Piskóta futam III. 5k

Főleg hosszabb terepversenyek előtt sokan szeretik bejárni a pályát, hogy a versenyen majd kiélezett helyzetben ne okozzon gondot az útvonal követése. Úgy tűnik én teljesen fordítva vagyok összerakva, minél jobban ismerem a környéket, annál jobban összezavarodok, és képes vagyok többször eltévedni, mint ahány kilométerből áll a verseny :)

Mivel már csak egy hét van a tavaszi célversenyemig, a Vivicitta 10k-ig, így megint nem volt kérdés a táv, 5k-nál hosszabb versenyt futni ilyenkor már nagy hiba lenne. Az 5k viszont épp jó, és nem is kell visszafognom magam, ezt még nyugodtan végignyomhatom. Az utóbbi hetekben leginkább a gyorsaságra koncentráló edzéseim voltak, amiket azért érzek a lábaimban, úgyhogy a verseny előtti nap egy laza futást csinálok csak, és ha már itt van a szomszédban, gondoltam akkor befutom a pályát. Előzetesen nem néztem meg semmit, futás közben viszont hamar kiderült, hogy nem ugyanaz lesz a pálya, mint tavaly. Futottam tovább a szalagozást követve, de amikor már egyértelmű volt, hogy a hosszú távot követem, akkor szépen elkanyarodtam haza. Otthon megnéztem a térképen, tényleg máshogy lesz a pálya, viszont sokáig jó fele futottam, így kicsit izgultam amiatt, hogy nem vettem észre, hol kellett volna letérni a rövid távra.

Kisfiam is velem jött :) Fotó: Gorácz József

A verseny előtt még mindig izgultam kicsit a tájékozódás miatt, főleg hogy a tavalyi második Blazsek Zoltán inkább a hosszú távot választotta, így eléggé valószínűnek tűnt, hogy egyedül kell elöl fussak. Hamar megnyugtattak viszont, mert kiderült, hogy az útbaigazító táblákat csak este tették ki, így nem is láthattam még délután őket :) Szerencsére kisfiamat is tudtam vinni, több jelentkező is volt a felügyeletére, amíg futok. A bemelegítést nem vittem túlzásba, inkább beszélgettem az ismerősökkel, ritkán van ilyesmire alkalmam :) A rajt előtt is elmondják merre kell futni, majd rövid visszaszámlálás után kilövök.

Jól kaptam el a rajtot :) Fotó: Gorácz József

Úgy tűnik, hogy gyorsan el akarom dönteni a versenyt, bár lejt a pálya eleje, azért a 3:40-es tempó így sem nevezhető nálam alibizésnek :) A patakig vezető kb. 1,2 kilométeres szakasz a szántóföld melletti szekérút, aminek a felénél két srác próbál balra terelni, nem túl sikeresen. Nem értem hova kellene balra fordulni, a pálya egyenesen kéne menjen, mondom is, hogy az 5k távon vagyok, amire mondják, hogy igen, itt balra. Befordulok teljesen balra, de hallom, ahogy kiabálnak, hogy "rögtön jobbra", úgyhogy gyorsan meg is fordulok, akkor értem meg, hogy a szekérúttal párhuzamosan futó régi útra kell bemenni. Futok erre néhány éve, ennek a régi útnak a felső része már rég futhatatlan, edzéseken mindig kint futok egyenesen az úton, emiatt meg se fordult a fejemben, hogy a versenyen majd bent kell, tavaly se kellett. Ismeretlen terepen semmilyen probléma nem lett volna, de így még emberi segítséggel is nehezen találtam rá a pályára :)

Fotó: Metz Dóri

A kis megtorpanás közben láttam, hogy már elég jelentős előnyöm van, de nem tudom mennyit vesztettem, így tartom a tempót. A pataknál futok a szokásos úton, mint utóbb kiderült, itt megint eltévedtem :) Itt is bent kellet volna maradni a fás részen, de mivel kidőlt fáktól az se látszik, hogy van ott egyáltalán út, na meg mindig kívül futok, megint jobban tudtam merre kell menni :) Persze hozzá tartozik, hogy azért itt eléggé figyelni kell az embernek a lába elé ilyen tempónál, ami egy kicsit beljebb lévő szalag észrevételét igen megnehezíti. Szóval második kilométer, második eltévedés. Ez szerencsére csak legfeljebb néhány tíz méter pluszt jelentett, mivel párhuzamosan megy a két út egymástól nem messze, és hamarosan oda is érek a kereszteződéshez, ahol a párhuzamosok találkoznak :)

Itt megint megállok pár másodpercre, mivel nem tudtam, hogy nem jó fele futottam, kellett kis idő, amíg rájöttem mit kellett volna, és hogy merre tovább. Már leginkább annak örültem volna, ha valaki utolér, hogy ne egyedül kelljen futnom, de nem látok sehol senkit. Futok tovább követve a szalagozást, majd kb. 400 méter után 5k-s útbaigazító táblát is látok, így a dombra felmenetben szépen lenyugszok, ez már ugyanaz, mint tavaly. Fentről próbálok visszanézni, de továbbra se látok senkit, lefele azért megint belehúzok, biztos, ami biztos. Mint utólag kiderült, itt megint nem jó fele futok, kb. 100 méter után élesen be kellett volna fordulnom balra, én meg verettem egyenesen 3:30-as tempóban :) Mivel erről semmit se tudok, futok szépen tovább, esküszöm még szalagok is voltak.

Ébredezik a természet

Úgy egy kilométernyi békés futás után hirtelen egy csomó futóba botlok, majd Hugyecz András is érkezik szemből, akinek gyorsan neki is szegezem a kérdést, hogy miért fordított irányba futnak? Tegnap a sikertelen pályabefutás után megnéztem a térképet, amin egy szép négyzet volt, meg egy hosszú egyenes oda-vissza szakasz, hirtelen azt hittem, hogy ők másik irányba futják be a négyzetet. Nagyon összezavart ez a dolog, és azt sem vettem észre, hogy olyan szakaszon futok, amit ma már futottam a versenyen... Elérkezve ugyanahhoz a táblához, ahol egyszer már jó irányba követtem, most a másik utat választom, mivel a megtett távból egyértelmű, hogy nem futhatok tovább a domb felé. Na itt jött jól először a terepismeret, attól függetlenül, hogy így is rossz irányba futok tovább a hosszú táv pályáján :) Szerencsére a tegnapi kaland miatt hamar felismerem a helyzetet, így gyorsan visszafordulok, és mivel már annyit kavarogtam, hogy a versenynek már tökmindegy, úgy döntök, hogy az általam ismert úton visszafutok a rajt/cél-hoz, függetlenül attól, hogy merre kéne haladni. Egyébként erre kellett.

Feltűnök a távolban, idegből hajrázva Fotó: Gorácz József

Már nem igazán forszírozom a tempót, gyorsan futok, de nem versenytempóban, nincs már mit erőltetni. Sokakat megelőzök, de hirtelen már abban se vagyok biztos, hogy egy távon vagyunk-e, aztán a kerítés melletti részen két srác utolér. Mi a rák? Elengedem őket, de nem értem a dolgot, oké, hogy már nem erőltetem a futást, de azért 4:30-4:40 így is, és gyorsabbak, de akkor hol voltak a verseny elején? És kik azok akik meg sokkal lassabbak, számolgatok, hosszú távosok elvileg nem lehetnek, csak 40 perccel indultak korábban, legfeljebb az eleje érkezhetne hamarosan, akkor mégis a két srác lehet hosszús? Igazából teljesen mindegy, csak valamivel le kell foglalnom az agyam, amíg visszaérek :) A végén még idegből hajrázni kezdek, és a cél előtt nem sokkal utolérem, majd megelőzöm Andrást. Mint kiderült, ezzel a mozdulattal végül megszereztem a korosztályos győzelmet, az abszolút 4. helyet és 3. férfit, amivel semmi gond nem lenne, ha kevés lenne a tempóm a győzelemhez, de itt ma nagyon nem volt az. Viszont a Decathlonos csősálnak nagyon örülök, tök hasznos lesz télen.

Itt már elöl Fotó: Gorácz József

Összesen végül 6,4 kilométert futottam, András 5,2-nek mérte a távot, úgyhogy kb. 1,2-t tettem rá, ami nem kevés ekkora távon :) Az átlagtempóm 4:31/km lett, ami nem is olyan rossz, azért csak volt benne 104 méter szint is, na meg elég sokszor kiestem a ritmusból, a végén meg már nem is erőltettem, szóval legalább a formámmal sok gond nincs. Viszont a pályakövetésem katasztrofális volt, ami nagyon elgondolkodtató, és érdemes ezt figyelembe vennem a jövőben terepversenyeken. Az biztos, hogy előreszaladni többé nem fogok, maradok az élbollyal, és inkább csak akkor próbálok ellépni, ha már nem sok van vissza, és biztos vagyok az útvonalban. Tévedtem már el persze korábban is, de itt most azért más volt a nagyságrend, ennyire nem szoktam bénázni, de kétségtelen, hogy a tempóm is elég jól alakul, és emiatt sokkal jobban kell a lépéseimre koncentrálnom, kevésbé tudok a pályajelölésre figyelni. A következő versenyeken ilyen gondom nem nagyon lesz, a vasárnapi 10k-n meg aztán pláne, ott tényleg csak a megfelelő tempójú futásra kell koncentrálnom, semmi másra. Már nagyon várom :)

Korosztályos első hely :) Fotó: Gorácz József

Gábor Úton

Zúzmara félmaraton 2019.

Az idén már harmadszor indítom az évet a Zúzmara félmaratonnal, és az idén is libabőrösen lépek be a csarnokba. A tél közepén ennyi lelkes futót együtt látni mindig különleges érzés.

A hosszú tél alatt eddig mindig nagyon vártam, hogy végre versenyezhessek egy kicsit, az idén viszont valahogy nem annyira lelkesedtem érte. Mármint nem a versenyzésért, az mindig baromi jó, hanem a távot nem kívántam különösebben. Mintha nem menne nekem a félmaratoni táv, nem elég hosszú, hogy lassú legyen, de ahhoz meg már igen, hogy ne lehessen ész nélkül, izomból végignyomni, és akármennyire is úgy érzem egy verseny után, hogy jól sikerült, a számok ezt nem támasztják alá. Valójában a számok szerint a maraton se megy olyan jól, de azon nem csodálkozom, szerintem bőven nem futottam még eleget ahhoz, hogy elég edzett legyek hozzá. Talán a félmaratonhoz sem? A tavaly áprilisban futott 4:26/km-es tempójú 10k alapján félmaratonon 4:39/km-t, maratonon 4:50/km-t kellett volna akkor tudnom, ehhez képest 4:47/km (+8/km) és 5:01/km (+11/km) voltak a tempók akkoriban, ami azért nagy különbség. Valószínűleg ultrákon még kevésbé tudom kihozni magamból a maximumot, ezért is tartom fontosnak, hogy a célversenyeim aszfaltosak legyenek, és legfeljebb maratoni távig terjedjenek, mert ezeken pontosan ellenőrizhető a fejlődés, az edzettség szintje. Ezen a linken találtok egy remek kalkulátort a számolgatáshoz, jó szórakozást :)

Eléggé gondban voltam, hogy mi legyen a célidőm, milyen tempóban kezdjek? Végül arra jutottam, hogy az 1:35-öt próbálom megcélozni, aminek elvileg simán mennie kéne, de mivel azért mégiscsak 5 perccel jobb, mint az eddigi legjobbam, ez se tűnt egy könnyű menetnek. A tervezett tempónak megfelelően az 1-es zóna végéről rajtolok, próbáltam nem túlöltözni, a fagypont körüli hőmérsékleten elég egy rövid ujjú póló karszárral, és persze a kesztyű, valahogy a kézfejem nagyon fázós :) A rajt simán zajlik, az eleje brutál tempóban száguld ki a csarnokból, persze túl gyorsan kezdek, de néhány száz méter alatt sikeresen beállítom a tempót kicsivel 4:30 alá. Nem túl nagy a tömeg, zavartalanul tudok futni, még a meglehetősen sok kanyaron is gond, és egymás akadályozása nélkül átfűzzük magunkat. Viszont már most kezd egyértelművé válni, hogy a cipőválasztás hatalmas mellényúlás volt, a teljesen aszfaltos Pegasus iszonyatosan csúszik a havas részeken, amiből jóval több van, mint amire számítottam...

A lovi részen szokásosan nagyon rosszak a talajviszonyok, tudom tartani a tempót, de elég sok energiát felemészt. Nagyon várom a következő kört, tiszta, szinte egyenes aszfalt, nagy kedvencem :) Addig persze még egy frissítés is hátravan, ezt "szokásosan" a csarnokba való beérkezés előtti zselézéssel, bent meg víz ráivásával abszolválom, minden simán megy. Kifutunk az útra, az oda-vissza szakaszon látom a mezőnyben előttem lévők egy részét, köztük Simona Staicu-t is. Az emelkedős rész után kicsit begyorsulok, jól megy a futás. Jön a hosszabb oda-vissza szakasz, itt még Beda Szabit is látom száguldani eléggé elöl, aztán a fordító után mögöttem Németh Marcellt, aki Székesfehérváron 7k-n jól megvert, remélem itt nem ér be, és halad el mellettem mosolyogva :) Ahogy egy kis kunkor után újra visszatérünk az oda-vissza részhez, előkaparom a zselét, és meg is eszem, már nincs olyan messze a frissítőpont. Közben kezdem eléggé érezni a combjaimat, egyelőre a tempót nem befolyásolja, de elég korai ez az érzés, kicsit aggasztó, hogy mi lesz így az utolsó körön, hiszen még több, mint a harmada vissza van a versenynek. És persze a legnehezebb harmada...

Most nem lepődök meg, mint tavaly, hogy becsatlakozik hozzánk a mezőny azon része, akik még csak most végeznek az első körrel, viszont mintha még többen lennének, elég nagy tumultus alakul ki, nem is tudom tartani a tempóm. A csarnokban akkora a tömeg, hogy nem tudok biztonságosan menet közben vizet felvenni, meg kell állnom, és úgy meginni. Ez eléggé megzavar, nagyon nem szeretek verseny közben még lassítani sem, nemhogy megállni, nem az időveszteség miatt, bár nyilván annak sem örülök, hanem hogy nagyon nehéz ilyenkor újra visszatalálni a megfelelő tempóra, és sok energiát elvisz az újraindulás. Kis ideig még kerülgetnem kell a futókat, amíg újra el nem válnak útjaink, és kezdem meg az utolsó kört. Ennek a kilométernek a végén nagyon kiábrándító időt látok, csak 4:52 lett, ráadásul a combjaim sokkal rosszabb állapotba kerültek. Nagyon kemény küzdelem kezdődik az órával, szeretnék visszaállni a 4:30 alatti tempóra, de csak 4:40 körüli megy két kilométeren, aztán elérem a csúszós részt. Ahogy csúszkálni kezdek, rögtön teljesen beállnak a combjaim elöl, olyan helyen, ahol soha semmi probléma nem volt még, ebből azonnal egyértelmű lesz, hogy az aszfaltos cipőben csúszkálás olyan izmokat terhelt, amiket nem annyira használok, és így teljesen túlterhelődtek. Egészen 5 percesig zuhan a tempóm, el is kezdenek előzni, próbálok mindig tapadni kicsit, de sajnos nem megy már, nem visznek a lábaim. Próbálok fejben kitartani, így bár már tényleg nagyon rosszul esik a futás, de legalább ezt a tempót nagyjából tartani tudom a maradék több, mint 5 kilométeren, és az utolsó kilométereken még nyulazni is sikerül.

Az egyértelmű PB ellenére nem valami diadalmas a befutó, szinte az egész utolsó kör kínszenvedés volt, ráadásul egy könnyen elkerülhető hiba miatt. A pálya valójában szerintem az idén volt a legjobb ebben a 3 évben, így nem volt annyira elrugaszkodott ötlet az aszfaltos cipő, a lovis részen viszont sokkal rosszabb volt, mint amire számítottam. Sajnos a csúszkálás jelentőségét is alulbecsültem, edzéseken is futok az aszfaltosban hóban, jégen, de valahogy nem tűnt ennyire nagynak a különbség, persze versenytempóban megint más a helyzet. Egy újabb értékes tapasztalat. Az előző két évben negatív szplitet sikerült itt futnom, most nagyon nem így lett: 36:29 és 39:37 az azonos, azaz az első és a harmadik kör. A különbség 3:08, a hivatalos időm pedig 1:38:12 lett, azaz kb. pont annyit vesztettem az utolsó körön, amivel lemaradtam az 1:35-ös célidőről. Persze ebben a sportban semmi értelme a "mi lett volna ha" elmélkedéseknek, szóval megint csak annyi marad, hogy ez nem az én távom.

A pulzusgörbén is jól kivehető, hogy hol kezdődött a probléma, és az is, hogy a pulzusom szerint volt még tartalék a kezdőtempóban, szóval ezúttal nem elfutottam, tényleg a csúszkálás okozta. A verseny után viszont erősen el is gondolkodtam, hogy van-e egyáltalán értelme az alapozó időszakban félmaratont futni egy olyan pályán, ami amúgy is teljesen alkalmatlan jó idő elérésére. Rengeteg a kanyar, visszafordító, januárban pedig a talajviszonyok is biztosan rosszak. Viszont a verseny hangulatát nagyon szeretem, a gyömrői küldöttséggel is jót bandáztunk, úgyhogy valószínűleg azért jövőre is itt leszek, de szinte biztosan nem a félmaratoni távon, hanem vagy egy rövidebben, esetleg váltóban. Majd meglátjuk mit találok ki addigra :)

Gábor Úton