Szenior Fedettpályás Országos Bajnokság 2025.

Évek óta szeretnék már elindulni ezen a versenyen, de eddig valahogy sose jött össze, vagy pont utazással esett egybe, vagy lebetegedtem, most viszont semmi sem gördített akadályt első fedettpályás futásom elé.

Folyamatosan azt mondogatom, hogy már az 5000 méter a távom, erre készülök, de ahogy lenni szokott, a teljes igazság ennél azért bonyolultabb. Elsőként az fogalmazódott meg bennem, hogy nem akarok többé maratoni távra készülni. Túl nagy stresszt jelent nekem, hogy fél évnyi kőkemény edzésmunka után egyetlen lövésem legyen a versenyen, és ha sikerül, ha nem, a következő lehetőségre újabb fél évet várni kell. Van akiből ez a fajta nyomás pont, hogy jobb eredményt tud kihozni, nekem viszont van elég stressz az életem többi területén, nem hiányzik még a hobbimba is. Aztán persze felmerült a kérdés, hogy ha nem maraton, akkor mi legyen, de igazából egy ideje már ez sem volt valódi kérdés, kétségtelenül a pályaversenyek után voltam mindig a legelégedettebb. Nem feltétlenül azokat élvezem a legjobban, sőt, az utcai tömegversenyektől a terepultrákon át az Ultrabalatonig szinte minden nagyobb élvezeti értékkel bír számomra, de ha azt nézem, hogy mikor tudom magamból a maximumot kihozni, mire érdemes teljesítmény szempontjából, azaz felkészülésileg koncentrálnom, az egyértelműen a pálya. Másrészről ott van lehetőségem korosztályosan versenyezni, ami a negyvenes éveim közepén jóval objektívebb képet ad az elért formámról, mintha erejük teljében lévő tinikkel hasonlítanám össze magam. Így viszont talán furcsa lehet, hogy miért az elég hosszú, 5000 méteres távra esett a választásom, amikor eddig azon sose indultam pályán, és az attól nagyon messze eső 800m-en indulok rendszeresen? Két oka is van: az egyik, hogy így is nagy a váltás távban, de talán még nem akkora, hogy folyamatosan lesérüljek, a másik pedig, hogy eleve "felülről" akarom megközelíteni a felkészülést. Szóval így állhatott elő az a helyzet, hogy egész télen egy 5k-s utcai futóversenyre készültem, és utána mindössze 2 hétnyi pörgetéssel később már ott állok a BOK csarnokban, életemben először fedettpályán. Ránézésre elég ijesztő a rövid pálya, nagyon élesnek tűnik a kanyar íve az egyes pályán, és a dőlés is brutálisnak hat. Hasznos lett volna a verseny előtt kipróbálni, hogy milyen rajta futni, de inkább a zavartalan bemelegítést választottam, és kint csináltam meg.

800 m

A rajhoz két sorban állítottak fel minket, vagy 10-en voltunk, ami elég nagy megrökönyödést váltott ki a gyorsabb futókból, és hát igazuk is volt, 1-2 méter hátrányból rajtolni, meg ekkora tömegben kakaskodni, azért nem mindegy... Én a négyes, legfelső pályára kerültem, és a rajt után maradtam is ott, nem akartam akadályozni a gyorsabbakat. Kicsit túlzásba is vittem az előzékenységet, nem csak hogy teljesen utolsó helyen érkeztem az első egyenesre, hanem még le is voltam szakadva. Elkezdtem gyorsan szedni a lábaimat, felvettem a tervezett tempómat, és így hamar megtörtént a felzárkózás, mire véget ért az első kör. Nem akartam már előzésbe kezdeni, mert kevés volt vissza az egyenesből, de annyira lassú volt a tempó, hogy kénytelen voltam a kanyarban megcsinálni. Sajnos a következő előzéssel pontosan ugyanígy jártam, de szerencsére annyira pörög egy 800-as verseny, hogy nincs ideje az embernek idegeskedni rajta. Kicsit nehéznek éreztem tartani a tempót, mintha szétesne a mozgásom, de azért ez nem túl nagy meglepetés, soha nem futok ilyen gyorsan, ezen rendesen dolgozni kellene. A kanyarban valahogy nem volt hangulatom hajrába kezdeni, helyezések szempontjából nem is volt rá szükség, az egyenesben kicsit próbáltam, de nem mondanám túl erőteljesnek, pedig a lábaim szerintem nem savasodtak még le teljesen, meg lehetett volna jobban küldeni. Érdekes élmény volt a rövid pálya, viszont úgy tűnik teljesen alaptalanul féltem tőle. Élesben semmiféle problémát nem okozott rajta futni, persze a szöges cipő ehhez elengedhetetlen, de nyilván lassítanak ezek az éles kanyarok, és az előzések is sokkal komplikáltabbak kanyarban, közben feljebb kell lépni, aztán meg meredeken le, ez azért sokat kivesz az emberből. Ennek fényében kész csoda, hogy 6 másodperccel jobbat futottam az eddigi legjobb szabadtéri időmnél, szóval ezen érdemes dolgozni, van ebben még rendesen!

3000 m

A 800 méteren nagyon jónak éreztem a szöges cipőben futást, nem okozott semmilyen diszkomfortot az izmaimban, ezért úgy döntöttem, hogy a 3000-et is abban futom. Viszont zokniban nagyon szűknek éreztem, az utolsó pillanatban végül levettem, itt az ideje kipróbálni mezítláb. Ezen a napon a 800 méter volt nekem a fontos, és mivel ott brutál egyéni csúcsot futottam, amivel megszereztem első bajnoki ezüst érmemet is, már nem kellett izgulnom semmin. A többiek folyamatosan azon pörögtek, hogy 6-an neveztünk elvileg M40-es kategóriában, egy srác ebből nem áll rajthoz, valaki el se jött, szóval elvileg 4-en vagyunk. Én igazából rá se néztem a nevezésekre, ahogy a 800-nál se, ott is csak azzal foglalkoztam, hogy jó időt fussak, aztán a helyezés meg majd kiderül. Annyira nem izgultam, hogy megint tök utolsó helyen bóklásztam a rajt után, de itt ráadásul a kezdőtempót elég erősnek is találtam, elkezdtem lassan leszakadni, hosszú a verseny, szerintem lesz itt még megborulás. 11 perc körüli futás volt az elképzelésem, ehhez 3:40/k tempó, és 44 másodperces körök tartoztak a bemelegítés közbeni matekolásom szerint. A kijelzőn látottak alapján még a lassításom ellenére is gyorsabbak voltak az első körök, de valahogy nem érzem túl erősnek, azért próbálok óvatos lenni. Pár eseménytelen kör után megállt a leszakadásom, majd lassan felzárkózásba váltott. A ötödik kör végét 3:34-nél nyomom meg az órán, hát elég ijesztő a dolog, de egyelőre jól érzem magam. 1200 méternél előzök először, természetesen kanyarban, máshol nem is esne jól. Mivel róla tudom, hogy kategóriában ellenfelem, elvileg ezzel feljöttem a dobogóra, és úgy érzem, ezt meg is kell tudnom tartani. Előztem még másokat is, de valószínűleg nem kategóriámból, szerencsére ezek az események lefoglalták az agyamat, így egész jól eltelt a második kilométer is. Itt viszont már elfelejtettem nyomni az órát, így nincs pontos adatom, de érzésre a 3:40-3:42/k tempót tudtam tartani.

Ekkor viszont elkezdődött a pokoljárás, rendkívül nehézzé vált futás. A csarnokban nagyon meleg van, ami 800-on ugye nem jött ki, itt viszont már kezdtem érezni, de talán a levegőminőség még jobban kínzott, a légzésem nagyon nehézkessé vált, és közben azért a lábaim is kezdtek durván betonosodni. Hogy ebből mennyi köszönhető a 800-nak azt nem tudom, de mindegy is, mert a levegőhiány a fő oka annak, hogy nem tudok gyorsabban haladni. Az utolsó 4 kör rendkívül nehéz volt, megint folyamatosan hallottam az agyam tiltakozását, és igen közel álltam hozzá, hogy engedelmeskedjek neki. Nem tudom végül hogyan sikerült túlélnem ezeket a perceket, próbáltam pozitív dolgokra gondolni, és arra, hogy eddig nagyon jól csináltam, nem szabad eldobni! Közben az első le is körözött, ami nem nagyon segített pozitívnak maradni, pedig ezzel nagyon nem szabadna foglalkoznom, csak hát ugye volt már olyan, hogy kiálláshoz vezetett... Kicsit meg is zavarodtam , hogy hány köröm van még, mert a számlálót pont akkor állították át, amikor odaértem. Próbáltam az időből kiszámolni, na az nem ment. Amikor elvileg az utolsó köröm kezdetéhez közeledtem, pont célba ért a második, aki előtte körözött le engem, viszont emiatt a pályán előttem lévő is megállt, akit pedig éppen én köröztem volna, majdnem neki is mentem... Kiabáltak neki, hogy ne állj meg, még két kör, közben nekem meg csöngettek, a másik srácnak meg épp vége volt, szóval a verseny maradéka azzal telt, hogy azon gondolkodtam, most akkor az én versenyemnek vajon mikor is lesz vége? Igazából ez inkább szerencsés fordulat volt, mert így a gondolataim ekörül forogtak, nem a kiálláson. Még egy kicsit fel is tudtam gyorsulni az utolsó 100-ra, hajrának nem nevezném, mert kb. a verseny eleji tempót vettem fel. Épp egy kicsin múlt csak, hogy 11 percen belülre kerüljek, ennyit bőven benne is hagytam az utolsó kilométerbeli szenvedésem alatt, talán ha tudom, hogy ilyen szoros, az lehet segített volna jobban pozitívnak maradni, és akár meg is csinálni. De ez igazából mindegy, a sevillai fiaskó után csak arra volt szükségem, hogy fejben erősebb legyek, és most sokkal erősebb voltam! Sokat kell még ezen a téren fejlődnöm, de haladok, és hát a befutó után le kellett ülnöm, percekig ott pihegtem, szóval azért nem egy laza futás volt. Az óra 11:02.91-nél állt meg, ezzel egy még masszívabb PB-vel szereztem szintén ezüst érmet az M40-es korosztályban.

Verdikt

Ez egy jó nap volt 🤗 Tudtam, hogy a célversenyen nem sikerült megmutatnom a valódi formám 5k-n, de azt nem éreztem, hogy 800 méteren ezzel a felkészüléssel sokat tudok javulni. Azt gondoltam, hogy ha a szabadtéri PB-met akármilyen kicsivel meg tudom javítani a rövid pályán, az már bőven jó, azzal tökéletesen elégedett lehetek. Ehhez képest brutálisan sok a 6 másodperces PB, ez a 2:26:72 már szabadtéren is jó kis idő lenne. Alighanem viszont még ebben is rengeteg van, hiszen a felkészülésben egy métert sem futottam 3:30-nál gyorsabb tempóban, úgyhogy nagyon kiváncsi vagyok meddig tudok még majd eljutni. A 3000 méterre elsősorban azért neveztem be, mert elvileg arra jóval felkészültebb vagyok, de a 800 méter után és a rövid pálya miatt itt is csak annyi volt eredetileg az elvárásom, hogy minimálisan megjavítsam a tavalyi 11:31-es PB-met, ami elvileg azért simábbnak tűnt, mint a 800-as PB. A végül teljesen tét nélküli futás viszont olyan szinten felszabadított, hogy bár sokkal kevésbé váratlanul, de valahogy mégis meglepően nagy egyéni csúcsot futottam. 28 másodperc 3000 méteren azért akárhonnan is nézzük, elég komoly ugrás. Először sikerült szenior országos bajnokságon ezüst érmet szereznem, és mindjárt két távon is! Ami viszont még fontosabb, hogy nagyon, de nagyon ritkán futok meg úgy egy versenyt, hogy azután maradéktalanul elégedett vagyok, ezen a napon viszont ez kétszer is sikerült! Nagyon remélem, hogy ez egy új korszak kezdete, ahol egy fejben teljesen ott lévő, kiegyensúlyozott, kitartó, végsőkig harcoló Gábor áll majd a rajtoknál, ha nem is mindig, de legalább az esetek nagy részében. Úgy legyen, hajrá!

5k Sevilla breakfast run

Tavaly annyira bejött tavaszi célversenynek a februári időpont és a sevillei helyszín, hogy az idei évre pontosan ugyanezt terveztem be, csak a táv lett egész más: viszlát maratoni, hello 5k :)

Felkészülés

Tavaly októberben a 20 perces határ meglepetésszerű áttörése 5 kilométeren jobbkor nem is jöhetett volna, rendkívül motivált lettem, gyakorlatilag azonnal a tavaszi célra fókuszálva kezdtem bele egy alapozásba. Összesen 19 hét állt rendelkezésemre, ami bőven elegendő egy tisztességes felkészülésre. Ebből 12 hetet alapoztam, ami egyértelműen az eddigi legjobb alapozásom volt. A 12 hét alatt semmi komoly probléma nem hátráltatott, minden héten pontosan annyit futottam, amit előzetesen terveztem. A végén ráadásul megdöntöttem a heti mennyiségi rekordomat is 121 kilométerrel, de ami igazán fontos, hogy összességében 1115 kilométer (átlag 93 km/hét) jött össze. Ezzel az előző téli alapozásom is felülmúltam 64 kilométerrel (5k/hét), pedig akkor maratonira készültem, nem 5k-ra. Közben a minőségi munka is nagyon jól ment, ami persze még nem volt csúcsra járatva, de így is nagy előrelépést érzek. Bár a teljesítményemen még nem látszott, azért az utolsó hetekben már erősen éreztem, hogy fáradok, szóval pont jókor jött el a vége. Nekem a 12 hét továbbra is ideális hossznak tűnik alapozáshoz. A 100-as hetek általában különösebb gond nélkül mentek, egy 110-es viszont már nehéz, 120-ast meg tényleg elég kemény összehozni. Egy pillanatra se lehet elgyengülni, mert egyszerűen nincs lehetőség változtatni, nincs hova áttolni egy edzést. Persze ez abban az esetben igaz, ahogy én csinálom: nincs igazán hosszú futás benne (26k volt most is a max), és a pihenősebbek kifejezetten rövidek (7-10k). Én ezt érzem hatékonynak, viszont így tényleg sok alkalom kell hozzá. Most konkrétan 8 adta ki a 120-at, és még ez is 15k/futás átlagot jelent, ami azért annyira nem is kevés. Közben persze az is rémlik, mintha korábban a 100-as hétről gondoltam volna ugyanezt, hogy milyen nehéz volt összehozni, lehet később a 120-as is könnyedén megy majd :)

Fantasztikus ez a város, imádom :)

Az alapozás után 7 hetem volt még a versenyig, a mennyiségből ezalatt folyamatosan vettem vissza, miközben a résztávos edzések egyre intenzívebbek lettek. Ilyen szempontból elég messziről indultam, például 6x1000m résztávot sose futottam 4 percen belüli tempóban, pedig azzal ugye már a versenytempót kellene tolni. A megcélzott versenytempóm első pillanattól kezdve 19 perc volt, ami elsőre kicsit magas lécnek tűnhet a hivatalos 19:55-ös legjobb eredményemhez képest, de biztos vagyok benne, hogy egyrészt az 19:31 volt valójában ahonnan már csak fél perc, másrészt meg az volt a nagy tanulsága számomra annak a versenynek, hogy jóval előrébb járok, mint amit elhiszek magamról, és mint amilyen intenzítású résztávokat végzek. Mindenképp komolyabban szintet akartam lépni, úgyis kiderül majd a résztávokon, ha irreálisan gyorsan próbálok edzeni. Végül semmi ilyesmi nem derült ki, sőt, nagyon erősnek éreztem magam ezeken az edzéseken, teljesen reálissá vált a cél! Az utolsó hetekben már nagyon visszavettem a mennyiséget, hogy kellően rápihenjek a versenyre, de már kezdtem úgy érezni, hogy esik vissza az aerob edzettségem. A tervezett versenytempóban való rövid futások egyre nehezebbé váltak, ami sajnos egyre több kétséget ébresztett bennem, pedig valójában semmi okom nem volt rá.

Az esős este után is 7-9 fok volt reggel, futáshoz ideális

A verseny előtti éjjel esett az eső, reggel még borult volt az ég, de ezt nem nagyon bántam, így a hőmérséklet pont ideális. Az aszfalt meg csak nedves, nem áll a víz, talán nem csúszik annyira, hogy befolyásolja az időeredményemet. A bemelegítés jó volt, a lábaim teljesen pihentek, könnyen mentek a repülők is. Összesen vagy 6 toitoi volt kirakva, piszoár meg egyáltalán nincs, ezt nem tudom hogy gondolták, így sajna nem tudtunk kultúráltak maradni a rajt előtt. A 3-as zónába osztottak be, aminek teljesen az elejére álltam, de még ott is csak lassú futókat láttam, ez eléggé aggasztott. A szalag leszedése után próbáltam kicsit még előrébb jutni, de minden előzmény nélkül egyszer csak pisztolylövés dördült, és elindult a verseny... Hát ez nagyon meglepett, lányos zavaromban azt se tudtam, melyik a rajtkapu, a földet néztem, hogy hol az érzékelő, mikor indítsam az órát. Nagyon torlódtunk, nem tudtam futni, egy csomóan kocorásztak, fotózkodtak, videóztak, teljesen rossz helyen voltam. A nagy kerülgetésben több gyors kollégával sikerült durván ütközni, szerencsére senki nem esett, és a parkkapunál megtorpanás után kijutva a széles útra végre el lehetett kezdeni haladni. Még egy darabig itt is néha akadályoztak, de már legalább meg tudtam próbálni elindítani a zenét, amit a hirtelen jött rajt miatt nem tudtam korábban megtenni. Nem meglepő módon ez nem sikerült a versenytempónál 😆 Két kanyar után úgy másfél kilometertől már zavartalanul tudtam futni a tempómat. A 2. kilométer végén nagyon fájt a hasam, de úgy voltam vele, ha befosok, hát így jartam, legalább most kiderül, hogy meddig lehet elmenni. A harmadik kilométer alatt kicsit enyhült a dolog, a negyedik alatt se lett rosszabb, de ez a kilométer már nagyon lassacskán telt el. A következő 400 méterben nem tudom mi történt, igazából semmi komoly gond nem volt, a hasam nem lett rosszabb, a combjaim elkezdtek ugyan kicsit égni, de az se nagyon durván, viszont egyszer csak megálltam... Úgy 17 másodpercet álltam, közben egy szurkoló többször bíztatott, hogy mindjárt itt a cél, és olyan kis lelkesen, hogy csak nekiiramodtam, és a visszalévő 600 métert 3:40/k tempóban futottam le, hogy kellően szenvedve szeljem át a célvonalat.

Miután már összeszedtem magam

Verdikt

Nem igazán értem... Úgy tűnik fejben még csak 4400 méterre voltam felkészülve, mert hogy fizikailag semmi okom nem volt erre, az biztos. Az igaz, hogy nem túl motiváltan álltam oda a rajthoz, valahogy elfogyott a lendület a felkészülés végén. Talán túlságosan visszavettem, vagy túl hosszú is volt a 7 hetes utolsó szakasz, nem tudom. Végeredményben viszont igazából semmi okom nincs panaszra, mert még ez a megállós időeredmény is hatalmas előrelépés! Ugrásszerű a fejlődésem az utóbbi időben, szóval nagyon jó az irány, csak fejben kell jobban összeraknom magam. Belegondolva, hogy tavaly ősszel még csak a 20 perces határt próbáltam bizonytalanul áttörni, most meg már a 19 perc alá bemenni is reális esélyem volt, azért az nem kis különbség. Nyilván mindig marad bennem egy tüske, ha nem sikerül 100%-ra egy verseny, de már egyre kisebbek ezek, mert kezdem megérteni, hogy gyakorlatilag lehetetlen mindig maximumon teljesíteni, sőt, szerintem a realítás inkább az, hogy nagyrészt nem úgy sikerül. A futás ilyen, ezt el kell fogadni, de persze csak úgy, hogy azért mindig a maximumra kell törekedni :) A versenyszervezés meglepően gyengének tűnt, a wc-k hiánya, a rajtterület tömeg miatti nehéz megközelítése, és a fura rajtzóna beosztás nekem elég sok gondot okozott. Viszont nagyon jó kis mezőny volt, a győztes 13:47-es idő ugrott csak ki egy kicsit, de utána 14:26-tól folyamatosan, szorosan érkeztek a futók, én ezzel az idővel 134. lettem! Itt végre tudtam volna bolyozni, ha jó helyről indulok, de nekem ez nagyon nem akar összejönni :) Ezzel a célverseny megvolt, de még tervezek ebből a formából futni pár versenyt, mielőtt újra belekezdek egy célzott felkészülésbe, kell egy kis kikapcsolódás. Hajrá!