NN City run 5k 2025.

Tavaly ilyenkor épp elengedtem a maratoni távot, hogy az 5000m legyen az új fókusz, ez a verseny akkor jónak tűnt felmérni a kiinduló állapotot. Nem igazán volt jó élmény, gondoltam most a célverseny után felkészülve majd jó lesz.

Három hét telt csak el a Szenior fedettpályás OB óta, azóta nem volt kifejezetten tervem az edzésekre. Egy ideig folytattam a korábbi struktúrát, de egyre inkább motiválatlan lettem, fáradtnak éreztem magam, csökkent a mennyiség, a verseny hetén már szinte alig futottam. Persze a formám még jó kell legyen, egy jó futásnak kellene itt kijönnie, de igazából nem nagyon motivált semmi se arra, hogy nagyon megerőltessem magam. Úgy 10 percet bemelegítettem, de már azt fárasztónak éreztem, és a közben megcsapó igen erős széllökések sem hozták meg a jókedvem.

A rajtra azért összeszedtem magam, egészen pozitívan álltam ott, és kezdtem bele a versenybe. Az elején nagyon koncentráltam, hogy ne húzzanak el, egész jól sikerült is, épp csak kicsit kezdtem gyorsabban a tervnél. Meg is előztek jó sokan, én meg beálltam az első kilométerre tervezett kb. 3:50-es tempóra. Az volt a terv, hogy próbálok viszonylag óvatosan, de a 19 perchez szükséges tempó közelében kezdeni, és ha jól megy, akkor gyorsítok, ha meg nem, akkor tartom, még az is könnyen PB lehet. Az első kilométer végére már egész sok futót vissza is előztem, és kezdtek stabilizálódni a helyek, innen már sokkal könnyebb lesz magamra koncentrálni. A tempó teljesen rendben van, 2 másodpercet hagytam el az előzések okozta dekoncentráció miatt, de ez nem lényeges. A második kilométer hibátlan lett, sikerült felgyorsítani és tartani a 19 percen belüli tempót, eddig nagyon jól alakul a verseny, erősnek érzem magam, nincs probléma, semmi akadálya annak, hogy ez végig így legyen.

Az örömöm nem tartott soká, alig 200 méter múlva fel kellett kanyarodni a felső rakpartra, ami már önmagában kihívást támaszt az emelkedő és a visszafordító miatt, de most még ráadásul brutál szembeszél is megcsap északnak fordulva, igazából pont mint tavaly... Innen mintegy 15 métert emelkedik a pálya ezen a kilométeren a Szabadság híd túloldaláig, ami rendesen próbára teszi a kitartásomat a szembeszélben, nagyon küzdelmes, lassulok valamennyit, de teljesen elfogadható mértékben csak, nem engedem ki. A híd végén a 180 fokos vosszafordítót megkezdve a versenycipő nem adott elég oldalstabilítást, elkezdett kifordulni a bokám, épphogy sikerült kiugranom belőle, mielőtt baj lett volna... Ez nyilván nagyon megtörte a ritmust, és jó szögletes lett a kanyarvétel is, de csak ijesztő volt, időben nem igazán vesztettem. A híd persze visszafele is emelkedéssel indul, erőltetem még mindig, a közepétől pedig sikerül a 3:50-es tempóra is visszatalálni, amit a célig fenn is tartok.

Verdikt

A cél nem jött el az óra szerinti 5. kilométerrel, még 80 métert mértem utána. Ez nagyon meglepő, mert pontosan ugyanazzal az órával és Stryd-al futottam, mint tavaly, ami akkor tökéletes 5.00 kilométert mért, és minden más versenyen is pontos volt. Nem vettem észre, hogy a pálya akár csak egy centit is változott volna, szóval ez most egy rejtély. Én inkább arra hajlok, hogy a pálya pontos, a Stryd nem kapcsolódott, és az óra mért GPS-el, de én nem jöttem rá, hogyan lehetne ezt leellenőrizni. Sajnos így viszont hiába volt jó a tempóm az óra szerint egy szűk PB-re (19:16 lett volna), "csak" 19:33 lett a hivatalos időm, amivel 20. férfi lettem a 609 indulóból. Továbbra se tetszik a pálya, az alsó rakpartra le, majd fel, a Szabadsághíd oda-vissza feleslegesek, lehetne itt tök sík pályát is kijelölni erre a távra. Persze az összesen kb. 25 méter szintre lehet mondani, hogy semmi, de ez maratoni távra kivetítve már 211m lenne, aminél azért a gyors maratonik jóval kevesebbet tartalmaznak(pl.: Berlin 73m, Chicago 74m, a legsíkabbnak mondott Sevilla 64m). Persze értem én, hogy ez itt nem szempont, alig pár futót érdekel az időeredmény, sokkal többeket viszont lázba hoz, hogy átfussanak a hídon, nincs is ezzel baj, csak szeretek panaszkodni :) A futásommal maximálisan elégedett vagyok, bár a remélt PB nem lett meg, a tempó alapvetően megvolt. A pulzus (átlag 171, max. 177) és watt görbén is jól látszik, hogy elég erősen nyomtam, ebben azért olyan brutálisan sok nem maradt. És ami a legfontosabb, hogy fejben jól bírtam, nemhogy nem álltam meg, de olyan nagyon be se lassultam az emelkedőn szembeszélben. Jobban belegondolva nem csúszott egy kilométerem se 4 perc fölé, ezért tavaly még a fél vesémet odaadtam volna! :) Hajrá!

5k Sevilla breakfast run

Tavaly annyira bejött tavaszi célversenynek a februári időpont és a sevillei helyszín, hogy az idei évre pontosan ugyanezt terveztem be, csak a táv lett egész más: viszlát maratoni, hello 5k :)

Felkészülés

Tavaly októberben a 20 perces határ meglepetésszerű áttörése 5 kilométeren jobbkor nem is jöhetett volna, rendkívül motivált lettem, gyakorlatilag azonnal a tavaszi célra fókuszálva kezdtem bele egy alapozásba. Összesen 19 hét állt rendelkezésemre, ami bőven elegendő egy tisztességes felkészülésre. Ebből 12 hetet alapoztam, ami egyértelműen az eddigi legjobb alapozásom volt. A 12 hét alatt semmi komoly probléma nem hátráltatott, minden héten pontosan annyit futottam, amit előzetesen terveztem. A végén ráadásul megdöntöttem a heti mennyiségi rekordomat is 121 kilométerrel, de ami igazán fontos, hogy összességében 1115 kilométer (átlag 93 km/hét) jött össze. Ezzel az előző téli alapozásom is felülmúltam 64 kilométerrel (5k/hét), pedig akkor maratonira készültem, nem 5k-ra. Közben a minőségi munka is nagyon jól ment, ami persze még nem volt csúcsra járatva, de így is nagy előrelépést érzek. Bár a teljesítményemen még nem látszott, azért az utolsó hetekben már erősen éreztem, hogy fáradok, szóval pont jókor jött el a vége. Nekem a 12 hét továbbra is ideális hossznak tűnik alapozáshoz. A 100-as hetek általában különösebb gond nélkül mentek, egy 110-es viszont már nehéz, 120-ast meg tényleg elég kemény összehozni. Egy pillanatra se lehet elgyengülni, mert egyszerűen nincs lehetőség változtatni, nincs hova áttolni egy edzést. Persze ez abban az esetben igaz, ahogy én csinálom: nincs igazán hosszú futás benne (26k volt most is a max), és a pihenősebbek kifejezetten rövidek (7-10k). Én ezt érzem hatékonynak, viszont így tényleg sok alkalom kell hozzá. Most konkrétan 8 adta ki a 120-at, és még ez is 15k/futás átlagot jelent, ami azért annyira nem is kevés. Közben persze az is rémlik, mintha korábban a 100-as hétről gondoltam volna ugyanezt, hogy milyen nehéz volt összehozni, lehet később a 120-as is könnyedén megy majd :)

Fantasztikus ez a város, imádom :)

Az alapozás után 7 hetem volt még a versenyig, a mennyiségből ezalatt folyamatosan vettem vissza, miközben a résztávos edzések egyre intenzívebbek lettek. Ilyen szempontból elég messziről indultam, például 6x1000m résztávot sose futottam 4 percen belüli tempóban, pedig azzal ugye már a versenytempót kellene tolni. A megcélzott versenytempóm első pillanattól kezdve 19 perc volt, ami elsőre kicsit magas lécnek tűnhet a hivatalos 19:55-ös legjobb eredményemhez képest, de biztos vagyok benne, hogy egyrészt az 19:31 volt valójában ahonnan már csak fél perc, másrészt meg az volt a nagy tanulsága számomra annak a versenynek, hogy jóval előrébb járok, mint amit elhiszek magamról, és mint amilyen intenzítású résztávokat végzek. Mindenképp komolyabban szintet akartam lépni, úgyis kiderül majd a résztávokon, ha irreálisan gyorsan próbálok edzeni. Végül semmi ilyesmi nem derült ki, sőt, nagyon erősnek éreztem magam ezeken az edzéseken, teljesen reálissá vált a cél! Az utolsó hetekben már nagyon visszavettem a mennyiséget, hogy kellően rápihenjek a versenyre, de már kezdtem úgy érezni, hogy esik vissza az aerob edzettségem. A tervezett versenytempóban való rövid futások egyre nehezebbé váltak, ami sajnos egyre több kétséget ébresztett bennem, pedig valójában semmi okom nem volt rá.

Az esős este után is 7-9 fok volt reggel, futáshoz ideális

A verseny előtti éjjel esett az eső, reggel még borult volt az ég, de ezt nem nagyon bántam, így a hőmérséklet pont ideális. Az aszfalt meg csak nedves, nem áll a víz, talán nem csúszik annyira, hogy befolyásolja az időeredményemet. A bemelegítés jó volt, a lábaim teljesen pihentek, könnyen mentek a repülők is. Összesen vagy 6 toitoi volt kirakva, piszoár meg egyáltalán nincs, ezt nem tudom hogy gondolták, így sajna nem tudtunk kultúráltak maradni a rajt előtt. A 3-as zónába osztottak be, aminek teljesen az elejére álltam, de még ott is csak lassú futókat láttam, ez eléggé aggasztott. A szalag leszedése után próbáltam kicsit még előrébb jutni, de minden előzmény nélkül egyszer csak pisztolylövés dördült, és elindult a verseny... Hát ez nagyon meglepett, lányos zavaromban azt se tudtam, melyik a rajtkapu, a földet néztem, hogy hol az érzékelő, mikor indítsam az órát. Nagyon torlódtunk, nem tudtam futni, egy csomóan kocorásztak, fotózkodtak, videóztak, teljesen rossz helyen voltam. A nagy kerülgetésben több gyors kollégával sikerült durván ütközni, szerencsére senki nem esett, és a parkkapunál megtorpanás után kijutva a széles útra végre el lehetett kezdeni haladni. Még egy darabig itt is néha akadályoztak, de már legalább meg tudtam próbálni elindítani a zenét, amit a hirtelen jött rajt miatt nem tudtam korábban megtenni. Nem meglepő módon ez nem sikerült a versenytempónál 😆 Két kanyar után úgy másfél kilometertől már zavartalanul tudtam futni a tempómat. A 2. kilométer végén nagyon fájt a hasam, de úgy voltam vele, ha befosok, hát így jartam, legalább most kiderül, hogy meddig lehet elmenni. A harmadik kilométer alatt kicsit enyhült a dolog, a negyedik alatt se lett rosszabb, de ez a kilométer már nagyon lassacskán telt el. A következő 400 méterben nem tudom mi történt, igazából semmi komoly gond nem volt, a hasam nem lett rosszabb, a combjaim elkezdtek ugyan kicsit égni, de az se nagyon durván, viszont egyszer csak megálltam... Úgy 17 másodpercet álltam, közben egy szurkoló többször bíztatott, hogy mindjárt itt a cél, és olyan kis lelkesen, hogy csak nekiiramodtam, és a visszalévő 600 métert 3:40/k tempóban futottam le, hogy kellően szenvedve szeljem át a célvonalat.

Miután már összeszedtem magam

Verdikt

Nem igazán értem... Úgy tűnik fejben még csak 4400 méterre voltam felkészülve, mert hogy fizikailag semmi okom nem volt erre, az biztos. Az igaz, hogy nem túl motiváltan álltam oda a rajthoz, valahogy elfogyott a lendület a felkészülés végén. Talán túlságosan visszavettem, vagy túl hosszú is volt a 7 hetes utolsó szakasz, nem tudom. Végeredményben viszont igazából semmi okom nincs panaszra, mert még ez a megállós időeredmény is hatalmas előrelépés! Ugrásszerű a fejlődésem az utóbbi időben, szóval nagyon jó az irány, csak fejben kell jobban összeraknom magam. Belegondolva, hogy tavaly ősszel még csak a 20 perces határt próbáltam bizonytalanul áttörni, most meg már a 19 perc alá bemenni is reális esélyem volt, azért az nem kis különbség. Nyilván mindig marad bennem egy tüske, ha nem sikerül 100%-ra egy verseny, de már egyre kisebbek ezek, mert kezdem megérteni, hogy gyakorlatilag lehetetlen mindig maximumon teljesíteni, sőt, szerintem a realítás inkább az, hogy nagyrészt nem úgy sikerül. A futás ilyen, ezt el kell fogadni, de persze csak úgy, hogy azért mindig a maximumra kell törekedni :) A versenyszervezés meglepően gyengének tűnt, a wc-k hiánya, a rajtterület tömeg miatti nehéz megközelítése, és a fura rajtzóna beosztás nekem elég sok gondot okozott. Viszont nagyon jó kis mezőny volt, a győztes 13:47-es idő ugrott csak ki egy kicsit, de utána 14:26-tól folyamatosan, szorosan érkeztek a futók, én ezzel az idővel 134. lettem! Itt végre tudtam volna bolyozni, ha jó helyről indulok, de nekem ez nagyon nem akar összejönni :) Ezzel a célverseny megvolt, de még tervezek ebből a formából futni pár versenyt, mielőtt újra belekezdek egy célzott felkészülésbe, kell egy kis kikapcsolódás. Hajrá!

Zúzmara 3,4k

A tavalyi sikerélmény miatt nagy kedvem lett volna az idén is versenyezni a Zúzmarán, de az 5000 méterre készülés miatt ezúttal félmaraton nyilván nem jöhetett szóba.

A másik távot, a 10k-t nézegettem, de igazából azt is elég hosszúnak tartottam, és amikor megláttam, hogy 10e forint fölött van a nevezés, hát gyorsan elment a kedvem az egésztől... Nem igazán sajnáltam sose a pénzt a nevezési díjakra, de mostanában mintha durván drága lenne itthon, amit nem igazán értek. Nagyon szeretem Budapestet, és szeretek is itt futni, de nem igazán gondolom, hogy van létjogosultsága bármilyen felárnak, nem indokolják se a helyi árak, se semmilyen kiugró tulajdonsága a versenyeknek, amik amúgy teljesen jól szervezettek, de semmi különleges. A mezőny pedig kifejezetten gyenge és szellős, a távok nem hitelesítettek, a pályákat se PB döntésekre hegyezik ki, szóval nekem egyszerűen nem igazán ér ennyit. Ha már egyszer ilyen keveset versenyzek, akkor inkább fizetek valami különlegesebb versenyért egy kikapcsolódós utazás keretében, mint a célverseny estén is: a Sevilla 5k távja World Athletic Label verseny hiteles távval, 13.60 EUR-ért, ami kb. 5e forint. El is könyveltem magamban, hogy akkor az idén kimarad a Zúzmara, de pár nappal később egyszercsak felugrott egy értesítés, hogy lesz új táv, 3,4k, ami tökéletesen passzol a felkészülésembe, és 5e forint. Ok, ennyit megér, már neveztem is, ráadásul elsőként: enyém lett az 5001-es rajtszám :)

Tavalyihoz hasonlóan így Balázzsal tudtunk együtt menni, jó hangulatban telt az idő a verseny előtt, utána pedig Lacekkal is bandáztunk. A bemelegítést viszont így is egyedül kellett csinálnom, mert a félmaraton fél órával később rajtol. Bár általában az ilyen felkészülés közbeni versenyekre nem szoktam rápihenni, hogy ne borítsam a struktúrát, most viszont valamennyire azért visszavettem, de rápihenésnek hívni így is erős túlzás lenne. Nem voltak a lábaim se nagyon fáradtat, se teljesen kipihentek, igazából olyan pont jónak tűntek a bemelegítés alatt. A dobogóesélyes futóknak egy külön csoportba kellett állniuk legelöl, mivel ott a bruttó idő számít, így egyszerre kell indulniuk, hogy igazságos legyen. Először nem is álltam be, mert volt jópár fiatal atléta srác, akik úgyis egymás közt döntik majd el a dobogót, de amikor már több olyan futó is volt ott, akiknél tudom, hogy gyorsabb vagyok, végül beálltam a csoport végére.

Lett is 2 másodperc hátrányom a rajtnál, de igazából nagyon ritka az olyan verseny, ahol ennyi számítana. Kezdőtempó tekintetében jól helyezkedtem, én voltam a leglassabb még úgy is, hogy kicsit gyorsabban kezdtem a tervnél. Hamar visszavettem 3:45/k körülire, és nagyon gyorsan szakadtam le a többiektől. Legalábbis pár száz méterig, amikor már el is kezdtek durván belassulni, én meg szépen tartva az egyenletes tempóm, egyesével megelőztem elég sok futót. Egy kilométer után kezdett ritkulni a mezőny előttem, olyan 1,4k körül előztem meg Csabit, majd az előtte lévőt, de ezek az előzések már elég brutál tempókülönbséggel történtek, mivel eddigre nagyon lelassultak a rajt sprinterei, én meg tartottam egyenletesen a tempóm.

Ekkor viszont elértem azt a pozíciót, ami előtt már csak olyanok futottak, akik nem lassultak be jelentősen, így az előttem lévőre már csak minimálisan tudtam közeledni, kicsit talán bele is ültem emiatt a versenybe. A tó előtt volt egy jobbos forduló, ahol állt egy rendező, és jelezte, hogy balra kerüljem meg. Ezzel még nem is volt gond, viszont addig tőle nem láttam a pálya vonalvezetésének folytatását, így csak ott szembesültem vele, hogy rendkívül szűken, kb fél méteren kéne 90 fokos jobbost venni, ami lehetetlen lett volna abban a tempóban. Gyakorlatilag kirepültem a pályáról a bólyák között, és jóval hosszabban, de egy sokkal kevésbé tempótörő nagy íven tértem vissza. Volt még egy furcsaság a tó partján is, itt a bólyák jobb oldalán maradva a futópályára érkeztünk, de pár száz méter után egy szervező mutogatott az előttem lévőnek, majd nekem is, hogy át kell mennünk a betonra a füvön keresztül, ami az országúti versenycipőben nem volt túl praktikus 😁 Valamikor utánunk át is pakolták a bólyákat, a levezetéskor láttuk, hogy már egyértelműen mutatták a pályát az akkor érkezőknek. A vége kicsit küzdelmesebb lett, mivel nem nagyon közeledtem az előttem lévőre, egy nagy űrben futottam, az idő meg nem számít egy ilyen random távon, szóval gondolkodni kezdtem, ahelyett, hogy nyomtam volna izomból 😆 Tudtam azért picit hajrázni, bár ez is igen rövid lett, meglepően hamar jött a kanyar után a cél.

Verdikt

Végeredményben nincs nagy jelentősége az elkényelmesedésemnek, a minimum cél egy 3:48/k tempó volt, ami a Stryde szerint és bruttó idővel is sikeresen teljesült. Most úgy tűnik, hogy ráadásul pontos volt a pálya, akkor viszont 3:44/k az igazi átlag a nettó idővel, de október óta tudjuk ugye, hogy ezt azért igen nagy fenntartásokkal kell kezelni :) Mindenképp nagyon elégedett vagyok, iszonyat hasznos versenygyakorlás volt ez, és azt is egyértelművé tette, hogy az októberi 5k nem véletlen volt, nem a Stryde mérte rosszul, bizony megvolt ott a 19:31. 🥳 A befutásnál megtudtam a szpíkertől, hogy én vagyok az eddigi legidősebb befutó, sőt, szenior korú vagyok (hát ha ez kívülről nem látszott ránézésre, csak a listában lévő születési adatokból, akkor igen jól tartom magam 🤣). Csak azt nem tudtam meg ott akkor, hogy abszolútban 5. lettem, ami egy BSI rendezvényen számomra álom kategória 🤗 Nyilván tudom, hogy azért itt nem igazán volt erős mezőny, na de haladjunk csak szépen sorjában 😆 Sajnos megint voltak technikai problémáim: a pulzuspánt nem csatlakozott a rajtban, valószínűleg a nagy tömegben túl sok a zavaró jel. Ráadásul a végefelé le is csúszott a hasamra, viszont mivel a görbe is leesik a verseny utolsó részén, valószínűleg valamikor mégis sikerült csatlakoznia a pántnak, és annak az adatai kerültek végül a rendszerbe. Az nem lenne rossz, ha valahol látszana, honnan jöttek az adatok. Kiszűrve a hibás részt, az első 2,9k átlagpulzusa 168, maxiuma 173, ami még mindig nagyon alacsonynak tűnik: korábban ugyanilyen távon 180-as átlagpulzussal és 195-ös maximummal fejeztem be versenyt. Mondjuk azután hánytam is, szóval az tényleg már a határomat feszegette. Viszont mindenképp ki kell tudni hozni ezt újra, hajrá!

Riska minimaraton 5k

Sokat változtak az év során a gondolataim ezzel a versennyel kapcsolatban: először leginkább azért neveztem be, nehogy eszembe jusson a maratonira nevezni, aztán lett belőle célverseny, ami nem sokáig tartott, a sérülésem után elveszett formám miatt a 800 méteres versenyek vették el tőle ezt a státuszt.

A szenior OB-n még az 1500 méteres táv is túl hosszúnak bizonyult az aerob edzettségemnek, és a 6 hét kevésnek tűnt ahhoz, hogy ez érdemben megváltozzon. A következő 2 hét meg amúgy is a Csapatbajnokságra való készülésről szólt, szóval inkább csak 4 hét az a 6. Az idei évre már amúgy se voltak nagy terveim, elégedett vagyok az eddigi versenyeredményekkel, már csak a mennyiséget szerettem volna felépíteni, hogy a téli alapozás magas szintről indulhasson, és a jövő év eleji szezonkezdetre legjobb formámban legyek. Persze edzések szempontjából azért képben maradt ez a verseny, legalább erre a 4 hétre, ilyen szempontból valamennyire mégis célverseny maradt. Nekem viszont egyáltalán nem, mert a 20 percen belülit esélytelennek gondoltam, és ha az nem játszik, akkor számomra csak egy örömfutás lesz.

Az edzések viszont egyre jobban mentek, ahogy egyre több lett a heti kilométer. Különösen a hétvégi tempó és hosszú futások: végre sikerült május óta először futnom mindjárt zsinórban két jó 5k tempót, és ezeket mindkétszer jó hosszúfutások követték, 3x3k maratoni tempós betétekkel. Az utolsó hosszún már kifejezetten arra kellett figyelnem, hogy visszafogjam a tempót, ilyen nagyon-nagyon rég volt! A verseny hetén kedden futott 2 kilométeres résztávok elég jól mentek érzésre, a második 4:03/k tempójú lett, ekkor kezdtem el először komolyan elgondolkodni rajta, hogy megpróbálhatnám ebben a tempóban kezdeni a versenyt, és ha sikerül negatív szplitet produkálni, akkor akár sikerülhet is végre áttörni a 20 perces határt. Ahogy teltek a napok, egyre inkább reálisnak éreztem a 20 percen belüli célt, és egyre kevésbé féltem attól, hogy egy kudarc nagyon megviselne, hiszen eddig fel sem merült, hogy a közelében járhatok. Meg kell próbálni, másnak nincs értelme :)

A tegnapi átmozgatáskor még elég fáradtnak éreztem a lábaim, de a bemelegítéskor már teljesen jól muzsikáltak. A rajthoz a zóna végére álltam, hogy ne vigyenek el magukkal, de így meg előzgetnem kellett már az elején is. Rögtön eltaláltam a 4 perces tempót, és meglehetősen könnyen is ment. Az első kilométer hibátlan volt, 4:03-nál értem el a táblát, az óra is pont ott csippantott. Nemsokára jött egy fordító, amihez még elég nagy tömegben érkeztem, nagyon megtört a tempóm, utána meg túltoltam, de lassan sikerült visszaállni. Elég zavaró volt ez is meg, az is, hogy folyamatosan előznöm kellett. A rakpartra lefele kicsit meg is toltam, majd optimistán beálltam egy srác mögé, hátha sikerül nyulat fognom. :) Sajnos csak pár tíz méteren tudtam mögötte maradni, a síkon lassult, én meg tartani akartam a tempóm. Sokkal a 2. kilométert jelző tábla előtt csippant az órám, nyomtam is egy manuálisat, valami 8:07-nél értem csak oda, ez eléggé szíven ütött! A tábla szerint egy másodperccel lassabb lett ez a kilométerem, mint az első, miközben az órám 8 másodperccel gyorsabbat mutat, és amúgy érzésre is az órának van igaza... Valahogy nem lettem ideges, inkább csak tudatosítottam magamban, hogy akkor muszáj lesz 3:55 körül tartani az óra szerint a tempót, ha bármi esélyt akarok arra, hogy 20 perc alatt legyen a vége. Végeredményben nem okozott problémát a gyorsabb tempó se, jól bírtam, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy még nagyon sok van hátra.

A rakparton gyorsan eltellik a harmadik kilométer, az egyetlen esemény hogy hangos szurkolást kapok a csömöri csapattársaktól, aminek nagyon örülök, nem számítottam rá. Mivel az előző táblánál nyomtam egy manuális kört, a beállított képernyőn így már nem láttam az összidőt, ami eléggé felzaklatott, mert fogalmam sincs hogy állok. Egy hosszabb versenyen valószínűleg elkezdek lapozgatni az órán, ennél a tempónál viszont eszembe se jutott. Ekkor már azért a futás is kezdett kellemetlen lenni, de a lábaim jól bírták, inkább csak a hasamban volt ilyen diszkomfort érzés, és persze a pulzusom is elég magasan járt. A rakpartot elhagyva az első fordítónál nagyon megreked az előttem lévő, teljesen ráesek, még lassítanom is kell, úgyhogy mellé is vágok utána, és jól megtolom az emelkedőt, hogy a hamar következő újabb fordítóba már elöl forduljak. Azért ez eléggé rosszul esett, de innen már végig sík, és a következő fordító után kicsivel jött is a 4. kilométeres tábla. Továbbra se tudom az összidőt, és hiába tartottam a határozottan 4 percen belüli tempót, a tábla szerint megint lassabb voltam. Valahogy még mindig nem idegesít fel a dolog, talán egyszerűen túl kevés az oxigén ilyen tempónál az agyban, csak csinálom, amit érzésem szerint csinálnom kell, és majd lesz valami. Próbálok óvatosan gyorsítani, mert még azért 1000 méter is sok, és tényleg nem esik túl jól, de azt tudom, hogy nyomni kell a 19-el kezdődőhöz. Még mindig baromi ijesztő 3:50-es tempót látni az órámon, és érzésre is pengeélnek tűnik, az agyam már nagyon le akar állítani, többször is megpróbál rávenni... A 100 méter van vissza kaput látva bátrabb leszek, már csak olyan 3-400 méter van vissza, 3:50-en belüli tempóra gyorsítok, és amikor meglátom a célkapun, hogy már 19:50-nél jár az óra, olyan sprintet vágok le, hogy majd megpusztulok a célban, de így is nyilván 20 fölött volt már, mire átértem. Az órát is 20:02-nél állítottam meg, eléggé bénáztam, abban van 1-2 másodperc, de bakker, lehet, hogy pont nem lett meg? Nagyon hamar túllépek ezen, és nagy örömködésbe kezdek, mert igazából tök mindegy mi lett az egzakt végeredmény, számomra megvan a 20 perces 5k!

Verdikt

A hivatalos nettó időm végül 19:55 lett, 39. helyen futottam be, M40 kategóriában 4. lettem. Ez így viszont már tökéletes, hivatalosan is megvan a SUB20! Összességében nagyon zavaros volt nekem ez a verseny, amit viszont szerencsére elég jól viseltem, és ami még fontosabb, hogy volt erőm és tartalékom reagálni, amikor kellett. És nagyon kellett: a 2. kilométer tábla után elengedhetetlen volt tartani az óra szerinti brutál gyors tempót, és az utolsó 500 méter erőltetése, benne a 70 méter sprinttel is nélkülözhtetlen volt. A verseny után azt hittem, hogy az előzgetések miatt lett hosszabb a táv, de később megnézve az adatokat, ez elég valószínűtlennek tűnik. Az első a harmadik és az ötödik kilométer a Stryde szerint is pont 1000 méteresek voltak, a 2. 50 méterrel a 4. pedig 40-el több, ami egyáltalán nem korrelál az előzgetések gyakoriságának folyamatos csökkenésével. Másik lehetőség, hogy nem a kimért versenyíveken futottam, de itt annyira kevés volt a kanyar, hogy gyakorlatilag ez is kizárható. Az is felmerülhet, hogy a Stryde nem jól mért, de ugyanezzel az óra+Stryde párosítással eddig ilyen mérési eredmények születtek: Sevilla 42,22k -> +0,05%, NN City Run 5,02k -> +0,45%, Bécs 21,07 -> -1,9%, Szekszárd 0,80k -> 0%, 2,97k -> -1%. Szóval az eddigi biztosan hiteles pályák közül egyedül Sevillában mért többet a Stryde, mindenhol máshol kevesebbet (nem véletlen, direkt úgy kalibráltam, hogy inkább kevesebbet mérjen, mint többet), és a több is mindössze 5 tízezreléket jelent, ami már tényleg hibahatár jellegű (6 másodperc a 3 óra 20 perces időnél). Ehhez képest most 5,09k -> +1,8%, ami brutál nagy különbség, egészen biztosan nem a Stryde mérése volt most először rossz. Nyilvánvalóan a pálya nem jól volt kimérve.

Természetesen az egyéni legjobbamnak 5000 méteren a 19:55-öt számolom, ilyen szempontból mindegy mit mértem a Stryde-al. A verseny elemzése szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, mit tartok a helyes adatoknak. A táblák szerint ilyenek voltak a kilométereim: 4:03, 4:05, 3:55, 4:07, 3:45 = 19:55 Ehhez képest a Stryde-al elölről 5 km-t (0,00k->5,00k): 4:02, 3:55, 3:54, 3:57, 3:48 = 19:36, vagy hátulról 5 km-t (0,09k->5,09k): 4:01, 3:55, 3:55, 3:55, 3:45 = 19:31 nézve egész más kép rajzolódik ki... Az utóbbi lassan másfél évben többnyire egyedül, vagy elöl futom a pálya edzéseket, ezalatt rendkívül sokat fejlődtem a tempó belövésében, és egyenletes tartásában, most már óra nélkül, érzésre se futnék olyat, hogy kilométerenként 10 másodperceket ugrál a tempóm ide-oda. Kizárt. A Stryde-ból jövő idők viszont pontosan megegyeznek azzal, amit próbáltam futni, és amit a verseny során éreztem, úgyhogy maradjunk ennél. Az első kilométert pontosan ilyen tempóban terveztem, és mivel elég könnyen ment, bátran gyorsítottam a másodikra. A második kilométert jelző tábla volt egyértelműen a kulcsmomentum, ha itt nem lett volna ennyire sokkal, azaz 7 másodperccel kívül a pálya szerinti időm a tervezettől, hanem mondjuk a valóságnak megfelelő 2-3 másodperces előnyt látom, akkor szinte biztosan kényelmesebben, tartalékolva folytatom a futást. Viszont számomra a valóságot a pálya jelentette, azon akartam most már mindenáron elérni a 20 percet, még ha rosszul is van kimérve. Mivel innen az összidőt már nem tudtam nyomon követni, próbáltam tartani a második kilométer ijesztően gyors tempóját, majd azt emelni az utolsó fél kilométeren, hogy végül egy brutál sprinntel zártam a versenyt.

