Fehérvár Futófesztivál 7k

Székesfehérvár óvárosában, kedves kis kávézók között futok, miközben sétálgató és a teraszokon üldögélő emberek szurkolnak, bíztatnak. Ez az idilli kép persze csak az álmaimban létezik, a valóságban iszonyatos stresszben vagyok az előzmények és a körülöttem lévő lassú tömeg miatt, de ne szaladjunk ennyire előre...

Erre a versenyre nagyon rákészültem, egyfajta félidei felmérésnek szántam az októberi 10k-ra való készülésem közben. Ennek megfelelően az utóbbi sok héten keresztül az intenzív, gyorsító edzések voltak túlsúlyban, hogy csúcsformába kerüljek, majd a verseny hetében már csak kevés, laza futás maradt, hogy a lehető legpihentebb legyek. Az edzések nehezek voltak, de látszottak az eredmények: egy héttel a verseny előtt már képes voltam tempóedzésen 4:03-as átlagra 5 kilométeren, azaz anaerob-küszöb alatt, versenyterhelésnél jóval kisebb intenzítással ment ez a tempó, emiatt meglehetősen optimistán mentem a versenyre. Egész nap borús idő volt, a szokásos nyári kánikula helyett egy kicsit hűvösebb maradt az idő, bár az odafele úton már teljes erővel sütött a Nap, szóval azért így is 26 fok fölött volt a hőmérséklet, de ennél jobbat nem igen remélhettem. A bemelegítés kezdetéig minden jól alakult, sikerült időben megérkeznem, és viszonylag egyszerűen leparkolnom, a helyszín szuper (Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ), mosdó, öltöző, minden van, a szpíker folyamatosan csinálja a hangulatot, még egy Baji Balázs interjú is meghallgathattam, szóval remekül telt az idő. Minden cuccom a kocsiban hagytam, csak egy gélt vittem magammal, amit a rajt előtt szándékoztam megenni. Elkezdtem bemelegíteni a rekortánon, és ekkor jött az első rossz jel: érzem a combjaimat. Hát ez meg mi? Próbálom kitalálni, hogy mitől lehet, aztán eszembe jutnak a tegnapi átmozgatás során elkövetett repülők. Mivel a héten alig futottam, meglehetősen pihent voltam, a repülőkön eléggé elszabadultam, vittek a lábaim, én meg élveztem, és hagytam. Sőt, direkt úgy pörgettem, hogy 3 percen belüli csúcstempót lássak az órámon, na hát ez jó nagy baromság volt...

Na mindegy, talán nem fog ez gondot okozni. Feltámadt viszont a szél, ez viszont már probléma, főleg, hogy a Nap is ezerrel süt, azért csak nem kímél az időjárás, jól fel is megy a pulzusom. A rekortánon csinálom a bemelegítést, jóval arrébb van a rajt, nem hallom a szpíkert, de gondolom biztos észreveszem majd, amikor a félmaratonisták elrajtolnak, akkor még futok egy kört, és megyek. Tellik az idő, nem láttam semmit, de most már biztos elmentek, 18:00-kor volt a rajtjuk. Az enyém 18:15-kor, jó lenne megtudni mennyi is az idő. Jé, ott egy óra a falon, aszondja' hogy 18:12:40, a büdös francba! Azonnal elkezdek a mosdó felé rohanni, hogy tudjak inni a gélre, és még pisilni is kéne, de az már lehet nem fér bele, közben leállítom az órámon a mérést, és látom az időt: 18:06 van még csak, rosszul járt az a rohadt óra. Oké, eddig is magas volt a pulzusom, most már infarktus közeli tempóban ver a szívem, ömlik rólam a víz, le kell nyugodnom. Végülis van idő mindenre, a fejemre meg hideg vizet engedek, kell a hűtés, mindenféle értelemben. :) Odakocogok a rajthoz, előremegyek, próbálok valami jónak tűnő helyre állni.

