Tavaly a szülinapomon talpi bőnye gyulladás miatt nem nagyon ment a futás, így nem is jöhetett szóba, hogy versenyre menjek, de azért nem maradtam mozgás nélkül, túráztunk egy jót a magas-Tátrában. Az idén viszont minden szuperül alakul, ráadásul vasárnapra esik a szülinapom, így már csak egy megfelelő versenyt kellett találjak. Nem volt túl nagy a kínálat, főleg, hogy sík pályát és 10 kilométernél rövidebb távot kerestem, végül csak az Auriga Erdei Futóverseny Sorozat V. fordulója jöhetett szóba Szolnokon. A korábbi eredménylistákat átböngészve úgy láttam, hogy szokott indul néhány hozzám hasonló gyorsaságú futó is, lesz kivel versenyezni. Sajnos elég későn értünk oda, így a rajtszámátvétel után nem maradt időm a tervezett bemelegítésre, még 5 percet se futogattam, repülőből talán ha kettő fért bele, de már ezekből kiderült, hogy jó állapotban vagyok, a lábaim mennének nagyon. Fogalmam se volt, melyik táv mikor indul, a rajtolók közt állva kérdezősködtem, hogy most ki jön, aztán kiderült, hogy az ovisok és a gyerekek után mindenki más (2,75; 5,5 és 11 km-es távok) egyszerre rajtol.
 |
| Elszánt fejjel próbálok javítani a nem túl előnyös rajtpozíción |
Mire rájöttem, hogy most jön rajtom, már nem volt időm helyezkedni, így a bal szélen, valahol a harmadik sor környékéről indulok, és ez nagy hiba volt. Ha egyértelműen viszonylag az elejére várja magát az ember, akkor be kell állni az első sorba, nem szükséges feleslegesen nehezítenie a saját dolgát. Széles mezőn rajtolunk, viszont 100 méter után már egy jóval keskenyebb erdei úton jön a folytatás, ezért a későbbi előzési nehézségek miatti félelmemben kilövök a rajtnál, hogy oda már az élmezőnyben érjek. Ez sikerül is, de az ehhez szükséges 3:20-as tempóról életbevágó volt, hogy mielőbb lelassítsak. Épp megfelelő helyen vagyok, olyan 6-8-an lehetnek előttem, és a 3:50-re viszavett tempómmal elkezdek lassan leszakadni. Úgy gondolom, hogy ennél gyorsabban biztosan nem menne végig, még az 5,5 kilométer is hosszú tud lenni, nem szabad túlvállalni az elejét. Alig 500 méter után már át is lépem az anaerob küszöbömet, ezt nagyon korainak találom, és kicsit meg is ijeszt, ráadásul az előttem lévőkhöz is közeledni kezdek, úgyhogy lassítok még egy picit, de végül így is előzés lesz. Az első kilométer végén úgy tűnik mindenki beállt a tempójára, befagytak a viszonyok, a pulzusomat leszámítva, ami még mindig töretlenül felfelé mászik. A pálya erdőben futó részei egyébként ideálisak, viszont ahol elhagyja, ott kicsit göröngyösebb mezei ösvényen, a tűző napon vezet, ami nem nagyon esik jól.
 |
| Féltávnál, előzés előtti pillanat |
A második kilométerben már a 180-at is átlépi a pulzusom, ez már olyan magas érték, amit legutóbb akkor láttam, amikor épp jól elfutottam a versenyt :) Hát nem mondom, voltak kétségeim rendesen, érzésre is kezd már kellemetlen lenni, de egy hármas utolsó tagjaként futok, őket nem nagyon szeretném elengedni. Kicsivel amúgy is csökkent már a tempóm, amiből egyértelmű lett, hogy nem fog menni a 4 perces átlag, szóval mégis jobb lesz, ha inkább a túlélésre törekszem. Mivel a közvetlenül előttem futó is lassul, hamarosan ketten maradunk, és úgy 10-12 másodpercnyire leszakadunk. Épp féltávnál járunk, amikorra összegyűlt egy kis erő bennem, meggondolom magam, és egy kis tempóváltással az előzés mellett döntök. Ezen a versenyen elég egyértelmű, hogy most járunk féltávnál, mivel az első kör végére értünk a kettőből. A legrövidebb távnak itt vége is, a 11 kilométereseknek meg még három van vissza. A legelejéről viszont már leszakadtunk annyira, hogy nem tudhatom ki melyik távon fut, úgy saccolom, hogy valahol a 6-8. hely környékén lehetek. Az előzés után nagyjából tartom a tempót, és lassan elkezdek felzárkózni, de nem túlságosan erőltetve, mert már nem igazán érzem jól magam. A pulzusom folyamatosan 180 felett, a gyomrom ég mint a pokol tüze, kívülről meg a Nap perzsel, kevés a levegő, igazából egyedül a lábaim bírnának még nagyobb tempót, minden más részem azt súgja, hogy lassítsunk már le végre. Tartom magam, de amikor már csak egy kilométer van hátra, és meg kéne indítsam a tervezett támadást, hátra nézek, és megnyugszom: nincs látótávolságban üldöző. Ez egyrészt biztonságos teret adna egy támadáshoz, hiszen ha el is rontom, még mindig lenne annyi előnyöm, hogy a helyezésemet megtartva érjek be. Másrészt lazításra is késztethet, ha az ember elengedi az előtte futó utolérésének a lehetőségét. Végül nem csinálok semmit, kicsit még csökken is a tempóm, azaz a második lehetőség mellett döntök, a távolság újra növekedik köztünk. Igazából az futott át az agyamon, hogy a legjobb esteben is ötödik helyért nem éri meg még jobban szenvedni... 400 méterrel a cél előtt azért elkezdek gyorsítani, de ez csak a szokásos hajrá, ezen a ponton már túl késő ekkora lemaradást elkezdeni ledolgozni.
 |
| Befutó |
A helyszínen csak a dobogósok nevei derültek ki, a többi helyezést nem lehetett megtudni, mert idézem: "nincs ahhoz technikánk, majd 1-2 napon belül fent lesz a neten". Mondjuk hogy mit értettek ezalatt, azt el nem tudom képzelni, szerintem papírral és ceruzával is megoldható egy eredménylista, de mivel az előzetes nevezéssel az egész teljesen INGYENES volt, így igazából egy szavam se lehet. Végül azzal a tudattal mentem haza, hogy kb. 6-8. helyezett lettem. Hétfőn felkerültek a netre az eredmények, és mit látok? Negyedik lettem, és alig 9 másodperccel maradtam le a dobogóról! Hát mit mondjak, eléggé felhúztam magam rajta, bár nyilván egyáltalán nem biztos, hogy meg tudtam volna előzni a srácot, de ha tudom, hogy a dobogóért megy a harc, biztosan másképp döntök a kritikus pillanatban, és akkor a "legalább megpróbáltam" tudattal zárhatnám le magamban ezt a versenyt. Így meg marad, a "hagytam elúszni a dobogót" lezárás, amit bennem nem ment fel az sem, hogy nem voltam tudatában. Most jó alapos leckét kaptam arról, hogy egy versenyen nem lehet kiengedni, végig kell küzdeni, és minden lehetőséget meg kell ragadni, pláne, ha még különösebb kockázata sincs. Nem baj, ha elbukunk, de legalább meg kell próbálni. Az 5,5 kilométeres távon 22:39 lett a hivatalos időm, ez 4:07/km-es átlag, ami bár elmarad a remélt 4 percestől, a párás meleget, és a mezei talajt figyelembe véve jónak tűnik. Nem tudom eldönteni, hogy egy kicsit elfutottam-e az elejét, a lassuló tempó erre utal, viszont a második körben úgy éreztem, hogy kissé pihentetem magam, valószínűleg azért ment volna ez még gyorsabban. Ugyanakkor a pulzusgörbén brutál értékek vannak, sose futottam ilyen magas pulzussal, létezik, hogy még ennél feljebb is mehetett volna? Ha viszont kicsit elfutottam, egy lassabb kezdéssel gyorsulóra futva jobb időt érhettem volna el? Vagy ilyen hőmérsékleten, ilyen intenzítással hiába kezdenék 10-15 másodperccel lassabban, a túlmelegedés miatt akkor sem lettem volna képes annyit gyorsulni, hogy átlagban jobb legyek? Ezek a kérdések keringenek bennem, és arra jutottam, hogy hasonló körülmények között megérhet egy próbát a lassabb kezdés, negatív splitre törekedés. 3 hét múlva indulok egy 7k-s versenyen, gondolom ott is jó meleg lesz, akkor kipróbálom, aztán meglátjuk hogy alakul. Remélem jól :)
A futás Strava-n: https://www.strava.com/activities/1644258951
Kövess Facebookon is! https://www.facebook.com/gaboruton/
Kövess Facebookon is! https://www.facebook.com/gaboruton/