2017. január 25., szerda

Zúzmara Félmaraton

Tegnap egész nap havazott. A hőmérséklet az előző napokhoz képest kifejezetten enyhe, fagypont körüli, viszont fúj a szél. Napok óta a megfelelő öltözeten kattogok. Legutóbb a hosszúújjú trail felsőm irtó meleg volt, rövid versenyre nem jó, legalábbis -10 foknál melegebb időben biztosan durván sok. Ha nem fújna a szél, akár a rövidújjú poló is simán elég lehetne ma. Így viszont marad a széldzseki, kesztyű, és a fejpánt is. Ezúttal korán érkezem a verseny helyszínére, több, mint egy órám van rendesen bemelegíteni, és felkészülni. Bent a csarnokban túl meleg van, gondoltam majd kint csinálom a bemelegítést, de előbb a jobb cipőt rendesen bekötöm. Cipőfűző elszakad... Pánik. Talán még elég hosszú. Újrafűzöm, jónak tűnik, de már teljesen leizzadtam, gyorsan ki is megyek. Kicsit kocogok, nem kötődik ki, viszont az út jeges, ami ennél a tempónál még nem gond, de a versenyen érdekes lesz. Itt ma nem lesz gigacsúcs, inkább már a verseny előtt el is engedem az időcélt, nem kell a felesleges feszültség. A frissítés most csak negyed órával a rajt előtti zseléből, és a két mini kulacsomban sűrűre kevert izóból áll, ennyi elég lesz erre a távra.

Nem sokkal a rajt előtt próbálok csak beállni a 3-as zónába. Viszonylag az elejére pozícionálom magam, úgy tűnik valahol mélyen azért van még bennem némi optimizmus. A rajtprocedúra eléggé felpörget, egész más így, hogy nincs tízezer ember. Nagyon izgulok, alig várom, hogy nekivágjunk végre. A rajt szuper, próbálok nem kilőni, ennek ellenére a pulzusmérő nagyon hamar becsipog. Az első kilométert 5:42 alatt teszem meg, ennek ellenéra a pulzust csak 164 környékére tudtam levinni, ez most tényleg az izgalom miatt szaladt meg ennyire. Így viszont nem lesz jó, ez rettenetesen lassú. Kénytelen vagyok hagyni a fenébe a megálmodott pulzusszakaszokat, gyorsítok, 169 körüli értékre állok be.
Fotó: Zákány Gergely photography www.gergelyzakany.com
A pálya nagyon rossz. Tiszta jég az egész, és rengeteg a kanyar, nagyon megvisel. Főleg mentálisan persze, igazából annyira nem vészes a helyzet, a tempó mondjuk nem a terv szerint alakul, de legalább nem futottam el az elejét. Az 5. kilométer végét 26:50-es (5:22 /km) idővel érem el, és mivel amúgy teljesen jól érzem magam, úgy kalkulálom, hogy így is be tudok jönni 1:55 alá, ami bár messze nem a terv, de tulajdonképpen az se lenne rossz.
Fotó: futofoto.hu
Egy soha véget nem érő kanyarban futok a külső íven, mert itt egy csíkban a latyak alatt aszfaltot véltem felfedezni, viszont közben azt nézem, hogy belül (vagy 10 m-el arrébb) lassabb tempóval futnak, mégse előzöm meg őket. Hol van egyáltalán a pálya? Egy atlétikai pályán mekkora is a különbség az 1-es és a 8-as pálya hosszában? Be is húzok gyorsan belülre. Még némi kanyargás után pár száz métert tető alatt, szárazon teszünk meg, szuper volt, kezdek jobb kedvre derülni. Majd megint jég. Egy épp előző, narancssárga sapkájú srácra rácsatlakozok, jónak tűnik a tempója. Sajnos a csarnokban mintha megállna frissíteni, én meg nem akarok ezzel időt tölteni, tovább futok, és 43:19 (5:23 /km) perc elteltével megkezdem a második kört.
Fotó: futofoto.hu
Kifutunk az Albertirsai útra, jég, hó sehol, csak vizes aszfalt. Nem sűrűn örülök az aszfaltnak a lábaim alatt, de most olyan jól esik egy kis tapadás. Már gyakran csipog az óra, próbálom 170 alatt tartani, de csak addig, amíg végre utol nem ér a narancssárga sapis srác. Ismét rátapadok, élvezem a futást, és nem érzem úgy, hogy a 172 körül stabilizálódó pulzust ne tudnám végig vinni. A tempó 5 perc alatt, újra kezd érdekelni a célidő. Néha kicsit meging a srác, egy hosszú rasztahajúval előzgetik egymást, én meg mindig amögött futok, aki épp elöl van. Valamikor a 10 és 11. kilométer között végleg elhagyom őket, lassulni kezdtek, én meg úgy döntöttem, hogy innen már végignyomom, bármi is legyen. Folyamatosan előzöm az embereket, amíg már nem is látok senkit a kanyarig. Visszakanyarodunk a jeges részre, hát akkor eddig tartott a száguldás, gondoltam szomorúan. A második kört 24:44 perc alatt, 4:57 /km-es átlagtempóban tettem meg. A csarnokban szuper a hangulat, nagyon fellelkesülök, kellő lendületet ad a folytatáshoz.

Aztán hamar kinn is vagyok a fagyos, csúszós valóságban. Zenét hallok, a "pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm szöveg" telibetalált, majdnem dalra is fakadtam. Legalábbis remélem, hogy csak majdnem. :) Totálisan felszabadultam, teljesen mellékessé vált a pálya állapota, magamtól meglepő sebességgel "száguldottam" tovább. Megint érek utol versenyzőket, és egyre nagyobb a sebességkülönbség, amivel előzöm őket. Úgy a tizedik kilométer óta engem már nem előzött senki, viszont egy ideje hallok valakit lihegni mögöttem. A frissítőponton is szorosan egymás mögött haladunk át, majd az aluljáróból kivezető emelkedőn elengedem. 175 felett volt a pulzusom, kicsit vissza kellett vennem.
Fotó: futofoto.hu
Próbáltam tapadni rá, de erős oldalszél kapott el, és megint itt a nagy kanyar, belülre húzódok, hirtelen nem esik jól a futás, fejben összeomlok. Bár a "Váó, de szép a kilátás most innen a Budai hegyekre!" felkiáltásom után körbenézve a szenvedő arcokból azt szűrtem le, hogy talán mégse én vagyok itt a legrosszabb állapotban. Akárhogyan is számoltam, mindig az jött ki, hogy a rossz kezdés ellenére az eredetileg kitűzött, aztán már a verseny előtt elengedett 1:50 -es célidő környékén tudok beérni. Bár nagyon szerettem volna már lassítani, a felcsillanó remény nem engedte, mindent erőmet összeszedve próbáltam felülemelkedni a szenvedésen. Az első körben lévő fedett, száraz szakaszra gondoltam folyamatosan, megváltásként vártam rá. Amikor végre elértem, el is kezdetem hajrázni, de sokkal rövidebb volt, mint emlékeztem, kicsit túltoltam. :)
Fotó: futofoto.hu
Teljesen egyedül voltam, egy ponton az össze-vissza kanyargásban hirtelen nem is tudtam, hogy merre tovább, de szerencsére sikerült megállás nélkül eltalálnom az utat. Az egyik kulacsom kiesik, egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy majd a verseny után megkeresem, de végül csak felkaptam. Még épp utolérnék két futót, de nem akarom megelőzni őket, bár ez utólag visszagondolva értelmetlen volt (valószínűleg nem is egyszerre indultunk, meg különben is, a verseny a célvonalig tart). A csarnokba lépve hallom a nevem, ilyen se volt még, próbálok valami értelmes arcot vágni.
Fotó: futofoto.hu
Azonnal megállok, ledobom a fülvédőm, a kesztyűket, a széldzsekit, nagyon melegem volt. Nézem az órám, 1:49:29-et mutat. Bejöttem 1:50-en belül! A harmadik körhöz csak 41:23 (5:08 /km) perc kellett, ami az ugyanott teljesített első körnél majdnem 2 perccel kevesebb... Negatív split, hát most aztán nem futottam el az elejét. A különbség viszont elég nagy, de talán egy percnél több nem igen maradt ebben a versenyben. Több, mint 10 percet javítottam az őszi félmaratoni időmön, persze ott a meleg nagyon megütött, de mondjuk itt sem voltak túl ideálisak a körülmények. Minden szempontból elégedett vagyok, a nehéz kezdés és önsajnáltatás után végül egy szuper versenyt futottam, mindent beleadtam. Jó érzés is volt. Bár mindig azt mondom, hogy nem szeretek gyorsan futni, igazából ez azt jelenti, hogy nem szeretek lihegősen, szenvedősen futni. Az 5 perces tempó talán már nem is annyira gyors. Szuper évkezdés, üdvözöllek 2017! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése