2019. augusztus 12., hétfő

Mozgás éjszakája


Futók között elterjedt szokás, hogy szülinapjukon lefutják az aktuális életkorukat, ami tök jópofa, de nekem valahogy sose tűnt jó ötletnek, és nem csak azért, mert nem vagyok már tinédzser :) Valami hagyományt azért nekem is ki kellett találnom e jeles napra, amit amúgy nem is igazán ünneplek, mert szerintem az idő múlása nem teljesítmény, amit meg kéne ünnepelni, viszont egy futóversenyen bizonyítani, hogy azért még messze nem járt le az én időm, na az már az én stílusom :D

A korábbi évekkel ellentétben az idén kicsit nehezebb dolgom volt, mivel nem hétvégére esett a szülinapom, így pontosan arra a napra nem találtam versenyt, de ezen sikerült túltennem magam, plusz-mínusz néhány nap csalást engedélyeztem. Tovább szűkíti a kört a táv, a nyár közepén 10k-nál hosszabb versenyt nem nagyon szeretnék bevállalni, sőt, ilyenkor a 4-5 körüli a legjobb. Először egy szegedi versenyt néztem ki, de valahogy nagyon nem akartam egyedül menni, tavaly családostul mentünk Szolnokra, de az azért közelebb volt, ide nyilván nem tudtam volna elrángatni őket. Kérdezősködtem, hogy tervezi-e valaki ezt a versenyt, de senki, viszont az UB csapat nagy része a mozgás éjszakájára megy, ami Pesten van, 3,7, 7 és 12 km-es távokkal. Hmm, nem sokáig gondolkozok rajta, igazából csak a táv kiválasztása nehéz kicsit, a többiek 12k-n indultak, erősen hajlanék rá, de én azt most nagyon soknak érezem, fáj még a lábam, így végül a 7-est választottam. Nagyon jó találkozni a csapattal, ők elég sokat vállaltak, úszás, futás, bringa, kvázi triatlonozni jöttek, szinte már szégyellem magam a kis 7k-s futásommal :) Furcsa módon a rövidebb távok rajtolnak előbb, így én indulok a csapatból először a rajtkapuhoz. Egy elég komolytalan bemelegítést csináltam, kevés is volt, lassú is, repülők se megfelelőek, kb. csak annyi pozitívum volt benne, hogy voltam mosdóban. Próbálom belőni, hogy hova kéne beálljak a rajthoz, megyek folyamatosan előre, nézem a futókat, hol is lehet a helyem, egyszer csak elöl állok... Igazából tényleg csak az első sorban láttam komolyabbnak tűnő versenyzőket, majd a rajt után persze elválik, hogy mennyire vagyok nagyképű. :)

A Szupercsapat egy része :)
Csúszik a rajt, és eléggé bizonytalan, hogy mennyit, valami jelre várunk. Persze mindenképp az a jó, ha nem futunk rá az előzőleg elrajtolt táv végére, tavaly Fehérváron megtapasztaltam, hogy ez mennyire rossz, de ezt előre is remekül ki lehetett volna kalkulálni, nem most kéne meglepődni... Maga a rajt végül még szürreálisabb lesz, Till Attila a szpeaker, valami Fire-ről hablatyol, hogy ha azt halljuk, akkor lesz a rajt, na mint kiderült ez Scooter csodás alkotása amit nyilván ismerek, de nekem valahogy baromira nem ugrott be, és igazából az első sorban kb. senkinek se. Csak néztünk egymásra bambán, aztán valaki határozottan nekilódult, úgyhogy mi is, de ilyen fáziskéséses rajtot még életemben nem láttam :) Szokásosan mindenki kilő, mintha 400 méteren lennénk, persze én is, egy laza 4:30-ast terveztem, és olyan 3:30-ban lódultam neki. Hamar kezdek visszavenni, 4 perc körüli, és basszus, nem sokkal előttem a felvezető motoros, tartom az élmezőny tempóját. Hajaj, mi legyen, nincs nagy tempó az elején, el kéne menni velük? Áhh, nem vagyok formában, nem menne végig,egy elfutott verseny meg most nem tenne jót. Pár száz méteren keresztül dilemmázok ezen, aztán józan döntést hozok, és szépen lassítok a tervezett erős edzésnek megfelelő tempó felé.

Érdekes volt éjjel a rakparton futni
Persze sokáig ezen kattogok, főleg, hogy a várthoz képest elég jól megy a futás. A késői időpontnak köszönhetően nincs kibírhatatlan forróság se, csak simán baromi meleg, ami elég sokat segít. Az első kilométer után rendeződnek a sorok, az élboly lassan távolodik, én a harmadik bolyt vezetem, a két futóból álló második bollyal tartjuk a tempót. Meglehetősen eseménymentesen fogy a táv a rakparton, elöl a helyzet változatlan, a mi bolyunk viszont egyre kisebb, már csak hárman maradtunk. Néhány rövid távost már előzünk, aztán nagyobb tömegben jönnek szembe, nekik hamarabb van a visszafordító, és a cél se ugyanott van. Féltávhoz közeledve egyre gyorsabban közeledünk a két előttünk lévő futóhoz, és még a 4. kilométernél lévő visszafordító előtt meg is előzzük őket. Én viszont kettő helyett csak egy helyezést javítok, mivel a mögöttem lévő tempót váltott, mondjuk kicsit lassítottam az első két kilométerhez képest, hogy egy "kényelmes", tempóedzéseken használt tempót fussak. A tempóra ez igaz is volt, a pulzusom viszont 2-3 ütéssel azért magasabb volt, de nekem még így is nagyon meleg volt, valószínűleg leginkább ennek köszönhető. A visszafordító előtt meg tudom számolni az élbolyt, nem nagy a lemaradásunk, és kezdenek ott is leszakadozni, talán még valakit befoghatunk. Lassan szakadok le az előttem lévőről, de már látom a távolban, hogy gyorsan közeledünk egy-két futóhoz, már majdnem örülni kezdek, hogy még előrébb jutok, amikor hátulról döbbenetes tempókülönbséggel előz meg egy srác. Én nem lassultam, szóval erősen úgy tűnik brutál negatív szplitet célzott meg, hát érdekes taktika :) Nagy örömömre a rövid távon már célba ért gyömrőiek szurkolását hallom, aztán hamarosan a hosszú távosok jönnek szembe, mindhárom UB-s indulónak tudok hajrázni egyet. Ez nagyon jó volt, sok erőt adott, hogy a végén vissza tudjam verni a hátulról érkezők támadását, pedig elég kemény volt a rakpartról felvezető úton nyomni neki, és a célig még három harmincra felgyorsulni, nehogy elkapjanak.

A pulzusgörbe utolsó harmada gyanúsan ingadozó
A szpeaker is megerősíti a számolásom, miszerint tizedikként érek célba, aminek nagyon örülök, egy pesti rendezvényen egyáltalán nem számítottam erre. Ledöntök vagy 3 pohár vizet, közben gratulálok a körülöttem befutóknak, és a hamarosan érkező női győztesnek. Nem futottam ki magam teljesen, de ezt most így is akartam, nem vagyok formában, és még fáj a bokám a Kinizsitől, de szerencsére ezt csak az utolsó kilométeren éreztem, addig eszembe se jutott. Viszont nagyon belelkesültem az eredményen, az eleje úgy 4 perces tempót diktálhatott, ami jól felkészülve menne nekem is, úgyhogy elég valószínű, hogy jövőre nem kifacsarva jövök ide, hanem egy kis formaidőzítéssel rámegyek a győzelemre :) Mondjuk persze időmérés nem volt, sőt, életem első versenye, ahol még rajtszám se, nem is tudom, hogy versenynek lehet-e nevezni egyáltalán :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése