Szenior Fedettpályás Országos Bajnokság 2025.

Évek óta szeretnék már elindulni ezen a versenyen, de eddig valahogy sose jött össze, vagy pont utazással esett egybe, vagy lebetegedtem, most viszont semmi sem gördített akadályt első fedettpályás futásom elé.

Folyamatosan azt mondogatom, hogy már az 5000 méter a távom, erre készülök, de ahogy lenni szokott, a teljes igazság ennél azért bonyolultabb. Elsőként az fogalmazódott meg bennem, hogy nem akarok többé maratoni távra készülni. Túl nagy stresszt jelent nekem, hogy fél évnyi kőkemény edzésmunka után egyetlen lövésem legyen a versenyen, és ha sikerül, ha nem, a következő lehetőségre újabb fél évet várni kell. Van akiből ez a fajta nyomás pont, hogy jobb eredményt tud kihozni, nekem viszont van elég stressz az életem többi területén, nem hiányzik még a hobbimba is. Aztán persze felmerült a kérdés, hogy ha nem maraton, akkor mi legyen, de igazából egy ideje már ez sem volt valódi kérdés, kétségtelenül a pályaversenyek után voltam mindig a legelégedettebb. Nem feltétlenül azokat élvezem a legjobban, sőt, az utcai tömegversenyektől a terepultrákon át az Ultrabalatonig szinte minden nagyobb élvezeti értékkel bír számomra, de ha azt nézem, hogy mikor tudom magamból a maximumot kihozni, mire érdemes teljesítmény szempontjából, azaz felkészülésileg koncentrálnom, az egyértelműen a pálya. Másrészről ott van lehetőségem korosztályosan versenyezni, ami a negyvenes éveim közepén jóval objektívebb képet ad az elért formámról, mintha erejük teljében lévő tinikkel hasonlítanám össze magam. Így viszont talán furcsa lehet, hogy miért az elég hosszú, 5000 méteres távra esett a választásom, amikor eddig azon sose indultam pályán, és az attól nagyon messze eső 800m-en indulok rendszeresen? Két oka is van: az egyik, hogy így is nagy a váltás távban, de talán még nem akkora, hogy folyamatosan lesérüljek, a másik pedig, hogy eleve "felülről" akarom megközelíteni a felkészülést. Szóval így állhatott elő az a helyzet, hogy egész télen egy 5k-s utcai futóversenyre készültem, és utána mindössze 2 hétnyi pörgetéssel később már ott állok a BOK csarnokban, életemben először fedettpályán. Ránézésre elég ijesztő a rövid pálya, nagyon élesnek tűnik a kanyar íve az egyes pályán, és a dőlés is brutálisnak hat. Hasznos lett volna a verseny előtt kipróbálni, hogy milyen rajta futni, de inkább a zavartalan bemelegítést választottam, és kint csináltam meg.

800 m

A rajhoz két sorban állítottak fel minket, vagy 10-en voltunk, ami elég nagy megrökönyödést váltott ki a gyorsabb futókból, és hát igazuk is volt, 1-2 méter hátrányból rajtolni, meg ekkora tömegben kakaskodni, azért nem mindegy... Én a négyes, legfelső pályára kerültem, és a rajt után maradtam is ott, nem akartam akadályozni a gyorsabbakat. Kicsit túlzásba is vittem az előzékenységet, nem csak hogy teljesen utolsó helyen érkeztem az első egyenesre, hanem még le is voltam szakadva. Elkezdtem gyorsan szedni a lábaimat, felvettem a tervezett tempómat, és így hamar megtörtént a felzárkózás, mire véget ért az első kör. Nem akartam már előzésbe kezdeni, mert kevés volt vissza az egyenesből, de annyira lassú volt a tempó, hogy kénytelen voltam a kanyarban megcsinálni. Sajnos a következő előzéssel pontosan ugyanígy jártam, de szerencsére annyira pörög egy 800-as verseny, hogy nincs ideje az embernek idegeskedni rajta. Kicsit nehéznek éreztem tartani a tempót, mintha szétesne a mozgásom, de azért ez nem túl nagy meglepetés, soha nem futok ilyen gyorsan, ezen rendesen dolgozni kellene. A kanyarban valahogy nem volt hangulatom hajrába kezdeni, helyezések szempontjából nem is volt rá szükség, az egyenesben kicsit próbáltam, de nem mondanám túl erőteljesnek, pedig a lábaim szerintem nem savasodtak még le teljesen, meg lehetett volna jobban küldeni. Érdekes élmény volt a rövid pálya, viszont úgy tűnik teljesen alaptalanul féltem tőle. Élesben semmiféle problémát nem okozott rajta futni, persze a szöges cipő ehhez elengedhetetlen, de nyilván lassítanak ezek az éles kanyarok, és az előzések is sokkal komplikáltabbak kanyarban, közben feljebb kell lépni, aztán meg meredeken le, ez azért sokat kivesz az emberből. Ennek fényében kész csoda, hogy 6 másodperccel jobbat futottam az eddigi legjobb szabadtéri időmnél, szóval ezen érdemes dolgozni, van ebben még rendesen!

3000 m

A 800 méteren nagyon jónak éreztem a szöges cipőben futást, nem okozott semmilyen diszkomfortot az izmaimban, ezért úgy döntöttem, hogy a 3000-et is abban futom. Viszont zokniban nagyon szűknek éreztem, az utolsó pillanatban végül levettem, itt az ideje kipróbálni mezítláb. Ezen a napon a 800 méter volt nekem a fontos, és mivel ott brutál egyéni csúcsot futottam, amivel megszereztem első bajnoki ezüst érmemet is, már nem kellett izgulnom semmin. A többiek folyamatosan azon pörögtek, hogy 6-an neveztünk elvileg M40-es kategóriában, egy srác ebből nem áll rajthoz, valaki el se jött, szóval elvileg 4-en vagyunk. Én igazából rá se néztem a nevezésekre, ahogy a 800-nál se, ott is csak azzal foglalkoztam, hogy jó időt fussak, aztán a helyezés meg majd kiderül. Annyira nem izgultam, hogy megint tök utolsó helyen bóklásztam a rajt után, de itt ráadásul a kezdőtempót elég erősnek is találtam, elkezdtem lassan leszakadni, hosszú a verseny, szerintem lesz itt még megborulás. 11 perc körüli futás volt az elképzelésem, ehhez 3:40/k tempó, és 44 másodperces körök tartoztak a bemelegítés közbeni matekolásom szerint. A kijelzőn látottak alapján még a lassításom ellenére is gyorsabbak voltak az első körök, de valahogy nem érzem túl erősnek, azért próbálok óvatos lenni. Pár eseménytelen kör után megállt a leszakadásom, majd lassan felzárkózásba váltott. A ötödik kör végét 3:34-nél nyomom meg az órán, hát elég ijesztő a dolog, de egyelőre jól érzem magam. 1200 méternél előzök először, természetesen kanyarban, máshol nem is esne jól. Mivel róla tudom, hogy kategóriában ellenfelem, elvileg ezzel feljöttem a dobogóra, és úgy érzem, ezt meg is kell tudnom tartani. Előztem még másokat is, de valószínűleg nem kategóriámból, szerencsére ezek az események lefoglalták az agyamat, így egész jól eltelt a második kilométer is. Itt viszont már elfelejtettem nyomni az órát, így nincs pontos adatom, de érzésre a 3:40-3:42/k tempót tudtam tartani.

Ekkor viszont elkezdődött a pokoljárás, rendkívül nehézzé vált futás. A csarnokban nagyon meleg van, ami 800-on ugye nem jött ki, itt viszont már kezdtem érezni, de talán a levegőminőség még jobban kínzott, a légzésem nagyon nehézkessé vált, és közben azért a lábaim is kezdtek durván betonosodni. Hogy ebből mennyi köszönhető a 800-nak azt nem tudom, de mindegy is, mert a levegőhiány a fő oka annak, hogy nem tudok gyorsabban haladni. Az utolsó 4 kör rendkívül nehéz volt, megint folyamatosan hallottam az agyam tiltakozását, és igen közel álltam hozzá, hogy engedelmeskedjek neki. Nem tudom végül hogyan sikerült túlélnem ezeket a perceket, próbáltam pozitív dolgokra gondolni, és arra, hogy eddig nagyon jól csináltam, nem szabad eldobni! Közben az első le is körözött, ami nem nagyon segített pozitívnak maradni, pedig ezzel nagyon nem szabadna foglalkoznom, csak hát ugye volt már olyan, hogy kiálláshoz vezetett... Kicsit meg is zavarodtam , hogy hány köröm van még, mert a számlálót pont akkor állították át, amikor odaértem. Próbáltam az időből kiszámolni, na az nem ment. Amikor elvileg az utolsó köröm kezdetéhez közeledtem, pont célba ért a második, aki előtte körözött le engem, viszont emiatt a pályán előttem lévő is megállt, akit pedig éppen én köröztem volna, majdnem neki is mentem... Kiabáltak neki, hogy ne állj meg, még két kör, közben nekem meg csöngettek, a másik srácnak meg épp vége volt, szóval a verseny maradéka azzal telt, hogy azon gondolkodtam, most akkor az én versenyemnek vajon mikor is lesz vége? Igazából ez inkább szerencsés fordulat volt, mert így a gondolataim ekörül forogtak, nem a kiálláson. Még egy kicsit fel is tudtam gyorsulni az utolsó 100-ra, hajrának nem nevezném, mert kb. a verseny eleji tempót vettem fel. Épp egy kicsin múlt csak, hogy 11 percen belülre kerüljek, ennyit bőven benne is hagytam az utolsó kilométerbeli szenvedésem alatt, talán ha tudom, hogy ilyen szoros, az lehet segített volna jobban pozitívnak maradni, és akár meg is csinálni. De ez igazából mindegy, a sevillai fiaskó után csak arra volt szükségem, hogy fejben erősebb legyek, és most sokkal erősebb voltam! Sokat kell még ezen a téren fejlődnöm, de haladok, és hát a befutó után le kellett ülnöm, percekig ott pihegtem, szóval azért nem egy laza futás volt. Az óra 11:02.91-nél állt meg, ezzel egy még masszívabb PB-vel szereztem szintén ezüst érmet az M40-es korosztályban.

Verdikt

Ez egy jó nap volt 🤗 Tudtam, hogy a célversenyen nem sikerült megmutatnom a valódi formám 5k-n, de azt nem éreztem, hogy 800 méteren ezzel a felkészüléssel sokat tudok javulni. Azt gondoltam, hogy ha a szabadtéri PB-met akármilyen kicsivel meg tudom javítani a rövid pályán, az már bőven jó, azzal tökéletesen elégedett lehetek. Ehhez képest brutálisan sok a 6 másodperces PB, ez a 2:26:72 már szabadtéren is jó kis idő lenne. Alighanem viszont még ebben is rengeteg van, hiszen a felkészülésben egy métert sem futottam 3:30-nál gyorsabb tempóban, úgyhogy nagyon kiváncsi vagyok meddig tudok még majd eljutni. A 3000 méterre elsősorban azért neveztem be, mert elvileg arra jóval felkészültebb vagyok, de a 800 méter után és a rövid pálya miatt itt is csak annyi volt eredetileg az elvárásom, hogy minimálisan megjavítsam a tavalyi 11:31-es PB-met, ami elvileg azért simábbnak tűnt, mint a 800-as PB. A végül teljesen tét nélküli futás viszont olyan szinten felszabadított, hogy bár sokkal kevésbé váratlanul, de valahogy mégis meglepően nagy egyéni csúcsot futottam. 28 másodperc 3000 méteren azért akárhonnan is nézzük, elég komoly ugrás. Először sikerült szenior országos bajnokságon ezüst érmet szereznem, és mindjárt két távon is! Ami viszont még fontosabb, hogy nagyon, de nagyon ritkán futok meg úgy egy versenyt, hogy azután maradéktalanul elégedett vagyok, ezen a napon viszont ez kétszer is sikerült! Nagyon remélem, hogy ez egy új korszak kezdete, ahol egy fejben teljesen ott lévő, kiegyensúlyozott, kitartó, végsőkig harcoló Gábor áll majd a rajtoknál, ha nem is mindig, de legalább az esetek nagy részében. Úgy legyen, hajrá!

5k Sevilla breakfast run

Tavaly annyira bejött tavaszi célversenynek a februári időpont és a sevillei helyszín, hogy az idei évre pontosan ugyanezt terveztem be, csak a táv lett egész más: viszlát maratoni, hello 5k :)

Felkészülés

Tavaly októberben a 20 perces határ meglepetésszerű áttörése 5 kilométeren jobbkor nem is jöhetett volna, rendkívül motivált lettem, gyakorlatilag azonnal a tavaszi célra fókuszálva kezdtem bele egy alapozásba. Összesen 19 hét állt rendelkezésemre, ami bőven elegendő egy tisztességes felkészülésre. Ebből 12 hetet alapoztam, ami egyértelműen az eddigi legjobb alapozásom volt. A 12 hét alatt semmi komoly probléma nem hátráltatott, minden héten pontosan annyit futottam, amit előzetesen terveztem. A végén ráadásul megdöntöttem a heti mennyiségi rekordomat is 121 kilométerrel, de ami igazán fontos, hogy összességében 1115 kilométer (átlag 93 km/hét) jött össze. Ezzel az előző téli alapozásom is felülmúltam 64 kilométerrel (5k/hét), pedig akkor maratonira készültem, nem 5k-ra. Közben a minőségi munka is nagyon jól ment, ami persze még nem volt csúcsra járatva, de így is nagy előrelépést érzek. Bár a teljesítményemen még nem látszott, azért az utolsó hetekben már erősen éreztem, hogy fáradok, szóval pont jókor jött el a vége. Nekem a 12 hét továbbra is ideális hossznak tűnik alapozáshoz. A 100-as hetek általában különösebb gond nélkül mentek, egy 110-es viszont már nehéz, 120-ast meg tényleg elég kemény összehozni. Egy pillanatra se lehet elgyengülni, mert egyszerűen nincs lehetőség változtatni, nincs hova áttolni egy edzést. Persze ez abban az esetben igaz, ahogy én csinálom: nincs igazán hosszú futás benne (26k volt most is a max), és a pihenősebbek kifejezetten rövidek (7-10k). Én ezt érzem hatékonynak, viszont így tényleg sok alkalom kell hozzá. Most konkrétan 8 adta ki a 120-at, és még ez is 15k/futás átlagot jelent, ami azért annyira nem is kevés. Közben persze az is rémlik, mintha korábban a 100-as hétről gondoltam volna ugyanezt, hogy milyen nehéz volt összehozni, lehet később a 120-as is könnyedén megy majd :)

Fantasztikus ez a város, imádom :)

Az alapozás után 7 hetem volt még a versenyig, a mennyiségből ezalatt folyamatosan vettem vissza, miközben a résztávos edzések egyre intenzívebbek lettek. Ilyen szempontból elég messziről indultam, például 6x1000m résztávot sose futottam 4 percen belüli tempóban, pedig azzal ugye már a versenytempót kellene tolni. A megcélzott versenytempóm első pillanattól kezdve 19 perc volt, ami elsőre kicsit magas lécnek tűnhet a hivatalos 19:55-ös legjobb eredményemhez képest, de biztos vagyok benne, hogy egyrészt az 19:31 volt valójában ahonnan már csak fél perc, másrészt meg az volt a nagy tanulsága számomra annak a versenynek, hogy jóval előrébb járok, mint amit elhiszek magamról, és mint amilyen intenzítású résztávokat végzek. Mindenképp komolyabban szintet akartam lépni, úgyis kiderül majd a résztávokon, ha irreálisan gyorsan próbálok edzeni. Végül semmi ilyesmi nem derült ki, sőt, nagyon erősnek éreztem magam ezeken az edzéseken, teljesen reálissá vált a cél! Az utolsó hetekben már nagyon visszavettem a mennyiséget, hogy kellően rápihenjek a versenyre, de már kezdtem úgy érezni, hogy esik vissza az aerob edzettségem. A tervezett versenytempóban való rövid futások egyre nehezebbé váltak, ami sajnos egyre több kétséget ébresztett bennem, pedig valójában semmi okom nem volt rá.

Az esős este után is 7-9 fok volt reggel, futáshoz ideális

A verseny előtti éjjel esett az eső, reggel még borult volt az ég, de ezt nem nagyon bántam, így a hőmérséklet pont ideális. Az aszfalt meg csak nedves, nem áll a víz, talán nem csúszik annyira, hogy befolyásolja az időeredményemet. A bemelegítés jó volt, a lábaim teljesen pihentek, könnyen mentek a repülők is. Összesen vagy 6 toitoi volt kirakva, piszoár meg egyáltalán nincs, ezt nem tudom hogy gondolták, így sajna nem tudtunk kultúráltak maradni a rajt előtt. A 3-as zónába osztottak be, aminek teljesen az elejére álltam, de még ott is csak lassú futókat láttam, ez eléggé aggasztott. A szalag leszedése után próbáltam kicsit még előrébb jutni, de minden előzmény nélkül egyszer csak pisztolylövés dördült, és elindult a verseny... Hát ez nagyon meglepett, lányos zavaromban azt se tudtam, melyik a rajtkapu, a földet néztem, hogy hol az érzékelő, mikor indítsam az órát. Nagyon torlódtunk, nem tudtam futni, egy csomóan kocorásztak, fotózkodtak, videóztak, teljesen rossz helyen voltam. A nagy kerülgetésben több gyors kollégával sikerült durván ütközni, szerencsére senki nem esett, és a parkkapunál megtorpanás után kijutva a széles útra végre el lehetett kezdeni haladni. Még egy darabig itt is néha akadályoztak, de már legalább meg tudtam próbálni elindítani a zenét, amit a hirtelen jött rajt miatt nem tudtam korábban megtenni. Nem meglepő módon ez nem sikerült a versenytempónál 😆 Két kanyar után úgy másfél kilometertől már zavartalanul tudtam futni a tempómat. A 2. kilométer végén nagyon fájt a hasam, de úgy voltam vele, ha befosok, hát így jartam, legalább most kiderül, hogy meddig lehet elmenni. A harmadik kilométer alatt kicsit enyhült a dolog, a negyedik alatt se lett rosszabb, de ez a kilométer már nagyon lassacskán telt el. A következő 400 méterben nem tudom mi történt, igazából semmi komoly gond nem volt, a hasam nem lett rosszabb, a combjaim elkezdtek ugyan kicsit égni, de az se nagyon durván, viszont egyszer csak megálltam... Úgy 17 másodpercet álltam, közben egy szurkoló többször bíztatott, hogy mindjárt itt a cél, és olyan kis lelkesen, hogy csak nekiiramodtam, és a visszalévő 600 métert 3:40/k tempóban futottam le, hogy kellően szenvedve szeljem át a célvonalat.

Miután már összeszedtem magam

Verdikt

Nem igazán értem... Úgy tűnik fejben még csak 4400 méterre voltam felkészülve, mert hogy fizikailag semmi okom nem volt erre, az biztos. Az igaz, hogy nem túl motiváltan álltam oda a rajthoz, valahogy elfogyott a lendület a felkészülés végén. Talán túlságosan visszavettem, vagy túl hosszú is volt a 7 hetes utolsó szakasz, nem tudom. Végeredményben viszont igazából semmi okom nincs panaszra, mert még ez a megállós időeredmény is hatalmas előrelépés! Ugrásszerű a fejlődésem az utóbbi időben, szóval nagyon jó az irány, csak fejben kell jobban összeraknom magam. Belegondolva, hogy tavaly ősszel még csak a 20 perces határt próbáltam bizonytalanul áttörni, most meg már a 19 perc alá bemenni is reális esélyem volt, azért az nem kis különbség. Nyilván mindig marad bennem egy tüske, ha nem sikerül 100%-ra egy verseny, de már egyre kisebbek ezek, mert kezdem megérteni, hogy gyakorlatilag lehetetlen mindig maximumon teljesíteni, sőt, szerintem a realítás inkább az, hogy nagyrészt nem úgy sikerül. A futás ilyen, ezt el kell fogadni, de persze csak úgy, hogy azért mindig a maximumra kell törekedni :) A versenyszervezés meglepően gyengének tűnt, a wc-k hiánya, a rajtterület tömeg miatti nehéz megközelítése, és a fura rajtzóna beosztás nekem elég sok gondot okozott. Viszont nagyon jó kis mezőny volt, a győztes 13:47-es idő ugrott csak ki egy kicsit, de utána 14:26-tól folyamatosan, szorosan érkeztek a futók, én ezzel az idővel 134. lettem! Itt végre tudtam volna bolyozni, ha jó helyről indulok, de nekem ez nagyon nem akar összejönni :) Ezzel a célverseny megvolt, de még tervezek ebből a formából futni pár versenyt, mielőtt újra belekezdek egy célzott felkészülésbe, kell egy kis kikapcsolódás. Hajrá!

Riska minimaraton 5k

Sokat változtak az év során a gondolataim ezzel a versennyel kapcsolatban: először leginkább azért neveztem be, nehogy eszembe jusson a maratonira nevezni, aztán lett belőle célverseny, ami nem sokáig tartott, a sérülésem után elveszett formám miatt a 800 méteres versenyek vették el tőle ezt a státuszt.

A szenior OB-n még az 1500 méteres táv is túl hosszúnak bizonyult az aerob edzettségemnek, és a 6 hét kevésnek tűnt ahhoz, hogy ez érdemben megváltozzon. A következő 2 hét meg amúgy is a Csapatbajnokságra való készülésről szólt, szóval inkább csak 4 hét az a 6. Az idei évre már amúgy se voltak nagy terveim, elégedett vagyok az eddigi versenyeredményekkel, már csak a mennyiséget szerettem volna felépíteni, hogy a téli alapozás magas szintről indulhasson, és a jövő év eleji szezonkezdetre legjobb formámban legyek. Persze edzések szempontjából azért képben maradt ez a verseny, legalább erre a 4 hétre, ilyen szempontból valamennyire mégis célverseny maradt. Nekem viszont egyáltalán nem, mert a 20 percen belülit esélytelennek gondoltam, és ha az nem játszik, akkor számomra csak egy örömfutás lesz.

Az edzések viszont egyre jobban mentek, ahogy egyre több lett a heti kilométer. Különösen a hétvégi tempó és hosszú futások: végre sikerült május óta először futnom mindjárt zsinórban két jó 5k tempót, és ezeket mindkétszer jó hosszúfutások követték, 3x3k maratoni tempós betétekkel. Az utolsó hosszún már kifejezetten arra kellett figyelnem, hogy visszafogjam a tempót, ilyen nagyon-nagyon rég volt! A verseny hetén kedden futott 2 kilométeres résztávok elég jól mentek érzésre, a második 4:03/k tempójú lett, ekkor kezdtem el először komolyan elgondolkodni rajta, hogy megpróbálhatnám ebben a tempóban kezdeni a versenyt, és ha sikerül negatív szplitet produkálni, akkor akár sikerülhet is végre áttörni a 20 perces határt. Ahogy teltek a napok, egyre inkább reálisnak éreztem a 20 percen belüli célt, és egyre kevésbé féltem attól, hogy egy kudarc nagyon megviselne, hiszen eddig fel sem merült, hogy a közelében járhatok. Meg kell próbálni, másnak nincs értelme :)

A tegnapi átmozgatáskor még elég fáradtnak éreztem a lábaim, de a bemelegítéskor már teljesen jól muzsikáltak. A rajthoz a zóna végére álltam, hogy ne vigyenek el magukkal, de így meg előzgetnem kellett már az elején is. Rögtön eltaláltam a 4 perces tempót, és meglehetősen könnyen is ment. Az első kilométer hibátlan volt, 4:03-nál értem el a táblát, az óra is pont ott csippantott. Nemsokára jött egy fordító, amihez még elég nagy tömegben érkeztem, nagyon megtört a tempóm, utána meg túltoltam, de lassan sikerült visszaállni. Elég zavaró volt ez is meg, az is, hogy folyamatosan előznöm kellett. A rakpartra lefele kicsit meg is toltam, majd optimistán beálltam egy srác mögé, hátha sikerül nyulat fognom. :) Sajnos csak pár tíz méteren tudtam mögötte maradni, a síkon lassult, én meg tartani akartam a tempóm. Sokkal a 2. kilométert jelző tábla előtt csippant az órám, nyomtam is egy manuálisat, valami 8:07-nél értem csak oda, ez eléggé szíven ütött! A tábla szerint egy másodperccel lassabb lett ez a kilométerem, mint az első, miközben az órám 8 másodperccel gyorsabbat mutat, és amúgy érzésre is az órának van igaza... Valahogy nem lettem ideges, inkább csak tudatosítottam magamban, hogy akkor muszáj lesz 3:55 körül tartani az óra szerint a tempót, ha bármi esélyt akarok arra, hogy 20 perc alatt legyen a vége. Végeredményben nem okozott problémát a gyorsabb tempó se, jól bírtam, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy még nagyon sok van hátra.

A rakparton gyorsan eltellik a harmadik kilométer, az egyetlen esemény hogy hangos szurkolást kapok a csömöri csapattársaktól, aminek nagyon örülök, nem számítottam rá. Mivel az előző táblánál nyomtam egy manuális kört, a beállított képernyőn így már nem láttam az összidőt, ami eléggé felzaklatott, mert fogalmam sincs hogy állok. Egy hosszabb versenyen valószínűleg elkezdek lapozgatni az órán, ennél a tempónál viszont eszembe se jutott. Ekkor már azért a futás is kezdett kellemetlen lenni, de a lábaim jól bírták, inkább csak a hasamban volt ilyen diszkomfort érzés, és persze a pulzusom is elég magasan járt. A rakpartot elhagyva az első fordítónál nagyon megreked az előttem lévő, teljesen ráesek, még lassítanom is kell, úgyhogy mellé is vágok utána, és jól megtolom az emelkedőt, hogy a hamar következő újabb fordítóba már elöl forduljak. Azért ez eléggé rosszul esett, de innen már végig sík, és a következő fordító után kicsivel jött is a 4. kilométeres tábla. Továbbra se tudom az összidőt, és hiába tartottam a határozottan 4 percen belüli tempót, a tábla szerint megint lassabb voltam. Valahogy még mindig nem idegesít fel a dolog, talán egyszerűen túl kevés az oxigén ilyen tempónál az agyban, csak csinálom, amit érzésem szerint csinálnom kell, és majd lesz valami. Próbálok óvatosan gyorsítani, mert még azért 1000 méter is sok, és tényleg nem esik túl jól, de azt tudom, hogy nyomni kell a 19-el kezdődőhöz. Még mindig baromi ijesztő 3:50-es tempót látni az órámon, és érzésre is pengeélnek tűnik, az agyam már nagyon le akar állítani, többször is megpróbál rávenni... A 100 méter van vissza kaput látva bátrabb leszek, már csak olyan 3-400 méter van vissza, 3:50-en belüli tempóra gyorsítok, és amikor meglátom a célkapun, hogy már 19:50-nél jár az óra, olyan sprintet vágok le, hogy majd megpusztulok a célban, de így is nyilván 20 fölött volt már, mire átértem. Az órát is 20:02-nél állítottam meg, eléggé bénáztam, abban van 1-2 másodperc, de bakker, lehet, hogy pont nem lett meg? Nagyon hamar túllépek ezen, és nagy örömködésbe kezdek, mert igazából tök mindegy mi lett az egzakt végeredmény, számomra megvan a 20 perces 5k!

Verdikt

A hivatalos nettó időm végül 19:55 lett, 39. helyen futottam be, M40 kategóriában 4. lettem. Ez így viszont már tökéletes, hivatalosan is megvan a SUB20! Összességében nagyon zavaros volt nekem ez a verseny, amit viszont szerencsére elég jól viseltem, és ami még fontosabb, hogy volt erőm és tartalékom reagálni, amikor kellett. És nagyon kellett: a 2. kilométer tábla után elengedhetetlen volt tartani az óra szerinti brutál gyors tempót, és az utolsó 500 méter erőltetése, benne a 70 méter sprinttel is nélkülözhtetlen volt. A verseny után azt hittem, hogy az előzgetések miatt lett hosszabb a táv, de később megnézve az adatokat, ez elég valószínűtlennek tűnik. Az első a harmadik és az ötödik kilométer a Stryde szerint is pont 1000 méteresek voltak, a 2. 50 méterrel a 4. pedig 40-el több, ami egyáltalán nem korrelál az előzgetések gyakoriságának folyamatos csökkenésével. Másik lehetőség, hogy nem a kimért versenyíveken futottam, de itt annyira kevés volt a kanyar, hogy gyakorlatilag ez is kizárható. Az is felmerülhet, hogy a Stryde nem jól mért, de ugyanezzel az óra+Stryde párosítással eddig ilyen mérési eredmények születtek: Sevilla 42,22k -> +0,05%, NN City Run 5,02k -> +0,45%, Bécs 21,07 -> -1,9%, Szekszárd 0,80k -> 0%, 2,97k -> -1%. Szóval az eddigi biztosan hiteles pályák közül egyedül Sevillában mért többet a Stryde, mindenhol máshol kevesebbet (nem véletlen, direkt úgy kalibráltam, hogy inkább kevesebbet mérjen, mint többet), és a több is mindössze 5 tízezreléket jelent, ami már tényleg hibahatár jellegű (6 másodperc a 3 óra 20 perces időnél). Ehhez képest most 5,09k -> +1,8%, ami brutál nagy különbség, egészen biztosan nem a Stryde mérése volt most először rossz. Nyilvánvalóan a pálya nem jól volt kimérve.

Természetesen az egyéni legjobbamnak 5000 méteren a 19:55-öt számolom, ilyen szempontból mindegy mit mértem a Stryde-al. A verseny elemzése szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, mit tartok a helyes adatoknak. A táblák szerint ilyenek voltak a kilométereim: 4:03, 4:05, 3:55, 4:07, 3:45 = 19:55 Ehhez képest a Stryde-al elölről 5 km-t (0,00k->5,00k): 4:02, 3:55, 3:54, 3:57, 3:48 = 19:36, vagy hátulról 5 km-t (0,09k->5,09k): 4:01, 3:55, 3:55, 3:55, 3:45 = 19:31 nézve egész más kép rajzolódik ki... Az utóbbi lassan másfél évben többnyire egyedül, vagy elöl futom a pálya edzéseket, ezalatt rendkívül sokat fejlődtem a tempó belövésében, és egyenletes tartásában, most már óra nélkül, érzésre se futnék olyat, hogy kilométerenként 10 másodperceket ugrál a tempóm ide-oda. Kizárt. A Stryde-ból jövő idők viszont pontosan megegyeznek azzal, amit próbáltam futni, és amit a verseny során éreztem, úgyhogy maradjunk ennél. Az első kilométert pontosan ilyen tempóban terveztem, és mivel elég könnyen ment, bátran gyorsítottam a másodikra. A második kilométert jelző tábla volt egyértelműen a kulcsmomentum, ha itt nem lett volna ennyire sokkal, azaz 7 másodperccel kívül a pálya szerinti időm a tervezettől, hanem mondjuk a valóságnak megfelelő 2-3 másodperces előnyt látom, akkor szinte biztosan kényelmesebben, tartalékolva folytatom a futást. Viszont számomra a valóságot a pálya jelentette, azon akartam most már mindenáron elérni a 20 percet, még ha rosszul is van kimérve. Mivel innen az összidőt már nem tudtam nyomon követni, próbáltam tartani a második kilométer ijesztően gyors tempóját, majd azt emelni az utolsó fél kilométeren, hogy végül egy brutál sprinntel zártam a versenyt.

Mintha magyaráznám a bizonyítványt, nem? De hiszen nincs rá semmi szükségem, egy optimista terv volt a 20 percen belüli, és az hivatalosan is sikerült, bőven túlteljesítettem a célt úgy is! Becsapni viszont nem szeretem magam semmilyen irányba se. Pont emiatt futottam tavaly inkább Veronában félmaratonit hitelesített pályán Siófok helyett, mivel utóbbi szerintem olyan 200 méterrel rövidebb volt egy korábbi évben, és nem, nem úgy akarok javítani 1-2 percet az időmön, hogy nem "futom végig" a távot... Sajnos 5000 méteren viszont komplikáltabb a helyzet, már eleve utcai versenyt is alig rendeznek ezen a távon, hitelesítettről meg nem is tudok. Ott van persze a pálya, amin tökéletesen hiteles minden verseny, de sok ezekből sincs, amin meg el is tudok indulni, az kb. a szeniorokra korlátozódik. Szóval becsapjam-e magam azzal, hogy 19:55-öt tudok futni 5000 méteren, vagy végre kezdjek el hinni az elvégzett hatalmas mennyiségű edzésmunkában, és fogadjam el, hogy tudok én 19:31-et is, csak hajlandó kell legyek a versenyen is megszenvedni érte? Valamiért ezúttal úgy álltam a rajban, hogy hittem magamban, tényleg komolyan gondoltam, hogy tudok 20 percen belülit futni, a verseny közben pedig azt is elhittem, hogy tudok 3:55-ös tempóban futni, az utolsó kilométerben meg már semmit sem tartottam lehetetlennek! Nyilván vannak határok továbbra is, nem minden csak fejben dől el, de szerintem még a mai, az eddigiekhez képest nagyságrendileg erősebb futásom sem volt 100%, legalábbis az elsőnél 15 másodperccel gyorsabb utolsó kilométer erősen erre utal. Sajnos nem pánttal mértem, de az óra optikai méréséből származó pulzusadatain is azt látom, hogy volt még valamennyi ebben. Akárhol is van a valóság, sokkal jobb formában vagyok, mint amire számítottam, bátran magasra kell tenni a lécet! Február végén ismét Sevillában fogok futni, de most az 5k-s távot választottam, és már a minimum elvárásom az, hogy 19 percen belül lefussam. 3:48/k tempó, készülj, jövök!

Atlétikai Magyar Csapatbajnokság 2024 - 2. divízió

A nagyon jól sikerült Szenior OB után eléggé lelkes lettem a Csapatbajnokság miatt, amin még sosem indultam, és amúgy sem az én játszóterem: egy sosem sportoló, de legalább öreg, csak a 30-as éveinek közepén futni kezdő hobbifutóként egy pályán versenyezni a nagyokkal mi érteleme lenne?

Objektíven nézve tényleg nincs is semmi keresnivalóm az igazi atléták között, és persze a legtöbb versenyen ha akarnék se tudnék indulni, mivel azokhoz meg kell futni valamilyen szintet, ami nekem lehetetlen. A tavalyi maratoni és félmaratoni Országos Bajnokságokon való indulásomat is csak az tette lehetővé, hogy ezúttal nem volt szinthez kötve a nevezés, amit ki kellett használnom, hátha csak egyszeri lehetőség. Az eredményeim persze megmosolyogtatóak, valakiknek talán még akár felháborítóak is, esetleg azon dühöngenek, hogy miért engednek egyáltalán indulni ilyen hobbifutókat? Ez viszont legyen az ő problémájuk, engem abszolút hidegen hagy mások véleménye :)

A Szenior OB után csak két hét volt a Csapatbajnokságig, jó állapotban voltam, simán mentek az edzések, pedig az első fele még pokoli meleg volt. A rápihenés is jól sikerült, viszont a hét közepén egy nagyon kellemetlen nyak-váll-felkar fájdalom kezdődött a jobb oldalamon, ami egyre erősebb lett a napok múlásával: szombaton már felemelni se tudtam a karom, és az átmozgatás közbeni repülőzés kis karmozgása is rendkívül fájdalmassá vált. Végül kénytelen voltam fájdalomcsillapítókat bevenni a verseny előtt, ami alapvetően rendkívül távol áll tőlem, soha nem is csináltam még ilyet, most is csak azért döntöttem így, mert nem a futással összefüggő a fájdalom. Elvileg így nem áll fenn az a veszély, hogy tovább rontok az állapotomon.

800 méter

A két héttel ezelőtti Szenior OB-n futott 800-amból kiindulva a terv rém egyszerű volt: ott 81-es első kör után futottam egy 75-öst, most annál kicsit gyorsabban kezdek, de azért még mindig óvatosan, olyan 78 körül, amire ha sikerül egy 74-es második kört rápakolni, akkor már meg is van az álom 2:32-es eredmény, de ha a második kicsit lassabb is lesz, a PB-nek simán meg kell lennie. Szerencsére az én futamomban nem voltunk sokan, így nem kellett osztoznom a pályámon, a 6-osról egyedül rajtoltam. Az első 100 métert a kimért pályán kellett futni, azaz addig nem szabad elhagyni a saját sávunkat. Ezen a részen így nekem fogalmam se volt, hogy a többiekhez képest mit futok, ami egyáltalán nem is baj, hiszen nekem itt nagyon vigyáznom kellett, nehogy elkapjon a hév, a többiek annyival gyorsabbak, semmiképp sem szabad velük futnom. 100 méternél kis jelölők voltak, azok után kellett bevágni az 1-es pályára. Nagyon ügyesen futottam, az utolsó helyre álltam be, bármennyire ellentmondásosnak is hangzik ez. Nem tudtam hol vannak a 100 méterek, így a tempót meg sem próbáltam ellenőrizni, teljesen érzésre futottam, jónak tűnt a tempó. Az első kör olyan 74-75 körül volt, de ezt se tudom pontosan, mert csak a pályán lévő óra kijelzésére emlékszem, de hogy ahhoz képest mikor léptem át a célvonalon, azt nem tudom, a saját órámra meg nem néztem rá. A második körben érzésre tartottam a tempót, de a valóságban olyan 500 métertől sajnos jelentősebben, úgy 3:20/k-ra visszaesett a tempóm. Hiába futottam egyedül, az előttem lévő versenyző látványa azért bezavarhatott, mert ahhoz nagyon messze volt, hogy esélyem legyen felzárkózni, viszont az előzetes várakozásaimhoz képest meg viszonylag közel, emiatt lehet kiengedtem kicsit fejben. Az utolsó 100 méterre azért még rágyorsítottam, el is kezdtek rendesen savasodni a lábaim, de itt már közel volt a cél. A órámra pillantva a befutókor 2:32-t látok, nagyon meg is örülök neki, és a hivatalos eredmény is ez lett: 2:32.50 (3:11/k), azaz újabb 3 másodpercet faragtam az egyéni legjobbamon alig két héttel az előző óta! Mivel végül sokan nem álltak rajhoz, így az utolsó helyem is pontot ért a csapatbajnokságon, hivatalosan 14. lettem, ami 3 pont a csapatnak! Tökéletes!

4x400 méter

Két férfi váltót is kiállított az egyesületünk, én a B-ben kaptam helyet, az A-ban a gyors fiatalok futottak. Mivel itt eleve nem volt 16 nevezett csapat, így ha nem zárnak ki minket, akkor mindenképp pontot szerzünk, és mivel reálisan nem volt esélyünk más csapatot megverni, ezért az egyetlen feladatunk az volt, hogy biztonsággal, szabályosan teljesítsünk. Második futó voltam, utolsó helyen váltottunk, de sokkal kisebb lemaradással, mint amire számítottam. Szerencsésen alakult számomra a versenyek sorrendje, a 800-on frissen tudtam futni, ezután pedig nem lesz más, úgyhogy nyugodtan tolhattam neki. Ezt meg is tettem, az első 100 méter elég gyors lett, olyan 17 másodperc, és határozottan közeledtem az előttünk lévő csapat futójához. A bevágás után az egyenes még mindig jól ment, továbbra is közeledtem valamennyit, bár nem vettem észre, itt már azért folyamatosan lassultam. A kanyarban viszont már egyértelműen nehezemre esett a futás, nőni kezdett a távolság, és olyan 290 méternél 3:04/k-val értem el a leglassabb sebességet. A célegyenesre fordulva próbáltam rákapcsolni, tényleg minden erőmet beleadtam, de egyszerűen már képtelen voltam 2:55/k tempónál gyorsabbra, pedig nagyon, de nagyon szerettem volna mielőbb odaérni a váltótársamhoz. Összességében olyan 69-71 másodperc körül volt az én futásom, nyilván váltás közben nem lehet órát indítani és leállítani, ezért az egészet mértem, abból az látszik, hogy max. 71 másodpercet voltam mozgásban, ennél csak kevesebb lehet. A Stryde-al rögzített tempó grafikon is teljesen ezt támasztja alá, azzal 70 másodpercre jön ki. A váltások nem voltak valami gyorsak, de legalább biztosak, begyűjtöttük szépen a csapatnak az 5 pontot!

Verdikt

Összesítésben nemcsak hogy nagyon szépen helyt álltunk a 2. divízióban, hanem az eddigi legjobb eredményt elérve 7.-ek lettünk a 16-ból! Az első 3 jut fel az első divízióba, az utolsó 3, azaz a 14-15-16 pedig visszaesik a harmadikba, amitől mi nagyon messze voltunk. És akkor visszatérve a kezdő gondolatokra: az igazi atléták döntő többsége az 1. divízóban induló egyesületekhez van leigazolva, ott az utolsó pontszerző helyhez is 2:01-et kellett futni 800-on! Az nyilván egy másik játszótér. A 3. divízió eredményeit nézve 800-on, valójában ott lett volna igazából a helyem, ott tudtam volna egy jót versenyezni: nem lettem volna utolsó, a 13. hely környékén futhattam volna, és nem egyedül, mert néhány másodperces különbségekkel érkeztek be futók a célba. Szóval sokat kell még fejlődnöm ahhoz is, hogy a 2. divízióban közelebb kerüljek a mezőny végéhez.

Ez volt mindössze a negyedik 800 méteres futásom, nincs benne nagy tapasztalatom, és végig érzésre futottam, csak az első kör végén volt valami bizonytalan infóm arról, hogy milyen tempóban haladok. Nem gondolom, hogy a tervhez képesti gyorsabb kezdés így olyan nagy hiba volt, és igazából abban se vagyok biztos, hogy a ne tudtam volna gyorsabban futni a második körben. Kicsit talán megijesztett az első kör végén, hogy 1:14-et látok a kijelzőn, és emiatt nem mertem jobban nyomni, de az előttem lévő elérhetetlensége, de számomra mégis meglepő közelsége miatti belenyugvás is szerepet játszhatott, nehéz megmondani. Bár tényleg nincs sok tapasztalatom, de szerintem annyira azért nem szenvedtem, csak az utolsó százon belül éreztem savasodást, lehet még keményebbnek kell lenni fejben, és még jobban megnyomni. Most nem volt köhögőrohamom se, viszont elkezdtem kicsit szédülni utána, ami azért mégse egy laza futásra utal. Azt gondolom, hogy jövőre tovább tudok javítani, ha nem üt be semmi gebasz, akkor a 2:30-on belülit viszonylag simának érzem. Ennél viszont jóval komolyabb előrelépést szeretnék, mivel jövőre elsősorban a szenior versenyekre fogok fókuszálni, és hát jó lenne, ha sokkal közelebb lennék az elejéhez, ami azért inkább 2:20-on belül szokott lenni a fedettpályás és az őszi országos bajnokságon is, szóval van még hova fejlődni... Alapvetően maradok az 5000 méteres felkészülésnél, de mindenképp akarok sokkal gyorsabb edzsesket is csinálni, főleg a szenior versenyek előtt. A váltókhoz is szükséges lenne ez, amit szeretnék gyakrabban futni, itt is nagyon élveztem.

Szóval a versenyek rendkívül jól sikerültek, viszont este brutális erővel tért vissza a fájdalom, nem lett ugyan rosszabb talán, de hogy egy szemernyit se javult, az biztos. A lábaim ellenben tökéletes állapotban vannak, igazából kicsit féltem, hogy a Szenior OB és két hétre rá a CSB sok lesz így egyszerre, főleg ezekkel a rövid távokkal, de szerencsére úgy tűnik, már tudom terhelni őket. Alakul ez!

Szenior Atlétikai Magyar Bajnokság 2024.

Számítottam rá, hogy a rövidebb távra való átállás miatt teljesen megváltozott edzésmunkát és a sokkal gyorsabb versenyek más terhelésést nem fogom megúszni sérülés nélkül, ami rögtön az első verseny után el is jött.

Már a szekszárdi verseny utáni levezetés közben éreztem, hogy a jobb bokámban nem stimmel valami, de teljesen őszintén szólva, ha az ember sokat fut, azért nem túl ritka eset, hogy felüti a fejét valami kis fájdalom, kellemetlenség valahol. Gyorsan pontosítanám is ezt a félreértések elkerülése végett, egyáltalán nem komoly fájdalomról beszélek, nem olyanról, ami akár csak kicsit is befolyásolná a futómozgást, lehet nem is fájdalomnak kéne hívni, sokszor csak egy rossz érzés, kis területen fáradtság, mini szúrás, ilyesmik. Ezek olyanok, amiket normál járás közben egyáltalán nem is érezni, csak futáskor, de még akkor is lehet csak bizonyos tempónál, vagy mozdulatnál. Ezek 99%-a teljesen átmeneti, következő futásra már teljesen eltűnik, így igazából foglalkozni se érdemes velük különösebben, mármint persze a random helyeken felbukkanókkal, ha rendszeresen ugyanott jelentkezik, annak már oka van. Van néhány olyan, ami napokig tart, de még ezek nagy része is csak valami átmeneti probléma, egy rossz lépés, egy kisebb túlerőltetés eredménye, ami normál edzésmunka mellett is szépen elmúlik. Pont ezért számomra lehetetlennek tűnik egy sérülés megelőzése úgy, hogy visszaveszek az edzésekből, ha érzek valamit, mert akkor kb. folyamatosan vissza kellene venni, ami tönkretesz minden edzéstervet. Utólag persze mindig nagyon okos az ember, olyankor már nagyon jól tudja, hogy mikor kellett volna visszavenni, de az első napokban én sose tudom, hogy utoljára éreztem azt a valamit, vagy olyan sérülés lesz belőle, hogy hetekig nem fogok tudni futni. Lehet más jobban érzi, én nem.

Szóval éreztem a fájdalmat a bokámban levezetés közben, de nyomtam tovább az edzéseket, nagyon fel voltam dobva az eredmény miatt. Pénteken már kezdett gyanús lenni, hogy ez most egy kicsit komolyabb probléma, már egyértelmű volt a fájdalom helye is a sarkamban. A hétvégén ezért nem futottam semmit, de sajnos hétfőn így is ugyanolyan rossz volt. Egész héten visszafogottan próbáltam futni, nem javult, a harmadik hét hétfőjén már szúró fájdalmat is éreztem, egy kilométer után abba is hagytam, két nap teljes pihenés. Csütörtökön egy laza terepes futás közben nem tűnt annyira vészesnek, de másnap reggel nem tudtam rendesen járni se, szóval itt volt a vége... A motivációm viszont így sem tört meg, mert a szekszárdi verseny után sokkal elégedettebb voltam magammal, mint maratonin az utóbbi 2 és fél évben bármikor, egyszerűen még így is simán megérte! Majdnem három hét telt el futás nélkül, és ezalatt az idő alatt sem változott meg a véleményem, ráadásul közben újra felfedeztem, hogy mennyire szeretek bringázni. Volt azért nyilván néhány nehéz pillanatom, főleg amikor le kellett mondanom betervezett kedvenc kis versenyeimet, meg mert előtte tényleg bomba formában voltam, és ezzel pár hónapot most elveszettem. Próbáltam bringázással a lehető legtöbbet megtenni, hogy az aerob edzettségemet valamennyire fenntartsam. Július elején a futáshoz való visszatérést is nagyon óvatosan kezdtem el, először csak 3 kilométer, majd 1 kilométerrel növeltem mindig a távot, és az az igazság, hogy nagyon nehéznek éreztem, hirtelen nem is értettem miért jó futni? :) Augusztus elejére már sikerült egy 70 kilométeres hetet abszolválni, így majdnem két hónap után véget ért ez is. Soha ne add fel!

A futás hiányát bringázással próbáltam némileg kompenzálni

Ahogy megfutottam ezt a 70 kilométeres hetet, már vettem is elő a versenynaptáram, ideje kitalálni, hogy mi legyen a fókusz. Négy hét van még a Szenior OB-ig, ha csodát nem is lehet tenni annyi idő alatt, de úgy éreztem, hogy lehet esélyem egy jó eredményre. Sajnos nem az 5000 méteren, arra nem éreztem esélyt, hogy a 20 percen belüli sikerüljön, a bringa akármennyire is jó volt, ennyire nem képes fenntartani az aerob edzettséget, ezzel még sajnos várnom kell. Maradtak a 800-as és az 1500 méteres távok, akkor ezekre kell gyúrni. Sikerült még egy 70 kilométeres hetet futnom, viszont a végére annyira fáradtak voltak már a lábaim, amit nagyon régen nem tapasztaltam. Jobban megnézve a Stravat kiderült, hogy ezen a két héten a futás mellett heti 100 km bringa is volt még, valószínűleg ez a kettő együtt lett kicsit sok még, el kell engednem a bringát, amíg kicsit pihentebb állapotba kerülök. Sajnos viszont a brutális hőség is kezdett már nagyon kikezdeni, és a bringa nagyon jó volt ilyen szempontból, mert az nem olyan vészes melegben, és így hogy csak a melegben nagyon nehéz futás maradt, egyre kevesebb kedvem volt hozzá, a résztávos edzéseket nm is tudtam végig csinálni. Gondoltam nem baj, ha van egy pihenő hét, de aztán a következőn még az allergiám is felbukkant, nem durván, de futás közben azért már zavart, főleg ha párás hőség volt, ilyenkor már a könnyű futások során is alig kaptam levegőt, pálya edzésre nem is mentem. A szokásos augusztus 20 utáni hőmérséklet normailizálódás is elmaradt, maradtak a 36-37 fokos napok, úgyhogy már nem foglalkoztam vele, szombaton elmentem a déli hőségben résztávozni a MAC-ra, hogy legalább egyszer fussak a frissen megérkezett szögesemben a verseny előtt. Ez a résztávozás nagyon jól ment, a cipő minden várkakozásomat felül múlta, és újra hinni kezdtem benne, hogy 800 méteren fogok tudni valami jót futni.

800 méter

A fő célom az volt, hogy legalább egy minimális PB-t (2:40,09) fussak, elég ha éppencsak hangyányival 2:40-en belüli lesz. Azt gondoltam, hogy egyértelműen bennem van, csak nem szabad elrontani egy gyors kezdéssel, ami versenykörülmények között azért nem mindig könnyű. Jól bemelegítettem, de fél órát csúszott a rajt, addig a déli tűző napon álltunk vagy 33 fokban, hát ideálisabbat is el tudok képzelni :) Viszont nem stresszeltem ezen, meggyőztem magam, hogy ezen a távon nincs jelentősége a hőségnek, ami valamennyire biztosan igaz is, ennyi idő alatt még talán nem melegszik túl a szervezet. A rajt jól sikerült, 2-es vagy 3-as pályáról indultam, hamar be tudtam sorolni az 1-esre úgy, hogy közben a gyorsak már előttem legyenek. Az élen lévő csoportban volt Simák Gergő, róla tudom mit tud, velük nem szabad elmennem. Olyan 150 méternél az egyenesben egy srác elkezdett beszélni, hogy ez lassú, fogta magát és előre állt. Hát jó mondom, ugyan nem ismerem, de valahogy biztos voltam benne, hogy nem fogja végig bírni, bár tényleg feltűnően lassú volt az élcsoport, nem távolodtak tőlünk. Én egy srác mögött futottam a második boly elején. Egész nyugisan, ment innen a következő 200 méter, talán túlságosan is, Edzőbá bekiabálta, hogy 1:21 lett. Kicsit lassú, de éreztem, hogy ennél fogok tudni gyorsabbat a második körben. El is kezdtem fokozatosan gyorsítani, a következő egyenesben megelőztem az előttem futót, picit megint gyorsítottam, bedaráltam az elején bátor kollégát is, és érdeklődéssel néztem mi történik az élbolyban, továbbra is elég közel voltak, bár valós esélyt nem láttam rá, hogy befogjam őket. Aztán 650 méternél akkora iramváltást csináltak, hogy kikerekedett a szemem rendesen, persze azért számítottam valamire, de ez tényleg durván nézett ki. Én szedtem a lábaim, ahogy csak bírtam, bár tök esélytelen volt bárkit utolérnem, de hajtottam tovább a lehető legjobb időért. Nem hittem a szememnek a célban, 2:36 körülit láttam, Edzőbá is mondja, de az nagyon durva, ezek szerint vagy 6 másodperccel gyorsabb, 1:15 körüli lett a második kör, és így 4 másodperc fölöttit javítottam a PB-men! Már ez az eredmény is elég nagy meglepetés nekem, de ami még nagyobb, hogy a lábaimban simán van egy 2-3 másodperccel jobb idő, mert ha 6 másodperccel gyorsabb második kört tudok, akkor ott az elsőben még bőven lehet bátrabban futni.

4x100 méter váltó

Az eredeti terveimhez képest bekerült a programomba még egy verseny gyakorlásképp, ha CSB-n indulnom kéne váltóban. Igazából izgatottan vártam, sose futottam ilyet, vagyis ebben azért nem vagyok teljesen biztos, mert vannak halovány emlékeim gyermekkoromból, hogy valami megyei versenyen futok váltóban, de az inkább 400-as lehetett. Sose jártam semmilyen futóedzésre amúgy, nem is versenyeztem rendszeresen, csak a tesi órákon ha mérték az időt, akkor ugye nem bírtam ki, hogy ne az enyém legyen a legjobb, még ha hánytam is a végén. Hát igen, lehet, hogy nem is változik olyan sokat az ember, akármennyi idő is teljen el :D Szóval gondolom emiatt néha beneveztek ide-oda, de aztán felsős lettem, meg közben volt egy rendszerváltás is, többé nem is futottam egészen 35 éves koromig. A váltó rajtja előtt is jó sokat aszalódtunk a Napon, de nagy nehezen azért eldördült a rajtpisztoly. Második ember voltam a váltóban, és kicsit mintha megijedtem volna, megpróbáltam elszaladni a bot elöl, de Balázs nem hagyta, odakiálltott, hogy várjam már meg, mert úgy véli, hogy váltó versenyen nem árt, ha a csapattagok találkoznak a pályán egy botátadás erejéig. Beláttam, hogy igaza lehet, lelassítottam, sikerült az átadás, de nagyon béna voltam, úgyhogy utána villámgyorsan kezdtem szedni a lábaim, hogy behozzak minden lemaradást. Kb. az első 30 méteren olyan tempóban futottam, amiről azt hittem, hogy az a maximum, de valami bekattant az agyamban, elkezdtek egyre jobban felpörögni a lábaim, de annyira szokatlan volt, hogy pillanatokra mintha elvesztettem volna a kontrollt a mozgásom felett. Hatalmas hátrányunk volt már, így egyértelműen esélytelen volt bármit behoznom, a többi váltó szinte a célban itta a kávéját, már talán le is zuhanyoztak, de azért nyomtam, ahogy a csövön kifért. A beugrósunk Tibi szerencsére nem félt a bottól, sikerült egy nagyon jó váltást összehoznunk, pedig megpróbált megtéveszteni azzal, hogy nem a megbeszélt kézbe várta a cuccost, de így talán még jobban is ment. A végére Karesz tette fel a pontot, de a rossz szemeimmel én semmit se láttam abból, hogy ott mi történt. Jó móka volt ez, teljesen meglepődtem, hogy milyen gyorsan is tudok futni, ha van motiváció, főleg miután az adatokat is megnéztem. A Stryde szerint az utolsó 50 métert 2:20/k-n belüli tempóban tettem meg, 2:13/k-s maximummal, korábban még 2:50/k alá se gyorsultam soha, tényleg azt hittem, hogy ott van nekem egy fal, hogy a pici kis lábaim nem tudnak ennél jobban pörögni, de basszus, nagyon nincs...

1500 méter

Edzőbá tanácsára az 1500 méterhez már nem a szögesben álltam rajthoz, bár múlt szombaton azért összességében jóval többet futottam már benne, tényleg nem volt értelme bármit kockáztatni, ezen a távon amúgy se tudok az 5:12,14-es PB-m közelébe kerülni, mert ez már elég hosszú ahhoz, hogy ki fog jönni az elmúlt időszak ki mennyisége. Szokásos Napon aszalódás után rajtolunk, utolsó helyre állok be, és még ott is leszakadok. Pedig úgy 300 méterig még 3:30/k tempóban futottam, ami magamhoz képest azért annyira lassú se volt, de itt tavaly is nagyon jó idők születtek, aminek még a közelében se vagyok. Egy kör után viszont már erősen kezdtem érezni, hogy ha nem lassítok, akkor nem fog végig menni, próbáltam azért 3:40-nél nem nagyon lassabbnak lenni, de ez is nehezen ment, nem lett egyenletes a tempóm, össze-vissza ingadozott. Egy valakit végül befogtam, mert nagyon belassult, így nem lettem utolsó, és az utolsó egyenesre azért egy pici hajrát is ki tudtam még erőltetni, de érzésre elég rossz verseny volt, és jó 20 másodperccel elmaradtam a PB-mtől.

Verdikt

Összességében a 800 méteren elért egyéni csúcsommal még akkor is elégedett lennék, ha egy sérülésmentes, zavartalan felkészülés állna mögöttem Szekszárd óta, de így meg aztán teljesen odáig vagyok, meg vissza! Arról már nem is beszélve, hogy a sokkal gyorsabb második kör egyértelműen annak a jele, hogy még el is óvatoskodtam, lehetett volna bátrabban kezdeni. Ezt viszont most kicsit sem érzem hibának, sőt, abszolút a reális célnak megfelelően, nagyon okosan helyezkedve, szélárnyékban futottam az első kört, utána pedig mindent beleadtam, a verseny körülményeit tekintve szerintem ez így volt optimális. Másképp vagy légüres térben nyulazva a mögöttem lévőknek, vagy az élboly végére tapadva tudtam volna futni, mindkét opció nagyon kockázatos lett volna, mert mentálisan egész más, ha én kezdek előzgetni, mintha engem kezdenek bedarálni, egyáltalán nem biztos, hogy olyan körülmények között is elő tudtam volna rántani ezt a második kört. Az 1500-as rossz szereplésre fel voltam készülve, persze elsőre a 20 másodperccel rosszabb idő kicsit szíven ütött, de jobban megnézve a 3:40/k körüli tempót annyira azért nem is rossz, jó persze a 800 3:15/k-s átlaga 3:25-3:30/k közöttit jósolna az 1500-ra, szóval de, mégis rossz, ugyanakkor két verseny volt már a lábaimban, és folyamatosan 33-35 fokban aszalódtunk (le is égtem kicsit...), azaz mégse annyira gáz :) A váltóban az utolsó 50 méteren kisajtolt tempóm pedig teljesen váratlan, egészen új lehetőségeket nyitott meg a fejemben. Elképesztően sokat adott most ez a verseny,

Török Sándorné emlékverseny - Szekszárd, 800m és 3000m Szenior

Eléggé megkönnyebbültem mitóta ideiglenesen elbúcsúztam a maratoni távtól, nagyon motivált vagyok, és sokkal jobban élvezem az 5000-es távra való felkészülést. Szülővárosomban rendzetek egy Szenior pályaversenyt, ami remek lehetőséget adott, hogy egy 3000 méteres versenyen megnézzem hogy alakul a felkészülésem?

Persze miért is csinálnám úgy, hogy simán odamegyek, és normálisan megfutnom a távot, amit kinéztem, inkább beneveztem még 800-ra is, hátha teljesen ki tudom nyírni magam a fontosabb verseny előtt :) Mert hát ugye az ember hiába mondogatja, szinte már kántálja magának (és mindenki másnak is), hogy a 800 az csak amolyan élményfutás lesz, tudom jól, hogy még a rajtvonalon állva se biztos, hogy azt fogom csinálni, amit elterveztem. A verseny egy szép vasárnapi napra esett, a reggel 9:30-as 800 méter előtt jó alaposan be tudtam melegíteni. A teljes igazság viszont az, hogy egész héten nem voltam elégedett a pihentségem alakulásával, és még ekkor is éreztem fáradtságot a lábaimban. Szóval az volt a terv, hogy az eddigi 2:40,09-es PB-m közelébe se kerülök ezen a versenyen, csak élményfutás! A kevés induló miatt úgy tűnt, hogy ez könnyen tartható lesz, de aztán jól meglepődtem, hogy mennyire megindult az egyik kolléga, kellett kapaszkodnom rendesen. A 3:10-en belüli tempó nagyon nem passzolt a terveimhez, de szerencsére hamar elkezdett visszavenni, és olyan 3:30 körülre lassultunk. Az első kör végéhez közeledve viszont már inkább a 3:40-et súrolta a tempó, ennél jobban ezek után már nem akartam belassulni, úgyhogy átvettem a vezetést, és 3:20-ra gyorsítottam. Arra számítottam, hogy hamar leszakad, de egyáltalán nem ez történt, simán tartotta a lépést.

Na szép, gondoltam megint jól belesétáltam a csapdába, hogy lehetek ilyen hülye, a végén jól le fog sprintelni... Ezen kattogtam 200 méteren át, és végül arra jutottam, hogy az egyetlen lehetőségem, ha már fél körrel a vége előtt tempót váltok. Kb. 3:10-es tempóra tudtam gyorsítani, úgy éreztem, hogy ennél gyorsabban egyszerűen nem tudok futni, de szerencsére ez is elég volt ahhoz, hogy kicsi előnyre tegyek szert. Az egyenes elején picit vissza is vettem ennek örömére olyan 3:15-ös tempóra, mert azért kicsit féltem, hogy végig bírom-e, aztán az utolsó 50 méteren megpróbáltam kifutni magamból mindent. A 2:41,6-os eredményem végül nem sokkal maradt el a PB-mtől, egészen pontosan 1,51 másodperccel. Az átlagtempó így 3:22,0/k lett (a PB-nél: 3:20,1/k), hát ez nem éppen egy pihenős 800-as lett. Érzésre egyébként viszont nem volt olyan brutál erős se, szerintem még bőven van ebben, a 3:10/k-s átlagtempót teljesen reálisnak látom, ha egy versenyen totál kifutnám magam. Az viszont még mindig „csak” 2:32-es időeredmény, hosszú távon szeretnék olyan 2:20 közelébe kerülni, de ez már 3 percen belüli tempó, egész pontosan 2:55/k, ami még nem idén lesz, az szinte biztos. Minden esetre a szenior OB-n mindenképp illene valami komolyabb előrelépést felmutatni 800-on, esetleg 1500-ön, még meglátom.

Az eredményhirdetés előtti beszélgetések során fény derült a gyors kezdés titkára is, a végül a WMA korszorzóva abszolút első helyezett Lajkó István az én születésem évében volt épp Országos Bajnok 1500 méteren. A 3000 méteres versenyig majdnem másfél órát pihenhettem, persze közben egy pár kilométert kocogtam levezetés/bemelegítés címszóval, mindenféle vadulás nélkül, úgy gondoltam, hogy repülőzni nincs sok értelme már, bőven megvolt az ilyen jellegű bemelegedés. Közben kisütött a Nap, meleg lett, viszont még a szél is fúj, szóval nem ideális, de még mindig jobb, mintha esne az eső. Bár az esővel önmagában semmi bajom nem lenne, viszont nincs szögesem, és vizes rekortánon úgy csúszik a cipőm, mintha jég lenne. Itt se volt sok induló, viszont rögtön az elején egyedül maradtam, magamnak kellett diktálnom a tempót. A minimális célom itt ma az volt, hogy 4 percen belüli tempóval, azaz 12 perc alatt lefussam a 3000 méteres távot. A tervem úgy nézett ki, hogy óvatos kezdéssel egy 4 perces első kilométert futok, a másodikat 3:55-re fokozom, és ha minden jó, megpróbálom a harmadikat még tovább fokozni. Még ha a fokozások nem is mennek, és csak tartani tudom a tempót, akkor is meglenne a 12 perc. Hát ehhez képes valami 1:31 lett az első kör, ami hát, hmm, "kicsit" gyorsabb a tervnél, meg is ijedtem, próbáltam visszafogni magam. Olyan őrült sokat nem sikerült lassítanom, a terv közelében sem voltam, 3:50 lett az első kilométer. Ekkor viszont már nem ijedtem meg annyira, mivel az első kör végén még nem sok minden szoktam érezni, csak az időt látom, 1000 méternél viszont azért már kezd beállni a rendszer, és a testem visszajelzéseiből valamennyire azért már tudom, hogy meddig fenntartható a tempó, és most vállalhatónak tűnt.

Az agyam persze próbált tiltakozni, csak azt hallottam, hogy "hülye barom, hülye barom", és valamennyire szerettem is volna engedni neki, gondoltam 3:55-re lelassítok, és akkor legfeljebb a terv fordítottja lesz a végeredmény, ha még tovább lassulok az utolsó kilométeren is. Végül persze ez sem sikerült, valahogy csak nem akart változni a tempóm. Igazából nagyon akartam, hogy sikerüljön jó időt futnom, és valahogy attól se féltem, hogy kiállás lesz a vége, éreztem, hogy most megvan a kellő elszántság, tudom kezelni a nehézségeket. A nagy lassításból egyetlen másodperc jött össze, 3:51 lett a második kilométer. Közben családomtól kaptam a szurkolást, sőt még István is szurkolt a pálya széléről, ezeknek nagyon örültem, bár kívülről biztos nem látszott. Már csak egy van hátra, és még nyugodtabb lettem, ennek már mennie kell! Persze minden verseny utolsó harmada a legnehezebb, és még szerencsém is volt, mert ebből még úgy 200 méter egész vidáman eltelt, mielőtt ráfordultam az utolsó két körre. Ekkor kezdtem elég rosszul érezni magam, a lábaim se voltak a legjobb állapotban, itt már nagyon erős fókuszra volt szükség, hogy tartsam a tempót. Az utolsó kör viszont már tényleg igen kellemetlen volt, a második fele meg egyenesen kegyetlen, már nagyon hangosan vettem a levegőt, de toltam végig izomból, a célegyenesre még rá is gyorsítottam. Az utolsó kilométer lett a leggyorsabb 3:50-en épp egy hangyányit belül!

Verdikt

Itt is második lettem a korcsoportos szorzók miatt, de ennek semmi jelentősége, az egyetlen ami számít, hogy minden előzetes elvárásomat brutálisan felülmúlva 11:31,3-as időt futottam! Ez pont az az idő, amiről azt gondoltam, hogy tökéletesen optimális körülmények között, ha nagyon jó napot fogok ki, és még a rápihenésem is szuper, akkor talán ki tudnám hozni magamból a jelenlegi edzettségemmel. Ami persze azt is jelenti, hogy józan ésszel meg sem próbálnék ennek megfelelő tempóval kezdeni, egy 800-as verseny után, kicsit melegben, kicsit szeles körülmények közt, nem túl jó rápihenés után meg végképp nem. Nem is ez volt a terv, közel sem, megint képtelen voltam visszafogni magam, aminek tudom nagyon jól, hogy könnyen lehetett volna rossz vége, és nem túl okos dolog ilyeneket csinálni. Őszintén szólva viszont nem akarok többé ezen görcsölni, pont ezért nem maratonira készülök, ezt ha elrontom, hát elrontottam, hamar lesz lehetőségem újra próbálkozni. Sokkal élvezetesebb a futás, ha érzésre csinálhatom, és ha még ki is adja, mint ahogy most baromira kiadta, az a hab a tortán. Mindkét verseny alakulásának nagyon örülök, irtó jól halad a felkészülésem, most már tényleg kézzelfogható távolságban van 20 percen belüli 5000! Hajrá!

A pulzusom most már kicsit magasabbra ment, de még mindig csak 175 a plafon, a régi 180 fölötti értékek sehol...

Sevilla Maraton 2024.

Még épp hogy csak elindult az év, de futottam már egy formába hozó félmaratont a Zúzmarán, és el is jött a tavaszi szezon célversenye, irány Sevilla!

A Budapest maraton kudarca után szerettem volna egy olyan maratonra nevezni, ahol a lehető legjobb esélyeim vannak arra, hogy végre fussak egy normálisat ezen a távon. Ehhez nekem talán a legfontosabb, hogy az időjárási körülményekben a lehető legkevesebb kockázat legyen, de sajnos a meleg idő lehetőségét úgy kizárni, hogy közben még a fagyra se legyen esély, és persze a szél se fújjon, az nem is olyan egyszerű. Erre a legjobb esélyt az év nagyon korai szakszában láttam valami mediterrán vidéken. Persze az alapvető volt, hogy hitelesített legyen a pálya, és az se hátrány, ha minél inkább sík, kanyarok se legyenek, szóval vannak igények rendesen. Ha mindezek mellett még szép helyen is fekszik, az már egyenesen csodás. Bármennyire is tűnik hosszúnak a kívánságlista, azért vannak ilyen versenyek, amik közül Sevillát találtam számomra a legszimpatikusabbnak.

A Budapest maratonra való felkészülés gyakorlatilag tökéletes volt, szerintem nagyon jó volt a terv, és azt tökéletesen is hajtottam végre, semmi kihagyás nem volt. Viszont egy nagyon hosszú időszakról van szó, hiszen gyakorlatilag Bécs után rögtön kezdődött, így majdnem fél év, 25 hét volt összesen. Ezután gondolom nem kell túlmagyaráznom a gyenge eredmény okozta csalódottságomat, viszont érdekes módon inkább motivált arra, hogy a következő felkészülés végén már jó eredmény is legyen, mert amúgy abban nem kételkedtem, hogy a felkészülés sikeres volt, és életem formájában vagyok. És pont az év végén a Verona félmaratonon kipattanó siker volt az, ami a motivációmat visszavetette, úgy tűnik engem a kudarc visz igazán előre. Miután egy hiteles félmaratoni pályán sikerült végre két év után egy maszív egyéni legjobbat futnom, nagyon megkönnyebbültem, bebizonyosodott, hogy jó amit csinálok, teljesen megnyugodtam, és ez sajnos rám olyan hatással van, hogy kiengedek. Persze lehet, hogy 30 héten át pontosan betartani egy merev, szisztematikus edzéstervet egyszerűen már sok, és szükség volt egy kis lazításra. Sajnos utána a korán jött havas tél kavart be teljesen, el is engedtem az eredeti mennyiségi terveket, próbáltam azért nem túlzottan visszaesni, még padon is futottam többször, de az egész egy kínszenvedés volt. Még egy betegség is jött, de mindezek ellenére a Zúzmarán csak pár másodperccel futottam lassabbat, mint Veronában, pedig ez a pálya jelentősen rosszabb volt, és felkészülési versenyként nem is volt célom még ilyen gyorsan se futni. Ezúttal viszont ennek a sikernek teljesen pozitív eredménye lett, nagyon megnyomtam a felkészülés utolsó blokkját, és baromi jól ment, a 120 kilométeres csúcshét az eddigi legerősebb lett. A 6 hetes görülőátlag is a plafonon, teljesen magabiztosan repülök Sevillába.

6 hetes gördülőátlag tavaly, és az idén. Tavaly épp Bécsnél volt a minimumon, Budapest előtt viszont nagyon szépen felépítettem

Zselét és sótabit előre tervezetten nem hoztam magammal, előbbi túl sok helyet fogalt volna, utóbbit nem akartam magyarázni a reptéren, hogy a kis simítózáras tasakban milyen tablettákat próbálok átcsempészni :) Szerencsére a kedvenc kis zseléim elég eljterjedtek a világon, Dechatlon Sevillában is van, sót viszont nem találtam, majd rájöttem, hogy a vaseline viszont kimaradt a csomagból... Az expón minden jóra fordult, meglepően olcsón pótoltam a hiányokat, és még a tészta partira is sikerült eljutnom, talán ez volt az első, amin részt vettem.

A versenyszett

A verseny

Majonézes krumplisaláta és egy nagy bagett. Ezeket próbáltam az 5:30-as ébredés után mielőbb magamba tuszkolni. Hogy miért, azt senki se kérdezze, magam se értem, hogy gondoltam ezt jó ötletnek. Ráadásul nagyon sok is volt, de letuszkoltam, mert hogy ugye kell az energia a maratonra. Utána leküldtem még fél liter tejeskávét is, mert kell a kávé, tegnap majd szétrepedt a fejem amiatt, hogy nem ittam pénteken. Nem kapok levegőt, annyira fullon vagyok, lehet sok volt? Na mindegy, 3 óra a rajtig, addigra biztos eltűnik. Két órával a rajt előtt kilépek a szállásról a vak sötét, csendes éjszakába. Pedig már nem annyira éjszaka van, fél hét, otthon ilyenkor már kezdenek beindulni az emberek, itt a fura időzóna miatt nagyon nem. Busszal megyek, bár simán lesétálhatnám ezt a 3 kilométert, csak az eltévedéstől félve nem teszem. Egyedül vagyok, csak az van nálam, amivel a rajtba állok, mert nem akarok csomagot leadni, úgyhogy telefon sincs, nem tudok azzal odanavigálni. Na jó, van nálam még egy literes kóla és 1 euro 40 cent, amit a buszjegyre kiszámolva hoztam, és amit a sofőr nem hajlandó elvenni, nem értem, mert csak spanyolul ismételgeti, de aztán leesik, hogy a futóknak ez ma ingyen van. Ez amúgy baromi szimpatikus dolog, bár most épp kiszúrt velem, mert így a pénzt el kell tegyem valahova úgy, hogy ne zavarjon futás közben.

A buszról leszállva megindulok érzésre, többen követnek, és csak egy idősebb úr kérdez rá pár száz méter múlva, hogy tudom-e merre kell menni? Természetesen fogalmam sincs, azt reméltem, hogy innen már hallani lehet valamit, és majd hang után megyek, de nem így lett. Pedig olyan határozottan megyek, mondja, de miért ne tenném, így legalább van 50% esélyem, hogy jó irányba indultam, ha nem indulok semerre, akkor meg még ennyi se. Kicsit próbálja győzködni magát, hogy ez lehet a jó irány, aztán megbeszéljük ki honnan jött, ki mit tervez a versenyen, szokásos dolgok. Kicsit meglepődök német származásán, túl barátságos, de aztán sok mindent megmagyaráz, hogy több évtizede Spanyolországban él. Megvan a rajt, persze itt csak az elit futók mehetnek be, én elmegyek oldalt, és megtalálom a ruhatárakat, wc-ket. Ez is elzárt terület, ide rajszámmal lehetett csak bejönni, de egy ilyen fura hosszúkás rész, és még bemelegítés közben se látom, hogy hol tudok majd beállni a zónába. Kezd aggasztani a dolog, de szerencsére fél órát terveztem hagyni a beállásra, annyi idő alatt csak sikerül. Hát tetemes részét fel is használtam, jó nagy sort kellett kiállni, hogy kijussak a területről, és utána is csak folytam tovább a tömeggel, nem láttam semmit. Aztán természetesen meglettek a bejáratok, nagy örömömre még wc-t is találtam, így még egyszer el tudtam menni.

Nagyon jó érzés volt ott állni a rajtban miközben még épp csak kelt fel a Nap, gyönyörűek a színek, tökéletesen tiszta ég, kellemes hőmérséklet, és körülöttem a sok-sok ezer futó. A 3:15-3:30-as zónába osztottak, a legelején állnak a 3:15-ös iramfutók, én is szépen előrementem a szalagig. Minden tökéletes, pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Hallok a távolból egy pukkanást, ez lesz az, mindjárt kezdődik a kaland! Már a rajt alatt kimagasló szintű szurkolást kapunk, tiszta libabőr az egész, nem is sikerül fókuszba kerülnöm, átadom magam az élménynek. Aztán szép lassan csendesedik, csak a lépések hangja marad, és konstatálom is, hogy az első kilométer lassú lett, úgy 10 másodperc hátrányba kerülök, ideje elkezdenem odafigyelni. Felveszem az első három kilométerre tervezett 4:35-ös tempót gond nélkül, de amin csodálkozok, hogy a 3:15-ös iramfutókhoz egy centit sem közeledek, sőt, mintha kicsit nőtt is volna a távolság. Nagyon gyorsan jönnek a kilométerek, a pálya elképesztően jó, az első három kilométeren egy aluljáró jelentette az egyetlen változatosságot, amúgy nyílegyenes széles út. A negyedik kilométertől terv szerint 4:33-as tempóban folytatom, jól megy nagyon, gyakorlatilag alig lélegzem, érzésre bőven elég könnyű a tempó. Jön az első kanyar rá a hídra, átfutunk a folyó felett, és itt kicsit érezni kezdem az iramfutók közelségének kényelmetlenségét, elég nagy a tömeg, nagyon oda kell figyelni fordulások közben. Érzésre olyan, mintha egyik kanyar jönne a másik után, de a valóságban közben a kilométerek is nagyon gyűlnek, és már ennem is kell az első zselét 7 kilométernél. Utána a frissítőpontnál is baromira figyelni kell, de sikerül különösebb probléma nélkül abszolválni.

Előzetesen elég sokszor átgondoltam a taktikát, mert nagyon bizonytalan voltam azt illetően, hogy milyen célidőt próbáljak meg. Érzésre és a számok szerint is irtó jó formában voltam a verseny előtt, azt gondoltam, hogy a 3:15-ös időnek kényelmesen jönnie kell, de inkább olyan 3:12 körülit tartottam egy reális célnak. A 3:15-höz 4:37-es tempó kell, de én még egy 4:30-as tempót se tartottam elképzelhetetlennek, de az meg már 3:10-es idő, ami kicsit ijesztő volt. Nem akartam túl kényelmesen lefutni ezt a versenyt, de egy nagy fejreállástól is eléggé tartottam, szóval azt találtam ki, hogy több forgatókönyvvel készülök, amiknek közös az eleje, és menet közben dönthetek, hogy melyik úton megyek tovább. A teljesen közös szakasz az első 3 kilométer volt 4:35-ös tempóval, itt lehetett volna átállni 3:15-ön kívüli célra, ha nagyon rosszul megy (például felszalad a pulzusom 160-ra), ha pedig nem érzem elég jónak, akkor tovább tartani a 4:35-öt, és kis lassulással még épp meglesz a 3:15. Ha elképesztően jól megy, akkor pedig a gyorsabb verziókra lehet átállni, amihez első lépésként minimálisan emelek a tempón 4:33-ra. Az elején még az elképesztően jónál is jobbnak gondoltam, de szándékosan nem volt gyorsabb opció az elejére, úgy gondoltam, hogy ennyire korán csak a nagyon rossz verzió tud egyértelműen kiderülni, a jók között nem lehet pontosan választani. A következő választási pontot 10k-ra tettem, de még ez is a verseny nagyon korai szakaszában van, ezért itt is legnagyobb súllyal a pulzust akartam figyelembe venni. 160 alatt minden oké, elvileg még a 160-161 is rendben, de fölötte már problémás lehet.

Szóval épp a tizedik kilométerben vagyok, átváltok a nézeten, hogy ellenőrizzem a pulzust, és valami 17x-et mutat! Mi van??? Gyorsan próbálok megnyugodni, és logikusan gondolkodni, hiszen egészen biztosan fals az érték, ha ennyi lenne, teljesen másképp érezném magam. Meghúzom a szíjat, hogy sokkal szorosabb legyen, időnként ránézek, és kezd is lemenni, 161-162 körülre, de így nem tudok megbízni benne, ki tudja mi a valóság? Na jó, össze kell szednem magam, eddig teljesen jól ment minden, mehet a kis gyorsítás 4:30-ra. 22:59 és 22:44 volt az első két 5k, így a tizes 45:43, ami teljesen rendben van, megfelel a tervnek. Itt még kamerázgattam, és nem sikerült felvenni a tempót, jó, mondjuk csak 2 másodperccel maradtam el, de úgy gondoltam jobb lesz, ha inkább teljesen ráfókuszálok a futásra. Valahol 11 kilométer után készítettem az utolsó videót, amikor épp megelőztem a 3:15-ös iramfutókat. Innen megint felgyorsult a kilométerek fogyása, 14-nél megettem a második zselét, bekaptam egy sótablettát és ittam is rá a frissítőponton, minden remekül működött. A tempót itt már nem akartam görcsösen tartani, ha volt egy 1-2 másodperccel lassabb, elfogadtam, nem próbáltam behozni, nehogy túltoljam. Igazából annyira befókuszáltam, hogy alig emlékszem valamire, hirtelen el is jött a 20. kilométer, ahol meg kellett ennem a harmadik zselét. 22:35, 22:34 ez a két 5k, tökéletesen egyenletes, 45:09-es 10k, nem görcsöltem rá, és ez így teljesen jó is volt, mert azért ezt már nem éreztem szuper könnyűnek, de még mindig sokkal könnyebb volt, mint például a szimulációs edzésen, szóval nem aggódtam, simán lehet még rosszabb a helyzet, fogom tudni kezelni.

Hasonló fókuszban repültek el a következő kilométerek is, de kicsit sűrűbben kezdtek benne maradni 2-3 másodpercek. Aztán egyre többször szembe sütött a már egész magasan járó Nap, és kifutottunk valami autóútra, ahol kezdtem kényelmetlenül érezni magam, nem esett jól a Napon futni. A 25. kilométer 4:36 lett, az 5k így csak 22:43, ami azért jóval lassabb, és gyorsan úgy is döntöttem, hogy elengedem a 4:30-as tempót, próbálok inkább a 4:33-ra ráállni. Nem akartam semmit erőltetni, és egyre rosszabbul is éreztem magam a napos részeken, már kifejezetten melegnek találtam, de amikor árnyékban voltunk, az kellemes hideg volt, ami mindig kicsit helyretett. Eljött a 27. kilométer, a negyedik zselé ideje, meg is ettem, ittam is rá, de sajnos pár száz méteren belül elkezdett szúrni tőle az oldalam. Emiatt újabb terv módosítás, legyen csak 4:40 a tempó, azzal még mindig kényelmesen 3:15-ön belül célba tudok érni. Ez abszolút működőképesnek tűnt, de nem bírtam abbahagyni az agyalást, és azt gondoltam ki, hogy biztos keveset ittam a zselékre, azért szúr be az oldalam, úgyhogy akkor majd a következő ponton iszok még. Épp a 30. kilométer előtt jött el a frissítőpont, ahol meg is álltam, hogy rendesen tudjak inni, és lehúztam vagy 3 pohár vizet. Ezzel persze sok idő elment, 5 perces lett ez a kilométer, az 5k 23:34, a 10k 46:17, azaz itt több, mint egy percet eldobtam ahhoz képest, ahogy ennek a tizesnek nekiindultam.

Ezzel még semmi baj nem lett volna, bőven belefér, és meg is éri, ha ezzel sikerült stabilizálni a helyzetet. De sajnos ennek a szöges ellentéte derül ki a következő kilométeren, amit csak rettenetes fájdalmak árán tudtam 4:44-re megfutni: az eddigi jobb oldali, még elviselhető szúrás mellé a bal oldalamba úgy hasított bele a fájdalom, hogy azt hittem bepisilek. Nem is bírtam sokáig, egy bokros részen félreálltam, pisiltem gyorsan egyet, és próbáltam hányni is. Utóbbi sajnos nem sikerült, így ahogy megpróbáltam felvenni a tempót, újra rettenetesen fájni kezdett. Egy újabb kilométernyi szenvedés után megint megálltam és próbáltam megszabadulni a szörnytől a gyomromban, de magától nem akart kijönni, csak öklendeztem, annyira meg nem vágytam rá, hogy lenyúljak. Elég sok idő eltelt, nem láttam már értelmét tovább próbálkozni ezzel, futni kezdtem, de már csak épp annyira, hogy ne fájjon. Kicsivel 5 perces tempó alatt találtam meg azt a pontot, ahol elmúlt a fájdalom, így beálltam erre. Ezen a tempón egyáltalán nem fájt, és valószínűleg viszonylag kis fájdalommal tudtam volna olyan 4:50-es tempót, de összesen 3 és fél percnyi állás után már nem láttam értelmét legfeljebb másfél percnyi célidőért végigszenvedni. Na innentől viszont elég élénk emlékeim vannak, hihetetlen mennyire le tud lassulni az idő, ha szenved az ember. Ugyanakkor így viszont nagyon jól emlékszem, hogy 30 után micsoda szurkolást kaptunk! 5 kilométeren át végig mindkét oldalon tömött sorban álltak az emberek, a Plaza de España-n leírt kör pedig valami elképesztő volt! A szurkolók nem voltak kordonok mögé szorítva, és az eddigiekhez képest csak egy keskeny sávot hagytak a futóknak, úgy bíztattak minket centikről, mintha kb. a világ legmenőbb tettét vinnénk épp véghez, és bakker, itt el is hittem, hogy hatalmas királyok vagyunk! :) A megállásos 5k 27:10 alatt lett meg, utána stabli tempóra beállva 24:50 az utolsó 5k, a 10k így összesen 52:00, borzalom :)

Természetesen a 30. kilométernél elkövetett vedelésem után meg se fordult a fejemben, hogy a verseny hátralévő részén bármit is frissítsek, így viszont 40 körül már annyira szomjas voltam, hogy azt hittem rögtön meghalok. Ittam is egy kortyot egy frissítőponton, azért már tényleg meleg volt, és csak eltelt majdnem egy óra, ami alatt valószínűleg vagy egy liter vizet kiizzadtam. Az utolsó kilométerek gyönyörű helyeken vezettek át, több ismerős is volt a korábbi napok városnézéseiből, ilyen szempontból ez a maraton verhetetlen, valami fantasztikus ez a város, és akármennyire nem esik jól már futni, azért imádtam minden egyes percét az itt töltött időnek. Az utolsó száz méterek sem telnek el események nélkül, többen megállnak a 42. kilométert jelző kapunál, mintha célbaértek volna, kettőjüknek szólok is, hogy ez még nem a vége, még kétszáz méter visszavan, fussatok tovább! Na igen, ilyenkor már nehéz a célkaput is megkülönböztetni a többitől. Kicsit rágyorsítok a végére, de igazából csak az érdekel, hogy képes vagyok-e rá, vagy teljesen kinulláztam magam? Vegyesek az érzések, simán ment a 4:30, de nem tűnt úgy, hogy sokáig fenn is tudnám tartani. Valami 3:2x van a célkapun, megállítom az órám, az 3:20:05-öt mutat, és bár a célbafutáskor még nem ünnepeltem, pár másodperc múlva már nagyon is. Akárhogyis, csak lefutottam egy maratont, csak PB lett, csak egy fantasztikus városban vagyok, csak süt a Nap, a rohadt életbe, nincs min szomorkodni! Viszont még mindig nagyon szomjas voltam, a nagy örömködés közben a túlélés érdekében rögtön megittam egyben 1,5 liter folyadékot :)

Verdikt

Ez még csak a hatodik maratonim volt, amiből az első három nagyon jó élmény volt, mindegyik egyéni legjobb lett, és mindig azt éreztem, hogy egyre jobban megy ez a táv. Aztán jött a hatalmas pofon Bécsben, majd fél évnyi kőkemény célzott munka után egy újabb Budapesten. Ezek után akármilyen szarul is néz ki az 1:36-os első félmaratonra egy 1:44-es második, végre sikerült PB-t futnom, szóval elindult ez a dolog valamerre. Az összidő hivatalosan 3:20:00 lett, ami 6 perccel és 52 másodperccel jobb a 2021-ben futott eddigi csúcsomnál, azért ez elég masszív javulás akkor is, ha ennél jóval nagyobbra számítottam. Mostanra már három hét telt el a verseny óta, de ezóta se tudtam pontosan megfejteni, hogy miért így alakult? Ha más futotta volna, és csak a kilométerek idejeit nézném, egyértelműen azt mondanám, hogy simán el lett futva, ez egy klasszikus falnak szaladás volt. De én annyira másként éltem meg! Nagyon könnyűnek éreztem a futást, csak a korábbi PB-mnél éreztem még ennél is könnyebbnek, és a pulzusadatok is pontosan ezt mutatják. Kicsit magasabb volt most a pulzusom, mint 2021-ben, viszont egészen 30-ig határozottan alacsonyabb, mint 2018-ban, így azt gondolom, hogy ez nem egy elfutás volt, a 2018-as 4,89%-osnál kisebb kellett volna legyen a lassulás a második felére. Sőt, mivel a pulzus inkább a 2021-eshez volt közel, a lassulásnak is az akkori 0,78%-hoz kéne inkább közel esnie. Még a 2018-as lassulással is 3:16 lett volna a vége, a kettő között félúton már 3:14, szóval a 3:15-nek ezzel a kezdéssel is simán ki kellett volna jönnie. Akárhogy is nézem, nem találok kivetnivalót a kezdő tempóban, mind az edzések alapján, mind a két legutóbbi félmaratoni ideje, mind a versenyen rögzített pulzusadatok alapján teljesen reális volt az elképzelés.

Felmerül viszont akkor az örök kérdés, mégis min ment el a dolog? Ami biztos: a reggeli bezabálás majoznézes krumpliból nem segített... A frissítés egy érdekes kérdés, egyrészt van egy olyan érzésem, hogy sok ennyi zselé, másrészt viszont 2021-ben 6 kilométerenként ettem egyet, és működött. Valószínűleg a brutál reggeli töméssel együtt lett sok, talán ez a legvalószínűbb, és nem érdemes kevesebbel zselével próbálkozni, de a reggelit minimalizálni kell. A folyadék is inkább kevés lehetett, persze a 30-nál hirtelen felindulásból elkövetett vedelésnél bármilyen megoldás jobb lett volna. Ennyire kevés maratoni futás után még nyilván nem lehet elég tapasztalatom ebben, és biztosan tudom jobban is csinálni és biztosan sikerülne is előbb utóbb, de most már el kell döntenem, hogy akarom-e ezt egyáltalán? Fél évig dolgozni valamiért, hogy aztán egy rossz döntés a verseny előtt, vagy közben, vagy akár csak egy rossz nap, esetleg egy roszkor érkező betegség az egészet kukázza, ez egyszerűen túl nagy stressz nekem. Nyilván nem kukázza a felkészülést, mert az beépül, arra lehet építeni a következőt, de meddig lehet ilyen fél éves felkészüléseket csinálni úgy, hogy nem jön ki a végén az az eredmény, aminek ki kéne? Mert bár tényleg nagyon örülök ennek a masszív PB-nek, de volt két nagyon rossz maratonom, ez is sokkal elmaradt a várakozásaimtól, és közben eltelt másfél év! Persze épp ez a varázsa ennek a távnak, ebben tényleg van kihívás, de jelenleg nekem valami sokkal kézzelfoghatóbb, és gyakoribb visszajelzésre van szükségem. Most nem egy újabb maratoni felkészülésbe fogok belefogni, 5-10k-s távokra szeretnék rámenni. Nincs még konkrét cél, és azt sem tudom mikor térek vissza majd a maratoni távra való készülésre, lehet, hogy már ősszel, de az is lehet, hogy soha. Maratont persze biztosan fogok még futni, és igazából attól még, hogy nem arra készülök specifikusan, ha a rövidebb távokon folyamatosan javulok, a maraton is jobban fog menni, és simán elképzelhető, hogy már Bécsben tovább tudok javítani az időn, hiszen most szerintem sok maradt benne. Remélem nincs túl negatív kicsengése a beszámolónak, alapvetően nagyon elégedett vagyok a versennyel és az iránnyal is, csak én így működöm, ami jó volt, azon szerintem nincs értelme sokat filózni, a hibákból lehet leginkább tanulni. Hajrá!

Év	Első félmaraton	Második félmaraton	Lassulás	Lassulás %
2017 Maratonfüred	1:51:27	1:58:34	7:07	6,39%
2018 Maratonfüred	1:43:14	1:48:17	5:03	4,89%
2021 Budapest	1:43:02	1:43:50	0:48	0,78%
2023 Bécs	1:53:02	2:16:06	23:04	20,41%
2023_2 Budapest	1:39:30	2:00:07	20:37	20,72%
2024 Sevilla	1:35:47	1:44:13	8:26	8,80%