Riska minimaraton 5k

Sokat változtak az év során a gondolataim ezzel a versennyel kapcsolatban: először leginkább azért neveztem be, nehogy eszembe jusson a maratonira nevezni, aztán lett belőle célverseny, ami nem sokáig tartott, a sérülésem után elveszett formám miatt a 800 méteres versenyek vették el tőle ezt a státuszt.

A szenior OB-n még az 1500 méteres táv is túl hosszúnak bizonyult az aerob edzettségemnek, és a 6 hét kevésnek tűnt ahhoz, hogy ez érdemben megváltozzon. A következő 2 hét meg amúgy is a Csapatbajnokságra való készülésről szólt, szóval inkább csak 4 hét az a 6. Az idei évre már amúgy se voltak nagy terveim, elégedett vagyok az eddigi versenyeredményekkel, már csak a mennyiséget szerettem volna felépíteni, hogy a téli alapozás magas szintről indulhasson, és a jövő év eleji szezonkezdetre legjobb formámban legyek. Persze edzések szempontjából azért képben maradt ez a verseny, legalább erre a 4 hétre, ilyen szempontból valamennyire mégis célverseny maradt. Nekem viszont egyáltalán nem, mert a 20 percen belülit esélytelennek gondoltam, és ha az nem játszik, akkor számomra csak egy örömfutás lesz.

Az edzések viszont egyre jobban mentek, ahogy egyre több lett a heti kilométer. Különösen a hétvégi tempó és hosszú futások: végre sikerült május óta először futnom mindjárt zsinórban két jó 5k tempót, és ezeket mindkétszer jó hosszúfutások követték, 3x3k maratoni tempós betétekkel. Az utolsó hosszún már kifejezetten arra kellett figyelnem, hogy visszafogjam a tempót, ilyen nagyon-nagyon rég volt! A verseny hetén kedden futott 2 kilométeres résztávok elég jól mentek érzésre, a második 4:03/k tempójú lett, ekkor kezdtem el először komolyan elgondolkodni rajta, hogy megpróbálhatnám ebben a tempóban kezdeni a versenyt, és ha sikerül negatív szplitet produkálni, akkor akár sikerülhet is végre áttörni a 20 perces határt. Ahogy teltek a napok, egyre inkább reálisnak éreztem a 20 percen belüli célt, és egyre kevésbé féltem attól, hogy egy kudarc nagyon megviselne, hiszen eddig fel sem merült, hogy a közelében járhatok. Meg kell próbálni, másnak nincs értelme :)

A tegnapi átmozgatáskor még elég fáradtnak éreztem a lábaim, de a bemelegítéskor már teljesen jól muzsikáltak. A rajthoz a zóna végére álltam, hogy ne vigyenek el magukkal, de így meg előzgetnem kellett már az elején is. Rögtön eltaláltam a 4 perces tempót, és meglehetősen könnyen is ment. Az első kilométer hibátlan volt, 4:03-nál értem el a táblát, az óra is pont ott csippantott. Nemsokára jött egy fordító, amihez még elég nagy tömegben érkeztem, nagyon megtört a tempóm, utána meg túltoltam, de lassan sikerült visszaállni. Elég zavaró volt ez is meg, az is, hogy folyamatosan előznöm kellett. A rakpartra lefele kicsit meg is toltam, majd optimistán beálltam egy srác mögé, hátha sikerül nyulat fognom. :) Sajnos csak pár tíz méteren tudtam mögötte maradni, a síkon lassult, én meg tartani akartam a tempóm. Sokkal a 2. kilométert jelző tábla előtt csippant az órám, nyomtam is egy manuálisat, valami 8:07-nél értem csak oda, ez eléggé szíven ütött! A tábla szerint egy másodperccel lassabb lett ez a kilométerem, mint az első, miközben az órám 8 másodperccel gyorsabbat mutat, és amúgy érzésre is az órának van igaza... Valahogy nem lettem ideges, inkább csak tudatosítottam magamban, hogy akkor muszáj lesz 3:55 körül tartani az óra szerint a tempót, ha bármi esélyt akarok arra, hogy 20 perc alatt legyen a vége. Végeredményben nem okozott problémát a gyorsabb tempó se, jól bírtam, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy még nagyon sok van hátra.

A rakparton gyorsan eltellik a harmadik kilométer, az egyetlen esemény hogy hangos szurkolást kapok a csömöri csapattársaktól, aminek nagyon örülök, nem számítottam rá. Mivel az előző táblánál nyomtam egy manuális kört, a beállított képernyőn így már nem láttam az összidőt, ami eléggé felzaklatott, mert fogalmam sincs hogy állok. Egy hosszabb versenyen valószínűleg elkezdek lapozgatni az órán, ennél a tempónál viszont eszembe se jutott. Ekkor már azért a futás is kezdett kellemetlen lenni, de a lábaim jól bírták, inkább csak a hasamban volt ilyen diszkomfort érzés, és persze a pulzusom is elég magasan járt. A rakpartot elhagyva az első fordítónál nagyon megreked az előttem lévő, teljesen ráesek, még lassítanom is kell, úgyhogy mellé is vágok utána, és jól megtolom az emelkedőt, hogy a hamar következő újabb fordítóba már elöl forduljak. Azért ez eléggé rosszul esett, de innen már végig sík, és a következő fordító után kicsivel jött is a 4. kilométeres tábla. Továbbra se tudom az összidőt, és hiába tartottam a határozottan 4 percen belüli tempót, a tábla szerint megint lassabb voltam. Valahogy még mindig nem idegesít fel a dolog, talán egyszerűen túl kevés az oxigén ilyen tempónál az agyban, csak csinálom, amit érzésem szerint csinálnom kell, és majd lesz valami. Próbálok óvatosan gyorsítani, mert még azért 1000 méter is sok, és tényleg nem esik túl jól, de azt tudom, hogy nyomni kell a 19-el kezdődőhöz. Még mindig baromi ijesztő 3:50-es tempót látni az órámon, és érzésre is pengeélnek tűnik, az agyam már nagyon le akar állítani, többször is megpróbál rávenni... A 100 méter van vissza kaput látva bátrabb leszek, már csak olyan 3-400 méter van vissza, 3:50-en belüli tempóra gyorsítok, és amikor meglátom a célkapun, hogy már 19:50-nél jár az óra, olyan sprintet vágok le, hogy majd megpusztulok a célban, de így is nyilván 20 fölött volt már, mire átértem. Az órát is 20:02-nél állítottam meg, eléggé bénáztam, abban van 1-2 másodperc, de bakker, lehet, hogy pont nem lett meg? Nagyon hamar túllépek ezen, és nagy örömködésbe kezdek, mert igazából tök mindegy mi lett az egzakt végeredmény, számomra megvan a 20 perces 5k!

Verdikt

A hivatalos nettó időm végül 19:55 lett, 39. helyen futottam be, M40 kategóriában 4. lettem. Ez így viszont már tökéletes, hivatalosan is megvan a SUB20! Összességében nagyon zavaros volt nekem ez a verseny, amit viszont szerencsére elég jól viseltem, és ami még fontosabb, hogy volt erőm és tartalékom reagálni, amikor kellett. És nagyon kellett: a 2. kilométer tábla után elengedhetetlen volt tartani az óra szerinti brutál gyors tempót, és az utolsó 500 méter erőltetése, benne a 70 méter sprinttel is nélkülözhtetlen volt. A verseny után azt hittem, hogy az előzgetések miatt lett hosszabb a táv, de később megnézve az adatokat, ez elég valószínűtlennek tűnik. Az első a harmadik és az ötödik kilométer a Stryde szerint is pont 1000 méteresek voltak, a 2. 50 méterrel a 4. pedig 40-el több, ami egyáltalán nem korrelál az előzgetések gyakoriságának folyamatos csökkenésével. Másik lehetőség, hogy nem a kimért versenyíveken futottam, de itt annyira kevés volt a kanyar, hogy gyakorlatilag ez is kizárható. Az is felmerülhet, hogy a Stryde nem jól mért, de ugyanezzel az óra+Stryde párosítással eddig ilyen mérési eredmények születtek: Sevilla 42,22k -> +0,05%, NN City Run 5,02k -> +0,45%, Bécs 21,07 -> -1,9%, Szekszárd 0,80k -> 0%, 2,97k -> -1%. Szóval az eddigi biztosan hiteles pályák közül egyedül Sevillában mért többet a Stryde, mindenhol máshol kevesebbet (nem véletlen, direkt úgy kalibráltam, hogy inkább kevesebbet mérjen, mint többet), és a több is mindössze 5 tízezreléket jelent, ami már tényleg hibahatár jellegű (6 másodperc a 3 óra 20 perces időnél). Ehhez képest most 5,09k -> +1,8%, ami brutál nagy különbség, egészen biztosan nem a Stryde mérése volt most először rossz. Nyilvánvalóan a pálya nem jól volt kimérve.

Természetesen az egyéni legjobbamnak 5000 méteren a 19:55-öt számolom, ilyen szempontból mindegy mit mértem a Stryde-al. A verseny elemzése szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, mit tartok a helyes adatoknak. A táblák szerint ilyenek voltak a kilométereim: 4:03, 4:05, 3:55, 4:07, 3:45 = 19:55 Ehhez képest a Stryde-al elölről 5 km-t (0,00k->5,00k): 4:02, 3:55, 3:54, 3:57, 3:48 = 19:36, vagy hátulról 5 km-t (0,09k->5,09k): 4:01, 3:55, 3:55, 3:55, 3:45 = 19:31 nézve egész más kép rajzolódik ki... Az utóbbi lassan másfél évben többnyire egyedül, vagy elöl futom a pálya edzéseket, ezalatt rendkívül sokat fejlődtem a tempó belövésében, és egyenletes tartásában, most már óra nélkül, érzésre se futnék olyat, hogy kilométerenként 10 másodperceket ugrál a tempóm ide-oda. Kizárt. A Stryde-ból jövő idők viszont pontosan megegyeznek azzal, amit próbáltam futni, és amit a verseny során éreztem, úgyhogy maradjunk ennél. Az első kilométert pontosan ilyen tempóban terveztem, és mivel elég könnyen ment, bátran gyorsítottam a másodikra. A második kilométert jelző tábla volt egyértelműen a kulcsmomentum, ha itt nem lett volna ennyire sokkal, azaz 7 másodperccel kívül a pálya szerinti időm a tervezettől, hanem mondjuk a valóságnak megfelelő 2-3 másodperces előnyt látom, akkor szinte biztosan kényelmesebben, tartalékolva folytatom a futást. Viszont számomra a valóságot a pálya jelentette, azon akartam most már mindenáron elérni a 20 percet, még ha rosszul is van kimérve. Mivel innen az összidőt már nem tudtam nyomon követni, próbáltam tartani a második kilométer ijesztően gyors tempóját, majd azt emelni az utolsó fél kilométeren, hogy végül egy brutál sprinntel zártam a versenyt.

Mintha magyaráznám a bizonyítványt, nem? De hiszen nincs rá semmi szükségem, egy optimista terv volt a 20 percen belüli, és az hivatalosan is sikerült, bőven túlteljesítettem a célt úgy is! Becsapni viszont nem szeretem magam semmilyen irányba se. Pont emiatt futottam tavaly inkább Veronában félmaratonit hitelesített pályán Siófok helyett, mivel utóbbi szerintem olyan 200 méterrel rövidebb volt egy korábbi évben, és nem, nem úgy akarok javítani 1-2 percet az időmön, hogy nem "futom végig" a távot... Sajnos 5000 méteren viszont komplikáltabb a helyzet, már eleve utcai versenyt is alig rendeznek ezen a távon, hitelesítettről meg nem is tudok. Ott van persze a pálya, amin tökéletesen hiteles minden verseny, de sok ezekből sincs, amin meg el is tudok indulni, az kb. a szeniorokra korlátozódik. Szóval becsapjam-e magam azzal, hogy 19:55-öt tudok futni 5000 méteren, vagy végre kezdjek el hinni az elvégzett hatalmas mennyiségű edzésmunkában, és fogadjam el, hogy tudok én 19:31-et is, csak hajlandó kell legyek a versenyen is megszenvedni érte? Valamiért ezúttal úgy álltam a rajban, hogy hittem magamban, tényleg komolyan gondoltam, hogy tudok 20 percen belülit futni, a verseny közben pedig azt is elhittem, hogy tudok 3:55-ös tempóban futni, az utolsó kilométerben meg már semmit sem tartottam lehetetlennek! Nyilván vannak határok továbbra is, nem minden csak fejben dől el, de szerintem még a mai, az eddigiekhez képest nagyságrendileg erősebb futásom sem volt 100%, legalábbis az elsőnél 15 másodperccel gyorsabb utolsó kilométer erősen erre utal. Sajnos nem pánttal mértem, de az óra optikai méréséből származó pulzusadatain is azt látom, hogy volt még valamennyi ebben. Akárhol is van a valóság, sokkal jobb formában vagyok, mint amire számítottam, bátran magasra kell tenni a lécet! Február végén ismét Sevillában fogok futni, de most az 5k-s távot választottam, és már a minimum elvárásom az, hogy 19 percen belül lefussam. 3:48/k tempó, készülj, jövök!

Verona félmaraton 2023.

Az utóbbi két évben november közepén Siófokon futottam félmaratont, ami azért tetszett meg nagyon, mert ez már elég későn van, hogy ne legyen meleg, de még a hó, jég se túl valószínű, és a pálya is nagyon jó, teljesen sík.

Sokáig az idén is ezt terveztem, de a Wizz air félmaraton után eléggé elbizonytalanodtam, mivel az órám vagy fél kilométerrel többet mért ott, mint korábban Siófokon, ami hatalmas különbség. A Wizz air ugye hitelesített pálya, és az ott mért többlet nagyjából meg is felel az általánosnak, mindig kb. 1 % többlet szokott lenni, plusz amit csalinkázok. Siófokon viszont még 21 km-t se mért ugyanez az óra, ami képtelenség, kevesebb sehogy se lehet, szerintem a pálya rövidebb volt, és hiába BSI rendezés, nem hitelesített, szóval biztosan nem tudható. Megnéztem az AIMS oldalán, hogy milyen lehetőségek lennének Siófok helyett hitelesített pályán futni hasonló időpontban, és az azzal pont egyidőben rendezett Verona félmaratont találtam csak, amiről viszont korábban jókat hallottam. Már nyomtam is a nevezésre, kiváló év végi kirándulós program lesz ez.

A kirándulás része tényleg nagyon klassz volt, Verona fantasztikus város, imádtam befutni a verseny előtti laza futások alatt a belvárosát, az olasz kaját nagyon szeretem, és amúgy is most nagyon rámfért ez a kis kikapcsolódás. A rápihenés egyébként elég jól ment már ekkorra, egész héten csak könnyű futásaim voltak, de a hétfői teljes pihenőt leszámítva minden nap futottam, nekem valahogy ez válik be a legjobban. Persze aggódtam kicsit az előző heti 103 kilométeres mennyiség miatt, Edzőbá szerint is baromság volt ennyit futni azon a héten, de igazából ez ugye nem célverseny, valójában egy maratoni felkészülés alapozásában vagyok. Szóval nem akartam a verseny miatt nagyon visszavenni, a pihenőheteket úgy tologattam, hogy erre és a verseny utáni hétre essenek, de ennyi. Amúgy jobban belegondolva az utóbbi fél év heti átlaga 80 km feletti, ahhoz képest a 103 se egy kiugró érték, nem kéne, hogy nagyon hátráltasson a versenyen, ha annak hetében rendesen rá tudok pihenni, és ebben nem volt hiba. Már péntek délután megérkeztünk a városba, szombaton kényelmesen elbuszoztunk az expohóz, ami egyébként a rajt területe is volt, míg a szállást direkt a céltól pár száz méterre foglaltam, mert sajna hazafelé sietni kell.

A verseny rajta 8:15-kor volt, ezért hajnali 5 órakor keltünk, hogy tudjak rendesen reggelizni, szeretem ha van 3 óra emészteni. Persze amúgy se aludhattunk volna sokkal tovább, mert várt még ránk nagyjából 40 perc séta a rajtig. Mindenképp gyalog akartunk menni, egyrészt busszal se volt sokkal gyorsabb az expóra menet, másrészt a hétvégi hajnali időpontban ki tudja jár-e már bármi? Ráadásul ki tudtuk használni az alkalmat, hogy a csomagjaink egy részét elvigyük az útbaeső parkolóban lévő autónkhoz, így a verseny után nem kell a szálláshoz hozni a kocsit, a maradék cuccot el tudjuk majd vinni. Érezhető volt, hogy nincs meleg, de azért azon erősen meglepődtem, hogy teljesen jeges volt az autó, nem igazán számítottam erre az elmúlt napok kiváló időjárása után. Ez nem is lenne amúgy gond, nekem futáshoz teljesen rendben van a hőmérséklet, viszont a karszárat és a kesztyűt sikerült elkevernem, csak egy atléta van rajtam a versenyre… Végül pont időben, egy órával a rajt előtt érkeztünk meg a helyszínre, ahol rögtön beálltunk a toi-toi-okhoz álló sorba. Döbbenetesen kevés volt egyébként belőlük erre a hatalmas tömegre. A találkozási helyszínek átbeszélése után elkezdtem melegíteni, nem volt vészes a hideg, csak a kézfejeim akartak lefagyni. Futás a tömeg miatt nem sok volt, egy kilométernyit sikerült összeköröznöm, de sok mobilizációs gyakorlatot végeztem el. 8-kor el is indultam a rajt felé, a centizgetés helyett inkább megpróbálok arra rászokni, hogy jó korán beálljak, legalább 10 perccel a rajt előtt legyek már a helyemen. Gyorsan sikerült, mert pont itt volt a piros zóna megnyitva, ahova egy gyors ellenőrzés után be is jutottam. A futók nagy része azonnal állt be a tömegbe, így maradt egy nagy üres tér itt, én inkább maradtam, hogy tudjak még tornázgatni a rajtig, gondoltam úgyis a zóna végéből akarok rajtolni. Csak akkor álltam be a tömegbe, amikor a rajt előtti percekben előre engedték a következő zónát, közéjük nem akartam bekeveredni. Itt viszont egy kellemes meglepetés ért, hirtelen megszűnt a hideg, és konkrétan láthatóan remegett a levegő a futók tömege felett, mint nyáron a tűzforró aszfaltnál, hihetetlen, de az emberek olyan mennyiségű hőt termeltek, és annyira elszigeteltek a hideg levegőtől, hogy rendesen meleg lett.

Felcsendült az olasz himnusz, rövid idő múlva pedig eldördült a rajtpisztoly. Az épp megkezdett sétálásból hamar megállás lett, olyan közelinek tűnt a rajtkapu, eléggé meglepődtem, hogy 1 perc kellett, míg eljutottunk odáig. A döcögős rajt után még kamerázgattam kicsit, jól éreztem magam, gondoltam belefér az 5 perces tempó erre a pár száz méterre, de lassan el kellene kezdeni a versenyt. Az első kanyar után próbáltam gyorsítani, de egyszerűen a tömegben képtelen voltam 4:40-en belülre kerülni, csak a következő kanyar után tudtam néha, amikor többekkel kiválva a tömegből, a járdákon próbálunk tempósabban haladni. Közben meg is volt egy kilométer, olyan 4:45 alatt, ami már most 20 másodperces hátrányt jelent a tervhez képest. Próbáltam nyugodt maradni, sok van még vissza, legalább nem futottam el. Viszont ahelyett, hogy javult volna a helyzet, kezdett egyre szűkebb lenni az út, ahogy kifelé haladtunk a városból, így továbbra is be voltam ragadva, miközben megláttam a 2. kilométert jelző táblát, ahol nyomtam is egyet az órán. Épp csak rápillantottam a 9:07-es időre, nem is jegyeztem meg pontosan, de éreztem, hogy bár még mindig nem az igazi, nem is vészes, aztán több tíz méterrel később csippant az órán az automatikus kilométer. Érdekes. Még szűkebb út valami fás területen, egy lány nagyon próbál haladni, beállok mögé, de nemsokára látom, ahogy elkezd kifordulni a bokája, miközben az aszfaltról letérve az út melletti gödrös talajon próbált előzni, szerencsére időben elkapta, és gond nélkül megúszta, viszont így nem jó, nincs értelme ennyit kockáztatni. Maradok az úton, emelkedni kezd, amikor elérem a 3. kilométert. A manuális csippantás szerint 4:24 volt, de nem tudok ezen gondolkodni, nagyon csökken a tempó, már 5 percen kívül vagyunk! Ahogy lejteni kezd, elkezdek csapatni, kezd fogyni a türelmem, azért most már haladni is kéne. Szinte fartlekezés lett a negyedik kilométer, ami lehet túl sokat kivesz belőlem, és így is csak 4:29 az idő, de újra városi környezetbe érünk, az út kiszélesedik, eljön a lenyugvás és a fókuszálás ideje. Egy darabig még ingadozik a tempóm, többször túl gyors, érzem is a levegővételemen, de pár száz méter után teljesen stabilra beállok, és érzésre amúgy minden rendben van. Hamar eljön a frissítőpont, természetesen semmit nem akarok most magamhoz venni, a maratonin előadott vedelés után nem merek inni se. Közben lemaradtam az ötödik kilométert jelző tábláról, viszont az óra automatikusan kidob egy 4:19-et, upsz, kicsit gyors, de semmi baj, behoztam valamennyit, és most már úgyis visszavettem. Az első 5k kb. 22:16 lehetett, azaz a tervezett 4:25-ös tempóhoz képest összesen nagyjából 11 másodperccel vagyok elmaradva, sokat viszahoztam, most már csak tartani kéne.

Lányomat keresem nagyon, valahova ide jött, attól félek lemaradtunk egymásról a nagy tömegben. Sokat futok még a frissítőpont után, szinte már el is könyveltem szomorúan a dolgot, amikor egyszer csak meghallom a hangját, ahogy szurkol, iszonyatosan feldob, szerintem itt el is dőlt minden a verseny kimenetelét illetően. Tökéletesen fókuszáltan futok tovább, már kellően szétrázódott a mezőny, persze rengeteget előzök, de nem akadályoznak a tempómban. A 6. kilométer táblánál nyomok egyet az órán, 8:33 a kettő egyben, uhh, azért ez egy kicsit gyors, a 4:17 még nem az én világom, óvatosabban kellene. Persze mostanra már egyértelmű lett, hogy amúgy is gyorsabban futok a tervnél, mert érdekes módon a szokásostól eltérően az új órám a Stryde-al rövidebbnek méri a távot, így lassabnak a tempót a valóságosnál. Ez egy hitelesített pálya, szóval a kilométer táblákat szentírásnak kell venni, és eddig nagyon pontosan tért el az óra és a táblák, mindig pont 3-4 másodperc volt a különbség. Sajnos tegnap kidobtak az atlétikai pályáról, ahol meg akartam csinálni a Stryde kalibrációját, így nem csoda, ha nem tökéletes még a dolog. Viszont annyira jól érzem magam, hogy arra jutok, az óra szerinti 4:25-re állok be, ami ugyan kicsit gyorsabb lesz a valóságban, de legalább behozom az elején felhalmozott lemaradást. Nem mondom, azért párszor jöttek olyan gondolatok, hogy nem kéne gyorsabban futni a tervnél, nehogy baj legyen, de valahogy olyan pozitív hangulatba kerültem, hogy sehogy se tudott semmi ilyen gondolat eluralkodni rajtam. Meg tudom csinálni, csak ezen járt az eszem. Közben volt valami várostábla is, jól elfutottunk Verona központjától és el is jött a hetedik kilométer, szépen tartom a tempót, pedig itt még kis emelkedés is volt, de egyáltalán nem zavar. Előveszem a kis zselémet, elmammogtatom, inni nem tudok rá, de nem foglalkozom vele, majd ha lesz frissítő iszok, ha nem, akkor nem. Lazán megívelve kukába hajítom a tasakot egy kedves kertvárosi részen, és már el is jön a nyolcadik kilométer, szalad az idő. Van itt néhány kanyar, de nagy íven lehet venni őket, nem zökkent ki, sőt egyre könnyebb futni, kicsit lejteni kezd az út. Egy hídhoz közeledünk, elő is veszem a kamerát, hogy videózzak kicsit, jól néz ki a folyó, jól néz ki a rengeteg futó a partján, de baromi jó most ez! A nagy örömködésben jól be is lassultam, vissza kell gyorsan szedjem a tempóm.

Jó messzire ellátni, sokára lesz még a visszafordító, de hamarosan feltűnnek a mezőny előtt haladó motorosok, majd az időt mutató autó is, 45 percet mutat, és bizony már a tizedik kilométeren is túl vagyok. A második 5k 21:43 lett, és épp 44 perc az összidőm eddig, azaz már úgy 10 másodpercnyi előnyre fordítottam az eddigi hátrányomat a tervhez képest. Érkeznek az elsők, állati jól néz ki, ahogy futnak, szurkolok nekik, viszont lassan át kell térjek a bal oldalra, mert egy nagyobb csoportot kezdek utolérni, akik az egyik iramfutó körül tömörülnek. Szép lassan elhaladok mellettük, és hirtelen már a 11. kilométert is elhagyjuk, meg is van a féltáv, és még mindig tök jó minden, semmi jele annak, hogy itt ma bármi is rosszul alakulhatna! Szinte repül az idő, elérjük a visszafordítót, ez mondjuk baromi szűk volt, de semmi panasz nem lehet, eddig hibátlan a pálya, és az idő, az meg egyenesen csodálatos! Gyönyörű őszi napsütés, a színek egyszerűen fergetegesek, a hőmérséklet ideális, a levegő meg se mozdul, ennél jobbat kívánni sem lehet. Most már kezd ismerős lenni néhány srác, akik kilométerek óta stabilan egy tempót futnak velem, két Bergamoi mögé be is állok, csak könnyebb, ha ők törik az utat. Olyan 13 kilométernél felbukkan egy frissítőállomás, hát már el is felejtettem az előző zselét, igazából mindjárt jön a következő, de semmi gond, felkapok egy üveget, és iszok egy-két decit, majd a többiek példáját követve eldobom az út szélére a palackot. Furcsa volt, hogy nem pohárban van a frissítő, de amúgy nekem praktikusabb, ebből sokkal könnyebb inni, és a víznél talán mindegy is, de az ilyen powerade szerű italnál azért elég durva pazarlás, hogy egyet belekortyolnak, és elhajítják az egész üveget. A másik furcsaság az első kuka volt, ami rögtön az asztalok mögött volt takarásban, hát ilyen gyorsan képtelenség kibontani az üveget és még inni is belőle, hogy abba bedobjuk, bár utólag visszagondolva ez valószínűleg a lassabbaknak szólt. Jelzés ara vonatkozóan viszont semmi nem volt, hogy később is lesz kuka, így abba 1, azaz pontosan 1 lány futó dobta az üvegét, tényleg mindenki más az út szélére hányta. Ha gonosz akarnék lenni, mondhatnám, hogy ez nem olyan sokat rontott az olasz szeméthelyzeten, de ez nyilván nem teljesen igaz, és ráadásul egy fiatal fiú szedegette is össze őket, remélem senki se találta fejbe. Kicsit elmorfondíroztam ezeken a dolgokon, de mivel a 14. kilométer is eljött, elkezdtem majszolni a második zselémet. Bakker, megvan a kétharmad, és minden annyira csodás, nem hiszem el, egyszerűen nem hiszem el! A 15. kilométernél 1:05:47 az összidőm, a harmadik 5k-m így 21:47 lett, gyakorlatilag tökéletesen egyenletesen haladok.

Baromi jó ez a folyóparti rész a nyílegyenes úttal, fullra a futásra lehet koncentrálni, teljesen rajta is vagyok, azonnal érzem is, amikor a Bergamoi srácok lassulni kezdenének, már állok is ki mögülük, amúgy érdemes most oldalt váltani, mert megint egy iramfutót körülvevő csoporthoz közelítünk. Próbálok jó felvételeket is lőni közben, beállok eléjük, a kamerát rájuk fordítva, lelkesek nagyon, imádom! Pár száz méter után feltűnik, hogy nem szakadok el tőlük, biztos lassultam, gyorsan vissza is állítom a tempóm. Jön egy híd, nagyon figyelek, hogy a lányom itt lesz-e, de ez még nem az, de már látom a 17. kilométertáblát, annyira durva, már alig van vissza, hogy repülhet így az idő, miért nincs semmi szenvedés? Újabb híd, ahol egy fura kis torony van a folyó közepén, érdekes. Elszórtan van errefelé már néhány szurkoló, de inkább az iramfutókkal futók csinálják a hangulatot, és van egy-két DJ is, akik zenélnek az utcán. El is kezdtem gondolkodni rajta, hogy azért ennél sokkal nagyobb hangulat szokott lenni a pesti versenyeken, a zenés pontok, a lelkes szurkolók rengeteget hozzátesznek egy ilyen futáshoz, és hát számomra nagyon meglepő, hogy az olaszok ilyen csöndben néznek, egészen más vérmérsékletre számítottam. Rákanyarodunk egy hídra, ahol frissítőpont is van, persze ilyen közel a verseny végéhez már biztos nem fogok inni, próbálom elkerülni a megálló embereket, amikor meghallom lányom szurkolását, nagyon megörülök neki! Repülnek a kilométerek, még mindig nem merem elbízni magam, de amikor már két kilométer sincs vissza, és egy gyönyörű téren futok át, szól valami zene, hát ott teljesen elérzékenyülök, nem tudom, de nem is akarom visszatartani, ez most kell, ezt most rohadtul megérdemlem, annyi munka, annyi küzdelem, annyi feladás után végre pontosan olyan a futásom ezen a versenyen, amilyen az álmaimban, egyszerűen tökéletes, semmi szenvedés, semmi probléma, teljesen jól vagyok, könnyedén megy, és imádom az egészet! A huszadik kilométert 1:27:35-nél csippantom, azaz 21:48 volt a negyedik 5k, még mindig brutál egyenletes a tempóm!

Nagyon kevés van hátra, mindössze 1100 méter, ez még három pályakör sincs, és még mindig rendkívül erősnek érzem magam, kicsit sem fogytam el, kezdjek el hajrázni? Nem, egyáltalán nem akarok, ezt most nagyon ki akarom élvezni, minden méterét ezzel a jóleső tempóval futni, mert ilyen még sose volt, ez a táv sose adta magát nekem ilyen könnyen! Inkább próbálok videózni még, és tényleg csak élvezni az egészet, így is brutál egyéni csúcsot futok, egy hajrával elérhető néhány másodperc mit számít már? A célbaérkezés leírhatatlan érzés, olyan volt, mint amikor először sikerült lefutnom egy félmaratont, és ez nagyon megnyugtató, féltem már, hogy sose fogok újra a közelébe se kerülni azoknak az élményeknek.

Verdikt

Az idei év eddig eléggé felemás volt, sok pozitívumot tudok felsorolni, fizikailag szerintem életem formájában vagyok, de a célversenyek nagyon nem sikerültek. A sikertelen pesti maratoni után már teljesen elfogadtam, hogy zsinórban ez lesz a második év, amikor egyik PB-met se sikerül megjvaítani, és mivel ez nem célverseny volt, nem stresszeltem rá, teljesen elvárások nélkül érkeztem. Na persze azért nem fekete-fehér a dolog, mert bár az edzéstervem fő vonalát nem szakítottam meg emiatt, kemény mennyiség volt az előző héten, viszont ezen a héten rendesen rápihentem, nem olyan volt, mint a pesti félmaraton, amikor egy erős edzéshét végén álltam oda. A "nem stresszeltem rá" dologról is csak annyit, hogy ez nem egy kapcsoló, amit egyszerűen kikapcsolok, előtte nap és a rajt előtt is azért volt bennem feszültség rendesen, szerintem ez nálam elkerülhetetlen, viszont érezhetően kevesebb, és a verseny közben is mintha sokkal nyugodtabb lettem volna. Na meg valamiféle tempóterv azért kell legyen az ember fejében a rajtnál, amivel nekivág, ez most itt nekem 4:25/k volt, ami majdnem 10 másodperc/km-el gyorsabb a PB-m tempójánál, szóval azért még egy nagyobb fejreállás esetén is valószínű volt a javítás. Végül az 1:32:20-as eredményem, több, mint három és fél perccel lett jobb, ráadásul azon a távon, amiről eddig azt gondoltam, hogy nekem a legnehezebben megy. Valahogy számomra eddig a maratoni tempója élt úgy a fejemben, mint ami viszonylag kényelmes érzés, és ott csak a táv hossza miatt lesz a vége kellemetlen, amivel szemben a félmaratonon már egy kényelmetlenül gyors tempót kell nyomni, amihez képest viszont baromi hosszú, és mondjuk egy 10k akármilyen gyors is, azért csak hamarabb véget ér, így a félmaraton volt a mumusom. Érdekes módon most kényelmesnek éreztem a tervezettnél is gyorsabb tempót, talán túlságosan is, az is elképzelhető, hogy még több van bennem, amit ki lehet hozni jövőre!

A pulzusadatok is erre engednek következtetni, de olyan 8 kilométertől elkezd nagyon ingadozó lenni a grafikon, nem igazán vagyok biztos benne, hogy az órát rendesen meghúztam, ráadásul új, még semmi tapasztalatom nincs vele, hogy a rögzített értékek mennyire valósak. Eléggé gyanús az egész, szerintem az első 5k-ra a 158 a másodikra a 160 reális lehet, de utána nem hinném, hogy csökkent volna, 161-162 körül lehetett az inkább, de még ez is sokkal alacsonyabb, mint amit engedhetnék, Siófokon például 170 körül volt. Mondjuk az azért kellemetlenebb is volt, lassultam is a második felén, és a végére teljesen el is fogytam, szóval most ez az óvatosabb megközelítés jobbnak tűnik. Főleg mentálisan sokkal jobb nekem az erősen célba érés, a negatív szplit, mert azok a versenyek, ahol teljesen kifacsarom magam, de elfutom az elejét, még akkor is rossz szájízt hagynak, ha egyébként az időeredménnyel amúgy elégedett lennék. Persze tudom, hogy én teszem ezt saját magammal, csak rajtam múlik, hogy fejben hogyan élem meg ezeket a helyzeteket, de igazából ebben kicsit sem akarok változni, hiszen ez az egész a teljesítménykényszerre vezethető vissza, abból pedig nem akarok engedni, szeretem, ez visz előre. Én soha nem leszek egy örömfutó versenyen, számomra az edzések adják a futás örömét, versenyen midig 120%-ot fogok beleadni, és biztos, hogy sokszor pofára fogok még esni, ahogy az idén annyiszor, de nem baj. Hajrá!

Monorierdei Futófesztivál - az első futás, amin kerestem :)

Mindig örülök, ha egy közeli településen rendeznek versenyt, főleg ha van olyan táv is, amit be tudok illeszteni a felkészülésembe. Na most ez nem volt nehéz, mivel normális edzéstervet nem tudok futni, az őszi szezont már elengedtem, szó nincs felkészülésről...

A Kinizsi után kezdődött bokafájdalom már elmúlt, de sajnos közben jöttek újabb és újabb kis problémák, amiket valószínűleg a rossz futómozgás idézett elő. Gyakorlatilag alig futottam az utóbbi két hónapban, egyszerűen nem tudok kikeveredni ebből, és nem hogy nem sikerül gyorsan visszaszereznem a tavaszi formám, egyre távolabb kerülök tőle. Emiatt nem tudtam megkezdeni a felkészülést az őszi célversenyre se, már túl közel van, és igazából az egész őszi szezont el is engedtem. A félmaratonon különösebb cél nélkül fogok futni, akárcsak tavaly, a budapesti maraton lefutása pedig továbbra is várat magára, ismét csak 10k-ra neveztem. Hogy azért ne legyen végtelenül pesszimista az év maradéka, beneveztem még a novemberi K&H félmaratonra, talán arra már sikerülhet valamennyire rákészülni, a jó idő, és az ideális pálya pedig segíthet, hogy még az idén fussak valami normális időt ezen a távon. Szóval rendkívül mély gödörben vagyok most futás ügyileg, és bár beneveztem a monorierdei versenyre, egészen a verseny reggeléig nem voltam biztos benne, hogy el is fogok indulni. Reggel viszont úgy ébredek, hogy egész jók a vádlijaim, úgyhogy nekivágok. Most is több gyömrői képviseli a várost, jó társaságban meg repül az idő :) Viszonylag koránra, 9:15-re van kiírva a rajt, ami nyáron kiváló döntés, sőt, igazából már ilyenkor is kezd túl meleg lenni, pedig éjjel még esett is. Most is csak egy nagyon laza, rövid bemelegítést csinálok néhány repülővel, egész jól visznek a lábaim, de érzem, hogy nem tökéletesek a vádlik. Közben az elrajtolt félmaratonosoknak tudok szurkolni, hát nekem most az a táv elérhetetlenül hosszúnak tűnik... A mi rajtunkat végül 5 perccel későbbre tették, most nem annyira zavar a dolog, mivel nincsenek elvárásaim, teljesen le vagyok nyugodva.

A gyömrői különítmény :)

Nem állok teljesen előre, úgy tűnt itt azért több jó futó lesz, bár nem tudom hányan indultak a hosszún, mindenesetre azt tervezem, hogy nem megyek el az élmezőnnyel, csak a saját tempómra figyelek. A rajtnál szokásos kilövés, én is 3:30-ban indulok, de gyorsan visszaveszek, és olyan 20-30. hely körülre állok be. Előzetesen egy 4:30 tempónak is örültem volna, de jobban megy, mint gondoltam,4:20-on belülit könnyedén futok. Nagyon sokan már 300 méter után vesztik el a kezdeti lendületet, így elég hamar elkezdek feljönni a mezőnyben, és igazából még az elsők is közel vannak, alig távolodnak. Innen egy nagyon hosszú nyílegyenes rész következik, ami először enyhén, majd kicsit jobban emelkedik, de igazából csak olyan 15 méter szint van benne. Az első néhány helyezettet leszámítva mindenki lassul, én szépen tartom a tempót, és haladok tovább előre, egészen a 4. helyig. Nagyon meglepődök, hogy mennyire jól megy, és már nagy célok lebegnek a szemem előtt :) Az első kettő jobban elment, őket nem valószínű, hogy be tudnám fogni, de a harmadik közel van, ugyanolyan tempót megyünk, őt el tudom kapni! Sajnos viszont a szélárnyékomban liheg egy srác, és ahogy hallom, ő még nálam is kicsit jobb állapotban van, szinte biztosan meg fog előzni. Emiatt egyelőre elhalasztottam a harmadik megtámadását, gondoltam inkább tartalékolok, aztán meglátjuk mi lesz. A féltávnál lévő visszafordítót nem sikerül simán megcsinálnom, futottam volna tovább, úgy kiabáltak rám, így nagyon nagy ívben, erősen szögletesen fordultam be, amivel igen sokat vesztettem, teljesen fel is zárkózott a mögöttem lévő, pedig mintha már kicsi előnyöm lett volna. Lefele 4 perces tempóra kapcsolok, hátha le tudom rázni, de tapad, mint a fene, és a légzése még mindig lazább, mint az enyém, ráadásul a harmadikhoz se nagyon közeledünk. Gondoltam akkor taktikát váltok, nem fogok szélárnyékot adni neki végig, menjen csak előre. Félreállok, kicsit lassítok, megelőz, és rá is kapcsol. Úgy tűnt bejön ez a húzás, szépen közeledünk, de aztán nem tudok tapadni, sikerült kicsit leráznia magáról, bár azért reménykedem, hogy a felzárkózás kivesz belőle annyit, hogy a végén még támadhatok. Optimizmusom nem sokáig tart, 500 méterrel a vége előtt gyorsvonatként húz el mellettem a semmiből egy srác, amivel már hatodik vagyok, persze azonnal reagálok én is, a korábban harmadikat gyorsan megelőzöm, de az ötödik helynél előrébb már nem tudok jönni.

Csak 171 lett az átlagpulzusom, vannak itt még tartalékok :)

A formámhoz képest egész jót sikerült futnom, negatív szplittel, és nagyon élvezetes volt a helyezésekért folyó csata, főleg, hogy a dobogó végig nagyon közel volt. Legalábbis látszólag: chipes időmérés volt, az eredmény pedig a nettó idő, ami általában a mezőny elején nem igazán tér el a bruttó időtől, de most a harmadik hiába futott be nem sokkal előttem, a nettó ideje 35 másodperccel jobb volt, mivel vagy 25 másodperccel később rajtolt, mint én. Hát jobb is, hogy a pályán nem maradtam előtte, elég idegesítő lett volna, ha hátrébb sorolódok a pályán számolt helyezésnél... Egyébként így már teljesen érthető számomra, hogy OB-n, meg úgy általában a világversenyeken miért a bruttó idő dönt, nem jó, ha nem az az eredmény, ami a pályán látszik, persze nagy létszámú amatőr versenyeken muszáj a nettó idővel számolni, hiszen percekig is eltarthat a rajt. Az órámat megint nem állítottam le, a hivatalos időm 21:06, ami a pontosan 5k távon 4:13-as átlagtempó, ez most meglepően gyors volt. Persze ez a tempó másrészről azért nem túl fényes, ilyet tudtam már egy éve 7k-n is Fehérváron, tavasszal pedig a Vivicittán a 10k 5 kilométeres részideje 19:42 (3:56/km) volt... Viszont az átlagpulzusom csak 171 lett, ami tényleg egy tempóedzésnek felel meg, akadnak itt még tartalékok, bárcsak tudnék már rendesen edzeni, hogy kihozhassam őket. Somogyi Károly nyert, megvédve a tavalyi címét (tavaly 19:08, idén 19:52-es idővel), szóval jövőre össze kell szednem magam, és megnehezíteni neki a címvédést :) Meglepetésemre felnőtt kategóriában 2. helyezett lettem, így persze az eredményhirdetést is megvártam, bár a korosztályos dobogókat annyira nem szeretem, most ez nagyon kellett a lelkemnek. A sok támogatónak köszönhetően pedig elég sok ajándék is járt hozzá, köztük 2000 forintos Decathlon utalvány és egy Csodák Palotája belépő is, így életemben először "kerestem" egy futóversenyen, hiszen a nevezési díj csak 3000 forint volt. :)

Dobogón állni azért mindig jó, még ha csak korosztályos is :)

Gábor Úton

Wizz Air Budapest Félmaraton 2018.

Első félmaratonom a Wizz Air volt 2016-ban, és tavaly is lefutottam, de idén már nem terveztem. Őszre célversenyként félmaratont, vagy 10k-t akartam, végül az általában túl meleg szeptember miatt esett ki ez a verseny, és választotam az októberi 10k-t. De még nem ereszt...

Úgy tűnik, ez a félmaraton nem akar elengedni, nem neveztem, mégis ott leszek harmadszorra is a rajtban. Hogy hogyan? Sose veszek részt nyereményjátékban, nem szeretek sorsolásokon izgulni, most viszont volt egy olyan kihívás a sportoljma.hu-n, hogy az a 10 ember aki először fut össze 100 km-t, kap ingyen nevezést. Na, az ilyesmi már sokkal inkább lázba tud hozni, ahol inkább a teljesítményen múlik valami, mint a szerencsén. Igazából azért nem vettem túl komolyan, nem borítottam ész nélkül az edzéstervet, hogy gyorsabban összejöjjön. Akkoriban egy hét alatt épp megvolt egy százas, de ennyit sokan futnak, így nem is gondoltam komolyan, hogy benne lehetek az első 10-ben. Aztán mégis, úghogy az idén sem hagyom ki azt a félmaratont, ahol először futottam le ezt a távot, ezúton is köszönöm a sportoljma.hu-nak a lehetőséget. Az OCC után kicsivel több, mint egy héttel persze nagy csodákra nem számítok, de azért 4:50-es tempóban bekezdek, aztán meglátjuk mi lesz, ha végigbírom negatív splittel, egy PB még összejöhet.

Egyértelműen érzem még a fáradtságot a lábaimban az OCC miatt, és tegnap az átmozgatás helyett is fullban nyomtam a kretént, csak hogy a lehető legrosszabb állapotban álljak rajthoz. Mindezek ellenére az 1:40-es időt teljesen reálisnak látom, hiszen edzésen laza tempóban könnyedén futok 1:45-öt, ez meg mégicsak verseny lesz, kicsit oda kéne tenni. Végül faragtam hangyányit a terven, 4:45-ös kezdő tempóra gondolok, a távot pedig 3 részre osztva, 7 kilométereneként még 5 másodperceket tervezek gyorsulni. Így van B meg C terv is, ha nem annyira menne a gyorsítás :) Gyömrői futókkal együtt megyünk a versenyre, de szétválunk, mindenki megy a kis dolgára, majd a cél után találkozunk. Most először a csomagmegőrzőt is igénybe veszem, igazából tök jó, nem tudom eddig miért idegenkedtem tőle. A kettes zónából vágok neki, rég rajtoltam ekkora tömegből, elég furcsa is.

Sokan vagyunk, nem kevesen

Viszonylag könnyedén elkerülöm, hogy az elején túlzásba essek, szépen felveszem a tervezett tempómat. A tömeg persze szokásosan össze-vissza tempóban fut, 4 és 6 perces között szerintem minden van, teljesen reménytelen találni egy bolyt, vagy legalább egy embert, akivel futhatnék. A rajt utáni visszafordítót követően vagy 6 kilométert futunk nyíl egyenesen a rakparton, meglehetősen eseménytelen ez a szakasz, minden szuper jól megy. Itt ugyan végig süt a Nap, de a korábbra hozott rajt nagyon jó döntés volt, még így se fázunk, később sokkal rosszabb lett volna. Két visszafordítóval jövünk fel a rakpartról, még mindig elég nagy tömegben vagyok, nem volt éppen ideális, viszont jó a zene (AC/DC Higway to Hell, mi más?) :D Hogy ne kelljen túl sok információt megjegyeznem, a frissítési tervet a tempótervhez igazítottam, 7 kilométerenkét egy zselé a gigantikusan bonyolult terv. Előveszem az egyik zselét, hamarosan biztos lesz pont, és a tempót is átváltom 4:40-re. A frissítés probléma és lassítás nélkül megy, eddig minden a terv szerint alakul.

Az első nehézség az Árpád-hídra felmenetelkor jelentkezik, a nagy tömegben a visszafordítót nagyon nem ideálisan sikerül abszolválnom, ráadásul eléggé emelkedik, a tempó tartása így duplán nehéz. Fel is megy a pulzusom küszöb fölé, ami még elég korai, ezért egy kicsit, úgy 5-6 másodpercet lazítok a tempón. A pont szemből sütő Nap is igen kellemetlen itt, de szerencsére nem tart sokáig. A Margitszigetre egy jó kis lejtőn futunk le, és bár jó nagyot kanyarodunk, az ív jól adja ki, kifejezetten élvezetes. A szigeten jó végigfutni, fás, árnyékos, egyenes és sík, szépen rendeződik a pulzusom is, meg én is. Majd jön a hídra felvezető emelkedő, ez újra felnyomja a pulzusomat küszöb fölé, de most már ez nem olyan nagy probléma, hamarosan elérem a verseny 2/3-át, onnan meg már átléphetem. A híd után hallom a frissítőpontot a rakparton, mi viszont még északi irányba indulunk el, azaz egy ideig távolodunk tőle, de azért előkészítem a zselét. Nincs nálam semmi a maradék egy zselén kívül, amit a rövidnadrágomon lévő egyetlen, hátul lévő zsebébe tettem, ez alapvetően nem okozna problémát, most viszont már egy kicsit dekoncentrált vagyok, és sikerül elejtenem miközben kiveszem. Gyorsan visszamegyek érte, de ez a kis megállás, visszafordulás, felvétel, majd gyors tempóra állás eléggé rosszul esett.

Még eléggé feszülten érem el a visszafordítót, amivel lefordulunk az alsó rakpartra, de legalább már nem vészes a tömeg, jól tudok befordulni. Próbálok kicsit gyorsítani, mert ennek a kilométernek már 4:35-ös tempóban kéne mennie. Éppen 15 kilométernél van a frissítőpont, ami előtt meg is ettem a zselét, így már csak egy jó pohár víz kéne. Szokásosan, lassítás nélkül veszek el egy vizet, de az előttem lévő teljesen váratlanul megáll, és ahogy hirtelen megpróbálom kikerülni balra, a jobb lábam egy eldobott poháron és a vizes aszfalton kicsúszik, és egy hatalmasat esek. Gyorsan felpattanok, első gondolatom, hogy szereznem kell egy új vizet, mert mind kiborult, de közben eléggé meg vagyok ijedve, hogy esett-e valami komolyabb kár a bal térdemben, ami elég nagy ütést kapott. Megvan az új víz, meg is iszom, fáj valamennyire a lábam, de úgy tűnik nincs baj, és izmom se húzódott meg. A bal könyökömnél viszont ömlik a vér, de ez most kicsit sem érdekel, az nem zavar a futásban. Még terepen is nagyon ritkán esek, kell pár perc, mire elhiszem, hogy ez most egy aszfaltos versenyen történt :)

Az eséssel tulajdonképpen nem vesztettem túl sok időt, viszont így röviddel a zselé elejtése után ez most teljesen megtört fejben. Nem is tudom felvenni a 4:35-ös tempót, 4:40-ben ragadok, és elég hamar fel is adom a próbálkozást. Nyilván fáradok már, de azért ha fejben minden rendben, akkor ez még semmi problémát nem okozna, most viszont az eddigi felhőtlen, lazának tűnő vidám futás egy pillanat alatt szenvedéssé válik. Alig két kilométer múlva már a 4:40-et se akarom tartani, 4:45 körülre lassulok. Nagy nehezen eljön a 20. kilométer, amitől a legjobban tartottam, itt fordulunk vissza, és megyünk fel a Szabadság hídra. A városligeti fejlesztések miatt most teljesen más a pálya, mint tavaly, akkor féltáv körül volt ez a híd a másik irányban, most meg a legvégén, ami viszont közös, hogy megint itt szenvedek a legjobban. Már csak 5 perces tempóban vagyok képes átfutni Budára, viszont a tavalyival ellentétben nincs itt minden veszve, sikerül 4:40-re visszagyorsulnom, és ezzel a tempóval végigfutnom a világ leghosszabb célegyenesén. De tényleg, nem jó, ha már egy kilométerről látod a "Már csak 100 méter van hátra" kaput. :)

Határtalan boldogság! Legalábbis mögöttem :)

A hivatalos időm 1:40:15 lett, azaz javítottam az egyéni legjobbamon még úgy is, hogy finoman fogalmazva nagyon nem optimális állapotban álltam rajthoz. Ez bíztató, mivel jövőre ezen a távon vannak nagy terveim, amint sikerül 10k-n 40 perc alá jutnom, a következő lépés a félmaratoni 1:30 lesz. Ki tudja, ha marad a korai rajt, akkor talán pont ezen a versenyen :) A jól eltalált tempótervnek köszönhetően a pulzusgörbém elég szép lett, és a végén jelentkező nehézségek ellenére sikerült negatív szplittel futni, amit azért inkább neveznék egyenletesnek: 50:08 vs 50:07 :) Jó volt ez a verseny, örülök, hogy végül mégse maradt ki.

17-nél hibás mérés miatt esik le a pulzus, amúgy egész jó lett, kicsivel talán mehetett volna intenzívebben

Gábor Úton

Jótékonysági futóverseny Gyömrő

Ha versenyt rendeznek kis városomban, természetesen nekem is ott a helyem :)

Pedig ennél rosszabb időpontban nem is jöhetett volna, alig telt el még egy hét az OCC óta, holnap pedig félmaratont futok... Legalább a távok rövidek, 6 kilométer a leghosszabb, de én végülis csak a ~3,4-esen indulok (3,6-nak hírdetik, de elég sokszor futottam már itt, ez a kör nincs 1,2, szóval inkább a saját mérésemmel számolok). Eredetileg program miatt választottam ezt, ami végül máshogy alakult, de így is inkább ennél maradok, mivel ma csak átmozgatnom kéne. Emiatt nem is tervezem maximumra futni, igazából csak a versenytársaktól függ a dolog. A taktikám az lesz, hogy nem állok előre, szépen óvatosan futok az elsőkkel, de csak ha nem túl gyors a tempó, mert ha az lenne, inkább elengedem a dolgot. Meglepően sokan jöttek el erre az elsőként megrendezett versenyre, ami egyrészről tök jó, hátha valami rendszeresség lesz belőle, másrészről viszont így egyre inkább valószínű, hogy nem lazsálhatom el a versenyt. A szervezés nagyon szuper volt, minden pörög, és pontosan kezdődik, ami szerintem alap kéne legyen, de sajnos nagyon nem az...

Nem tudom miért, de nem az első sorba állok, ez nem volt valami jó ötlet, nagyon lassan indulunk meg. Balról előzöm a többieket, miközben engem is megelőz egy fehér polós srác. Hamar előre jutunk, egy újabb srác érkezik kék pólóban, beállok mögéjük, jónak tűnik a tempó. Hirtelen érkezik még egy csoport fiatal is, így ki is alakul az élboly. A fiatalok nagyon szépen futnak, felvettek egy egyenletes tempót, én meg a csoport végén figyelem az eseményeket. A kék pólós srác áll előre, még egyben a csoport, de a kör hamadánál a fehér pólós lassulni kezd, a kör végére én is megelőzöm. Hátranéztem közben, mindenkit nagyon leszakítottunk, a helyezések egyértelműen köztünk fognak eldőlni. A kör végére a kék pólós is lassulni kezd, két fiatal áll előre. Az első kilométer 3:59 alatt meg is van.

Az első kör végén hatan voltunk a csoportban, a kislány még kicsit hátrébb

A célkapu környékén a fiatalok edzője bekiabál, hogy oké, mostantól lehet nyomni neki. Uhh, eddig óvatosan mentünk? Edzőjük is van? Akkor nem remélhetem, hogy ők is gyorsan belassulnak, hát itt küzdés lesz... Nagyon szépen, egyenletes tempóban futnak, és igazából nekem még épp "kényelmes", ami valamennyire megnyugtató. A kék pólós srác gyorsan lassul tovább, hamar elhagyjuk. Közben viszont nagyon érdekes dolog történik, egy kislány felzárkózik hozzánk. Eléggé meglepő fordulat, erre nem nagyon számítottam, igazán ügyes! Ezzel viszont négyen lettünk, ami azt jelenti, hogy a helyem tartása még dobogóra sem lesz elég. A második kilométer 3:56, itt már semmi laza futásról szó nem lesz.

A második kör végére a kislány feljött ránk, de csak négyen maradtunk

Az utolsó kört a fiatalok mögött kezdem, továbbra is a 4. helyen. A kislányon úgy látom, hogy már nem nagyon bírja, az utolsó kanyar előtt tempót váltok, és meg is előzöm. A második helyen futó fiú is fáradtnak tűnik, őt a kanyar után hagyom el. Rajtuk egyértelműen láttam, hogy nem tudnak tovább gyorsulni. Sajnos viszont túlságosan belelendülök, és túl korán átveszem a vezetést is, amivel esélyt adtam egy visszatámadásra. A srácban még bőven volt tartalék, úgyhogy élt is a lehetőséggel, elég rendesen felgyorsított. Brutál tempót futottunk a végén, de már nem tudtam visszaelőzni, és végül egy iszonyatosan élvezetes csatában maradtam alul, amit meglepő módon nem is igazán bánok :)

Kemény sprint volt az első helyért  :)

Kicsivel több, mint egy hét telt csak el az OCC óta, kész csoda, hogy ilyen tempóban tudtam egyáltalán futni, és mivel az utolsó kétszáz métert leszámítva végig okosan, megfontoltan futottam, teljesen elégedett vagyok most ezzel. Az átlagtempó 3:53/km lett, ami így az első 4 perc alatti versenyem. Ezt jóval korábbi és hosszabb versenyre vártam, úgyhogy most kicsit olyan "na végre már" érzésem van ezzel kapcsolatban. Az utolsó 200 méteren futott 2:55/km-es tempó viszont nagyon kemény volt, abba tényleg mindent beleadtam. Utóbbi egyébként épp 2 másodperccel lassabb annál a tempónál, mint amit Kipchoge a maratoni világrekord megdöntésekor futott...

Érdemes a rögzített pulzusgörbét is tanulmányoznom, mivel az átlagpulzus is elég magas lett (180), de ami sokkal izgalmasabb, hogy a végén 195-ig felment a pulzusom, szóval kicsit magasabb a maxom, mint eddig gondoltam. Ennél feljebb viszont tutira nem tudom vinni, így is elég rosszul lettem utána, vagy 20 percnyi fekvést követően el is kellett vonulnom a toi-toiba. Bár még mindig rókamentes vagyok versenyen, a leintés utáni időkről ezt most már nem mondhatom el :D 

Gábor Úton

Zúzmara félmaraton 2018.

Strava: https://www.strava.com/activities/1356708360
Facebook: https://www.facebook.com/gaboruton/

Már kezd szokásossá, és nagyon unalmassá válni, hogy verseny előtt felbukkan valami új sérülés, ami miatt edzéseket kell kihagynom, és aggódhatok, hogy indulhatok-e egyáltalán a versenyen. Most a jobb térdem alatt jött elő valami fájdalom, így a verseny miatt átalakított edzéstervet is módosítanom kellett. A verseny előtti hét szombatján egy edzés kimaradt, majd vasárnap futottam 10k-t versenytempóban, ami nagyon rosszul sikerült. A kitűzött 4:40-4:44 közötti tempó helyett 4:51 lett, és ráadásul jóval a tervezett 168 fölötti, 172-es átlagpulzus társult hozzá. Öt hónappal ezelőtt, 10k-t 167-es átlaggal futottam 4:27-es tempóban, de a versenyen utána sem sikerült az 1:40-es célt elérni, így most még reménytelenebbnek látszik a dolog. Mondjuk ekkora különbség valószínűleg azért nincs, mert most már a bemelegítés során is láttam, hogy magas a pulzusom, nem pályán futottam, ez kicsit hullámzik, és az ebéd óta se telt el megfelelő idő, de akárhogy is nézem, nem tudok pozitív tendenciát találni, valahogy rossz irányba haladok. A tempóedzés után a térdem még rosszabb lett, a verseny hetében így már nem futottam, csak egy fél órás átmozgatót előtte nap, ami szintén nagyon rosszul ment.

Nincs túl nagy kedvem a versenyhez, nem fogok tudni jó időt futni, a térdemnek is rosszat teszek vele, elég butaságnak tűnik így az egész, de ez a kétség azonnal szertefoszlik, amikor belépünk a csarnokba. Nem bírom a tömeget, de itt, hát itt ez a tömeg egészen más, a rengeteg készülődő futót látva rögtön tudom, hogy itt a helyem, és mintha csak most tudatosulna bennem, hogy ma versenyt futok, tiszta libabőrös leszek, mint egy gyerek, aki beszabadult a játékboltba :) Az új cipőmben jöttem, ennek van a legcsúszósabb talpa, persze épp most hűlt le az idő, esett a hó, de útközben úgy tűnt, nem olyan vészes a helyzet, talán nem lesz rossz választás. A bemelegítés alatt a pulzusmérő elkezd rakoncátlankodni, ez is elég tipikus, minden edzésen jól működik, persze, hogy a versenyen nem fog. Talán amiatt lehet, hogy míg edzésen induláskor veszem csak fel, versenyen jóval korábban, legalábbis ez az egyetlen különbség a kettő között. Beállok a 2-es zóna közepére, teljesen fel vagyok pörögve, ki is lőnék, de szerencsére a tömegtől nem tudok.

Kicsit jeges, de nem volt vészes

Az első száz méterek nagyon furcsán telnek, elképesztően egyenetlen a tempó, rengetegen futnak jelentősen lassabban a zónához képest, jópáran meg izomból előznek, lesznek itt durva elfutások. Eléggé meglepő, hogy az ehhez képest a jóval nagyobb létszámú Wizz Air-en sokkal inkább egy tempóban kezdtünk a körülöttem lévőkkel, úgy tűnik ott reálisabban lőtték be maguknak az emberek a zónájukat. Mindenesetre jobb lett volna a zóna elejére állnom. A pulzusmérő teljes zagyvaságot mutat, kénytelen vagyok érzésre és tempó alapján futni, nem örülök neki, de mindegy, már rég elengedtem a célt, csak egy tempós örömfutásra vágyom. Ennek megfelelően óvatos vagyok, az első kilométer laza 5:05 lesz, de ezután azért rögtön gyorsítok is egy kicsit, 4:50-es tempóban haladok tovább, ami az egyre nehezebbé váló talajviszonyok miatt nem könnyű. Kb. két kilométer után stabil pulzust mutat az órám, nem tudok örülni neki, mert túl magas az érték, de közben meg nem is vagyok biztos benne, hogy jó-e egyáltalán? Utólag megnézve a görbét, szinte biztos, hogy nagyjából 6 kilométeren át jól mért, eközben a kezdeti 172-ről 173-ra nőtta pulzusom, a terv pedig, őőő, 168 volt... Érzésre továbbra sem volt problémás ez az intenzítás, bár ugye azért az elfutás elkerülése nem nagyon megy nekem, főleg érzésre nem. Jó, hogy ismerem a pályát, pont olyan rossz, mint amire számítottam, így ezen most nem kesergek. Elég kellemesen telnek a kilométerek, jön is az első frissítőpont, lassítás nélkül elveszek egy izót, majd azon gondolkodom, hogy mikor egyem meg a zselét, hogy utána ne kelljen túl sokat várnom a következő frissítőpontig, ahol ihatok rá. Egy korábban már megtapasztalt átjáróhoz érkezünk, az előzőnél nagyon megcsúsztam, így most lefelé inkább az irányított lecsúszást választom, elég jól sikerül a kivitelezés, és hallom, ahogy mögöttem más is követi a példámat :)

Amikor jobb direkt lecsúszni, mint véletlen megcsúszni

A fedett részen az órám elveszíti a GPS jelet, most már semmire sem megyek vele, se pulzus, se tempóértékek. Elveszettnek érzem magam nélküle, súlyos adatelvonási tüneteim vannak :) Szerencsére már kezd beállni körülöttem a tempó, így a régi jól bevált nyulazáshoz térek vissza. Elkezd lassan havazni, bár futás szempontjából talán nem túl jó, de nekem nagyon tetszik. A visszafordítónál zenepont, itt minden alkalommal libabőrös leszek, fantasztikus a hangulat, szuperül érzem magam. Elkezdem legyűrni a zselét, aztán egy-két kanyar után a csarnokban sikerül megint tempóveszteség nélkül szereznem egy pohár vizet, és a többségét meg is tudtam inni. Viszont sajnos nem látok senkit a családból, pedig már nagyon vártam ezt a találkozást. Azért nem török le, hiszen épp a kedvenc részem jön, 5 kilométernyi tiszta aszfalt, lehet tolni neki. Az elején még kicsit nehéz, többször emelkedik, de máris sokat előzök, kezdek gyorsulni. A visszafordító után próbálok még jobban felgyorsulni, épp akkor, amikor a mellettem lévők is úgy gondolják, hogy "itt kell megnyomni neki, itt jó a pálya". Kilométereken keresztül futunk egymás mellett hárman, 4:35-4:40 közötti tempóban, ami egyrészt iszonyatosan jólesik, másrészt nagyon megnyugtató, hogy ez a tempó egyáltalán nem egy elérhetetlen álom, csak egyelőre ideális körülmények kellenek hozzá. Közben szemben Staicu Simona fut, nem hiszek a szememnek, persze kilométerekkel előttem van, de akkor is banyek, láttam verseny közben! :) Mire féltávhoz érünk, én vezetem fel a kis hármasunk, kacskaringózva törünk előre a többiek között, a visszafordító után pedig elkezdem elmajszolni a második zselémet. Bekanyarodunk, és azt hittem ezután már a csarnok jön, de nem, még visszatérünk a kinti útra, így elég sok idő fog eltelni, mire ihatok a zselére. Az igazi bekanyarodás után rengetegen érkeznek egy másik útról elég lassú tempóban, hirtelen nem is értem mi történik, eltévedtem volna, vagy itt szét is válik az utunk, de akkor merre kell mennem? Beérünk a csarnokba, a teljesen eltérő tempó miatt nem is tudok menet közben vízhez jutni, meg kell állnom, így viszont egy pohárral le is húzok, és viszek magammal még egyet. Gyorsan megindulok, most végre meglátom Feleségem, ahogy hevesen integet, visszaintegetek, megiszom a másik vizet is, és próbálok visszaállni a helyes tempóra. Kicsit lassan, de azért megvilágosodok a történésekkel kapcsolatban: a mezőny hátsó felével találkoztam, ők most végeztek az első körrel. Hát azért csak gyorsultam tavalyhoz képest.

A középső szakaszon repültem :)

Tudom, hogy most jön a neheze, ezért próbálok a lehető legpozitívabb maradni. A két srác visszaelőzött, amíg én a frissítéssel szerencsétlenkedtem, itt még felzárkozom rájuk, de ahogy romlanak a talajviszonyok, úgy kezdek leszakadni. Viszont elég sokan futunk nagyjából egy tempóban, hamar egy új hármas csapatban találom magam, előttem egy lány, mögöttem egy srác, néha egymás mellé kerülünk, de annyira egy a tempó, hogy végül senki se előz, mindig visszaállunk. A pálya sokkal dagonyásabb, mint az első körben, a homokos részen kifejezetten nehéz keresztülfutni, minden lépéssel mélyen elsüllyedek, szerencsére hamar a túloldalra érek, itt a szélén a hóban sokkal könnyebb. Az utolsó frissítőponton csak egy izot veszek el, már nem sok van vissza. Mondjuk, hogy pontosan mennyi, azt nem nagyon tudom, mert minden kilométer jelzőnél kiszámoltam a befutóidőmet 5 perces tempóra, és minden esetben teljesen más jött ki, olyan 10 perces szórással, szóval csak a szokásos, ilyenkor a legalapvetőbb műveletek sem mennek, volt, hogy távot is 20,1-nek vettem :) Eddig kifejezetten könnyen ment a futás, csak a 18. kilométer után kezdem érezni, hogy fáradok, aminek nagyon örülök, nem futottam el, és elég sokat fejlődtem.

A vége azért már nem volt könnyű

Az örömömet még az ív után megint szembe fújó szél sem tudja elvenni, bár kezd nehezebbé válni a tempó tartása, végre egyszer elég cukrot vittem be, így fejben könnyedén kezelni tudom a helyzetet. Amit kell is tudnom kezelni, hiszen pár napja jött a hír, hogy besorsoltak az OCC-re, és végig az jár a fejemben, hogy ha egy félmaratont sem tudok jól végigcsinálni, akkor az Alpok hegyein nem sok esélyem lesz. Jön a fedett rész, ismét nagy a hangulat, a visszafordítóban szinte ráfekszem a kanyarra, iszonyatosan jól érzem magam. Csak egy-két kanyar, itt a 21. kilométer, "Nyomd meg az utolsó százast!" kapjuk a bíztatást, és én azonnal tempót váltok, otthagyom a vagy 8 kilométer óta velem futókat, sőt még a két srácot is majdnem utolérem végül, pedig már régóta nem voltak látótávolságban. A csarnokba beérve meglátom a kijelzőt, nem hiszek a szememnek, 1:41 és egy kicsi, reggel még abban sem voltam biztos, hogy egy 1:45-öt meg tudnék közelíteni, ahhoz képest szuper ez az eredmény. Ráadásul elég könnyen ment, gyakorlatilag egy örömfutás volt a legkisebb holtpont nélkül, mégis kihoztam talán a maximumot, ami ma itt kijöhetett. Tavalyhoz hasonlóan ismét negatív szplit, de most 2 perc helyett csak 43 másodperccel lett gyorsabb a második fele, ami szerintem majdnem ideális, és nagyon érdekes, hogy csak ezen a pályán tudom ezt produkálni :) Meglepően mélyen érint a célbaérés, a 2016-os Piros 85 célja óta nem éreztem ezt, és nagyon hiányzott már. Kislányom látom meg először a kordonnál, jól megölelgetem, nagyon sokat jelent nekem, hogy itt az egész család, tuti jobban megy a futás is ilyenkor. Még az eredményhírdetést is látom, Simona 2. lett, nagyon bírom a hozzáállását, persze másképp nem is lehet ilyen fantasztikus eredményeket elérni. A rettenetes arcmemóriámnak köszönhetően alig ismerem meg Gábort, akivel a Kaptárkövekre együtt utaztunk, örülök a találkozásnak, és hogy neki is jól sikerült a verseny.

Mérőpontig nyélgáz, csak utána jöhet a pózolás, így készül a jó célfotó. Ja nem :)

Sérüléssel bajlódó nyár, két elrontott őszi verseny után úgy kellett ez a siker, mint egy falat kenyér. Viszont az állandó sérülések ellen most már komolyan tennem kell, meg kell erősítenem a törzsizmaimat, le kell adnom a felesleget, és a nyújtásba iktatott kis jógát sem hagyhatom abba. Az a helyzet, hogy futni imádok, bármikor, bármilyen rosszul is menjen, pár kilométer után már mindig örülök, hogy aznap is elindultam. Egy edzéstervet is könnyedén be tudok tartani, akár keveset, akár sokat, lassan, vagy gyorsan kell futni, nekem mindegy, csinálom, úgy, ahogy kell, és közben boldog vagyok. Nyújtani a kezdetek óta rendesen szoktam, októbertől egy 15 perces jógával is kiegészítettem, de ezen kívül az égvilágon semmit sem csináltam. Most viszont az egyre gyakrabban felbukkanó ilyen-olyan sérülések egyértelművé tették, hogy ez így nem mehet tovább, a szervezetmen nem tolerálja a heti 70 km fölötti mennyiséget ebben az állapotában. A futásmennyiséget viszont növelni szeretném, a tavalyi 52 kilométeres heti átlagot legalább egy tizessel meg akarom toldani, és ha ehhez az kell, hogy törzserősítő edzéseket csináljak, akkor azt fogom tenni, hiába nincs hozzá semmi kedvem. Egy verseny lehet kudarc, lehet siker, de ha már érlelődik bennem valami változtatás iránti igény, akkor mindig ezek jelentik a fordulópontot, ezért kellenek nekem, segítenek megugrani a következő akadályt, hogy tovább haladhassak az úton. Bár szigorúan véve az 1:40-et nem értem ma el, a 21,1 kilométeren pontosan 101,1 perces (véletlen lenne? :D) eredmény mindössze kilométerenként 3 másodperccel lett gyengébb. Határeset, elfogadom :)

Egy pihenőhét után folytatom a maratoni felkészítő programot, két teljes hónapnyi edzés van még vissza a versenyig, és a mai futás után nagyon bizakodó vagyok az arra kitűzött 3:30-as idő teljesíthetőségében. Aztán egyre biztosabb, hogy április végén kipróbálom magam a 6 órás távon, nyáron pedig kőkeményen készülnöm kell az Alpokban rám váró kihívásra. Bár jobb szerettem volna felkészültebben, jövőre menni, de ez a rendezvény a futós álmom, nem hagyhatom ki. Az UTMB-t már túrázóként nézegettem, hogy mennyire durva, tuti lehetetlen megcsinálni, de most már biztos vagyok benne, hogy nem csak hogy meg fogom csinálni, hanem egyszer futva fogom teljesíteni! Az OCC egy remek teszt arra, hogy kipróbáljam magam az útvonal egy részén, és a hangulatba való belekostólás biztosan évekre elegendő motivációt ad. Persze úgy terveztem, hogy a kisebb távokon is csak teljesen felkészülten indulok, így jövőre tényleg jobb lett volna, de a várható 8 óra körüli futásidő nem olyan vészes, az 55 kilométer sem, egyedül a 3500 méter szintemelkedés riasztó. Nem meglepő módon ez még a vulkántúránál is sokkal meredekebb (64 vs 51 m/km), és hát 2016-ban még az is sok volt nekem, de a majd' két évnyi távolság alatt kellett annyit fejlődnöm, hogy tisztességgel megbírkozzak ezzel a kihívással. A Vulkánon 8:30/km-es átlagot mentem, ha ilyet tudnék az OCC-n, az már 8 órán belül lenne, amivel teljesen elégedett lennék. A szintidő egyébként 14 és fél óra, szóval ha kell, négykézláb mászva is végig fogom küzdeni, soha, de soha többet nem szállok ki, mint ahogy a Piroson tettem. Persze a magammal szembeni elvárás nem a teljesítés, hanem a 8 óra, és lehet, hogy megint magasra teszem a lécet, de nem tudok nem így tenni, az nem én lennék. Sose jutottam volna el eddig, ha nem álmodok nagyokat, középkorú kövér irodistaként a 100 kilométer gyaloglásra is mondhattam volna, hogy lehetetlen, de inkább profin álltam hozzá, és rendesen felkészültem, végül alig fél évvel később az 1255 indulóból 65. idővel értem célba...

Zúzmara Félmaraton

Tegnap egész nap havazott. A hőmérséklet az előző napokhoz képest kifejezetten enyhe, fagypont körüli, viszont fúj a szél. Napok óta a megfelelő öltözeten kattogok. Legutóbb a hosszúújjú trail felsőm irtó meleg volt, rövid versenyre nem jó, legalábbis -10 foknál melegebb időben biztosan durván sok. Ha nem fújna a szél, akár a rövidújjú poló is simán elég lehetne ma. Így viszont marad a széldzseki, kesztyű, és a fejpánt is. Ezúttal korán érkezem a verseny helyszínére, több, mint egy órám van rendesen bemelegíteni, és felkészülni. Bent a csarnokban túl meleg van, gondoltam majd kint csinálom a bemelegítést, de előbb a jobb cipőt rendesen bekötöm. Cipőfűző elszakad... Pánik. Talán még elég hosszú. Újrafűzöm, jónak tűnik, de már teljesen leizzadtam, gyorsan ki is megyek. Kicsit kocogok, nem kötődik ki, viszont az út jeges, ami ennél a tempónál még nem gond, de a versenyen érdekes lesz. Itt ma nem lesz gigacsúcs, inkább már a verseny előtt el is engedem az időcélt, nem kell a felesleges feszültség. A frissítés most csak negyed órával a rajt előtti zseléből, és a két mini kulacsomban sűrűre kevert izóból áll, ennyi elég lesz erre a távra.

Nem sokkal a rajt előtt próbálok csak beállni a 3-as zónába. Viszonylag az elejére pozícionálom magam, úgy tűnik valahol mélyen azért van még bennem némi optimizmus. A rajtprocedúra eléggé felpörget, egész más így, hogy nincs tízezer ember. Nagyon izgulok, alig várom, hogy nekivágjunk végre. A rajt szuper, próbálok nem kilőni, ennek ellenére a pulzusmérő nagyon hamar becsipog. Az első kilométert 5:42 alatt teszem meg, ennek ellenéra a pulzust csak 164 környékére tudtam levinni, ez most tényleg az izgalom miatt szaladt meg ennyire. Így viszont nem lesz jó, ez rettenetesen lassú. Kénytelen vagyok hagyni a fenébe a megálmodott pulzusszakaszokat, gyorsítok, 169 körüli értékre állok be.

Fotó: Zákány Gergely photography www.gergelyzakany.com

A pálya nagyon rossz. Tiszta jég az egész, és rengeteg a kanyar, nagyon megvisel. Főleg mentálisan persze, igazából annyira nem vészes a helyzet, a tempó mondjuk nem a terv szerint alakul, de legalább nem futottam el az elejét. Az 5. kilométer végét 26:50-es (5:22 /km) idővel érem el, és mivel amúgy teljesen jól érzem magam, úgy kalkulálom, hogy így is be tudok jönni 1:55 alá, ami bár messze nem a terv, de tulajdonképpen az se lenne rossz.

Fotó: futofoto.hu

Egy soha véget nem érő kanyarban futok a külső íven, mert itt egy csíkban a latyak alatt aszfaltot véltem felfedezni, viszont közben azt nézem, hogy belül (vagy 10 m-el arrébb) lassabb tempóval futnak, mégse előzöm meg őket. Hol van egyáltalán a pálya? Egy atlétikai pályán mekkora is a különbség az 1-es és a 8-as pálya hosszában? Be is húzok gyorsan belülre. Még némi kanyargás után pár száz métert tető alatt, szárazon teszünk meg, szuper volt, kezdek jobb kedvre derülni. Majd megint jég. Egy épp előző, narancssárga sapkájú srácra rácsatlakozok, jónak tűnik a tempója. Sajnos a csarnokban mintha megállna frissíteni, én meg nem akarok ezzel időt tölteni, tovább futok, és 43:19 (5:23 /km) perc elteltével megkezdem a második kört.

Fotó: futofoto.hu

Kifutunk az Albertirsai útra, jég, hó sehol, csak vizes aszfalt. Nem sűrűn örülök az aszfaltnak a lábaim alatt, de most olyan jól esik egy kis tapadás. Már gyakran csipog az óra, próbálom 170 alatt tartani, de csak addig, amíg végre utol nem ér a narancssárga sapis srác. Ismét rátapadok, élvezem a futást, és nem érzem úgy, hogy a 172 körül stabilizálódó pulzust ne tudnám végig vinni. A tempó 5 perc alatt, újra kezd érdekelni a célidő. Néha kicsit meging a srác, egy hosszú rasztahajúval előzgetik egymást, én meg mindig amögött futok, aki épp elöl van. Valamikor a 10 és 11. kilométer között végleg elhagyom őket, lassulni kezdtek, én meg úgy döntöttem, hogy innen már végignyomom, bármi is legyen. Folyamatosan előzöm az embereket, amíg már nem is látok senkit a kanyarig. Visszakanyarodunk a jeges részre, hát akkor eddig tartott a száguldás, gondoltam szomorúan. A második kört 24:44 perc alatt, 4:57 /km-es átlagtempóban tettem meg. A csarnokban szuper a hangulat, nagyon fellelkesülök, kellő lendületet ad a folytatáshoz.

Aztán hamar kinn is vagyok a fagyos, csúszós valóságban. Zenét hallok, a "pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm szöveg" telibetalált, majdnem dalra is fakadtam. Legalábbis remélem, hogy csak majdnem. :) Totálisan felszabadultam, teljesen mellékessé vált a pálya állapota, magamtól meglepő sebességgel "száguldottam" tovább. Megint érek utol versenyzőket, és egyre nagyobb a sebességkülönbség, amivel előzöm őket. Úgy a tizedik kilométer óta engem már nem előzött senki, viszont egy ideje hallok valakit lihegni mögöttem. A frissítőponton is szorosan egymás mögött haladunk át, majd az aluljáróból kivezető emelkedőn elengedem. 175 felett volt a pulzusom, kicsit vissza kellett vennem.

Fotó: futofoto.hu

Próbáltam tapadni rá, de erős oldalszél kapott el, és megint itt a nagy kanyar, belülre húzódok, hirtelen nem esik jól a futás, fejben összeomlok. Bár a "Váó, de szép a kilátás most innen a Budai hegyekre!" felkiáltásom után körbenézve a szenvedő arcokból azt szűrtem le, hogy talán mégse én vagyok itt a legrosszabb állapotban. Akárhogyan is számoltam, mindig az jött ki, hogy a rossz kezdés ellenére az eredetileg kitűzött, aztán már a verseny előtt elengedett 1:50 -es célidő környékén tudok beérni. Bár nagyon szerettem volna már lassítani, a felcsillanó remény nem engedte, mindent erőmet összeszedve próbáltam felülemelkedni a szenvedésen. Az első körben lévő fedett, száraz szakaszra gondoltam folyamatosan, megváltásként vártam rá. Amikor végre elértem, el is kezdetem hajrázni, de sokkal rövidebb volt, mint emlékeztem, kicsit túltoltam. :)

Fotó: futofoto.hu

Teljesen egyedül voltam, egy ponton az össze-vissza kanyargásban hirtelen nem is tudtam, hogy merre tovább, de szerencsére sikerült megállás nélkül eltalálnom az utat. Az egyik kulacsom kiesik, egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy majd a verseny után megkeresem, de végül csak felkaptam. Még épp utolérnék két futót, de nem akarom megelőzni őket, bár ez utólag visszagondolva értelmetlen volt (valószínűleg nem is egyszerre indultunk, meg különben is, a verseny a célvonalig tart). A csarnokba lépve hallom a nevem, ilyen se volt még, próbálok valami értelmes arcot vágni.

Fotó: futofoto.hu

Azonnal megállok, ledobom a fülvédőm, a kesztyűket, a széldzsekit, nagyon melegem volt. Nézem az órám, 1:49:29-et mutat. Bejöttem 1:50-en belül! A harmadik körhöz csak 41:23 (5:08 /km) perc kellett, ami az ugyanott teljesített első körnél majdnem 2 perccel kevesebb... Negatív split, hát most aztán nem futottam el az elejét. A különbség viszont elég nagy, de talán egy percnél több nem igen maradt ebben a versenyben. Több, mint 10 percet javítottam az őszi félmaratoni időmön, persze ott a meleg nagyon megütött, de mondjuk itt sem voltak túl ideálisak a körülmények. Minden szempontból elégedett vagyok, a nehéz kezdés és önsajnáltatás után végül egy szuper versenyt futottam, mindent beleadtam. Jó érzés is volt. Bár mindig azt mondom, hogy nem szeretek gyorsan futni, igazából ez azt jelenti, hogy nem szeretek lihegősen, szenvedősen futni. Az 5 perces tempó talán már nem is annyira gyors. Szuper évkezdés, üdvözöllek 2017! :)