2018. május 29., kedd

Piskóta futam 5k

"Végülis az embernek nem sűrűn van lehetősége olyan versenyre mennie, ahova át tud kocogni a rajthoz. :)" írtam nem olyan rég, erre úgy alakult, hogy mindössze egy hét múlva a másik szomszéd településen rendeztek versenyt, arrafelé, amerre már rengeteget futottam. Nyilván nem bírtam ki, hogy ne menjek. Az 5 kilométeres távra neveztem, hasonlóan a múlt hetihez, a 20 perc tempó helyett gondoltam lefutni, viszont most vasárnap volt a verseny, ezért szombatra tettem át a hosszút, így lehetőségem lett kétszer is befutnom a már felszalagozott pályát. A jelölés teljesen jó volt, elsőre se bizonytalanodtam el sehol. Örültem, hogy a legtöbb pályával ellentétben itt lejtővel kezdünk jó másfél kilométeren, így kevésbé áll fenn a veszélye, hogy durván elfutom az elejét. A pályát gyurgyalag költőhelyek mellett vezették el, egyik kedvenc madaram, a bejárás közben rengeteget láttam, a versenyen ez biztos nem így lesz. Egész pontosan 5,7 kilométer a táv, jobb lenne kevesebb, így jobban oda kell figyelnem az erőbeosztásra. Kis, helyi verseny révén nem volt nagy mezőny várható, úgy gondolkodtam, hogy nagy valószínűséggel nem nagyon lesz velem pont egy tempójú versenyző, nem feltétlenül kell kihajtanom magam, ha valaki jóval gyorsabb, akkor elengedhetem, ha meg elég előnyöm lesz, akkor tartalékolhatok, így a lehető legkevésbé zavarom meg az edzéstervem.  

Nekilódultam :)
Tippelni se tudtam, hogy milyen mezőny lesz, persze a Futapestes versenyeknél jóval gyengébbre számítottam, nem volt nagy létszám se, úgyhogy teljesen előre álltam a rajtnál. Ki is lőttem, és rögtön az élre álltam, gondoltam az első kilométert a lejtőn nem lazsálom el, de azért túlzásba se akartam vinni. A pulzust megint nem mérte jól az óra az elején, de sikerült érzésre jól belőni a tempót, mire mérni kezdett, megfelelő értékeket láttam. A 3:52 a lejtő miatt vállalható volt az első ezresre, amúgy kicsit ijesztő lett volna :) 1,4 kilométernél volt egy nagy jobbkanyar, onnan vissza tudtam nézni, hogy mennyi előnyöm van, volt már pár tíz méter, de nem nagyon nyugtatott meg. Kanyar után két lovas foglalta el az utat, tapsoltam nekik, de nem tudtak ilyen gyorsan reagálni, kicsit félve futottam el a két ló között... Itt egy hosszabb enyhén emelkedő szakasz jött a napon, 176-ig felment a pulzusom, úgyhogy lassítani kezdtem. Jött egy nehezebb, majd egy nagyon meredek emelkedő, amit a bejáráson még felkocogtam, de most semmi értelmét nem láttam, inkább próbáltam okosan, a lehető leghatékonyabban felsétálni. A dombról visszanézve nem láttam senkit, de a következő kis lejtőt azért megnyomtam, mivel tudtam, hogy utána újra egy nehezebb emelkedő jön. Az emelkedő tetején elkanyarodtam, nem láttam a mögöttem futókat, a lejtőn még kicsit nyomtam neki, de a következő sík részen már inkább tartalékoltam az utolsó emelkedőre a cél előtt. Mielőtt az emelkedőhöz értem volna, volt egy kb. 250 méteres egyenes, belátható szakasz, ennek a végén visszanézve eléggé megnyugtatott, hogy senki se üldöz, úgyhogy továbbra se nagyon erőltettem. A 3 kilométeren futó gyerekeket lelkesítettem még a távjuk végén, meg egy picit még hajráztam is, bár utóbbinak semmi értelme se volt :)

A gyerekek nagyon örültek az ajándék labdának, én meg az aranyéremnek :)
Végülis bejött a számításom, tényleg nem volt velem pont egy tempójú futó, szerencsére gyorsabb se, így első győzelmemet elég könnyedén szereztem meg. Persze nyilván helyén kell kezelni a dolgokat, ez egy nagyon kis verseny volt, nem volt mezőny, de azért büszke vagyok a futásomra, a múlt hetivel ellentétben most sikerült szépen, okosan csinálnom, nem futottam el, végig jól éreztem magam. Másrészt pedig azért ez se véletlen, ide is el kellett jutni, és ez egy újabb visszaigazolás arra, hogy jó úton haladok. Folytatom is szépen tovább a munkát, ez a két verseny most nagyon sok önbizalmat adott, egyre pozitívabban látom a jövőt, szerintem még nagyon messzire el tudok jutni, semmi sem lehetetlen. Na jó, van ami az, nem hülyültem ám meg teljesen :)

Az első kilométeren megint nem volt jó a mérés, viszont jól látszik, hogy féltáv után már nem teljes gőzzel mentem


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése