Futapest - Csobánka terepfutás

Az első félmaratonom nem igazán a terveim szerint alakult, ami után az edzés se ment valami jól. Az első hét még rendben volt, de a másodikon erősödött a jobb combomban hátul hetek óta jelenlévő kis fájdalom. A hét végi hosszú futáson végül minden előjel nélkül a bal térdem mellett vágott be egy olyan görcs, hogy inkább sétára váltottam, nehogy nagyobb baj legyen. Nincs mese, kicsit vissza kell vegyek a lendületből, így ennek megfelelően átdolgoztam az edzéstervem: egy ideig nincs sprintelgetés, és a heti távban is visszalépek valamennyit. A mostanában erősen hanyagolt tornával is újra barátkoznom.

Az előzmények miatt a versenyen való indulásom végig kétséges volt, de nagyjából helyrejöttem, az utolsó héten már terv szerint ment a felkészülés. Az elvárásaim így kezdetben csupán arra korlátozódtak, hogy ne sérüljek le nagyon durván. Aztán persze ahogy közeledett a verseny, ahogy egyre jobb formában voltam, mégiscsak kitűztem célként, hogy az ehhez a versenyhez igen hasonló karakterű Kaptárkövek Trail-en futott tempót hozni akarom. A múltkori gyomorprobléma miatt a verseny előtt egy órával ettem kis müzlit, hogy ne legyen teljesen üres a hasam, hátha így jobb lesz. Bár a rajtra erősen beborult, és vészjóslóan dörögött is az ég, a sapkát ezúttal nem hagyom el, sose lehet tudni mikor csap le ránk teljes erejével a Nap. Szépen elhelyezkedek a hátsó régióban a rajthoz, próbálok nagyon koncentrálni arra, hogy ne fussam el az elejét. A tervem a előzőnél jóval alacsonyabb, 165-ös átlagpulzus, 160 - 165 - 170 harmadokra osztva a versenyt.



Valahol a hátsó sorban bújok meg :) Fotó: Futapest.hu

A rajt után hamar elérem a magamnak szabott pulzust, amit tartok is becsülettel, érzésre el is hagy szinte a teljes mezőny. Ahogy a második kilométernél erősebben emelkedni kezd, sokan váltanak sétára, én sem teszek másként. Elkezd esni, kitárom a karjaim, leveszem a sapkám, hogy minnél nagyobb felületen érjenek a hűsítő cseppek. Néhány dörgés után hirtelen ömlik rám a víz, ennél jobb nem is lehetne! Kislányom épp ekkor rajtol a rövid távon élete első, nem iskolai futóversenyén, és bár Ő sem ilyed meg egy kis esőtől, remélem nem lesz sok neki a jóból. Szép lassan kialakul körülöttem egy, az enyémhez igen hasonló stílusban haladó csapat, ugyanakkor kezdünk belesétálni, majd az emelkedő enyhülésével futni is. Igen lassan, de biztosan közeledek az előttem lévőkhöz, és az ötödik kilométer végére, mire a Hosszú-hegy megmászásával letudjuk gyakorlatilag a teljes, 300 méteres szintemelkedést, sikerül 3-4 versenyzőt megelőznöm. Egy néhány méteres szakaszon balra csodálatos kilátás tárul elém, tényleg magasra felkapaszkodtunk, nem csak úgy éreztem. :)

Síkra vált, majd enyhén lejteni kezd a terep, és a számomra legkedvesebb, klasszikus egynyomtávú erdei ösvényen kezdhetek végre rendesen futni. Nagyobb lendülettel előzgetek, mígnem már nem is látok senkit magam előtt, csak az erdő, a kanyargó ösvény, és a rendületlenül szakadó eső vagyunk. Imádom ezeket a perceket, amikor a tudatos gondolkodás szinte teljesen kikapcsol, csak a tökéletes harmónia marad. Egy frissítőpontnál vált széles, köves szekérútra a terep, hát ez már annyira nem jön be. Hamarosan a pulzusom is kezd csökkenni, valahogy olyan kemény ezen futni, a combhajlító izmaim kezdenek fájdogálni. Mindeközben az 5 kilométeres távon mostanában kell célbaérnie kislányomnak, sokat gondolok rá, csak reménykedni tudok, hogy tartotta magát a megbeszéltekhez, és nem hajtotta túl magát.

Az 5 kilométeres táv rajtja Fotó: Futapest.hu

A verseny 2/3-ához érve emelhetném a pulzusom 170-re, próbálok is gyorsulni, de egészen addig nem tudom elérni ezt a szintet, amíg kicsit kevésbé nem kezd lejteni az út. Ekkor viszont újra közeledni kezdek az előttem lévőkhöz, majd előzök is néhányat. Ismét erdei ösvényre fordulunk, ami nagyon meredeken lejteni kezd. Szeretném ha nem esne vissza a pulzusom, eszeveszett száguldásba kezdek, csak úgy repülök lefele. Tiszta sár minden, néhol mini patakokban gázolok, iszonyatos koncentrációt igényel, hogy ne csússzak meg, és ezt nagyon élvezem! Legalább 5-6 versenyző mellett suhantam el, majdnem itt voltam a leggyorsabb az egész verseny során... Az utolsó kilométeren elkezdek még egy hajrát, de a felénél kicsit vissza kell vennem, hogy az utolsó száz méteren beszáguldhassak a célba.

Az órámra pillantva számomra hihetetlen, 1:11 -es időeredményt látok, ez biztosan 6 percen belüli átlagtempó! Egészen pontosan 5:54 perc/km lett a végeredmény, ami messze felülmúlja a Kaptárköveken elért 6:40-es átlagomat. Hát a verseny elején felfelé kaptatva, időnként 8 perc feletti ezresekkel nem igen számítottam ilyen eredményre, de az utolsó 7 kilométer 4:50 -es átlagtempója végül jól meghúzta a versenyátlagot. Azt hiszem visszataláltam a megfelelő pulzustartományba, ahol nem csinálom ki magam az első pár kilométeren, és így a verseny második felére is bőven marad erőm. Ezúttal persze az időjárás is nagyon sokat segített, a sár nemigazán lassított, viszont az eső hűtése valósággal szárnyakat adott, és úgy tűnik, hogy sokkal többet lassít rajtam a meleg, mint eddig gondoltam volna.  A győzteshez képest ezen a versenyen volt a legkisebb a lemaradásom, mindenképpen jó úton haladok. A pálya a köves szakaszt leszámítva nagyon tetszett. Az elején az alig 4 kilométeren 290 méternyi szintemelkedés elég emberes volt, de már egyáltalán nem érzem szenvedésnek az emelkedőket, és biztos vagyok benne, hogy egyszer meg is fogom futni ezeket.

A legjobb része a napnak viszont még hátra volt: az eredményhirdetésen kislányomat a dobogó legfelső fokára hívják, első lett a korosztályában! Nagyon büszke vagyok rá, és tovább fogok dolgozni azon, hogy egyszer majd a nyomdokaiba léphessek :)

A nap fénypontja :)