V. Monorierdei futófesztivál

Némi előzmény az elmaradt posztok pótlására

Az idei évben eddig alig éltem át a rajtok izgalmát, a tavaly augusztusi Szenior OB óta szinte csak csalódások értek, nem igazán voltam motivált a versenyzésre. Konkrét célok nélkül pedig nekem nagyon nehéz fókuszálnom. Edzegettem persze, mert amúgy a futásra mindig érzek késztetést, és élveztem is, csak így nem igazán haladtam semerre. Azért olyan nagyon rossz formában se voltam, de igen ingadózó volt attól függően, hogy épp mennyit volt kedvem futni, és a Szenior OB utáni sérülésből is ki kellett másznom. A tavaly pesti maratonit lemondtam, gondoltam Siófokra össze tudok hozni valami formát, és egyébként jól is ment addigra a futás fizikailag, de mentálisan nagyon nem álltam készen a versenyzésre, minden különösebb ok nélkül egyszerűen kiálltam 14 kilométernél. Megint egy kisebb hullámvölgy, felszaladó kilók következtek, de az év elején egyre jobban ment, és célként bejött a képbe a bécsi maratoni. A pályaedzéseket leszámítva továbbra is csak ötletszerű edzegetések, és minden más hanyagolása (nyújtás, erősítés, hengerezés, étkezés) eredménye a tavalyi sérülésem visszatérése lett, csak még rosszabb formában. Április elején volt az első versenyem az NN Cityrun-on, a maratonira lett volna ez egy erőfelmérő. A fájdalom miatt vissza kellett vegyek már féltáv után, de igazából addig is szarul ment. A bécsi maratoni a futást leszámítva irtó klassz volt, és az a négy órányi kínszenvedés elhozta végre a fordulópontot.

Bécsi maratoni

Mivel a pihentetés egyáltalán nem segített, és lassan két hónapja szenvedtem ezzel a sérüléssel, gondoltam akkor már nem érdekel, megküldöm mennyiséggel, és a résztávokkal leszek óvatosabb, mert úgy tűnt az erős tempótól lesz rosszabb. Rendszeres erősítést beépítettem a heti rutinba, és összeállíottam egy tervet azzal a célkitűzéssel, hogy a pesti maratonin kiköszörülöm a csorbát. Jött még az UB 2 héttel a maratoni után, az már sokkal jobban ment, de sajnos csapatként nem sikerült dobogóra kerülnünk, és valószínűleg nekem csapatkapitányként egy ideig ez is volt az utolsó. Utána kezdődhetett a 23 hetes felkészülés a pesti maratonira, amit nem szeretnék versenyekkel szétbombázni. Persze néhány belefér, főleg rövidebbek, és június közepén a szülinapi versenyzést nem lehetett kihagyni. Futottam egyet a mozgás éjszakáján (3,3k), majd másnap reggel az új atlétikai stadion nyitófutásán olyan 1600 métert, rendkívül éleveztem mindkettőt, és már itt éreztem, hogy nagyon megindult a fejlődés, a 3,3k-t gyorsulva, 4:04/k-es átlagtempóban teljesítettem. Ezeken a futásokon persze nem volt semmi tét, semmi elvárás, teljesen felszabadultan tudtam futni, és nagyon elégedett is voltam mindkettőnek az eredményével.

Atlétikai Stadion nyitófutás

És akkor a monorierdei verseny

Július legvégén viszont eljött a Monorierdei futófesztivál, amin többször álltam már korosztályos dobogón, és a nagyon jól sikerült alapozás végén azért itt erősen voltak magammal szemben elvárásaim. A verseny előtti napon brutálisan berobbant az allergiám, egész nap szenvedtem, és még egy rövid átmozgatásra is alig volt erőm este elmenni. Reggelre viszont jól éreztem magam, így ez csak egy kis ijedtséget okozott. A bemelegítés rendben volt, bár amikor közben kisütött pár percre a Nap, az elég kellemetlenül érintett. A rajtra szerencsére ismét borult volt, mondjuk így is elég meleg és párás az idő, de lehetne sokkal rosszabb is. Kicsit hatrébbról indultam a nettó időmérés miatt, nem akartam úgy járni, mint korábban, hogy a pályán előbb érek be valakinél, de mögötte végzek, mert kicsivel később lépte át a rajtvonalat. Nagyon sokadik helyről kezdtem a felzárkózást, de nem baj, nincs értelme kilőni az elején. Kezdésnek 4:10-es tempót terveztem, mert azt gondoltam, hogy ezt minden körülmények között végig kell bírnom a teljes távon, és ha az első kilométer után úgy érzem, még gyorsíthatok is. Valahogy még az első kilométer végére se rendeződtek a sorok, volt erőm kicsit gyorsítani, és közeledve a két kilométerhez kezdtem átlátni a mezőnyt, amikor befordultunk az M-Ring versenypályára. Volt egy 5 fős élboly Simák Gergővel, mögöttük leszakadva Fürtöske egyedül, és én még tőle is leszakadva épp egy fiatal srácot próbáltam megelőzni. Nem akarta hagyni magát, gyorsított ha mellé értem, én meg próbáltam tartani a saját tempóm, nem belemenni a tempóváltogatásokba, de aztán kénytelen voltam egy élesebb kanyarnál rövidre zárni a dolgot, hogy ne kelljen nagy íven fordulnom.

Fénysebességgel :)

Féltávnál az addig kirajzolódó dinamika alapján hátulról nem vártam támadást, viszont a felérés is eléggé reménytelennek látszott, nagyon kicsit, de folyamatosan nőtt a lemaradásom. Az utolsó fordító után, kb. 2 kilométerrel a vége előtt sikerült befognom Csenteri Csaba csapattársam, aki elment az elején az élbollyal, de sajnos leszakadt róluk, a többiek viszont nagyon stabilan nyomták tovább, sőt, mint kiderült az élen Gergő brutál tempóváltással biztosította be magának a győzelmet. Így viszont inkább kicsit visszavettem, hogy fölöslegesen ne facsarjam ki magam, az időnek itt úgysincs szerepe, csak a helyezés számít, viszont ha spórolósra veszem, és valaki mégis megtámadna a végén, akkor fogok tudni újítani. Erre végül nem lett szükség, az utolsó másfél kilométer így igen pihenős lett.

Első dobogó idén

Verdikt

Abszolútban 6., korosztályomban (36-54 év) 3. helyezett lettem, és tavalyhoz képest 1 perccel jobb időt futottam ugyanezen a pályán, a 4:08/k átlagempó pedig még a 2019-es rövidebb pályán futottnál is 8 másodperccel jobb! Maradt némi tartalék ebben a futásban, ez a pulzusgörbén is látszik, nem szakítottam szét magam a végén. Az elmúlt 12 hetes alapozás és a 64 kilóra való lefogyás megtette a hatását. Minden héten szépen lefutottam a tervezett kilométerszámot, végre sikerült konzisztensen edzeni. Elég jó mennyiséget építettem fel, összesen 950 kilométert futkároztam össze, ami már átlagban is heti 79, erre már lehet alapozni. Tovább most már nem növelem a mennyiséget, a még hátralévő 11 hétben átkerülhet a hangsúly a tempósabb edzésekre. Persze nem szabad nagyon megvadulni, a maratonihoz sokkal fontosabb megtartani a konzisztenciát és a mennyiséget, mint brutális résztávokat nyomni, a legfontosabb, hogy ne sérüljek le. Eddig olyan távolinak tűnt az ősz, az idő viszont elszaladt, most már nincs nagyon helye hibának, kezd igazán izgalmassá válni a felkészülés :) Hajrá!

