Wizz Air Budapest félmaraton 2023.

A tavalyi kihagyás után már biztos nem ez lesz az a rendezvény, amin minden évben elindulok valamilyen távon, mert hogy nem is lesz olyan :) Az utóbbi évek szokásának megfelelően a meleg miatt az idén is csak a 10k-s távra neveztem be. Ember tervez...

---

2016: https://gaboruton.blogspot.com/2016/09/31-wizz-air-budapest-felmaraton.html

2017: https://gaboruton.blogspot.com/2017/09/32-wizz-air-felmaraton.html

2018: https://gaboruton.blogspot.com/2018/10/wizz-air-budapest-felmaraton-2018.html

2019: Kocogós félmaraton, nem született poszt

2020: https://gaboruton.blogspot.com/2020/10/wizz-air-10k-2020.html

2021: https://gaboruton.blogspot.com/2021/09/manna-abc-10k-2021-wizz-air.html

2022: Sajnos kimaradt

---

Aztán a 10k-s nevezésemet mégis visszamondtam. Nem, nem azért mert mégsem indulok, hanem mert kiderült, hogy a félmaratoni OB-ra idén nem lesz nevezési szint, és itt rendezik meg. Nyilván fényévekkel vagyok lemaradva az OB mezőnyétől, tök utolsó leszek, akkor minek? Nincsenek tévképzeteim, eléggé jó kapcsolatot ápolok a számokkal, és ez a sport igen egzaktul mérhető, pontosan tudom, hogy hobbi szint az, amit én művelek a futásban, és alapvetően semmi keresnivalóm nem lenne a rendes atléták között egy országos szintű bajnokságban. De engem ez egyáltalán nem érdekel, itt nem az a kérdés, hogy minek, hanem hogy ha van rá lehetőség, akkor miért ne? Egyébként ami még fontosabb szempont volt, hogy a maratoni felkészülésem ezen szakaszában a félmaratoni verseny sokkal hasznosabb, mint egy 10-es, akármilyen meleg is lesz.

A verseny

A szombati átmozgatás nem volt túl megnyugtató, a lábaim fáradtak, és 10 után már a Nap is baromi erősen süt. Igen, megint kegyetlen meleg lesz. Persze nem pihenőhéten vagyok, 70 kilométerrel a lábakban, egy 17 kilométeres dombozás után fél nappal nem csoda, hogy nem megy olyan jól. A verseny előtti bemelegítéskor már sokkal jobbnak éreztem a lábaimat, megnyugtató volt a helyzet. Az időt viszont sikerült elszámolni, a piszoároknál gigantikus sor volt, de nem indulhattam el wc-zés nélkül. Mire sikerült megoldani, csak pár perc volt a rajtig, szemből nem engedtek be minket, így nem is tudtunk teljesen előre állni az OB mezőnyéhez. Az OB-n bruttó időmérés van, ami miatt a normál nettós méréshez képest nem mindegy honnan indulunk, de nekünk végülis most ennek a pár másodpercnek nem volt igazán jelentősége.

A versenyre 4:30-as egyenletes tempót terveztem, viszont az elején mégis elmentem Petivel, a 4:25-ös tempó nagyon könnyedén jött. Előzetesen a 4:30-al úgy számoltam, hogy annak mindenképp mennie kéne, biztonsági futás lehetett volna, gondoltam megpróbálhatom kicsit erősebben is. A 3. kilométer már 4:23 volt, ekkor besoroltam Peti mögé, és szép lassan elkezdtem leszakadni, de a 4:25-öt azért tartani akartam. Az első 5k 22:06 lett, és már itt elég nagy eltérésben volt az órám a távban, ami nagyon idegesített. Ezután el is kezdtem minden hivatalos kilométernél nyomkodni, hogy valami pontos adatom is legyen. Jött egy hivatalosan 4:30-as, amit egyáltalán nem értettem, tökre ugyanazt a tempót tartottam érzésre. Jött az első nehezítés, egy visszafordító, fel a rakpartról, amit megnyomtam kicsit, hogy ne veszítsek időt.

Ezzel meg is volt a verseny harmada, tök jó állapotban voltam, pulzusom 5-6 ütéssel alacsonyabb, mint amikor a PB-met futottam, és a frissítés is jól sikerült, sokat hoztam a körülöttem lévőkön, Petit is majdnem utolértem. Szépen visszaálltam a tempóra, minden jó volt, míg egy újabb visszafordító után szem-be-sültem az Árpád híddal, és konkrétan kisült a szemem, telibe szemből kaptuk itt a Napot. Próbáltam látni valamit, meg nem túlságosan magamba zuhanni, kicsit engedtem a tempón, de tényleg nem sokat, egész jól megfutottam az emelkedőt, viszont emiatt már kezdtem érezni a lábaim. 22:23 lett ez az 5k, ami még mindig teljesen jó volt, és a féltáv is eljött hamarosan. A szigetre lefelé még megtoltam, hogy visszahozzak valamit az időből, de utána a lábaim kezdtek nagyon betonná válni, képtelen voltam újra felvenni a korábbi tempót. Ez nem is lett volna probléma, gyorsan tudatosítottam, hogy akkor innen a 4:30 bőven elég, és ez jó is volt a Margit hídra mászásig. Ott viszont nagyon megborultam, oké, hogy felfelé belassultam, de utána a lefelén se tudtam összeszedni magam, és 22:59 lett már ez az 5k.

Jöhetett az utolsó zselé, lekínlódtam valahogy, nem tudtam rá sokat inni, aztán hamarosan elkezdett szúrni az oldalam. Mindeközben a rakparton a tűző Nap is nagyon kikezdett, egy PB-ben reménye vitt még egy darabig, de azt se tudtam mit kéne ahhoz futni, annyira nem számítottam rá, hogy szoros lehet. Kb. 2k-n még tartottam magam, de aztán már 4:50-re lassultam, és az is kínszenvedés volt, főleg az utolsó hídra mászáskor. 23:46 kellett már ehhez az 5k-hoz, és a maradék 1,1 kilométer se volt egy diadalmenet, úgy vonszoltam be magam a célba, és nagyon örültem, hogy végre vége.

Verdikt

Összességében nem vagyok elégedetlen ezzel a versennyel, eleve nem volt célverseny, nem voltam rápihenve, betonnak éreztem a lábaim már az első híd után, ami sokat rontott a kedvemen és meleg is volt. Az oldalszúrást meg nem értem, a gyomrom rendben volt, talán a folyadék lehetett kevés, nem ittam sokat, viszont rengeteget izzadtam, lehet sót is pótolni kellett volna. A keringési rendszerem sokkal többet elbírt volna, most vagy a lábaim voltak gyengék, vagy egyszerűen fejben nem vagyok elég erős, és simán végig vihettem volna a tempót, ha hajlandó vagyok elviselni az ezzel járó szenvedést. Nem tudom hol van az igazság, mindenesetre a frissítést át kell gondolni, több szénhidrátot kell bevinni, mert lehet itt cukorhiány is a negatív gondolatok elhatalmasodása hátterében. Végeredményben ezt a versenyt fogom PB-nek tekinteni, mert egyrészt ez a hivatalos, másrészt meg megnéztem a Siófokit, és hát ott !!! 500 !!! méterrel kevesebbet mért az órám, mint most. Ekkora eltérés nem lehet, tuti rövidebb az a pálya, nem is oda fogok menni novemberben, nem akarom átverni magam, inkább beneveztem Veronába hitelesített pályára. Nem mintha számítana, de amúgy nem lettem utolsó az OB-n :D

Wizz Air 10k 2020.

