Tavaly nagyon tetszett ez a túra, akkor egyértelműen úgy voltam vele, hogy ide érdemes visszatérni. Ahogy kialakult az idei ősz programja, örömmel láttam, hogy szépen be tudom illeszteni a felkészülésbe. Az egész évet tekintve pedig mindenképp szükségesnek éreztem egy igazán hosszú, és szintes futást a Piros 85 előtt, mivel utoljára márciusban futottam 25 kilométernél hosszabbat. Annyira nem durva, hogy ne pihenném ki október végéig, viszont lehetőséget ad a felszerelés, a frissítés, és a mentális tűrőképesség tesztelésére a nagy megmérettetés előtt. Végeredményben így ugyanazt a szerepet kapta a túra, mint tavaly, és ennek megfelelően nagyjából ugyanolyan tervvel is vágtam neki. Egy óvatos, nem túlhajtós, de azért nem is túl laza futást terveztem, a pulzust ennek megfelelően a 150-160 közötti zónában akartam tartani, síkon inkább 150-hez közel, emelkedőkön pedig kicsit elengedve, hogy minél többet meg tudjak futni belőlük.
 |
| Van egy-két pukli, aztán a végén eldurvul |
Tavaly nagyon korán indultam, és emiatt sajnos pontnyitás előtt értem Dömösre. Tanulva a hibámból, az idén saját időm terhére indultam, majdnem 8-kor. Azért az elég jó érzés, hogy egy teljesítménytúrán már nem a pontok zárási, hanem a nyitási idejét kell figyelnem :) Az első 3 kilométer Pomázon lakott területen vezet, nem túl izgalmas rész, de legalább szép lassan emelkedünk a táj fölé, a városi terep tanyasivá alakul, majd végre beérünk az erdőbe. Itt gyorsan elkezdjük gyűjteni a szinteket, pár szakaszon sétára is kell váltsak, és egy technikai szünetet is be kell iktassak, mivel a rajtnál sajnos nem volt rá lehetőség. Kicsivel több, mint 5 kilométer után elérem a kilátót, itt meg is állok kicsit fényképezni, és gyönyörködni a kilátásban. Pár száz méter múlva az első ellenőrzőpontot is elérem, megkapom az első pecsétem, iszok egy meleg, de szerencsére nem forró teát, és tovább is futok a Vasas szakadék irányába.
 |
| Kő-hegy |
Egynyomtávú erdei ösvényen szaladok lefele, ez nagyon jó kis szakasz, de figyelni kell majd az elágazásra, mert a szakadékhoz le kell térni a sárga jelzésről. Az elágazáshoz érve nagyon egyértelműen jelölve van, hogy merre kell letérni, jobbra fordulok, és próbálok ezen a kis emelkedőn is felfutni, ha már ilyen jó lendületben vagyok. Nagy tömeg van a ponton, először fényképezgetek, majd a kódot is felírom. Alig másfél kilométer volt ez a szakasz, és már megint állok, nem lesz ez így jó, haladni kéne tovább.
 |
| Vasas-szakadék |
Visszafutok az elágazásig, és újra a sárgán folytatom utamat. Hamar emelkedni kezd az út, és innen egészen Lajos-forrásig ez így is marad. Nagyrészt azért tudok futni ezen a szakaszon, néhány meredekebb részen sétálok csak bele. Ez sem egy hosszú szakasz, kicsit több csak 2 kilométernél, így nagyon hamar azon a réten találom magam, ahol balra kell fordulni a forráshoz. Több túrázó is tanakodik, néhányan mintha tovább is mentek volna a sárgán, a még ott lévőknek szólok, hogy a forrás balra van. Meg is találom, az idén is nápolyival kínálnak, de inkább kihagyom, nem tervezek szilárdat enni. Kicsit zavar, hogy ilyen sűrűn meg kell állni az egymáshoz elég közel lévő ellenőrzőpontokon, de már vigyor ül a szám szélén, mert tudom, hogy most jön az egyik kedvenc szakaszom. Hamar meg is lesz a zöld háromszög, az elején a gaz mintha kisebb lenne, de igazából mindegy is, gyorsan eljön az egynyomos ösvény, lehet csapatni neki :) A kilátás nagyon szép, meg is állok pár fényképet csinálni. Az új zsákom remekül funkcionál, az első zsebekből könnyen elő tudom venni menni közben, ami épp kell (telefon, itiner, zselé), a kicsi zsákkal ez nem megy. Persze így viszont nem csak a futással foglalkozok, megy azért el idő fényképezgetésre, de most belefér, nem verseny. Megint csak 2 kilométert teszek meg Dömörkapu ellenőrzőpontig, nem is töltök sok időt, almát sem eszek.
 |
| Dömörkapu felett |
Egy kis aszfalt után újra szép erdőben vezet az út, többször keresztezzük a patakot, mintha most egy kicsivel több víz lenne benne, de így is könnyedén át lehet jutni száraz lábbal. Egy árok kerüléséhez ki kell menni az aszfaltra, egy túrázónak mutatom a jelzéseket, nem az aszfalton megyünk tovább, vissza kell menni az erdőbe. Sok túrázót előzök ezen a szakaszon, és sajnos a figyelmem is lankad emiatt, mivel szinte mindig látok magam előtt valakit, nem nagyon figyeltem a jelzésekre. Egyszer csak azt veszem észre, hogy az előttem lévők aszfalton balra fordultak, de ilyen rész egyáltalán nem rémlik, megállok, körülnézek. Egyenesen menne a kék, de hoppá, mikor értük el a kéket? Az az irány sem ismerős, páran még tanácstalankodnak, de én biztos vagyok benne, hogy rossz irányba fordultunk rá a kékre, így visszafordulok, és futni kezdek. Nagyon hamar meglátok egy táblát, amit felismerek, úgyhogy hátra is kiáltok, hogy ez a jó irány, és szerintem ez volt az elágazó is, pár tíz métert mentünk csak rossz úton. Próbálok kicsit koncentráltabban tovább futni, de nem nagyon kell aggódni, a kék jelzést itt nagyon könnyű követni. Szembe jövők jó reggeltet köszönnek, nem tudom mire vélni, aztán látom, hogy itt sátoroztak az erdőben, nekik lehet még reggel van :) A Bükkös-patakot még többször keresztezzük, de itt már inkább aranyos kis fahidakon kelünk át fölötte. Az áramos kerítés ramaty állapotban van, úgy látom pár fa rádőlt, nagyon sok helyen a földön fekszik. Kis szintet is gyűjtünk itt, majd egy házat veszek észre a fák között, ami egy kis gazdaság első épülete. Sikárosi rét, az őszi kikericsek gyönyörűek, imádom ezt a helyet. Ki akartam próbálni ezen a túrán egy újítást, hoztam magammal fehérjét, amit mondjuk nem túl okosan tejjel kevertem ki, ez egy kicsit kockázatos volt amiatt, hogy amúgy a tejet nem nagyon bírom. Féltáv körül terveztem meginni, de gondoltam ha már úgyis meg kell állni, akkor a nagyrészét itt megiszom. Iso-t is kevertem bele, így némi cukrot is viszek be egyúttal.
 |
| Őszi kikericsek a Sikárosi réten |
Kicsit sokáig elszöszöltem, viszont megint egy kedvenc szakaszom jön, ami innen Dömösig a Pirossal megegyező úton vezet. Enyhe kis lejtő után emelkedni kezdünk Király-kút felé, szinte végig futom, de nem sokkal a pont előtt már úgy érzem, hogy elfogyott az energiám. Majdnem 2 és fél órája vagyok úton, ennél hosszabbat nem futottam március óta, így nem is csodálkozom, hogy kezdek fáradni. Aztán persze eszembe jut, hogy még nem zseléztem, és inkább az lesz itt most a probléma. Gyorsan be is dobok egy zselét, iszok rá izót, valahogy most nem érzem annyira undorítóan édesnek az egészet, talán amiatt, hogy ez volt az első. Megérkezek Király-kútra, csokit sem kérek, gyorsan megyek tovább.
Van még itt egy kis emelkedő, végig futom, érzem, ahogy tér vissza belém az erő. Későn volt a zselé, az már biztos. A gyomrom jó, pedig ahogy végiggondolom, hogy mikkel stresszelem, csodálkozom, hogy nem jön ki minden. Lehet, hogy most beletrafáltam, ez lesz a tuti? Elkezd lejteni, a másik kedvenc szakaszom jön ezen a pályán, egészen Dömösig lehet csapatni. A lejtés tökéletes, nincsenek túl meredek részek, viszont azért néhol elég izgalmas a terep, többször nagyon keskeny ösvényen kell száguldani, majd patakon átrohanni, aztán a kirándulókat kerülgetni, óriási. 5 kilométernyi szuper futás, hihetetlen hamar elszalad az idő, már Dömösön is vagyok. Egy kék kútnál megállok inni, bár olyan nagyon nem vagyok szomjas, de csak 2 liter izót, meg a kb. 4 deci fehérjét hoztam, félek, hogy ennyi kevés lesz az egész távra. A templom előtti elágazónál ösztönösen jobbra fordulnék, de most nem látok nyilat a földön, elbizonytalanodom, és inkább továbbfutok a templom felé. Közben átgondolom, hogy a templomig biztosan nem kellett elfutni, a partra vezető út kijjebb van. Nem fordulok meg, bízok magamban annyira, hogy megtalálom azt a kempinget. Hamar meg is lesz az út, és tényleg ott kellett volna lejönnöm, ahol akartam, na mindegy, száz-kétszáz méternél többet nem raktam a távhoz. Mintha most viszont nem lenne annyira jól jelölve az út, a partnál sem látok szalagokat, de a pont könnyen meglesz, tudtam hol kell keresnem. Itt van magnézium pezsgőtabletta, így végre nem kell mindent visszautasítanom, és fogyasztok is valamit.
 |
| Dunakanyar, ennek a látványnak háttal kell futni |
Nekikezdek a számomra legkevésbé kedves szakasznak, bár amíg rálátásom van a Dunára, addig jó, de aztán csak a szántóföldek vannak itt, az igazi szép látvány meg a hátam mögött. Fáradtnak érzem magam, a tempóval sem vagyok elégedett, szinte nehéz még ebben a 6 perces tempóban is futni. Nem tudom mitől lehet ez, de itt tavaly is pont ugyanilyen rossz volt. A gyomrom is rossz, túl sokat ittam rövid időn belül, nagyon tele van. Rövidesen meg is állok egy kis technikai szünetre, és az itinert is elolvasom, mert tavaly az egyetlen eltévedésemet ezen a szakaszon hoztam össze. Azt tudom, hogy valahol balra kell fordulni, nem volt most sem valami egyértelmű, de végül rátaláltam egy szalagra, ami bevezetett a Pilismarótra. A templom körül rengeteg ember, nézek erősen, hogy melyikük lehet a pontőr, aztán kiabálást hallok balról, odanézek, és ott ül egyedül. Most volt vége a misének, tudom meg, és gyors pecsét után neki is iramodok, hogy nekivágjak a túra legnehezebb részének.
 |
| Madáritató, vagy piszoár :) |
Hamar emelkedni kezd az aszfaltút, de még sokáig futok, mert a ponton a túra folyamán először láttam, hogy mennyi az idő, és az elég bíztató volt. Érzésre nem gondoltam, hogy a tavalyinál sokkal jobban megy, de úgy tűnik, hogy mégis. Egy kilométert tudtam még teljesen megfutni, utána nagyon meredekké vált, és az erős sétatempó vette át a főszerepet. Itt már nem akartam túlzottan erőltetni, annyira figyeltem csak, hogy a pulzusom ne essen le túlzottan, de ezt nem volt nehéz elérni. Persze bele-bele kocogtam, ahol kicsit kevésbé emelkedett, bár ez inkább csak annak szólt, hogy a 10 percen kívüli értékeket nem bírtam nézni az órán :) Aztán amikor már végre jó tempóban futottam, kezdett gyanús lenni, hogy lejt az út, na meg jelzést sem láttam hirtelen. Itiner elő, gyorsan átfutottam a szöveget, és már biztos is voltam benne, hogy elkavartam. Na akkor futás vissza az előző kereszteződésig, ahol ezen az úton 20 méter után be kellett volna fordulni balra. Pontosan ott hibáztam, ahol gondoltam, meg is van az út, de ez most sokba került. Kb. 650 méter plusz, majdnem 5 perc veszteség, az egyetlen komolyabb hiba a túra során. Rögtön el is gondolkodom azon, hogy alapvetően mennyire jól emlékszem az egyszer már megtett útvonalakra, kivéve, ha nem egyedül vagyok, és tavaly itt ugye pont nem egyedül haladtam. Ha más is van, nem koncentrálok eléggé az útvonalra, hajlamos vagyok szépen beállni mögé, és húzatni magam. Jön még egy-két komolyabb emelkedő, de már egyre többet tudok futni, viszont egyre kevésbé esik jól. A pulzusom is magas, bár meg sem közelíti a tavalyi befejezést, de valahogy most nem is érzem, hogy azt el tudnám érni. Jó lett volna 5 órán belül végezni, de végül 3 és fél perccel túllépve érkezek meg a Matyi büféhez.
 |
| Dobogókőről nézve sokat jöttem a Dunától |
Először vegyes érzelmeim voltak a teljesítményemmel kapcsolatban, mert a végén nem éreztem úgy, hogy rögtön meg tudnám futni még egyszer ezt, ami kb. kiadja a Piros 85-öt, de főleg azért, mert nem vagyok biztos benne, hogy az idén nem mentem-e erősebb intenzítással, mint tavaly. Mivel akkor még buta pulzusmérő órám volt, így csak az emlékeimre tudok hagyatkozni (még jó, hogy a blogban azért vissza tudom olvasni :D ), az alapján jelentős eltérés nem nagyon lehet. A tavalyi időhöz képest több, mint 40 percet javítottam, tempóban pedig 1:10/km-t, ami hasonló pulzuson hatalmas javulás. Tavaly viszont volt az a furcsaság, hogy míg ezen a túrán 8:41-es átlagot mentem, addig számomra érthetetlen módon a Piros 85-ön 8 percessel sikerült végigmenni. Furcsa volt a dupla táv ellenére ennyivel jobb átlagot menni, hiába mentem ott csúcsra járatva, még úgy is megdöbbentően nagy volt a különbség. Most lehet, hogy sikerült megfejtenem a dolgot: bár a szintemelkedés kb. annyiszor több a Piroson, mint amennyivel az hosszabb, viszont a lejtmenetre ez már korántsem igaz. Itt lent kezdődik és a csúcson ér véget az útvonal, így csak fele annyi szintcsökkenés (kb. 700 m) van, mint emelkedés, a Piroson meg kb. egyezik a két érték. Ha ez, és a Piroson erősebb versenytempó okozhatta tavaly azt a nagy különbséget, és az idén is ez várható, akkor a mostani időm magamhoz képest egy brutálisan jó versenyt vetít előre. Csak el ne kiabáljam :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése