K&H futóest 5k és Monorierdei futófesztivál 5k

A botrányosan rosszul sikerült Vivicittás futásom utáni két hétben vajon tudtam csodát tenni, hogy két, egymás utáni napon lévő 5k-s versenyen ne égjek be teljesen? Ha a 72,7 kg-os mérlegelést nézem, akkor nem igazán :)

K&H esti futás, ez nyáron tök jól hangzik, nem? Kellemes hűvös estén futunk a naplementébe boldogan, vagy valami ilyesmi, de mindenképp jobb az időzítés, mint a délben rajtoló Vivicittán. Érdekes módon viszont a déli rajt 30 foka ezúttal hűvösebbnek bizonyult, mint az esti 6 órás 33 fok, hát ez nem jött össze, majd legközelebb. A Nap is még magasan, tűz, ahogy kell, úgyhogy a bemelegítéskor mindenképp rápróbálok a tervezett tempóban egy 1000 méterre, hogy lássam, mennyire reménytelen a helyzet. Nem szállt el a pulzusom, maradt 170 alatt, szóval maradtam a tervnél. A terv rém egyszerű volt, megpróbálok 4:40-es tempót felvenni az elején, és azt végig kitartani. Optimistán, de rendkívül kiszáradva tartok a rajtzóna felé, úgyhogy kerestem a BSI-s rendezvényeken mindig több helyen is előforduló ivóhelyet, de nem látok hirtelen, úgyhogy egy szervezőtől kérek segítséget. Nem biztos benne, de szerinte a túloldalon van valahol, viszont már csak kb. két perc a rajtig, megszán, és szerez nekem egy kis palack vizet. Nagyon jó fej volt, és az a srác is, aki meg a szemétté váló üveg eltüntetésében segít, mert hát nyilván nincs kuka a rajtban, mindenki más már rég megoldja a problémáit ekkorra, csak én szerencsétlenkedek itt, köszönöm a türelmet a rendezőknek :)

A gyömrői különítmény :)

Pillanatokon belül el is rajtolunk, de nagyon lassan, szűk a sáv, és valahogy nem indulnak meg előttünk, pedig pont hogy a túl gyors kezdés az általános. Mondjuk elég sokan álltak előttem, akik ránézésre nemigen tudnak nemohgy 5, de még 7 percen belüli tempót se, amivel amúgy az égvilágon semmi baj sincs, csak mindenki használja a saját zónáját, ne rontsuk el egymás szórakozását. Ahogy lesz tér, szépen felveszem a tempót, az első km-en minden jól megy, könnyen tartom, a pulzusom is barátságos. Szokás szerint nem tudok senkivel sem együtt futni, pedig annyira jó lenne, de ahhoz előrébb kéne kerüljek a mezőnyben. Épp a második kilométer kezdetén fordulunk vissza az Andrássy úton, ez is elég jól megy, de azért itt már kicsit oda kell figyelnem a tempó tartására. A végén visszaérünk a Hősök teréhez, ahol újra kapunk kis szurkolást, ez egyébként tök jó, érdemes lenne többször ilyen visszafűződő útvonalakat kitalálni, hogy többször lássuk a szurkolókat, szerintem nagyon sokat hozzátesz az élményhez. A következő ezresben viszont elkezd szúrni az oldalam, nem tudok mit tenni, innen túlélésre játszok. Elég erős bennem az akarat és az elszántság ahhoz, hogy most ne adjam fel, hogy csak épp annyit lassítsak, amennyit tényleg muszáj, egy picivel se többet. Érzésre a verseny második fele mintha tíszer hosszabb lenne az elsőnél, de tartom magam, és ahogy enyhül a fájdalom, azonnal gyorsítok. Itt most ez a lényeg, fejben helyre kell tennem magam, újra meg kell tanulnom küzdeni a végsőkig. Még egy kis hajrára is futja, na persze nem kell 3 perces ezresekre gondolni, de ami most bennem volt, azt kiadtam magamból. Így a nem túl acélos 24:34 (4:55/km)-es eredményemmel is teljesen elégedett vagyok, bár a pulzus szerint mehetett volna jobban, de amíg kövér vagyok, és beszúr az oldalam, addig nem nagyon fog menni :) Viszont gyakorlatilag azonnal megpróbálhattam újra, mivel alig 15 óra múlva újabb 5k verseny jön Monorierdőn.

Reggel egy csomó eső esett, egészen jó a hőmérséklet még a rajtkor is. Itt bőven van elég hely, jó helyre is állok, szépen, visszafogottan sikerül a rajt. Az első kanyar után kisüt a Nap természetesen, de azért nyilván így is sokkal jobb, mint tegnap este. Az első kilométer jól tellik, az elejét nagyon elfutók nagy részét meg is előzöm, aztán meglepetésemre zenés pont jön, "nem táncolsz jobban, mint én" szól, röhögök magamban, első UB-n lett nagy sláger a csapatban, imádom :) Még nagyobb meglepetésemre aztán befordulunk az erdőbe egy kis körre, itt azért kicsit nehezebben megy, de még egy utolsót előzök itt. A harmadik kilométerben újra a nyílegyenes, enyhén emelkedő aszfalton futunk, érzésre jól megy, de nyilván kicsit lassultam, nagyon lassan maradok is le az előttem lévőtől. A fordítónál szembe jön az élmezőny, most sokkal messzebb vagyok tőlük, mint két éve... A fordulót ezúttal nem vétem el, és az oldalam nem szúr be, mint tegnap, így a lejtőn egész jó tempót tudok felvenni, kezdek visszazárkózni az előttem lévőre, és a versenyző el is kezd motoszkálni a fejemben. Az utolsó 800 méterre gondoltam felgyorsíthatnék 4:20-ra, hátha meg tudom előzni, de sajna nem sikerül, nem bírom, na mindegy, tartom akkor a helyet. A legvégén azért kicsit hajrázok, helyezésben nincs jelentősége, de legalább sikerül 24 perc alá bemenni, ami sokkal jobb, mint amire számítottam! Jól volt :)

Nincsenek nagy tanulságok, két hét alatt érzékelhetőt javulni nem lehet, viszont elrontani igen, szóval teljesen elégedett lehetek most ezzel a két versennyel. Érdekes, hogy a második versenyen még jobb időt is sikerült futnom, 23:53 (4:47/km) lett a vége, ami kilométerenként 8 másodperccel jobb, holott a pálya is nehezebb volt, de úgy tűnik a kellemesebb időjárás többet jelentett. Ami az igazán fontos, hogy nekiálltam a rendszeres edzéseknek, és egy felkészülési terv is elkezdett körvonalazódni, aminek fő célja a november 13-i félmaraton lesz. Egy hónappal előtte van a maraton, addig elsősorban alapozó edzéseket fogok végezni, amiből remélhetőleg egy egyéni legjobbhoz közeli maratont meg tudok futni, aztán jöhet a félmaratonra kihegyezett felkészülési szakasz, aminek a végén meg akarom dönteni a legjobb időmet ezen a távon. Ennyire rossz formában ilyen optimista tervekkel lehet sokan hülyének néznek, de higgyétek el, a 16 hét sok idő, és nem volt még olyan régen a tél, amikor edzésen, 160-as átlagpulzussal, azaz a versenytempómnál 10 ütéssel alacsonyabb terhelésen könnyedén másfél percen belülre közelítettem a legjobbamhoz. Mondjuk akkor gyorsabb tempót toltam edzésen 25 kilométeren, mint most 5k versenyen, na mindegy :)

85. Tatai tófutás, Vivicitta 2021

Az év több, mint fele eltelt már, de eddig nemigen volt miről írnom, és most se tudok túl sok pozitívumról beszámolni. Korábban viszont megígértem, hogy a hullámvölgyekből is lesz tudósítás, hát tessék :)

Az év elején még rendkívül jól mentek az edzések, bomba formában voltam, januárban 326 kilométert futottam, és közben edzéstempóban, 160-as átlagpulzussal 1:39:38-as (4:44/km) félmaratonig jutottam. Ez a 3. legjobb félmaratoni időm, csak versenyen futottam eddig ennél jobbat, nyilván jóval magasabb pulzussal, azaz egyértelműen sikerült életem legjobb formáját elérni. Bár a running indexem még nem döntötte meg a 2019 év eleji 65-ös csúcsot, valószínűleg ahhoz még a rendes gyorsító edzések kellettek volna. Februárban viszont kicsit megtört a lendület, felére csökkent a mennyiség. Sajna így hamarosan tetőzött is a formám a 63-as indexxel, ami után még csak enyhe visszaesés kezdődött, de még semmi gond nem volt, előfordul az ilyesmi.

Aztán jött a márciusi korona fertőzés: az addig is kicsit kevesebb futás a karantén alatt nullára redukálódott, a formám szabadeseésbe váltott. Közben a Vivicitta eltolását is bejelentették, amivel végképp elvették minden kedvemet, beindult a stressz evés, két hét alatt sikerült 5-6 kilót visszahíznom... Végülis egész hamar abbahagytam az önsajnáltatást, ahogy kiszabadultam, elkezdtem futni, de mintha megint előről kezdeném. Mennyiségileg nem volt olyan rossz az április és a május, 200 fölé visszatértem, de a versenyek hiánya és azok bizonytalan időpontja miatt semmi minőségi edzést nem végeztem, és a súlyomra se figyeltem, nem megy nekem, ha nincs mire tervezni, meg amúgy is motiválatlan voltam. Annyit sikerült elérnem, hogy az 52-es mélypontról június elejére 58-ig visszatornáztam az indexet, de ez még mindig más kávéház, megint nagyon messze vagyok egy 40 perces 10k lehetőségétől, ami hamarosan be is bizonyosodott.

Running indexem az év eddigi részében. Igen, idén már a második hullámvölgyben vagyok...

85. Tatai tófutás

Facebookot lapozgatva ugrott fel a Tatai tófutás eseménye következő hétvégére (június 5.), szeretjük azt a környéket, tavat körbefutni is szeretek, verseny se volt még az idén, gyorsan neveztem is befele. Épp ezen a héten romlott el az órám, így sajnos a versenyt anélkül kell teljesítenem, nem örülök neki. Reggeli mérlegeléskor 72,3 kg, ez se jó. Süt a Nap, fúj a szél, meleg van, minden ellenem dolgozik. A versenyről olyan nagyon sokat nem tudok írni, de azért megpróbálom összefoglalni: a helyszín nagyon tetszett, a szervezéssel nem volt gond, és nagyon jó volt emberek közt lenni. A bemelegítés igen rosszul esett, nem is volt túl komoly, aztán a rajt után óra nélkül se pulzust, se tempót nem tudtam, és azt se, hogy épp hol tartunk a versenyben... Az elején kb. a megfelelő tempóban kezdtem, de nagyon nem éreztem az erőt, úgyhogy kicsit lelassítottam. Egy lány megelőzött, mögé be tudtam állni 1-2 kilométerre pihenni, amitől kicsit erőre is kaptam, majd beálltam előre a végéig. Itt már lett volna erőm gyorsabban futni, de inkább maradtam felvezetőnek, ha már én is ennyi szélárnyékot kaptam. A pálya nagyon jó volt, teljesen sík, nagy része erdős részeken murván, de teljesen jól futható. Csak a hivatalos adatok vannak meg, eszerint 33:29 lett az időm, a pálya elvileg 7,1 km, szóval 4:43/km-es átlag jött össze. Tekintve a távot, legalább 7-8 percre vagyok a 40 perces 10k-tól, ez ténylegesen más kávéház, amolyan disznócsiga tempó :)

Szeretett órám elhalálozása

is elég fájdalmasan érintett. Több, mint három évig szolgált hűségesen, rengeteg kilométert tettünk meg közösen, hol fagyos hóban taposva, hol hőségben izzadva, hol tengerparton, hol 3000 méter felett a hegyekben, szóval nagyjából minden időben, mindenféle helyeken. Több pulzospántos kínlódás után váltottam erre az optikaira, és nekem nagyon bejött, így mindenképp ezen a vonalon gondoltam továbbmenni. Nem nagyon merültem bele a témába, felületesen nézegettem, hogy manapság melyik óra mit tud, és arra kellett rájönnöm, hogy nekem még mindig jó választás ez, igazából nincs szükségem a drágább órák plusz funkcióira, vagy legalábbis nem ér meg nekem dupla, tripla árat :) Szóval maradt a Polar M430, elég gyorsan sikerül is beszereznem, nem mintha nem lehetne óra nélkül futni, de én nem akarok. Aztán persze ahogy ilyenkor lenni szokott, új óra, új cipő, csak épp a futás hiányzik. Az egész évem nagyon fárasztó a futáson kívüli világban (mondjuk panaszra nincs okom, meg is van az eredménye), ami a motiválatlansággal együtt veszélyes terep, és sajna a júniusban berobbanó hőség volt az utolsó csepp. Minimális futással teltek, múltak a hetek, ismét szabadesésben lévő formával, 74,3 kg-ig felmenő súllyal, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy

a Vivicitta rajtjában állok a 2-es zónában...

Nem, hogy futással nem készültem a versenyre, de még azt se néztem meg, hogyan kéne odamenni. Valamiért a Mexikói útnál parkolunk le, és csak a metrószerelvényben tudatosul bennem, hogy az 1-es metró nem megy a Margitszigetre, mit is keresünk itt? Gyorsan kiszállunk, nézem a térképet, megszületik a vészterv, elsétálunk az 1-es villamosig, persze még a rajtszámot is fel kell vennem, hirtelen kevésnek tűnik az idő. Végül minden jól alakul, Csilláékkal találkozunk, jó lesz a hangulat, kis bemelegítést is megejtünk. Csilla 4:40-es tempót tervez, az jó lenne nekem is, bár nem hiszek benne, hogy menni fog, de miért ne próbálhatnám meg, nem igaz? :) Így kerültem a 2-es zónába, bár még próbáltak áttuszkolni az 1-esben lévő kb. 5 ember közé, de mondom, hogy úgy egy éve, amikor neveztem, még teljesen reális volt az 1-es zónás elképzelésem, de ma nagyon nem az, jól vagyok én itt. A rajt rendben lezajlik, pont megfelelő tempóban kezdünk, bár ez valószínűleg Csilla érdeme, én csak próbálok mellette maradni. Az első kilométert akár még úgy is jellemezhetném, hogy jól megy, valójában viszont felment a pulzusom 179-ig az Árpád hídra vezető emelkedőn, ami nem a könnyed tempó jele. 4:37-nél érünk az első táblához a hídon, és mivel nem néztem még meg a pulzusom, a lejtőn egész optimista vagyok a folytatást illetően, bár a déli napsütés nem igazán esik jól. A híd után észak felé fordulunk, már kezdem egyre inkább nem túl jól érezni magam, ránézek az órámra, látom a gyászos pulzust, úgyhogy kicsit vissza is veszek a tempóból. Lassan kezdek lemaradni, de ezzel még nem is lenne baj, gondoltam amíg 5 perceseken belül vagyok, addig jó. 3 kilométer után viszont a csökkentett tempó ellenére is elérem a 180-as pulzust, és elég rosszul is érzem magam, úgyhogy nem erőltetem tovább, félreállok az árnyékba. Nem bánom meg, hogy így döntök, itt ma amúgy sem lett volna jelentősége az időeredménynek, fényévekre vagyok formában az egyéni legjobbamtól, és az, hogy 4-5, esetleg 10, vagy akár 20 perccel futok lassabbat annál, már tök mindegy, nem éri meg kockáztatni. Szép lassan, többször megállva, folyamatosan vizezve magam jutok el a sziget bejáratáig, ahonnan viszont már élvezettel futok el a célig. Erőt merítek a szurkolókból, a körülöttem futók öröméből, amikor célba érnek, talán először, fantasztikus érzés, jól emlékszem még milyen volt :) Csillának pedig sikerül teljesítenie a célkitűzését, és 11. helyre fut be, fantasztikus eredmény! Ráadásul közben kétszer is segített rosszul lévő lányoknak, minden elismerésem!

Ha a pulzusom eléri a 180-at, onnan már nem sok van vissza...

Egyéni legrosszabb

Így esett, hogy sikerült egyéni legrosszabb időt futnom, ami persze azért nyilván nem reális, de egyértelműen jelzi, hogy baj van. A Running index pontosabb, visszaesett megint 52-re, szóval ugyanott vagyok, mint április elején, a korona után, ami azért még mindig jóval jobb, mint amikor az első versenyemen ennél jobb időt futottam. Egy halom versenyre be vagyok nevezve, persze a legtöbbre el lehet menni alibizni, de a maraton is jön, és azt bizony most nem tudnám lefutni, arra mindenképp rá kell gyúrjak. A másik meg az Ultrabalaton, ott meg a csapattársakat nem hagyhatom cserben, csak jó formában lehet odaállni. Úgyhogy ez most egy elég kijózanító pofon volt, világosan megmutatta, hogy nagyon kevés már az időm, azonnal neki kell állnom keményen edzeni, akkor is ha hőség van. Nincs több kifogás!