2018. május 29., kedd

Piskóta futam 5k

"Végülis az embernek nem sűrűn van lehetősége olyan versenyre mennie, ahova át tud kocogni a rajthoz. :)" írtam nem olyan rég, erre úgy alakult, hogy mindössze egy hét múlva a másik szomszéd településen rendeztek versenyt, arrafelé, amerre már rengeteget futottam. Nyilván nem bírtam ki, hogy ne menjek. Az 5 kilométeres távra neveztem, hasonlóan a múlt hetihez, a 20 perc tempó helyett gondoltam lefutni, viszont most vasárnap volt a verseny, ezért szombatra tettem át a hosszút, így lehetőségem lett kétszer is befutnom a már felszalagozott pályát. A jelölés teljesen jó volt, elsőre se bizonytalanodtam el sehol. Örültem, hogy a legtöbb pályával ellentétben itt lejtővel kezdünk jó másfél kilométeren, így kevésbé áll fenn a veszélye, hogy durván elfutom az elejét. A pályát gyurgyalag költőhelyek mellett vezették el, egyik kedvenc madaram, a bejárás közben rengeteget láttam, a versenyen ez biztos nem így lesz. Egész pontosan 5,7 kilométer a táv, jobb lenne kevesebb, így jobban oda kell figyelnem az erőbeosztásra. Kis, helyi verseny révén nem volt nagy mezőny várható, úgy gondolkodtam, hogy nagy valószínűséggel nem nagyon lesz velem pont egy tempójú versenyző, nem feltétlenül kell kihajtanom magam, ha valaki jóval gyorsabb, akkor elengedhetem, ha meg elég előnyöm lesz, akkor tartalékolhatok, így a lehető legkevésbé zavarom meg az edzéstervem.  

Nekilódultam :)
Tippelni se tudtam, hogy milyen mezőny lesz, persze a Futapestes versenyeknél jóval gyengébbre számítottam, nem volt nagy létszám se, úgyhogy teljesen előre álltam a rajtnál. Ki is lőttem, és rögtön az élre álltam, gondoltam az első kilométert a lejtőn nem lazsálom el, de azért túlzásba se akartam vinni. A pulzust megint nem mérte jól az óra az elején, de sikerült érzésre jól belőni a tempót, mire mérni kezdett, megfelelő értékeket láttam. A 3:52 a lejtő miatt vállalható volt az első ezresre, amúgy kicsit ijesztő lett volna :) 1,4 kilométernél volt egy nagy jobbkanyar, onnan vissza tudtam nézni, hogy mennyi előnyöm van, volt már pár tíz méter, de nem nagyon nyugtatott meg. Kanyar után két lovas foglalta el az utat, tapsoltam nekik, de nem tudtak ilyen gyorsan reagálni, kicsit félve futottam el a két ló között... Itt egy hosszabb enyhén emelkedő szakasz jött a napon, 176-ig felment a pulzusom, úgyhogy lassítani kezdtem. Jött egy nehezebb, majd egy nagyon meredek emelkedő, amit a bejáráson még felkocogtam, de most semmi értelmét nem láttam, inkább próbáltam okosan, a lehető leghatékonyabban felsétálni. A dombról visszanézve nem láttam senkit, de a következő kis lejtőt azért megnyomtam, mivel tudtam, hogy utána újra egy nehezebb emelkedő jön. Az emelkedő tetején elkanyarodtam, nem láttam a mögöttem futókat, a lejtőn még kicsit nyomtam neki, de a következő sík részen már inkább tartalékoltam az utolsó emelkedőre a cél előtt. Mielőtt az emelkedőhöz értem volna, volt egy kb. 250 méteres egyenes, belátható szakasz, ennek a végén visszanézve eléggé megnyugtatott, hogy senki se üldöz, úgyhogy továbbra se nagyon erőltettem. A 3 kilométeren futó gyerekeket lelkesítettem még a távjuk végén, meg egy picit még hajráztam is, bár utóbbinak semmi értelme se volt :)

A gyerekek nagyon örültek az ajándék labdának, én meg az aranyéremnek :)
Végülis bejött a számításom, tényleg nem volt velem pont egy tempójú futó, szerencsére gyorsabb se, így első győzelmemet elég könnyedén szereztem meg. Persze nyilván helyén kell kezelni a dolgokat, ez egy nagyon kis verseny volt, nem volt mezőny, de azért büszke vagyok a futásomra, a múlt hetivel ellentétben most sikerült szépen, okosan csinálnom, nem futottam el, végig jól éreztem magam. Másrészt pedig azért ez se véletlen, ide is el kellett jutni, és ez egy újabb visszaigazolás arra, hogy jó úton haladok. Folytatom is szépen tovább a munkát, ez a két verseny most nagyon sok önbizalmat adott, egyre pozitívabban látom a jövőt, szerintem még nagyon messzire el tudok jutni, semmi sem lehetetlen. Na jó, van ami az, nem hülyültem ám meg teljesen :)

Az első kilométeren megint nem volt jó a mérés, viszont jól látszik, hogy féltáv után már nem teljes gőzzel mentem


2018. május 14., hétfő

Futapest Mende terepfutás 2018.

Bár alapvetően most épp egy rövid alapozó időszakot tartok, amikor nem nagyon kéne versenyezni, de hát szomszéd település, Futapest, szóval beneveztem. Végülis az embernek nem sűrűn van lehetősége olyan versenyre mennie, ahova át tud kocogni a rajthoz. :) A rövid táv tulajdonképpen jól bepasszintható volt az edzéstervbe, szombaton eleve 20 perc tempót akartam futni egy órányi lassú körítéssel. A rövid táv 4,4 km 70 méter szinttel, az mintha pont 20 perc tempó lenne. :) Odafele kocogáskor azért nem voltam teljesen odáig az ötletemtől, a kellemes hűvös hajnali futást elcserélni az autók melletti napon aszalódásra nem tűnt jó üzletnek. Persze csak fél óra, és már ott is voltam, elintéztem a nevezést, aztán gyömrői futókkal találkoztam. Apuka a hosszú távon korábban elrajtolt, két lányuk az 1 kilométeres távon indul, viszont kiderült, hogy az nem oda-vissza pálya lesz, hanem csak oda... Ez elég furcsa megoldás, anyuka el is indul a cél felé, hogy ott várja majd őket, én meg velük maradok a rajtig. Mivel elvileg a két rajt között 20 perc különbség van, inkább úgy döntök, hogy elkísérem őket, nehogy eltévedjenek. Szépen futnak, bár végig emelkedik a pálya, a befutó meg egy nagyon meredek rész tetején van. Így még érthetetlenebb, hogy miért nem oda-vissza ment a pályájuk? Közben szólnak, hogy 1 percem van a rajtomig, nem is igazán értem, pedig annyi a titok, hogy a hosszú táv és az 1 kilométeres is csúszással indult, de akkor meg csak nem fogják az enyémet pontosan indítani? Mindenesetre ezt a kilométert meglehetősen gyors tempóban tettem meg a rajtig, az utolsó 600 méterre indítottam csak el az órát, de az alatt futottam egy PB-t 400 méteren (1:25, 3:33/km)... Ez nem épp ideális bemelegítés, a végén már anaerob küszöb fölött voltam. A rajt persze rengeteget csúszott, bőven ráértem volna, még kisdologra is volt időm, és ki-be álltam a rajtterületről, mert a napon nagyon rossz volt állni.
A képen elöl Szekeres Ferenc, 2:12:35-ös maratoni idejével második a hazai örökranglistán

Rosszul helyezkedtem, a rajt után nagyon feltartottak, előzni alig tudtam, viszont rengeteget kivett belőlem a futók cikk-cakkban kerülgetése az emelkedőn felfelé. Persze fel is idegesítettem magam, és így túl erős tempót vettem fel, mielőbb ki akartam jutni a tömegből, hogy végre szabadon futhassak. Mire végre nagyjából sorba rendeződtünk, megnéztem volna, hogy pulzus terén hogy állok, de valami irreálisan alacsony értéket láttam az órán, és hogy nincs elég szorosan a kezemen. Tipikus, amíg átkocogtam othhonról a rajtig teljesen jól mért, és azóta nem állítottam rajta, de most persze nem jó. Talán erősebben mozognak a karjaim a verseny hevében, és így könnyebben elmozdul a csuklómon, vagy meg vagyok átkozva, másra már nem tudok gondolni. :) Feszesebbre állítom, de még várni kell, míg megjavul, és közben rá is fordulunk az első kilométer végét jelentő meredek emelkedőre. Látom, hogy előttem van aki sétára vált, határeset, inkább maradok a futómozgásnál, bár már most érzem a lábaimat, nem gondolom, hogy spórolnom kéne. Érkeznek a pulzusadatok, 180 fölött vagyok, hú, azért ez egyetlen kilométer után elég durva, viszont rövid a verseny, nyomni kell neki. A következő 500 méteren még emelkedik, és kezd durván nehézzé válni a futás, az egyre enyhébb emelkedőn nem sikerül megfelelően ritmust váltanom. Még elszomorítóbb lesz a helyzet, amikor már teljesen sík a pálya, és egyszerűen nem tudok tartósan 4:30 alá menni, ami gáz, valami nem stimmel. Sejtem, hogy elfutottam, majd biztos is leszek benne, amikor elkezdenek előzni. Mérges, és nagyon csalódott vagyok, simán kéne tudnom tartani a többiek tempóját, ha nem csinálom ki magam mindössze 1500 méter alatt.

Szép lassan lecsökken a pulzusom, mire kezdődik a lejtő, már épp az anaerob küszöböm alá ér, de egyszerűen továbbra sem tudok gyorsítani, teljesen elsavasodtak a lábaim. Elég lelombozó úgy futni, hogy esélyem sincs visszatámadnom az engem lehagyókat, pedig lejtőn általában elég jól le tudok száguldani, ha a lábaim rendben vannak. Tovább csökken a pulzusom, már csak 170, és megérkezek ahhoz az elágazóhoz, ahol elkanyarodtunk az elején, azaz már egy kilométer sincs vissza. Elkezdem erőltetni, kicsit sikerül gyorsulni, kicsit emelkedik a pulzus, többen már nem előznek meg a célig. A befutó után emlékérmet kapok, eddig ez nem volt szokás a Futapestes versenyeken, persze lehet, hogy ez csak egy kivételes alkalom, majd kiderül. Hirtelen nem látok senkit, ezért inkább elindulok a pályán szurkolni a befutóknak. Ettől sokkal jobb lesz a kedvem, úgysem volt semmi jelentősége ennek a versenynek, és közben az is tudatosul bennem, hogy nem is indultam még 10k-nál rövidebb távon, szóval semmi rutinom nem volt eddig, hát most már legalább egy hangyányival több van.

Első 10k-nál rövidebb verseny, első korosztályos dobogó. Talán eddig nem jó távokon próbálkoztam? :)
András befutóját még mindenképp meg akartam várni, megbeszéljük a versenyeinket, és közben a rövid táv eredményeit kiragasztják. Abszolút 21. hely, 20. férfi, rosszabbra számítottam, de ami még jobban meglep, hogy korosztályomban 3. lettem! A Futapestes rendezvényeken mindig van korosztályos eredményhirdetés is, nyilván nem hagyhatom ki, hogy dobogóra álljak, még ha a futásom alapján annyira nem is érzem megérdemeltnek. Otthon megnézve az adatokat látom csak igazán, hogy mennyire elfutottam a versenyt: kb. a 30. helyen rajtoltam, az első kilométer végén 12. voltam, innen csúsztam hátra a 21. helyre. A versenyen az utolsó 600 métert 4 perces, míg előtte ugyanezt a rajthoz sietve 3:33-as tempóban futottam meg, ebből is elég jól látszik, hogy mennyire rossz állapotban voltam már a verseny végén. Viszont az elég bíztató, hogy már egészen elöl tudok futni viszonylag jó mezőnyben, és hogy igazából még ennél is jobb időt tudnék futni, ha kicsit jobban koncentrálnék.

Az első kilométeren hibás a mérés, utána meg jól látszik a pulzus csökkenése az elfutás miatt

2018. május 7., hétfő

Vivicitta 10 km 2018.

A maraton után csak egy kis izomlázam volt, és meglepően gyorsan regenerálódtam, kedden már ki is tudtam menni futni egy rövidet, ami ráadásul még igen jól is esett. Ez azért óriási különbség a korábbiakhoz képest, és remélem, ez csak egyre jobb lesz. Mindössze három hetem volt azóta, ennyi idő alatt nyilván nem lehetett érdemben készülni a 10k-s távra, nem is túlzottan erőltettem.

Futottam azért egy 5k-t anaerob küszöb közelében, lehetőleg 4:20 alatti tempóban, hogy szokjam az érzést. A pulzusom végül nem tudtam teljesen felvinni, és elég nehéznek is éreztem, de a Strava szerint jó nagyot javítottam 5k-n, 21:09-nél (4:14/km) állt meg a stopper. Az biztos, hogy tovább nem tudtam volna tartani ezt a tempót, és szerintem gyorsabban se nagyon tudtam volna megfutni, szóval a 10k-ra a 4:20-4:30 közötti versenytempó tűnt ésszerű tervnek. Nem is agyaltam túl a dolgot, igazából erre a versenyre a nevezést hirtelen felindulásból, nosztalgikus hangulatomban adtam le, mivel 2 éve ez volt az első futóversenyem, gondoltam a rövidebb távok felé orientálódás remek kezdete lenne, ha visszatérnék ide. Szóval ezt leginkább egy örömfutásnak szántam, viszont ugye az örömömhöz az is kell, hogy nyomjam neki, úgyhogy egyfajta felmérés is, hogy honnan is vágok neki a felkészülésnek az őszi versenyre.

