Szenior Fedettpályás Országos Bajnokság 2025.

Évek óta szeretnék már elindulni ezen a versenyen, de eddig valahogy sose jött össze, vagy pont utazással esett egybe, vagy lebetegedtem, most viszont semmi sem gördített akadályt első fedettpályás futásom elé.

Folyamatosan azt mondogatom, hogy már az 5000 méter a távom, erre készülök, de ahogy lenni szokott, a teljes igazság ennél azért bonyolultabb. Elsőként az fogalmazódott meg bennem, hogy nem akarok többé maratoni távra készülni. Túl nagy stresszt jelent nekem, hogy fél évnyi kőkemény edzésmunka után egyetlen lövésem legyen a versenyen, és ha sikerül, ha nem, a következő lehetőségre újabb fél évet várni kell. Van akiből ez a fajta nyomás pont, hogy jobb eredményt tud kihozni, nekem viszont van elég stressz az életem többi területén, nem hiányzik még a hobbimba is. Aztán persze felmerült a kérdés, hogy ha nem maraton, akkor mi legyen, de igazából egy ideje már ez sem volt valódi kérdés, kétségtelenül a pályaversenyek után voltam mindig a legelégedettebb. Nem feltétlenül azokat élvezem a legjobban, sőt, az utcai tömegversenyektől a terepultrákon át az Ultrabalatonig szinte minden nagyobb élvezeti értékkel bír számomra, de ha azt nézem, hogy mikor tudom magamból a maximumot kihozni, mire érdemes teljesítmény szempontjából, azaz felkészülésileg koncentrálnom, az egyértelműen a pálya. Másrészről ott van lehetőségem korosztályosan versenyezni, ami a negyvenes éveim közepén jóval objektívebb képet ad az elért formámról, mintha erejük teljében lévő tinikkel hasonlítanám össze magam. Így viszont talán furcsa lehet, hogy miért az elég hosszú, 5000 méteres távra esett a választásom, amikor eddig azon sose indultam pályán, és az attól nagyon messze eső 800m-en indulok rendszeresen? Két oka is van: az egyik, hogy így is nagy a váltás távban, de talán még nem akkora, hogy folyamatosan lesérüljek, a másik pedig, hogy eleve "felülről" akarom megközelíteni a felkészülést. Szóval így állhatott elő az a helyzet, hogy egész télen egy 5k-s utcai futóversenyre készültem, és utána mindössze 2 hétnyi pörgetéssel később már ott állok a BOK csarnokban, életemben először fedettpályán. Ránézésre elég ijesztő a rövid pálya, nagyon élesnek tűnik a kanyar íve az egyes pályán, és a dőlés is brutálisnak hat. Hasznos lett volna a verseny előtt kipróbálni, hogy milyen rajta futni, de inkább a zavartalan bemelegítést választottam, és kint csináltam meg.

800 m

A rajhoz két sorban állítottak fel minket, vagy 10-en voltunk, ami elég nagy megrökönyödést váltott ki a gyorsabb futókból, és hát igazuk is volt, 1-2 méter hátrányból rajtolni, meg ekkora tömegben kakaskodni, azért nem mindegy... Én a négyes, legfelső pályára kerültem, és a rajt után maradtam is ott, nem akartam akadályozni a gyorsabbakat. Kicsit túlzásba is vittem az előzékenységet, nem csak hogy teljesen utolsó helyen érkeztem az első egyenesre, hanem még le is voltam szakadva. Elkezdtem gyorsan szedni a lábaimat, felvettem a tervezett tempómat, és így hamar megtörtént a felzárkózás, mire véget ért az első kör. Nem akartam már előzésbe kezdeni, mert kevés volt vissza az egyenesből, de annyira lassú volt a tempó, hogy kénytelen voltam a kanyarban megcsinálni. Sajnos a következő előzéssel pontosan ugyanígy jártam, de szerencsére annyira pörög egy 800-as verseny, hogy nincs ideje az embernek idegeskedni rajta. Kicsit nehéznek éreztem tartani a tempót, mintha szétesne a mozgásom, de azért ez nem túl nagy meglepetés, soha nem futok ilyen gyorsan, ezen rendesen dolgozni kellene. A kanyarban valahogy nem volt hangulatom hajrába kezdeni, helyezések szempontjából nem is volt rá szükség, az egyenesben kicsit próbáltam, de nem mondanám túl erőteljesnek, pedig a lábaim szerintem nem savasodtak még le teljesen, meg lehetett volna jobban küldeni. Érdekes élmény volt a rövid pálya, viszont úgy tűnik teljesen alaptalanul féltem tőle. Élesben semmiféle problémát nem okozott rajta futni, persze a szöges cipő ehhez elengedhetetlen, de nyilván lassítanak ezek az éles kanyarok, és az előzések is sokkal komplikáltabbak kanyarban, közben feljebb kell lépni, aztán meg meredeken le, ez azért sokat kivesz az emberből. Ennek fényében kész csoda, hogy 6 másodperccel jobbat futottam az eddigi legjobb szabadtéri időmnél, szóval ezen érdemes dolgozni, van ebben még rendesen!

3000 m

A 800 méteren nagyon jónak éreztem a szöges cipőben futást, nem okozott semmilyen diszkomfortot az izmaimban, ezért úgy döntöttem, hogy a 3000-et is abban futom. Viszont zokniban nagyon szűknek éreztem, az utolsó pillanatban végül levettem, itt az ideje kipróbálni mezítláb. Ezen a napon a 800 méter volt nekem a fontos, és mivel ott brutál egyéni csúcsot futottam, amivel megszereztem első bajnoki ezüst érmemet is, már nem kellett izgulnom semmin. A többiek folyamatosan azon pörögtek, hogy 6-an neveztünk elvileg M40-es kategóriában, egy srác ebből nem áll rajthoz, valaki el se jött, szóval elvileg 4-en vagyunk. Én igazából rá se néztem a nevezésekre, ahogy a 800-nál se, ott is csak azzal foglalkoztam, hogy jó időt fussak, aztán a helyezés meg majd kiderül. Annyira nem izgultam, hogy megint tök utolsó helyen bóklásztam a rajt után, de itt ráadásul a kezdőtempót elég erősnek is találtam, elkezdtem lassan leszakadni, hosszú a verseny, szerintem lesz itt még megborulás. 11 perc körüli futás volt az elképzelésem, ehhez 3:40/k tempó, és 44 másodperces körök tartoztak a bemelegítés közbeni matekolásom szerint. A kijelzőn látottak alapján még a lassításom ellenére is gyorsabbak voltak az első körök, de valahogy nem érzem túl erősnek, azért próbálok óvatos lenni. Pár eseménytelen kör után megállt a leszakadásom, majd lassan felzárkózásba váltott. A ötödik kör végét 3:34-nél nyomom meg az órán, hát elég ijesztő a dolog, de egyelőre jól érzem magam. 1200 méternél előzök először, természetesen kanyarban, máshol nem is esne jól. Mivel róla tudom, hogy kategóriában ellenfelem, elvileg ezzel feljöttem a dobogóra, és úgy érzem, ezt meg is kell tudnom tartani. Előztem még másokat is, de valószínűleg nem kategóriámból, szerencsére ezek az események lefoglalták az agyamat, így egész jól eltelt a második kilométer is. Itt viszont már elfelejtettem nyomni az órát, így nincs pontos adatom, de érzésre a 3:40-3:42/k tempót tudtam tartani.

Ekkor viszont elkezdődött a pokoljárás, rendkívül nehézzé vált futás. A csarnokban nagyon meleg van, ami 800-on ugye nem jött ki, itt viszont már kezdtem érezni, de talán a levegőminőség még jobban kínzott, a légzésem nagyon nehézkessé vált, és közben azért a lábaim is kezdtek durván betonosodni. Hogy ebből mennyi köszönhető a 800-nak azt nem tudom, de mindegy is, mert a levegőhiány a fő oka annak, hogy nem tudok gyorsabban haladni. Az utolsó 4 kör rendkívül nehéz volt, megint folyamatosan hallottam az agyam tiltakozását, és igen közel álltam hozzá, hogy engedelmeskedjek neki. Nem tudom végül hogyan sikerült túlélnem ezeket a perceket, próbáltam pozitív dolgokra gondolni, és arra, hogy eddig nagyon jól csináltam, nem szabad eldobni! Közben az első le is körözött, ami nem nagyon segített pozitívnak maradni, pedig ezzel nagyon nem szabadna foglalkoznom, csak hát ugye volt már olyan, hogy kiálláshoz vezetett... Kicsit meg is zavarodtam , hogy hány köröm van még, mert a számlálót pont akkor állították át, amikor odaértem. Próbáltam az időből kiszámolni, na az nem ment. Amikor elvileg az utolsó köröm kezdetéhez közeledtem, pont célba ért a második, aki előtte körözött le engem, viszont emiatt a pályán előttem lévő is megállt, akit pedig éppen én köröztem volna, majdnem neki is mentem... Kiabáltak neki, hogy ne állj meg, még két kör, közben nekem meg csöngettek, a másik srácnak meg épp vége volt, szóval a verseny maradéka azzal telt, hogy azon gondolkodtam, most akkor az én versenyemnek vajon mikor is lesz vége? Igazából ez inkább szerencsés fordulat volt, mert így a gondolataim ekörül forogtak, nem a kiálláson. Még egy kicsit fel is tudtam gyorsulni az utolsó 100-ra, hajrának nem nevezném, mert kb. a verseny eleji tempót vettem fel. Épp egy kicsin múlt csak, hogy 11 percen belülre kerüljek, ennyit bőven benne is hagytam az utolsó kilométerbeli szenvedésem alatt, talán ha tudom, hogy ilyen szoros, az lehet segített volna jobban pozitívnak maradni, és akár meg is csinálni. De ez igazából mindegy, a sevillai fiaskó után csak arra volt szükségem, hogy fejben erősebb legyek, és most sokkal erősebb voltam! Sokat kell még ezen a téren fejlődnöm, de haladok, és hát a befutó után le kellett ülnöm, percekig ott pihegtem, szóval azért nem egy laza futás volt. Az óra 11:02.91-nél állt meg, ezzel egy még masszívabb PB-vel szereztem szintén ezüst érmet az M40-es korosztályban.

Verdikt

Ez egy jó nap volt 🤗 Tudtam, hogy a célversenyen nem sikerült megmutatnom a valódi formám 5k-n, de azt nem éreztem, hogy 800 méteren ezzel a felkészüléssel sokat tudok javulni. Azt gondoltam, hogy ha a szabadtéri PB-met akármilyen kicsivel meg tudom javítani a rövid pályán, az már bőven jó, azzal tökéletesen elégedett lehetek. Ehhez képest brutálisan sok a 6 másodperces PB, ez a 2:26:72 már szabadtéren is jó kis idő lenne. Alighanem viszont még ebben is rengeteg van, hiszen a felkészülésben egy métert sem futottam 3:30-nál gyorsabb tempóban, úgyhogy nagyon kiváncsi vagyok meddig tudok még majd eljutni. A 3000 méterre elsősorban azért neveztem be, mert elvileg arra jóval felkészültebb vagyok, de a 800 méter után és a rövid pálya miatt itt is csak annyi volt eredetileg az elvárásom, hogy minimálisan megjavítsam a tavalyi 11:31-es PB-met, ami elvileg azért simábbnak tűnt, mint a 800-as PB. A végül teljesen tét nélküli futás viszont olyan szinten felszabadított, hogy bár sokkal kevésbé váratlanul, de valahogy mégis meglepően nagy egyéni csúcsot futottam. 28 másodperc 3000 méteren azért akárhonnan is nézzük, elég komoly ugrás. Először sikerült szenior országos bajnokságon ezüst érmet szereznem, és mindjárt két távon is! Ami viszont még fontosabb, hogy nagyon, de nagyon ritkán futok meg úgy egy versenyt, hogy azután maradéktalanul elégedett vagyok, ezen a napon viszont ez kétszer is sikerült! Nagyon remélem, hogy ez egy új korszak kezdete, ahol egy fejben teljesen ott lévő, kiegyensúlyozott, kitartó, végsőkig harcoló Gábor áll majd a rajtoknál, ha nem is mindig, de legalább az esetek nagy részében. Úgy legyen, hajrá!

Szenior Atlétikai Magyar Bajnokság 2024.

Számítottam rá, hogy a rövidebb távra való átállás miatt teljesen megváltozott edzésmunkát és a sokkal gyorsabb versenyek más terhelésést nem fogom megúszni sérülés nélkül, ami rögtön az első verseny után el is jött.

Már a szekszárdi verseny utáni levezetés közben éreztem, hogy a jobb bokámban nem stimmel valami, de teljesen őszintén szólva, ha az ember sokat fut, azért nem túl ritka eset, hogy felüti a fejét valami kis fájdalom, kellemetlenség valahol. Gyorsan pontosítanám is ezt a félreértések elkerülése végett, egyáltalán nem komoly fájdalomról beszélek, nem olyanról, ami akár csak kicsit is befolyásolná a futómozgást, lehet nem is fájdalomnak kéne hívni, sokszor csak egy rossz érzés, kis területen fáradtság, mini szúrás, ilyesmik. Ezek olyanok, amiket normál járás közben egyáltalán nem is érezni, csak futáskor, de még akkor is lehet csak bizonyos tempónál, vagy mozdulatnál. Ezek 99%-a teljesen átmeneti, következő futásra már teljesen eltűnik, így igazából foglalkozni se érdemes velük különösebben, mármint persze a random helyeken felbukkanókkal, ha rendszeresen ugyanott jelentkezik, annak már oka van. Van néhány olyan, ami napokig tart, de még ezek nagy része is csak valami átmeneti probléma, egy rossz lépés, egy kisebb túlerőltetés eredménye, ami normál edzésmunka mellett is szépen elmúlik. Pont ezért számomra lehetetlennek tűnik egy sérülés megelőzése úgy, hogy visszaveszek az edzésekből, ha érzek valamit, mert akkor kb. folyamatosan vissza kellene venni, ami tönkretesz minden edzéstervet. Utólag persze mindig nagyon okos az ember, olyankor már nagyon jól tudja, hogy mikor kellett volna visszavenni, de az első napokban én sose tudom, hogy utoljára éreztem azt a valamit, vagy olyan sérülés lesz belőle, hogy hetekig nem fogok tudni futni. Lehet más jobban érzi, én nem.

Szóval éreztem a fájdalmat a bokámban levezetés közben, de nyomtam tovább az edzéseket, nagyon fel voltam dobva az eredmény miatt. Pénteken már kezdett gyanús lenni, hogy ez most egy kicsit komolyabb probléma, már egyértelmű volt a fájdalom helye is a sarkamban. A hétvégén ezért nem futottam semmit, de sajnos hétfőn így is ugyanolyan rossz volt. Egész héten visszafogottan próbáltam futni, nem javult, a harmadik hét hétfőjén már szúró fájdalmat is éreztem, egy kilométer után abba is hagytam, két nap teljes pihenés. Csütörtökön egy laza terepes futás közben nem tűnt annyira vészesnek, de másnap reggel nem tudtam rendesen járni se, szóval itt volt a vége... A motivációm viszont így sem tört meg, mert a szekszárdi verseny után sokkal elégedettebb voltam magammal, mint maratonin az utóbbi 2 és fél évben bármikor, egyszerűen még így is simán megérte! Majdnem három hét telt el futás nélkül, és ezalatt az idő alatt sem változott meg a véleményem, ráadásul közben újra felfedeztem, hogy mennyire szeretek bringázni. Volt azért nyilván néhány nehéz pillanatom, főleg amikor le kellett mondanom betervezett kedvenc kis versenyeimet, meg mert előtte tényleg bomba formában voltam, és ezzel pár hónapot most elveszettem. Próbáltam bringázással a lehető legtöbbet megtenni, hogy az aerob edzettségemet valamennyire fenntartsam. Július elején a futáshoz való visszatérést is nagyon óvatosan kezdtem el, először csak 3 kilométer, majd 1 kilométerrel növeltem mindig a távot, és az az igazság, hogy nagyon nehéznek éreztem, hirtelen nem is értettem miért jó futni? :) Augusztus elejére már sikerült egy 70 kilométeres hetet abszolválni, így majdnem két hónap után véget ért ez is. Soha ne add fel!

A futás hiányát bringázással próbáltam némileg kompenzálni

Ahogy megfutottam ezt a 70 kilométeres hetet, már vettem is elő a versenynaptáram, ideje kitalálni, hogy mi legyen a fókusz. Négy hét van még a Szenior OB-ig, ha csodát nem is lehet tenni annyi idő alatt, de úgy éreztem, hogy lehet esélyem egy jó eredményre. Sajnos nem az 5000 méteren, arra nem éreztem esélyt, hogy a 20 percen belüli sikerüljön, a bringa akármennyire is jó volt, ennyire nem képes fenntartani az aerob edzettséget, ezzel még sajnos várnom kell. Maradtak a 800-as és az 1500 méteres távok, akkor ezekre kell gyúrni. Sikerült még egy 70 kilométeres hetet futnom, viszont a végére annyira fáradtak voltak már a lábaim, amit nagyon régen nem tapasztaltam. Jobban megnézve a Stravat kiderült, hogy ezen a két héten a futás mellett heti 100 km bringa is volt még, valószínűleg ez a kettő együtt lett kicsit sok még, el kell engednem a bringát, amíg kicsit pihentebb állapotba kerülök. Sajnos viszont a brutális hőség is kezdett már nagyon kikezdeni, és a bringa nagyon jó volt ilyen szempontból, mert az nem olyan vészes melegben, és így hogy csak a melegben nagyon nehéz futás maradt, egyre kevesebb kedvem volt hozzá, a résztávos edzéseket nm is tudtam végig csinálni. Gondoltam nem baj, ha van egy pihenő hét, de aztán a következőn még az allergiám is felbukkant, nem durván, de futás közben azért már zavart, főleg ha párás hőség volt, ilyenkor már a könnyű futások során is alig kaptam levegőt, pálya edzésre nem is mentem. A szokásos augusztus 20 utáni hőmérséklet normailizálódás is elmaradt, maradtak a 36-37 fokos napok, úgyhogy már nem foglalkoztam vele, szombaton elmentem a déli hőségben résztávozni a MAC-ra, hogy legalább egyszer fussak a frissen megérkezett szögesemben a verseny előtt. Ez a résztávozás nagyon jól ment, a cipő minden várkakozásomat felül múlta, és újra hinni kezdtem benne, hogy 800 méteren fogok tudni valami jót futni.

800 méter

A fő célom az volt, hogy legalább egy minimális PB-t (2:40,09) fussak, elég ha éppencsak hangyányival 2:40-en belüli lesz. Azt gondoltam, hogy egyértelműen bennem van, csak nem szabad elrontani egy gyors kezdéssel, ami versenykörülmények között azért nem mindig könnyű. Jól bemelegítettem, de fél órát csúszott a rajt, addig a déli tűző napon álltunk vagy 33 fokban, hát ideálisabbat is el tudok képzelni :) Viszont nem stresszeltem ezen, meggyőztem magam, hogy ezen a távon nincs jelentősége a hőségnek, ami valamennyire biztosan igaz is, ennyi idő alatt még talán nem melegszik túl a szervezet. A rajt jól sikerült, 2-es vagy 3-as pályáról indultam, hamar be tudtam sorolni az 1-esre úgy, hogy közben a gyorsak már előttem legyenek. Az élen lévő csoportban volt Simák Gergő, róla tudom mit tud, velük nem szabad elmennem. Olyan 150 méternél az egyenesben egy srác elkezdett beszélni, hogy ez lassú, fogta magát és előre állt. Hát jó mondom, ugyan nem ismerem, de valahogy biztos voltam benne, hogy nem fogja végig bírni, bár tényleg feltűnően lassú volt az élcsoport, nem távolodtak tőlünk. Én egy srác mögött futottam a második boly elején. Egész nyugisan, ment innen a következő 200 méter, talán túlságosan is, Edzőbá bekiabálta, hogy 1:21 lett. Kicsit lassú, de éreztem, hogy ennél fogok tudni gyorsabbat a második körben. El is kezdtem fokozatosan gyorsítani, a következő egyenesben megelőztem az előttem futót, picit megint gyorsítottam, bedaráltam az elején bátor kollégát is, és érdeklődéssel néztem mi történik az élbolyban, továbbra is elég közel voltak, bár valós esélyt nem láttam rá, hogy befogjam őket. Aztán 650 méternél akkora iramváltást csináltak, hogy kikerekedett a szemem rendesen, persze azért számítottam valamire, de ez tényleg durván nézett ki. Én szedtem a lábaim, ahogy csak bírtam, bár tök esélytelen volt bárkit utolérnem, de hajtottam tovább a lehető legjobb időért. Nem hittem a szememnek a célban, 2:36 körülit láttam, Edzőbá is mondja, de az nagyon durva, ezek szerint vagy 6 másodperccel gyorsabb, 1:15 körüli lett a második kör, és így 4 másodperc fölöttit javítottam a PB-men! Már ez az eredmény is elég nagy meglepetés nekem, de ami még nagyobb, hogy a lábaimban simán van egy 2-3 másodperccel jobb idő, mert ha 6 másodperccel gyorsabb második kört tudok, akkor ott az elsőben még bőven lehet bátrabban futni.

4x100 méter váltó

Az eredeti terveimhez képest bekerült a programomba még egy verseny gyakorlásképp, ha CSB-n indulnom kéne váltóban. Igazából izgatottan vártam, sose futottam ilyet, vagyis ebben azért nem vagyok teljesen biztos, mert vannak halovány emlékeim gyermekkoromból, hogy valami megyei versenyen futok váltóban, de az inkább 400-as lehetett. Sose jártam semmilyen futóedzésre amúgy, nem is versenyeztem rendszeresen, csak a tesi órákon ha mérték az időt, akkor ugye nem bírtam ki, hogy ne az enyém legyen a legjobb, még ha hánytam is a végén. Hát igen, lehet, hogy nem is változik olyan sokat az ember, akármennyi idő is teljen el :D Szóval gondolom emiatt néha beneveztek ide-oda, de aztán felsős lettem, meg közben volt egy rendszerváltás is, többé nem is futottam egészen 35 éves koromig. A váltó rajtja előtt is jó sokat aszalódtunk a Napon, de nagy nehezen azért eldördült a rajtpisztoly. Második ember voltam a váltóban, és kicsit mintha megijedtem volna, megpróbáltam elszaladni a bot elöl, de Balázs nem hagyta, odakiálltott, hogy várjam már meg, mert úgy véli, hogy váltó versenyen nem árt, ha a csapattagok találkoznak a pályán egy botátadás erejéig. Beláttam, hogy igaza lehet, lelassítottam, sikerült az átadás, de nagyon béna voltam, úgyhogy utána villámgyorsan kezdtem szedni a lábaim, hogy behozzak minden lemaradást. Kb. az első 30 méteren olyan tempóban futottam, amiről azt hittem, hogy az a maximum, de valami bekattant az agyamban, elkezdtek egyre jobban felpörögni a lábaim, de annyira szokatlan volt, hogy pillanatokra mintha elvesztettem volna a kontrollt a mozgásom felett. Hatalmas hátrányunk volt már, így egyértelműen esélytelen volt bármit behoznom, a többi váltó szinte a célban itta a kávéját, már talán le is zuhanyoztak, de azért nyomtam, ahogy a csövön kifért. A beugrósunk Tibi szerencsére nem félt a bottól, sikerült egy nagyon jó váltást összehoznunk, pedig megpróbált megtéveszteni azzal, hogy nem a megbeszélt kézbe várta a cuccost, de így talán még jobban is ment. A végére Karesz tette fel a pontot, de a rossz szemeimmel én semmit se láttam abból, hogy ott mi történt. Jó móka volt ez, teljesen meglepődtem, hogy milyen gyorsan is tudok futni, ha van motiváció, főleg miután az adatokat is megnéztem. A Stryde szerint az utolsó 50 métert 2:20/k-n belüli tempóban tettem meg, 2:13/k-s maximummal, korábban még 2:50/k alá se gyorsultam soha, tényleg azt hittem, hogy ott van nekem egy fal, hogy a pici kis lábaim nem tudnak ennél jobban pörögni, de basszus, nagyon nincs...

