K&H félmaraton

Az időjárás szempontjából kedvező időpont és a teljesen sík pálya ideálissá teszi ezt a versenyt egy jó félmaratoni száguldásra. Már tavaly is szerettem volna indulni itt, de akkor a korona miatt sajnos elmaradt. Idén viszont nem, ráadásul ettől a versenytől vártam, hogy a nyár közepe óta tartó felkészülésem gyümölcsét egy PB-ben arathassam le.

A nagy célomat, hogy még az idén megdöntsem valamelyik egyéni legjobbamat végül már a maratonon elértem, emiatt kicsit le is eresztettem. Két tökéletesen sikerült hétvége után nagyon boldog voltam, és túlságosan belefeledkeztem önmagam ünneplésébe, ami miatt jelentősen csökkent a motivációm a kemény munka iránt, kicsit mintha céltalanná váltam volna. Pedig ez csak egy állomás, nem szabad túl sokat örömködni, mert közben a forma meg nem javul :) A maraton után elég volt a szokásos hétfői pihenőnapon kívül csak egy plusz nap henyélés, és már tudtam is rövid könnyűeket futni, amihez kedvem is volt. Már a maraton utáni héten is sikerült 50 km felett futnom, aztán a következő 2 hét 70 fölöttiek voltak, jó időeredményekkel a feladatosoknál, de már egyre többször volt szenvedős az elindulás, mentálisan kezdtem teljesen kifáradni, aztán sikerült egy kemény pályaedzéssel a végén fizikailag is teljesen kicsavarnom magam. Ezután úgy döntöttem, a maradék két hét már inkább szóljon a regenerálódásról, ennyi idő alatt úgysem lehet igazából fejlődni, felesleges erőlködni, viszont ha túltolom, akkor az egész eddigi munkát tönkreteszem.

A verseny

A Siófokra érkezésemkor az autó szerint 3 fok a hőmérséklet, és kiszállva éreztem is, hogy tényleg nincs az a nászéjszakai forróság. Egyedül jöttem a versenyre, amit nem nagyon szeretek, mert a cuccokkal mindig csak gond van. Mondjuk pont a BSI versenyeken ezzel nem igazán szokott probléma lenni, kiválóan szervezett a csomagmegőrzés, de most nem találom a rajtszámon a szokásos megőrzős csíkot, meg is ijedek, hogy nem is lesz? Aztán megtalálom, de a hideg miatt nyilván sokáig várok az átöltözéssel, és persze mindenki más is, így nagyon hosszú sorok alakulnak ki. Jobb híján sorbanállás közben próbálok bemelegíteni, ami mondhatni nem túl optimális, és a verseny előtti szokásos mosdólátogatást sem tudom megejteni, teljesen esélytelen már a sorra kerülés. Nem túl sokáig vártam a wc sorban, de még így is elég későn állok be a rajtzónába, az órám nem is találja meg a GPS jelet a rajtig.

BSI versenyen olyan fotó, amin csak én vagyok, hihetetlen :)

A kis órám adatai nélkül "vakon" indulok meg, de ez még legfeljebb csak egy kis idegeskedésre adhatna okot, úgyis a hivatalos kilométer jelőlők számítanak, az időt meg tudom mérni. Viszont hirtelen beszűkül a pálya, és egy nagyon sűrű tömegben találom magam, még senki se tudta felvenni a saját tempóját, így össze-vissza fut mindenki, és próbálja kikerülni az időnként felbukkanó oszlopokat, egyéb tereptárgyakat. Az órám 5 perces tempót mutat, az még ráadásul igen lassú, előrébb kellene jutni, valahogy kikeveredni a tömegből, rendkívül stresszes az egész helyzet. Próbálom összeszedni magam, de egyszercsak elhagyjuk az első kilométert, ami szerint viszont nagyon nagy a tempó, ez teljesen megzavar, mert közben érzésre meg lassúnak tűnt. Legalább a tömeg szétoszlik, sokan lemaradnak, és széles lesz az út is, nyugodtan rá lehet állni valami tempóra. Persze nem tudom épp mennyi az annyi, a második kilométerjelzésnél viszont pontosan nyomom az órát, innen már legalább az előző ezres tempóját tudni fogom, az is valami. Ki is derül a harmadik kilométer után, hogy nagyon gyorsan kezdtem, és a gyomrom is elég rossz. Elkezdek ezeken rágódni, ami nem igazán segít a helyzeten. Gyorsan felidézem az UB-n és a maratonon bevált pozitív gondolkodásos módszert, szerencsére sikerül is gyorsan kiüríteni a fejem, és csak a futásra koncentrálni. Hirtelen mindn szép és jó, beállok a megfelelő tempóra, nem érzem megterhelőnek, jól esik a futás.

A rajt után még nagyon nem voltam egyedül

Bence szurkolása tovább növeli az örömömet, gyorsan fogynak a kilométerek, és eljön a tervezett két zseléből az elsőnek az ideje. Ez a művelet hatalmas bénázásba fordul, persze nem a zselé bevitelével volt a gond, azt már eleget gyakoroltam, hanem egyszerűen képtelen voltam futás közben felvenni a vizet. Valószínűleg a hideg miatt annyira elgémberedtek az ujjaim, hogy a normál körülmények között meglehetősen egyszerű művelet se ment. Kénytelen voltam végül megállni, és úgy inni, ami semmilyen szempontból sem jó, de főleg fejnben tud nagyon kizökkenteni. Valahogy mégis sikerül nem túlzottan elkeserednem, és a feltáruló Balaton látványa is nagyon feldob, imádom ezt a tavat! Hosszan futunk a parton, közben egy lány csapatot érek utol lassan, kicsit be is állok mögéjük. 44:59-nél elérjük a 10k-t, pont 4:30 az eddigi átlagom, elég jól megy, elégedett vagyok. A tempó viszont ingadozni kezd, úgyhogy elkezdem előzgetni őket, és amikor már épp előre állok, egyikük visszaelőz. Mi történik?

"Köszi a sprintet!", Szívesen, de miről is van szó? :)

A csapat előzése miatt már így is kicsit gyorsabb voltam, mint szeretném, de ez még joban megzavar, akaratlanul is tovább gyorsulok. A kapunál jön meg a válasz, nekik itt volt a verseny vége, és nyomtak egy hajrát, ki is állnak, hirtelen szinte mindenki eltűnik, aki körülöttem volt. Feltűnnek viszont teljesen új arcok, és gyanúsan lassúakat is előzgetek, teljesen elbizonytalanodom, hogy jó helyen vagyok-e egyáltalán? Lehet elvétettem valahol a pályát, és nem az én távomnak megfelelő helyen vagyok? Eleve 3 körösnek kéne lennie, de már megvan a féltáv, nem értem ezt. Teljesen kiesek a ritmusból, ami miatt az oldalam is erősen elkezd szúrni, na már csak ez hiányzott... Mint kiderül, végülis tényleg hiányzott, hogy valamai elterelje a figyelmem: elkezdtem totálisan rákoncentrálni a légzésre és az állandó tempó tartására, ami elég hamar lenyugtatott, és a korábbiakkal ellentétben most még működött is, viszonylag hamar csökken a fájdalom, elmúlik a szúrás. Ez hihetetlen, eddig azt hittem nem lehet elmulasztani!

Ez még valószínűleg az első körben készült

Újra nagyon élvezem a futást, szépen előzgetek folyamatosan hasonló tempójú futókat, valószínűleg jó helyen vagyok. Teljesen üres lesz előttem a pálya, és eljön a második frissítés ideje is. Most már szándékosan megállok, akármenniyre is elveim ellen való, inkább nyugodtan csinálom meg néhány másodpercnyi veszteség árán, minthogy elrontsam, és felidegesítsem magam. Így persze nincs is probléma, viszont közben visszaelőz egy nagyobb csapat. Gondoltam egy kilométeren belül megelőzöm őket, de nemhogy ez nem történik meg, még csak nem is közeledem. Többször is próbálok tempót váltani, de nem sikerül, már eléggé érzem a lábaim, úgy tűnik a határon vagyok, kicsit elfutottam az elejét. Egészen a legvégéig erőlködök ezen, de tényleg nem megy, még a végső hajrára sincs erőm, elfogytam.

Ez már tuti a másodikban, hajráznék, de nem tudok

Még örömködni sincs erőm

Verdikt

A célvonalon 1:36:05-nél futok át, ami jelentősen, több mint 2 perccel jobb az eddigi legjobbamnál! Amikor 16 hete elhatároztam, hogy elég volt a hullámvölgyekből, írok egy rendes edzéstervet, és azt végre is hajtom, akkor olyan rossz formában voltam, hogy szinte lehetetlennek tűnt nemhogy a PB, de még egy félmaraton lefutása is. Azóta több mint 1 000 lefutott edzés kilométer került a lábaimba, sok-sok hajnali keléssel, hogy még munka előtt meglegyen a napi penzum. A hétvégi henyélések helyett hosszú futások vártak, és közben állandó éhezés gyötört, hogy a baromi nagy súlyfelesleg legalább egy részétől megszabaduljak, és mindez meghozta az eredményét! A verseny rendkívül jó sikerült, bármennyire is nem úgy tűnik a beszámolómból, igazából a gondok csak a fejemben voltak, meg a verseny előtti előkészítéssel, ezeken még dolgoznom kell. A lábaim, meg úgy az egész testem jól dolgozott, jó volt a tempó elképzelés, csak pontosabban kellene tartanom, kilengések nélkül, és akkor nem lenne még ennyi kellemetlenség se. Ja és a versenypályát, frissítőpontokat is be kéne tanulni verseny előtt, azt hittem 3 körös lesz, közben meg kettő volt, tipikus Gábor. Nagyon sokkal jobbat nem tudtam volna futni, ha az elején kicsit lassabb a kezdés, talán egyenletesebb (első 10k 4:30/km, teljes verseny 4:33/km) lehetett volna, de legfeljebb pár 10 másodperccel jobb időt tudtam volna kihozni, azon meg nem érdemes ezen a szinten elmélkedni, ha jól edzek, pár hét alatt fejlődök ennyit. Az átlagpulzusom 169 lett, pontosan ugyanannyi, mint az előző legjobbamkor, de mindkettő hideg körülmények közötti, előtte ősszel 172-es is volt. Sajnos a félmaratonjaimról nincsenek jól összehasonlítható adataim, valahogy ez a táv sose sikerül jól, ez az első, amire komolyabban rákészülve normális körülmények (nem forró, nem jeges) között tudtam futni, és viszonylag rendben is ment. Szerintem ezen a versenyen fel fogok még bukkanni :)

36. SPAR Budapest Maraton 2021.

Maraton. Valószínűleg mint a nagy többségnek, nekem is a maratoni lefutása volt a nagy célom, amikor szaladgálni kezdtem. Nem követendő példa, de sikerült is megvalósítanom egy éven belül, aztán egyszer még javítottam rajta, aztán mindenféle okokból nem tértem vissza hozzá. A fejemben persze kicsit mindig ott motoszkált, sokszor gondoltam rá, és egy távoli, nagy cél is lebeg a szemem előtt ezzel a távval kapcsolatban :)

---

2017. [3:50:01] Maratonfüred, első maratonom: https://gaboruton.blogspot.com/2017/04/maratonfured.html

2018. [3:31:31] Maratonfüred másodszor: https://gaboruton.blogspot.com/2018/04/maratonfured-2018.html

---

Viszont ez a táv már nem játék. Hosszú, nagyon hosszú, nem lehet hetente próbálgatni. Hónapok óta tipródok ezen a versenyen, és igazából egészen az 5 km-es jelzésig nem is jutottam dűlőre azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán le tudom-e futni? Egyrészről volt sok negatív tapasztalat, főleg a hosszabb futásokon, nem mentek igazán jól, ha sikerült legalább a táv tervet tartani, akkor is nagyon elgyengültem a végére, nagyrészt valószínűleg a sok fogyás miatt. Az oltás előtt egész bíztató volt a helyzet, már tudtam 1:43-assal kezdődő félmaratont futni, ami belül van a maraonti PB-m tempóján, de azért még nehéz volt a vége, nem tudtam volna rögtön megismételni. Viszont ekkor még volt vissza 4 hetem, joggal gondolhattam, egész jól állok. Aztán az oltással minden ment a kukába... Ezután már csak egyetlen félmaratont tudtam végigfutni, elég gyenge, 1:46-os idővel, de az edzésből visszalévő mindössze 4 kilométer nem ment, le kellett ülnöm. Hogy lesz ebből 42,2k? Teljesen lehetetlennek tűnik. Ahogy telt az idő az oltástól, lassan ugyan javult a helyzet, de még az azelőtti állapotot se értem el, és annál jobb kellett volna. Az UltraBalatonra is lazítanom kellett az eredetileg tervezett tempómon, és még abban se voltam biztos, hogy menni fog, eléggé vakrepülés volt. Végül bőven várakozásaimon felül sikerült teljesítenem, ez adott egy nagy löketet, hiszen mégiscsak lefutottam 30 kilométert, persze 4 részletben, de elég nagy tempóval, akár sikerülhet is a maraton! A verseny hetének tervével is gondban voltam, korábbiakból kiindulva, nekem a teljes leállás nagyon nem tesz jót, ilyet nem akartam, de persze azért pihent kell legyek, mi erre a legjobb mód? Úgy döntöttem, a hétfői pihenő után minden nap futok a versenyig, de csak kicsiket, mindössze 40 perceseket, hogy pihentető is legyen, és teljes leállás se legyen.

Mit mutatnak a számok?

Érzésre mindenképp azt mondtam volna, hogy nem fog menni, de a számok végig azt mutatták, hogy mennie kell. Teljesen jogosan felmerülhet a kérdés, hogy mégis milyen számokról beszélek?

Először is nagy vonalakban az eddigi két maratonom előzményei:

2017: Alig egy éve futok, előtte 3 héttel Bükki hard, nem volt célzott felkészülés

2018: 24 hétnyi célzott felkészülés

A lenti táblázatba szedtem össze, hogy melyik maraton előtt mennyit futottam kilométerben a megelőző 6-12-24-52 héten, és hogy a Running Index mennyiről mennyire változott az utolsó kb. 12 hétben:

Év	52 hét	24 hét	12 hét	6 hét	Running index utolsó kb. 12 hétben
2017	1 889	1 099	617	307	51->55 (+4) végig emelkedő trend
2018	2 782	1 411	691	424	56->59 (+3) zuhanás 52-ig, utolsó hónapban gyors emelkedés
2021	2 662	1 345	819	447	53->61 (+8) végig emelkedő trend

A 2017-es maraton előtt még semmire se készültem, nem volt strukturált tervem, csak futkároztam, és random versenyekre elmentem mindenféle gondolkodás nélkül. Akkor ilyen hozzáállással is simán teljesítettem, ennek nyilván most is mennie kéne, de az akkori szenvedésre nem vágyom, nem is biztos, hogy fejben bírnám, és az a tempó is azért elég nagy csalódás lenne most. A 2018-as volt viszont az első versenyem, amire célzottan készültem, és bár a felkészülés során volt egy hullámvölgy a Running index szerint, ami azért elég megbízhatóan mutatja a formámat, de a rendszeresség hosszabb ideig megvolt, mint most. 18-ban a maratont megelőző év sokkal egyenletesebb volt, és kicsit több is a mennyiség, most viszont az utolsó 12 hét volt nagyon erős, és jobb az index is. Szóval elvileg nemcsak, hogy le kéne tudnom futni, de egy kis PB is esélyes lehet, szóval meg kell próbálnom!

A verseny

Most kivételesen bemelegítésként nem futottam, inkább tornáztam jó hosszan, ezen táv előtt valahogy ezt hasznosabbnak gondoltam, és a hideg idő miatt nem is tudtam ellustálkodni. A fejemben jól hangzott az a terv, hogy az iramfutókkal futok, de tartottam a körülöttük kialakuló tömegtől, gondoltam kicsit mögülük indulok, így legalább nettó időben lesz előnyöm hozzájuk képest, és tuti a 3:30-on belüli idő, ha velük érek be a célba. Nézem is, hogy nagyon előre álltak, én a tempónak megfelelően a 2-es zóna végén állok, ők meg mintha az 1-esben lennének. Mindegy, jó itt, nem szabad az elejét túllőni. Megkapjuk a rajtjelet, kicsit futunk, aztán hirtelen megállunk, mi a franc? Nagyon rég rajtoltam tömegben, az egyes zónából mindig csak kilövünk, és már megy is a verseny, itt meg azért vagy egy perc eltellik, mire a rajthoz érünk, nem is futunk normálisan az elején. Picit felidegelem magam ezen, de gyorsan próbálok lehiggadni, nem kell rögtön behozni, nem ezen a száz méteren múlik a verseny, vagyis olyan szempontból igen, hogy túlzásokba eséssel, túl sok idegeskedéssel el lehet rontani. A szokásos útvonalon fordulunk rá a rakpartra, most próbálok szűken kanyarodni, hogy minél kevesebb legyen a feleslegesen megtett út, meglátjuk mi jön ki így a végén. Utána is követem a felezővonalat, hogy ne kóvályogjak oldalirányba, és koncentrálok a tempó beállítására. Van egy kis szembeszél, de nem érzem vészesnek, mondjuk elég nagy a tömeg körülöttem, biztos árnyékolnak valamelyest. Az eső kicsit szemerkél csak, nem vészes, a hőmérséklet pedig egyenesen ideális.

Próbálok nagyon erősen a versenyre fókuszálni, hogy teljesen kiírtsam a verseny előtti kétségeket magamból, csak a tempóval, pulzussal, és a csík követésével, na meg a frissítés tervezgetésével foglalkozom, minden mást kizárok. Rendkívül gyorsan megy az idő, a pulzusom elég jó, 156 körüli értékek jönnek, néha meg is fordul a fejemben, hogy gyorsítsak, de a tempó így is kicsit gyorsabb a tervezettnél, csak teljesíteni kell, nem szabad kockáztatnom. Ezt mantrázom magamban folyamatosan, és számolni próbálok, mert már kezd jelentősen eltérni az órám szerinti, és a táblák által mutatott táv. Mindenképp a táblákohoz kell igazodnom, és amúgy is, az 5 perces tempóban 3 óra 30 perc alatt csak 42 kilométert teszek meg, a maradék 200 méternyi távhoz szükséges kb. 1 perc előnyt kell kiépítenem addigra. Ha 5 km-enként nézem a tábláknál, jó lenne olyan 10 másodperceket hozni. Azt is kigondoltam, hogy órán is nyomom a táblák szeinti 5-ösönként, hogy majd vissza tudjam nézni a haladást, de annyira foglalkoztatott a fontosabb dolgokra koncentrálás, hogy már az elsőnél kimaradt. Itt hirtelen elkezdtek felgyorsulni az események, hiszen már a Margit hídnál járunk, és kanyarodunk is fel a felső rakpartra, irány visszafele. Próbálnak rámtörni negatív gondolatok, hogy most nehezebb lesz, emelkedők, kanyarok, zselé után mikor lesz frissítőpont, alagútban GPS hiány, de sikeresen tartom távol magamtól ezeket. Jönnek újra a mantrák: nem szabad azzal foglalkoznom, hogy milyen szar a zselét víz nélkül bevinni, hogy milyen messze jön majd frissítőpont, csak tartsd a tervet, ki kell bírni, és nem ezen rágódni. Megdöbbentően jól megy ez, nem is értem, eddig minek stresszeltem annyit versenyeken, de mondjuk most tényleg azzal a hittel vágtam neki, hogy ennyi futás után egyszerűen ki van zárva, hogy ne tudnám lefutni a maratont, fizikailag képes vagyok rá, most tényleg csak fejben dől el!

Eljön a frissítőpont, szokásosan rámömlik a víz egy része, csak most épp nincs valami meleg, aztán veszek az isóból is, annak is a fele a mellkasomon köt ki, és ez nem csak hideg, még ragad is, elég kellemetlen érzés mindez, de már ki is zártam, csak semmi negatív gondolat! Bent vagyunk az alagútban, és teljesen elhatalmasodnak rajtam az érzelmek, eléggé meglepődök, ilyen csak sokkal több, vagy keményebb futás után szokott előfordulni, nem az első tízben viszonylag kényelmes futás közben. Már olyan gondolatok keringenek a fejemben, hogy mennyire fantasztikus újra maratonistának lenni, képeket látok a célbaérkezésről, pedig még milyen távol vagyok tőle, de ez nem zavar egy cseppet sem, szerintem itt az elmém már meghozta a döntést, hogy megcsináljuk, ma semmi, de semmi nem állíthat meg! Nem próbálom lebeszélni magam, szép finoman térek vissza a valóságba, és továbbra is teljes fókusszal csak az előttem lévő kis versenyszakaszra koncentrálok, hogy az a terv szerint menjen. A frissítés ütemezése az egyik fő vezérfonal, pontosan 6 kilométerenként terveztem egy zselét, aztán amikor jön frissítőpont, akkor iszok vizet, és isót is. A másik, az 5 kilométerenkénti időellenőrzés, így egészen sok dologgal el tudom foglalni magam, mindig csak 1-2 kilométer van a következő tennivalóig, ilyen belátható kis szakaszok, ami biztos menni fog, sose gondolok a teljes távra.

Futáshoz ideális idő, de az aszfalt nagyon vizes

A 10 km-es verseny is pontosan ezen az útvonalon ment, csak annak az alagutas részét nem akartam felidézni, de a hosszú lejtőzés közben már bevillant, hogy ezt a szakaszt viszon akkor is élveztem. Csak a pozitívat beengedni, minden mást kizárni! El is jön a tizedik kilométert jelző tábla, 49:06-ot (4:55/km) nyomok az órán, huh, hát már majdnem meg is van a 200 méterre az egy perc. A pulzusom 160 alatt, és még mindig nem látom a 3:30-as iramfutókat, szóval maradjon ez a tempó, amíg utol nem érem őket, utána meg futok velük, és meg is vagyunk egy biztos PB-vel! Amíg ezen filózok újra átfutunk a rajtkapun, és a következő zselé ideje is eljött, azt is elő kell kotorni. Most viszont nem fordulunk le rögtön a rakpartra, hanem tovább futunk délnek, viszont így akkor egyre távolabb kerül az amúgy is egy kilométerre lévő frissítőpont, amiről nem értettem az elején, hogy minek van ott. Egy oda-vissza szakasz következik, nézem a szembejövőket, és végre az iramfutókat is meglátom, egy masszív csoporttal maguk körül. A 13-as tábláig adtam kis haladékot magamnak a zselére, benyomom, majd meg is fordulunk, közben pedig elég sokat előzgetek, és van, hogy meg is akadok a még mindig elég sűrű mezőny miatt.

A rakpartra visszaérve erős szembeszelet, és komolyabb esőt kapunk, szinte szúrnak a hideg esőcseppek, de még mindig pozitív hangulat uralkodik rajtam: erről is csak annyi jut eszembe, hogy milyen hasznosak a téli futásaim pár fokban, esőben, nekem ez szokásos ügy, nincs vele semmi probléma. Persze azért amit tudok, megteszek, probálok szélárnyékban maradni, hiszen elég hosszú lesz ez a szakasz, de akkor se esek kétségbe, ha épp nem úgy adja ki. Jön a frissítőpont, szokásos víz, iso magamra borogatás, aztán a 15-ös tábla 1:13:26-nál, azaz csak 24:20 kellett ehhez az 5k-hoz, 4:52/km-re gyorsult a tempóm. Ennek ellenére nem nagyon közeledek az iramfutókhoz, csodálkozom is nagyon, azt hittem hamar utol fogom érni őket. Egyértelmű, hogy gyorsabban futnak a célidejüknél, és nem is érdemes az utolérésükkel foglalkoznom, ne gyorsuljak már tovább, mert csak baj lehet belőle. Még mindig csak 160 a pulzusom, nem emelkedik, szóval ez a tempó rendben van, de gyorsításhoz még korán lenne, meg aztán azért gyorsítsak fel még ennél is jobban, hogy utána meg velük fussak sokkal lassabban? Nem sok értelme lenne. Továbbra is repül az idő a rakparton, az eső elcsendesedett, a szél nem lett rosszabb. Már itt is a harmadik zselé ideje, aztán jöhet a frissítőponton iszogatás, tiszta pörgősnek tűnik így a verseny, ami jó, nincs idő elmerengeni azon, hogy mit is csinálok valójában, hogy mennyire brutálisan nagy távokat teszünk meg a városban...

Sikerül is megint lemaradnom a 20-as táblánál az óranyomásról, és gyorsan eljön a féltáv, akkor itt nyomom meg, de erről hivatalos mérés is készül: 1:43:02 (4:53/km). Két gondolat fordul meg a fejemben: edzésen nem sikerült ilyen tempóban végigfutnom a félmaratont se, és kéne még egy, de ezt a gondolatot gyorsan elhesegetem, csak semmi negatívum! Meg különben is, eddig sokkal könnyebb volt ez a futás, mint amilyen érzéseim az edzéseken voltak, szóval jó lesz ez, és kész! A másik gondolatom pedig az eddigi maratoni PB-met idézi fel, ahol ugyanígy 1:43-al kezdődő volt az első féltáv, és annál jobban itt ma tuti nem borulok meg, meg fogom dönteni azt az időt! Elhaladunk az Árpád híd mellett, még elég sokat futunk a rakparton északnak, a következő zselé előtt nem sokkal hagyjuk el, épp egy tizest nyomtunk le rajta. Nekem egyébként ez tetszik, sík, nincs rajta kanyar, jó az aszfalt, persze a szél problémás, és ha sütne a Nap, az még gyilkos tud itt lenni, de erről most szó sincs. Egy-két kanyar után egy hídra futunk felfele, először az Árpád hídnak gondoltam, mondjuk ahhoz teleportálni kellett volna, hamar rájövök hol vagyunk, ez a rész már nem nagyon tetszik, ilyen forgalmas úton nem szeretek futni. Szerencsére csak a felüljárót kell itt leküzdeni, sikerül nem túltolni, újabb egy-két kanyar után már csippantom is a 25-öt az órán. Gyorsultam kicsit, 4:51-es lett a tempó ezen a majdnem 4 kilométeren. Egy váltópont jön, itt szerencsére észreveszem UB csapattársaim szurkolását, imádom az ilyet, nagyon feldobja a hangulatom. Óbuda óvárosába érve a vizes macskő nagyon csúszik, kicsit meg is ilyedek, szerencsére nem tart soká, kezdődhet is a mászás az Árpád hídra. Először határozottan lassítani akartam, aztán mégis inkább a pulzust engedem el kicsit. Most először érzem erősebbnek a futást, lassúnak is tűnt, úgyhogy a Margit-szigetre vezető lejtőn jól megküldöm neki :)

A macskakő nagyon csúszott, de szép ez a városrész

Közel vagyok már az iramfutókhoz, akik körül egy jó nagy boly csoportosul, és ahogy a zene pontot, szurkolókat elhagyjuk, megdöbbentő csend lesz: a szigetre nem halatszik be a város zaja, és bár sok tucat ember van körülöttem, mindenki néma csendben teszi a dolgát, még a lépteink is rendkívül halkak. Ebben a pár percben valami hihetetlen nyugalom árad szét bennem. Együtt futunk rengetegen, miközben valójában mind egyedül vagyunk, egyedül küzdünk meg a saját fáradtságunkkal, fájdalmainkkal, démonainkkal. A sziget végére már a csoportban futok az iramfutókkal, és bár nem sokkal kisebb a tempójuk, elég hamar az előzés gondolata kezd motoszkálni a fejemben. A hídra felfele ezt gyorsan el is felejtem, emelkedőn nem akarok erőlködni, de utána a sok egymás utáni kanyarban gyorsan elegem lesz a tömegből. Többször majdnem ütközünk, és az elkerüléshez szükséges hirtlelen irányváltások nem csak a ritmusból zökkentenek ki, de veszélyesek is, könnyen esés lehet a vége, ha más is épp oda lép. Le is maradok a 30-as tábláról, és ahogy leérünk a rakpartra, azonnal előzésbe kezdek. Jutalmul kapok egy jó nagy szembeszelet, hiszen megint észak felé futunk a Dunaparton. Közben a kis zselémet is meg kell ennem, beállok az iramfutók elé, de rögtön meglátom a frissítőpontot, és inkább kicsit lassítva, normálisan frissítek, majd visszaállok a csoportba, szélárnyékba. Türelmesen kivárom ezt a másfél kilométert, bár nem vagyok elégedett a tempóval, még mindig messze van a cél, nem árt egy kis óvatosság. Az Árpád hídra felvezető úton erős tempót tartok, közelebb kerülök az iramfutókhoz, és a hídon be is fejezem az előzést. Eléggé felmegy a pulzusom, ezért a híd második felén kicsit kiengedek, de ekkor meg majdnem utolérnek, úgyhogy összeszedem magam, szeretnék biztos távolságra kerülni tőlük.

Szárnyalok a cél felé :)

Végre délre fordulunk, ahogy számolom, innen már nem is lesz semmi cifrázás, egyenesen futunk a célig. A 35-ös tábláról nem maradok le, a utóbbi 10k-t 49:22 (4:56/km) alatt tettem meg. A tempóval nem vagyok teljesen elégedett, nem olyan jó, mint az elején, nemhogy gyorsabb lenne, ahogy azt igazábó szeretném. Érzésem szerint gyorsíthatnék, de annyira régen nem futottam közel se ilyen hosszút, tényleg ismeretlen terep ez most nekem. Bőven a célidőn belül vagyok, kinéz egy biztos teljesítés egyéni legjobb idővel, miért dobnám ezt el? Hamarosan eljön az utolsó zselé ideje, amihez igazából már nincs semmi kedvem, de hamar belátom, hogy ha nem akarok szenvedni a végén, akkor tartanom kell magam a tervhez. Nagyon soká jön el a következő frissítőpont, már 38-on is túl járunk, és mivel többet nem fogok inni, arra gondoltam, jö ötlet lenne megállni pár másodpercre, hogy ne a pólómra kerüljün a víz nagy része, hanem tényleg megigyam. Nem volt jó ötlet. Azonnal érzem az erős fáradtságot a lábaimban, baromi fájdalmas újra elindulni, ilyet többet nem csinálok. Pár száz méter után persze helyre áll a rend, felveszem a tempót. Továbbra sincs semmi gond, valójában teljesen felkészülten álltam a rajtban, nem futottam el, és így nincs is semmiféle maratoni fal. Nyilván az utolsó kilométerek már nem nevezhetők örömfutásnak, de olyanniyra nem csináltam ki magam, hogy az utolsó 400 méteren rákapcsolok, de még ez sem elég, a végső 100 méteren 4 percen belüli a tempó, a célig végig gyorsulok, amit végül 3:36-al szelek át. Rendkívül erősnek érzem magam, el sem hiszem ami ma itt történt! Célban ilyen elégedett még nem voltam, életem legjobb futása volt ez! A 40-es tábláról is lemaradtam, így adatom a végső 7,2 kilométerről van, amit 35:45 (4:58/km) alatt tettem meg. Persze ebben benne van a megállós frissítés, ami nélkül a tempó 4:55 körül volt. A célban már tudtam, hogy magamhoz és az előzetes várakozásaimhoz képest mennyire nagy eredményt sikerült elérnem, de a hivatalos időmet csak az éremre gravíroztatásból tudom meg: 3:26:52 (4:54/km). Hihetetlen!

Ez nem egy fájdalomtól, fáradtságtól eltorzult arc, nem tudtam hogy fogjam vissza a bömbölést, ami kitörni készült :)

Érdemes felidézni, hogy mit írtam júliusbanaz idei mélyponton:

„Ami az igazán fontos, hogy nekiálltam a rendszeres edzéseknek, és egy felkészülési terv is elkezdett körvonalazódni, aminek fő célja a november 13-i félmaraton lesz. Egy hónappal előtte van a maraton, addig elsősorban alapozó edzéseket fogok végezni, amiből remélhetőleg egy egyéni legjobbhoz közeli maratont meg tudok futni, aztán jöhet a félmaratonra kihegyezett felkészülési szakasz, aminek a végén meg akarom dönteni a legjobb időmet ezen a távon. Ennyire rossz formában ilyen optimista tervekkel lehet sokan hülyének néznek, de higgyétek el, a 16 hét sok idő, és nem volt még olyan régen a tél, amikor edzésen, 160-as átlagpulzussal, azaz a versenytempómnál 10 ütéssel alacsonyabb terhelésen könnyedén másfél percen belülre közelítettem a legjobbamhoz. Mondjuk akkor gyorsabb tempót toltam edzésen 25 kilométeren, mint most 5k versenyen, na mindegy :)”

A nagyot álmodásban az a jó, hogy ha nem is sikerül elérni teljesen a célt, már annak megközelítése is nagy eredmény tud lenni, és így sokkal többet tudunk elérni, mintha mindig csak a tutira mennénk. Nyáron mertem igazán nagyot álmodni, kőkeményen neki is álltam a megvalósításnak, és végül az a megdöbbentő eredmény született, hogy a maratoni PB-met nemhogy megközelítettem, hanem annál majdnem 5 perccel jobb időt sikerült elérnem!

Újra nagyot kell álmodni!

Már ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy elérhető számomra a 3 órán belüli maraton, nem vagyok még túl öreg, nem kezdtem túl későn, nem túl kevés a szabadidőm 3 gyermek mellett, csak rajtam múlik, hogy akarom-e eléggé! Igen, akarom, gyorsulni akarok, amíg nem jönnek a valós biológiai korlátok! Mindössze harmadik maratonomat futottam, nem mondhatnám, hogy nagy tapasztalatom van benne, biztos lehet még jobban csinálni, bár ezt a mait én majdnem tökéletesnek éreztem. Az utóbbi idők bukdácsolásai után végre visszatért az önbizalmam, és ez nagyon jót tett a versenyen, ugyanakkor nem lett túl sok se az önbizalomból, végig észnél voltam, nem toltam túl, és mivel kellően felkészült voltam, nem volt igazán még csak mélypontom se, nemhogy maratoni fal, vagy ilyesmi. A versenyt követően komoly izomlázam egyáltalán nincs, másnap se a sétával, se a lépcsőzéssel nem akad bajom. Érdekes módon a térdeim körüli izmokban van némi izomláz, és a combhajlító izmaim fájnak kicsit, meg itt-ott van egy két kisebb fájdalom, de semmi komoly. Szerdán, azaz mindössze két nap pihenő után futok is egy 40 perces lazát, megy tovább a felkészülés a félmaratonra, ott is egyéni legjobbat fogok futni!

A maratoni táv

Nehéz messzemenő következtetéseket levonni mindössze 3 maratonból, de azért megpróbálkozom vele. Ehhez persze kell egy csomó adat, grafikon miegymás, mint például ezek:

Év	Első félmaraton	Második félmaraton	Lassulás	Lassulás %
2017	1:51:27	1:58:34	7:07	6,39%
2018	1:43:14	1:48:17	5:03	4,89%
2021	1:43:02	1:43:50	0:48	0,78%

5k részidők az eddigi maratonjaimon

Itt pedig az 5k-k átlagpulzusai

Az első maratonomról túl sok jót nem lehet elmondani, de ez nem is csoda, hiszen akkor még mindössze egy éve futottam, valójában nem voltam rá felkészülve. Persze szuper az, hogy sikerült, és akkor bizony meg is volt az értelme, mégha most hülyeségnek is látszik. Egy maraton jó lefutásához több évnyi rendszeres edzésre lenne szükség, de a valós világban elvárni minden harmincas hobbifutótól, hogy ennyi munkát tegyen bele, mielőtt először megpróbálja, nyilván nem reális. Nem is bánom egyáltalán, sőt, a verseny közbeni rossz élmények, a belesétálgatások tették igazán világossá, hogy erre komolyan edzeni kell, és emiatt én ezt a következő maraton előtt meg is tettem. Így 2018-ban a jóval nagyobb tempó ellenére is sokkal könnyebben ment, bár itt is jelentősen belassultam a táv második felére, és a végén azért volt némi kínszenvedés, de ez inkább a rosszul megválasztott kezdőtempó miatt volt. Fel voltam készülve, hiszen utána nem okozott a gondot a séta, a lépcsőzés, komoly izomlázam se volt. 2019-ben még sokkal jobb formában voltam, de azon a tavaszon nem futottam maratont, mert még komolyabb, tudatosabb voltam, és nem akartam bezavarni a 10k felkészülésembe. Az ezután következő, évekig tartó mélyrepülésben esélyem se volt maratont futni, és még most is nagyon féltem tőle. Talán ennek is köszönhető, hogy ezúttal nem kezdtem túl gyorsan, az 5k tempós diagramon jól látszik, hogy a lassabb kezdésel féltávig folyamatosan gyorsultam. Utána viszont volt némi lassulás, bár ennek meg majdnem a felét az utolsó, megállós frissítésen hoztam össze, és legalább még ennyit jelentett az iramfutókat körülvevő csapat komplikált megelőzése, szóval ezek inkább versenyzéstechnikai hibák voltak, nem fizikai probléma. Sőt, igazából 35-nél, és utána is végig úgy éreztem, hogy tudnék gyorsítani, csak nem mertem, ma inkább a biztos PB-t akartam megtartani. A pulzus diagram is azt támasztja alá, hogy 30 és 40 között bőven lett volna lehetőségem gyorsabban futni. Persze nem kell nagy különbségre gondolni, nagyjából egy, fogakat nagyon összeszorítva, mindent tökéletesen csinálva legfeljebb 2 perccel tudtam volna jobbat futni, de ez nagyon teoretikus, sosincs tökéletes verseny, és talán eddig ez volt a legjobban sikerült bármilyen versenyem, valójában ebben ennyi volt. A körülöttem hasonló idővel beérkezett futók szinte mind nagyon elfutották, sokkal lassabb lett a második félmaratonjuk, míg nekem meg csak alig, bőven 1% alatti a lassulásom, szóval nemcsak magamhoz képest volt jó ez a futás. Persze sokan értek be előttem a célba, szóval akad még tennivaló, de két ilyen szuper jól sikerült verseny után hiszek benne, hogy sok, ennél is jobb verseny vár rám!