Annyi sok jó verseny van, de talán nem véletlen, hogy néhányra rendszeresen visszajárok. Nem, nem csak azért mert a Wizz Air volt az első :)

---

2016: https://gaboruton.blogspot.com/2016/09/31-wizz-air-budapest-felmaraton.html

2017: https://gaboruton.blogspot.com/2017/09/32-wizz-air-felmaraton.html

2018: https://gaboruton.blogspot.com/2018/10/wizz-air-budapest-felmaraton-2018.html

---

A Wizz Air volt az első aszfaltos félmaratonom 2016-ban, és szuperül sikerült, a következő évben már a 100 perccel próbálkoztam, de még sikertelenül, aztán 2018-ban nem neveztem, de kaptam egy nevezést, és tök jót futottam (pont 100 perceset), 2019-re pedig lettek volna nagy tervek, de erősen füstbe ment, elindulni se volt kedvem, kocogás lett, poszt sem született. Egy mondatban, vagyis egy jó hosszú mondatban elmesélve ennyi a története az eddigi kapcsolatomnak a Wizz Air félmaratonnal. Eddig minden futó évemben indultam, valahol nagyon szeretem, a helyszín, a kiváló rendezés, a hangulat miatt, ugyanakkor a szeptemberi időpont még túl meleg, és a hidak okán a pálya is hullámosabb az ideálisnál. A katasztrófálisan alakuló idei évben nem is mertem a félmaratoni távra nevezni, sőt, még a 10 kilométer is soknak tűnt, legalábbis ahhoz, hogy izomból lefussam. Rövidebb táv viszont nincs, versenyre meg most már menni kell, na jó, maradhat :)

Mire jutottam formában április közepe óta?

Az októberi 5k-ra szerettem volna egy a körülményekhez képest jó formát elérni, amihez igazából a futás része eddig rendben is volt a felkészülésnek. Azon kívül viszont semmi sem az igazi, a rengeteg kilométer ellenére sikerült híznom a fogyás helyett, és semmi kiegészítő erősítést, jógát sem sikerült csinálnom. Augusztus közepéig szépen tartottam a nagy mennyiséget, a laza tempó egyre jobban ment, folyamatosan éreztem a fejlődést. Aztán elkezdtem próbálkozni kicsit gyorsítani, ami sajnos meglepően rosszul alakult. Ráadásul nem is egy problémával kerültem szembe: az egyik gond az volt, hogy ha tempósabban akartam futni, akkor egyszerűen nem bírtam "hosszabb" távon a futást jóval küszöb alatti pulzussal se (itt még csak 2-3 kilométerről beszélünk), és még a lábaim is eléggé elfáradtak, amire ennyi kilométer után azért nem számítottam. Bár meglepő volt, ekkor még optimista maradtam, gondoltam nagyon gyors lesz a javulás, ahogy ráállok a gyorsító edzésekre, és emiatt a mennyiségről is lemondtam, hogy nehogy túlhajszoljam magam. Viszont a másik gond még rosszabb állapotot tárt fel: ahogy valami "komolyabb" (4:40...) tempót, kvázi résztávot próbáltam futni, úgy ellszállt a pulzusom, mint a fene, és érzésre is rettenetes volt, egyértelműen a hordó hasam okán. Be kellett látnom, hogy itt már nagy csodák nem lesznek, a sikertelen fogyás megpecsételte a dolgot, ezen pár hétnyi résztávval jelentősen javítani nem tudok. Esélyessé vált, hogy le sem tudok futni 10 kilométert normálisan, ezért innentől csak a hosszabb, 10k körüli tempó futásokra koncentráltam.

Végre tömeg!

Szuper érzés újra ennyi hasonlóan hülye ember közt lenni! :) Persze régen minden jobb volt, a maszkozás, a nyilatkozatkitöltés, a lázméregetés fura új részei egy versenynek, és bár elsőre úgy tűnhet, sokan jöttek, nekem rögtön az tűnik fel, hogy szinte alig vagyunk a korábbi évekhez képest. Jóval kisebb a rendezvény által elfoglalt terület is, a wc-knél nem kell sorba állni, mondjuk utóbbinak örülök, de kb. ez az egyetlen pozitívum azon kívül, hogy lehet egyáltalán versenyezni. Összefutok gyömrőiekkel, reggel a félmaratonon futottak, dumálgatunk kicsit, kezd világos lenni, hogy mennyire is hiányzott már ez az egész! :) Némi bemelegítés után a rajthelyhez közelítve a rajtszámom miatt beterelnek az 1-es zónába, persze nem onnan fogok indulni, a kettes végefeléről tervezem, jelenlegi formámban ez a realítás. Itt még jobban látszik, mennyire kevés az induló, talán ha tucatnyian vannak az 1-es zónában, a 2-esben is csak vagy ötvenen. Nincs angol nyelvű buzdítás, gondolom nincs kinek, a határzár miatt nem sok külföldi versenyző lehet, de amúgy is valahogy lagymatagabb az egész. Mindenki maszkban áll, ez is tök szürreális, de ezek a dolgok legalább egy ideig elterelik a figyelmem arról, hogy közben árnyékban is 31 fokig kúszott fel a hőmérséklet...

A verseny

A rajt így is elég érzelemdús, első verseny idén, és akár az is könnyen lehet, hogy jó darabig az utolsó. Bolond idők járnak. Nincsenek nagy terveim, egy 4:40-es tempóra gondoltam, edzésen egy hete 4:55 ment, szóval ezzel kezdeni versenyen biztonsági játéknak tűnik. Megy is a tempó az első kilométeren, nem érzem rossznak, de a pulzusom felszalad 170-re, ami nem jó jel. Kezd eléggé zavaró lenni az irtózatosan tűző Nap, a rakparton ez kifejezetten nem jó, mivel ugye viszonylag kevés a fa (=nincs), pontban délben pedig még a fal sem vet árnyékot. Ahol mégis van 20 centinyi árnyék a fal mellett, oda majdnem mindenki besorol, és szinte a falnak simulva futunk. A 3. kilométer végére, valahol az Erzsébet hídnál, még mindig a rakparton eléri a pulzusom a 178-at, ami egyértelműen a verseny végét jelenti, ez már jóval a küszöböm fölött van, nem lesz sokáig tartható. Még a negyedik kilométert viszonylag jól megcsinálom lent a rakparton, de ahogy kanyarogni, emelkedőket leküzdeni kell, vége van, kicsúszok 5 perc fölé, és egész 5:30 körülig kell lassítsak, hogy egyáltalán eljussak a célig. Innen már csak végigkocogok. Valószínűleg ennél kicsit jobban is erőtethettem volna, de a meleg miatt annyira rosszul éreztem magam, hogy nem mertem. A cél előtt egy srác megelőz, bár semmi jelentősége, de nem hagyom magam, egy rendkívül élvezetes sprintet vágunk a végén, pontosan egyszerre érünk célba, és egy nagy pacsival zárjuk a versenyt. Őrült jó érzés volt ez a vágtatás a végén, mert elég nagy csalódás volt a teljesítményem, és legalább ezen a 100 méteren úgy érezhettem, hogy végre futok.

Verdikt

A hivatalos eredményem 52:17 (5:14/km) lett, amire egyszerűen szavakat se találok, még a legrosszabb rémálmomban se gondoltam volna, hogy nem sikerül négyessel kezdődőt futni. Ami még durvább, hogy ezzel a szégyenletes teljesítménnyel 64. lettem, tavaly Vivicittán 524. helyre lett volna elég, és a 10 perccel jobb idővel is csak 86. lettem. Nem csak kevesebben voltunk, a mezőny is jóval gyengébb volt, ami fura, azt gondolnám, hogy erősebbnek kéne lennie a mezőnynek, mert hogy akik komolyabban futnak, azok nem hagyják ki a versenylehetőségeket, de ezekszerint valamiben tévedek. A verseny előtt stabil 57 volt a Running indexem, ami 45:50-es (4:35/km) eredményt jósolna, ebből is azt gondolom, hogy a 4:40/km-es (46:40) terv nem volt annyira elrugaszkodott. A déli rajt 31 fokban, tűző napsütésben biztos nem segített, de vajon csak ennyi lett volna a probléma? Annyira felhúztam magam, hogy este kimentem, és futottam egy 50 percen belüli (4:56/km) 10k-t mindössze 162-es átlagpulzussal, ami 10-el alacsonyabb a gyorsabb tempó ellenére, szóval messze nem maximumon (bár ézésre azért nagyon erős volt, nem vagyok biztos benne, hogy ment volna gyorsabban, mégha a pulzus engedte is volna). Szintemelkedés elvileg több is volt benne, mint a versenyen, valós különbség csak a napsütés hiánya volt, nagyrészt tényleg ez okozhatta a csúfos bukást. Ami azért mégiscsak furcsa, jópár versenyt futottam már ilyen körülmények között, nyilván mindig ront az eredményen valamennyit, de messze nem ennyit.

Ilyen volt a versenyen a pulzusgörbém

Ilyen pedig az esti futáson.Nem kicsit jobb a gyorsabb tempó ellenére...

Végeredményben arra jutottam, hogy a rossz forma és a jelentős túlsúly miatt lehetek jóval érzékenyebb a körülményekre, de igazából a 4:40-es tempó valószínűleg amúgy se ment volna a specifikus felkészülés hiánya miatt. A Running index által jósolt eredmény leginkább egy középátlagnak tűnik, aminél lehet akár kicsit jobbat is futni, de nem ez a jellemző, hanem hogy még ezt is ki kell hozni megfelelő edzésekkel a versenyidőszakban, csak laza futásokkal ez egyértelműen nem lehetséges. Jelenleg persze nem is ez volt a cél, de ennél azért jelentősen jobbra számítottam. Bár még 5 hét van az 5k-ig, ami alatt elméltileg akár lehetséges is lenne a legjobb formát kihozni az eddigi alapozásból, de gyakorlatilag most kizártnak tartom. A gyors tempók annyira nem mennek, hogy nem is tudok olyan edzésmunkát csinálni, ami kellene ehhez. Az 57-es indexhez tartozó 22 percet (4:24/km) talán megcélozhatom, de még ezzel kapcsolatban is erős kétségeim vannak, mivel leginkább a plusz súly az akadály, azzal pedig 5 hét alatt sokat kezdeni nem lehet. A tervhez képest legalább 6 kg plusz lesz még rajtam, a kalkulátor szerint már ez önmagában 1:45 percnyi hátrányt jelent, szóval nem alaptalan, hogy a 22 perc se tűnik egy könnyű menetnek. Na majd meglátjuk :)

Wizz Air Budapest Félmaraton 2018.

Első félmaratonom a Wizz Air volt 2016-ban, és tavaly is lefutottam, de idén már nem terveztem. Őszre célversenyként félmaratont, vagy 10k-t akartam, végül az általában túl meleg szeptember miatt esett ki ez a verseny, és választotam az októberi 10k-t. De még nem ereszt...

Úgy tűnik, ez a félmaraton nem akar elengedni, nem neveztem, mégis ott leszek harmadszorra is a rajtban. Hogy hogyan? Sose veszek részt nyereményjátékban, nem szeretek sorsolásokon izgulni, most viszont volt egy olyan kihívás a sportoljma.hu-n, hogy az a 10 ember aki először fut össze 100 km-t, kap ingyen nevezést. Na, az ilyesmi már sokkal inkább lázba tud hozni, ahol inkább a teljesítményen múlik valami, mint a szerencsén. Igazából azért nem vettem túl komolyan, nem borítottam ész nélkül az edzéstervet, hogy gyorsabban összejöjjön. Akkoriban egy hét alatt épp megvolt egy százas, de ennyit sokan futnak, így nem is gondoltam komolyan, hogy benne lehetek az első 10-ben. Aztán mégis, úghogy az idén sem hagyom ki azt a félmaratont, ahol először futottam le ezt a távot, ezúton is köszönöm a sportoljma.hu-nak a lehetőséget. Az OCC után kicsivel több, mint egy héttel persze nagy csodákra nem számítok, de azért 4:50-es tempóban bekezdek, aztán meglátjuk mi lesz, ha végigbírom negatív splittel, egy PB még összejöhet.

Egyértelműen érzem még a fáradtságot a lábaimban az OCC miatt, és tegnap az átmozgatás helyett is fullban nyomtam a kretént, csak hogy a lehető legrosszabb állapotban álljak rajthoz. Mindezek ellenére az 1:40-es időt teljesen reálisnak látom, hiszen edzésen laza tempóban könnyedén futok 1:45-öt, ez meg mégicsak verseny lesz, kicsit oda kéne tenni. Végül faragtam hangyányit a terven, 4:45-ös kezdő tempóra gondolok, a távot pedig 3 részre osztva, 7 kilométereneként még 5 másodperceket tervezek gyorsulni. Így van B meg C terv is, ha nem annyira menne a gyorsítás :) Gyömrői futókkal együtt megyünk a versenyre, de szétválunk, mindenki megy a kis dolgára, majd a cél után találkozunk. Most először a csomagmegőrzőt is igénybe veszem, igazából tök jó, nem tudom eddig miért idegenkedtem tőle. A kettes zónából vágok neki, rég rajtoltam ekkora tömegből, elég furcsa is.

Sokan vagyunk, nem kevesen

Viszonylag könnyedén elkerülöm, hogy az elején túlzásba essek, szépen felveszem a tervezett tempómat. A tömeg persze szokásosan össze-vissza tempóban fut, 4 és 6 perces között szerintem minden van, teljesen reménytelen találni egy bolyt, vagy legalább egy embert, akivel futhatnék. A rajt utáni visszafordítót követően vagy 6 kilométert futunk nyíl egyenesen a rakparton, meglehetősen eseménytelen ez a szakasz, minden szuper jól megy. Itt ugyan végig süt a Nap, de a korábbra hozott rajt nagyon jó döntés volt, még így se fázunk, később sokkal rosszabb lett volna. Két visszafordítóval jövünk fel a rakpartról, még mindig elég nagy tömegben vagyok, nem volt éppen ideális, viszont jó a zene (AC/DC Higway to Hell, mi más?) :D Hogy ne kelljen túl sok információt megjegyeznem, a frissítési tervet a tempótervhez igazítottam, 7 kilométerenkét egy zselé a gigantikusan bonyolult terv. Előveszem az egyik zselét, hamarosan biztos lesz pont, és a tempót is átváltom 4:40-re. A frissítés probléma és lassítás nélkül megy, eddig minden a terv szerint alakul.

Az első nehézség az Árpád-hídra felmenetelkor jelentkezik, a nagy tömegben a visszafordítót nagyon nem ideálisan sikerül abszolválnom, ráadásul eléggé emelkedik, a tempó tartása így duplán nehéz. Fel is megy a pulzusom küszöb fölé, ami még elég korai, ezért egy kicsit, úgy 5-6 másodpercet lazítok a tempón. A pont szemből sütő Nap is igen kellemetlen itt, de szerencsére nem tart sokáig. A Margitszigetre egy jó kis lejtőn futunk le, és bár jó nagyot kanyarodunk, az ív jól adja ki, kifejezetten élvezetes. A szigeten jó végigfutni, fás, árnyékos, egyenes és sík, szépen rendeződik a pulzusom is, meg én is. Majd jön a hídra felvezető emelkedő, ez újra felnyomja a pulzusomat küszöb fölé, de most már ez nem olyan nagy probléma, hamarosan elérem a verseny 2/3-át, onnan meg már átléphetem. A híd után hallom a frissítőpontot a rakparton, mi viszont még északi irányba indulunk el, azaz egy ideig távolodunk tőle, de azért előkészítem a zselét. Nincs nálam semmi a maradék egy zselén kívül, amit a rövidnadrágomon lévő egyetlen, hátul lévő zsebébe tettem, ez alapvetően nem okozna problémát, most viszont már egy kicsit dekoncentrált vagyok, és sikerül elejtenem miközben kiveszem. Gyorsan visszamegyek érte, de ez a kis megállás, visszafordulás, felvétel, majd gyors tempóra állás eléggé rosszul esett.

Még eléggé feszülten érem el a visszafordítót, amivel lefordulunk az alsó rakpartra, de legalább már nem vészes a tömeg, jól tudok befordulni. Próbálok kicsit gyorsítani, mert ennek a kilométernek már 4:35-ös tempóban kéne mennie. Éppen 15 kilométernél van a frissítőpont, ami előtt meg is ettem a zselét, így már csak egy jó pohár víz kéne. Szokásosan, lassítás nélkül veszek el egy vizet, de az előttem lévő teljesen váratlanul megáll, és ahogy hirtelen megpróbálom kikerülni balra, a jobb lábam egy eldobott poháron és a vizes aszfalton kicsúszik, és egy hatalmasat esek. Gyorsan felpattanok, első gondolatom, hogy szereznem kell egy új vizet, mert mind kiborult, de közben eléggé meg vagyok ijedve, hogy esett-e valami komolyabb kár a bal térdemben, ami elég nagy ütést kapott. Megvan az új víz, meg is iszom, fáj valamennyire a lábam, de úgy tűnik nincs baj, és izmom se húzódott meg. A bal könyökömnél viszont ömlik a vér, de ez most kicsit sem érdekel, az nem zavar a futásban. Még terepen is nagyon ritkán esek, kell pár perc, mire elhiszem, hogy ez most egy aszfaltos versenyen történt :)

Az eséssel tulajdonképpen nem vesztettem túl sok időt, viszont így röviddel a zselé elejtése után ez most teljesen megtört fejben. Nem is tudom felvenni a 4:35-ös tempót, 4:40-ben ragadok, és elég hamar fel is adom a próbálkozást. Nyilván fáradok már, de azért ha fejben minden rendben, akkor ez még semmi problémát nem okozna, most viszont az eddigi felhőtlen, lazának tűnő vidám futás egy pillanat alatt szenvedéssé válik. Alig két kilométer múlva már a 4:40-et se akarom tartani, 4:45 körülre lassulok. Nagy nehezen eljön a 20. kilométer, amitől a legjobban tartottam, itt fordulunk vissza, és megyünk fel a Szabadság hídra. A városligeti fejlesztések miatt most teljesen más a pálya, mint tavaly, akkor féltáv körül volt ez a híd a másik irányban, most meg a legvégén, ami viszont közös, hogy megint itt szenvedek a legjobban. Már csak 5 perces tempóban vagyok képes átfutni Budára, viszont a tavalyival ellentétben nincs itt minden veszve, sikerül 4:40-re visszagyorsulnom, és ezzel a tempóval végigfutnom a világ leghosszabb célegyenesén. De tényleg, nem jó, ha már egy kilométerről látod a "Már csak 100 méter van hátra" kaput. :)

Határtalan boldogság! Legalábbis mögöttem :)

A hivatalos időm 1:40:15 lett, azaz javítottam az egyéni legjobbamon még úgy is, hogy finoman fogalmazva nagyon nem optimális állapotban álltam rajthoz. Ez bíztató, mivel jövőre ezen a távon vannak nagy terveim, amint sikerül 10k-n 40 perc alá jutnom, a következő lépés a félmaratoni 1:30 lesz. Ki tudja, ha marad a korai rajt, akkor talán pont ezen a versenyen :) A jól eltalált tempótervnek köszönhetően a pulzusgörbém elég szép lett, és a végén jelentkező nehézségek ellenére sikerült negatív szplittel futni, amit azért inkább neveznék egyenletesnek: 50:08 vs 50:07 :) Jó volt ez a verseny, örülök, hogy végül mégse maradt ki.

17-nél hibás mérés miatt esik le a pulzus, amúgy egész jó lett, kicsivel talán mehetett volna intenzívebben

Gábor Úton

32. Wizz Air Félmaraton

Szépen betartottam a tervem, május óta semmilyen versenyen nem voltam, és teljesítménytúrára se mentem futkározni. Semmi komoly megterhelés, csak a rendszeres edzések.

Számukat megemeltem heti 6 alkalomra, közben persze a távot kicsit csökkentve, hogy a heti kilométeradag ne legyen több, mint eddig. Ennek köszönhetően a lábaim egészen jól helyrejöttek, bár a jobb sarkam még mindig érzem kicsit, már nyugodtan tudok hosszút is futni, nem romlik tőle a helyzet. Némi változatosságot is vittem az edzésekbe, kerültek beléjük kis intenzív szakaszok, amik remélhetőleg segítettek gyorsulni. Nagyon elégedett vagyok az edzéseredményekkel, az iszonyú meleg nyár ellenére mindig mentem futni, és minden téren folyamatosan javuló tendenciát látok. A végére már a kicsi szintet is tartalmazó terepes edzéseimre is 59-es running indexet kaptam az órámtól, és a pályán tartott tempót tesztelő edzéseim is azt mutatják, hogy nagyon jó formában vagyok, a tervezett 100 percen belüli időt elméletileg könnyen teljesíteni tudom a félmaratonon.

Polar Running index grafikon, az utolsó verseny óta elég szépen fejlődtem.

Nagyon izgulok a verseny miatt, este alig bírok elaludni, pedig nem ártana kipihenten érkezni. Na jó, ez amúgy is csak álom egy költözés közepén... Alaposan átgondoltam a tervet is a versenyre, ami így nézett ki: a táv első felében 4:30-4:40 közötti tempó, pulzus max. 167, 10,5-17 km-ig max. 170 lehetőleg tartva a tempót, aztán meg amit még bírok. Végeredményben egy konzervatív terv mellett döntöttem, nem akartam mindenáron a lehető legjobb időt megfutni, hanem a biztos 100 percen belüli eredmény elérését tartottam szem előtt. A pályán futott teszteken könnyedén tudtam 10 kilométert 4:30-on belüli átlaggal futni úgy, hogy végig 170 alatt maradt a pulzusom. Ebből kiindulva úgy gondoltam, hogy egy több, mint 10 másodperccel lassabb átlagtempót szinte a verseny végiéig az anaerob küszöböm (173-174) alatt maradva tudok futni, így ha a verseny második felében lesz még erőm, akkor akár emelhetek is kicsit a tempón.