Mintha magyaráznám a bizonyítványt, nem? De hiszen nincs rá semmi szükségem, egy optimista terv volt a 20 percen belüli, és az hivatalosan is sikerült, bőven túlteljesítettem a célt úgy is! Becsapni viszont nem szeretem magam semmilyen irányba se. Pont emiatt futottam tavaly inkább Veronában félmaratonit hitelesített pályán Siófok helyett, mivel utóbbi szerintem olyan 200 méterrel rövidebb volt egy korábbi évben, és nem, nem úgy akarok javítani 1-2 percet az időmön, hogy nem "futom végig" a távot... Sajnos 5000 méteren viszont komplikáltabb a helyzet, már eleve utcai versenyt is alig rendeznek ezen a távon, hitelesítettről meg nem is tudok. Ott van persze a pálya, amin tökéletesen hiteles minden verseny, de sok ezekből sincs, amin meg el is tudok indulni, az kb. a szeniorokra korlátozódik. Szóval becsapjam-e magam azzal, hogy 19:55-öt tudok futni 5000 méteren, vagy végre kezdjek el hinni az elvégzett hatalmas mennyiségű edzésmunkában, és fogadjam el, hogy tudok én 19:31-et is, csak hajlandó kell legyek a versenyen is megszenvedni érte? Valamiért ezúttal úgy álltam a rajban, hogy hittem magamban, tényleg komolyan gondoltam, hogy tudok 20 percen belülit futni, a verseny közben pedig azt is elhittem, hogy tudok 3:55-ös tempóban futni, az utolsó kilométerben meg már semmit sem tartottam lehetetlennek! Nyilván vannak határok továbbra is, nem minden csak fejben dől el, de szerintem még a mai, az eddigiekhez képest nagyságrendileg erősebb futásom sem volt 100%, legalábbis az elsőnél 15 másodperccel gyorsabb utolsó kilométer erősen erre utal. Sajnos nem pánttal mértem, de az óra optikai méréséből származó pulzusadatain is azt látom, hogy volt még valamennyi ebben. Akárhol is van a valóság, sokkal jobb formában vagyok, mint amire számítottam, bátran magasra kell tenni a lécet! Február végén ismét Sevillában fogok futni, de most az 5k-s távot választottam, és már a minimum elvárásom az, hogy 19 percen belül lefussam. 3:48/k tempó, készülj, jövök!

Bécs Maraton OB 2024.

A magyar maratoni országos bajnokságot idén ismét Bécsben rendezték meg, és azt gondoltam, hogy bár egy ideig nem akarok maratonra készülni, talán a Sevillára való felkészülésből tudok még futni egy jót. Sevillában azért jópár perc bennemaradt, így egy PB se lett volna kizárt, amivel tudtam volna feledtetni kicsit a tavalyi kudarcot.

Igazából már Sevilla előtt eldőlt, hogy megint itt lesz a bajnokság, és mivel tavaly a futást leszámítva azért egy jó élmény volt, akkor még nagyon jó ötletnek tűnt, hogy idén is ott legyek. Később már kicsit bántam ezt a döntésemet, mert elég rendesen belepiszkít a nemrég elkezdett 5000-es felkészülésembe, de addig matekoztam, amíg úgy tűnt, hogy találok egy olyan variációt, ami lehetővé teszi, hogy a lehető legkevesebb kárral lefussam ezt a maratont. Ennek ellenére a versenyhez közeledve egyre csökkent a lelkesedésem, mivel egyrészt a formámat se éreztem olyan jónak, mint Sevilla előtt, másrészt az átvariált terv sem igazán működött, az utolsó héten már hagytam ki edzéseket is. Magyar maratoni ranglistavezetőként persze mindent meg kellett tennem, hogy megvédjem a helyezésem, viccelek persze, mármint nem a ranglistavezető részben, mert 2024. április 21. reggelén még valóban én voltam az országos lista első helyén, de az OB-n gyakorlatilag nálam csak jobb futók indultak, így egyértelmű volt, hogy ennek aznap vége is lesz. Hát azért egy kicsit elszomorító igazából, hogy egy 10 milliós országban én akár egy percig is az élre kerülhetek, de még mindig jobb most a helyzet, mint 2022-ben, amikor összesen 6 eredmény volt a listán, ami már tényleg a legalja, ez a táv ennél sokkal többet érdemel!

Az előző napi armageddon után a rajtra tökéletes futóidő lett: hideg, száraz, napsütéses, minimális széllel. Minden előkészület is teljesen rendben volt, pihenőhét pipa, étkezés hibátlan, bemelegítés rendben, pisilés percekkel a rajt előtt. A rajtban még nagyon lelkes voltam, mert a körülmények ennél jobbra tényleg nem tudnak összeállni egy maratonira (na jó, az alvást leszámítva, az szar volt). Nem akartam túlgondolni a dolgot, ugyanazzal a stratégiával vágtam neki, mint Sevillában. A rajt előtti perceket idióta klímaaktivisták zavarták meg, akiket bár gyorsan leszereltek a rendőrök, azért a legkevésbé sem arra vágyik az ember egy ilyen csodálatos rendezvényen, hogy annak népszerűségét aggreszív majmok használják fel szent hitük terjesztésére. Utálom az ilyen erőszakos akciókat, és nem, baromira nem érdekel, hogy milyen szent cél érdekében teszik, mindenképp elítélendő, nincsenek jó terroristák.

A rajtra nem tudtam így átszellemülni, egyáltalán nem éltem meg a dolgot úgy, ahogy kéne. Az első kilométeren csak arra figyeltem, hogy 4:40 legyen, egész jól ki tudtam zárni a körülöttem zajló tülekedést. A következő két kilométeren 4:35-ös tempó, majd 4:33-ra váltottam, követve a tervet. Gyorsan teltek a kilométerek, de már az elejétől úgy éreztem, hogy azért Sevillában könyedebben ment. Minden ponton ittam kicsit, de tényleg csak kicsit lehetett, szerintem 1 deci víz se volt a poharakban, aminek a felét meg mindig magamra borítottam, amihez azért nem volt elég meleg. Az első zselét 7-nél ettem meg, de utána sokáig nem volt frissítőpont, nem tudtam rá inni. A kilencedik kilométerben kikötődött a cipőfűzőm, meg kellett állnom bekötni... Versenyen ilyen kb. sose fordult velem elő, eléggé rontotta az amúgy sem túl jó kedvemet. Felvettem újra a ritmust, és rögtön el is kezdett szúrni az oldalam, a víz nélküli zselézésre tippeltem, mint kikváltó okra. Viszont száz méter alatt gyors légzéssel és más testtartás felvételével sikerült megszüntetnem, elképzelésem sincs, hogy akkor mi ez a szúrás, miért jön néha elő, néha meg nem? Igazából eléggé örültem, mert eddig sose sikerült elmulasztanom, viszont az, hogy már az első tízben ilyen problémákkal küzdök, az nagyon elkeserített.

A 10. kilométert 45:36-nál érem el, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint Sevillában, viszont a pulzusomra nézve 161-162-t láttam, és érzésre se volt jó, úgyhogy inkább a 4:33-as tempó tartása mellett döntöttem, nem gyorsítottam. Innen egész jó lett, csak a pulzuspántot kellett sokszor igazítanom, úgy tűnik a kidörzsölődés miatti lazítgatást túlzásba vittem, és így oké, hogy nem dörzsöl ki, de a helyén se marad. A következő zselét 14 után már mindenképp frissítőnél akartam megenni, ami viszont nagyon rosszul ment, irtó rövid állomás volt, nem volt elég hely normálisan enni és ráinni. Próbáltam kicsit lenyugodni, de közben a pulzuspánt már a hasam aljára csúszott, maga a mérő az oldalamon, elkezdtem igazgatni, de aztán arra jutottam, hogy jobb, ha ott hagyom. Aztán meg a combhajlítóim kezdtek teljesen indokolatlanul ellenkezni a haladással, pár másodpercet rászánva próbáltam kinyújtani őket. Nem lett igazán jobb, de amúgy nem lassított, meg csak kis kellemetlenséget jelentett, de abban biztos voltam, hogy 30 után ez nagyon el fog durvulni, ha már most ilyen. Nem sokkal később a bal bokám is fájni kezdett, na ekkor döntöttem el, hogy mivel igazából már eleve nem nagyon akartam maratonit futni, nem is múlik rajta semmi, és nagyon nem szeretném szétcseszni magam fölöslegesen, így ma csak egy félmaraton lesz ebből. Érdekes módon ezután teljesen felszabadultan tudtam futni, minden nyűgöm elmúlt, élveztem a szurkolókkal való pacsizgatást, a szép környezetet, magát a futást, így olyan érzés volt, mint amilyennek lennie kell egy versenynek! Nagy örömmel futottam be a félmaraton céljába, bár az idő persze nem lett jó, hiszen a tervezett maratoni tempóban futottam, az 1:36:14 majdnem 4 perccel lassabb a legjobbamnál, sőt, még a Sevillai féltávnál is vagy fél perccel lassabb, mivel itt nem váltottam gyorsabb tempóra tíz kilométernél.

Verdikt

Nem fekszik nekem a maraton, legalábbis az utóbbi pár évben nagyon nem, ami nagyrészt az életem egyéb területein jelen lévő brutális terhelés miatt lehet. Ez egy nagyon kemény táv, aminek az utolsó 10 kilométere mindenképp egy komoly kihívás, amit nem lehet úgy jól teljesíteni, ha az ember nem hisz magában, vagy ha kicsit is nem akarja. Én a formámban se nagyon hittem, de ami az igazi probléma volt, hogy egyáltalán nem is akartam maratont futni. Sajnos nagyon későn, a verseny közben láttam csak ezt be teljesen, de ekkor legalább végre meghoztam a helyes döntést, és elengedtem. Jobb lett volna előbb persze, de egyrészt felesleges azon lamentálni, hogy mi lett volna, ha, másrészt pedig még így is egy egész jó döntés volt, hiszen végig is erőlködhettem volna a teljes maratoni távot, ami akárhogy is nézzük, nem véletlenül híresült el, ez már olyan táv, ami a szervezetet rendesen megviseli. Így viszont csak egy versenytempónál jóval lassabb félmarartont futottam, hamar tudok belőle regenerálódni, és az immunrendszerem se csesztem szét, talán nem fogok 3 hétig pusztulat betegséggel se küzdeni. Most még távolibbnak tűnik, hogy valaha maratont akarjak futni, viszont végre teljesen ráfókuszálhatok az 5000-es felkészülésre, amit sokkal jobban élvezek, így egy kicsit sem bánkódok, sőt :)

NN CityRun 5k 2024.

A maraton és én. Elég hektikus kapcsolat ez, most épp szünetet tartunk, persze a futás nem állhat le, de most valami mást szeretnék, valami rövidebbet, valami gyorsabbat.

A maraton utáni 3 hétnyi, mindenféle értelemben maratoni betegeskedés után végre összeállt a fejemben, hogy merre tovább, mik lesznek a következő célok. A felkészülést 5000 méteres távra próbálom fókuszálni, szeretnék valami előrelépést elérni, gyorsulni valamennyit, amíg még a korom engedi. Igazából én eléggé szeretek ilyesmi távokat futni, szeretem a gyorsaságot. Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, a még rövidebbeket még jobban szeretem, a tavalyi 1500 méteres versenyem például az egyik kedvencem volt, de ezekre egyáltalán nem vagyok felkészülve, és túl nagy kockázatot jelent így ilyenekkel próbálkozni. Az 5000 méterre való felkészüléssel viszont ezen a téren is fejlődhetek, az intenzívebb résztávok biztosan sokat segítenek. A félmaratoni, maratoni tempóm visszaesésétől pedig azért nem tartok, mert a heti mennyiségekeket továbbra is növelni szeretném, és az 5000 méter is még erősen aerob táv, az alapok így nem igazán változnak, a nem specifikus felkészüléssel vesztett pár percet szerintem hamar felülmúlja a további fejlődésem.

Nagy előnye az 5000 méternek, hogy ezt nem csak évente két-háromszor tudom megpróbálni lefutni, mint egy maratonit, igazából csak rajtam múlik hányszor próbálkozom vele. Természetesen a versenytempón megfutott próbálkozások azért így is korlátosak, na meg erős edzéshéten nem is sok értelme van, hiszen rápihenés nélkül nyilván nem lehet kihozni a maximumot az aktuális formából. Ami viszont az igazán szomorú, hogy itthon versenykörülmények között nincs olyan bődületesen sok lehetőség, nincsenek itt "park run"-ok, mint Angliában, hogy bármelyik hétvégén fussak egy 5k-t (közben azért nézelődtem a témában, és Bécsben viszont van, hmm). Valamiért itthon ez a táv nem igazán népszerű, a versenyszervezők is kb. csak azért rendeznek ilyen rövid távot, de még 10k-t is, hogy aki nem tud még többet futni, annak is legyen valami... A névnapomon viszont épp Budapesten, az NN CityRun-on választható volt az 5k-s táv is, gondoltam ez egy jó felmérő lehet, hogy honnan indulok. Persze még csak a második rendes edzéshét végén jártam, így nyilván a formám még sehol sincs, de legalább nagyon fáradt vagyok a hirtelen megugrott edzésterheléstől, nagy csodákat nem vártam.

A rajtnál próbáltam a lehető legjobban félreállni a kilövő rakéták elől, és nem felvenni a tempójukat, de így is kellett úgy 10-15 másodperc míg lelassultam 4 perces körüli tempóra. Utána egész jól elvoltam magammal, hamar elkezdtek kidurranni a bekezdők, viszont a széles rakparton semmi gondot nem okozott az visszaelőzésük. Az elején jobb szerettem volna inkább olyan 4:10-es tempó körül futni, de mivel inkább lejtett a pálya, és a szelet sem éreztem, nem gondoltam problémának, ha kicsit gyorsabb. Az első kilométer végül 4:08 lett, szóval egyáltalán nem túl gyors, de olyan rengeteget se hagytam benne, ez így ideálisnak tűnik. A második kilométer is nagyon jól megy, két srác előz meg nagyon lassan, kérdezik, hogy mi a terv, mondom olyan 4:05-ös tempó, ők a 4 percesre céloznak, sok sikert kívánunk egymásnak, és elcsendesedünk, azért ez nem egy csacsogós táv :) A második kilométer már 4:03, baromi jól megy, nyugodtnak érzem magam, csendesen halad a verseny, terv szerint minden. Alig tellik el viszont 100-150 méter, jön a visszafordító a felső rakpartra, ami ugye jár némi emelkedővel, de ami igazán arculcsapással ér fel, az a brutál szembeszél. Hirtelen teljesen megváltozik a verseny hangulata, erre nem vagyok felkészülve lelkileg, nem tudom tartani a tempót. Hamarosan ráfordulunk a Szabadság hídra, azaz további emelkedő, majd csippan a harmadik kilométer 4:17-el. Hát ez azért durván lassú volt. Kis fellélegzés a híd második felének lejtése, de a végén rögtön visszafordítanak, és kezdhetjük elölről. A híd közepétől elvileg már végig csak lejt a pálya, próbálok is visszagyorsulni valamennyire, de nagyon nehezen megy, és csak 4:16 lesz ez is. Ezután viszont teljesen elengedtem, az utolsó 100 métert leszámítva kicsit sem próbálkoztam, amit a 4:21-es utolsó kilométer is elég jól mutat.

Verdikt

Az eredményem 21'06" lett, amivel nyilván kicsit sem vagyok elégedett, múlt szombaton edzésnek futottam 21'14"-et... Szerencsére ennek nincs semmi jelentősége, nem egy jó időeredmény volt a cél, inkább csak versenyzési tapasztalatok gyűjtése, de azért egy 20'25" körülire tippeltem, ami nagyon mellé ment. Az egy picit megnyugtató azért, hogy a két srác se nagyon tudott meglógni, ők is rendesen belassultak, szóval nem csak én rogytam meg nagyon. Az új óra megbízhatatlan optikai pulzusmérése miatt vettem egy új pántot, elég szépnek tűnik a rögzített görbe, ez mindenképp jó döntés volt. Ami azonnal szemet szúr, hogy a 171-es pulzust nem tudtam átlépni (az átlag csak 166!), és hogy vissza is esett a pulzusom az utolsó kilométerekre. Utóbbi egyértelműen azt mutatja, hogy visszavettem, nem a szél, meg a kis emelkedések miatt esett ennyit a tempóm. A 171-es plafon viszont rendkívül elgondolkodtató, korábban simán feltoltam 180-ig ilyen távon, de még 10k-n is 175 körüli átlaggal futottam, ami brutális eltérés, és egyáltalán nem értem! Persze valamikor 2018 eleje óta nem használok pulzuspántot, szóval szinte az összes emlékem optikia méréshez kapcsolódik, lehet ezeket el kell felejteni, és újragondolni a zónáimat. Azért edzéseken már ezzel is mértem 174-175-öt 1000 méteres résztávon, szóval az is benne van a pakliban, hogy a keringésem már előrébb tart, és a lábaimat kell jobban felkészíteni a gyors futásokra. Majd kiderül.

Sevilla Maraton 2024.

Még épp hogy csak elindult az év, de futottam már egy formába hozó félmaratont a Zúzmarán, és el is jött a tavaszi szezon célversenye, irány Sevilla!

A Budapest maraton kudarca után szerettem volna egy olyan maratonra nevezni, ahol a lehető legjobb esélyeim vannak arra, hogy végre fussak egy normálisat ezen a távon. Ehhez nekem talán a legfontosabb, hogy az időjárási körülményekben a lehető legkevesebb kockázat legyen, de sajnos a meleg idő lehetőségét úgy kizárni, hogy közben még a fagyra se legyen esély, és persze a szél se fújjon, az nem is olyan egyszerű. Erre a legjobb esélyt az év nagyon korai szakszában láttam valami mediterrán vidéken. Persze az alapvető volt, hogy hitelesített legyen a pálya, és az se hátrány, ha minél inkább sík, kanyarok se legyenek, szóval vannak igények rendesen. Ha mindezek mellett még szép helyen is fekszik, az már egyenesen csodás. Bármennyire is tűnik hosszúnak a kívánságlista, azért vannak ilyen versenyek, amik közül Sevillát találtam számomra a legszimpatikusabbnak.

A Budapest maratonra való felkészülés gyakorlatilag tökéletes volt, szerintem nagyon jó volt a terv, és azt tökéletesen is hajtottam végre, semmi kihagyás nem volt. Viszont egy nagyon hosszú időszakról van szó, hiszen gyakorlatilag Bécs után rögtön kezdődött, így majdnem fél év, 25 hét volt összesen. Ezután gondolom nem kell túlmagyaráznom a gyenge eredmény okozta csalódottságomat, viszont érdekes módon inkább motivált arra, hogy a következő felkészülés végén már jó eredmény is legyen, mert amúgy abban nem kételkedtem, hogy a felkészülés sikeres volt, és életem formájában vagyok. És pont az év végén a Verona félmaratonon kipattanó siker volt az, ami a motivációmat visszavetette, úgy tűnik engem a kudarc visz igazán előre. Miután egy hiteles félmaratoni pályán sikerült végre két év után egy maszív egyéni legjobbat futnom, nagyon megkönnyebbültem, bebizonyosodott, hogy jó amit csinálok, teljesen megnyugodtam, és ez sajnos rám olyan hatással van, hogy kiengedek. Persze lehet, hogy 30 héten át pontosan betartani egy merev, szisztematikus edzéstervet egyszerűen már sok, és szükség volt egy kis lazításra. Sajnos utána a korán jött havas tél kavart be teljesen, el is engedtem az eredeti mennyiségi terveket, próbáltam azért nem túlzottan visszaesni, még padon is futottam többször, de az egész egy kínszenvedés volt. Még egy betegség is jött, de mindezek ellenére a Zúzmarán csak pár másodperccel futottam lassabbat, mint Veronában, pedig ez a pálya jelentősen rosszabb volt, és felkészülési versenyként nem is volt célom még ilyen gyorsan se futni. Ezúttal viszont ennek a sikernek teljesen pozitív eredménye lett, nagyon megnyomtam a felkészülés utolsó blokkját, és baromi jól ment, a 120 kilométeres csúcshét az eddigi legerősebb lett. A 6 hetes görülőátlag is a plafonon, teljesen magabiztosan repülök Sevillába.

6 hetes gördülőátlag tavaly, és az idén. Tavaly épp Bécsnél volt a minimumon, Budapest előtt viszont nagyon szépen felépítettem

Zselét és sótabit előre tervezetten nem hoztam magammal, előbbi túl sok helyet fogalt volna, utóbbit nem akartam magyarázni a reptéren, hogy a kis simítózáras tasakban milyen tablettákat próbálok átcsempészni :) Szerencsére a kedvenc kis zseléim elég eljterjedtek a világon, Dechatlon Sevillában is van, sót viszont nem találtam, majd rájöttem, hogy a vaseline viszont kimaradt a csomagból... Az expón minden jóra fordult, meglepően olcsón pótoltam a hiányokat, és még a tészta partira is sikerült eljutnom, talán ez volt az első, amin részt vettem.

A versenyszett

A verseny

Majonézes krumplisaláta és egy nagy bagett. Ezeket próbáltam az 5:30-as ébredés után mielőbb magamba tuszkolni. Hogy miért, azt senki se kérdezze, magam se értem, hogy gondoltam ezt jó ötletnek. Ráadásul nagyon sok is volt, de letuszkoltam, mert hogy ugye kell az energia a maratonra. Utána leküldtem még fél liter tejeskávét is, mert kell a kávé, tegnap majd szétrepedt a fejem amiatt, hogy nem ittam pénteken. Nem kapok levegőt, annyira fullon vagyok, lehet sok volt? Na mindegy, 3 óra a rajtig, addigra biztos eltűnik. Két órával a rajt előtt kilépek a szállásról a vak sötét, csendes éjszakába. Pedig már nem annyira éjszaka van, fél hét, otthon ilyenkor már kezdenek beindulni az emberek, itt a fura időzóna miatt nagyon nem. Busszal megyek, bár simán lesétálhatnám ezt a 3 kilométert, csak az eltévedéstől félve nem teszem. Egyedül vagyok, csak az van nálam, amivel a rajtba állok, mert nem akarok csomagot leadni, úgyhogy telefon sincs, nem tudok azzal odanavigálni. Na jó, van nálam még egy literes kóla és 1 euro 40 cent, amit a buszjegyre kiszámolva hoztam, és amit a sofőr nem hajlandó elvenni, nem értem, mert csak spanyolul ismételgeti, de aztán leesik, hogy a futóknak ez ma ingyen van. Ez amúgy baromi szimpatikus dolog, bár most épp kiszúrt velem, mert így a pénzt el kell tegyem valahova úgy, hogy ne zavarjon futás közben.

A buszról leszállva megindulok érzésre, többen követnek, és csak egy idősebb úr kérdez rá pár száz méter múlva, hogy tudom-e merre kell menni? Természetesen fogalmam sincs, azt reméltem, hogy innen már hallani lehet valamit, és majd hang után megyek, de nem így lett. Pedig olyan határozottan megyek, mondja, de miért ne tenném, így legalább van 50% esélyem, hogy jó irányba indultam, ha nem indulok semerre, akkor meg még ennyi se. Kicsit próbálja győzködni magát, hogy ez lehet a jó irány, aztán megbeszéljük ki honnan jött, ki mit tervez a versenyen, szokásos dolgok. Kicsit meglepődök német származásán, túl barátságos, de aztán sok mindent megmagyaráz, hogy több évtizede Spanyolországban él. Megvan a rajt, persze itt csak az elit futók mehetnek be, én elmegyek oldalt, és megtalálom a ruhatárakat, wc-ket. Ez is elzárt terület, ide rajszámmal lehetett csak bejönni, de egy ilyen fura hosszúkás rész, és még bemelegítés közben se látom, hogy hol tudok majd beállni a zónába. Kezd aggasztani a dolog, de szerencsére fél órát terveztem hagyni a beállásra, annyi idő alatt csak sikerül. Hát tetemes részét fel is használtam, jó nagy sort kellett kiállni, hogy kijussak a területről, és utána is csak folytam tovább a tömeggel, nem láttam semmit. Aztán természetesen meglettek a bejáratok, nagy örömömre még wc-t is találtam, így még egyszer el tudtam menni.

Nagyon jó érzés volt ott állni a rajtban miközben még épp csak kelt fel a Nap, gyönyörűek a színek, tökéletesen tiszta ég, kellemes hőmérséklet, és körülöttem a sok-sok ezer futó. A 3:15-3:30-as zónába osztottak, a legelején állnak a 3:15-ös iramfutók, én is szépen előrementem a szalagig. Minden tökéletes, pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Hallok a távolból egy pukkanást, ez lesz az, mindjárt kezdődik a kaland! Már a rajt alatt kimagasló szintű szurkolást kapunk, tiszta libabőr az egész, nem is sikerül fókuszba kerülnöm, átadom magam az élménynek. Aztán szép lassan csendesedik, csak a lépések hangja marad, és konstatálom is, hogy az első kilométer lassú lett, úgy 10 másodperc hátrányba kerülök, ideje elkezdenem odafigyelni. Felveszem az első három kilométerre tervezett 4:35-ös tempót gond nélkül, de amin csodálkozok, hogy a 3:15-ös iramfutókhoz egy centit sem közeledek, sőt, mintha kicsit nőtt is volna a távolság. Nagyon gyorsan jönnek a kilométerek, a pálya elképesztően jó, az első három kilométeren egy aluljáró jelentette az egyetlen változatosságot, amúgy nyílegyenes széles út. A negyedik kilométertől terv szerint 4:33-as tempóban folytatom, jól megy nagyon, gyakorlatilag alig lélegzem, érzésre bőven elég könnyű a tempó. Jön az első kanyar rá a hídra, átfutunk a folyó felett, és itt kicsit érezni kezdem az iramfutók közelségének kényelmetlenségét, elég nagy a tömeg, nagyon oda kell figyelni fordulások közben. Érzésre olyan, mintha egyik kanyar jönne a másik után, de a valóságban közben a kilométerek is nagyon gyűlnek, és már ennem is kell az első zselét 7 kilométernél. Utána a frissítőpontnál is baromira figyelni kell, de sikerül különösebb probléma nélkül abszolválni.

Előzetesen elég sokszor átgondoltam a taktikát, mert nagyon bizonytalan voltam azt illetően, hogy milyen célidőt próbáljak meg. Érzésre és a számok szerint is irtó jó formában voltam a verseny előtt, azt gondoltam, hogy a 3:15-ös időnek kényelmesen jönnie kell, de inkább olyan 3:12 körülit tartottam egy reális célnak. A 3:15-höz 4:37-es tempó kell, de én még egy 4:30-as tempót se tartottam elképzelhetetlennek, de az meg már 3:10-es idő, ami kicsit ijesztő volt. Nem akartam túl kényelmesen lefutni ezt a versenyt, de egy nagy fejreállástól is eléggé tartottam, szóval azt találtam ki, hogy több forgatókönyvvel készülök, amiknek közös az eleje, és menet közben dönthetek, hogy melyik úton megyek tovább. A teljesen közös szakasz az első 3 kilométer volt 4:35-ös tempóval, itt lehetett volna átállni 3:15-ön kívüli célra, ha nagyon rosszul megy (például felszalad a pulzusom 160-ra), ha pedig nem érzem elég jónak, akkor tovább tartani a 4:35-öt, és kis lassulással még épp meglesz a 3:15. Ha elképesztően jól megy, akkor pedig a gyorsabb verziókra lehet átállni, amihez első lépésként minimálisan emelek a tempón 4:33-ra. Az elején még az elképesztően jónál is jobbnak gondoltam, de szándékosan nem volt gyorsabb opció az elejére, úgy gondoltam, hogy ennyire korán csak a nagyon rossz verzió tud egyértelműen kiderülni, a jók között nem lehet pontosan választani. A következő választási pontot 10k-ra tettem, de még ez is a verseny nagyon korai szakaszában van, ezért itt is legnagyobb súllyal a pulzust akartam figyelembe venni. 160 alatt minden oké, elvileg még a 160-161 is rendben, de fölötte már problémás lehet.

Szóval épp a tizedik kilométerben vagyok, átváltok a nézeten, hogy ellenőrizzem a pulzust, és valami 17x-et mutat! Mi van??? Gyorsan próbálok megnyugodni, és logikusan gondolkodni, hiszen egészen biztosan fals az érték, ha ennyi lenne, teljesen másképp érezném magam. Meghúzom a szíjat, hogy sokkal szorosabb legyen, időnként ránézek, és kezd is lemenni, 161-162 körülre, de így nem tudok megbízni benne, ki tudja mi a valóság? Na jó, össze kell szednem magam, eddig teljesen jól ment minden, mehet a kis gyorsítás 4:30-ra. 22:59 és 22:44 volt az első két 5k, így a tizes 45:43, ami teljesen rendben van, megfelel a tervnek. Itt még kamerázgattam, és nem sikerült felvenni a tempót, jó, mondjuk csak 2 másodperccel maradtam el, de úgy gondoltam jobb lesz, ha inkább teljesen ráfókuszálok a futásra. Valahol 11 kilométer után készítettem az utolsó videót, amikor épp megelőztem a 3:15-ös iramfutókat. Innen megint felgyorsult a kilométerek fogyása, 14-nél megettem a második zselét, bekaptam egy sótablettát és ittam is rá a frissítőponton, minden remekül működött. A tempót itt már nem akartam görcsösen tartani, ha volt egy 1-2 másodperccel lassabb, elfogadtam, nem próbáltam behozni, nehogy túltoljam. Igazából annyira befókuszáltam, hogy alig emlékszem valamire, hirtelen el is jött a 20. kilométer, ahol meg kellett ennem a harmadik zselét. 22:35, 22:34 ez a két 5k, tökéletesen egyenletes, 45:09-es 10k, nem görcsöltem rá, és ez így teljesen jó is volt, mert azért ezt már nem éreztem szuper könnyűnek, de még mindig sokkal könnyebb volt, mint például a szimulációs edzésen, szóval nem aggódtam, simán lehet még rosszabb a helyzet, fogom tudni kezelni.

Hasonló fókuszban repültek el a következő kilométerek is, de kicsit sűrűbben kezdtek benne maradni 2-3 másodpercek. Aztán egyre többször szembe sütött a már egész magasan járó Nap, és kifutottunk valami autóútra, ahol kezdtem kényelmetlenül érezni magam, nem esett jól a Napon futni. A 25. kilométer 4:36 lett, az 5k így csak 22:43, ami azért jóval lassabb, és gyorsan úgy is döntöttem, hogy elengedem a 4:30-as tempót, próbálok inkább a 4:33-ra ráállni. Nem akartam semmit erőltetni, és egyre rosszabbul is éreztem magam a napos részeken, már kifejezetten melegnek találtam, de amikor árnyékban voltunk, az kellemes hideg volt, ami mindig kicsit helyretett. Eljött a 27. kilométer, a negyedik zselé ideje, meg is ettem, ittam is rá, de sajnos pár száz méteren belül elkezdett szúrni tőle az oldalam. Emiatt újabb terv módosítás, legyen csak 4:40 a tempó, azzal még mindig kényelmesen 3:15-ön belül célba tudok érni. Ez abszolút működőképesnek tűnt, de nem bírtam abbahagyni az agyalást, és azt gondoltam ki, hogy biztos keveset ittam a zselékre, azért szúr be az oldalam, úgyhogy akkor majd a következő ponton iszok még. Épp a 30. kilométer előtt jött el a frissítőpont, ahol meg is álltam, hogy rendesen tudjak inni, és lehúztam vagy 3 pohár vizet. Ezzel persze sok idő elment, 5 perces lett ez a kilométer, az 5k 23:34, a 10k 46:17, azaz itt több, mint egy percet eldobtam ahhoz képest, ahogy ennek a tizesnek nekiindultam.

Ezzel még semmi baj nem lett volna, bőven belefér, és meg is éri, ha ezzel sikerült stabilizálni a helyzetet. De sajnos ennek a szöges ellentéte derül ki a következő kilométeren, amit csak rettenetes fájdalmak árán tudtam 4:44-re megfutni: az eddigi jobb oldali, még elviselhető szúrás mellé a bal oldalamba úgy hasított bele a fájdalom, hogy azt hittem bepisilek. Nem is bírtam sokáig, egy bokros részen félreálltam, pisiltem gyorsan egyet, és próbáltam hányni is. Utóbbi sajnos nem sikerült, így ahogy megpróbáltam felvenni a tempót, újra rettenetesen fájni kezdett. Egy újabb kilométernyi szenvedés után megint megálltam és próbáltam megszabadulni a szörnytől a gyomromban, de magától nem akart kijönni, csak öklendeztem, annyira meg nem vágytam rá, hogy lenyúljak. Elég sok idő eltelt, nem láttam már értelmét tovább próbálkozni ezzel, futni kezdtem, de már csak épp annyira, hogy ne fájjon. Kicsivel 5 perces tempó alatt találtam meg azt a pontot, ahol elmúlt a fájdalom, így beálltam erre. Ezen a tempón egyáltalán nem fájt, és valószínűleg viszonylag kis fájdalommal tudtam volna olyan 4:50-es tempót, de összesen 3 és fél percnyi állás után már nem láttam értelmét legfeljebb másfél percnyi célidőért végigszenvedni. Na innentől viszont elég élénk emlékeim vannak, hihetetlen mennyire le tud lassulni az idő, ha szenved az ember. Ugyanakkor így viszont nagyon jól emlékszem, hogy 30 után micsoda szurkolást kaptunk! 5 kilométeren át végig mindkét oldalon tömött sorban álltak az emberek, a Plaza de España-n leírt kör pedig valami elképesztő volt! A szurkolók nem voltak kordonok mögé szorítva, és az eddigiekhez képest csak egy keskeny sávot hagytak a futóknak, úgy bíztattak minket centikről, mintha kb. a világ legmenőbb tettét vinnénk épp véghez, és bakker, itt el is hittem, hogy hatalmas királyok vagyunk! :) A megállásos 5k 27:10 alatt lett meg, utána stabli tempóra beállva 24:50 az utolsó 5k, a 10k így összesen 52:00, borzalom :)

Természetesen a 30. kilométernél elkövetett vedelésem után meg se fordult a fejemben, hogy a verseny hátralévő részén bármit is frissítsek, így viszont 40 körül már annyira szomjas voltam, hogy azt hittem rögtön meghalok. Ittam is egy kortyot egy frissítőponton, azért már tényleg meleg volt, és csak eltelt majdnem egy óra, ami alatt valószínűleg vagy egy liter vizet kiizzadtam. Az utolsó kilométerek gyönyörű helyeken vezettek át, több ismerős is volt a korábbi napok városnézéseiből, ilyen szempontból ez a maraton verhetetlen, valami fantasztikus ez a város, és akármennyire nem esik jól már futni, azért imádtam minden egyes percét az itt töltött időnek. Az utolsó száz méterek sem telnek el események nélkül, többen megállnak a 42. kilométert jelző kapunál, mintha célbaértek volna, kettőjüknek szólok is, hogy ez még nem a vége, még kétszáz méter visszavan, fussatok tovább! Na igen, ilyenkor már nehéz a célkaput is megkülönböztetni a többitől. Kicsit rágyorsítok a végére, de igazából csak az érdekel, hogy képes vagyok-e rá, vagy teljesen kinulláztam magam? Vegyesek az érzések, simán ment a 4:30, de nem tűnt úgy, hogy sokáig fenn is tudnám tartani. Valami 3:2x van a célkapun, megállítom az órám, az 3:20:05-öt mutat, és bár a célbafutáskor még nem ünnepeltem, pár másodperc múlva már nagyon is. Akárhogyis, csak lefutottam egy maratont, csak PB lett, csak egy fantasztikus városban vagyok, csak süt a Nap, a rohadt életbe, nincs min szomorkodni! Viszont még mindig nagyon szomjas voltam, a nagy örömködés közben a túlélés érdekében rögtön megittam egyben 1,5 liter folyadékot :)

Verdikt

Ez még csak a hatodik maratonim volt, amiből az első három nagyon jó élmény volt, mindegyik egyéni legjobb lett, és mindig azt éreztem, hogy egyre jobban megy ez a táv. Aztán jött a hatalmas pofon Bécsben, majd fél évnyi kőkemény célzott munka után egy újabb Budapesten. Ezek után akármilyen szarul is néz ki az 1:36-os első félmaratonra egy 1:44-es második, végre sikerült PB-t futnom, szóval elindult ez a dolog valamerre. Az összidő hivatalosan 3:20:00 lett, ami 6 perccel és 52 másodperccel jobb a 2021-ben futott eddigi csúcsomnál, azért ez elég masszív javulás akkor is, ha ennél jóval nagyobbra számítottam. Mostanra már három hét telt el a verseny óta, de ezóta se tudtam pontosan megfejteni, hogy miért így alakult? Ha más futotta volna, és csak a kilométerek idejeit nézném, egyértelműen azt mondanám, hogy simán el lett futva, ez egy klasszikus falnak szaladás volt. De én annyira másként éltem meg! Nagyon könnyűnek éreztem a futást, csak a korábbi PB-mnél éreztem még ennél is könnyebbnek, és a pulzusadatok is pontosan ezt mutatják. Kicsit magasabb volt most a pulzusom, mint 2021-ben, viszont egészen 30-ig határozottan alacsonyabb, mint 2018-ban, így azt gondolom, hogy ez nem egy elfutás volt, a 2018-as 4,89%-osnál kisebb kellett volna legyen a lassulás a második felére. Sőt, mivel a pulzus inkább a 2021-eshez volt közel, a lassulásnak is az akkori 0,78%-hoz kéne inkább közel esnie. Még a 2018-as lassulással is 3:16 lett volna a vége, a kettő között félúton már 3:14, szóval a 3:15-nek ezzel a kezdéssel is simán ki kellett volna jönnie. Akárhogy is nézem, nem találok kivetnivalót a kezdő tempóban, mind az edzések alapján, mind a két legutóbbi félmaratoni ideje, mind a versenyen rögzített pulzusadatok alapján teljesen reális volt az elképzelés.

Felmerül viszont akkor az örök kérdés, mégis min ment el a dolog? Ami biztos: a reggeli bezabálás majoznézes krumpliból nem segített... A frissítés egy érdekes kérdés, egyrészt van egy olyan érzésem, hogy sok ennyi zselé, másrészt viszont 2021-ben 6 kilométerenként ettem egyet, és működött. Valószínűleg a brutál reggeli töméssel együtt lett sok, talán ez a legvalószínűbb, és nem érdemes kevesebbel zselével próbálkozni, de a reggelit minimalizálni kell. A folyadék is inkább kevés lehetett, persze a 30-nál hirtelen felindulásból elkövetett vedelésnél bármilyen megoldás jobb lett volna. Ennyire kevés maratoni futás után még nyilván nem lehet elég tapasztalatom ebben, és biztosan tudom jobban is csinálni és biztosan sikerülne is előbb utóbb, de most már el kell döntenem, hogy akarom-e ezt egyáltalán? Fél évig dolgozni valamiért, hogy aztán egy rossz döntés a verseny előtt, vagy közben, vagy akár csak egy rossz nap, esetleg egy roszkor érkező betegség az egészet kukázza, ez egyszerűen túl nagy stressz nekem. Nyilván nem kukázza a felkészülést, mert az beépül, arra lehet építeni a következőt, de meddig lehet ilyen fél éves felkészüléseket csinálni úgy, hogy nem jön ki a végén az az eredmény, aminek ki kéne? Mert bár tényleg nagyon örülök ennek a masszív PB-nek, de volt két nagyon rossz maratonom, ez is sokkal elmaradt a várakozásaimtól, és közben eltelt másfél év! Persze épp ez a varázsa ennek a távnak, ebben tényleg van kihívás, de jelenleg nekem valami sokkal kézzelfoghatóbb, és gyakoribb visszajelzésre van szükségem. Most nem egy újabb maratoni felkészülésbe fogok belefogni, 5-10k-s távokra szeretnék rámenni. Nincs még konkrét cél, és azt sem tudom mikor térek vissza majd a maratoni távra való készülésre, lehet, hogy már ősszel, de az is lehet, hogy soha. Maratont persze biztosan fogok még futni, és igazából attól még, hogy nem arra készülök specifikusan, ha a rövidebb távokon folyamatosan javulok, a maraton is jobban fog menni, és simán elképzelhető, hogy már Bécsben tovább tudok javítani az időn, hiszen most szerintem sok maradt benne. Remélem nincs túl negatív kicsengése a beszámolónak, alapvetően nagyon elégedett vagyok a versennyel és az iránnyal is, csak én így működöm, ami jó volt, azon szerintem nincs értelme sokat filózni, a hibákból lehet leginkább tanulni. Hajrá!

Év	Első félmaraton	Második félmaraton	Lassulás	Lassulás %
2017 Maratonfüred	1:51:27	1:58:34	7:07	6,39%
2018 Maratonfüred	1:43:14	1:48:17	5:03	4,89%
2021 Budapest	1:43:02	1:43:50	0:48	0,78%
2023 Bécs	1:53:02	2:16:06	23:04	20,41%
2023_2 Budapest	1:39:30	2:00:07	20:37	20,72%
2024 Sevilla	1:35:47	1:44:13	8:26	8,80%

Zúzmara félmaraton 2024.

Soha ne mond, hogy soha, mondják az okosok. Én annyira ezzel nem tudok azonosulni, sok olyan dolog van, amire teljes bizonyossággal rá tudom mondani, hogy soha. Viszont csak indokolt esetben használom, és szerencsére a Zúzmara félmaratonnal kapcsolatban is óvatosan fogalmaztam anno:

Szóval a 2019-es Gábor szerint az volt az utolsó Zúzmara félmaratonija egyéniben, a 2024-es Gábor viszont már tudja, hogy nem :) Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy eléggé kényszer szülte nevezés volt, mert nem találtam semmi más félmaratont ebben az időszakban. A Sevilla maraton most a célversenyem, az előtt 4-6 héttel mindenképp szerettem volna futni egy formába hozó versenyt, mivel nagyon keveset versenyzek, nekem ez különösen fontos. A zúzmara pont 4 héttel előttre esik, így ráadásul pihenő hét végén van, ami a lehető legjobb megoldás. Idén új a pálya is, nem a lovin kell küzdeni, szóval akár még jó is lehet. Aztán nevezés után - mikor máskor - elolvastam az útvonal leírását: a Megyeri hídon is átfutunk, nem örülök, de okés, viszont utána a lényeg: "A híd mindkét oldalán lépcsőkön is futunk fel vagy le"! Húú, hát azért ezen rendesen fennakadt a szemem, nem túl szokványos az ilyen betét egy utcai félmaratonin :)

A Verona félmaraton óta sajnos nem mentek zökkenőmentesen az edzések. A Budapest maratoni előtti felkészülésem alatt gyakorlatilag tökéletesen végrehajtottam a tervet, aztán utána kezdődött elvileg a Sevillai felkészülés, aminek az első négy hete a félmaratonig még mindig teljesen jó volt, a betervezett pihenőhét utána meg nyilván, de itt eléggé megakadt a dolog. Egyrészt a két hétnyi 70k alatti mennyiség kicsit ellustított, közben Edzőbá is próbált visszafogni, hogy kell egy kis pihenőidőszak, de végül a novemberben beütő havas tél adta meg a kegyelemdöfést. Próbáltam erőltetni az edzéseket hóban, fagyban is, aminek végül az lett az eredménye, hogy a csúszkálástól brutál izomlázam lett, és alig tudtam futni. Az egész december egy konstans szenvedés lett, ha csúszott, inkább terembe mentem padon futni, de ott meg a meleg csinál ki, szóval mindenhogy rossz volt. Az állandó hideg és sötét is kezdett már nagyon megviselni, elég komoly mélypontra csúsztam, de az év utolsó napjáig elért 3858 lefutott kilométer azért elégedetté tett, még akkor is, ha az is épp olyan futás volt, hogy hosszút kellett volna, de 10-nél elegem lett, és feladtam. Akárhogyis, ez 608 kilométerrel haladja meg az eddigi rekordomat, amit még 2018-ban hoztam össze. Január első hetének teljesen máshogy álltam neki, már hétfőn futottam, jól ment minden, aztán persze a második hétre meg is betegedtem kicsit. Azért majdnem 90 km összejött, és el is jött a verseny hete, lehet pihenni.

Őszintén szólva sokszor elbizonytalanodtam, hogy van-e értelme egyáltalán indulni ezen a versenyen, a januári időpont és az útvonal szinte garantálja a hatalmas szívást... Végül mindig arra jutottam, hogy ezt elsősorban egy mentális edzésnek szánom, arra meg pont jó, ha rendesen szivatós. Az utolsó napokon alakult is szépen a helyzet, kiadós havazás, utána a versenyig végig fagy, hogy még véletlenül se olvadjon el, a verseny napjára pedig a leghidegebb hajnalt jósolták -8 fokkal. Lett az -10 is, de kitartottam a rövidnadrág plusz póló karszár kombó mellett, mert elvileg gyorsan melegedni fog Napkelte után, és fagypont közelében ennél több már sok lenne. Balázs kicsit megijesztett azzal, hogy ő full hosszúban jött, pedig szintén nem fázós fajta, de tényleg gyönyörűen sütni kezdett a Nap, gyorsan emelkedett a hőmérséklet, mire odaértünk már -6, a rajtra állítólag -2 lett. Amúgy már útközben egyre jobb kedvem lett, amiben sokat segített a jó társaság, és az, hogy jelentősen kevesebb havat és jeget láttam itt Budakalászon, mint otthon Gyömrőn, sőt a legtöbb helyen teljesen száraz volt, ahol korábban sózták. A verseny előtt végre egyszer elég jól alakultak a dolgok, a bemelegítés is tök jó volt Balázzsal, csak utána a zselézére iváshoz találtam nehezen vizet, de az is meglett időben, teljesen jókedvűen álltam be a rajtzónába, semmi feszkó.

Az egyes zónában alig voltunk, így hiába akadozott az elején a kettesével rajtoltatás, még a zónából utolsóként is egy perc alatt kijutottam. Természetesen szokásosan jónéhányan baromira bekezdtek, de ezzel a rajtoltatással ez nem volt zavaró, kényelmesen elfértünk. Sokan megelőztek, de ilyenkor egyáltalán nem érdekel, a saját tempómmal törődtem, és alig 2 kilométer után már el is kezdtem a vissza előzéseket. Sose fogom megérteni, hogy egy 21 kilométeres versenyen mi értelme van az első kettőn ellőni minden puskaport, na mindegy :) Mindjárt az elején volt egy meredek felfutás a felüljáróra, de nagyon könnyednek éreztem a futást, így 4:25-ös tempóra gondoltam beállni a 4:30 körüli kezdés után. Aztán hamar jött a kellemetlen meglepetés, amikor befordultunk egy hatalmas beton placcra, ami tiszta hó volt, kicsit megijedtem, hogy innentől ilyen lesz az egész. Szerencsére csak 800 méter volt ez a szakasz, nagyrészt havas, ami még mindig jobb, mint a jég, lehet rajta futni, de azért lassít. Volt aki rettenetesen befékezett itt, szinte sétára, persze nehéz megmondani, hogy minek van értelme, elgondolkodtam én is rajta, hogy vajon érdemes-e a határon egyensúlyozni egy ilyen felkészülési versenyen, kockáztatva egy esetleges durva sérülést? Természetesen nyomtam tovább :D Újra kint a bringaúton szárazon folytatjuk tovább, és rögtön itt van egy frissítőpont, de persze ez még nagyon korai 10 percnyi futás után. Egy nyugodt hosszú egyenes után zenére mászhattunk fel a Megyeri hídra, ahol meglátva a teljesen tiszta, lesózott járdát, végképp megnyugodtam, ez olyan hosszú szakasz lesz, hogy a verseny nagy része már biztosan jól futható. Maga a híd alig emelkedik, nincs semmi szél még a Duna felett sem, nagyon jó itt futni, szép lassan előzgetek. Eljön az 5 km-es tábla 22:02-nél, eddig hibátlan.

A híd végén alig 200 méter alatt elveszítjük az eddig összeszedett szintet, aminek nem igazán örülök, hiába száguldottam le 4 percen belüli tempóval, csak pár másodperc a nyereség, sokkal többet veszítettem az emelkedőn. Aztán hirtelen egy frissítőpont, ami még mindig túl korai nekem, és a pálya legfurább része: lépcső fel a híd másik oldalára... Először izomból kettesével kezdem venni a lépcsőfokokat, de közben megijedek, hogy esetleg ezzel kinyírom a lábaim, úgyhogy a sokkal lassabb, de biztosabb módszerre állok át. A felfele 10 méter, azaz majd' négy emeletnyi lépcsőzés után nagyon hosszan tart a visszagyorsulás, de jól kezeltem fejben, és mivel se fizikailag, se a tempóval nem lett végül gond, a türelmes kivárás működött. Közben megettem egy zselét is, itt kényelmes volt, és fel voltam rá készülve, hogy inni nem fogok tudni rá, így ez se okozott gondot. A híd elhagyása újra lépcsőn történik, itt viszont már nem szórakozok, lecsapatok ész nélkül, közben 3-at előzve. Egy srác hamar visszaelőz, beállok mögé, gondoltam jó lesz kicsit huzatnom magam. Kezdetben picit erős volt a tempó, de tudtam, hogy előbb-utóbb visszalassul, hiszen eddig is közeledtem rá. Így is lett, de vagy egy kilométert tudtam mögötte futni, és még akkor sem volt igazán lassú, csak én úgy éreztem, hogy jól megy, nem akartam már 4:23-on kívülre lassulni. Beálltam előre, és hamarosan megláttam egy kukát, ahova végre kidobhatom a zselé zacsiját. Koncentrálok, hogy beletaláljak, de dobás közben a jobb lábammal jégre futok, azonnal durván kicsúszik alólam, és az idő itt egy pillanatra meg is állt... Szinte már éreztem a fájdalmat, amit a brutális becsapódás fog okozni, de valami csoda folytán szó szerint kitáncolom magam a szituációból, és még csak meg sem húzódik egyik izomom se. Kívülről is durván nézhetett ki, mert a srác mögöttem rögtön megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Mondom minden okés, és szerencsére nem nagyon tudtam tovább filózni ezen az eseményen, elég kanyargós rész volt ez, figyelni kellett, gyorsan túlléptem rajta, ami a verseny szempontjából a legjobb. Eljött a 10. kilométer is, csak 21:44 kellett ehhez az ötöshöz, pedig volt benne komplikáció rendesen.

Ekkor jöttem rá, hogy PB közeli tempóban haladok, ami egészen hihetetlen. Jobbra kell fordulni, egy oda-vissza szakaszra, amiben brutális 180 fokos visszafordító örvendeztetett meg bennünket. Itt láttam Lacit, nem sokkal előttem fordult. Utána rögtön megint egy oda-vissza szakasz a Lupa tó mellett, majd tovább a bringaúton. Ez jóval kanyargósabb, és hosszabb is, itt már Balázst is látom szembe érkezni, jó drukkolni kicsit. A megint brutális visszafordítónál úgy láttam, nem sokat közeledtem Lacihoz, és ezután még egy kis holtpont is jött. Nem nagy, nem volt vészes, de azért kicsit visszaesett a tempóm, minden kanyarban, minden kis emelkedőn, minden kis havas szakaszon időt vesztettem. Ez az 5k kicsit lassabb is lett 21:58, de az elsőnél még mindig gyorsabb.

A kanyargósabb erdős rész az itt már hatalmas szemből érkező tömeggel megint kicsit nehezített, de kezdtem visszagyorsulni, és közben Laci lassult, így meg is előztem többekkel együtt. Amikor végre kiértünk, már kézzelfogható közelségbe került a cél, pontosan tudtam mi van még vissza. Szerettem volna gyorsulni, próbálkoztam is, de valahogy minden kilométerben volt valami, ami miatt mégis lassabb lett. Itt volt ugye újra a 800 méternyi havas, ami mindjárt két kilométert is tönkretett, ráadásul közben szemből érkezőket is próbáltam a pályára irányítani, mert nem jó fele futottak. Gyorsulás helyett bár csak éppenhogy, de ez lett végül a leglassabb 5k-em 22:05-el.

Aztán a huszonegyedik kilométer végre összeállt, a felüljáróra felfutást kőkeményen megnyomtam, és bár kezdtek izzani a lábizmaim, de utána is erősnek éreztem magam, szépen tudtam gyorsulni. Bár nem tűnik egetverőnek a 4:18-as kilométer, de ugye ennek az elején még egy nagy emelkedő volt, és a verseny utolsó 800 méterén lenyomott 3:54/k tempó mutatta meg igazán, hogy azért akadt még tartalék a végére. Ezzel mindössze 3 másodpercre csökkentettem a táv második felének a hátrányát, így bár nem lett negatív split, de nagyon közel volt: 46'13" vs 46'16". A célban szinte el se hittem, hogy ilyen könnyedén futottam meg gyakorlatilag a PB időmet egy ilyen pályán, ez rendkívül bíztató a jövőre nézve!

Verdikt

Az összidő hivatalosan 1:32:29 lett, ami alig 9 másodperccel lassabb a Veronában futott PB-mnél, hát ilyen jóra tényleg nem számítottam! Az 5 kilométeres részidőket összehasonlítva a veronai azért egy picit jobban néz ki, de ott gyakorlatilag tökéletesek voltak a körülmények, és igazából a Zúzmara részidejei is teljesen rendben vannak:

	Verona 1:32:20	Tempó	Zúzmara 1:32:29	Tempó
1-5	22'16"	4:27	22'02"	4:24
6-10	21'43"	4:21	21'44"	4:21
11-15	21'47"	4:21	21'58"	4:24
16-20	21'48"	4:22	22'06"	4:25
utolsó 1,1k	4'46"	4:20	4'39"	4:14

Kicsit aggódtam már, hogy valójában milyen formában lehetek, versenyek nélkül azért nehéz belőni, és hát voltak most a felkészülés során problémáim, kihagyásaim, a hosszú futások meg nem mentek. Az edzések nagy része is messze nem ideális körülmények között zajlik, gyakran csúszós, így nem mérvadóak a számok, bár a szárazak viszont tényleg jónak tűntek, eddig csak ezek tartották bennem a hitet, de ez a mai verseny, hát ez most mindent bizonyossá tett. Komolyan kezd beérni a bécsi fiaskó után megkezdett munka, és az is bebizonyosodik, amit mindig is sejtettem, csak nem sikerült igazán sose kipróbálnom, hogy a megfelelő konzisztencia és a mennyiség növelése eredményezhet szintlépést. Úgyhogy megnyomom a maradék 4 hetet, ami után Sevillában tényleg felkészülten, nyugodtan állhatok rajthoz! Nagyon hiszek benne, hogy most a közben nevet kapott Sevilla π projektnek megfelelő 3:14-es tervezett célidő sikerülni fog, de igazából már az sem annyira érdekel, ha nem, mert tudom, hogy megvan bennem ez az idő, akkor is, ha esetleg egy rossz napon épp nem jönne ki. Sajnos a maratoni ilyen szempontból nagyon nehéz táv, nem lehet sűrűn próbálkozni, épp ezért Sevilla után valószínűleg átállok 5-10 km körüli programra, amúgy is mostanában megint jobban lázba hoz a gyorsabb futás :) Hajrá!