Verona félmaraton 2023.

Az utóbbi két évben november közepén Siófokon futottam félmaratont, ami azért tetszett meg nagyon, mert ez már elég későn van, hogy ne legyen meleg, de még a hó, jég se túl valószínű, és a pálya is nagyon jó, teljesen sík.

Sokáig az idén is ezt terveztem, de a Wizz air félmaraton után eléggé elbizonytalanodtam, mivel az órám vagy fél kilométerrel többet mért ott, mint korábban Siófokon, ami hatalmas különbség. A Wizz air ugye hitelesített pálya, és az ott mért többlet nagyjából meg is felel az általánosnak, mindig kb. 1 % többlet szokott lenni, plusz amit csalinkázok. Siófokon viszont még 21 km-t se mért ugyanez az óra, ami képtelenség, kevesebb sehogy se lehet, szerintem a pálya rövidebb volt, és hiába BSI rendezés, nem hitelesített, szóval biztosan nem tudható. Megnéztem az AIMS oldalán, hogy milyen lehetőségek lennének Siófok helyett hitelesített pályán futni hasonló időpontban, és az azzal pont egyidőben rendezett Verona félmaratont találtam csak, amiről viszont korábban jókat hallottam. Már nyomtam is a nevezésre, kiváló év végi kirándulós program lesz ez.

A kirándulás része tényleg nagyon klassz volt, Verona fantasztikus város, imádtam befutni a verseny előtti laza futások alatt a belvárosát, az olasz kaját nagyon szeretem, és amúgy is most nagyon rámfért ez a kis kikapcsolódás. A rápihenés egyébként elég jól ment már ekkorra, egész héten csak könnyű futásaim voltak, de a hétfői teljes pihenőt leszámítva minden nap futottam, nekem valahogy ez válik be a legjobban. Persze aggódtam kicsit az előző heti 103 kilométeres mennyiség miatt, Edzőbá szerint is baromság volt ennyit futni azon a héten, de igazából ez ugye nem célverseny, valójában egy maratoni felkészülés alapozásában vagyok. Szóval nem akartam a verseny miatt nagyon visszavenni, a pihenőheteket úgy tologattam, hogy erre és a verseny utáni hétre essenek, de ennyi. Amúgy jobban belegondolva az utóbbi fél év heti átlaga 80 km feletti, ahhoz képest a 103 se egy kiugró érték, nem kéne, hogy nagyon hátráltasson a versenyen, ha annak hetében rendesen rá tudok pihenni, és ebben nem volt hiba. Már péntek délután megérkeztünk a városba, szombaton kényelmesen elbuszoztunk az expohóz, ami egyébként a rajt területe is volt, míg a szállást direkt a céltól pár száz méterre foglaltam, mert sajna hazafelé sietni kell.

A verseny rajta 8:15-kor volt, ezért hajnali 5 órakor keltünk, hogy tudjak rendesen reggelizni, szeretem ha van 3 óra emészteni. Persze amúgy se aludhattunk volna sokkal tovább, mert várt még ránk nagyjából 40 perc séta a rajtig. Mindenképp gyalog akartunk menni, egyrészt busszal se volt sokkal gyorsabb az expóra menet, másrészt a hétvégi hajnali időpontban ki tudja jár-e már bármi? Ráadásul ki tudtuk használni az alkalmat, hogy a csomagjaink egy részét elvigyük az útbaeső parkolóban lévő autónkhoz, így a verseny után nem kell a szálláshoz hozni a kocsit, a maradék cuccot el tudjuk majd vinni. Érezhető volt, hogy nincs meleg, de azért azon erősen meglepődtem, hogy teljesen jeges volt az autó, nem igazán számítottam erre az elmúlt napok kiváló időjárása után. Ez nem is lenne amúgy gond, nekem futáshoz teljesen rendben van a hőmérséklet, viszont a karszárat és a kesztyűt sikerült elkevernem, csak egy atléta van rajtam a versenyre… Végül pont időben, egy órával a rajt előtt érkeztünk meg a helyszínre, ahol rögtön beálltunk a toi-toi-okhoz álló sorba. Döbbenetesen kevés volt egyébként belőlük erre a hatalmas tömegre. A találkozási helyszínek átbeszélése után elkezdtem melegíteni, nem volt vészes a hideg, csak a kézfejeim akartak lefagyni. Futás a tömeg miatt nem sok volt, egy kilométernyit sikerült összeköröznöm, de sok mobilizációs gyakorlatot végeztem el. 8-kor el is indultam a rajt felé, a centizgetés helyett inkább megpróbálok arra rászokni, hogy jó korán beálljak, legalább 10 perccel a rajt előtt legyek már a helyemen. Gyorsan sikerült, mert pont itt volt a piros zóna megnyitva, ahova egy gyors ellenőrzés után be is jutottam. A futók nagy része azonnal állt be a tömegbe, így maradt egy nagy üres tér itt, én inkább maradtam, hogy tudjak még tornázgatni a rajtig, gondoltam úgyis a zóna végéből akarok rajtolni. Csak akkor álltam be a tömegbe, amikor a rajt előtti percekben előre engedték a következő zónát, közéjük nem akartam bekeveredni. Itt viszont egy kellemes meglepetés ért, hirtelen megszűnt a hideg, és konkrétan láthatóan remegett a levegő a futók tömege felett, mint nyáron a tűzforró aszfaltnál, hihetetlen, de az emberek olyan mennyiségű hőt termeltek, és annyira elszigeteltek a hideg levegőtől, hogy rendesen meleg lett.

Felcsendült az olasz himnusz, rövid idő múlva pedig eldördült a rajtpisztoly. Az épp megkezdett sétálásból hamar megállás lett, olyan közelinek tűnt a rajtkapu, eléggé meglepődtem, hogy 1 perc kellett, míg eljutottunk odáig. A döcögős rajt után még kamerázgattam kicsit, jól éreztem magam, gondoltam belefér az 5 perces tempó erre a pár száz méterre, de lassan el kellene kezdeni a versenyt. Az első kanyar után próbáltam gyorsítani, de egyszerűen a tömegben képtelen voltam 4:40-en belülre kerülni, csak a következő kanyar után tudtam néha, amikor többekkel kiválva a tömegből, a járdákon próbálunk tempósabban haladni. Közben meg is volt egy kilométer, olyan 4:45 alatt, ami már most 20 másodperces hátrányt jelent a tervhez képest. Próbáltam nyugodt maradni, sok van még vissza, legalább nem futottam el. Viszont ahelyett, hogy javult volna a helyzet, kezdett egyre szűkebb lenni az út, ahogy kifelé haladtunk a városból, így továbbra is be voltam ragadva, miközben megláttam a 2. kilométert jelző táblát, ahol nyomtam is egyet az órán. Épp csak rápillantottam a 9:07-es időre, nem is jegyeztem meg pontosan, de éreztem, hogy bár még mindig nem az igazi, nem is vészes, aztán több tíz méterrel később csippant az órán az automatikus kilométer. Érdekes. Még szűkebb út valami fás területen, egy lány nagyon próbál haladni, beállok mögé, de nemsokára látom, ahogy elkezd kifordulni a bokája, miközben az aszfaltról letérve az út melletti gödrös talajon próbált előzni, szerencsére időben elkapta, és gond nélkül megúszta, viszont így nem jó, nincs értelme ennyit kockáztatni. Maradok az úton, emelkedni kezd, amikor elérem a 3. kilométert. A manuális csippantás szerint 4:24 volt, de nem tudok ezen gondolkodni, nagyon csökken a tempó, már 5 percen kívül vagyunk! Ahogy lejteni kezd, elkezdek csapatni, kezd fogyni a türelmem, azért most már haladni is kéne. Szinte fartlekezés lett a negyedik kilométer, ami lehet túl sokat kivesz belőlem, és így is csak 4:29 az idő, de újra városi környezetbe érünk, az út kiszélesedik, eljön a lenyugvás és a fókuszálás ideje. Egy darabig még ingadozik a tempóm, többször túl gyors, érzem is a levegővételemen, de pár száz méter után teljesen stabilra beállok, és érzésre amúgy minden rendben van. Hamar eljön a frissítőpont, természetesen semmit nem akarok most magamhoz venni, a maratonin előadott vedelés után nem merek inni se. Közben lemaradtam az ötödik kilométert jelző tábláról, viszont az óra automatikusan kidob egy 4:19-et, upsz, kicsit gyors, de semmi baj, behoztam valamennyit, és most már úgyis visszavettem. Az első 5k kb. 22:16 lehetett, azaz a tervezett 4:25-ös tempóhoz képest összesen nagyjából 11 másodperccel vagyok elmaradva, sokat viszahoztam, most már csak tartani kéne.

Lányomat keresem nagyon, valahova ide jött, attól félek lemaradtunk egymásról a nagy tömegben. Sokat futok még a frissítőpont után, szinte már el is könyveltem szomorúan a dolgot, amikor egyszer csak meghallom a hangját, ahogy szurkol, iszonyatosan feldob, szerintem itt el is dőlt minden a verseny kimenetelét illetően. Tökéletesen fókuszáltan futok tovább, már kellően szétrázódott a mezőny, persze rengeteget előzök, de nem akadályoznak a tempómban. A 6. kilométer táblánál nyomok egyet az órán, 8:33 a kettő egyben, uhh, azért ez egy kicsit gyors, a 4:17 még nem az én világom, óvatosabban kellene. Persze mostanra már egyértelmű lett, hogy amúgy is gyorsabban futok a tervnél, mert érdekes módon a szokásostól eltérően az új órám a Stryde-al rövidebbnek méri a távot, így lassabnak a tempót a valóságosnál. Ez egy hitelesített pálya, szóval a kilométer táblákat szentírásnak kell venni, és eddig nagyon pontosan tért el az óra és a táblák, mindig pont 3-4 másodperc volt a különbség. Sajnos tegnap kidobtak az atlétikai pályáról, ahol meg akartam csinálni a Stryde kalibrációját, így nem csoda, ha nem tökéletes még a dolog. Viszont annyira jól érzem magam, hogy arra jutok, az óra szerinti 4:25-re állok be, ami ugyan kicsit gyorsabb lesz a valóságban, de legalább behozom az elején felhalmozott lemaradást. Nem mondom, azért párszor jöttek olyan gondolatok, hogy nem kéne gyorsabban futni a tervnél, nehogy baj legyen, de valahogy olyan pozitív hangulatba kerültem, hogy sehogy se tudott semmi ilyen gondolat eluralkodni rajtam. Meg tudom csinálni, csak ezen járt az eszem. Közben volt valami várostábla is, jól elfutottunk Verona központjától és el is jött a hetedik kilométer, szépen tartom a tempót, pedig itt még kis emelkedés is volt, de egyáltalán nem zavar. Előveszem a kis zselémet, elmammogtatom, inni nem tudok rá, de nem foglalkozom vele, majd ha lesz frissítő iszok, ha nem, akkor nem. Lazán megívelve kukába hajítom a tasakot egy kedves kertvárosi részen, és már el is jön a nyolcadik kilométer, szalad az idő. Van itt néhány kanyar, de nagy íven lehet venni őket, nem zökkent ki, sőt egyre könnyebb futni, kicsit lejteni kezd az út. Egy hídhoz közeledünk, elő is veszem a kamerát, hogy videózzak kicsit, jól néz ki a folyó, jól néz ki a rengeteg futó a partján, de baromi jó most ez! A nagy örömködésben jól be is lassultam, vissza kell gyorsan szedjem a tempóm.

Jó messzire ellátni, sokára lesz még a visszafordító, de hamarosan feltűnnek a mezőny előtt haladó motorosok, majd az időt mutató autó is, 45 percet mutat, és bizony már a tizedik kilométeren is túl vagyok. A második 5k 21:43 lett, és épp 44 perc az összidőm eddig, azaz már úgy 10 másodpercnyi előnyre fordítottam az eddigi hátrányomat a tervhez képest. Érkeznek az elsők, állati jól néz ki, ahogy futnak, szurkolok nekik, viszont lassan át kell térjek a bal oldalra, mert egy nagyobb csoportot kezdek utolérni, akik az egyik iramfutó körül tömörülnek. Szép lassan elhaladok mellettük, és hirtelen már a 11. kilométert is elhagyjuk, meg is van a féltáv, és még mindig tök jó minden, semmi jele annak, hogy itt ma bármi is rosszul alakulhatna! Szinte repül az idő, elérjük a visszafordítót, ez mondjuk baromi szűk volt, de semmi panasz nem lehet, eddig hibátlan a pálya, és az idő, az meg egyenesen csodálatos! Gyönyörű őszi napsütés, a színek egyszerűen fergetegesek, a hőmérséklet ideális, a levegő meg se mozdul, ennél jobbat kívánni sem lehet. Most már kezd ismerős lenni néhány srác, akik kilométerek óta stabilan egy tempót futnak velem, két Bergamoi mögé be is állok, csak könnyebb, ha ők törik az utat. Olyan 13 kilométernél felbukkan egy frissítőállomás, hát már el is felejtettem az előző zselét, igazából mindjárt jön a következő, de semmi gond, felkapok egy üveget, és iszok egy-két decit, majd a többiek példáját követve eldobom az út szélére a palackot. Furcsa volt, hogy nem pohárban van a frissítő, de amúgy nekem praktikusabb, ebből sokkal könnyebb inni, és a víznél talán mindegy is, de az ilyen powerade szerű italnál azért elég durva pazarlás, hogy egyet belekortyolnak, és elhajítják az egész üveget. A másik furcsaság az első kuka volt, ami rögtön az asztalok mögött volt takarásban, hát ilyen gyorsan képtelenség kibontani az üveget és még inni is belőle, hogy abba bedobjuk, bár utólag visszagondolva ez valószínűleg a lassabbaknak szólt. Jelzés ara vonatkozóan viszont semmi nem volt, hogy később is lesz kuka, így abba 1, azaz pontosan 1 lány futó dobta az üvegét, tényleg mindenki más az út szélére hányta. Ha gonosz akarnék lenni, mondhatnám, hogy ez nem olyan sokat rontott az olasz szeméthelyzeten, de ez nyilván nem teljesen igaz, és ráadásul egy fiatal fiú szedegette is össze őket, remélem senki se találta fejbe. Kicsit elmorfondíroztam ezeken a dolgokon, de mivel a 14. kilométer is eljött, elkezdtem majszolni a második zselémet. Bakker, megvan a kétharmad, és minden annyira csodás, nem hiszem el, egyszerűen nem hiszem el! A 15. kilométernél 1:05:47 az összidőm, a harmadik 5k-m így 21:47 lett, gyakorlatilag tökéletesen egyenletesen haladok.