1500 méter

Edzőbá tanácsára az 1500 méterhez már nem a szögesben álltam rajthoz, bár múlt szombaton azért összességében jóval többet futottam már benne, tényleg nem volt értelme bármit kockáztatni, ezen a távon amúgy se tudok az 5:12,14-es PB-m közelébe kerülni, mert ez már elég hosszú ahhoz, hogy ki fog jönni az elmúlt időszak ki mennyisége. Szokásos Napon aszalódás után rajtolunk, utolsó helyre állok be, és még ott is leszakadok. Pedig úgy 300 méterig még 3:30/k tempóban futottam, ami magamhoz képest azért annyira lassú se volt, de itt tavaly is nagyon jó idők születtek, aminek még a közelében se vagyok. Egy kör után viszont már erősen kezdtem érezni, hogy ha nem lassítok, akkor nem fog végig menni, próbáltam azért 3:40-nél nem nagyon lassabbnak lenni, de ez is nehezen ment, nem lett egyenletes a tempóm, össze-vissza ingadozott. Egy valakit végül befogtam, mert nagyon belassult, így nem lettem utolsó, és az utolsó egyenesre azért egy pici hajrát is ki tudtam még erőltetni, de érzésre elég rossz verseny volt, és jó 20 másodperccel elmaradtam a PB-mtől.

Verdikt

Összességében a 800 méteren elért egyéni csúcsommal még akkor is elégedett lennék, ha egy sérülésmentes, zavartalan felkészülés állna mögöttem Szekszárd óta, de így meg aztán teljesen odáig vagyok, meg vissza! Arról már nem is beszélve, hogy a sokkal gyorsabb második kör egyértelműen annak a jele, hogy még el is óvatoskodtam, lehetett volna bátrabban kezdeni. Ezt viszont most kicsit sem érzem hibának, sőt, abszolút a reális célnak megfelelően, nagyon okosan helyezkedve, szélárnyékban futottam az első kört, utána pedig mindent beleadtam, a verseny körülményeit tekintve szerintem ez így volt optimális. Másképp vagy légüres térben nyulazva a mögöttem lévőknek, vagy az élboly végére tapadva tudtam volna futni, mindkét opció nagyon kockázatos lett volna, mert mentálisan egész más, ha én kezdek előzgetni, mintha engem kezdenek bedarálni, egyáltalán nem biztos, hogy olyan körülmények között is elő tudtam volna rántani ezt a második kört. Az 1500-as rossz szereplésre fel voltam készülve, persze elsőre a 20 másodperccel rosszabb idő kicsit szíven ütött, de jobban megnézve a 3:40/k körüli tempót annyira azért nem is rossz, jó persze a 800 3:15/k-s átlaga 3:25-3:30/k közöttit jósolna az 1500-ra, szóval de, mégis rossz, ugyanakkor két verseny volt már a lábaimban, és folyamatosan 33-35 fokban aszalódtunk (le is égtem kicsit...), azaz mégse annyira gáz :) A váltóban az utolsó 50 méteren kisajtolt tempóm pedig teljesen váratlan, egészen új lehetőségeket nyitott meg a fejemben. Elképesztően sokat adott most ez a verseny,