Itt legalább hárman rossz helyen vagyunk (kék és piros rajtszámok)

AC/DC kezd el üvölteni a hangfalakból, nagyon érzem, mennék már :) Visszaszámlálás 10-től, aztán nekilódulunk, egy nagyobb csapat marad elöl együtt, és bár jó lenne tartani a tempójukat, nyilván nem menne végig, szépen le kell lassítsak a tervre. Mintegy 400 méter után sikerül felvennem a tempót, meg is előztek páran, de ez nem baj, nem itt dől el a verseny. Vagyis de, ha elfutom, akkor megszívtam :) Kezdek megnyugodni, nem szeretem a rajtokat, mindig nehéz ellenállni a kísértésnek, és csak a saját tempó beállításával foglalkozni, ráadásul általában a többiek is ugyanígy vannak, kell úgy 500-600 méter, mire mindenki lenyugszik, és elül a káosz. Tetszik a tempó, 1-2 kilométert kéne még így futni, aztán meglátom hogy alakul a pulzus, és aszerint döntök, hogy van-e lehetőségem még gyorsítani. Egy fura jelenet szakítja meg a gondolataimat: az élről kiállnak, megfordulnak, és visszafelé futnak. Hát ez meg mi volt? Az egyik visszaforduló Balázs Levente, mögöttem valaki mondja is, hogy elrontották, a 14 kilométeren kellett volna induljanak. Hamarosan ráeszmélek, hogy 7-es és a 14-es távnak egyszerre van a rajt, ha ők elrontották, akkor én se valószínű, hogy jó helyen vagyok! Gyorsan meg is kérdezem, hogy mégis milyen távon futunk most, mire jön a válasz, hogy a félmaratonon. Hát ilyen nincs, ezt nem hiszem el, megfordulok, elindulok vissza a mezőnnyel szemben, még egy rendezőtől is próbálok megerősítést kapni, de neki fogalma sincs semmiről. Aztán elfogy a mezőny, és én persze nem tudom honnan jöttünk, de szerencsére rendőrök csinálták a biztosítást, és ők segítettek a helyes irányba tartani. Ráfordulok a "rajtegyenesre", ott áll a mezőny a rajtban, Balázs Leventéék már visszaértek, váltunk pár szót, Csonti jót derül a sztorin, aztán kezdődik újra a visszaszámlálás. (A 14-es távon végül Levente lett a második Csonti mögött.)

Második rajt, fotó: Kasza Norbert

Itt már jó helyen :)

A rajtig csökken 150-re a pulzusom, ami persze 200 méter múlva már anaerob küszöb fölött is van. Ez a plusz rajt nem egy ideális bemelegítés, kb. 800 métert futottam versenytempóban, aztán visszafelé is eléggé siettem, ennek tuti meg lesz még a böjtje. Ennek ellenére az első kilométer végére eléggé nyugodt állapotban érkezek, a tempó a tervnek megfelelő, a pulzussal meg nem foglalkozok, nyilván baromi magas.

Az első fotónál szoktam mosolyogni, most nem volt kedvem

Megint szemben futok a félmaratoni mezőnnyel, de most mindenki a helyén van, egy oda-vissza szakasznál járunk. Az előttem futó lány mintha lassulni kezdene, kiállok mögüle, és jó darabig egymás mellett futunk, mire megelőzöm. Nem próbált jönni velem, egyre kevésbé hallom a hangját, miközben a következő versenyzőhöz is közeledni kezdek, majd egy darabig mögötte futok. Alig vagyunk túl a második kilométeren, amikor belefutunk a félmaratoni mezőny végébe. Nagy hiba volt a szervezők részéről ilyen kis különbséggel elrajtoltatni minket, még az eredetileg 15 perces különbség is elég kicsi lett volna, akkor is utolérjük a végét, de akkor nekem csak az első körükben 6:25-nél lassabb tempójúakat kellett volna megelőznöm, így meg 5:17-es tempóig mindenkit. Az eredménylista szerint így kb. 128 versenyzőt előztem, míg 15 perces különbségnél 23-at kellett volna, nem elhanyagolható a különbség. A Strava Flybyon is elég jól látszik a probléma, a bőven 6 percen belül futókat is mind megelőztem. A következő visszafordítónál már komolyan meg is szenvedünk a tömeggel, mivel egymás mellett hárman próbálnak meg ott befordulni, hatalmasat kell kerülnünk, hogy a visszafordulás közben megelőzzük őket. Ettől persze teljesen kiesünk a ritmusból, az előttem lévő nem is tudja felvenni a korábbi tempót, úgyhogy inkább megelőzöm.

Képről talán nem úgy tűnik, de a nagy tempókülönbség és a helyenként szűk pálya miatt itt hatalmas a tömeg

Székesfehérvár óvárosában, kedves kis kávézók között futok, miközben sétálgató és a teraszokon üldögélő emberek szurkolnak, bíztatnak, de a szenvedés itt kezd a tetőfokára hágni. A teljes figyelmemet az köti le, hogy az össze-vissza bolyongó járókelők, és az őket kerülgető félmaratonisták egyikével se ütközzek össze, ami ilyen tempókülönbség mellett nem egyszerű. Semmit sem érzékelek a körülöttünk lévő világból, teljesen beszűkült a látóterem arra a néhány méterre, ahol a következő tizedmásodpercekben át kell jutnom. Kezd nagyon elegem lenni, de amíg ki nem érünk a belvárosi részből, addig gondolkodni sincs kapacításom. Amint újra egy széles, egyenes úton futok, visszelőz a srác, ráadásul ahogy ránézek, hogy felmérjem az állapotát, azt látom rajta, hogy teljesen könnyedén fut, mintha csak most rajtoltunk volna. A motivációm utolsó cseppecskéit is teljesen elveszítem, értelmetlennek látom, hogy tovább erőltessem ezt a versenyt. Szó sincs persze kiállásról, de hogy itt most jó időeredményt érjek el, és azért még a hátralévő 2,5 kilométeren ezt a rettenetes intenzítást tartsam, azt elengedem. Épp annyit lassítok csak, hogy a maradék táv már ne legyen annyira szenvedős, és az eddig stabilan 180 feletti pulzusom szép lassan vissza is esik 175-ig. A pálya egyébként itt már nagyrészt egyenesekből áll, így a tömeggel sincs többé gondom, saját sávban tudok futni. Az utolsó kilométer kezdetére tudtam valamennyire kijönni a gödörből, egyre inkább azon gondolkodom, hogy csak fel kéne gyorsítani, és végül 300 méterrel a cél előtt tempót váltok, 3:40 körüli tempóban futom le a maradékot. A célnál még utoljára jól felhúzom magam, több kapu is van, egyáltalán nem egyértelmű, hogy melyik is a cél, meddig kéne futni? Viszont nagyon szurkolnak valakinek mögöttem, aki közel van, most már nem hagyhatom, hogy megelőzzön, addig nyomom neki, amíg falnak nem megyek :) Igazából csak arra figyeltem, hogy ne fussak tovább a félmaratonosokkal, így kizárásos alapon sikerült jó helyre jutnom, de csak akkor lettem biztos benne, amikor már adták az érmet. A szervezőknek nyilván egyértelmű, hogy hova kéne befussunk, de jó lenne, ha megpróbálnának egy totális oxigénhiányos állapotban, maxon futó ember fejével gondolkodni, ehhez némi segítség: olyankor semmi sem egyértelmű...

Azt hiszem, ez a kép mindent elmond

A helyszínen kinyomtatott eredménylistán még 12. voltam, másnapra már csak 14., az időmérés se volt a helyzet magaslatán, de mindegy is, a top10-be itt ma nem valószínű, hogy be tudtam volna kerülni. A hivatalos mérés szerint 4:12-es átlagot futottam, ez jelentősen elmarad a 4 perces tervtől, de még a 3 hete erdei talajon futottól is. A 4 perces tempó már bennem van ezen a távon, de még csak ideális körülmények között tudna kijönni, hűvös időben, és tökéletes mentális állapotban. Ma sajnos egyik sem volt meg, bár a meleg időt talán le tudtam volna győzni, és iszonyat magas átlagpulzussal végigtolni, de a "plusz bemelegítés", azaz a másfél kilométernyi versenytempóban futás valószínűleg már túl sokat kivett belőlem fizikailag. Viszont amivel igazán sokat vesztettem az az volt, hogy nem bírtam fejben, nem érdekelt már az egész, feladtam, és lazítottam a tempón. Egy célversenybe ilyen nem fog beleférni, akármilyen előzmények is legyenek, erősebbnek kell lennem mentálisan, csak a menet közben felmerülő problémák kezelésével szabad foglalkoznom, nem rágódhatok máson. Nem gondoltam volna, hogy ennyire durvák ezek a rövid távok, hogy ennyire keménynek kell fejben lenni, azt hittem ilyen szempontból az ultrák nehezek, hát pedig ez talán méginkább, mert itt nincs idő kezelni a problémát.

Ahol kevés volt a kedv, ott a pulzus is lecsökkent

A futás Strava-n: https://www.strava.com/activities/1687600751

Kövess Facebookon is! https://www.facebook.com/gaboruton/