Baromi jó ez a folyóparti rész a nyílegyenes úttal, fullra a futásra lehet koncentrálni, teljesen rajta is vagyok, azonnal érzem is, amikor a Bergamoi srácok lassulni kezdenének, már állok is ki mögülük, amúgy érdemes most oldalt váltani, mert megint egy iramfutót körülvevő csoporthoz közelítünk. Próbálok jó felvételeket is lőni közben, beállok eléjük, a kamerát rájuk fordítva, lelkesek nagyon, imádom! Pár száz méter után feltűnik, hogy nem szakadok el tőlük, biztos lassultam, gyorsan vissza is állítom a tempóm. Jön egy híd, nagyon figyelek, hogy a lányom itt lesz-e, de ez még nem az, de már látom a 17. kilométertáblát, annyira durva, már alig van vissza, hogy repülhet így az idő, miért nincs semmi szenvedés? Újabb híd, ahol egy fura kis torony van a folyó közepén, érdekes. Elszórtan van errefelé már néhány szurkoló, de inkább az iramfutókkal futók csinálják a hangulatot, és van egy-két DJ is, akik zenélnek az utcán. El is kezdtem gondolkodni rajta, hogy azért ennél sokkal nagyobb hangulat szokott lenni a pesti versenyeken, a zenés pontok, a lelkes szurkolók rengeteget hozzátesznek egy ilyen futáshoz, és hát számomra nagyon meglepő, hogy az olaszok ilyen csöndben néznek, egészen más vérmérsékletre számítottam. Rákanyarodunk egy hídra, ahol frissítőpont is van, persze ilyen közel a verseny végéhez már biztos nem fogok inni, próbálom elkerülni a megálló embereket, amikor meghallom lányom szurkolását, nagyon megörülök neki! Repülnek a kilométerek, még mindig nem merem elbízni magam, de amikor már két kilométer sincs vissza, és egy gyönyörű téren futok át, szól valami zene, hát ott teljesen elérzékenyülök, nem tudom, de nem is akarom visszatartani, ez most kell, ezt most rohadtul megérdemlem, annyi munka, annyi küzdelem, annyi feladás után végre pontosan olyan a futásom ezen a versenyen, amilyen az álmaimban, egyszerűen tökéletes, semmi szenvedés, semmi probléma, teljesen jól vagyok, könnyedén megy, és imádom az egészet! A huszadik kilométert 1:27:35-nél csippantom, azaz 21:48 volt a negyedik 5k, még mindig brutál egyenletes a tempóm!

Nagyon kevés van hátra, mindössze 1100 méter, ez még három pályakör sincs, és még mindig rendkívül erősnek érzem magam, kicsit sem fogytam el, kezdjek el hajrázni? Nem, egyáltalán nem akarok, ezt most nagyon ki akarom élvezni, minden méterét ezzel a jóleső tempóval futni, mert ilyen még sose volt, ez a táv sose adta magát nekem ilyen könnyen! Inkább próbálok videózni még, és tényleg csak élvezni az egészet, így is brutál egyéni csúcsot futok, egy hajrával elérhető néhány másodperc mit számít már? A célbaérkezés leírhatatlan érzés, olyan volt, mint amikor először sikerült lefutnom egy félmaratont, és ez nagyon megnyugtató, féltem már, hogy sose fogok újra a közelébe se kerülni azoknak az élményeknek.

Verdikt

Az idei év eddig eléggé felemás volt, sok pozitívumot tudok felsorolni, fizikailag szerintem életem formájában vagyok, de a célversenyek nagyon nem sikerültek. A sikertelen pesti maratoni után már teljesen elfogadtam, hogy zsinórban ez lesz a második év, amikor egyik PB-met se sikerül megjvaítani, és mivel ez nem célverseny volt, nem stresszeltem rá, teljesen elvárások nélkül érkeztem. Na persze azért nem fekete-fehér a dolog, mert bár az edzéstervem fő vonalát nem szakítottam meg emiatt, kemény mennyiség volt az előző héten, viszont ezen a héten rendesen rápihentem, nem olyan volt, mint a pesti félmaraton, amikor egy erős edzéshét végén álltam oda. A "nem stresszeltem rá" dologról is csak annyit, hogy ez nem egy kapcsoló, amit egyszerűen kikapcsolok, előtte nap és a rajt előtt is azért volt bennem feszültség rendesen, szerintem ez nálam elkerülhetetlen, viszont érezhetően kevesebb, és a verseny közben is mintha sokkal nyugodtabb lettem volna. Na meg valamiféle tempóterv azért kell legyen az ember fejében a rajtnál, amivel nekivág, ez most itt nekem 4:25/k volt, ami majdnem 10 másodperc/km-el gyorsabb a PB-m tempójánál, szóval azért még egy nagyobb fejreállás esetén is valószínű volt a javítás. Végül az 1:32:20-as eredményem, több, mint három és fél perccel lett jobb, ráadásul azon a távon, amiről eddig azt gondoltam, hogy nekem a legnehezebben megy. Valahogy számomra eddig a maratoni tempója élt úgy a fejemben, mint ami viszonylag kényelmes érzés, és ott csak a táv hossza miatt lesz a vége kellemetlen, amivel szemben a félmaratonon már egy kényelmetlenül gyors tempót kell nyomni, amihez képest viszont baromi hosszú, és mondjuk egy 10k akármilyen gyors is, azért csak hamarabb véget ér, így a félmaraton volt a mumusom. Érdekes módon most kényelmesnek éreztem a tervezettnél is gyorsabb tempót, talán túlságosan is, az is elképzelhető, hogy még több van bennem, amit ki lehet hozni jövőre!

A pulzusadatok is erre engednek következtetni, de olyan 8 kilométertől elkezd nagyon ingadozó lenni a grafikon, nem igazán vagyok biztos benne, hogy az órát rendesen meghúztam, ráadásul új, még semmi tapasztalatom nincs vele, hogy a rögzített értékek mennyire valósak. Eléggé gyanús az egész, szerintem az első 5k-ra a 158 a másodikra a 160 reális lehet, de utána nem hinném, hogy csökkent volna, 161-162 körül lehetett az inkább, de még ez is sokkal alacsonyabb, mint amit engedhetnék, Siófokon például 170 körül volt. Mondjuk az azért kellemetlenebb is volt, lassultam is a második felén, és a végére teljesen el is fogytam, szóval most ez az óvatosabb megközelítés jobbnak tűnik. Főleg mentálisan sokkal jobb nekem az erősen célba érés, a negatív szplit, mert azok a versenyek, ahol teljesen kifacsarom magam, de elfutom az elejét, még akkor is rossz szájízt hagynak, ha egyébként az időeredménnyel amúgy elégedett lennék. Persze tudom, hogy én teszem ezt saját magammal, csak rajtam múlik, hogy fejben hogyan élem meg ezeket a helyzeteket, de igazából ebben kicsit sem akarok változni, hiszen ez az egész a teljesítménykényszerre vezethető vissza, abból pedig nem akarok engedni, szeretem, ez visz előre. Én soha nem leszek egy örömfutó versenyen, számomra az edzések adják a futás örömét, versenyen midig 120%-ot fogok beleadni, és biztos, hogy sokszor pofára fogok még esni, ahogy az idén annyiszor, de nem baj. Hajrá!

Budapest Maraton 2023.

A célverseny

Az idei évem fő versenyének ezt a maratonit szántam, és a szerintem nagyon sikeres felkészülést követően mindenképp komoly javulást vártam a 2021-ben elért egyéni legjobbamhoz képest. Mindent pontosan megterveztem, 3:19 körüli időhöz szükséges tempóval kalkuláltam, amiben volt lehetőség kis lassulásra a második felében, hogy még úgy is meglegyen 3:20-on belül. A frissítést is alaposan átgondoltam, 6 zselét terveztem, 2 sótabit, és még szőlőcukrot is vittem magammal, ha a végén nagyon rosszul lennék. A frissítéshez a kezemre még a frissítőpontok helyeit is felírtam, tényleg soha nem álltam még felkészültebben egy maratoni rajtjában. Az előzetes armageddon jelentések természetesen nem jöttek be, a rajtra szinte tökéletes futóidőben került sor, felhős, 15 fok, és már nem is esett, szél nem volt jelentős.

A kettes zóna elejére álltam, kicsit féltem, hogy túl gyorsan fogunk kezdeni, hát ennek most kivételesen pont az ellenkezője történt. Elég rendesen feltartottak az első kilométereken, amit egyáltalán nem értek, gyakorlatilag csak 1-es rajtzónásoknak kellett volna előttem lennie 4:30-on belüli tempóval, én meg 4:43 körül szeretnék haladni, és nem tudok. Kicsit lassú lett így az első két kilométer, de ezt végülis nem bántam, próbáltam nyugodt maradni. Minden jól ment, a várhoz kapaszkodás se volt gond, 4 kilométernél ittam vizet is, a terveim szerint próbáltam minél több folyadékot bevinni. Az alagút nagyon szuper volt, a hídra felfele óvatosan mentem, az első 5k 23:33 lett, 23:29 volt a terv, ez teljesen rendben van.

Élveztem a pesti részt, viszont már megint feltűnűen sok volt a különbség az órám és a táblák között, és hát a Stryd nem kéne csaljon, lehet túl sokat csalinkázok, viszont ezt figyelembe kell vennem, ezért próbálok óra szerint gyorsabban haladni. Egyszer volt egy hirtelen nagyon erős széllökés oldalról, azért az egy pillanatra megrémített, de utána nem volt semmi. 6 és 7k között megettem az első zselét, 7,5k-nál volt a frissítő, ott tudtam inni. Hamarosan jött a rakpart, és a második 5k 23:23 a tervnél 4 másodperccel gyorsabb, így pont behoztam a lemaradást, másodpercre terv szerint. Legalábbis a tábláknál, amihez viszont az óra szerint 4 másodperccel gyorsabb kilométereket kellett futnom.

A Szabadság híd előtt ügyesen lejöttem a macskakőről, aztán mehettem vissza, mert nem ott ment a pálya. Klasszik Gábor. A híddal nem volt különösebb gond, de valahogy kezdett egyre több futó lenni, és egyre több feltűnően lassú, ennyien elfutották volna? A következő frissítő 11,5-nél volt, itt be is toltam a második zselét, ezt is jóval több vízzel, mint szoktam. Ahogy közeledtünk a rajtkapuhoz, már tényleg iszonyat tömeg lett, megint egyfolytában kerülgetnem kellett, de most sokkal rosszabb volt, mint a rajt után, mert nagyon nagy volt a tempókülönbség, és nagyon sokan egyáltalán nem figyeltek, a többi velem egytempójú maratonista is össze-vissza cikázott, volt, hogy majdnem egymást löktük fel. Nem értettem mi történik, több rajtszámon 5-ös zónát láttam, utolértünk valami más távot? A kapu előtt gyermekeim szurkolnak, ez megnyugtatott kicsit, de csak addig tartott, amíg az egyik visszafordítóban az előttem lévő konkrétan megállt, és hiába vágtam ki nagyon gyorsan, még így is nekimentem. Úgy 100 méterrel később meg fotósoknak álltak meg lányok pózerkodni, őket épphogy sikerült elkerülnöm, mi a fene történik itt? A rakpartra leérve a szélesebb úton kicsit jobb lesz a helyzet, de így is nagyon kellemetlen, mert a jelentősen lassabb tempó körülöttem észrevétlenül, de állandóan engem is lassított, egyfolytában vissza kellett gyorsítanom, ami nem épp ideális, ez nem egy fartlek edzés... A 14,5-es frissítőnél is ittam, és innen egy amúgy tök jó kis szakasz lehetett volna, de ez a tömeg, és a kis szembeszél eléggé felőrölték az idegeimet. Ez a zavaros 5k 23:30 lett, ami 3 másodperc veszteség a tervhez képest, de elég sokat kivett belőlem.

18,5-nél megettem a harmadik zselét sok vízzel, és ezután nem sokkal elkezdődtek a problémák. Az oldalam szúrni kezdett, kicsit lazítanom kellett a tempón, hogy ne legyen nagyobb gond. A negyedik 5k 23:47 lett, ez összesen 20 másodperc, még bőven beleférne a B tervbe, ami 1:39:30-as első félmaraton. Az 1,1k viszont 5:17 alatt lett csak meg, amivel pontosan 1:39:30 lett ugyan a féltáv, de így nem fog menni, túl gyors a lassulás. Már jó ideje érzem, hogy pisilni kell, így a 24-es kilométernél lévő frissítőponton kiálltam a piszoárba, és zselét is ettem, több, mint egy percet veszítve itt, de még mindig úgy voltam vele, hogy inkább elengedem most a 3:20-at, ha ezzel még megmarad a lehetőségem egy kisebb egyéni csúcsra. Sajnos a hosszú állás utáni továbbindulás elég fájdalmas volt, a combhajlítóim teljesen kikészültek, ilyen végtelen fáradtság tört rájuk, amit nem igazán tudtam hova tenni, a verseny előtt nagyon visszavettem a futást, hogy kipihent legyek, úgyhogy próbáltam is ezt figyelmen kívül hagyni, és felvenni a tempót. Egyáltalán nem akart menni, és épp jött az Árpád híd is, felfele csak lazán futottam, ez még rendben volt, de utána a Margit szigetre vezető lejtő ellenére se tudtam normális tempót kihozni, és még a gyermekeimet se láttam sehol, így itt elengedtem mindent, csak elkocogtam a célig, és elég sokszor megálltam nyújtani is.

Verdikt

Gondolom felesleges ecsetelnem, hogy milyen szintű csalódottságot éreztem a verseny hátralévő részében, és a célban is, amikor 3 óra és 40 percnyi kínszenvedés után beértem végre. Ez nem csak az egyéni legjobbamtól marad el jelentősen, hanem már életem második maratonija is jelentősen gyorsabb volt 5 évvel ezelőtt. Ez nyilván nem a realítás, mint ahogy Bécs sem volt az. Felmerül viszont akkor a kérdés, hogy az idei évvel mi a probléma? Hogyan fordulhat elő, hogy az előtte futott mindössze 3 maratonim mindegyike egyéni csúcs lett, az idén meg a kettőből az egyik életem legrosszabja, ez pedig a korábbi 3 közül is csak egynél, a legelsőnél lett jobb? Ráadásul véleményem szerint sosem voltam ilyen jó formában, sosem edzettem ennyire tudatosan és elszántan, versenyeken ez miért nem látszik? Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy csak a szabvány távokon nem tudtam felmutatni semmit se, de még ez sem teljesen igaz, mert ha az 1500 méteres versenyt nézem, az végülis kiválóan sikerült, de mivel először futottam, értelemszerűen nincs összehasonlítási alapom. A felkészülés közben már a Futás éjszakáján is elég jónak tűnt a formám, aztán a monorierdei versenyen szép nagy előrelépés rajzolódott ki a korábbiakhoz képest, és a Budapest Mass Race is elég jól ment a brutáis hőséghez képest.

A pulzusgörbét nézegetve nekem meglepően magasak a számok, ennél a tempónál jóval alacsonyabb pulzusra számítottam a korábbi hosszú futásokba épített versenytempó gyakorlások adatai alapján. Persze a tempó mérési probléma miatt gyorsabban futottam, mint azokon, ez az eltérés egy részét megmagyarázná, de még így is van egy olyan érzésem, hogy aznap valami nem volt teljesen kerek a szervezetemmel. Ettől függetlenül ilyen pulzusértékekkel futottam már végig maratonit gond nélkül, szóval elfutás esete nem áll fenn, az aznapi formámmal és a választott tempóval mennie kellett volna.

Ami biztosan más volt, mint korábban, hogy próbáltam a lehető legtöbbet inni, és ez simán lehetett az egyik fő probléma, mivel korábbi versenyeken és edzéseken is jóval kevesebb folyadékot szoktam bevinni, épp ezért akartam ezen változtatni, de úgy tűnik nagyon visszaütött. Persze önmagában még ez sem jelentett volna ekkora gondot,ha leállok a vedeléssel a problémák kezdete után, akkor szerintem pár perc veszteséggel meglehetett volna. Viszont a megállás után igazából a lábaim nem vittek tovább, ez a combhajlító fáradtság volt a legsúlyosabb probléma, aminek az okára végül másnap jöttem rá: az erősítő torában épp emeltem volna fel a súlyt, és hát nem sikerült, mert pontosan ott terhelődött volna, ahol a versenyen is éreztem a fáradtságot. A verseny előtti hetekben a futást erősen visszafogtam, viszont az erősítést egyáltalán nem, sőt, a felszabadult idő miatt még jóval többet is csináltam, és nagy valószínűséggel ezzel rendesen megnehezítettem a dolgom.

Talán mindez még mindig kevés lett volna a kudarchoz, mert az az igazság, hogy fejben valahogy még mindig nem tudom összerakni a versenyeket. Amennyire magától értetődő volt régen, hogy egyszerűen csak végig kell futni a távot, nem problémázni, hanem csinálni, annyira nem akar menni ez már hoszzú-hosszú ideje. Pedig próbálok tudatosan pozitív maradni, de valahogy itt se ment, túlságosan felidegesítettem magam a 10 km utáni tömegen, és így teljesen kizökkentem a fókuszáltságból, utána minden apró kis problémát százszorosára nagyítottam fejben. Biztos nem segít a verseny előtti hetekig tartó aggódás azon, hogy vajon jó tempót választottam-e? Egyik nap azt gondolom, hogy "5k-t nem tudok ezzel a tempóval futni, tuti nem fog menni végig", másik nap meg, hogy "menne ez gyorsabban is, nem kéne ilyen lassan kezdeni, mert nem lehet behozni", ennyire hullámzó érzelmekkel töltött hetek után a versenyig teljesen kicsinálom magam. Nem tudom mi erre a jó megoldás, de valamin változtatnom kell, talán több versenyzéssel tudnék önbizalmat éppíteni.

A célbaéréskor érzett csalódottság aztán rám nem jellemző módon megdöbbentően hamar elmúlt, örültem a gyermekeim jelenlétének és szurkolásának, örültem, hogy végigcsináltam, hogy nem adtam fel, örültem a sok vidám futónak, örültem az életnek :) A felkészülésem végülis nagyon sikeres volt, rengeteget fejlődtem, sokat fogytam, életem formájában vagyok, hiába nem jött ki ezen a versenyen, ezek attól még tények. Előbb-utóbb minden hibát elkövetek, de ha mindből tudok tanulni, és nyomom tovább a következetes felkészüléseket, egyszer majd versenyeredményben is manifesztálódni fog a dolog. Hajrá!

Szenior Atlétikai Bajnokság 2023.

A legjobban mindig azokat a versenyeket szeretem, amikor valami újat próbálhatok ki. Tavaly igazán nagy újdonság volt egy középtávú versenyen indulni, a 800 méter egészen meg is tetszett, így idén is ez volt tervbe véve.

Természetesen végül itt sem az előzetesen tervezett számban indultam. Pár héttel előtte edzésen 400-akat futottunk, én vagy fél éve először csináltam ilyet, és sajnos rögtön egy kisebb sérülés lett az eredménye a nagy száguldásnak. Jobbnak láttuk, ha nem kockáztatjuk a maratoni felkészülést a 800-al, az 5000 lenne igazából a jó táv nekem, de én valami rövidebbet akartam kipróbálni. Az 1500 méter mellett döntöttem, de mire a nevezésig jutottunk, gondoltam jöhet az 5000 méter is, ami pont jó időben, egy órával később rajtol, meg ha nem is futom meg nagyon második versenyként, legfeljebb egy jó kis tempóedzés lesz.

1500 méter

A verseny hete nem alakult jól, valami betegséget kaphattam el, a csütörtöki edzést ki is hagytam, és még pénteken is le kellett rövidítenem a könnyű futást. A szombati átmozgatás már bíztatóbb volt, de közel sem olyan volt, mint amilyennek lennie kellene. Vasárnap délelőtt allergiás roham jött rám, folyamatosan ömlött az orrom, de valahogy még mindig nem tudott semmi negatív gondolat rám törni, vártam a versenyzést. Délután természetesen zavartalanul sütött a Nap, és szokatlanul meleg is volt az idő. Mivel még sose futottam ilyen távot, nem nagyon tudtam mire számítsak, olyan 20-21 másodperces 100-akat gondoltam belőni.

A rajt után már a legelején hamar eltűntek a gyorsak, én meg Karcsi, alias Fürtöske mögött találtam magam, tiszta Monorierdő dézsa vu :) Gondoltam jó is nekem itt, szépen végig futom a szélárnyékában, hiszen tudom, hogy hozzám hasonló formában lévő futó, de érzésre elkezdett lassulni, és inkább megelőztem. A saját tempómat akartam egyenletesen végig vinni, bár nem tudtam úgy nézni a 100-akat, ahogy terveztem, mert nem igazán tudom, hogy a pályán melyik jelölés mit jelent, és hol kéne néznem. Innen sokáig nyulaztam a többieknek, akik persze a végén szépen elkezdtek bedarálni, de nem igazán bántam, próbáltam továbbra is a saját tempómra koncentrálni. Erősen savasodtak már a lábaim, de azért az utolsó 150-re még egy kicsit tudtam gyorsulni, még ha rendes hajrának nem is nevezném. A futás után nagyon rosszul éreztem magam, a torkom szétégett és kapart, a lábamban az izmok rángatóztak, még nyújtani sem tudtam, csak ülve szenvedtem, és vagy fél órába telt mire némileg összeszedtem magam. 5:12,14 lett a hivatalos eredményem, ami 20,81 másodperces 100-aknak, 3:28/k tempónak felel meg, és a 6. helyre volt elég idén. Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a futással, úgy érzem tényleg mindent kiadtam magamból. Specifikus rákészülés nélkül, egy rendkívül más jellegű, maratoni felkészülés közben nyilván nem fogok tudni komolyan hajrázni egy középtávú versenyen, itt igazából annyi lehetett a célom, hogy ne fussam el nagyon az elejét, de azért ne is maradjon benne sok, és szerintem ez nagyon jól is sikerült. Sajnos pulzusgörbét nem rögzített az órám, pedig az nagyon tanulságos lehetett volna, na majd legközelebb.

5000 méter

Az 1500 utáni szenvedésem alatt még a visszalépésen gondolkodtam, aztán később kocogtam kicsit, ami bár viszonylag kellemetlen volt, úgy éreztem rajthoz tudok állni. Volt kis csúszás a rajtnál, nagyon jól jött a plusz pihenés, de így talán meg túl jól lettem, és túl lelkes is. Rögtön az elején leszakadtam, nem mentem el a gyorsabbakkal, viszont egyedül kellett tempóznom, páran meg jöttek mögöttem. Az 1:30-as első kör brutál bekezdés volt az 1:36-os tervhez képest, de egyébként meg meglepően jól éreztem magam közben. Lassítottam, viszont mivel elég jónak éreztem a futást, olyan 3:55 körül tartottam a tempót, úgy gondoltam ez végig menni fog. Pár kör alatt a mögöttem jövők is leszakadtak, teljesen egyedül maradtam úgy féltávig, amikor az élboly lekörözött. Olyan 3000-ig egyébként nem is volt semmi gond, de akkor a lábaim elkezdtek lázadni, nem éreztem túl jól magam, és kicsit szúrni is kezdett az oldalam. Végül pontosan 3,5 körrel a vége előtt, 3600 méternél hirtelen felindulásból megálltam, és kiszálltam a versenyből.

A 3000 méter 11:48-nál volt, 3:56-as átlaggal, az utolsó 600-at pedig kb. 2:30 alatt futottam, ami már csak 4:10-es tempót jelent, és közben a 180-as csúcsról elkezdett a pulzusom is gyorsan csökkenni 176-ig. A millió dolláros kérdés, hogy megint fejben voltam gyenge, vagy ebben tényleg ennyi volt? Itt azért nem olyan egyértelmű a helyzet, mint a félmaratonon, nem volt látványosan alacsony a pulzusom. A 4 évvel ezelőtti 10k PB-m görbéjét érdemes elővenni a kérdés alaposabb vizsgálatához. Azt a 10k-s versenyt erősen elfutottam, az első 5 kilométerét lehet úgy nézni, mintha egy 5k-s verseny lett volna, és a tempó is hasonló volt. Utcai verseny lévén ott a szintek is beleszóltak később, de az eleje ugyanígy alakult: 2 kilométernél 174-175 ütés, kicsivel 3 kilométer után pedig elérem 180-as pulzust. Akkor viszont tovább mentem, híd emelkedőjén még 183-186-ig is felment, de kis lassulással eljutottam 5 kilométerig, aztán egy kicsit nagyobb lassulással 10 kilométerig is, szóval azért szerintem egyértelmű, hogy végig kellett volna tudnom most is csinálni. Egyedül amiatt kérdéses a dolog, mert azóta eltelt 4,5 év, változott-e idővel a pulzustartományom? Voltak ugye már erre utaló jelek, és az idei két 5k körüli versenyt is 175 alatti pulzussal futottam, bár azoknak a második felét meg egyáltalán nem erőltettem. Most arra gondolok, hogy fizikailag már vagyok olyan formában, hogy végig erőltessem ezeket, de még el is kell hinnem, és fejben kell igazán megerősödjek. Ehhez viszont jó lenne több versenyt futni, próbálgatni, feszegetni a határokat, hogy ne a célversenyeken kelljen.

Wizz Air Budapest félmaraton 2023.

A tavalyi kihagyás után már biztos nem ez lesz az a rendezvény, amin minden évben elindulok valamilyen távon, mert hogy nem is lesz olyan :) Az utóbbi évek szokásának megfelelően a meleg miatt az idén is csak a 10k-s távra neveztem be. Ember tervez...

---

2016: https://gaboruton.blogspot.com/2016/09/31-wizz-air-budapest-felmaraton.html

2017: https://gaboruton.blogspot.com/2017/09/32-wizz-air-felmaraton.html

2018: https://gaboruton.blogspot.com/2018/10/wizz-air-budapest-felmaraton-2018.html

2019: Kocogós félmaraton, nem született poszt

2020: https://gaboruton.blogspot.com/2020/10/wizz-air-10k-2020.html

2021: https://gaboruton.blogspot.com/2021/09/manna-abc-10k-2021-wizz-air.html

2022: Sajnos kimaradt

---

Aztán a 10k-s nevezésemet mégis visszamondtam. Nem, nem azért mert mégsem indulok, hanem mert kiderült, hogy a félmaratoni OB-ra idén nem lesz nevezési szint, és itt rendezik meg. Nyilván fényévekkel vagyok lemaradva az OB mezőnyétől, tök utolsó leszek, akkor minek? Nincsenek tévképzeteim, eléggé jó kapcsolatot ápolok a számokkal, és ez a sport igen egzaktul mérhető, pontosan tudom, hogy hobbi szint az, amit én művelek a futásban, és alapvetően semmi keresnivalóm nem lenne a rendes atléták között egy országos szintű bajnokságban. De engem ez egyáltalán nem érdekel, itt nem az a kérdés, hogy minek, hanem hogy ha van rá lehetőség, akkor miért ne? Egyébként ami még fontosabb szempont volt, hogy a maratoni felkészülésem ezen szakaszában a félmaratoni verseny sokkal hasznosabb, mint egy 10-es, akármilyen meleg is lesz.

A verseny

A szombati átmozgatás nem volt túl megnyugtató, a lábaim fáradtak, és 10 után már a Nap is baromi erősen süt. Igen, megint kegyetlen meleg lesz. Persze nem pihenőhéten vagyok, 70 kilométerrel a lábakban, egy 17 kilométeres dombozás után fél nappal nem csoda, hogy nem megy olyan jól. A verseny előtti bemelegítéskor már sokkal jobbnak éreztem a lábaimat, megnyugtató volt a helyzet. Az időt viszont sikerült elszámolni, a piszoároknál gigantikus sor volt, de nem indulhattam el wc-zés nélkül. Mire sikerült megoldani, csak pár perc volt a rajtig, szemből nem engedtek be minket, így nem is tudtunk teljesen előre állni az OB mezőnyéhez. Az OB-n bruttó időmérés van, ami miatt a normál nettós méréshez képest nem mindegy honnan indulunk, de nekünk végülis most ennek a pár másodpercnek nem volt igazán jelentősége.

A versenyre 4:30-as egyenletes tempót terveztem, viszont az elején mégis elmentem Petivel, a 4:25-ös tempó nagyon könnyedén jött. Előzetesen a 4:30-al úgy számoltam, hogy annak mindenképp mennie kéne, biztonsági futás lehetett volna, gondoltam megpróbálhatom kicsit erősebben is. A 3. kilométer már 4:23 volt, ekkor besoroltam Peti mögé, és szép lassan elkezdtem leszakadni, de a 4:25-öt azért tartani akartam. Az első 5k 22:06 lett, és már itt elég nagy eltérésben volt az órám a távban, ami nagyon idegesített. Ezután el is kezdtem minden hivatalos kilométernél nyomkodni, hogy valami pontos adatom is legyen. Jött egy hivatalosan 4:30-as, amit egyáltalán nem értettem, tökre ugyanazt a tempót tartottam érzésre. Jött az első nehezítés, egy visszafordító, fel a rakpartról, amit megnyomtam kicsit, hogy ne veszítsek időt.

Ezzel meg is volt a verseny harmada, tök jó állapotban voltam, pulzusom 5-6 ütéssel alacsonyabb, mint amikor a PB-met futottam, és a frissítés is jól sikerült, sokat hoztam a körülöttem lévőkön, Petit is majdnem utolértem. Szépen visszaálltam a tempóra, minden jó volt, míg egy újabb visszafordító után szem-be-sültem az Árpád híddal, és konkrétan kisült a szemem, telibe szemből kaptuk itt a Napot. Próbáltam látni valamit, meg nem túlságosan magamba zuhanni, kicsit engedtem a tempón, de tényleg nem sokat, egész jól megfutottam az emelkedőt, viszont emiatt már kezdtem érezni a lábaim. 22:23 lett ez az 5k, ami még mindig teljesen jó volt, és a féltáv is eljött hamarosan. A szigetre lefelé még megtoltam, hogy visszahozzak valamit az időből, de utána a lábaim kezdtek nagyon betonná válni, képtelen voltam újra felvenni a korábbi tempót. Ez nem is lett volna probléma, gyorsan tudatosítottam, hogy akkor innen a 4:30 bőven elég, és ez jó is volt a Margit hídra mászásig. Ott viszont nagyon megborultam, oké, hogy felfelé belassultam, de utána a lefelén se tudtam összeszedni magam, és 22:59 lett már ez az 5k.

Jöhetett az utolsó zselé, lekínlódtam valahogy, nem tudtam rá sokat inni, aztán hamarosan elkezdett szúrni az oldalam. Mindeközben a rakparton a tűző Nap is nagyon kikezdett, egy PB-ben reménye vitt még egy darabig, de azt se tudtam mit kéne ahhoz futni, annyira nem számítottam rá, hogy szoros lehet. Kb. 2k-n még tartottam magam, de aztán már 4:50-re lassultam, és az is kínszenvedés volt, főleg az utolsó hídra mászáskor. 23:46 kellett már ehhez az 5k-hoz, és a maradék 1,1 kilométer se volt egy diadalmenet, úgy vonszoltam be magam a célba, és nagyon örültem, hogy végre vége.

Verdikt

Összességében nem vagyok elégedetlen ezzel a versennyel, eleve nem volt célverseny, nem voltam rápihenve, betonnak éreztem a lábaim már az első híd után, ami sokat rontott a kedvemen és meleg is volt. Az oldalszúrást meg nem értem, a gyomrom rendben volt, talán a folyadék lehetett kevés, nem ittam sokat, viszont rengeteget izzadtam, lehet sót is pótolni kellett volna. A keringési rendszerem sokkal többet elbírt volna, most vagy a lábaim voltak gyengék, vagy egyszerűen fejben nem vagyok elég erős, és simán végig vihettem volna a tempót, ha hajlandó vagyok elviselni az ezzel járó szenvedést. Nem tudom hol van az igazság, mindenesetre a frissítést át kell gondolni, több szénhidrátot kell bevinni, mert lehet itt cukorhiány is a negatív gondolatok elhatalmasodása hátterében. Végeredményben ezt a versenyt fogom PB-nek tekinteni, mert egyrészt ez a hivatalos, másrészt meg megnéztem a Siófokit, és hát ott !!! 500 !!! méterrel kevesebbet mért az órám, mint most. Ekkora eltérés nem lehet, tuti rövidebb az a pálya, nem is oda fogok menni novemberben, nem akarom átverni magam, inkább beneveztem Veronába hitelesített pályára. Nem mintha számítana, de amúgy nem lettem utolsó az OB-n :D

Budapest Mass Race - 5,75k

Idén Budapesten került megrendezésre az Atlétikai Világbajnokság, amivel kapcsolatban több kihagyhatatlan programot is rendeztek, mint a Stadion megnyitását ünneplő futás, amit amúgy se hagytam volna ki, de ráadásul a szülinapomra esett. Gyorsan elrepült az idő azóta, eljött a VB ideje, és a végén megrendezett tömegverseny is, amin természetesen szintén ott volt a helyem.

Nagyon szuper volt amúgy az atlétikai világbajnokságot még tv-ben is követni, élőben meg hatalmas élmény! Rengeteg nagyon jó verseny volt fantasztikus atlétákkal, taktikus versenyekkel, és hihetetlen hangulattal mind a stadionban, mind az utcán. Engem nyilván a maratonik érdekeltek elsősorban, a nőit és a férfit is élőben néztem, nagyon motiváló volt, és szuper volt a magyar versenyzőknek szurkolni, akik mind erőn felül teljesítettek, hihetetlenek voltak! A férfi maratoni után, 11 órára volt tervezve a 10 kilométeres tömegverseny rajtja, ami az egész héten pokoli meleg idő miatt nem tűnt egy ideális helyzetnek, így nem is terveztem semmi versenyzést, csak egy 4:30-ban megfutott erős edzést.

A tömegverseny

Előtte nap délelőtt viszont jött a hír, hogy a hőségriadó miatt lerövidítik a versenyt 6 kilométerre. Megmondom őszintén, én ennek nagyon örültem, mert bár nyilván jó lett volna befutni az egész maratoni pályát, annyit azért nem ér a dolog, ha lett volna ilyen körüli táv, eleve arra nevezek. Délután, a lehető legnagyobb melegben futottam átmozgatót, benne rápróbáltam egy 4:10-es tempóra, és mivel elég jól ment, gondoltam akkor mégis lesz itt egy kis verseny. Sokkal nagyobbb tömeg gyűlt össze, mint amire számítottam, sajnos nem is tudtam eléggé előre állni a rajthoz.

A rajt így nem sikerült jól, még meg is kellett állnunk, mielőtt elértük a rajtvonalat, aztán meg nagyon sokat előztem, miközben a hátulról érkező gyorsabbakra is figyelnem kellett. Elég nehéz volt így, de meglepően jól viseltem fejben, és egész pontosan vettem fel a tervezett 4:10-es tempót is. Szép lassan azért rendeződtek a sorok, és az Oktogon után már viszonylag árnyékos is lett. Az órám viszont itt elkezdett össze-vissza baromságokat mérni, amin általában nagyon felhúzom magam, de most ezt is elég jól viseltem. A 2km-es táblánál 8:22-nél nyomtam meg az órát, ami alapján az óra pontos útmutatása nélkül is szinte tökéletesen tartottam a tervezett tempót. Valahol ezután láttam az élmezőnyt szemből érkezni, keményen nyomták, volt tempó rendesen. Ezután hamar jött a jobb kanyar, ami egy kis egyenessel vitt el a fordítóhoz. Jól ismertem már ezt a részt, hiszen mindkét nap nagyrészt itt néztem a világbajnoki maratoni futamokat. Ennek a fordítónak nem volt rossz az íve, legalábbis az én tempómhoz pont passzolt. Fordulás után Edzőbá integetett szemből, és mintha Lacit is láttam volna a tömegben. Egy újabb jobbos után a rövidítés miatt beiktatott visszafordító következett, ami viszont nagyon éles volt, és vizes is, de figyelmeztetett is minket a csúszásveszélyre egy jó fej szervező.

Innen már "csak" egyenesen vissza kellett futni, de nyilván a neheze itt kezdődött. A harmadik és a negyedik kilométerem a táblák szerint 4:08, 4:09 voltak, és itt már jelentős eltérés mutatkozott az órám által mért távhoz képest. Nagyjából 4,5 km-nél jött el a mélypont, pedig a pulzusom csak 171-173 volt, ilyen távon lehetne akár 180 is, gondolom ez már a meleg hatása, eddig voltam kalibrálva. Érezhetően meglassultam és rosszul is éreztem magam, de nagyon végig akartam csinálni, és próbáltam egy nem túl lassú, de tartható tempóra beállni. Már csak 3 pályakör van, gondoltam a maratonistáknak kirakott 41-es kilométert jelző kőnél. A visszavett tempóval 4:22 lett a tábla szerinti 5. kilométerem, nem is vészes, gondoltam, és ez egy pici, 4:19-es tempóra való gyorsuláshoz is erőt adott. A Hősök terén a Budapest feliraton átfutni nagyon nagy élmény volt, ez a kanyarív irtó jól volt megcsinálva, és még egy kis hajrára is futotta az utolsó métereken.

Bár az utolsó 1200 méteren megborultam, de ez szerintem semmi, sokkal rosszabbra számítottam ebben a hőségben, és igazából sikerült elég jól kezelni fejben ezt is, meg a rajt körüli problémákat és az óra összevissza mérését is, a maratonin pedig a fejben történő dolgok fognak igazán számítani. A formám nagyon jónak érzem minden szempontból, elég jól ment óra nélkül is a tervezett tempó tartása, és nem is zökkentett ki semmi, nem vitt el a hév, tudtam csak magammal foglalkozni, pontosan végrehajtani a tervet. Ez a futás így tökéletes volt, nagyon elégedett vagyok, minden előzetes elvárásomat felülmúltam. A hivatalos időm 24:13 lett, a hivatalos táv pedig 5,75 km volt, így 4:13/k lett az átlagtempóm. Az 5k részidő 21:01 volt. Egyedül a pulzusom maradt gyanúsan alacsony, ilyen távon a 180-at is meg szokta haladni, de most látszik, hogy a lassítás után elkezdett csökkenni, azaz valószínűleg lett volna még tartalék, de nem éreztem úgy, hogy bírnék többet.

