Pilis-nyereg Kétszer

Piliscséven még soha nem láttam ennyi autót, nem is próbálok közel parkolni, az első alkalmas helyen megállunk. A művelődési házban nagy a nyüzsgés, jó sokan mozdultak ki ma otthonról. Kávéval kínálnak, nem sietünk, köszenettel elfogadom. Nem sok túra előtt ittam csészéből kávét, sőt, ha jobban végiggondolom, még talán soha. Fél kilenc körül vágunk neki a túrának. Hamar kiérünk a faluból, de a lovardánál most nem megyünk egyenesen tovább, mint a Piliscsabai Negyveneseken, hanem elkanyarodunk balra. Erre még nem jártunk. Emelkedni kezd az út, egy kis ér csörgedezik rajta. Az időjárás különben ma kedvel minket, nem nehezíti meg a dolgunkat. Hamarosan egy réteget le is kell venni, mert hiába mondom leányomnak, hogy ez most nem futóverseny, ő siet. Az idővel versenyzik, mondja. Ezt meg kitől halhatta? :) Jónéhány futó is van, mennyire más most nézni őket, mint amikor még nem értettem, hogy minek futnak. A Piliscsabai Természetjáró Egyesület szervezte a teljesítménytúrát, ami egyben a Sulikupa túrasorozat utolsó előtti állomása is. Biztosan állíthatom, hogy ez az egyik legjobb kezdeményezés az országban, a kivitelezés profi, nagyon jól felépített és végiggondolt az egész sorozat. Minden Piliscsabát könnyen elérő, általános iskolás gyermek szülőjének ajánlom, ha ez nem ületeti el a gyermekben a természet iránti csodálatot és a természetjárás szeretetét, akkor semmi.

Van amit csak télen láthatunk

A nagyon szépen felújított kék jelzésen haladunk, könnyedén követhető az út. Bár nem jellemző a sár, azért csak sikerül elmerülünk bokáig, amikor átgázolunk egy pocsolyán. Persze, ha a gyermek megy elöl, ne csodálkozzon az ember, ha esze ágában sincs kikerülni. :) Klastrompusztára érkezünk, jé, itt már jártam, és akkor is meglepődtem az erdő közepén ezen a településen. Az ember ideális élőhelyét inkább ilyennek képzelem, mint egy hightech metropolisznak.

Klastrompuszta, a Pálos Rend Szent Kereszt kolostorának romjai

Nekivágunk a hegynek, az elején van csak egy kicsit meredekebb rész, aztán kellemesen emelkedik végig. A mohával borított kövek most igazán szépek, egy kis zöldet csempésznek az alvó erdő egyen barnájába. Ezen a szakaszon nagyon sokan vannak körülöttünk, mindig látunk valakit.

Merre tovább?

Felérünk a Pilis-nyeregbe, ami a csillagtúra középpontja. Három táv közül lehet választani, a legrövidebb csak egyszer érinti ezt a pontot, és itt már fordul is vissza, hogy egy másik úton visszatérjen Piliscsévre. Ez a táv 10,4 km, 380 m szinttel, és öt órás szintidőt adnak rá, hogy a Sulikupások kisgyerekekkel is könnyen teljesíthessék. Mi kicsit nehezítettünk a dolgunkon és az ugyanúgy 5 óra szintidejű, de 18,2 kilométeres, 620 m szintemelkedést tartalmazó verziót választottuk, így visszatérünk ide még egyszer. A leghoszabb lehetőség 25,4 km és 950 m szint, ehhez még egy kört kell megtenni a Pilisben.

II. világháborús emlékmű

Bográcsban melegszik a finom tea

Egy hoszabb szünetet iktattunk be, ettünk, ittunk, rápihentünk a folytatásra. Szükség is volt rá, mert egy rövid sík szakasz után kemény mászás kezdődik a Simon-halála felé. Jó kis sziklás, meredek rész ez, eltart egy darabig, amíg felérünk.

Meredek

Régi útjelzők. Mondjuk, ha jól emlékszem a Piros 85-ről, Dobogókő tényleg ennyire felfele van :)

Egy kis aszfalt után visszakanyarodunk az erdőbe, és egy nagyon szép völgyekkel tarkított útvonalon ereszkedünk le Mária padig. Szofi kezd belelendülni, többször belefut, a ponthoz is kocogva érünk. Itt egy szúróbélyegzővel kell nyomot hagynunk az ellenőrzőfüzetünkben, ez nagyon tetszik neki. Elindulunk Kétbükkfa-nyereg felé, és hát mi azt hittük, hogy a szintet már letudtuk, de ez a rész végig emelkedik, kezd kijönni rajta a fáradtság, kicsit rosszkedvű lesz. Persze ez csak addig tart, amíg a Pilis-nyeregbe zuhanó, meredek lejtőn futni nem kezd. A túlzásba vitt tempó persze egy kis eséshez vezet, ami viszont meglepő, hogy én is taknyolok egyet. Nem is emlékszem, mióta nem estem el, furcsa érzés. :) Ez van, ha az ember nem a saját tempóját futja, és nem teljesen magára koncentrál.

Ugyanazon az úton indulunk, mint az előbb, de most jobbra kell kanyarodni. Innen már végig lejt, jókedvűen, és elég tempósan haladunk a cél felé. Egy vágatban vezet az út, ide hordta össze a szél az összes levelet, a derékig érő avarban "dózerolunk", majd jót röhögünk rajtam, amikor kicsúsznak a lábaim, a hátamra esek, és vergődök, mint egy bogár. Ahogy látótávolságba kerül a település, ismét kocogni kezd, és egyfolytában az óráját nézegeti, hogy vajon mennyi idő alatt érünk be. Egy pillanatig sem volt veszélyben az öt órás szintidő, 4 és fél órán belüli idővel érünk be, ügyes volt.

Ez a túra is szuper volt, mint az egész Sulikupa sorozat.

Köszönjük!

Szervezők honlapja: Piliscsabai Természetjáró Egyesület

Sulikupához link