A 2018-as év

A 2018-as év röviden összefoglalva szuper volt, de az alaposan átgondolt terveknek köszönhetően egy kicsit unalmas is...

Az egyik fő célkitűzésem az idénre az volt, hogy ne ragadjon magával a szenvedély, és ne facsarjam ki magam nehéz ultrákon, ami a normális edzésterv szerinti munkát teljesen lehetetlenné tenné. Ennek megfelelően tervezgettem az évet, amit ismét a januári zúzmarával indítottam. Épp fájt kicsit a térdem, és emiatt eléggé szomorú voltam, mivel a 2017-es év szinte csak a sérülésekről szólt, féltem, hogy folytatódni fog a rossz széria. A verseny viszont jól sikerült, ami nagy lendületet adott a márciusi maratonig még visszalévő 2 hónapnyi felkészüléshez, és szerencsére a térdprobléma is elmúlt. A maratont jelöltem ki célversenynek az év első felére, a felkészülés nagyon jól ment, csak a tönkremenő pulzuspánt miatti óracsere, és onnantól az új órával való optikai mérés újdonsága hozott némi izgalmat. Egy év távlatából azt hiszem most már nyugodtan kijelenthetem, hogy nekem az optikai pulzusmérés nagyon bevált, összehasonlíthatatlanul kényelmesebb a pánt nélkül, és jóval stabilabban is működik, sokkal kevesebb hibás mérésem van vele, mint a pántokkal volt. A gyakran hátrányként emlegetett lassabb pulzuskövetésnek a gyakorlatban meg az égvilágon semmi jelentősége nincs.

A maraton szintén nagyon jól sikerült, a tervezett időhöz nagyon közeli eredménnyel, és sokkal könnyedebben ment, mint az első. Az utolsó kilométereken azért így is volt szenvedés, meglepő volt, hogy beszúrt az oldalam, és sajnos nem ez volt az utolsó ebben az évben. A maratonon ismét megerősödött bennem az az érzés, hogy valahogy terepen jóval könnyebb futni, talán ott nem adok bele mindent, vagy egyszerűen a változatosabb mozgás miatt, nem is tudom, de az biztos, hogy síkon derül ki igazán, ki mennyire jó futó. Azt is eldöntöttem a verseny közben, hogy még nem próbálkozom 6 órással, inkább a még rövidebb távok felé fordulok, inkább gyorsulni akarok. Három héttel később rajthoz is álltam a Vivicitta 10k távján, amit elsősorban csak felmérésnek szántam, hogy mégis milyen szintről vágok neki ezen a távon egy felkészülésnek, na meg ez a verseny volt az első futóversenyem két éve, jól esett visszatérni.

A Vivicitta is jól sikerült annak ellenére, hogy nem erre készültem, és egy elég merész, 40 perces időeredmény elérését tűztem ki célul a közben kijelölt őszi célversenyemre, ami a Spar 10k-s távja lett. Innentől teljesen erre a célra fókuszálva készültem, és ennek megfelelően csak közeli és 10k-nál rövidebb versenyeken indultam. Ezek a versenyek elég jót tettek az önbizalmamnak, Futapestes versenyen először sikerült korosztályos dobogóra állnom, a helyi versenyt meg könnyedén megnyertem. A szülinapomra is versennyel leptem meg magam, ehhez már kicsit utazni kellett, mert aznap nem volt túl nagy választék, de nagyon megérte, jó kis verseny volt, és épp csak lecsúsztam a dobogóról. Július elején aztán jött a felkészülés féltávjára tervezett verseny Fehérváron, ami viszont már nem teljesen a tervek szerint alakult. Bár az eredmény összességében nem lett rossz, a rossz távon rajtolás miatt, és hogy nem tudtam tartani az elvárt tempót eléggé csalódott voltam a célban. Ez még azonban csak egy kis csalódottság volt, a felkészülésem eddig tökéletesen alakult.

Ekkoriban kezdett viszont problémát okozni, hogy csak a kemény edzések vannak, és semmi mókázásra nincs lehetőség. Hiányzik, hogy valami brutál ultrán induljak, ahol egy fél napon keresztül küzdhetek. Mivel az OCC-re kisorsoltak, elkezdtem arra is koncentrálni, amivel tudtam, hogy elrontom a 10k-s felkészülést, de kellett a lelkemnek. Végigcsináltam a Vulkántúra útvonalát, ami bár "csak" épp maraton hosszúságú, a 2200 m szintemelkedéssel tarkított 6 órás menet gyakorlatilag ultrának tekinthető. Nagyon jó volt ez a kis kitérő, de persze már ez is rányomta a bélyegét a 10k-s felkészülésre, ráadásul a szigorú edzésterv hiányában a kapcsolódó dolgok is kezdtek elsikkadni, mint a törzserősítés, és a normális étkezés.

Vulkántúra útvonalán

Végül eljött az OCC, ami hatalmas élmény volt, nagyon megérte részt venni rajta. A verseny, és az egész környék hangulata fantasztikus, ilyen tájon futni pedig felejthetetlen. Ennek ellenére a verseny után egyértelmű volt, hogy nem nevezek decemberben, bár nincs nagy esély rá, hogy rögtön kisorsolnak, semmiképp nem akartam a következő évben indulni egyik távon sem. Másfél héttel később rendeztek egy kis versenyt a városunkban, természetesen indulnom kellett. A vártnál jóval keményebb lett a verseny lett, nagyon élvezetes csatában futottam be a második helyen, ami egyáltalán nem volt csalódás. Ez a verseny még egész jól ment, másnap a félmaraton már kevésbé, de ilyen előzmények után ez nem csoda, és még így is megdöntöttem a januári egyéni csúcsomat. Ezután egyre romlott a formám, a célverseny előtt 1 héttel egy 5k-s helyi versenyen már csak a 4:30-as átlaggal futottam, és bár nyertem, nagyon elkeserítő élmény volt.

A verseny belülről

Az őszi célverseny rajtjához így nem túl sok reménnyel álltam oda, de becsülettel felvettem a 4 perces tempót, lesz ami lesz. Jobban ment, mint vártam, de a negyedik kilométerben az oldalam annyira beszúrt, hogy véget is vetett minden reménynek. Számítottam rá, úgyhogy nem volt nagy csalódás, de kicsit meglepett, hogy oldalszúrás lett a vége, aminek fő oka a 68 kb-ra felmászott súlyom lehetett. Október végén jött még egy sérülés, először a talpam fájt, de aztán kiderült, hogy a bokámmal van gond. Egy hét kihagyás, majd egy lazább hét után helyrejött, viszont november végére már elérem a 70 kilót... Ez már tényleg átlépett minden határt, a nyári 64 kilóhoz képest is nagyon sok, de a futáshoz valójában legalább 60-ig le kéne menjek. Ebből a szempontból nem sikerült jól az év, a jövőben erre nagyon oda kell figyelnem. Az év végén indultam még egy Futapestes versenyen, mert már elvonási tüneteim voltak, de nem voltam valami jó formában, és az ilyen versenyszegény időszakban igen megerősödő mezőnyben nem is sokra mentem. Ez nem is baj, kell néha, hogy reálisan lássam a helyem.

A 2018-as évben jóval egyenletesebb gyűltek a kilométerek

Összességében azért nagyon jó év volt, sokat fejlődtem, ami a legtöbb versenyeredményen is jól látszott, ritkán voltam csalódott. Az év utolsó napján is kimentem futni, hogy meglegyen az év elején kitűzött 2018 mérföld, azaz 3249 km. A további javuláshoz emelni kell még a mennyiségen, jövőre heti átlagban szeretnék 70 km (3640 km) fölé jutni. Egyértelmű tapasztalata az évnek, hogy akkor tudok optimálisan edzeni, ha nem ultrázok, de ha meg nem ultrázok hihetetlen élményeket hagyok ki. Rengeteget gondolkoztam ezen, és végül arra jutottam, hogy azért megpróbálom a lehető legkevesebb kompromisszummal ötvözni a két dolgot. Ez úgy fog kinézni, hogy két fő versenyt jelölök ki az évben, egyet tavasszal, egyet ősszel. Ezek mindig legfeljebb maratoni hosszúságúak lesznek, és a felkészülés közben csak rövid versenyek jöhetnek szóba. A fő versenyek után pedig jöhet egy kis szórakozás, azaz ultrák. Kiváncsi vagyok, hogy fog működni.

A 2018-as versenybeszámolóim:

január 14.	Zúzmara félmaraton
március 24.	Maratonfüred
április 15.	Vivicittá 10 km
május 5.	Futapest - Mende 5k
május 13.	Piskóta Futam 5k
június 17.	Auriga Erdei Futóverseny 5,5k
július 7.	Fehérvár Futófesztivál 7k
augusztus 30.	OCC (UTMB babatáv) 55k
szeptember 8.	Gyömrő 3,4k
szeptember 9.	Wizz Air Budapest félmaraton
szeptember 30.	II. SMAFU Őszi futam 5k
október 7.	Spar 10 km
december 29.	Futapest - Csömör 4k

Gábor Úton