A pulzusgörbe nem hazudik, a negyedik kilométertől pihengettem

K&H futóest 5k és Monorierdei futófesztivál 5k

A botrányosan rosszul sikerült Vivicittás futásom utáni két hétben vajon tudtam csodát tenni, hogy két, egymás utáni napon lévő 5k-s versenyen ne égjek be teljesen? Ha a 72,7 kg-os mérlegelést nézem, akkor nem igazán :)

K&H esti futás, ez nyáron tök jól hangzik, nem? Kellemes hűvös estén futunk a naplementébe boldogan, vagy valami ilyesmi, de mindenképp jobb az időzítés, mint a délben rajtoló Vivicittán. Érdekes módon viszont a déli rajt 30 foka ezúttal hűvösebbnek bizonyult, mint az esti 6 órás 33 fok, hát ez nem jött össze, majd legközelebb. A Nap is még magasan, tűz, ahogy kell, úgyhogy a bemelegítéskor mindenképp rápróbálok a tervezett tempóban egy 1000 méterre, hogy lássam, mennyire reménytelen a helyzet. Nem szállt el a pulzusom, maradt 170 alatt, szóval maradtam a tervnél. A terv rém egyszerű volt, megpróbálok 4:40-es tempót felvenni az elején, és azt végig kitartani. Optimistán, de rendkívül kiszáradva tartok a rajtzóna felé, úgyhogy kerestem a BSI-s rendezvényeken mindig több helyen is előforduló ivóhelyet, de nem látok hirtelen, úgyhogy egy szervezőtől kérek segítséget. Nem biztos benne, de szerinte a túloldalon van valahol, viszont már csak kb. két perc a rajtig, megszán, és szerez nekem egy kis palack vizet. Nagyon jó fej volt, és az a srác is, aki meg a szemétté váló üveg eltüntetésében segít, mert hát nyilván nincs kuka a rajtban, mindenki más már rég megoldja a problémáit ekkorra, csak én szerencsétlenkedek itt, köszönöm a türelmet a rendezőknek :)

A gyömrői különítmény :)

Pillanatokon belül el is rajtolunk, de nagyon lassan, szűk a sáv, és valahogy nem indulnak meg előttünk, pedig pont hogy a túl gyors kezdés az általános. Mondjuk elég sokan álltak előttem, akik ránézésre nemigen tudnak nemohgy 5, de még 7 percen belüli tempót se, amivel amúgy az égvilágon semmi baj sincs, csak mindenki használja a saját zónáját, ne rontsuk el egymás szórakozását. Ahogy lesz tér, szépen felveszem a tempót, az első km-en minden jól megy, könnyen tartom, a pulzusom is barátságos. Szokás szerint nem tudok senkivel sem együtt futni, pedig annyira jó lenne, de ahhoz előrébb kéne kerüljek a mezőnyben. Épp a második kilométer kezdetén fordulunk vissza az Andrássy úton, ez is elég jól megy, de azért itt már kicsit oda kell figyelnem a tempó tartására. A végén visszaérünk a Hősök teréhez, ahol újra kapunk kis szurkolást, ez egyébként tök jó, érdemes lenne többször ilyen visszafűződő útvonalakat kitalálni, hogy többször lássuk a szurkolókat, szerintem nagyon sokat hozzátesz az élményhez. A következő ezresben viszont elkezd szúrni az oldalam, nem tudok mit tenni, innen túlélésre játszok. Elég erős bennem az akarat és az elszántság ahhoz, hogy most ne adjam fel, hogy csak épp annyit lassítsak, amennyit tényleg muszáj, egy picivel se többet. Érzésre a verseny második fele mintha tíszer hosszabb lenne az elsőnél, de tartom magam, és ahogy enyhül a fájdalom, azonnal gyorsítok. Itt most ez a lényeg, fejben helyre kell tennem magam, újra meg kell tanulnom küzdeni a végsőkig. Még egy kis hajrára is futja, na persze nem kell 3 perces ezresekre gondolni, de ami most bennem volt, azt kiadtam magamból. Így a nem túl acélos 24:34 (4:55/km)-es eredményemmel is teljesen elégedett vagyok, bár a pulzus szerint mehetett volna jobban, de amíg kövér vagyok, és beszúr az oldalam, addig nem nagyon fog menni :) Viszont gyakorlatilag azonnal megpróbálhattam újra, mivel alig 15 óra múlva újabb 5k verseny jön Monorierdőn.

Reggel egy csomó eső esett, egészen jó a hőmérséklet még a rajtkor is. Itt bőven van elég hely, jó helyre is állok, szépen, visszafogottan sikerül a rajt. Az első kanyar után kisüt a Nap természetesen, de azért nyilván így is sokkal jobb, mint tegnap este. Az első kilométer jól tellik, az elejét nagyon elfutók nagy részét meg is előzöm, aztán meglepetésemre zenés pont jön, "nem táncolsz jobban, mint én" szól, röhögök magamban, első UB-n lett nagy sláger a csapatban, imádom :) Még nagyobb meglepetésemre aztán befordulunk az erdőbe egy kis körre, itt azért kicsit nehezebben megy, de még egy utolsót előzök itt. A harmadik kilométerben újra a nyílegyenes, enyhén emelkedő aszfalton futunk, érzésre jól megy, de nyilván kicsit lassultam, nagyon lassan maradok is le az előttem lévőtől. A fordítónál szembe jön az élmezőny, most sokkal messzebb vagyok tőlük, mint két éve... A fordulót ezúttal nem vétem el, és az oldalam nem szúr be, mint tegnap, így a lejtőn egész jó tempót tudok felvenni, kezdek visszazárkózni az előttem lévőre, és a versenyző el is kezd motoszkálni a fejemben. Az utolsó 800 méterre gondoltam felgyorsíthatnék 4:20-ra, hátha meg tudom előzni, de sajna nem sikerül, nem bírom, na mindegy, tartom akkor a helyet. A legvégén azért kicsit hajrázok, helyezésben nincs jelentősége, de legalább sikerül 24 perc alá bemenni, ami sokkal jobb, mint amire számítottam! Jól volt :)

Nincsenek nagy tanulságok, két hét alatt érzékelhetőt javulni nem lehet, viszont elrontani igen, szóval teljesen elégedett lehetek most ezzel a két versennyel. Érdekes, hogy a második versenyen még jobb időt is sikerült futnom, 23:53 (4:47/km) lett a vége, ami kilométerenként 8 másodperccel jobb, holott a pálya is nehezebb volt, de úgy tűnik a kellemesebb időjárás többet jelentett. Ami az igazán fontos, hogy nekiálltam a rendszeres edzéseknek, és egy felkészülési terv is elkezdett körvonalazódni, aminek fő célja a november 13-i félmaraton lesz. Egy hónappal előtte van a maraton, addig elsősorban alapozó edzéseket fogok végezni, amiből remélhetőleg egy egyéni legjobbhoz közeli maratont meg tudok futni, aztán jöhet a félmaratonra kihegyezett felkészülési szakasz, aminek a végén meg akarom dönteni a legjobb időmet ezen a távon. Ennyire rossz formában ilyen optimista tervekkel lehet sokan hülyének néznek, de higgyétek el, a 16 hét sok idő, és nem volt még olyan régen a tél, amikor edzésen, 160-as átlagpulzussal, azaz a versenytempómnál 10 ütéssel alacsonyabb terhelésen könnyedén másfél percen belülre közelítettem a legjobbamhoz. Mondjuk akkor gyorsabb tempót toltam edzésen 25 kilométeren, mint most 5k versenyen, na mindegy :)

Monorierdei Futófesztivál - az első futás, amin kerestem :)

Mindig örülök, ha egy közeli településen rendeznek versenyt, főleg ha van olyan táv is, amit be tudok illeszteni a felkészülésembe. Na most ez nem volt nehéz, mivel normális edzéstervet nem tudok futni, az őszi szezont már elengedtem, szó nincs felkészülésről...

A Kinizsi után kezdődött bokafájdalom már elmúlt, de sajnos közben jöttek újabb és újabb kis problémák, amiket valószínűleg a rossz futómozgás idézett elő. Gyakorlatilag alig futottam az utóbbi két hónapban, egyszerűen nem tudok kikeveredni ebből, és nem hogy nem sikerül gyorsan visszaszereznem a tavaszi formám, egyre távolabb kerülök tőle. Emiatt nem tudtam megkezdeni a felkészülést az őszi célversenyre se, már túl közel van, és igazából az egész őszi szezont el is engedtem. A félmaratonon különösebb cél nélkül fogok futni, akárcsak tavaly, a budapesti maraton lefutása pedig továbbra is várat magára, ismét csak 10k-ra neveztem. Hogy azért ne legyen végtelenül pesszimista az év maradéka, beneveztem még a novemberi K&H félmaratonra, talán arra már sikerülhet valamennyire rákészülni, a jó idő, és az ideális pálya pedig segíthet, hogy még az idén fussak valami normális időt ezen a távon. Szóval rendkívül mély gödörben vagyok most futás ügyileg, és bár beneveztem a monorierdei versenyre, egészen a verseny reggeléig nem voltam biztos benne, hogy el is fogok indulni. Reggel viszont úgy ébredek, hogy egész jók a vádlijaim, úgyhogy nekivágok. Most is több gyömrői képviseli a várost, jó társaságban meg repül az idő :) Viszonylag koránra, 9:15-re van kiírva a rajt, ami nyáron kiváló döntés, sőt, igazából már ilyenkor is kezd túl meleg lenni, pedig éjjel még esett is. Most is csak egy nagyon laza, rövid bemelegítést csinálok néhány repülővel, egész jól visznek a lábaim, de érzem, hogy nem tökéletesek a vádlik. Közben az elrajtolt félmaratonosoknak tudok szurkolni, hát nekem most az a táv elérhetetlenül hosszúnak tűnik... A mi rajtunkat végül 5 perccel későbbre tették, most nem annyira zavar a dolog, mivel nincsenek elvárásaim, teljesen le vagyok nyugodva.

A gyömrői különítmény :)

Nem állok teljesen előre, úgy tűnt itt azért több jó futó lesz, bár nem tudom hányan indultak a hosszún, mindenesetre azt tervezem, hogy nem megyek el az élmezőnnyel, csak a saját tempómra figyelek. A rajtnál szokásos kilövés, én is 3:30-ban indulok, de gyorsan visszaveszek, és olyan 20-30. hely körülre állok be. Előzetesen egy 4:30 tempónak is örültem volna, de jobban megy, mint gondoltam,4:20-on belülit könnyedén futok. Nagyon sokan már 300 méter után vesztik el a kezdeti lendületet, így elég hamar elkezdek feljönni a mezőnyben, és igazából még az elsők is közel vannak, alig távolodnak. Innen egy nagyon hosszú nyílegyenes rész következik, ami először enyhén, majd kicsit jobban emelkedik, de igazából csak olyan 15 méter szint van benne. Az első néhány helyezettet leszámítva mindenki lassul, én szépen tartom a tempót, és haladok tovább előre, egészen a 4. helyig. Nagyon meglepődök, hogy mennyire jól megy, és már nagy célok lebegnek a szemem előtt :) Az első kettő jobban elment, őket nem valószínű, hogy be tudnám fogni, de a harmadik közel van, ugyanolyan tempót megyünk, őt el tudom kapni! Sajnos viszont a szélárnyékomban liheg egy srác, és ahogy hallom, ő még nálam is kicsit jobb állapotban van, szinte biztosan meg fog előzni. Emiatt egyelőre elhalasztottam a harmadik megtámadását, gondoltam inkább tartalékolok, aztán meglátjuk mi lesz. A féltávnál lévő visszafordítót nem sikerül simán megcsinálnom, futottam volna tovább, úgy kiabáltak rám, így nagyon nagy ívben, erősen szögletesen fordultam be, amivel igen sokat vesztettem, teljesen fel is zárkózott a mögöttem lévő, pedig mintha már kicsi előnyöm lett volna. Lefele 4 perces tempóra kapcsolok, hátha le tudom rázni, de tapad, mint a fene, és a légzése még mindig lazább, mint az enyém, ráadásul a harmadikhoz se nagyon közeledünk. Gondoltam akkor taktikát váltok, nem fogok szélárnyékot adni neki végig, menjen csak előre. Félreállok, kicsit lassítok, megelőz, és rá is kapcsol. Úgy tűnt bejön ez a húzás, szépen közeledünk, de aztán nem tudok tapadni, sikerült kicsit leráznia magáról, bár azért reménykedem, hogy a felzárkózás kivesz belőle annyit, hogy a végén még támadhatok. Optimizmusom nem sokáig tart, 500 méterrel a vége előtt gyorsvonatként húz el mellettem a semmiből egy srác, amivel már hatodik vagyok, persze azonnal reagálok én is, a korábban harmadikat gyorsan megelőzöm, de az ötödik helynél előrébb már nem tudok jönni.

Csak 171 lett az átlagpulzusom, vannak itt még tartalékok :)

A formámhoz képest egész jót sikerült futnom, negatív szplittel, és nagyon élvezetes volt a helyezésekért folyó csata, főleg, hogy a dobogó végig nagyon közel volt. Legalábbis látszólag: chipes időmérés volt, az eredmény pedig a nettó idő, ami általában a mezőny elején nem igazán tér el a bruttó időtől, de most a harmadik hiába futott be nem sokkal előttem, a nettó ideje 35 másodperccel jobb volt, mivel vagy 25 másodperccel később rajtolt, mint én. Hát jobb is, hogy a pályán nem maradtam előtte, elég idegesítő lett volna, ha hátrébb sorolódok a pályán számolt helyezésnél... Egyébként így már teljesen érthető számomra, hogy OB-n, meg úgy általában a világversenyeken miért a bruttó idő dönt, nem jó, ha nem az az eredmény, ami a pályán látszik, persze nagy létszámú amatőr versenyeken muszáj a nettó idővel számolni, hiszen percekig is eltarthat a rajt. Az órámat megint nem állítottam le, a hivatalos időm 21:06, ami a pontosan 5k távon 4:13-as átlagtempó, ez most meglepően gyors volt. Persze ez a tempó másrészről azért nem túl fényes, ilyet tudtam már egy éve 7k-n is Fehérváron, tavasszal pedig a Vivicittán a 10k 5 kilométeres részideje 19:42 (3:56/km) volt... Viszont az átlagpulzusom csak 171 lett, ami tényleg egy tempóedzésnek felel meg, akadnak itt még tartalékok, bárcsak tudnék már rendesen edzeni, hogy kihozhassam őket. Somogyi Károly nyert, megvédve a tavalyi címét (tavaly 19:08, idén 19:52-es idővel), szóval jövőre össze kell szednem magam, és megnehezíteni neki a címvédést :) Meglepetésemre felnőtt kategóriában 2. helyezett lettem, így persze az eredményhirdetést is megvártam, bár a korosztályos dobogókat annyira nem szeretem, most ez nagyon kellett a lelkemnek. A sok támogatónak köszönhetően pedig elég sok ajándék is járt hozzá, köztük 2000 forintos Decathlon utalvány és egy Csodák Palotája belépő is, így életemben először "kerestem" egy futóversenyen, hiszen a nevezési díj csak 3000 forint volt. :)

Dobogón állni azért mindig jó, még ha csak korosztályos is :)

Gábor Úton