Teszt atlétikai pályán, 10,55 km, 4:27/km, 167 átlagpulzus. Volt egy kis probléma az új pánttal.

Kicsit aggódtam a pulzusmérő miatt, mert múlt szombaton edzésen rakoncátlankodott, akárhogy is próbáltam igazgatni, nem segített, végül csak a bevizezés oldotta meg a problémát. Tartottam tőle, hogy a rajtig nem marad eléggé nedves a pánt, ezért egyfolytában locsoltam, meg magamat is, mert már ekkor éreztem, hogy meleg lesz. Pedig reggel az ablakból kinézve a völgyben még ködöt láttam, és valami kellemes hűvös időben reménykedtem, sajnos hasztalan. Végül sikerült addig cseszegetni a pántot, hogy a rajt előtt egy perccel, amikor kiválasztottam a versenyt az órán, nem jelent meg pulzusérték. Hát ebben az egy percben teljesen kétségbeesetten próbáltam mindent, levettem a pántot, arról levettem a mérőt, vissza, nem megy, gyorsan párosítani, nem megy, újra akartam indítani az órát, de már csak 10 másodperc maradt, akkor mindegy, indítsuk. És ekkor varázsütésre megjelent a pulzus a kijelzőn, a verseny pedig elindult. A tervezett tempómnak megfelelően a kettes zóna elejére álltam, ami nagyon közel van a rajtkapuhoz, az egyes zóna meglepően rövid. Elég hamar el is kezdtünk gyalogolni, kocogni, majd néhány tíz másodperc után át is futottam a kapu alatt, a mérést pedig rendben el tudtam indítani.

Az első száz méteren nagyon kellett helyezkednem, a tömeg lassan kezdett, én meg pont arra számítottam, hogy majd kilőnek, és arra kell figyelnem, nehogy túltoljam. Nem így lett, szépen felvettem a tervezett 4:30-4:40 közötti tempót, és nézelődtem, hogy ki lenne megfelelő nyúlnak. Hamar találtam egy srácot, aki épp jó tempót futott, rátapadtam, és elégedetten konstatáltam, hogy milyen jól kezdtem, minden a terv szerint alakul. Az első kilométer 4:34-es tempójával teljesen megfelel a tervnek, érzésre minden nagyon jól alakult. Az Andrássy úton futva sajnos a nyulam elkezdett belassulni, kénytelen voltam megelőzni, és egyedül futni. Valahol másfél kilométernél átlépte a pulzusom a 170-et, ami eléggé meglepett. Úgy éreztem, hogy a légzésem rendben van, mintha toló edzéseken jobban "kapkodnám" a levegőt, jóval alacsonyabb pulzusnál, biztos csak a versenyláz miatt szaladt meg a pulzus ennyire. Nem örültem ennek, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, volt már hogy verseny elején magas a pulzusom, aztán lecsökken. Szépen tartottam tovább a tempóm, nézelődtem hogy kire tudnék ráakaszkodni, de valahogy senkinek se passzolt, egy ránézésre gyors gyalogló mozgásban haladó srácot leszámítva. Sokáig néztem, de nem tudtam megállapítani, hogy szabályosan gyalogol-e, vagy csak furán fut, de ha előbbi, akkor minden tiszteletem, nem semmi tempóban csinálja.

A Lánchíd után még nagyon elszánt voltam

Eseménytelenül telt az idő, míg a harmadik kilométeren be nem csipogott az órám a 174-es pulzus miatt. Na ennek valahol bőven féltáv után kellett volna megtörténnie, és továbbra sem hittem el, hogy valóban ekkora terhelésen futok, érzésre nem volt semmi gond. A negyedik kilométer végére sikerült újra beállnom valaki mögé, és jött az első nehézségem, amikor a Lánchídra felfutottunk. Persze csak pár méter az emelkedés, szépen tartottuk is a tempót, de a pulzusom már felment 176-ra, ami mindenképp ijesztő érték. Egy könnyebb szakasz jött a híd felétől, visszaállt 171 körülre a pulzus, megint úgy tűnt, hogy minden rendben van. A tavalyival ellentétben most nem tömeget láttam kijönni az alagútból, hanem csak az élmezőny egy-egy tagját, jóval előrébb futok, és ez eléggé jó érzéssel töltött el. Úgy rémlett, hogy itt volt frissítőpont, most nincs, viszont jött az egyik legnagyobb emelkedő a vár körül. A tempót tartom, de ennek állandósuló 177-es pulzus lett az ára, a gyomrom is kezd rendetlenkedni, és kicsit még az oldalam is szúr. Megviselten, de reménykedve érkezem az alagútba, gondoltam túl vagyok az egyik nehéz részen, mindjárt jön a sík rakpart, amit szépen végigtempózhatok. Az alagútban természetesen elveszti az óra a GPS jelet, így kicsit bizonytalan vagyok, hogy rendesen tartom-e a tempót. Sajnos az alagútból kijutás után is nagyon nehezen talál magára az óra, már a rakparton futok, mire a kijelzett tempó valósnak tűnik.

A rakpart most sem lett a kedvenc szakaszom. Bár alapvetően futás szempontjából jó lenne a nagyon hosszú, egyenes szakasz, a tűző Nap az idén is nagyon megnehezíti ezt a részt. Az elvileg anaerob küszöböm fölötti, 175-176-os pulzus ellenére sokkal jobban érzem magam, mint tavaly. Ezen a 4 kilométeren továbbra is tartom a tervezett 4:30-4:40 közötti tempót, azt azért nem mondanám, hogy jólesik, de mégiscsak versenyen vagyok, ne is legyen kényelmes. Sokkal gyorsabban is eltelik az idő, persze a számok szerint is hamarabb végzek. Megint az emelkedő tesz oda, ahogy a Rákóczi hídnál felkanyarodunk a felső rakpartra, nem tudom tartani a 4:40 alatti tempót, csak 4:54 lesz a 12. kilométer. Ezt még jól élem meg, számítottam azért arra, hogy kicsit lassulni fogok, azzal nyugtatom magam, hogy tavaly innen kezdett könnyebbé válni a verseny. Persze a 179-ig is felkúszó pulzusom már világosan előrevetítette a jövőt... Vízzel és izóval is frissítek, várom, hogy a hídon végre túl legyek, mert ugye minden híd a feléig emelkedik. Sajnos nem alaptalanul tartottam ettől, nagyon megroppantam, mire valahol a közepén a 13. kilométer végét jelző táblához értem. A tempóm bezuhant 5:30-ig, a pulzus is csökkenésnek indult, túllassultam. A lejtőn még sikerül visszagyorsulnom 5 perc alá, de ahogy vége, képtelen vagyok újra felvenni a tervezett tempót. Többször megpróbálom, de teljesen reménytelen, egyszerűen nem visznek tovább a lábaim. Itt értem meg, hogy vége, a pulzusom nem hazudott, ezt a terhelést képtelenség ennél tovább vinni. Már csak a feladás módján gondolkodom, a város túloldalán van a kocsim, bérlet, pénz értelemszerűen nincs nálam, mégiscsak az a legegyszerűbb ha szépen elmegyek a célig.

Túl az összeomláson kocogok a cél felé

Szerencsére épp itt van egy frissítőpont, teljesen megállok a vizes bödönnél, liternyi vizet borítok a fejemre. A frissítőpont mögött bujdosok, pár pohár vizet, és két izót is megiszok. Végigsétálok a frissítőponton, aztán mivel azt azért nagyon gáznak tartanám, ha innen végig gyalogolnám a távot, szépen kocogni kezdek. Öt és fél perc körüli tempó az, amit most kényelmesnek érzek, tudnék még bőven gyorsabban futni, de a feladás megtörtént, a kitűzött célt nem tudom elérni, más meg nem érdekel. Persze erőlködhetnék, mivel a januári félmaratonon felállított 1:49:27-es egyéni legjobbamat még mindig bőven meg tudnám dönteni, de valahogy ez most nem hoz lázba. Itt ma az egyetlen számomra elfogadható eredmény a 100 percen belüli idő lett volna. Az edzéseim és az első 12 kilométer alapján is biztos voltam a sikerben. Nem túl felemelő érzés így végigkocogni a maradék távot, folyamatosan hagy le a tömeg, ma több százan jobban csinálták, mint én. Aztán valakit épp mentőbe raknak, nem sokkal később egy másik férfi a földön fekszik ájultan. Igazából nem tudom, hogy futók voltak-e, de elég valószínű. Azért annak örülök, hogy eddig nem jutottam el, még időben leálltam. A feladást igazából mindig rossz döntésnek tartottam, mert valószínűleg rossz hatással van a jövőre nézve, hiszen ha az ember egyszer már megtette, akkor később egyre könnyebben fog ismét a feladás mellett dönteni, akkor is, ha valójában egyáltalán nem lenne indokolt. Jó, valódi DNF nem is lesz, nem fogom teljesen feladni, végigcsinálom a versenyt. Akkor ez most feladás, vagy sem? Több nap elteltével már úgy gondolom, hogy bár nemcsak a célt engedtem el, hiszen még a falnak rohanás után is kihozhattam volna többet ebből a versenyből, de ez egyértelműen nem feladás volt, csak egy nagyon elrontott verseny.

Semmi örömködés, csak az óra leállításával foglalkozok...

A célig végig azon agyalok, hogy mi történhetett, mi volt ez a hirtelen összeomlás? A pulzusgörbe alapján valójában egyértelmű a válasz, de egészen addig nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhet, amíg tényleg meg nem történt. Hiszen jól éreztem magam, és valóban nagyon váratlanul ért, hogy nem megy tovább. Nem vettem észre semmilyen előjelet, egyszerűen egyik pillanatról a másikra a lábaim nem vittek tovább, az izmaim egyszerűen képtelenek voltak ezen az intenzításon tovább végezni a dolguk. Nem volt se fájdalom, se görcs, se zihálás, semmi. Igazából még a melegtől sem szenvedtem annyira. Tavaly végig sokkal nehezebben ment minden, az első fele jóval rosszabb volt érzésre mint most, bár az is igaz, hogy a pulzusom akkor valamivel alacsonyabb volt. A pálya utolsó kilométereiről csak homályos emlékeim voltak, annyira odavoltam. Akkor talán épp az edzetlenségem volt a szerencsém, egyszerűen nem tudtam túlhajtani magam, önmagában a táv lefutása is hatalmas kihívás volt. A kisebb intenzítás miatt tényleg csak fejben dőlt el, hogy sikerül-e, most viszont nem ezen múlt, fizikailag lehetetlen volt a tempót tovább tartanom. A befutó nem túl felemelő, bár nagyon meglepődök, hogy 1:49-et látok az órán, azt hittem hogy 2 órán túl érek csak be.

A pulzusgörbe nem sokat volt a tervezett zónában

1:49:18 lett a vége hivatalosan, ami 9 másodperccel jobb, mint a januári zúzmarán futott időm. Tehát, ha röviden akarnám összefoglalni a versenyt, akkor azt is mondhatnám, hogy egyéni legjobb időt futottam, és több, mint 10 percet javítottam a tavalyi Wizz Air eredményemen. Bár ez teljesen igaz lenne, közvetlenül a verseny után mégis egy másik végletet posztoltam, miszerint feladtam a versenyt. Szeretek őszinte lenni magammal, és nem nagyon bírom a kudarcot :) Mindenesetre azért találok bőven pozitívumot is ebben a versenyben, még csak nagyon erőlködnöm sem kell. Ez volt az első versenyem, ahol egy előre meghatározott tempót nagyon pontosan tudtam tartani, pedig itt hatalmas a tömeg, és a hosszú versenyszünet miatt is eléggé be voltam pörögve. Nagyon jó volt viszonylag elölről rajtolni, és az alagútból kifele csak az élmezőny egy-egy tagját látni, persze még mindig iszonyatosan sokan vannak előttem, és ezen a távon szerintem nem is leszek sose igazán jó (mármint csak a hobbifutók között gondolom persze, az igazi atléták szintje eleve elérhetetlen számomra). Aztán itt van még az is, hogy egy elrontott versenyből lehet talán a legtöbbet tanulni.

A hivatalos mérés eredményei

Féltávig semmi gond nem volt...

Valójában egyébként nem nagyon értem, hogy amíg pályán simán ment kilométerenként 10 másodperccel gyorsabb tempó 167-es átlagpulzussal, addig itt a versenyen a lassabb tempó miért 173-as átlaggal adta ki? Ez nagyon nagy különbség, amit nem valószínű, hogy egyetlen dolog okozott. A meleg és a tűző Nap biztosan nem segített, de a fő ok inkább a nem túl sík pálya lehetett. Bár hivatalos szintmetszetet nem találtam, de érzésre is akad emelkedő ezen a pályán, és az órám szerint se kevés, bár utóbbiban azért nem lehet vakon bízni, de az nyilvánvaló, hogy nullánál jóval több a szintemelkedés.

Pályán 10,55 km 47 perc, 167 átlag, a versenyen 10,55 km 48:47 perc 173-as átlagpulzussal...

Van még egy olyan érzésem is, hogy a versenyhéten tartott rápihenésem is nagyon rossz volt. Ennek egyik előjele lehetett, hogy a plusz szerdai pihenőnap után csütörtökön már feltűnően magasabb volt a pulzusom a rövid tempózás során, mint korábban. Utána már nem futottam a verseny előtt, azaz még két napot kihagytam, amitől teljesítménynövekedést várnék, de úgy tűnik nekem ez nem jön be. A verseny után csütörtökön futottam először, majd ezután minden nap, és pontosan egy héttel a verseny után, azaz zsinórban a 4. futáson értem el az eddigi legjobb running indexemet, ami mindjárt 2 ponttal magasabb lett, mint az eddigi csúcs. Ezen a laza, hosszú edzésen 150-es átlagpulzussal 1:52-es félmaratont futottam, ami csak 3 perccel marad el a versenyeredménytől... Az 5 kilométeres bontás a legszebb, az első nem játszik, mert az odafele 3 km-en lejt, de az utána lévő 3x5 kilométert (ez egy tó körüli 1,1 km-es körözgetés) szinte azonos tempóban 149 148 és 150-es átlaggal futottam, azaz gyakorlatilag a világból ki tudnék így futni... Az biztos, hogy jobban kell a pulzusomra hagyatkoznom a versenyek során, úgy tűnik egyre kevésbé érzem megterhelőnek a tempós futást, és nem veszem észre, ha túl sok. Biztosan könnyedén végigfutottam volna a távot, ha a terv pulzus részét tartom be, de a 100 percen belüli idő ma akkor sem lett volna meg, 102-104 percre jött volna ki tippem szerint. Bár most igazából nem bánom, hogy nem voltam elég okos, ebbe a pofonba bele kellett szaladnom, mert csak a saját káromon tanulok. :) Viszont ezentúl okosnak kell lennem, ha nincs meg bennem egy időeredmény, akkor nincs, felesleges mindenáron erőltetni. Ugyanúgy kell hozzáállnom, mint terepen, ahol ugye a tempónak eleve nincs jelentősége, csak a pulzus ad támpontot arról, hogy az intenzitás rendben van-e.

Na ez egy igazán jól sikerült futás lett, kár hogy ez a csúcsforma pont egy héttel a verseny után jött :)

Egy pillanatig megint felmerült bennem, hogy hagyom ezt az aszfaltozást a francba, de hamar kijózanodtam, és maradok a nyáron kigondolt tervnél. Ennek az a lényege, hogy a terepen való javulást nem csak az emelkedőkön próbálom elérni, hanem sokkal inkább azzal, hogy a sík tempómat javítom folyamatosan, amihez viszont kellenek ezek a "rövid" aszfaltos versenyek. Azt gondolom, hogy terepen is azok tudnak a mezőny elején poroszkálni, akik aszfalton is jók lennének. Végleg meggyőztem magam erről, amikor megtudtam, hogy az a Tim Tollefson, aki most 3. lett UTMB-n, mellesleg maratont is futott 2:18 alatt... Szóval nem csak békésen fogok futkározni az erdőkben, hanem alapvetően a tempós aszfaltos versenyekre készülök rá. Sőt, jövőre még jobban visszalépek, már 10k-t is akarok futni. Eddig egyetlen eredményem van ezen a távon, az első versenyem, és az ennek megfelelően nagyon gyenge. A másik része a dolognak, hogy leállok az értelmetlen kihíváshajhászással, nem kell minden versenynek hosszabbnak, szintesebbnek, brutálisabbnak lennie, mint az előzőnek. A Piros 85 természetesen marad, hiszen igazán a terepultrákon érzem jól magam, viszont évente csak kevés ehhez hasonló kihívást tervezek be, így ráadásul még jobban várom majd :) A jövő évre már kigondoltam egy kritériumrendszert, hogy milyen eredmények után jöhet a következő szint: először a félmaratont akarom 1:40 alá vinni, aztán jöhet a maraton 3:30 alatt, és ha ezek megvannak, csak akkor indulok 6 órás versenyen, hogy az aszfaltos ultrák világába már egy viszonylag jó eredménnyel lépjek be. A célom elsőre 68 kilométer teljesítése lenne, úgy érzem ez jövőre sikerülhet. Felmerül a kérdés persze, hogy ha most is ennyire mellétrafáltam a várható eredménnyel kapcsolatban, akkor egy még kiszámíthatatlanabb ultra verseny előtt majd miként lehetek biztos abban, hogy készen állok a tervezett cél elérésére? A válasz egyszerű: sehogy :)

Gábor Úton

31. Wizz Air Budapest Félmaraton

Videó belülről: https://www.youtube.com/watch?v=idvnJCKywBk

Jóval izgatottabban ébredtem a verseny napján, mint amire számítottam. Persze erre a versenyre várok április közepe óta, érhető némi feszültség, na de ennyi? Felkészültem. Simán le tudom futni a távot. Versenyből sem ez lesz az első. Hát akkor mire ez a nagy izgalom? Az előrejelzések szerint nagyon meleg lesz, bár majdnem szeptember közepe van, mégis 32 fokos csúcshőmérséklet várható. A mai nem a hihetetlen rekordok napja lesz, az már biztos. Egész nyáron futottam, hőségben is versenyeztem, tulajdonképpen ez sem lehet gond. Azért óvatosan tűzöm ki a célt, 5:30-as átlagot, azaz 1:56-os teljesítést próbálok belőni, a korábbi versenyek alapján, ilyen körülmények között nagyjából ez a reális. Szokásos módon túl későn érkezünk, alig van időm a bemelegítésre, csak némi kocogás fér bele, semmi torna. Egy zselé, egy magnézium, és egy kis müzli a menü indulás előtt fél órával, rengeteg vízzel leöblítve. A Fenyes futáson győztes Balázs Leventét látom bemelegíteni, hát ma biztosan nem találkozunk futás közben. Púpot nem viszek, sűrűn lesz frissítés, és talán a hátam is jobban szellőzik a melegben nélküle. A sapit viszont mindenképp felveszem, napra nem megyek már nélküle. Beállok a rajtzónámba, iszonyatos a tömeg, meg sem tudok mozdulni. Bár az ilyen tömegben van valami erő, aminek jó részese lenni, azért a szellős, családias kis terepversenyek hangulata nekem jobban bejön.

A rajt is egész más így, mi csak a második hullámban indulunk, és akkor is kell majd' két perc, mire átlépem a rajtvonalat. Óvatos kezdést terveztem, de igazából a tömegben nem is igen tudok mást tenni. A Városligetben szinte ideális a futás, de a Hősök terére kiérve a tűző napon hamar felszalad a pulzusom. Már majdnem egy kilométernél tartunk az Andrássy úton, amikor a telefonon ellenőrizni akarom a tempót, mert olyan lassúnak tűnik. Erre mit látok? Nem indítottam el a mérést... Elindítom most, legalább a többi rögzítve legyen, de így persze csak az óra alapján tudom majd egész kilométerenként ellenőrizni az átlagtempót, ami a futás közbeni számolási tehetségemet tekintve nem túl megnyugtató. Az első kilométerhez majdnem 6 perc kellett, ez így nem jó, gyorsítanom, előzgetnem kell. A gyorsítás miatt hamar el is érem a 170-es pulzust, próbálom itt tartani, ez még szokott menni hosszú távon is, a 173 már nem. Ebben a melegben viszont ennél alacsonyabb pulzusról sem igen álmodozhatok, pedig jó lenne, ha legalább az elején még biztonságibbra tudnám venni a figurát. A következő kilométerek jól mennek, 5:30 körüli tempóban tudok kényelmesen haladni. Nagyjából 30 másodpercnyi hátrányt görgetek magam előtt, de ez rendben van, ha így folytatom, akkor a végén ezt be tudom hozni. A Lánchíd budai hídfőjénél egy igen vidám oroszlánnak öltözött arccal pacsizunk, majd szemből látjuk az alagútból kijönni a mezőny elejét, nagyon nagy a hangulat. Egy menyasszonynak és vőlegénynek öltözött párt előzök meg, viszont a "Lopják a menyasszonyt!" felkiáltásra a vőlegény "Hadd vigyék" válasza nem túl hosszú házasságot vetít előre. :) Jön az első frissítőpont, itt csak vizet iszok, és a csuklószorítómat próbáltam a lavórban bevizezni, sajnos nem túl nagy sikerrel. Nagyon meleg van. Az Attila úton felfelé gyorsan leapad az előző kilométeren gyűjtött előny, de az Alagútban való áthaladás hangulata mindenért kárpótol. Több száz ember futás közbeni ütemes tapsolása egy alagútban, hát az egészen egyedülálló élmény.

És akkor a hetedik kilométernél ráfurdulunk a budai alsó rakpartra, amelyhez képest a pokol egy kellemes kis vidám hely lehet. Sajnos kevés még az edzettségem ahhoz, hogy a körülmények ne befolyásolják jelentősen a teljesítményemet, és persze a meleget bírom a legkevésbé. Folyamatosan vissza kell vennem a tempót, mert a pulzusom az egekben, és kezdem is nem túl jól érezni magam. Azért nincs komoly gond, elég tapasztalatot gyűjöttem már ahhoz, hogy tudjam mit kell tennem. Kicsi lépésekben lassítok, 5:40-5:50 körüli tempónál teljesen helyrejövök. Némileg persze csalódottságot érzek most, mert itt világossá válik, hogy ekkora hátrányt már nem fogok tudni ledolgozni a verseny második felében. Körülöttem rengeteg ember vált sétára, sokaknak itt fog elmenni a verseny, pedig még a felénél sem járunk. Egészen a Lágymányosi hídig lefutunk, ott kanyarodunk fel a Műegyetem rakpartra, ahol szinte azonnal sokkal jobb lesz. Kis termetű fák adnak némi árnyékot, és mintha a Nap elé is beúszott volna valami. Na nem egy rendes felhő, de egy hangyányit azért gyengít kedvenc csillagom erején. Az itteni frissítőpontot már hátulról kerülöm, nagyon sokan sétálgatnak. Fel tudom venni az 5:30 körüli tempót, ami jó hír, sikerült nem kikészítenem magam. Féltávhoz érünk, és féltávtól már mindig minden szuper. A Szabadság hídon átfutva jön el futásaim kedvenc része, ahonnan már csak az aktuális futás létezik, minden más jelentéktelenné válik. Ilyenkor úgy érzem, hogy bármeddig képes lennék futni, és hogy igazából nem is akarom abbahagyni. Ez az érzés egyébként elég hasznos a hosszútávú versenyeken. :) Keresem a következő frissítőpontot, mert már meg akarom enni a zselét, és ahhoz inni kéne, púp meg ugye nincs nálam. A hídról kiszúrom, nincs messze, akkor most gyorsan megeszem, hogy végezzek vele, mire odaérek. Hát ez a nincs messze csak légvonalban volt igaz, tettünk még egy majd' kilométeres hurkot, mielőtt ihattam volna. Ez a kis közjáték nem esett jól, de persze elkerülhető lett volna, ha megjegyzem, hogy hol vannak a frissítőpontok. Na meg, hogy pontosan merre is megy az útvonal. :) A Közgáz előtt a szpíker "Jól befűtöttek ma, de még mindig jobb, mintha esne" kijelentésével nemigen értettem egyet, részemről az idén Csobánkán, a szakadó esőben volt a legjobb futni. Most látok először utcai piszoárt, hát nekem ez azért túl van a jóízlés határain. Mondjuk nekem elég, ha verseny előtt odafigyelek, de lehet, hogy nem mindenki így működik.

A frissítés után még mindig jól haladok, aztán elkezdek kicsit belassulni, a 17. kilométeren pedig már csak 5:50-es tempót megyek. Mondjuk itt az egyik frissítőponton volt némi fennakadásom, "sorba kellett álljak" a vizesbödönhöz sapkát vizezni, aztán valahogy a vizet is csak sétálva tudtam meginni. Persze nem volt ez sok, talán 5-10 másodperc, csak az eddigi frissítésekhez képest tűnt rettenetesen lassúnak. Na meg nem volt jó kizökkenni a tempóból, ilyenkor nehéz visszatalálni, hogy se ne túl lassan fussak, se ne pörögjek túl. Felveszem újra az 5:30-as tempót, aztán azt próbálom kiszámolni, hogy van-e még esélyem 2 órán belüli időre. A nyugati felüljárón túljutva, a következő kilométerjelzésnél úgy kalkulálok, hogy ha tartom a tempót, akkor meg kell lennie. Nem akarom túlerőltetni, csak épp olyan tempót menni, hogy biztosan meglegyen. A következő jelzésnél is jól állok, tarthatom a tempót, és ha a 20-as jelzést elérem 1:54-ig, akkor még 6 percem marad az utolsó kilométerre. 45-50 másodperccel később érek oda, ami még mindig azt jelenti, hogy nem kell rekord ezrest futnom a végén, kényelmesen hozni tudom. Nyugodtan futok tovább, majd amikor visszaérünk a Városligetbe, hajrázni kezdek. Most nem adok bele mindent a végén, lenne még tartalék, de ez a tömegben futás valahogy nem hozza ki belőlem az igazi versenyszellemet, hiszen nem is biztos, hogy a körülöttem lévőkkel versenyben vagyok, nem tudom ki mikor rajtolt. Inkább élvezem a rengeteg szurkoló bíztatását, nézelődök, keresem a családom, pacsizási lehetőségekre csapok le, mosolygok, jól érzem magam. A célhoz közeledve Jeremcsuk Istvánt látom, sosem felejtem el amikor februárban fehér botjával és segítőjével a Kékestetőre kaptatott előttem. Egy hős.

Az utolsó száz métert azért megnyomom, és igen erőteljes ökölrázással érkezek a célba. Nem volt erőltetett menet, a célban is erősnek érzem magam, megcsináltam! Ez egy tökéletes első félmaraton volt, még akkor is, ha egy kicsivel jobb időre számítottam. Biztos voltam benne, hogy hoztam a két órán belüli eredményt, de 2:00:19 lett a hivatalos időm, ami eléggé meglepett. Úgy egy nap kellett hozzá, hogy rájöjjek a számításom hibájára: a félmaratoni táv nem 21, hanem 21,1 km, és az a száz méter 5 perces tempóban 30 másodpercet vesz igénybe. Hát így.

Klasszikus Gábor :)

Meglepően keveset idegeskedek azon, hogy megint egy menet közbeni sikertelen számolgatás miatt nem jön össze a terv. Nem egyessel kezdődik az időm, na és akkor mi van? Legalább a következőn úgy fog kinézni, hogy jó sokat javultam :) Gyorsan be is neveztem a januári Zúzmara félmaratonra, a mai verseny után a zúzmara szóban minden benne van, amire vágyom. Aztán egy márciusi maratonra is, hisz valamire fel kell építeni az edzéstervet. Az első versenyem előtt egy hónappal ezt írtam a naplómba: "...bőven szükségem van még az edzésekre, ha a 10k-s távot 6:00 perc/km alatt akarom teljesíteni. Márpedig ennek az átlagtempónak minden szint nélküli versenyemen a minimumnak kell lennie, akkor készültem fel rendesen, ha ezt gond nélkül el tudom érni.". Szóval 21,1 * 6 az egészen pontosan 2:06:36 -os idő, azaz a márciusi önmagam szerint is rendesen felkészültem. :) Az átlag 5:42 perc/km, 6 perc feletti ezresem nem volt. Tíz kilométernél volt egy mérőpont, 56:28-at mértek itt nekem, ami addig 5:39-es tempót jelent. A táv második, 11,1 km-es felének teljesítéséhez pedig 1:03:51 kellett, ez 5:45-ös átlagot jelent. Minimális az eltérés, nincs 2% a lassulás. Bár nem hajráztam teljes erővel, az utolsó fél kilométert mégis 4:53-as tempóban tettem meg. Ilyen adatokról áprilisban még csak nem is álmodtam...