V. Monorierdei futófesztivál

Némi előzmény az elmaradt posztok pótlására

Az idei évben eddig alig éltem át a rajtok izgalmát, a tavaly augusztusi Szenior OB óta szinte csak csalódások értek, nem igazán voltam motivált a versenyzésre. Konkrét célok nélkül pedig nekem nagyon nehéz fókuszálnom. Edzegettem persze, mert amúgy a futásra mindig érzek késztetést, és élveztem is, csak így nem igazán haladtam semerre. Azért olyan nagyon rossz formában se voltam, de igen ingadózó volt attól függően, hogy épp mennyit volt kedvem futni, és a Szenior OB utáni sérülésből is ki kellett másznom. A tavaly pesti maratonit lemondtam, gondoltam Siófokra össze tudok hozni valami formát, és egyébként jól is ment addigra a futás fizikailag, de mentálisan nagyon nem álltam készen a versenyzésre, minden különösebb ok nélkül egyszerűen kiálltam 14 kilométernél. Megint egy kisebb hullámvölgy, felszaladó kilók következtek, de az év elején egyre jobban ment, és célként bejött a képbe a bécsi maratoni. A pályaedzéseket leszámítva továbbra is csak ötletszerű edzegetések, és minden más hanyagolása (nyújtás, erősítés, hengerezés, étkezés) eredménye a tavalyi sérülésem visszatérése lett, csak még rosszabb formában. Április elején volt az első versenyem az NN Cityrun-on, a maratonira lett volna ez egy erőfelmérő. A fájdalom miatt vissza kellett vegyek már féltáv után, de igazából addig is szarul ment. A bécsi maratoni a futást leszámítva irtó klassz volt, és az a négy órányi kínszenvedés elhozta végre a fordulópontot.

Bécsi maratoni

Mivel a pihentetés egyáltalán nem segített, és lassan két hónapja szenvedtem ezzel a sérüléssel, gondoltam akkor már nem érdekel, megküldöm mennyiséggel, és a résztávokkal leszek óvatosabb, mert úgy tűnt az erős tempótól lesz rosszabb. Rendszeres erősítést beépítettem a heti rutinba, és összeállíottam egy tervet azzal a célkitűzéssel, hogy a pesti maratonin kiköszörülöm a csorbát. Jött még az UB 2 héttel a maratoni után, az már sokkal jobban ment, de sajnos csapatként nem sikerült dobogóra kerülnünk, és valószínűleg nekem csapatkapitányként egy ideig ez is volt az utolsó. Utána kezdődhetett a 23 hetes felkészülés a pesti maratonira, amit nem szeretnék versenyekkel szétbombázni. Persze néhány belefér, főleg rövidebbek, és június közepén a szülinapi versenyzést nem lehetett kihagyni. Futottam egyet a mozgás éjszakáján (3,3k), majd másnap reggel az új atlétikai stadion nyitófutásán olyan 1600 métert, rendkívül éleveztem mindkettőt, és már itt éreztem, hogy nagyon megindult a fejlődés, a 3,3k-t gyorsulva, 4:04/k-es átlagtempóban teljesítettem. Ezeken a futásokon persze nem volt semmi tét, semmi elvárás, teljesen felszabadultan tudtam futni, és nagyon elégedett is voltam mindkettőnek az eredményével.

Atlétikai Stadion nyitófutás

És akkor a monorierdei verseny

Július legvégén viszont eljött a Monorierdei futófesztivál, amin többször álltam már korosztályos dobogón, és a nagyon jól sikerült alapozás végén azért itt erősen voltak magammal szemben elvárásaim. A verseny előtti napon brutálisan berobbant az allergiám, egész nap szenvedtem, és még egy rövid átmozgatásra is alig volt erőm este elmenni. Reggelre viszont jól éreztem magam, így ez csak egy kis ijedtséget okozott. A bemelegítés rendben volt, bár amikor közben kisütött pár percre a Nap, az elég kellemetlenül érintett. A rajtra szerencsére ismét borult volt, mondjuk így is elég meleg és párás az idő, de lehetne sokkal rosszabb is. Kicsit hatrébbról indultam a nettó időmérés miatt, nem akartam úgy járni, mint korábban, hogy a pályán előbb érek be valakinél, de mögötte végzek, mert kicsivel később lépte át a rajtvonalat. Nagyon sokadik helyről kezdtem a felzárkózást, de nem baj, nincs értelme kilőni az elején. Kezdésnek 4:10-es tempót terveztem, mert azt gondoltam, hogy ezt minden körülmények között végig kell bírnom a teljes távon, és ha az első kilométer után úgy érzem, még gyorsíthatok is. Valahogy még az első kilométer végére se rendeződtek a sorok, volt erőm kicsit gyorsítani, és közeledve a két kilométerhez kezdtem átlátni a mezőnyt, amikor befordultunk az M-Ring versenypályára. Volt egy 5 fős élboly Simák Gergővel, mögöttük leszakadva Fürtöske egyedül, és én még tőle is leszakadva épp egy fiatal srácot próbáltam megelőzni. Nem akarta hagyni magát, gyorsított ha mellé értem, én meg próbáltam tartani a saját tempóm, nem belemenni a tempóváltogatásokba, de aztán kénytelen voltam egy élesebb kanyarnál rövidre zárni a dolgot, hogy ne kelljen nagy íven fordulnom.

Fénysebességgel :)

Féltávnál az addig kirajzolódó dinamika alapján hátulról nem vártam támadást, viszont a felérés is eléggé reménytelennek látszott, nagyon kicsit, de folyamatosan nőtt a lemaradásom. Az utolsó fordító után, kb. 2 kilométerrel a vége előtt sikerült befognom Csenteri Csaba csapattársam, aki elment az elején az élbollyal, de sajnos leszakadt róluk, a többiek viszont nagyon stabilan nyomták tovább, sőt, mint kiderült az élen Gergő brutál tempóváltással biztosította be magának a győzelmet. Így viszont inkább kicsit visszavettem, hogy fölöslegesen ne facsarjam ki magam, az időnek itt úgysincs szerepe, csak a helyezés számít, viszont ha spórolósra veszem, és valaki mégis megtámadna a végén, akkor fogok tudni újítani. Erre végül nem lett szükség, az utolsó másfél kilométer így igen pihenős lett.

Első dobogó idén

Verdikt

Abszolútban 6., korosztályomban (36-54 év) 3. helyezett lettem, és tavalyhoz képest 1 perccel jobb időt futottam ugyanezen a pályán, a 4:08/k átlagempó pedig még a 2019-es rövidebb pályán futottnál is 8 másodperccel jobb! Maradt némi tartalék ebben a futásban, ez a pulzusgörbén is látszik, nem szakítottam szét magam a végén. Az elmúlt 12 hetes alapozás és a 64 kilóra való lefogyás megtette a hatását. Minden héten szépen lefutottam a tervezett kilométerszámot, végre sikerült konzisztensen edzeni. Elég jó mennyiséget építettem fel, összesen 950 kilométert futkároztam össze, ami már átlagban is heti 79, erre már lehet alapozni. Tovább most már nem növelem a mennyiséget, a még hátralévő 11 hétben átkerülhet a hangsúly a tempósabb edzésekre. Persze nem szabad nagyon megvadulni, a maratonihoz sokkal fontosabb megtartani a konzisztenciát és a mennyiséget, mint brutális résztávokat nyomni, a legfontosabb, hogy ne sérüljek le. Eddig olyan távolinak tűnt az ősz, az idő viszont elszaladt, most már nincs nagyon helye hibának, kezd igazán izgalmassá válni a felkészülés :) Hajrá!

A pulzusgörbe nem hazudik, a negyedik kilométertől pihengettem