Török Sándorné emlékverseny - Szekszárd, 800m és 3000m Szenior

Eléggé megkönnyebbültem mitóta ideiglenesen elbúcsúztam a maratoni távtól, nagyon motivált vagyok, és sokkal jobban élvezem az 5000-es távra való felkészülést. Szülővárosomban rendzetek egy Szenior pályaversenyt, ami remek lehetőséget adott, hogy egy 3000 méteres versenyen megnézzem hogy alakul a felkészülésem?

Persze miért is csinálnám úgy, hogy simán odamegyek, és normálisan megfutnom a távot, amit kinéztem, inkább beneveztem még 800-ra is, hátha teljesen ki tudom nyírni magam a fontosabb verseny előtt :) Mert hát ugye az ember hiába mondogatja, szinte már kántálja magának (és mindenki másnak is), hogy a 800 az csak amolyan élményfutás lesz, tudom jól, hogy még a rajtvonalon állva se biztos, hogy azt fogom csinálni, amit elterveztem. A verseny egy szép vasárnapi napra esett, a reggel 9:30-as 800 méter előtt jó alaposan be tudtam melegíteni. A teljes igazság viszont az, hogy egész héten nem voltam elégedett a pihentségem alakulásával, és még ekkor is éreztem fáradtságot a lábaimban. Szóval az volt a terv, hogy az eddigi 2:40,09-es PB-m közelébe se kerülök ezen a versenyen, csak élményfutás! A kevés induló miatt úgy tűnt, hogy ez könnyen tartható lesz, de aztán jól meglepődtem, hogy mennyire megindult az egyik kolléga, kellett kapaszkodnom rendesen. A 3:10-en belüli tempó nagyon nem passzolt a terveimhez, de szerencsére hamar elkezdett visszavenni, és olyan 3:30 körülre lassultunk. Az első kör végéhez közeledve viszont már inkább a 3:40-et súrolta a tempó, ennél jobban ezek után már nem akartam belassulni, úgyhogy átvettem a vezetést, és 3:20-ra gyorsítottam. Arra számítottam, hogy hamar leszakad, de egyáltalán nem ez történt, simán tartotta a lépést.

Na szép, gondoltam megint jól belesétáltam a csapdába, hogy lehetek ilyen hülye, a végén jól le fog sprintelni... Ezen kattogtam 200 méteren át, és végül arra jutottam, hogy az egyetlen lehetőségem, ha már fél körrel a vége előtt tempót váltok. Kb. 3:10-es tempóra tudtam gyorsítani, úgy éreztem, hogy ennél gyorsabban egyszerűen nem tudok futni, de szerencsére ez is elég volt ahhoz, hogy kicsi előnyre tegyek szert. Az egyenes elején picit vissza is vettem ennek örömére olyan 3:15-ös tempóra, mert azért kicsit féltem, hogy végig bírom-e, aztán az utolsó 50 méteren megpróbáltam kifutni magamból mindent. A 2:41,6-os eredményem végül nem sokkal maradt el a PB-mtől, egészen pontosan 1,51 másodperccel. Az átlagtempó így 3:22,0/k lett (a PB-nél: 3:20,1/k), hát ez nem éppen egy pihenős 800-as lett. Érzésre egyébként viszont nem volt olyan brutál erős se, szerintem még bőven van ebben, a 3:10/k-s átlagtempót teljesen reálisnak látom, ha egy versenyen totál kifutnám magam. Az viszont még mindig „csak” 2:32-es időeredmény, hosszú távon szeretnék olyan 2:20 közelébe kerülni, de ez már 3 percen belüli tempó, egész pontosan 2:55/k, ami még nem idén lesz, az szinte biztos. Minden esetre a szenior OB-n mindenképp illene valami komolyabb előrelépést felmutatni 800-on, esetleg 1500-ön, még meglátom.

Az eredményhirdetés előtti beszélgetések során fény derült a gyors kezdés titkára is, a végül a WMA korszorzóva abszolút első helyezett Lajkó István az én születésem évében volt épp Országos Bajnok 1500 méteren. A 3000 méteres versenyig majdnem másfél órát pihenhettem, persze közben egy pár kilométert kocogtam levezetés/bemelegítés címszóval, mindenféle vadulás nélkül, úgy gondoltam, hogy repülőzni nincs sok értelme már, bőven megvolt az ilyen jellegű bemelegedés. Közben kisütött a Nap, meleg lett, viszont még a szél is fúj, szóval nem ideális, de még mindig jobb, mintha esne az eső. Bár az esővel önmagában semmi bajom nem lenne, viszont nincs szögesem, és vizes rekortánon úgy csúszik a cipőm, mintha jég lenne. Itt se volt sok induló, viszont rögtön az elején egyedül maradtam, magamnak kellett diktálnom a tempót. A minimális célom itt ma az volt, hogy 4 percen belüli tempóval, azaz 12 perc alatt lefussam a 3000 méteres távot. A tervem úgy nézett ki, hogy óvatos kezdéssel egy 4 perces első kilométert futok, a másodikat 3:55-re fokozom, és ha minden jó, megpróbálom a harmadikat még tovább fokozni. Még ha a fokozások nem is mennek, és csak tartani tudom a tempót, akkor is meglenne a 12 perc. Hát ehhez képes valami 1:31 lett az első kör, ami hát, hmm, "kicsit" gyorsabb a tervnél, meg is ijedtem, próbáltam visszafogni magam. Olyan őrült sokat nem sikerült lassítanom, a terv közelében sem voltam, 3:50 lett az első kilométer. Ekkor viszont már nem ijedtem meg annyira, mivel az első kör végén még nem sok minden szoktam érezni, csak az időt látom, 1000 méternél viszont azért már kezd beállni a rendszer, és a testem visszajelzéseiből valamennyire azért már tudom, hogy meddig fenntartható a tempó, és most vállalhatónak tűnt.

Az agyam persze próbált tiltakozni, csak azt hallottam, hogy "hülye barom, hülye barom", és valamennyire szerettem is volna engedni neki, gondoltam 3:55-re lelassítok, és akkor legfeljebb a terv fordítottja lesz a végeredmény, ha még tovább lassulok az utolsó kilométeren is. Végül persze ez sem sikerült, valahogy csak nem akart változni a tempóm. Igazából nagyon akartam, hogy sikerüljön jó időt futnom, és valahogy attól se féltem, hogy kiállás lesz a vége, éreztem, hogy most megvan a kellő elszántság, tudom kezelni a nehézségeket. A nagy lassításból egyetlen másodperc jött össze, 3:51 lett a második kilométer. Közben családomtól kaptam a szurkolást, sőt még István is szurkolt a pálya széléről, ezeknek nagyon örültem, bár kívülről biztos nem látszott. Már csak egy van hátra, és még nyugodtabb lettem, ennek már mennie kell! Persze minden verseny utolsó harmada a legnehezebb, és még szerencsém is volt, mert ebből még úgy 200 méter egész vidáman eltelt, mielőtt ráfordultam az utolsó két körre. Ekkor kezdtem elég rosszul érezni magam, a lábaim se voltak a legjobb állapotban, itt már nagyon erős fókuszra volt szükség, hogy tartsam a tempót. Az utolsó kör viszont már tényleg igen kellemetlen volt, a második fele meg egyenesen kegyetlen, már nagyon hangosan vettem a levegőt, de toltam végig izomból, a célegyenesre még rá is gyorsítottam. Az utolsó kilométer lett a leggyorsabb 3:50-en épp egy hangyányit belül!

Verdikt

Itt is második lettem a korcsoportos szorzók miatt, de ennek semmi jelentősége, az egyetlen ami számít, hogy minden előzetes elvárásomat brutálisan felülmúlva 11:31,3-as időt futottam! Ez pont az az idő, amiről azt gondoltam, hogy tökéletesen optimális körülmények között, ha nagyon jó napot fogok ki, és még a rápihenésem is szuper, akkor talán ki tudnám hozni magamból a jelenlegi edzettségemmel. Ami persze azt is jelenti, hogy józan ésszel meg sem próbálnék ennek megfelelő tempóval kezdeni, egy 800-as verseny után, kicsit melegben, kicsit szeles körülmények közt, nem túl jó rápihenés után meg végképp nem. Nem is ez volt a terv, közel sem, megint képtelen voltam visszafogni magam, aminek tudom nagyon jól, hogy könnyen lehetett volna rossz vége, és nem túl okos dolog ilyeneket csinálni. Őszintén szólva viszont nem akarok többé ezen görcsölni, pont ezért nem maratonira készülök, ezt ha elrontom, hát elrontottam, hamar lesz lehetőségem újra próbálkozni. Sokkal élvezetesebb a futás, ha érzésre csinálhatom, és ha még ki is adja, mint ahogy most baromira kiadta, az a hab a tortán. Mindkét verseny alakulásának nagyon örülök, irtó jól halad a felkészülésem, most már tényleg kézzelfogható távolságban van 20 percen belüli 5000! Hajrá!

A pulzusom most már kicsit magasabbra ment, de még mindig csak 175 a plafon, a régi 180 fölötti értékek sehol...

Bécs Maraton OB 2024.

A magyar maratoni országos bajnokságot idén ismét Bécsben rendezték meg, és azt gondoltam, hogy bár egy ideig nem akarok maratonra készülni, talán a Sevillára való felkészülésből tudok még futni egy jót. Sevillában azért jópár perc bennemaradt, így egy PB se lett volna kizárt, amivel tudtam volna feledtetni kicsit a tavalyi kudarcot.

Igazából már Sevilla előtt eldőlt, hogy megint itt lesz a bajnokság, és mivel tavaly a futást leszámítva azért egy jó élmény volt, akkor még nagyon jó ötletnek tűnt, hogy idén is ott legyek. Később már kicsit bántam ezt a döntésemet, mert elég rendesen belepiszkít a nemrég elkezdett 5000-es felkészülésembe, de addig matekoztam, amíg úgy tűnt, hogy találok egy olyan variációt, ami lehetővé teszi, hogy a lehető legkevesebb kárral lefussam ezt a maratont. Ennek ellenére a versenyhez közeledve egyre csökkent a lelkesedésem, mivel egyrészt a formámat se éreztem olyan jónak, mint Sevilla előtt, másrészt az átvariált terv sem igazán működött, az utolsó héten már hagytam ki edzéseket is. Magyar maratoni ranglistavezetőként persze mindent meg kellett tennem, hogy megvédjem a helyezésem, viccelek persze, mármint nem a ranglistavezető részben, mert 2024. április 21. reggelén még valóban én voltam az országos lista első helyén, de az OB-n gyakorlatilag nálam csak jobb futók indultak, így egyértelmű volt, hogy ennek aznap vége is lesz. Hát azért egy kicsit elszomorító igazából, hogy egy 10 milliós országban én akár egy percig is az élre kerülhetek, de még mindig jobb most a helyzet, mint 2022-ben, amikor összesen 6 eredmény volt a listán, ami már tényleg a legalja, ez a táv ennél sokkal többet érdemel!

Az előző napi armageddon után a rajtra tökéletes futóidő lett: hideg, száraz, napsütéses, minimális széllel. Minden előkészület is teljesen rendben volt, pihenőhét pipa, étkezés hibátlan, bemelegítés rendben, pisilés percekkel a rajt előtt. A rajtban még nagyon lelkes voltam, mert a körülmények ennél jobbra tényleg nem tudnak összeállni egy maratonira (na jó, az alvást leszámítva, az szar volt). Nem akartam túlgondolni a dolgot, ugyanazzal a stratégiával vágtam neki, mint Sevillában. A rajt előtti perceket idióta klímaaktivisták zavarták meg, akiket bár gyorsan leszereltek a rendőrök, azért a legkevésbé sem arra vágyik az ember egy ilyen csodálatos rendezvényen, hogy annak népszerűségét aggreszív majmok használják fel szent hitük terjesztésére. Utálom az ilyen erőszakos akciókat, és nem, baromira nem érdekel, hogy milyen szent cél érdekében teszik, mindenképp elítélendő, nincsenek jó terroristák.

A rajtra nem tudtam így átszellemülni, egyáltalán nem éltem meg a dolgot úgy, ahogy kéne. Az első kilométeren csak arra figyeltem, hogy 4:40 legyen, egész jól ki tudtam zárni a körülöttem zajló tülekedést. A következő két kilométeren 4:35-ös tempó, majd 4:33-ra váltottam, követve a tervet. Gyorsan teltek a kilométerek, de már az elejétől úgy éreztem, hogy azért Sevillában könyedebben ment. Minden ponton ittam kicsit, de tényleg csak kicsit lehetett, szerintem 1 deci víz se volt a poharakban, aminek a felét meg mindig magamra borítottam, amihez azért nem volt elég meleg. Az első zselét 7-nél ettem meg, de utána sokáig nem volt frissítőpont, nem tudtam rá inni. A kilencedik kilométerben kikötődött a cipőfűzőm, meg kellett állnom bekötni... Versenyen ilyen kb. sose fordult velem elő, eléggé rontotta az amúgy sem túl jó kedvemet. Felvettem újra a ritmust, és rögtön el is kezdett szúrni az oldalam, a víz nélküli zselézésre tippeltem, mint kikváltó okra. Viszont száz méter alatt gyors légzéssel és más testtartás felvételével sikerült megszüntetnem, elképzelésem sincs, hogy akkor mi ez a szúrás, miért jön néha elő, néha meg nem? Igazából eléggé örültem, mert eddig sose sikerült elmulasztanom, viszont az, hogy már az első tízben ilyen problémákkal küzdök, az nagyon elkeserített.

A 10. kilométert 45:36-nál érem el, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint Sevillában, viszont a pulzusomra nézve 161-162-t láttam, és érzésre se volt jó, úgyhogy inkább a 4:33-as tempó tartása mellett döntöttem, nem gyorsítottam. Innen egész jó lett, csak a pulzuspántot kellett sokszor igazítanom, úgy tűnik a kidörzsölődés miatti lazítgatást túlzásba vittem, és így oké, hogy nem dörzsöl ki, de a helyén se marad. A következő zselét 14 után már mindenképp frissítőnél akartam megenni, ami viszont nagyon rosszul ment, irtó rövid állomás volt, nem volt elég hely normálisan enni és ráinni. Próbáltam kicsit lenyugodni, de közben a pulzuspánt már a hasam aljára csúszott, maga a mérő az oldalamon, elkezdtem igazgatni, de aztán arra jutottam, hogy jobb, ha ott hagyom. Aztán meg a combhajlítóim kezdtek teljesen indokolatlanul ellenkezni a haladással, pár másodpercet rászánva próbáltam kinyújtani őket. Nem lett igazán jobb, de amúgy nem lassított, meg csak kis kellemetlenséget jelentett, de abban biztos voltam, hogy 30 után ez nagyon el fog durvulni, ha már most ilyen. Nem sokkal később a bal bokám is fájni kezdett, na ekkor döntöttem el, hogy mivel igazából már eleve nem nagyon akartam maratonit futni, nem is múlik rajta semmi, és nagyon nem szeretném szétcseszni magam fölöslegesen, így ma csak egy félmaraton lesz ebből. Érdekes módon ezután teljesen felszabadultan tudtam futni, minden nyűgöm elmúlt, élveztem a szurkolókkal való pacsizgatást, a szép környezetet, magát a futást, így olyan érzés volt, mint amilyennek lennie kell egy versenynek! Nagy örömmel futottam be a félmaraton céljába, bár az idő persze nem lett jó, hiszen a tervezett maratoni tempóban futottam, az 1:36:14 majdnem 4 perccel lassabb a legjobbamnál, sőt, még a Sevillai féltávnál is vagy fél perccel lassabb, mivel itt nem váltottam gyorsabb tempóra tíz kilométernél.

Verdikt

Nem fekszik nekem a maraton, legalábbis az utóbbi pár évben nagyon nem, ami nagyrészt az életem egyéb területein jelen lévő brutális terhelés miatt lehet. Ez egy nagyon kemény táv, aminek az utolsó 10 kilométere mindenképp egy komoly kihívás, amit nem lehet úgy jól teljesíteni, ha az ember nem hisz magában, vagy ha kicsit is nem akarja. Én a formámban se nagyon hittem, de ami az igazi probléma volt, hogy egyáltalán nem is akartam maratont futni. Sajnos nagyon későn, a verseny közben láttam csak ezt be teljesen, de ekkor legalább végre meghoztam a helyes döntést, és elengedtem. Jobb lett volna előbb persze, de egyrészt felesleges azon lamentálni, hogy mi lett volna, ha, másrészt pedig még így is egy egész jó döntés volt, hiszen végig is erőlködhettem volna a teljes maratoni távot, ami akárhogy is nézzük, nem véletlenül híresült el, ez már olyan táv, ami a szervezetet rendesen megviseli. Így viszont csak egy versenytempónál jóval lassabb félmarartont futottam, hamar tudok belőle regenerálódni, és az immunrendszerem se csesztem szét, talán nem fogok 3 hétig pusztulat betegséggel se küzdeni. Most még távolibbnak tűnik, hogy valaha maratont akarjak futni, viszont végre teljesen ráfókuszálhatok az 5000-es felkészülésre, amit sokkal jobban élvezek, így egy kicsit sem bánkódok, sőt :)