2025. november 14., péntek

Vivicitta 10+7k


Ott akartam lenni ezen a versenyen, de nem nagyon tudtam, hogy milyen távra nevezzek. Mivel 5k nincs, hosszabbat meg nem igazán akartam izomból, PB céllal futni, egy gyenge pillanatomban jó ötletnek tűnt kombinált távra nevezni :)

Amiről aztán sok-sok eseményteli hónappal később már teljesen megfeledkeztem, és eléggé meglepődtem rajta, hogy mi a francnak neveztem 7+10k-ra, mi volt a célom ezzel? Értetlenségemben átnéztem a korábbi évek eredménylistáit, úgy már világosabb lett, hogy miben is gondolkoztam, és hirtelen megint kezdett jó ötletnek tűnni. Ugyanakkor viszont eléggé ijesztő is volt, mert elég rendesen kiengedtem az edzéseket illetően, konkrét cél nélkül, csak úgy jólesően futogattam. A formám persze még mindig jó, a mennyiség még így se kevés, de eléggé féltem attól, hogy túlbecsülöm a lehetőségeimet, és ez a kombinált futás is teljesen ismeretlen terep nekem. Bár teljesen azért mégsem, az UltraBalatonokon nem kevés sorozatterhelésnek tettem már ki magam, és úgy tűnt, hogy egész jól megy az ilyesmi, ráadásul itt most egy napnyi időm volt regenerálódni.

Vivicitta 7k

Elsőként a 7 kilométeres távot kellett lefutnom szombat reggel, és abban maradtam magammal, hogy óvatos leszek, a betervezett 4:05-ös tempónak elvileg "könnyedén" mennie kell. Ennek megfelelően a MArgitsziget északi részén lévő rajtnál a zóna végére álltam, de így is szokásosan majd fellöktek hátulról a bátor, vagy inkább botor bekezdők. Nem sokáig tartott a diadalmenetük, az Árpád hídra felfelé végük is volt :) Nekem egész könnyen ment, pedig még ránézni is rossz arra az emelkedőre, felérve pedig meg is kezdtem a visszaelőzéseket. Lefelé egész jól megindultunk, így összességében az időm terv szerint alakult az első kilométereken. A rakparton végig szembeszél, de valahogy nem izgatott, könnyen tartottam a tempót. A rakpart végén egy külföldi srác el is kezdett nagyon panaszkodni a szélre, próbáltam pozitív felütéssel megnyugtatni, hogy a tegnapi hurrikánhoz képest igazából kifejezetten szerencsénk van. A Margit hídra és annak első felén felfele kicsit túltoltam, emiatt a lejtőt utána nem nagyon tudtam kihasználni, és amúgy is vissza kell fogni magam, hogy holnapra is maradjon puskapor. A maradékot igazság szerint nagyon szenvedősnek éreztem, nem volt igazán gondom, csak lassan telt el, egyedül futottam már vákuumban, semmi előzés, és a gyomrom is kellemetlen volt a túl sok kólázástól. Nagy hajrázásról szó se lehetett, de nem is kellett, a 28:35 terv helyett így is 28:14 lett az időm, ami szuper, feltéve, hogy holnap nem üt vissza. Először vegyesek voltak az érzéseim, mert a végén azért ijesztően szenvedős volt, ugyanakkor addig egészen könnyedén ment, úgy tűnt, bőven volt benne tartalék, nem futottam szét magam, de akkor miért lett olyan nehéz a vége?

Vivicitta 10k


Egész éjjel nagyon izgatott voltam, mert ha jól néztem, akkor a 3. időt futottam az 7+10k-ban versenyők között, amit eléggé reális is lehet megtartani, de ettől függetlenül is jó erősen meg akartam futni. Reggel eléggé elcsszetem az időt a ruhatár keresgélésével, kapkodós lett a bemelegítés, de jónak éreztem a lábakat. A szél viszont eléggé feltámadt, ami óvatosságra intett, a rajtban inkább már csak a biztos célbaérés járt a fejemben. Ennek megfelelően kezdtem, és azért éreztem is, hogy a lejtőkön nem indulnak meg annyira a lábak, mint tegnap, szóval nem éreztem magam giga erősnek, de azért rossz se volt a tempó, síkon jól ment 4 percesben is. Meg is fordult a fejemben, hogy mégiscsak rá kéne kapcsolni, de a rakpart feléig pont egyedül futottam, és elég erős volt a szél, úgyhogy nemhogy nem erőltettem, inkább kicsit még vissza is vettem. Egy srác megelőzött, ráakaszkodva sikerült feljönnöm az előttünk lévő csoportra. Nem nagyon esett jól ez a felzárkózás, de mégis jobb volt így, mert utána felváltva vezetve haladtunk nagyon sokáig, ami a szélben még többet jelent, mint általában. A Margit hídra felfele a tegnapi túltolás emléke miatt talán túlzottan visszavettem, bár lefele így jobban meg is tudtam indulni, viszont a többiekre sajnos már nem tudtam visszaérni. Innen megint egyedül, megint nagyon szar volt, viszont a befutást nagyon élveztem! Az időm 41:38 lett, ami új egyéni csúcs nekem ezen a távon, elég hihetetlen, hogy már 6 éves volt az előző.

Verdikt

A 7+10k versenyen megőriztem a 3. helyem, ami így az első dobogós helyezésem BSI versenyen. Amilyen a szerencsém, pont most nincs díjazás a kombinált versenyen, ami azért eléggé lehangolt. Ezt leszámítva viszont tökéletes volt az egész, szerintem nagyon jól futottam, csak annyit hagytam benne, amennyit első próbálkozásra benne kell. Az is biztos, hogy ha csak egy 10-est futnék, simán mennie kellene 40 percen belül, sőt mi több, még ma se lett volna reménytelen, de a szél miatt nem volt meg a kellő bátorságom. Az átlagpulzusom csak 168 lett, a maximum se ment 174 fölé, ami a 6 évvel ezelőtti értékekhez képest nagyon alacsony, de hogy ez a kor miatt van-e, vagy még képes lennék keményebben futni, vagy egyszerűen a mérés más, az majd idővel kiderül. Hajrá!