Évértékelés 2024.

A tavalyi évemet az év közepén lecsapó sérülés miatt egy U, vagy még inkább egy V betűvel tudnám jellemezni, de hogy ez egy helybejárás volt-e, vagy a második szára magasabbra nyúlt, az hamarosnan kiderül :)

Az év kezdetén épp nagyon benne voltam a Sevilla maratonira való készülésben, de továbbra is kicsit döcögős volt: az időjárás nem nagyon segített benne, sokszor volt csúszós az út, többször annyira, hogy kénytelen voltem teremben, padon futni. Szerencsére az év első versenyére, a Zúzmarára pont jól alakultak a dolgok, nem sok havas, jeges rész volt a pályán, és sikerült az előzetes várakozásaimnál sokkal jobban futnom, gyakorlatilag ugyanazt a PB időmet futottam meg, mint Veronában, egy sokkal rosszabb pályán. Nyilván nem segítettek a csúszós részek, a hideg, de a legmeglepőbb dolog egy utcai félmaratoni versenyen az a két lépcsőzés volt úgy 2 emelet magasságba. Hát ha a kanyarokat nem szeretjük a versenyen, mert megtörik a ritmust, akkor a lépcsőzésre mit mondjon a futó? A nagyon jól sikerült félmaraton után a maratonira a 3:15-ön belüli idő teljesen reális, sőt igazából még ez is viszonylag konzervatív célidő, hiszen 10 perccel (14 másodperc/km) lassabb, mint a csúszós, lépcsőzős félmaratoni idő kétszerese. Akármennyire is motivált és optimista voltam, ekkora már eldöntöttem, hogy a maratoni eredményétől függetlenül egy jó ideig ez lesz az utolsó futásom ezen a távon. Két nagyon kemény hét jött a félmaraton után, a másodikban megfutottam az eddigi legnagyobb mennyiségű hetemet 120 kilométerrel. Ezután még két hét volt a maratoniig, az elsőben 90 km-re vettem vissza a mennyiséget, a verseny hetén pedig már nagyon lazára. A versenyen hatalmas PB-t futottam, de olyan sokkal maradtam el az előzetesen kitűzött céltól, hogy nem tudtam felhőtlenül örülni neki. Az élmény viszont hatalmas volt, nagyon tetszett a város, irtó klaszz volt egy ilyen 5 napos kirándulás mediterrán területre az itthoni télből, szóval összességében imádtam az egészet, csak az eredmény, az nem akart kibújni.

Sevilla Marathon PB

A maratoni után elég rendesen lebetegedtem, vagy 3 hétig nem tudtam normálisan edzeni, és sajnos így ebben az évben sem tudtam menni a fedettpályás szenior OB-ra. Egyszer remélem azért eljutok oda is :) Ezután jött két jó hét, és a végén egy 5k-s verseny, ahol felmérhettem, hogy honnan fogom megkezdni a felkészülést erre az új távomra. Végül ezen a versenyen az égvilágon semmi sem derült ki, gyakorlatilag egy nem túl erős tempóedzés idejét futottam meg, aminek így sok értelme nem volt. Szerencsére viszont a maratoni távval ellentétben itt semmi káros következménye nincs, ha futok feleslegesen egy versenyt, zavartalanul lehet folyatatni az edzésmunkát. Kicsit azért csalódott voltam persze, csodára bár nem számítottam, de ennyire rosszra se, szóval csak próbáltam gyorsan túllépni a dolgon. Áprilisban jött a maratoni OB Bécsben, ami nemhogy célverseny nem volt, de már egész más távra is készültem. Ugyanakkor úgy gondoltam, hogy a Sevillára való felkészülésből simán tudok egy jót futni, sőt, mivel ott nagyon elmaradtam a tervtől, még egy PB-t is könnyen elképzelhetőnek tartottam. Végül végig se futottam, a félmaratoni célkaput választottam inkább. Eddigre teljesen elengedtem már ezt a távot, egyáltalán nem érdekelt az egész, sőt, legszívesebben el se indultam volna, és így nem lehet Maratonit futni. Májusban Szekszárdon rendeztek egy szenior pályaversenyt, aminek nagyon megörültem, és ki is használtam a lehetőséget, hogy versenyezhessek kicsit. 800 és 3000 métereken indultam, amiből nyilván a 3000 volt érdekesebb az 5k-s távra való készülés közben, így nem volt túl szerencsés, hogy előbb a 800-at futottam. Persze nem célverseny, gondoltam belefér egy kis móka is :) Nem lett valami könnyű a 800-as futás, másfél másodperccel maradt csak el a PB-mtől, de utána mégis hatalmas lelkesedéssel kezdtem bele a 3000 méterbe, és a legjobb, hogy egészen a célig ki is tartott! Az 5k-s távon először a 20 percet szeretném már végre áttörni, gondoltam jó lenne megpróbálni, hogy tudom-e már ezt a tempót 3-k-n tartani, így sub 12 perc volt a cél. Lett helyette egy teljesen egyenletes tempójú 11:31,3! Erre azért nem számítottam, ez egy hatalamas pozitív elmény volt, ezután már nem volt kérdés, hogy közel vagyok-e a 20 perces 5k formához: itt egyértelműen megvolt!

Szekszárd Szenior verseny 3000m PB

Sajnos már a levezetés közben éreztem, hogy valami komolyabb probléma van a jobb sarkammal, másnaptól el is indultam a V forma lefelé száguldó ágán. Bár még két hétig próbálgattam futni, de bármit csináltam, egyre rosszabb lett, több napos kihagyás se segített semmit. Három hét teljes leállás következett, de meglepő módon ezúttal sikerült egész pozitívnak maradnom, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne törődjek bele szomorú sorsomba, hanem megoldásokat keressek. A bringázás sietett segítségemre, amibe végül újra teljesen beleszerettem. Igazából gyerekkoromban imádtam tekerni, de itt semmi komolyra nem kell gondolni, ez inkább ilyen túrázós dolog volt. Most viszont kifejezetten arra mentem, hogy az aerob edzettségemet valamennyire fenntartsam, amit túrázós tekergetéssel nyilván nem lehet. Elég keményen kell már ahhoz is nyomnom, hogy 130 fölé menjen a pulzusom, és ezt azért a minimum szükségesnek gondoltam, de 140 fölött még jobb lenne. Közben még arra is rá kellett jönnöm, hogy a nyári melegben kifejezetten előnyös a bringázás, a menetszél miatt akár a déli napsütésben is lehet menni, ellentétben a futással, ami ilyenkor az este 10-kor is 30 fokos hőségben egy kínszenvedés. Rendkívül óvatosan kezdtem bele újra a futásba, talán csak 3 km volt az első, és később is csak mindig egy kilométert mertem hozzátenni. 5 teljes hétbe telt, hogy végre egy valamirevaló 70-es hetet fussak, de minőségről természetesen még szó sem volt. Ez viszont már lehetővé tette, hogy betervezzek valami versenyt, amit fókuszba helyezhetek, és mivel a Szenior OB-ig még négy hét volt, arra gondoltam, hogy valami rövidebb távon lehet esélyem alkotni valamit. Akármennyire is sokat segített a bringázás, azért az aerob edzettségem így is nagyon megzuhant, amit ilyen rövid idő alatt képtelenség felépíteni, így az 5000m szóba se jöhetett. 800 méteren viszont volt kedvem versenyezni, és azt gondoltam, hogy azon akár még egy PB-t is elérhetek. Szóval ez lett a terv, próbáltam erre készülni, de a brutális hőséget egy rossz alap edzettséggel nagyon rosszul viseltem, szóval azért ez nem volt egy teljes értékű felkészülés.

Bár a futás mélyponton volt az év közepén, önsajnáltatás helyett inkább tekertem :)

Augusztus utolsó napján végül eljött az igazság pillanata: 3 hónap után újra rajthoz álltam, és egészen megdöbbentően nagy PB-t futottam 800 méteren úgy, hogy egyértelműen még maradt is benne! Ráadásul ezzel a bronzérmet is megszereztem M40-es korosztályban. Mivel én már szenior korú voltam, amikor elkezdtem futni, nyilván erőteljes biológiai korlátai vannak annak, hogy meddig tudok eljutni, így számomra a korosztályos versenyek jelentik a valós megmérettetéseket, nem a huszonéves atlétákhoz kell hasonlítanom magam. A Szenior Országos Bajnokságon szerzett bronzérmem lett ezért az idei legértékesebb eredményem, még úgy is, hogy pontosan tisztában vagyok vele, a hazai szenior versenyeken sajnos nem a legerősebb a mezőny. Mindenesetre hatalmas motivációt adott a verseny, mert ezzel az eredménnyel még akkor is elégedett lettem volna, ha egy sérülésmentes időszak állt volna mögöttem, de ilyen 3 hónap után egyszerűen teljesen odáig voltam! Ráadásul ekkor Edzőbá felvetette, hogy a CSB-n váltón kívül indulhatnék 800-on is egy PB-ért, aminek nagyon örültem, mert ott elméletileg esély sincs a pontszerzésre, így teljesen tét nélkül, csak a saját szórakoztatásomra futhattam. A Csapatbajnokságig csupán két hét volt, ami nyilván semmire se lenne elég, de nem is kellett, csak ki akartam hozni magamból azt, ami a Szenior OB-n bennem maradt. Ez maradéktalanul sikerült is, újabb 3 másodpercet faragtam az egyéni legjobbamon, és hiába tök utolsó helyen futottam be, a visszalépések miatt így is 3 pontot szereztem ezzel a csapatnak. Számomra nagyon motiváló volt részt venni ezen a versenyen, nagy élmény volt az ország legjobb atlétáit látni versenyezni. Az nyilvánvaló, hogy nagyon messze voltam még az utolsótól is, de mint már említettem, én nem ebben a ligában játszom, és nem is fogok :) Végül 4x400-as váltóban is indultam, ott 5 pontot szereztünk, azt a futást is nagyon élveztem, és nem is ment olyan rosszul, elsőre szerintem teljesen rendben volt.

Szenior Országos Bajnokság 800m bronzérem

Csabatbajnokság 800m PB

Ekkor azt gondoltam, hogy vége erre az évre a versenyszezonomnak, és konkrét cél nélküli alapozásba kezdtem. Be voltam még nevezve 5 kilométerre a budapesti maratoni hétvégén, de sokáig úgy voltam vele, hogy nem indulok. Ennek egyszerűen annyi volt az oka, hogy már nem akartam úgy 5000 méteres távon rajthoz állni, ha nincs esélyem 20 percen belüli időre. Aztán végül nem léptem vissza, sőt, a verseny hetén a résztávok alapján úgy éreztem, hogy reális lehet nekimenni a 20 percnek. A rajthoz már teljesen eltökélten, pontos céllal álltam oda, aminek meg is lett az eredménye: hivatalosan 19:55-öt futottam, azaz pontosan a kitűzött célt, de mivel a pálya valójában jóval hosszabb volt, valójában egy 19:31-es 5000 méter volt benne. Rendkívül örültem ennek, hiszen az év elején elhatározott 5000 méteres távra váltásom elsőként kitűzött célját így végül sikerült éven belül elérnem! A hibás pályakimérés viszont egy sokkal érdekesebb dologra is rámutatott, amit valahol azért már sejtettem, de a mértéke még így is meglepett: közel sem tudom kifutni magamból azt, ami fizikailag lehetséges lenne, fejben igen gyenge vagyok. Ehhez a versenyhez nagyon erős elhatározással álltam oda, annyira akartam a 20 percen belüli időt, hogy sikerült a majdnem 100 méterrel hosszabb pályán is megfutni, ami hatalmas különbség. Ráadásul erősen gyorsuló is lett, az utolsó kilométer 16 másodperccel volt gyorsabb az elsőnél, szóval valószínűleg még ezt se határon futottam. Mindenképpen ezen kell dolgoznom az elkövetkezendő időszakban, jó lenne a lehető legtöbbet próbálkozni versenyeken, hogy minél többször megtapasztaljam, hol is vannak valójában a fizikai határaim, és mi az, ami csak hiszti. Ha ennyivel lassabbnak gondolom magam, az már csak azért is nagyon hátrányos, mert akkor az edzéseket sem a jó tartományokban végzem, aminek az az eredménye, hogy ténylegesen lassú is maradok.

Az első 20 percen belüli 5000-em

Verdikt

A sérülés így végül egyáltalán nem tette tönkre az évemet, a V második szára jóval magasabbra szökött, és ez óriási lendületet adott az év hátralévő részén elvégzett alapozáshoz, ami elképesztően jól sikerült, életem formájában kezdem meg az új évet. Végül 2024-ben összesen 3787 kilométert futottam, ami ugyan 71 kilométerrel elmaradt a 2023-as évtől, de ha hozzáveszem, hogy idén bringáztam is 1464 kilométert (ami idő alapján átkonvertáva kb. 680k nagyon könnyű futásnak felel meg), akkor már azért jóval több volt a mozgás. Ezalatt 3 távon értem el új egyéni csúcsot, és 1 bronzérmet szereztem a Szenior Országos Bajnokságon. Elég nagy ívet járt be az évem a maratonin majdnem 7 percnyi javításon, majd legdurvább lesérülésemet követően a 800 méteren hozott 7 másodperces javuláson keresztül odáig, hogy végül 5 kilométeren áttörjem a 20 perces határt. Már ezekkel több, mint elégedett lennék, de amitől igazán izgatottan várom a következő évet, az a potenciál, amit sikerült ebben az évben feltárnom magamban. Hosszú ideje nem igazán tudtam jelentősen előre lépni a maratoni felkészülésekkel, pedig szerintem a munkát nem spóroltam ki, és hiába hangzik jól a 7 perces csúcs, 2 és fél évre vetítve az évenkénti kevesebb, mint 3 perces (4s/k) javulás nagyon kevés, így soha nem jutnék el 3 órán belülre. Ennek az évnek a kulcsmomentuma az 5000 méteres felkészülésre való átállás, valamint a még rövidebb távú szenior versenyekre odafigyelés volt, ami bár gyorsan sérüléshez vezetett, de már akkor éreztem, hogy akkor is ez a helyes út, csak túl kell esnem a kezdeti nehézségeken. Amikor nagyon hosszú idő után 2023 végén Veronában végre újra felszabadultan tudtam futni egy versenyen, és egy jó eredménnyel, végtelenül boldogan értem célba, azonnal rájöttem, hogy mennyire hiányzott már ez, ami a kezdetekben oly természetes volt. Akkoriban nekem, a teljesen antisportos, az erős dohányzásról való leszokás miatt eléggé elhízott középkorú irodista bábjából előbújó kezdő futónak, minden egyes verseny sikeres teljesítése, esetleg egy új PB valóságos csoda volt, amire rá is függtem rendesen :D Szerencsére ezekben a kezdeti években önmagában a futómozgást is annyira megszerettem, hogy az azt követő sok "kudarc" se tudta érdemben kikezdeni. Persze ha egy évben majdnem minden versenyen boldogan futotok célba, mint ahogy 2024-ben történt, az nyilván egész más szintre emeli a motivációmat, lehetővé teszi komolyabb teljesítményorientált célok kitűzését, így azt hiszem bátran hívhatom ezt a fordulat évének. Hajrá 2025!

A 2024-es év heti futásmennyisége, középen a mélypont

A 2024-es tervek és ami azokból lett:

január 21.	Zúzmara félmaraton 21.1k
február 18.	Sevilla Maraton 42.2k
március 2.	Szenior OB 1500m, 3000m
március 24.	NN City Run 5k
április 21.	Maraton OB Bécs 42.2k
május 26.	Szekszárd szenior 800m és 3000m
június 14.	Mozgás éjszakája 3k
június 29.	Futóest a Hősök terén 5k
július 28.	4. Monorierdei Futófesztivál 5k
augusztus 31.	Szenior pálya OB 800 és 1500m
szept. 14-15.	Csapatbajnokság
október 12.	Spar 5k
december 8.	Csömör Mikulás 4,4k

Évértékelés 2023.

Mindenféle motivációs problémák miatt kimaradt egy évértékelés, és ha már újra belecsapok, valami klassz kis összefoglaló nevet is ki kéne találni az elmúlt évnek. De semmi szpoiler, majd a végén :)

A 2023-as év elég döcögősen indult, a legutóbbi be nem fejezett versenyem után nem voltam túl motivált. Decemberben felszaladt pár kiló, és az edzések nem estek túl jól, kifejezetten nehezek voltak. Persze ahogy telt az idő, az edzések kezdték meghozni az eredményüket, a formám szépen javult, és lassan egy cél is körvonalózni kezdett a bécsi maraton képében. Többen is arra készültek a csapatból, és mivel az országos bajnokságra kivételesen nem írtak elő szintidőt, gondoltam talán ez az egyetlen lehetőségem, hogy induljak rajta. Amúgy egyáltalán nincs problémám a szintidő intézményével, teljesen rendben van, ha egy országos szintű megmérettetésre nem állhat oda akárki, csak ugye azért az se néz ki túl jól, ha mindig csak 5-6 futó áll rajthoz. Egyébként egy amúgy ennyire népszerű sportnál mi lehet az oka az ilyen szintű érdektelenségnek az országos bajnokság iránt? Se indulók, se szurkolók, gyakorlatilag csak a családtagok tapsolják meg az OB dobogósokat, miközben több tízezer futó vesz részt ugyanazon a versenyen, hát elgondolkodtató dolgok ezek. Itt viszont ne keressétek a megoldást, nem fogom megmondani a tutit.

Szóval Bécs lett a cél, beindultak az edzések, jól is mentek már, de aztán beütött a szar: ugyanaz a sérülés, mint tavaly, bal lábam sípcsont mellett iszonyat gyulladás. Próbáltam nagyon visszavenni a mennyiségből, de sehogy sem akart javulni, voltak napok, amikor járni is alig bírtam. Rendkívül elkeserítő volt, és a maratonra szánt felkészítő félmaraton után se volt okom semmi örömre: féltáv környékétől lassítottam a fájdalom miatt, de őszintén szólva amúgy se ment volna. Ekkorra már a visszavett futásmennyiség hatását is erősen éreztem, a formám jelentős hanyatlásban volt. Valahogy még reménykedtem azért egy PB közeli futásban, bár a verseny reggelén a wc-n nézegetve az utolsó hetek pulzusértékeit, az agyam már pontosan tudta, hogy esélytelen. A szívem vitt még tovább az első tizesen, de utána akkora fejreállás lett belőle, hogy féltávnál csak azért nem álltam ki, mert ha valamelyik csapattársammal történik valami, akkor még egy nagyon rossz teljesítés is számíthat a csapatversenyben. Végül szerencsére nem lett rá szükség, nem éreztem volna megérdemeltnek, de nem bánok semmit, jó hogy elmentem, jó hogy végigcsináltam.

Bele kellett szaladnom ebbe a gigantikus pofonba, kellett az a belső utazás ott a maratonon, egyszerűen letaglózó élmény volt, összehasonlíthatatlan a korábbi 3 maratoni futásommal, amik úgy viszonylag rendben mentek. Rengeteg arca van ennek a távnak, és most megismertem egy olyat, amit valószínűleg a többség érez: egy brutális hosszúságú szenvedést, amit fejben kell elsősorban kibírni. Viszont az a szurkolás, ami ott volt! Elképesztő lelkesedés, rengeteg erőt tudtam meríteni belőle. A célban persze kicsit se tudtam örülni, de az elszántságom a változásra sziklaszilárd lett. Újra be kellett látnom, hogy a teljesítménykényszerem ellen küzdeni felesleges, ilyen vagyok, és kész, csináljam akkor viszont ennek megfelelően, hogy újra igazán élvezzem a futást. Érdekes ez amúgy, mert imádok futni, nyilván így 8 év és közben úgy kb. 20 000 kilométer lefutása után nem igazán gondolhatja senki komolyan, hogy ne szeretném önmagában ezt a sportot annyira, hogy PB-k nélkül megutálnám, és nem futnék soha többet. Nem erről van szó. Hanem arról, hogy ha nem csak céltalanul futkározok, hanem adok neki egy célt, és az ezáltal kijelölt úton futok végig, az sokkal, de sokkal szórakoztatóbb számomra. Az út maga a cél, ugye, vagy valami ilyesmi.

Egész hamar kipihentem a maratont, nem volt igazán tempó, ami hosszú regenerációt kívánt volna. Rögtön neki is álltam a mennyiség felépítésének, a tempókból pedig visszavettem, nem futottam a gyorsabb csoporttal, mert úgy gondoltam hogy ezt a sérülést a tempó súlyosbítja. Ahogy egyre több lett a kilométer, úgy javult a lábam állapota, és szerencsére a májusi UB se rontott rajta. Sajnos az UB-t is inkább csak koloncnak éltem meg, nem volt meg a korábbi években érzett lelkesedés. A csapatkapitánysággal járó feladatokat viszont így nem tudtam a megfelelő színvonalon végezni, és nagyrészt ennek köszönhetően a dobogóra se sikerült felállnunk. Ennek a kudarcnak is volt azért egy olyan vetülete, hogy egyértelműen megmutatta, valójában mennyire nehéz is dobogós helyezét elérni itt. Az UB-k rengeteget adtak nekem, fantasztikus futókkal, szuper emberekkel dolgozhattam együtt ezekért a dobogókért, és most már az is teljesen tiszta, hogy ezek egyike se magától értetődő dolog volt. A célban teljesen komolyan gondoltam azt a mondatomat, hogy jövőre nem jövök, bár azért pontosítanék rajta annyiban, hogy csapatkapitányként nem jövök. Valószínű, hogy futni se, de azt azért nem tudnám teljesen kizárni.

Szép lassan már csak rossz emlék maradt a sérülés, és az időközben berobbant nyári hőség sem akasztott meg, terv szerint ment minden. Volt már néhány rövid verseny, amik kezdték megmutatni, hogy jó irányba haladok, de pontosan nem tudtam mennyire. Az első komolyabb verseny a félmaratoni OB volt, amire viszont edzésből álltam oda, és elég nagy megborulás lett a második felére. Itt a terv még edzésből odállva is egy egyértelmű PB lett volna, egy percen felüli javítás legalább, és olyannyira komolyan gondoltam, hogy még csak meg se néztem, hogy pontosan mennyi a PB-m, egyáltalán nem gondoltam, hogy szoros lehet. Végül a közelébe se lett, de nem voltam igazán elégedetlen, a bécsi maraton előtti félmaratonhoz képest hatalmas előrelépés ez is. A szenior OB volt a következő igazi megmérettetés, ahol életem első 1500 méteres versenye kifejezetten jól is sikerült. Itt viszont pihenő hét végén álltam rajthoz, de egy maratoni felkészülésben azért ilyen távon mégse lehet csodákat várni, ahhoz képest tényleg nagyon jó lett. Mégis félsiker lett az a nap, mert utána indultam az 5000 méteren is, amit viszont feladtam 3 és fél körrel a vége előtt. Nem éreztem ezt akkor olyan nagy gondnak, mert az 1500 után nem vettem komolyan, és durván el is futottam az elejét, de mint később kiderült, hosszútávon sajnos nekem mentálisan az ilyen hibák nagyon rosszat tesznek.

Aztán eljött végül a Budapest maraton, amire a nagy revansot terveztem. A számok szerint nagyon is jó munkát végeztem, de tényleg, a majdnem fél évig tartó felkészülés alatt minden héten hoztam a tervezett mennyiséget, és a végére már a minőségi munka is egészen jó volt. Egyedül az igazán hosszú futásokkal voltak problémák, de én nem is igazán hiszek bennük, és korábban is simán tudtam maratonit futni úgy, hogy 25k, kb. 2 óra fölötti edzéseim nem voltak, úgyhogy ezen nem aggódtam. A terv 3:20 volt, ami mintegy 6 perccel lett volna jobb a két évvel korábban beállított legjobbamnál. Sajnos itt is a félmaratonihoz hasonló megborulás lett a vége, féltávnál még pontosan a tervnek megfelelő 1:39-nél járt az óra, de a célban már 3:36-ot láttam… Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy csak a bécsi és életem első maratonijánál sikerült gyorsabbat futnom, ami nagyon nagy csalódás volt. Na meg ez a mértékű megzuhanás teljesen érthetetlen és indokolatlan. Az 1:39-es kezdés kicsit sem lehetett gyors, hiszen ez még a legutóbbi félmaratonon futott tempómhoz képest is kellő mértékben lassabb, és valószínűleg a valódi formám sokkal jobb is ennél.

A hatalmas csalódás ellenére nem bánkódtam túl sokat, nem álltam le, kis pihenés után azonnal vágtam bele a következő maratoni felkészülésbe a tavaszi szezonra. Az elvégzett edzésmunkát élveztem, és úgy gondoltam, hogy bár az eredményeimen nem látszik, fizikailag sokat fejlődtem. Biztosan követtem el hibákat a versenyeken, de már teljesen úgy gondoltam, hogy a fejemben kell keresnem a probléma gyökerét, mert ha ott minden rendben lenne, akkor nem veszíthetnék ennyi időt még ordas nagy baromságok esetén sem. Persze voltak azért sejtéseim, a munkahelyi stressz már hosszú idő óta kezelhetetlen mértékűvé vált számomra. Szóval egy hétfőn megtettem a gyökeres változásokhoz szükséges első lépést, aztán vasárnap Veronában futottam félmaratont. Egy olyan félmaratont, amit már nagyon sok éve, vagy talán még sose: az elejétől a végéig hihetetlenül élveztem, teljesen magabiztosan futottam, egy szemernyi kétségem nem volt egy pillanatra sem, hogy végigfutom a tervezett tempóban. Még csak holtpont se volt, pedig a 2 évvel ezelőtti legjobbamat 4 perccel javítottam meg! A célbaérés katartikus élmény volt, teljesen elérzékenyültem, minden felgyülemlett feszültség kiszabadult ott, és én boldogan engedtem el. A kemény munka végre meghozta gyümölcsét, és milyen szép, milyen édes, milyen csodálatos!

Előtte próbáltam pozitív maradni a sikertelen versenyek ellenére, kapaszkodni a részsikerekbe, és egész jól is ment, de az igazság az, hogy azért hatalmas megkönnyebbülés volt ez az eredmény. Akármennyi is lehet a jó jel felkészülés közben, ebben a sportban végül úgyis csak a versenyeredmények számítanak. Egy rossz versenyre igazából semmi érvényes kifogás nem lehet, mindig minden az én döntéseim eredménye. Még a rossz időjárás is, hiszen a versenyt én válaszottam, számolnom kellett a lehetőségekkel. Szóval akárhogyis nézzük, igenis sokat számít, hogy az utolsó pillanatban végül csak sikerült egy jelentős PB-t futnom, és ez a kimászás éve lett, nem pedig zsinórban a második év PB nélkül. Az irány jó, haladok az úton, hajrá 2024!

Évértékelés 2021.

2020 után a 2021-es évre már nem lehet mondani, hogy különleges lett volna, hiszen szinte semmi sem változott, csak még rosszabb lett...

Év elején folytatódik a 20 végén kezdődött trend, folyamatosan törölgetik a versenyeket, én meg huzogatom ki a naptáramból őket. A Zúzmara törlése még annyira nem visel meg, persze nagyon jó lett volna, először párosban, meg jó látni a tél közepén a többi futót, de igazából azért ezt még el lehet engedni. A Maratonfüredet már jobban bánom, bár ez meg nem igazán ideális pálya, de nagyon szeretem, és már amúgy is rég futottam maratonit, szerettem volna újra próbálkozni vele. Végülis még ez is egy elengedhető verseny, de a motivációmra persze azért nincsenek jó hatással a folyamatos törölgetések, nekem nagyon sokat segít, ha edzések közben a következő verseny célja ott lebeg a szemem előtt.

Egészen eddig pedig nagyon jól mentek az edzések, lelkes voltam, a formám meg bomba, de sajnos februárban már kezdett meglátszani a motiváció hiánya. Ez még lehetett volna egy enyhe hullámvölgy, de márciusban elkaptam a koronát, és ez akkor még 2 teljes hétnyi karanténnal járt, ami totálisan lenullázta a futást. Én ezalatt is végig dolgoztam, a gyerekek is mind otthon voltak, mert akkor épp digitális oktatás meg home office-os óvoda volt, és sajnos ekkora mennyiségű stresszt már nem tudtam jól kezelni, főleg futás nélkül, ami hamar +6 kg súlyban mutatkozott meg. Közben a Vivicittát is eltolták őszre, ez lett volna a tavaszi célversenyem, így már végképp nem maradt okom a lelkes edzésekre.

Az "újrakezdés" rendkívül nehéz volt, totálisan eltűnt a formám, mintha kb. soha nem is futottam volna... Mindezek ellenére mennyiségben hamar heti 50 fölé jutottam, de nagyon törékeny időszak következett, minden edzés egy kínszenvedés volt még úgy is, hogy csak lassan futottam. A totálisan motiválatlan, és még rosszul is eső edzések valami csoda folytán mégis vagy két hónapig mentek, végre egy versenyre is eljutottam, de aztán június elején berobbant a meleg, ami viszont már az utolsó csepp volt. Egy hónapon keresztül alig futottam, 74,3 kg-ig hízlaltam magam, és ezalatt a már amúgy sem túl jó formám végleg megszűnt létezni, amit a Vivicitta 10k-n elért 1 órás egyéni legrosszabb időm is elég alaposan alátámasztott.

85. Tatai tófutás, Vivicitta 2021

Az év második fele

Az 1 órás 10k viszont akkora pofonnak bizonyult, hogy már aznap este elkezdtem az edzéseket, és 11 napig meg se pihentem, minden nap futottam valamennyit. Ennek persze edzés szempontból nem sok értelme van, nem is erről szólt, az volt a lényege, hogy folyamatosan nyomjam a futást a következő versenyig, ami után egy addigra kidolgozott normális edzéstervvel tudok továbbmenni. A két hét alatt nagy csodát nyilván nem lehetett tenni, ráadásul két 5k-s verseny is volt egy hétvégén, de mégis egész jól sikerültek, és sikerült kijelölnöm a célt az év hátralévő részére: meg kell döntenem valamelyik távon a legjobb időmet!

K&H futóest 5k és Monorierdei futófesztivál 5k

A rövidebb távokon ez nyilván lehetetlen lett volna, ezért tekintetem a félmaratonira és a maratonira szegeződött. Mindkettőn jóval gyengébb eredményem volt csak a potenciálisnál: a maratonit nem a legjobb formámban, hanem egy évvel korábban futottam, a félmaratonit pedig jeges pályán, ami percekkel lett rosszabb a vártnál. A maratoniban nem nagyon bíztam, nagyon hosszú táv, még a lefutását is nagy kihívásnak éreztem, nemhogy a rekorddöntést. A félmaratonit viszont meg tudom próbálni az év végén, biztosan hűvös időben, egy ideális pályán Siófokon. Hamar el is dőlt a dolog, a novemberi K&H lesz a fő attrakció ebben az évben.

Megdöbbentően motiváltan vágtam bele ebbe a felkészülésbe, és 5 héttel később a Wizz Air 10k a körülményekhez képest már egész jól sikerült! Egyértelműen sokat fejlődtem, befogytam 70 kg alá, de sok volt még a táv, azért az 5 hét edzés se képes csodákra. Bár ahogy jobban belegondoltam, a hivatalos tempóm épp megegyezik az 5 hete futott versenyével, ami viszont fele táv volt, szóval mégiscsak van itt egy kisebb csoda. Újabb 5 hét telt el a legjobban várt versenyemig, és hát volt bennem nem kevés izgalom, mert egy nagyon erős formahanyatlást okozott az oltás. A hosszú futások egyáltalán nem sikerültek,ami az UB miatt még talán nem is lett volna olyan ijesztő, de egy héttel később meg jön a maratoni...

Manna ABC 10k 2021. (Wizz Air)

Feltámadás

Az idei UltraBalaton a szokásosnál is különlegesebb és egyben nehezebb is volt, mivel én lettem a csapatkapitány. Ráadásul a kapitányon kívül végül senki nem maradt, így gyakorlatilag nulláról kellett felépítenem egy olyan csapatot, ami képes a dobogóért küzdeni. Nem volt kis feladat, és sajnos volt egy nagyon kellemetlen ügy is benne, ami miatt egy tagot végül az utolsó pillanatban ki kellett zárnom, még azt is megkockáztatva, hogy hatan kell teljesítsük a versenyt. Hát voltak időszakok, amikor görcsbe rándult a gyomrom, ha a versenyre gondoltam, de végül minden jóra fordult, teljes lett a csapat, és megtérült a sok befektetett munka! Sikerült nulláról dobogós csapatot szerveznem, sőt, pont egy órával jobb időt futottunk a tavalyinál is, úgyhogy minden szempontból egy sikertörténet lett, szinte hibátlan. Nyilván nem összehasonlítható a más létszámú csapatokéval az időnk, de azért az, hogy az összesen 1340 darab 4-13 fős csapat közül a 16. legjobb idő lett a miénk, mindenhogyan kiváló eredmény, rendkívül büszke vagyok a csapatra!

UltraBalaton 2021 - JövőreInkábbÁtússzuk

Nulláról dobogós csapat, az év egyik fénypontja

Totálisan feltöltődtem ettől a sikertől, és a számok szerint is jól álltam, nincs okom kételkedni, de azért szerencse, hogy csak egy hetem volt aggódni a maratoni miatt, ennyi idő alatt nem tudtam kiírtani magamból az optimizmust. Mert hogy azért az utóbbi hetekben komoly gondjaim voltak a hosszú futásokkal, igazából egy félmaratonit se tudtam normálisan veégigcsinálni az oltás óta, és 30 kilométernél hosszabbat nemcsak versenyen nem, de egyáltalán sehogy se futottam úgy 2 és fél éve... Végül az edzések mennyisége nem hazudtolta meg magát, nemhogy sikerült lefutnom a maratonit, de hatalmas meglepetésemre elég komoly egyéni csúcs is kerekedett belőle, majdnem 5 perces javítással 3:26:52 lett az új PB! Ez 4:54-es tempót jelent, és a félmaratonira 4:42-es tempót jósol, ami viszont csak 1:39:13-es idő lenne, egy perccel lassabb az egyéni legjobbamnál. Szóval bár elég jól nézett ki a helyzet, de azért még volt hova fejlődni.

36. SPAR Budapest Maraton 2021.

Váratlan PB a maratonin, az év másik fénypontja

A maratoni PB-vel viszont kipipáltam az idei évre kitűzött célt, megdöntöttem egy távon a legjobb időmet. Ez akár jól is elsülhetett volna azzal, hogy nincs már teljesítménykényszer, de igazából nekem jó, ha van rajtam teher. Kicsit így elveszett a motiváció, nem vészesen, futottam azért sokat, de a teljes fegyelmezettség odalett, ötletszerűvé váltak az edzések, és egy túlzásba vitt résztávozással durván túl is terheltem magam két héttel a verseny előtt. Gyorsan le is állítottam magam, innen már csak a regenerálódásra koncentráltam. Talán így volt a legjobb, legalábbis a több, mint 2 perces csúcsdöntés arra enged következtetni. Nyáron nagyon magasra tettem a lécet, de sikerült megugrani, sőt, a maratoni PB-vel túl is teljesítettem.

K&H félmaraton

Félmaratonin is sikerült az egyéni legjobb, végül egész jó kis év lett ez :)

Az év számokban

Megint egy nehéz év volt, megint kuka lett az első félév, megint összeszedtem magam, megint sikerült év végére visszanyernem a formám. Most viszont már ideje lenne másképp csinálni, egy kis folytonosság nagyon hiányzik. Bár két egyéni legjobbamat is megdöntöttem, a rövidebb távokon a 2019-es rekordjaimat még elméletben sem közelítettem meg, olyan 10 másodperc hiányzik kilométerenként az akkori formámhoz képest. A cél nyilvánvalóan nem is lehet más jövőre, mint ezeken javítani.

	5k	10k	Félmaratoni	Maratoni
2021 félmaratoni PB-ből kalkulált	20:53 (4:11/km)	43:33 (4:21/km)	1:36:05 (4:33/km)	3:20:20 (4:45/km)
Eddigi legjobb	2019. 20:02 (4:00/km) (rész)	2019. 41:55 (4:12/km)	2021. 1:36:05 (4:33/km)	2021. 3:26:52 (4:54/km)
Eltérés	-0:11/km	-0:09/km	-0:00/km	+0:09/km

A szilveszteri futással végül 2 763-ra nőtt a 2021-es kilométereim száma, ami nem is olyan rossz, a második félév valóban jó volt. Szoros versenyben az eddigi második legtöbb kilométert gyűjtöttem, és a Strava szerint összességében már átléptem a 15 000-et is. Az éves kilométerek száma viszont nem feltétlenül mond el túl sokat, sőt, elég jól elrejti a nem eléggé konzisztens teljesítményt, amit viszont az 52 hetes görgetett átlag elég jól felfed. A 2017-es és 18-as évek emelkedő, vagy stagnáló trendje az ideális, a 19-es zuhanást, és a 20-ban, majd kisebb mértékben 21-ben is megfigyelhető mély hullámvölgyeket kellene messziről elkerülni, és akkor talán újra folyamatosan PB-ket futhatnék.

Év	Táv
2021.	2 763 km
2020.	2 501 km
2019.	2 627 km
2018.	3 250 km
2017.	2 722 km
2016.	1 430 km

Évi kilométerszám 2017-2021.

52 hetes görgetett átlag, ez a grafikon sokkal jobban mutatja a hullámvölgyeket

Tervek jövőre

Decemberben sokat gondolkodtam a futáshoz való viszonyulásomról, mivel jövőre hatodik évfordulója lesz annak, hogy 35 évesen ebbe az új hobbiba kezdtem. Alighanem ez már nem egy átmeneti fellángolás, sőt, igazából el sem tudom képzelni, hogy valaha futás nélkül teljenek a napjaim. De miért ne venném akkor egy kicsit még komolyabban, miért ne próbálnék gyorsulni, amíg még lehetséges? Régi álmom, hogy rendes edzésekre járjak egy rendes pályára, azt hiszem itt az ideje, hogy belevágjak a megvalósításba. A közelben persze se pálya, se egyesület, se semmi, meg elég későig is dolgozok, szóval nem egyszerű, de ez nem tántoríthat el. Jövőre szeretnék végre igazolt versenyző lenni, de úgy, hogy tényleg legyen valami komolyabb kapcsolatom az egyesülettel, ne csak papíron legyek ott. Valójában persze valós jelentősége nincs az igazolt versenyzői státusznak, de nekem sokat jelentene, egyfajta bizonyíték lenne magamnak, hogy komolyan gondolom a futást. Fontos lenne még jövőre, hogy most már tényleg ne legyen nagy hullámvölgy, nem kell feltétlenül nagyon sokat fussak, de egy alapot minden egyes héten hoznom kell, nem lehetnek nagy leállások. Ezt mindenképp szükségesnek érzem ahhoz, hogy az 5 és a 10k távokon sikerüljön javítanom a legjobb idejeimen, ami a fő cél a 2022-es évemre. Mást nem nagyon tervezek, a koronavírus miatti kiszámíthatatlanság még mindig tart, már be is jelentették, hogy a Maratonfüred jövőre is elmarad... Egyszer ez is véget kell érjen, de most igazából nem is baj, ha csak erre a két célra összpontosítok, a jobb fókusz mindig jobb eredményt hoz! Mindenkinek nagyon sikeres évet kívánok 2022-re, hajrá!

A Running Index most is jól mutatja a hullámzó formámat...

Évértékelés 2020.

Már-már közhely, hogy 2020 egy különleges év volt, de nehéz lenne mást mondani rá. Mondjuk nekem már akkor különleges volt, mielőtt másoknak is különlegessé vált volna.

A 2020-as év kezdete futás szempontjából egy nagon mély gödörben ért, alig futottam, a motivációm nulla. Sajnos gyakorlatilag mindig elkezdett fájni valami, ha próbáltam visszaépíteni a rendszeres edzést. Egy pozitív pillanatomban hirtelen felindulásból a Vivicitta 7k távjára leadtam egy nevezést, és az erre való felkészülés akár jelenthette volna a kilábalás kezdetét is, de ezt meg végül elvitte a vírus... Rendkívül nehéz időszak volt, és furcsa mód a számomra rengeteg munkát, a 3 gyerekkel nem kis kihívást, és állandó erős stresszt hozó vírushelyzet volt az utolsó csepp, ami végül a gödörből való kilábalás kezdetét jelentette. Úgy egy hónap telt már el önsajnáltatással a tényleg nem egyszerű helyzetben, mikor elhatároztam, hogy ebből elég, azokra a dolgokra kell koncentrálnom, amik erőt adnak, és kétségkívül a futás ebben az élen áll. Mivel nyilvánvaló volt, hogy versenyek nem lesznek, mindenféle terv és cél nélkül kezdtem neki, hogy visszaépítsem a korábbi formám. Szóval cél igazából csak abban az értelemben nem volt, hogy nem valami kihívás teljesítése, egy konkrét idő megcélzása, vagy egy versenyen lebegett a szemem előtt, hanem hogy visszanyerjem azt a formát, amit egyszer már felépítettem. Igazából terv is úgy nem volt, hogy nem írtam konkrét edzéstervet magamnak, hanem csak a rendszerességre és mennyiségre koncentráltam. Eleinte hihetetlenül nehéz volt, ami nem csoda, hiszen úgy próbáltam fenntartani a motivációmat, hogy minden futás szarul esett, számomra iszonyat lassú tempóban sem ment sehogy se, és még csak sokat se tudtam futni. Nagyon sok héten át semmi pozitívum nem volt amibe kapaszkodhattam volna, igazából egyetlen dolog tartotta bennem a lelket: még tisztán emlékeztem arra, hogy jó formában milyen könnyedén futottam akár heti 100 kilométert is, mennyire élveztem az egészet, és hogy újra ezt akarom! Két hónap után már érződött némi változás, de ezzel el is telt már az év fele.

A súly probéma

A legnehezebb (érted;) ) problémát a súlyom jelentette, konkrétan sikerült túlsúlyos státuszba hízni magam. 75 kg felett voltam a mélyponton, ami elsőre talán nem mindenkinek tűnik soknak, csak épp én nem vagyok egy kosaras alkat, a 162 centimhez ez rengeteg. A pocakom akkor olyan volt, mintha a 7. hónapban lennék, csak még hozzá a fejem is igen kerek lett, amiből egyértelmű, hogy nem terhes vagyok. Már ha abból amúgy nem lett volna egyértelmű, hogy férfiként ez nem is igen lehetséges :) Nyilvánvaló, hogy a korábbi formámat csak úgy érhetem el, ha a súlyom is az akkori 64 kiló körül alakul. Sajnos ez nem ment teljesen a tervek szerint, ebben nagyon rossz vagyok, sose tudok egyenletesen fogyni, mindig megy a jójózás. Összességében viszont nem lehetek elégedetlen, 68 kg alatt fejeztem be az évet, ami 7 kg feletti eredmény. Még ezt a plusz súlyt is érzem persze erősen, de valahol a 70 kg elérése körül volt egy rendkívül nagy ugrás a teljesítményemben, amikor mindenféle értelemben megkönnyebültem :)

Az év második fele

Júniusban megnyitottak sok versenynevezési lehetőséget, elkezdtem hát terveket szövögetni:

Már vannak tervek :)

Nyáron pedig viszonylag szabadon lehetett utazgatni, de a rendkívül bizonytalan helyzetben a repülés szóba se jött. Viszont meg kell ragadni minden lehetőséget, ki tudja, mi jön még, így ahogy alkalmunk nyílt rá, beültünk az autóba, és kedvenc nyaralóhelyemet vettük célba, az Alpokot. Hirtelen felindulásból elkövetett hegyrefutással kezdődött, aztán a világ legszebb hegye körül túrázgattunk pár napot:

Svájci kalandok 1. rész - Mont Raimeux

Svájci kalandok 2. rész - Gornergrat

Svájci kalandok 3. rész - Oberrothorn 3414 m

Matterhorn - nem lehet elmesélni, mennyire brutális ennek a ehgynek a látványa

Én nem zsúfolt, forró tengerpartokon fetrengve szeretek nyaralni :)

Sok szép helyen futottam már, de 3000 méter felett a Matterhornnal szemben futni igazán nem mindennapi élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom! Imádom a hegyeket, fantasztikus élmény volt, és rengeteg erőt adott a az év további részéhez. 2021-ben tutira vissza kell térnem, több időt rászánva. Már egész komoly tervek körvonalazódnak bennem :)

Versenyek

Szeptemberben elkezdődött a "versenyidőszak", aminek első állomása a Wizz Air félmaraton 10k távja volt. Iszonyat jó volt újra versenyezni, ebben az évben ez volt az első, viszont a déli rajt után a 31 fokban olyan gyenge teljesítményt produkáltam, ami még a legrosszabb rémálmaimat is alulmúlta. Bőven 5 percen kívüli tempó, Jézusom! Annyira felidegeltem magam ezen, hogy még aznap este kimentem, és futottam egy 50 percen belüli 10k-t, ami még mindig messze volt a tervektől, de azért visszaadott egy kis reményt. Persze erősen aggódni kezdtem, alig egy hónap a számomra egyetlen fontos idei versenyig, az UltraBalatonig, és igen erős pofáraesés körvonalazódik.

Wizz Air 10k 2020.

Az eleve nagyon rossz előjeleket tudta fokozni az élet: két héttel a verseny előtt tartott közös futásunkon képtelen voltam lefutni 20 kilométert, nagyon rosszul lettem, nem is tudom, mikor éreztem magam ennyire betegnek. Még vagy egy hétig szenvedtem, de lassan javulni kezdett a helyzet, bár az, hogy két hét alatt 3 kilót vesztettem a súlyomból, kicsit ijesztő volt. Aztán a versenyen csoda történt, nem létezett olyan optimista forgatókönyv, mint ami megvalósult, mármint persze brutál nehéz volt, de megcsináltam!

UltraBalaton 2020 - JövőreInkábbÁtusszuk

A 2020-as csapat :)

Nagy lökést adott ez, az 5k rajtjához már nyugodtan álltam oda, nem erőltettem semmit, amúgy is minek, úgyse tudnék még csak közel sem kerülni a korábbi legjobb tempómhoz, az meg, hogy 25, vagy 30 másodperc/kilométerre maradok el attól, tényleg teljesen mindegy. Nagyon jól is sikerült ez a verseny, és mint nem sokkal később kiderült, 2020-ban ennél jobb már nem is lehet. Nincs több verseny, mindent törölnek.

Riska minimaraton 5k

Negyvenesként azért nem rossz ez a forma, na :)

Ebben a képben az egész év benne van: írtó küzdelemes, de a kemény munka, és a kitartás meghozza az eredményt

És akkor a számok

Az első futós évemet leszámítva 2020-ban gyűlt össze a legkevesebb kilométerem, mindössze 2502, és ebben már benne van, hogy a végét kicsit megnyomtam, hogy legalább a 2500 meglegyen... Viszont ez csak egy szám, aminél van ami sokkal beszédesebb: még több szám, grafikonokba rendezve :) 2019-ben ugyan több kilométerem lett, de ezt az év első fele hozta össze, utána brutál lejtmenet kezdődött. Ennek folytatása volt 2020 első felének rendkívül kevés futása, ami után egy jóval kiegyensúlyozottabb második félév következett. A running index grafikon még többet elárul: április közepén értem el a 49-es mélypontot, ami olyan 54 perces 10k-t, és 4 órán kívüli maratont jelent! Igazából egy maratont le se tudtam volna futni abban az állapotban, szóval ez is csak elméleti érték... Azóta viszont újra jó irányba mennek a dolgok, és az irány sokkal fontosabb mint bármi más. Bár szigorúan véve már nem 2020-as futás volt, de január 3 talán még elfogadható év végi formának: mindössze 157-es átlagpulzussal, edzéstempóban megfutottam a 3. legjobb félmaratoni időmet, 1:40:56-ot! A két jobb időm versenyen született, értelemszerűen jóval magasabb átlagpulzussal. Az április közepi index szerint versenytempóban tudtam volna 2 órás félmaratont futni, innen jutottam el év végére az edzésen futott 1:41-hez. Nagyon nagy küzdelem volt, mint ahogy ez az év minden más értelemben is. Viszont ha az ember nem kifogásokat keres, akkor sikeres tud lenni az ideálistól messze eső külső körülmények között is. Talán ez volt ennek az évnek a legfontosabb üzenete, és én igazán elégedett lehetek, mindent kihoztam belőle, és nem csak a futásban. Mondhatnám, hogy remélem 2021 jobb lesz, de nem, nem reménykedek, hanem teszek érte! Na hajrá, nyomjátok!

2019-ben hiába volt több kilométer, akkor leszállóágban voltam az év végén

Április közepén volt a mélypont, 49-es indexxel, azóta szépen jövök fel

Hova tűntem?

Jó régen írtam már... Amikor futni kezdtem, nagyon motiváló volt számomra mások futós élményeit olvasni blogokban, nézni videókban, ezért kezdtem bele én is. Emiatt persze a legtöbben csak a pozitív oldalát emelik ki, a negatívumok ritkán kerülnek szóba, és sok blog minden előjel nélkül hirtelen véget ér, sose tudom meg mi történt valójában, abbahagyta-e a futást, és ha igen, akkor miért?

Igazságtalan lenne, ha én is csendben abbahagynám a blogolást, csak azért, mert hullámvölgybe kerültem. Legalábbis remélem, hogy ez csak egy hullámvölgy :) Utolsó versenybeszámolómban írtam róla, hogy a Kinizsi óta nem igazán megy a futás, sajnos ez még nagyon sokáig így volt, ha egyáltalán beszélhetek róla múlt időben.

Na de milyen is volt a 2019-es év?

Brutálisan jól kezdődött az év, nagyon jól ment az alapozás, amit csak a Zúzmara félmaraton zavart meg kissé. Bár a jeges pálya ellenére is sikerült PB-t futnom a félmaratoni távon, sajnos a nem szokványos, csúszkálós futómozgás túlerőltetett néhány izmot. Hamar arra jutottam, hogy a téli alapozás közepén nem biztos, hogy jó ötlet ez a verseny ezen a távon, többet nem fogom erőltetni. Ez jó ideig kihatott az edzéseimre, amiket amúgy is nehezítettek az állandóan havas, jeges utak. Emiatt jó néhányszor terembe kényszerültem, de csináltam, a formám egyre jobb, és jobb lett. Áprilisban indult a versenyszezon, az első verseny a hazai pályán rendezett Piskóta futam volt, amit könnyedén meg kellett volna nyernem, de egy eltévedés miatt nem jött össze. Nem tört le különösebben a dolog, mert a kóválygás ellenére is nagyon jó volt a tempóm, ami kiváló előjel volt a tavaszi szezonom célversenyére.

A Vivicitta 10k távján a 40 perces álomidő volt a cél, ami számomra meglepő módon nem sikerült, pedig teljesen meg voltam győződve róla, hogy menni fog. Mivel a körülmények tökéletesek voltak máshol kellett keresnem a hibát, és az adatokat kielemezve arra jutottam, hogy a verseny előtt kb. egy hónappal voltam csúcsformában, így bár a felkészülésem nagyon jó volt, van még bőven mit tanulnom. Igazából nem voltam nagyon csalódott, mert úgy éreztem, hogy a célt valójában elértem, voltam olyan formában, hogy 40 perces 10k-t fussak, csak épp nem a verseny időpontjában. Ahogy 2018-ban elterveztem, a célverseny után jöhetett a móka, először Sárváron a 6 órás távot próbáltam meg. Itt újabb csalódás ért, betegség miatt több hányás után ki kellett állnom, de ez még mindig nem volt igazi csalódás, hiszen a 34 kilométer izomzatilag könnyedén ment, olyannyira, hogy másnap simán futottam egy 15-öst, semmi fáradtságot nem éreztem. Top formában egy ilyen sikertelenség nem nagy ügy, majd egy következő versenyen úgyis összejön.

A következő kihívás számomra elég kockázatos volt, maximalista lévén 6 csapattárssal szinte tuti, hogy a végén nem leszek teljesen elégedett, de végül egy életre szóló élmény lett az Ultrabalaton, egyszerűen tökéletes volt, egyértelműen az év csúcspontja:

Ultrabalaton 2019

A korábbi évek tapasztalatai alapján arra jutottam, hogy az ultrázás túlságosan igénybe veszi a szervezetet, könnyen tönkreteszi a felépített edzéstervet, viszont imádom. Ezért a 2019-es évet úgy terveztem, hogy a tavaszi és az őszi szezonban lesz egy-egy célversenyem, amik után beilleszthetek ultrát, mielőtt a következő célversenyre való felkészülés alapozó időszaka megkezdődne. Hogy ez a lehető legnagyobb élményt nyújtsa, tavaszra nem terepfutó versenyt választottam, hanem a Kinizsire való visszatérést azzal a nem kis céllal, hogy a szabályosan elérhető leggyorsabb idő alatt teljesítsem (13 óra). Voltak előtte problémák, így nem túl felkészülten álltam a rajthoz, de mivel a fizikai formám bőven rendben volt, végül meglepően könnyen sikerült elérnem a célt. Viszont a célban egyáltalán nem azt éreztem, amire számítottam, semmi örömmámor, és már ekkor felmerült bennem, hogy így nem is biztos, hogy ez az egész megéri a kockázatot.

Kinizsi 100-as 2019.

Sajnos néhány hét után már egyértelmű volt, hogy nem érte meg... Miután elmúlt a túlterhelés okozta izomláz, meg egy kis sérülés, nem az történt, aminek kellett volna, nem állt vissza a rend, többé nem tudtam az edzéseket olyan könnyed futással kezdeni, ahogy előtte. Valami megváltozott. Nem tudom pontosan elmagyarázni, nem volt semmi komoly sérülés, semmi fájdalom. Olyan érzés, mintha minden izmom és szalagom centikkel rövidült volna meg, mintha a mozgásom teljesen beszűkült volna, és innentől eltűnt a laza futómozgás, olyan görcsössé vált, ami ezután folyamatosan kisebb sérüléseket okozott. Két versenyt futottam őszig, a Mozgás éjszakáján 7k-t, és a Monorierdei Futófesztiválon 5k-t. Ezeken még sikerült egész jó eredményt elérni, hiába volt kevés és nem túl minőségi az edzés már egy ideje, tartott a lendület, és valamennyi motivációm is volt.

A szürke egyenes a terv, a kék a 2019-es tény, a Kinizsi piros körrel jelölve. Addig jól ment minden, aztán látványos a visszaesés, ami kitart még 2020-ban is (sárga).

Aztán persze az egyre kevesebb edzésnek köszönhetően szépen megkezdődött a leépülés, a Wizz Air-en már brutálisan be kellett lassítsak a verseny második felére, hogy egyáltalán végig tudjam futni olyan idővel, ami tavasszal még edzésnek számított. A félmaraton után izomlázam volt, ilyen talán csak az első után fordult elő... Még két rövidebb versenyt futottam szeptemberben: a hazai versenyen a tavalyinál jóval lassabb voltam, a 3,3 kilométeren se tudtam 4 percen belüli tempót futni, a tervezett első pesti maratonom helyett átneveztem 10k-ra, ott pedig 45 percen kívüli idővel értem célba, ennél másfél éve is jobbat futottam. Októberben még elmentem a szomszédba futni 5k-t, nem sikerült a címvédés, nagyon durván beszúrt az oldalam. Ezekről a versenyekről már nem is írtam a blogban, mindegyik után egyre rosszabb hangulatban voltam, futni kimenni sem volt igazán kedvem, egy-egy hosszabb kihagyás után még az is megfordult a fejemben, hogy talán már nem is vagyok futó. Novemberben és december elején egész jól magamra találtam, aztán megint fájni kezdett a vádlim, teljes leállás...

Na de majd az új év!

Az új év persze önmagában nem változtat semmit, ugyanúgy fájt tovább a vádlim, és nem futottam. Megint elkezdtem próbálkozni, ha nem is sokat, de azért futogattam, egészen addig, amíg megérkezett a legújabb szarvihar, és bezárták az iskolákat, bölcsiket. Én még a szerencsések közé sorolhatom magam, miközben százezrek veszítették el a munkájukat, nekem baromi sok lett. Feleségem teljes munkaidőben dolgozott otthonról, nekem be is kellett járnom, a 3 gyerek a nyakunkon, sőt, még tanuljunk is velük, segíteni meg senki, de tényleg senki sem tud. Nem, nem akarok kifogásokat keresni, mert én komolyan gondolom azt, hogy mindig lehet a futásra időt találni, és nem is azzal volt a gond, hanem a brutális mértékű leterheltséggel, amivel nagyon nehezen birkóztunk meg. Két nullás hét, és plusz 3 kiló (összesen 12 kilót híztam tavaly óta...) után elégeltem meg a dolgot, és bár kegyetlenül nehéz volt hulla fáradtan, mentálisan teljesen kiégve elindulni, újra nekifutottam, már nem is tudom hányadszor, hogy felépítsek valami rendszeres futást. Azóta eltelt 9 hét, még tartom magam, és ahogy áll vissza a világ rendje, kezd minden más is egyre könnyebb lenni :)

A tervek

Hát olyanok nincsenek :) Ennek az egésznek számomra a nagy tanulsága, hogy egyetlen dolog fontos igazán nekem: hogy soha ne hagyjam abba a futást. Nem leszek már fiatalabb, kell valami mozgás az egészséghez, és ez az egyetlen sport, amit tényleg imádok, és ami annyi szép emléket adott, hogy a rossz időkön is simán át tudnak lendíteni. Mert végül mégiscsak átvészeltem valahogy ezt a már egy éve tartó időszakot, bár magamhoz képest keveset futottam, de azért legalább 133 km minden hónapban összejött, ami ugye nagyon nem nulla, hiába gondoltam azt, hogy talán már nem is vagyok futó, végig az voltam. Nyilvánvaló, hogy a következő legalább egy évben nem jutok olyan motivációkhoz, mint korábban, nem lesznek olyan komoly kihívások, amilyet még sose teljesítettem, nem lesznek egyéni legjobb idők, nem lesznek jó helyezések. Másban kell keresnem a motivációt, máshogy kell hozzáállnom, és mivel a májust most épp az elmúlt év legtöbb kilométerével zártam, talán meg is találtam valamit.

Na végül csak pozitív lett ez a poszt is, de ígérem, a következő hullámvölgyben végig írni fogok a negatívumokról is :)

Gábor Úton

A 2018-as év

A 2018-as év röviden összefoglalva szuper volt, de az alaposan átgondolt terveknek köszönhetően egy kicsit unalmas is...

Az egyik fő célkitűzésem az idénre az volt, hogy ne ragadjon magával a szenvedély, és ne facsarjam ki magam nehéz ultrákon, ami a normális edzésterv szerinti munkát teljesen lehetetlenné tenné. Ennek megfelelően tervezgettem az évet, amit ismét a januári zúzmarával indítottam. Épp fájt kicsit a térdem, és emiatt eléggé szomorú voltam, mivel a 2017-es év szinte csak a sérülésekről szólt, féltem, hogy folytatódni fog a rossz széria. A verseny viszont jól sikerült, ami nagy lendületet adott a márciusi maratonig még visszalévő 2 hónapnyi felkészüléshez, és szerencsére a térdprobléma is elmúlt. A maratont jelöltem ki célversenynek az év első felére, a felkészülés nagyon jól ment, csak a tönkremenő pulzuspánt miatti óracsere, és onnantól az új órával való optikai mérés újdonsága hozott némi izgalmat. Egy év távlatából azt hiszem most már nyugodtan kijelenthetem, hogy nekem az optikai pulzusmérés nagyon bevált, összehasonlíthatatlanul kényelmesebb a pánt nélkül, és jóval stabilabban is működik, sokkal kevesebb hibás mérésem van vele, mint a pántokkal volt. A gyakran hátrányként emlegetett lassabb pulzuskövetésnek a gyakorlatban meg az égvilágon semmi jelentősége nincs.

A maraton szintén nagyon jól sikerült, a tervezett időhöz nagyon közeli eredménnyel, és sokkal könnyedebben ment, mint az első. Az utolsó kilométereken azért így is volt szenvedés, meglepő volt, hogy beszúrt az oldalam, és sajnos nem ez volt az utolsó ebben az évben. A maratonon ismét megerősödött bennem az az érzés, hogy valahogy terepen jóval könnyebb futni, talán ott nem adok bele mindent, vagy egyszerűen a változatosabb mozgás miatt, nem is tudom, de az biztos, hogy síkon derül ki igazán, ki mennyire jó futó. Azt is eldöntöttem a verseny közben, hogy még nem próbálkozom 6 órással, inkább a még rövidebb távok felé fordulok, inkább gyorsulni akarok. Három héttel később rajthoz is álltam a Vivicitta 10k távján, amit elsősorban csak felmérésnek szántam, hogy mégis milyen szintről vágok neki ezen a távon egy felkészülésnek, na meg ez a verseny volt az első futóversenyem két éve, jól esett visszatérni.

A Vivicitta is jól sikerült annak ellenére, hogy nem erre készültem, és egy elég merész, 40 perces időeredmény elérését tűztem ki célul a közben kijelölt őszi célversenyemre, ami a Spar 10k-s távja lett. Innentől teljesen erre a célra fókuszálva készültem, és ennek megfelelően csak közeli és 10k-nál rövidebb versenyeken indultam. Ezek a versenyek elég jót tettek az önbizalmamnak, Futapestes versenyen először sikerült korosztályos dobogóra állnom, a helyi versenyt meg könnyedén megnyertem. A szülinapomra is versennyel leptem meg magam, ehhez már kicsit utazni kellett, mert aznap nem volt túl nagy választék, de nagyon megérte, jó kis verseny volt, és épp csak lecsúsztam a dobogóról. Július elején aztán jött a felkészülés féltávjára tervezett verseny Fehérváron, ami viszont már nem teljesen a tervek szerint alakult. Bár az eredmény összességében nem lett rossz, a rossz távon rajtolás miatt, és hogy nem tudtam tartani az elvárt tempót eléggé csalódott voltam a célban. Ez még azonban csak egy kis csalódottság volt, a felkészülésem eddig tökéletesen alakult.

Ekkoriban kezdett viszont problémát okozni, hogy csak a kemény edzések vannak, és semmi mókázásra nincs lehetőség. Hiányzik, hogy valami brutál ultrán induljak, ahol egy fél napon keresztül küzdhetek. Mivel az OCC-re kisorsoltak, elkezdtem arra is koncentrálni, amivel tudtam, hogy elrontom a 10k-s felkészülést, de kellett a lelkemnek. Végigcsináltam a Vulkántúra útvonalát, ami bár "csak" épp maraton hosszúságú, a 2200 m szintemelkedéssel tarkított 6 órás menet gyakorlatilag ultrának tekinthető. Nagyon jó volt ez a kis kitérő, de persze már ez is rányomta a bélyegét a 10k-s felkészülésre, ráadásul a szigorú edzésterv hiányában a kapcsolódó dolgok is kezdtek elsikkadni, mint a törzserősítés, és a normális étkezés.

Vulkántúra útvonalán

Végül eljött az OCC, ami hatalmas élmény volt, nagyon megérte részt venni rajta. A verseny, és az egész környék hangulata fantasztikus, ilyen tájon futni pedig felejthetetlen. Ennek ellenére a verseny után egyértelmű volt, hogy nem nevezek decemberben, bár nincs nagy esély rá, hogy rögtön kisorsolnak, semmiképp nem akartam a következő évben indulni egyik távon sem. Másfél héttel később rendeztek egy kis versenyt a városunkban, természetesen indulnom kellett. A vártnál jóval keményebb lett a verseny lett, nagyon élvezetes csatában futottam be a második helyen, ami egyáltalán nem volt csalódás. Ez a verseny még egész jól ment, másnap a félmaraton már kevésbé, de ilyen előzmények után ez nem csoda, és még így is megdöntöttem a januári egyéni csúcsomat. Ezután egyre romlott a formám, a célverseny előtt 1 héttel egy 5k-s helyi versenyen már csak a 4:30-as átlaggal futottam, és bár nyertem, nagyon elkeserítő élmény volt.

A verseny belülről

Az őszi célverseny rajtjához így nem túl sok reménnyel álltam oda, de becsülettel felvettem a 4 perces tempót, lesz ami lesz. Jobban ment, mint vártam, de a negyedik kilométerben az oldalam annyira beszúrt, hogy véget is vetett minden reménynek. Számítottam rá, úgyhogy nem volt nagy csalódás, de kicsit meglepett, hogy oldalszúrás lett a vége, aminek fő oka a 68 kb-ra felmászott súlyom lehetett. Október végén jött még egy sérülés, először a talpam fájt, de aztán kiderült, hogy a bokámmal van gond. Egy hét kihagyás, majd egy lazább hét után helyrejött, viszont november végére már elérem a 70 kilót... Ez már tényleg átlépett minden határt, a nyári 64 kilóhoz képest is nagyon sok, de a futáshoz valójában legalább 60-ig le kéne menjek. Ebből a szempontból nem sikerült jól az év, a jövőben erre nagyon oda kell figyelnem. Az év végén indultam még egy Futapestes versenyen, mert már elvonási tüneteim voltak, de nem voltam valami jó formában, és az ilyen versenyszegény időszakban igen megerősödő mezőnyben nem is sokra mentem. Ez nem is baj, kell néha, hogy reálisan lássam a helyem.

A 2018-as évben jóval egyenletesebb gyűltek a kilométerek

Összességében azért nagyon jó év volt, sokat fejlődtem, ami a legtöbb versenyeredményen is jól látszott, ritkán voltam csalódott. Az év utolsó napján is kimentem futni, hogy meglegyen az év elején kitűzött 2018 mérföld, azaz 3249 km. A további javuláshoz emelni kell még a mennyiségen, jövőre heti átlagban szeretnék 70 km (3640 km) fölé jutni. Egyértelmű tapasztalata az évnek, hogy akkor tudok optimálisan edzeni, ha nem ultrázok, de ha meg nem ultrázok hihetetlen élményeket hagyok ki. Rengeteget gondolkoztam ezen, és végül arra jutottam, hogy azért megpróbálom a lehető legkevesebb kompromisszummal ötvözni a két dolgot. Ez úgy fog kinézni, hogy két fő versenyt jelölök ki az évben, egyet tavasszal, egyet ősszel. Ezek mindig legfeljebb maratoni hosszúságúak lesznek, és a felkészülés közben csak rövid versenyek jöhetnek szóba. A fő versenyek után pedig jöhet egy kis szórakozás, azaz ultrák. Kiváncsi vagyok, hogy fog működni.

A 2018-as versenybeszámolóim:

január 14.	Zúzmara félmaraton
március 24.	Maratonfüred
április 15.	Vivicittá 10 km
május 5.	Futapest - Mende 5k
május 13.	Piskóta Futam 5k
június 17.	Auriga Erdei Futóverseny 5,5k
július 7.	Fehérvár Futófesztivál 7k
augusztus 30.	OCC (UTMB babatáv) 55k
szeptember 8.	Gyömrő 3,4k
szeptember 9.	Wizz Air Budapest félmaraton
szeptember 30.	II. SMAFU Őszi futam 5k
október 7.	Spar 10 km
december 29.	Futapest - Csömör 4k

Gábor Úton