2018. május 7., hétfő

Vivicitta 10 km 2018.

A maraton után csak egy kis izomlázam volt, és meglepően gyorsan regenerálódtam, kedden már ki is tudtam menni futni egy rövidet, ami ráadásul még igen jól is esett. Ez azért óriási különbség a korábbiakhoz képest, és remélem, ez csak egyre jobb lesz. Mindössze három hetem volt azóta, ennyi idő alatt nyilván nem lehetett érdemben készülni a 10k-s távra, nem is túlzottan erőltettem.

Futottam azért egy 5k-t anaerob küszöb közelében, lehetőleg 4:20 alatti tempóban, hogy szokjam az érzést. A pulzusom végül nem tudtam teljesen felvinni, és elég nehéznek is éreztem, de a Strava szerint jó nagyot javítottam 5k-n, 21:09-nél (4:14/km) állt meg a stopper. Az biztos, hogy tovább nem tudtam volna tartani ezt a tempót, és szerintem gyorsabban se nagyon tudtam volna megfutni, szóval a 10k-ra a 4:20-4:30 közötti versenytempó tűnt ésszerű tervnek. Nem is agyaltam túl a dolgot, igazából erre a versenyre a nevezést hirtelen felindulásból, nosztalgikus hangulatomban adtam le, mivel 2 éve ez volt az első futóversenyem, gondoltam a rövidebb távok felé orientálódás remek kezdete lenne, ha visszatérnék ide. Szóval ezt leginkább egy örömfutásnak szántam, viszont ugye az örömömhöz az is kell, hogy nyomjam neki, úgyhogy egyfajta felmérés is, hogy honnan is vágok neki a felkészülésnek az őszi versenyre.

Reggel erős szél tombol nálunk, ennek nem túlzottan örülök, bár nem meglepő, 2 éve is ez volt, és meleg is, akkor sikerült egy fülgyulladást összeszednem a hidakon átkelések közben, most ezt inkább kihagynám. Nem túl korán indulok, és a leparkolás se megy túl gyorsan (fú, de nem hiányzik ez Pestből, mondjuk más se nagyon :D), úgyhogy lassan kocogog a versenyközpont felé. Itt mintha már alig fújna a szél, viszont elég meleg van, legalább 25 fok, sehogy se akarja megkönnyíteni a dolgom az időjárás. A rajtcsomag átvétel profin van szervezve, felteszem a rajtszámom, és le is adok mindent a csomagmegőrzőbe. Mivel most egyedül jöttem, nem hoztam magammal semmit, csak pár zsepi van nálam, meg egy zselé, amit rajt előtt betolok. Sikerült délre leérnem az uszodához, így Kristóffal tudtunk egy jót beszélgetni, aztán bemelegítés, wc, és irány az első zóna. Először az első zónában BSI rendezvényen, hát ezt még szoknom kell, de nem nagyon van ellenemre :) Nagyon rövid ez a zóna, talán úgy 100-an lehetünk itt az összesen mintegy 5 ezer indulóból. Én hátra állnék, de Kristóf javaslatára inkább középről indulunk, ami a hivatalos mérés szerint pont 2 másodpercre volt a rajtvonaltól. Itt már nem nagyon kell bajlódni a bruttó/nettó idővel :) A szokásosnál sokkal nyugodtabb vagyok, ezúttal nem raktam magamra túl nagy nyomást az eredmény miatt, és hogy nem vagyok egyedül a rajt előtti pillanatokban, az is sokat segít. Simona indítja felettünk a rajtot, megindulunk, természetesen túl gyorsan, korrigálunk. Kis ideig együtt futunk, de én már próbálok ráállni a 4:20-4:30 közötti tempóra, ami Kristófnak hamar lassú lesz, elköszönünk, innentől a magunk útján haladunk tovább.

Rögtön a hídra vezető emelkedőre érünk, nem nagyon fogom vissza magam, próbálom tartani a tempót. A hídon, majd onnan lefele viszont brutálisan belendül mindenki, nem tudok senki mögé beállni, pedig én is jóval a tervezett tempó fölé lőttem, 4:09 lesz az első kilométer. A következő kilométer teljesen sík, a 4:11-es ezres szerint nem sikerült visszafognom magam, és kezd is kevésbé jól esni a futás. Erősen koncentrálok az órámra, 4:20-on kívülre akarom terelni a tempót, ami most már végre sikerül is. A Lánchídra vezető emelkedőt jól bírtam, a tempó tartása nem okozott semmiféle problémát. A pulzusom 175 körül mozgott, ma nem volt nehéz felnyomni, a meleg megtette a hatását, de ez bőven vállalható nekem ezen a távon, és érzésre is úgy tűnt, hogy rendben lesz, bár szerintem csak kicsivel vagyok a határ alatt. Sajna most elég pontatlanul mért az órám, valószínűleg az épületek miatt, de a verseny 5 km-es táblájánál nyomtam egy manuál kört 21:54-nél tartottam itt. A híd utáni kis lejtőn lazíthattam kicsit, ezután pedig szembe futottunk az élmezőnnyel, ami nagy élmény volt. Ismét láttam Balázs Leventét, szerintem ő lesz a kabalám, aztán Kristófnak is átkiabáltam egy hajrát, amikor épp ivott a frissítőnél. A körülöttem lévők kezdtek kicsit lassulni, lassan mindenkit megelőztem, és teljesen egyedül futottam, amíg a következő csoportot utol nem értem. Sajnos eddig szinte semennyit sem tudtam senkivel se futni, pedig mennyivel könnyebb lenne, de valahogy mintha ma mindenki összevissza tempóval futna.

Nagyon ki van száradva a torkom, bár nem terveztem semmilyen frissítést, mégis elkapok egy vizet, iszok egy kortyot, a többit meg magamra öntöm, nem bírom ezt a meleget. A rakparton egy kicsi szél is van, de nem vészes, a reggeli állapotok alapján nagyon rosszra számítottam, úgyhogy ezt most szerencsének élem meg. Hagyok le pár olyan futót, akikre emlékszem az elejéről, amikor nagy hévvel száguldottak el mellettem, de közben utol is értek páran, és kialakult egy csoport, akikkel innentől oda-vissza előzgetjük egymást, mivel az emelkedőket és lejtőket teljesen más taktikával teljesítjük. Itt előzőtt meg egy kisfiú is, kb. a nagylányom korabelinek tippelem, elképesztő, hogy ezt a távot ilyen tempóban képes futni. A Margit-hídra felfele visszaelőztem, pedig itt már elég nehezen megy, és 4:30-on kívüli kilométert futok, a pulzusom is itt kezd elszalabadulni. A hídon aztán újra előz, beállok mögé, és azon gondolkodom, hogy mennyire nehéz felnőtt fejjel megtanulni érzésre futni, és hogy vajon a gyermekeknek ez valahogy ösztönből jön, vagy csak még sokkal könnyebben tanulnak? A híd végefelé viszont jobban belassul, kénytelen vagyok előzni, közben bíztatom, hogy mennyire jól nyomja. Szurkolókkal pacsizok, majd kicsit odalépek neki, így a lejtő ellenére alig csökken a pulzusom, de ez nem nagyon érdekel, innen már végig kell tudnom nyomni.

A bácsi vajon túléli? :)
Síkon már a 180-at verdesi a pulzusom, és bár még megy a 4:24 körüli tempó, a kissrác újra utolér. Hihetetelen kemény, legalábbis én már azért eléggé szenvedek, és komoly erőfeszítéseket igényel, hogy tartsam a tempót, ez messze nem a komfortzónám. Sajnos viszont úgy tűnik, hogy nem tudja tovább tartani, lassul, még szólok neki, hogy jöjjön, de ezután már nem tudom mi történik vele. Valahogy a 9. kilométer volt a legnehezebb, a végét jelző tábla melletti elhaladás után össze tudom szedni magam, visszanyomom 180-ra a pulzusom, és bár nagyon hosszúnak tűnik ez az 1000 méter, ezt már tutira végig bírom. Egy kávézónál nagyívű kanyarban fordulunk rá a célegyenesre, meglátom a kaput, és minden erőmet mozgósítva hajrázni kezdek az utolsó 200 méteren. Bár a kezdeti 3 perces tempó nyilván kicsit optimista volt, azért egy 3:30-as átlagú 200 méter összejött a végére, a pulzusom is 184-ig szökött, úgy tűnik, volt még tartalék, bár a célban nem ezt éreztem. :)


Az időm 44:24 (4:26/km) lett, aminél az eddigi nem hivatalos legjobb 10k időm is alig jobb 43:49-el (4:23/km), pedig azt atlétikai pályán, ideális hőmérsékleti körülmények között futottam, szóval teljesen elégedett vagyok. Az első két kilométeren azért kicsit elvitt a tömeg lendülete, egy hangyányit gyors volt, de nem jelentősen, talán a végeredményen ez nem sokat változtatott (5k idők: 21:54 vs 22:30, ebből sehogy se lett volna 44 percen belüli eredmény). Ezen a kis hibán kívül minden teljesen rendben volt, nagyon elégedett vagyok a futásommal, és most már egyértelműen úgy érzem, hogy jelenleg ez az a táv, amire teljesen megfelelő az edzettségem, amire érdemes egy felkészülést kihegyezni. A legjobb döntés volt őszre 10k-ra nevezni, és bár  fél év alatt nem túl reális 40 percig javulni, de rajta leszek az ügyön, persze nem is leszek elkeseredve, ha esetleg nem sikerül. Bár ezen a versenyen "csak" 82. helyezett lettem, azért ez a 2 325 férfi célbaérkezőből egyáltalán nem rossz, konkrétan az első 4%-ot jelenti. A nehéz rész viszont most jön, innen már minden kis előrelépés rengeteg munkát igényel, de nagyon optimista vagyok, egyelőre még távolinak érzem azt a határt, ameddig eljuthatok, pedig 2 éve még arra se fogadtam volna, hogy eddig sikerülhet :)
A pulzusom szerint nem alibiztem :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése