletesen tiszta ég, kellemes hőmérséklet, és körülöttem a sok-sok ezer futó. A 3:15-3:30-as zónába osztottak, a legelején állnak a 3:15-ös iramfutók, én is szépen előrementem a szalagig. Minden tökéletes, pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Hallok a távolból egy pukkanást, ez lesz az, mindjárt kezdődik a kaland! Már a rajt alatt kimagasló szintű szurkolást kapunk, tiszta libabőr az egész, nem is sikerül fókuszba kerülnöm, átadom magam az élménynek. Aztán szép lassan csendesedik, csak a lépések hangja marad, és konstatálom is, hogy az első kilométer lassú lett, úgy 10 másodperc hátrányba kerülök, ideje elkezdenem odafigyelni. Felveszem az első három kilométerre tervezett 4:35-ös tempót gond nélkül, de amin csodálkozok, hogy a 3:15-ös iramfutókhoz egy centit sem közeledek, sőt, mintha kicsit nőtt is volna a távolság. Nagyon gyorsan jönnek a kilométerek, a pálya elképesztően jó, az első három kilométeren egy aluljáró jelentette az egyetlen változatosságot, amúgy nyílegyenes széles út. A negyedik kilométertől terv szerint 4:33-as tempóban folytatom, jól megy nagyon, gyakorlatilag alig lélegzem, érzésre bőven elég könnyű a tempó. Jön az első kanyar rá a hídra, átfutunk a folyó felett, és itt kicsit érezni kezdem az iramfutók közelségének kényelmetlenségét, elég nagy a tömeg, nagyon oda kell figyelni fordulások közben. Érzésre olyan, mintha egyik kanyar jönne a másik után, de a valóságban közben a kilométerek is nagyon gyűlnek, és már ennem is kell az első zselét 7 kilométernél. Utána a frissítőpontnál is baromira figyelni kell, de sikerül különösebb probléma nélkül abszolválni.

Előzetesen elég sokszor átgondoltam a taktikát, mert nagyon bizonytalan voltam azt illetően, hogy milyen célidőt próbáljak meg. Érzésre és a számok szerint is irtó jó formában voltam a verseny előtt, azt gondoltam, hogy a 3:15-ös időnek kényelmesen jönnie kell, de inkább olyan 3:12 körülit tartottam egy reális célnak. A 3:15-höz 4:37-es tempó kell, de én még egy 4:30-as tempót se tartottam elképzelhetetlennek, de az meg már 3:10-es idő, ami kicsit ijesztő volt. Nem akartam túl kényelmesen lefutni ezt a versenyt, de egy nagy fejreállástól is eléggé tartottam, szóval azt találtam ki, hogy több forgatókönyvvel készülök, amiknek közös az eleje, és menet közben dönthetek, hogy melyik úton megyek tovább. A teljesen közös szakasz az első 3 kilométer volt 4:35-ös tempóval, itt lehetett volna átállni 3:15-ön kívüli célra, ha nagyon rosszul megy (például felszalad a pulzusom 160-ra), ha pedig nem érzem elég jónak, akkor tovább tartani a 4:35-öt, és kis lassulással még épp meglesz a 3:15. Ha elképesztően jól megy, akkor pedig a gyorsabb verziókra lehet átállni, amihez első lépésként minimálisan emelek a tempón 4:33-ra. Az elején még az elképesztően jónál is jobbnak gondoltam, de szándékosan nem volt gyorsabb opció az elejére, úgy gondoltam, hogy ennyire korán csak a nagyon rossz verzió tud egyértelműen kiderülni, a jók között nem lehet pontosan választani. A következő választási pontot 10k-ra tettem, de még ez is a verseny nagyon korai szakaszában van, ezért itt is legnagyobb súllyal a pulzust akartam figyelembe venni. 160 alatt minden oké, elvileg még a 160-161 is rendben, de fölötte már problémás lehet.

Szóval épp a tizedik kilométerben vagyok, átváltok a nézeten, hogy ellenőrizzem a pulzust, és valami 17x-et mutat! Mi van??? Gyorsan próbálok megnyugodni, és logikusan gondolkodni, hiszen egészen biztosan fals az érték, ha ennyi lenne, teljesen másképp érezném magam. Meghúzom a szíjat, hogy sokkal szorosabb legyen, időnként ránézek, és kezd is lemenni, 161-162 körülre, de így nem tudok megbízni benne, ki tudja mi a valóság? Na jó, össze kell szednem magam, eddig teljesen jól ment minden, mehet a kis gyorsítás 4:30-ra. 22:59 és 22:44 volt az első két 5k, így a tizes 45:43, ami teljesen rendben van, megfelel a tervnek. Itt még kamerázgattam, és nem sikerült felvenni a tempót, jó, mondjuk csak 2 másodperccel maradtam el, de úgy gondoltam jobb lesz, ha inkább teljesen ráfókuszálok a futásra. Valahol 11 kilométer után készítettem az utolsó videót, amikor épp megelőztem a 3:15-ös iramfutókat. Innen megint felgyorsult a kilométerek fogyása, 14-nél megettem a második zselét, bekaptam egy sótablettát és ittam is rá a frissítőponton, minden remekül működött. A tempót itt már nem akartam görcsösen tartani, ha volt egy 1-2 másodperccel lassabb, elfogadtam, nem próbáltam behozni, nehogy túltoljam. Igazából annyira befókuszáltam, hogy alig emlékszem valamire, hirtelen el is jött a 20. kilométer, ahol meg kellett ennem a harmadik zselét. 22:35, 22:34 ez a két 5k, tökéletesen egyenletes, 45:09-es 10k, nem görcsöltem rá, és ez így teljesen jó is volt, mert azért ezt már nem éreztem szuper könnyűnek, de még mindig sokkal könnyebb volt, mint például a szimulációs edzésen, szóval nem aggódtam, simán lehet még rosszabb a helyzet, fogom tudni kezelni.

Hasonló fókuszban repültek el a következő kilométerek is, de kicsit sűrűbben kezdtek benne maradni 2-3 másodpercek. Aztán egyre többször szembe sütött a már egész magasan járó Nap, és kifutottunk valami autóútra, ahol kezdtem kényelmetlenül érezni magam, nem esett jól a Napon futni. A 25. kilométer 4:36 lett, az 5k így csak 22:43, ami azért jóval lassabb, és gyorsan úgy is döntöttem, hogy elengedem a 4:30-as tempót, próbálok inkább a 4:33-ra ráállni. Nem akartam semmit erőltetni, és egyre rosszabbul is éreztem magam a napos részeken, már kifejezetten melegnek találtam, de amikor árnyékban voltunk, az kellemes hideg volt, ami mindig kicsit helyretett. Eljött a 27. kilométer, a negyedik zselé ideje, meg is ettem, ittam is rá, de sajnos pár száz méteren belül elkezdett szúrni tőle az oldalam. Emiatt újabb terv módosítás, legyen csak 4:40 a tempó, azzal még mindig kényelmesen 3:15-ön belül célba tudok érni. Ez abszolút működőképesnek tűnt, de nem bírtam abbahagyni az agyalást, és azt gondoltam ki, hogy biztos keveset ittam a zselékre, azért szúr be az oldalam, úgyhogy akkor majd a következő ponton iszok még. Épp a 30. kilométer előtt jött el a frissítőpont, ahol meg is álltam, hogy rendesen tudjak inni, és lehúztam vagy 3 pohár vizet. Ezzel persze sok idő elment, 5 perces lett ez a kilométer, az 5k 23:34, a 10k 46:17, azaz itt több, mint egy percet eldobtam ahhoz képest, ahogy ennek a tizesnek nekiindultam.

Ezzel még semmi baj nem lett volna, bőven belefér, és meg is éri, ha ezzel sikerült stabilizálni a helyzetet. De sajnos ennek a szöges ellentéte derül ki a következő kilométeren, amit csak rettenetes fájdalmak árán tudtam 4:44-re megfutni: az eddigi jobb oldali, még elviselhető szúrás mellé a bal oldalamba úgy hasított bele a fájdalom, hogy azt hittem bepisilek. Nem is bírtam sokáig, egy bokros részen félreálltam, pisiltem gyorsan egyet, és próbáltam hányni is. Utóbbi sajnos nem sikerült, így ahogy megpróbáltam felvenni a tempót, újra rettenetesen fájni kezdett. Egy újabb kilométernyi szenvedés után megint megálltam és próbáltam megszabadulni a szörnytől a gyomromban, de magától nem akart kijönni, csak öklendeztem, annyira meg nem vágytam rá, hogy lenyúljak. Elég sok idő eltelt, nem láttam már értelmét tovább próbálkozni ezzel, futni kezdtem, de már csak épp annyira, hogy ne fájjon. Kicsivel 5 perces tempó alatt találtam meg azt a pontot, ahol elmúlt a fájdalom, így beálltam erre. Ezen a tempón egyáltalán nem fájt, és valószínűleg viszonylag kis fájdalommal tudtam volna olyan 4:50-es tempót, de összesen 3 és fél percnyi állás után már nem láttam értelmét legfeljebb másfél percnyi célidőért végigszenvedni. Na innentől viszont elég élénk emlékeim vannak, hihetetlen mennyire le tud lassulni az idő, ha szenved az ember. Ugyanakkor így viszont nagyon jól emlékszem, hogy 30 után micsoda szurkolást kaptunk! 5 kilométeren át végig mindkét oldalon tömött sorban álltak az emberek, a Plaza de España-n leírt kör pedig valami elképesztő volt! A szurkolók nem voltak kordonok mögé szorítva, és az eddigiekhez képest csak egy keskeny sávot hagytak a futóknak, úgy bíztattak minket centikről, mintha kb. a világ legmenőbb tettét vinnénk épp véghez, és bakker, itt el is hittem, hogy hatalmas királyok vagyunk! :) A megállásos 5k 27:10 alatt lett meg, utána stabli tempóra beállva 24:50 az utolsó 5k, a 10k így összesen 52:00, borzalom :)

Természetesen a 30. kilométernél elkövetett vedelésem után meg se fordult a fejemben, hogy a verseny hátralévő részén bármit is frissítsek, így viszont 40 körül már annyira szomjas voltam, hogy azt hittem rögtön meghalok. Ittam is egy kortyot egy frissítőponton, azért már tényleg meleg volt, és csak eltelt majdnem egy óra, ami alatt valószínűleg vagy egy liter vizet kiizzadtam. Az utolsó kilométerek gyönyörű helyeken vezettek át, több ismerős is volt a korábbi napok városnézéseiből, ilyen szempontból ez a maraton verhetetlen, valami fantasztikus ez a város, és akármennyire nem esik jól már futni, azért imádtam minden egyes percét az itt töltött időnek. Az utolsó száz méterek sem telnek el események nélkül, többen megállnak a 42. kilométert jelző kapunál, mintha célbaértek volna, kettőjüknek szólok is, hogy ez még nem a vége, még kétszáz méter visszavan, fussatok tovább! Na igen, ilyenkor már nehéz a célkaput is megkülönböztetni a többitől. Kicsit rágyorsítok a végére, de igazából csak az érdekel, hogy képes vagyok-e rá, vagy teljesen kinulláztam magam? Vegyesek az érzések, simán ment a 4:30, de nem tűnt úgy, hogy sokáig fenn is tudnám tartani. Valami 3:2x van a célkapun, megállítom az órám, az 3:20:05-öt mutat, és bár a célbafutáskor még nem ünnepeltem, pár másodperc múlva már nagyon is. Akárhogyis, csak lefutottam egy maratont, csak PB lett, csak egy fantasztikus városban vagyok, csak süt a Nap, a rohadt életbe, nincs min szomorkodni! Viszont még mindig nagyon szomjas voltam, a nagy örömködés közben a túlélés érdekében rögtön megittam egyben 1,5 liter folyadékot :)

Verdikt

Ez még csak a hatodik maratonim volt, amiből az első három nagyon jó élmény volt, mindegyik egyéni legjobb lett, és mindig azt éreztem, hogy egyre jobban megy ez a táv. Aztán jött a hatalmas pofon Bécsben, majd fél évnyi kőkemény célzott munka után egy újabb Budapesten. Ezek után akármilyen szarul is néz ki az 1:36-os első félmaratonra egy 1:44-es második, végre sikerült PB-t futnom, szóval elindult ez a dolog valamerre. Az összidő hivatalosan 3:20:00 lett, ami 6 perccel és 52 másodperccel jobb a 2021-ben futott eddigi csúcsomnál, azért ez elég masszív javulás akkor is, ha ennél jóval nagyobbra számítottam. Mostanra már három hét telt el a verseny óta, de ezóta se tudtam pontosan megfejteni, hogy miért így alakult? Ha más futotta volna, és csak a kilométerek idejeit nézném, egyértelműen azt mondanám, hogy simán el lett futva, ez egy klasszikus falnak szaladás volt. De én annyira másként éltem meg! Nagyon könnyűnek éreztem a futást, csak a korábbi PB-mnél éreztem még ennél is könnyebbnek, és a pulzusadatok is pontosan ezt mutatják. Kicsit magasabb volt most a pulzusom, mint 2021-ben, viszont egészen 30-ig határozottan alacsonyabb, mint 2018-ban, így azt gondolom, hogy ez nem egy elfutás volt, a 2018-as 4,89%-osnál kisebb kellett volna legyen a lassulás a második felére. Sőt, mivel a pulzus inkább a 2021-eshez volt közel, a lassulásnak is az akkori 0,78%-hoz kéne inkább közel esnie. Még a 2018-as lassulással is 3:16 lett volna a vége, a kettő között félúton már 3:14, szóval a 3:15-nek ezzel a kezdéssel is simán ki kellett volna jönnie. Akárhogy is nézem, nem találok kivetnivalót a kezdő tempóban, mind az edzések alapján, mind a két legutóbbi félmaratoni ideje, mind a versenyen rögzített pulzusadatok alapján teljesen reális volt az elképzelés.

Felmerül viszont akkor az örök kérdés, mégis min ment el a dolog? Ami biztos: a reggeli bezabálás majoznézes krumpliból nem segített... A frissítés egy érdekes kérdés, egyrészt van egy olyan érzésem, hogy sok ennyi zselé, másrészt viszont 2021-ben 6 kilométerenként ettem egyet, és működött. Valószínűleg a brutál reggeli töméssel együtt lett sok, talán ez a legvalószínűbb, és nem érdemes kevesebbel zselével próbálkozni, de a reggelit minimalizálni kell. A folyadék is inkább kevés lehetett, persze a 30-nál hirtelen felindulásból elkövetett vedelésnél bármilyen megoldás jobb lett volna. Ennyire kevés maratoni futás után még nyilván nem lehet elég tapasztalatom ebben, és biztosan tudom jobban is csinálni és biztosan sikerülne is előbb utóbb, de most már el kell döntenem, hogy akarom-e ezt egyáltalán? Fél évig dolgozni valamiért, hogy aztán egy rossz döntés a verseny előtt, vagy közben, vagy akár csak egy rossz nap, esetleg egy roszkor érkező betegség az egészet kukázza, ez egyszerűen túl nagy stressz nekem. Nyilván nem kukázza a felkészülést, mert az beépül, arra lehet építeni a következőt, de meddig lehet ilyen fél éves felkészüléseket csinálni úgy, hogy nem jön ki a végén az az eredmény, aminek ki kéne? Mert bár tényleg nagyon örülök ennek a masszív PB-nek, de volt két nagyon rossz maratonom, ez is sokkal elmaradt a várakozásaimtól, és közben eltelt másfél év! Persze épp ez a varázsa ennek a távnak, ebben tényleg van kihívás, de jelenleg nekem valami sokkal kézzelfoghatóbb, és gyakoribb visszajelzésre van szükségem. Most nem egy újabb maratoni felkészülésbe fogok belefogni, 5-10k-s távokra szeretnék rámenni. Nincs még konkrét cél, és azt sem tudom mikor térek vissza majd a maratoni távra való készülésre, lehet, hogy már ősszel, de az is lehet, hogy soha. Maratont persze biztosan fogok még futni, és igazából attól még, hogy nem arra készülök specifikusan, ha a rövidebb távokon folyamatosan javulok, a maraton is jobban fog menni, és simán elképzelhető, hogy már Bécsben tovább tudok javítani az időn, hiszen most szerintem sok maradt benne. Remélem nincs túl negatív kicsengése a beszámolónak, alapvetően nagyon elégedett vagyok a versennyel és az iránnyal is, csak én így működöm, ami jó volt, azon szerintem nincs értelme sokat filózni, a hibákból lehet leginkább tanulni. Hajrá!

Év	Első félmaraton	Második félmaraton	Lassulás	Lassulás %
2017 Maratonfüred	1:51:27	1:58:34	7:07	6,39%
2018 Maratonfüred	1:43:14	1:48:17	5:03	4,89%
2021 Budapest	1:43:02	1:43:50	0:48	0,78%
2023 Bécs	1:53:02	2:16:06	23:04	20,41%
2023_2 Budapest	1:39:30	2:00:07	20:37	20,72%
2024 Sevilla	1:35:47	1:44:13	8:26	8,80%

Verona félmaraton 2023.

Az utóbbi két évben november közepén Siófokon futottam félmaratont, ami azért tetszett meg nagyon, mert ez már elég későn van, hogy ne legyen meleg, de még a hó, jég se túl valószínű, és a pálya is nagyon jó, teljesen sík.

Sokáig az idén is ezt terveztem, de a Wizz air félmaraton után eléggé elbizonytalanodtam, mivel az órám vagy fél kilométerrel többet mért ott, mint korábban Siófokon, ami hatalmas különbség. A Wizz air ugye hitelesített pálya, és az ott mért többlet nagyjából meg is felel az általánosnak, mindig kb. 1 % többlet szokott lenni, plusz amit csalinkázok. Siófokon viszont még 21 km-t se mért ugyanez az óra, ami képtelenség, kevesebb sehogy se lehet, szerintem a pálya rövidebb volt, és hiába BSI rendezés, nem hitelesített, szóval biztosan nem tudható. Megnéztem az AIMS oldalán, hogy milyen lehetőségek lennének Siófok helyett hitelesített pályán futni hasonló időpontban, és az azzal pont egyidőben rendezett Verona félmaratont találtam csak, amiről viszont korábban jókat hallottam. Már nyomtam is a nevezésre, kiváló év végi kirándulós program lesz ez.

A kirándulás része tényleg nagyon klassz volt, Verona fantasztikus város, imádtam befutni a verseny előtti laza futások alatt a belvárosát, az olasz kaját nagyon szeretem, és amúgy is most nagyon rámfért ez a kis kikapcsolódás. A rápihenés egyébként elég jól ment már ekkorra, egész héten csak könnyű futásaim voltak, de a hétfői teljes pihenőt leszámítva minden nap futottam, nekem valahogy ez válik be a legjobban. Persze aggódtam kicsit az előző heti 103 kilométeres mennyiség miatt, Edzőbá szerint is baromság volt ennyit futni azon a héten, de igazából ez ugye nem célverseny, valójában egy maratoni felkészülés alapozásában vagyok. Szóval nem akartam a verseny miatt nagyon visszavenni, a pihenőheteket úgy tologattam, hogy erre és a verseny utáni hétre essenek, de ennyi. Amúgy jobban belegondolva az utóbbi fél év heti átlaga 80 km feletti, ahhoz képest a 103 se egy kiugró érték, nem kéne, hogy nagyon hátráltasson a versenyen, ha annak hetében rendesen rá tudok pihenni, és ebben nem volt hiba. Már péntek délután megérkeztünk a városba, szombaton kényelmesen elbuszoztunk az expohóz, ami egyébként a rajt területe is volt, míg a szállást direkt a céltól pár száz méterre foglaltam, mert sajna hazafelé sietni kell.

A verseny rajta 8:15-kor volt, ezért hajnali 5 órakor keltünk, hogy tudjak rendesen reggelizni, szeretem ha van 3 óra emészteni. Persze amúgy se aludhattunk volna sokkal tovább, mert várt még ránk nagyjából 40 perc séta a rajtig. Mindenképp gyalog akartunk menni, egyrészt busszal se volt sokkal gyorsabb az expóra menet, másrészt a hétvégi hajnali időpontban ki tudja jár-e már bármi? Ráadásul ki tudtuk használni az alkalmat, hogy a csomagjaink egy részét elvigyük az útbaeső parkolóban lévő autónkhoz, így a verseny után nem kell a szálláshoz hozni a kocsit, a maradék cuccot el tudjuk majd vinni. Érezhető volt, hogy nincs meleg, de azért azon erősen meglepődtem, hogy teljesen jeges volt az autó, nem igazán számítottam erre az elmúlt napok kiváló időjárása után. Ez nem is lenne amúgy gond, nekem futáshoz teljesen rendben van a hőmérséklet, viszont a karszárat és a kesztyűt sikerült elkevernem, csak egy atléta van rajtam a versenyre… Végül pont időben, egy órával a rajt előtt érkeztünk meg a helyszínre, ahol rögtön beálltunk a toi-toi-okhoz álló sorba. Döbbenetesen kevés volt egyébként belőlük erre a hatalmas tömegre. A találkozási helyszínek átbeszélése után elkezdtem melegíteni, nem volt vészes a hideg, csak a kézfejeim akartak lefagyni. Futás a tömeg miatt nem sok volt, egy kilométernyit sikerült összeköröznöm, de sok mobilizációs gyakorlatot végeztem el. 8-kor el is indultam a rajt felé, a centizgetés helyett inkább megpróbálok arra rászokni, hogy jó korán beálljak, legalább 10 perccel a rajt előtt legyek már a helyemen. Gyorsan sikerült, mert pont itt volt a piros zóna megnyitva, ahova egy gyors ellenőrzés után be is jutottam. A futók nagy része azonnal állt be a tömegbe, így maradt egy nagy üres tér itt, én inkább maradtam, hogy tudjak még tornázgatni a rajtig, gondoltam úgyis a zóna végéből akarok rajtolni. Csak akkor álltam be a tömegbe, amikor a rajt előtti percekben előre engedték a következő zónát, közéjük nem akartam bekeveredni. Itt viszont egy kellemes meglepetés ért, hirtelen megszűnt a hideg, és konkrétan láthatóan remegett a levegő a futók tömege felett, mint nyáron a tűzforró aszfaltnál, hihetetlen, de az emberek olyan mennyiségű hőt termeltek, és annyira elszigeteltek a hideg levegőtől, hogy rendesen meleg lett.

Felcsendült az olasz himnusz, rövid idő múlva pedig eldördült a rajtpisztoly. Az épp megkezdett sétálásból hamar megállás lett, olyan közelinek tűnt a rajtkapu, eléggé meglepődtem, hogy 1 perc kellett, míg eljutottunk odáig. A döcögős rajt után még kamerázgattam kicsit, jól éreztem magam, gondoltam belefér az 5 perces tempó erre a pár száz méterre, de lassan el kellene kezdeni a versenyt. Az első kanyar után próbáltam gyorsítani, de egyszerűen a tömegben képtelen voltam 4:40-en belülre kerülni, csak a következő kanyar után tudtam néha, amikor többekkel kiválva a tömegből, a járdákon próbálunk tempósabban haladni. Közben meg is volt egy kilométer, olyan 4:45 alatt, ami már most 20 másodperces hátrányt jelent a tervhez képest. Próbáltam nyugodt maradni, sok van még vissza, legalább nem futottam el. Viszont ahelyett, hogy javult volna a helyzet, kezdett egyre szűkebb lenni az út, ahogy kifelé haladtunk a városból, így továbbra is be voltam ragadva, miközben megláttam a 2. kilométert jelző táblát, ahol nyomtam is egyet az órán. Épp csak rápillantottam a 9:07-es időre, nem is jegyeztem meg pontosan, de éreztem, hogy bár még mindig nem az igazi, nem is vészes, aztán több tíz méterrel később csippant az órán az automatikus kilométer. Érdekes. Még szűkebb út valami fás területen, egy lány nagyon próbál haladni, beállok mögé, de nemsokára látom, ahogy elkezd kifordulni a bokája, miközben az aszfaltról letérve az út melletti gödrös talajon próbált előzni, szerencsére időben elkapta, és gond nélkül megúszta, viszont így nem jó, nincs értelme ennyit kockáztatni. Maradok az úton, emelkedni kezd, amikor elérem a 3. kilométert. A manuális csippantás szerint 4:24 volt, de nem tudok ezen gondolkodni, nagyon csökken a tempó, már 5 percen kívül vagyunk! Ahogy lejteni kezd, elkezdek csapatni, kezd fogyni a türelmem, azért most már haladni is kéne. Szinte fartlekezés lett a negyedik kilométer, ami lehet túl sokat kivesz belőlem, és így is csak 4:29 az idő, de újra városi környezetbe érünk, az út kiszélesedik, eljön a lenyugvás és a fókuszálás ideje. Egy darabig még ingadozik a tempóm, többször túl gyors, érzem is a levegővételemen, de pár száz méter után teljesen stabilra beállok, és érzésre amúgy minden rendben van. Hamar eljön a frissítőpont, természetesen semmit nem akarok most magamhoz venni, a maratonin előadott vedelés után nem merek inni se. Közben lemaradtam az ötödik kilométert jelző tábláról, viszont az óra automatikusan kidob egy 4:19-et, upsz, kicsit gyors, de semmi baj, behoztam valamennyit, és most már úgyis visszavettem. Az első 5k kb. 22:16 lehetett, azaz a tervezett 4:25-ös tempóhoz képest összesen nagyjából 11 másodperccel vagyok elmaradva, sokat viszahoztam, most már csak tartani kéne.

Lányomat keresem nagyon, valahova ide jött, attól félek lemaradtunk egymásról a nagy tömegben. Sokat futok még a frissítőpont után, szinte már el is könyveltem szomorúan a dolgot, amikor egyszer csak meghallom a hangját, ahogy szurkol, iszonyatosan feldob, szerintem itt el is dőlt minden a verseny kimenetelét illetően. Tökéletesen fókuszáltan futok tovább, már kellően szétrázódott a mezőny, persze rengeteget előzök, de nem akadályoznak a tempómban. A 6. kilométer táblánál nyomok egyet az órán, 8:33 a kettő egyben, uhh, azért ez egy kicsit gyors, a 4:17 még nem az én világom, óvatosabban kellene. Persze mostanra már egyértelmű lett, hogy amúgy is gyorsabban futok a tervnél, mert érdekes módon a szokásostól eltérően az új órám a Stryde-al rövidebbnek méri a távot, így lassabnak a tempót a valóságosnál. Ez egy hitelesített pálya, szóval a kilométer táblákat szentírásnak kell venni, és eddig nagyon pontosan tért el az óra és a táblák, mindig pont 3-4 másodperc volt a különbség. Sajnos tegnap kidobtak az atlétikai pályáról, ahol meg akartam csinálni a Stryde kalibrációját, így nem csoda, ha nem tökéletes még a dolog. Viszont annyira jól érzem magam, hogy arra jutok, az óra szerinti 4:25-re állok be, ami ugyan kicsit gyorsabb lesz a valóságban, de legalább behozom az elején felhalmozott lemaradást. Nem mondom, azért párszor jöttek olyan gondolatok, hogy nem kéne gyorsabban futni a tervnél, nehogy baj legyen, de valahogy olyan pozitív hangulatba kerültem, hogy sehogy se tudott semmi ilyen gondolat eluralkodni rajtam. Meg tudom csinálni, csak ezen járt az eszem. Közben volt valami várostábla is, jól elfutottunk Verona központjától és el is jött a hetedik kilométer, szépen tartom a tempót, pedig itt még kis emelkedés is volt, de egyáltalán nem zavar. Előveszem a kis zselémet, elmammogtatom, inni nem tudok rá, de nem foglalkozom vele, majd ha lesz frissítő iszok, ha nem, akkor nem. Lazán megívelve kukába hajítom a tasakot egy kedves kertvárosi részen, és már el is jön a nyolcadik kilométer, szalad az idő. Van itt néhány kanyar, de nagy íven lehet venni őket, nem zökkent ki, sőt egyre könnyebb futni, kicsit lejteni kezd az út. Egy hídhoz közeledünk, elő is veszem a kamerát, hogy videózzak kicsit, jól néz ki a folyó, jól néz ki a rengeteg futó a partján, de baromi jó most ez! A nagy örömködésben jól be is lassultam, vissza kell gyorsan szedjem a tempóm.

Jó messzire ellátni, sokára lesz még a visszafordító, de hamarosan feltűnnek a mezőny előtt haladó motorosok, majd az időt mutató autó is, 45 percet mutat, és bizony már a tizedik kilométeren is túl vagyok. A második 5k 21:43 lett, és épp 44 perc az összidőm eddig, azaz már úgy 10 másodpercnyi előnyre fordítottam az eddigi hátrányomat a tervhez képest. Érkeznek az elsők, állati jól néz ki, ahogy futnak, szurkolok nekik, viszont lassan át kell térjek a bal oldalra, mert egy nagyobb csoportot kezdek utolérni, akik az egyik iramfutó körül tömörülnek. Szép lassan elhaladok mellettük, és hirtelen már a 11. kilométert is elhagyjuk, meg is van a féltáv, és még mindig tök jó minden, semmi jele annak, hogy itt ma bármi is rosszul alakulhatna! Szinte repül az idő, elérjük a visszafordítót, ez mondjuk baromi szűk volt, de semmi panasz nem lehet, eddig hibátlan a pálya, és az idő, az meg egyenesen csodálatos! Gyönyörű őszi napsütés, a színek egyszerűen fergetegesek, a hőmérséklet ideális, a levegő meg se mozdul, ennél jobbat kívánni sem lehet. Most már kezd ismerős lenni néhány srác, akik kilométerek óta stabilan egy tempót futnak velem, két Bergamoi mögé be is állok, csak könnyebb, ha ők törik az utat. Olyan 13 kilométernél felbukkan egy frissítőállomás, hát már el is felejtettem az előző zselét, igazából mindjárt jön a következő, de semmi gond, felkapok egy üveget, és iszok egy-két decit, majd a többiek példáját követve eldobom az út szélére a palackot. Furcsa volt, hogy nem pohárban van a frissítő, de amúgy nekem praktikusabb, ebből sokkal könnyebb inni, és a víznél talán mindegy is, de az ilyen powerade szerű italnál azért elég durva pazarlás, hogy egyet belekortyolnak, és elhajítják az egész üveget. A másik furcsaság az első kuka volt, ami rögtön az asztalok mögött volt takarásban, hát ilyen gyorsan képtelenség kibontani az üveget és még inni is belőle, hogy abba bedobjuk, bár utólag visszagondolva ez valószínűleg a lassabbaknak szólt. Jelzés ara vonatkozóan viszont semmi nem volt, hogy később is lesz kuka, így abba 1, azaz pontosan 1 lány futó dobta az üvegét, tényleg mindenki más az út szélére hányta. Ha gonosz akarnék lenni, mondhatnám, hogy ez nem olyan sokat rontott az olasz szeméthelyzeten, de ez nyilván nem teljesen igaz, és ráadásul egy fiatal fiú szedegette is össze őket, remélem senki se találta fejbe. Kicsit elmorfondíroztam ezeken a dolgokon, de mivel a 14. kilométer is eljött, elkezdtem majszolni a második zselémet. Bakker, megvan a kétharmad, és minden annyira csodás, nem hiszem el, egyszerűen nem hiszem el! A 15. kilométernél 1:05:47 az összidőm, a harmadik 5k-m így 21:47 lett, gyakorlatilag tökéletesen egyenletesen haladok.

Baromi jó ez a folyóparti rész a nyílegyenes úttal, fullra a futásra lehet koncentrálni, teljesen rajta is vagyok, azonnal érzem is, amikor a Bergamoi srácok lassulni kezdenének, már állok is ki mögülük, amúgy érdemes most oldalt váltani, mert megint egy iramfutót körülvevő csoporthoz közelítünk. Próbálok jó felvételeket is lőni közben, beállok eléjük, a kamerát rájuk fordítva, lelkesek nagyon, imádom! Pár száz méter után feltűnik, hogy nem szakadok el tőlük, biztos lassultam, gyorsan vissza is állítom a tempóm. Jön egy híd, nagyon figyelek, hogy a lányom itt lesz-e, de ez még nem az, de már látom a 17. kilométertáblát, annyira durva, már alig van vissza, hogy repülhet így az idő, miért nincs semmi szenvedés? Újabb híd, ahol egy fura kis torony van a folyó közepén, érdekes. Elszórtan van errefelé már néhány szurkoló, de inkább az iramfutókkal futók csinálják a hangulatot, és van egy-két DJ is, akik zenélnek az utcán. El is kezdtem gondolkodni rajta, hogy azért ennél sokkal nagyobb hangulat szokott lenni a pesti versenyeken, a zenés pontok, a lelkes szurkolók rengeteget hozzátesznek egy ilyen futáshoz, és hát számomra nagyon meglepő, hogy az olaszok ilyen csöndben néznek, egészen más vérmérsékletre számítottam. Rákanyarodunk egy hídra, ahol frissítőpont is van, persze ilyen közel a verseny végéhez már biztos nem fogok inni, próbálom elkerülni a megálló embereket, amikor meghallom lányom szurkolását, nagyon megörülök neki! Repülnek a kilométerek, még mindig nem merem elbízni magam, de amikor már két kilométer sincs vissza, és egy gyönyörű téren futok át, szól valami zene, hát ott teljesen elérzékenyülök, nem tudom, de nem is akarom visszatartani, ez most kell, ezt most rohadtul megérdemlem, annyi munka, annyi küzdelem, annyi feladás után végre pontosan olyan a futásom ezen a versenyen, amilyen az álmaimban, egyszerűen tökéletes, semmi szenvedés, semmi probléma, teljesen jól vagyok, könnyedén megy, és imádom az egészet! A huszadik kilométert 1:27:35-nél csippantom, azaz 21:48 volt a negyedik 5k, még mindig brutál egyenletes a tempóm!

Nagyon kevés van hátra, mindössze 1100 méter, ez még három pályakör sincs, és még mindig rendkívül erősnek érzem magam, kicsit sem fogytam el, kezdjek el hajrázni? Nem, egyáltalán nem akarok, ezt most nagyon ki akarom élvezni, minden méterét ezzel a jóleső tempóval futni, mert ilyen még sose volt, ez a táv sose adta magát nekem ilyen könnyen! Inkább próbálok videózni még, és tényleg csak élvezni az egészet, így is brutál egyéni csúcsot futok, egy hajrával elérhető néhány másodperc mit számít már? A célbaérkezés leírhatatlan érzés, olyan volt, mint amikor először sikerült lefutnom egy félmaratont, és ez nagyon megnyugtató, féltem már, hogy sose fogok újra a közelébe se kerülni azoknak az élményeknek.

Verdikt

Az idei év eddig eléggé felemás volt, sok pozitívumot tudok felsorolni, fizikailag szerintem életem formájában vagyok, de a célversenyek nagyon nem sikerültek. A sikertelen pesti maratoni után már teljesen elfogadtam, hogy zsinórban ez lesz a második év, amikor egyik PB-met se sikerül megjvaítani, és mivel ez nem célverseny volt, nem stresszeltem rá, teljesen elvárások nélkül érkeztem. Na persze azért nem fekete-fehér a dolog, mert bár az edzéstervem fő vonalát nem szakítottam meg emiatt, kemény mennyiség volt az előző héten, viszont ezen a héten rendesen rápihentem, nem olyan volt, mint a pesti félmaraton, amikor egy erős edzéshét végén álltam oda. A "nem stresszeltem rá" dologról is csak annyit, hogy ez nem egy kapcsoló, amit egyszerűen kikapcsolok, előtte nap és a rajt előtt is azért volt bennem feszültség rendesen, szerintem ez nálam elkerülhetetlen, viszont érezhetően kevesebb, és a verseny közben is mintha sokkal nyugodtabb lettem volna. Na meg valamiféle tempóterv azért kell legyen az ember fejében a rajtnál, amivel nekivág, ez most itt nekem 4:25/k volt, ami majdnem 10 másodperc/km-el gyorsabb a PB-m tempójánál, szóval azért még egy nagyobb fejreállás esetén is valószínű volt a javítás. Végül az 1:32:20-as eredményem, több, mint három és fél perccel lett jobb, ráadásul azon a távon, amiről eddig azt gondoltam, hogy nekem a legnehezebben megy. Valahogy számomra eddig a maratoni tempója élt úgy a fejemben, mint ami viszonylag kényelmes érzés, és ott csak a táv hossza miatt lesz a vége kellemetlen, amivel szemben a félmaratonon már egy kényelmetlenül gyors tempót kell nyomni, amihez képest viszont baromi hosszú, és mondjuk egy 10k akármilyen gyors is, azért csak hamarabb véget ér, így a félmaraton volt a mumusom. Érdekes módon most kényelmesnek éreztem a tervezettnél is gyorsabb tempót, talán túlságosan is, az is elképzelhető, hogy még több van bennem, amit ki lehet hozni jövőre!

A pulzusadatok is erre engednek következtetni, de olyan 8 kilométertől elkezd nagyon ingadozó lenni a grafikon, nem igazán vagyok biztos benne, hogy az órát rendesen meghúztam, ráadásul új, még semmi tapasztalatom nincs vele, hogy a rögzített értékek mennyire valósak. Eléggé gyanús az egész, szerintem az első 5k-ra a 158 a másodikra a 160 reális lehet, de utána nem hinném, hogy csökkent volna, 161-162 körül lehetett az inkább, de még ez is sokkal alacsonyabb, mint amit engedhetnék, Siófokon például 170 körül volt. Mondjuk az azért kellemetlenebb is volt, lassultam is a második felén, és a végére teljesen el is fogytam, szóval most ez az óvatosabb megközelítés jobbnak tűnik. Főleg mentálisan sokkal jobb nekem az erősen célba érés, a negatív szplit, mert azok a versenyek, ahol teljesen kifacsarom magam, de elfutom az elejét, még akkor is rossz szájízt hagynak, ha egyébként az időeredménnyel amúgy elégedett lennék. Persze tudom, hogy én teszem ezt saját magammal, csak rajtam múlik, hogy fejben hogyan élem meg ezeket a helyzeteket, de igazából ebben kicsit sem akarok változni, hiszen ez az egész a teljesítménykényszerre vezethető vissza, abból pedig nem akarok engedni, szeretem, ez visz előre. Én soha nem leszek egy örömfutó versenyen, számomra az edzések adják a futás örömét, versenyen midig 120%-ot fogok beleadni, és biztos, hogy sokszor pofára fogok még esni, ahogy az idén annyiszor, de nem baj. Hajrá!