Reggel erős szél tombol nálunk, ennek nem túlzottan örülök, bár nem meglepő, 2 éve is ez volt, és meleg is, akkor sikerült egy fülgyulladást összeszednem a hidakon átkelések közben, most ezt inkább kihagynám. Nem túl korán indulok, és a leparkolás se megy túl gyorsan (fú, de nem hiányzik ez Pestből, mondjuk más se nagyon :D), úgyhogy lassan kocogog a versenyközpont felé. Itt mintha már alig fújna a szél, viszont elég meleg van, legalább 25 fok, sehogy se akarja megkönnyíteni a dolgom az időjárás. A rajtcsomag átvétel profin van szervezve, felteszem a rajtszámom, és le is adok mindent a csomagmegőrzőbe. Mivel most egyedül jöttem, nem hoztam magammal semmit, csak pár zsepi van nálam, meg egy zselé, amit rajt előtt betolok. Sikerült délre leérnem az uszodához, így Kristóffal tudtunk egy jót beszélgetni, aztán bemelegítés, wc, és irány az első zóna. Először az első zónában BSI rendezvényen, hát ezt még szoknom kell, de nem nagyon van ellenemre :) Nagyon rövid ez a zóna, talán úgy 100-an lehetünk itt az összesen mintegy 5 ezer indulóból. Én hátra állnék, de Kristóf javaslatára inkább középről indulunk, ami a hivatalos mérés szerint pont 2 másodpercre volt a rajtvonaltól. Itt már nem nagyon kell bajlódni a bruttó/nettó idővel :) A szokásosnál sokkal nyugodtabb vagyok, ezúttal nem raktam magamra túl nagy nyomást az eredmény miatt, és hogy nem vagyok egyedül a rajt előtti pillanatokban, az is sokat segít. Simona indítja felettünk a rajtot, megindulunk, természetesen túl gyorsan, korrigálunk. Kis ideig együtt futunk, de én már próbálok ráállni a 4:20-4:30 közötti tempóra, ami Kristófnak hamar lassú lesz, elköszönünk, innentől a magunk útján haladunk tovább.

Rögtön a hídra vezető emelkedőre érünk, nem nagyon fogom vissza magam, próbálom tartani a tempót. A hídon, majd onnan lefele viszont brutálisan belendül mindenki, nem tudok senki mögé beállni, pedig én is jóval a tervezett tempó fölé lőttem, 4:09 lesz az első kilométer. A következő kilométer teljesen sík, a 4:11-es ezres szerint nem sikerült visszafognom magam, és kezd is kevésbé jól esni a futás. Erősen koncentrálok az órámra, 4:20-on kívülre akarom terelni a tempót, ami most már végre sikerül is. A Lánchídra vezető emelkedőt jól bírtam, a tempó tartása nem okozott semmiféle problémát. A pulzusom 175 körül mozgott, ma nem volt nehéz felnyomni, a meleg megtette a hatását, de ez bőven vállalható nekem ezen a távon, és érzésre is úgy tűnt, hogy rendben lesz, bár szerintem csak kicsivel vagyok a határ alatt. Sajna most elég pontatlanul mért az órám, valószínűleg az épületek miatt, de a verseny 5 km-es táblájánál nyomtam egy manuál kört 21:54-nél tartottam itt. A híd utáni kis lejtőn lazíthattam kicsit, ezután pedig szembe futottunk az élmezőnnyel, ami nagy élmény volt. Ismét láttam Balázs Leventét, szerintem ő lesz a kabalám, aztán Kristófnak is átkiabáltam egy hajrát, amikor épp ivott a frissítőnél. A körülöttem lévők kezdtek kicsit lassulni, lassan mindenkit megelőztem, és teljesen egyedül futottam, amíg a következő csoportot utol nem értem. Sajnos eddig szinte semennyit sem tudtam senkivel se futni, pedig mennyivel könnyebb lenne, de valahogy mintha ma mindenki összevissza tempóval futna.

Nagyon ki van száradva a torkom, bár nem terveztem semmilyen frissítést, mégis elkapok egy vizet, iszok egy kortyot, a többit meg magamra öntöm, nem bírom ezt a meleget. A rakparton egy kicsi szél is van, de nem vészes, a reggeli állapotok alapján nagyon rosszra számítottam, úgyhogy ezt most szerencsének élem meg. Hagyok le pár olyan futót, akikre emlékszem az elejéről, amikor nagy hévvel száguldottak el mellettem, de közben utol is értek páran, és kialakult egy csoport, akikkel innentől oda-vissza előzgetjük egymást, mivel az emelkedőket és lejtőket teljesen más taktikával teljesítjük. Itt előzőtt meg egy kisfiú is, kb. a nagylányom korabelinek tippelem, elképesztő, hogy ezt a távot ilyen tempóban képes futni. A Margit-hídra felfele visszaelőztem, pedig itt már elég nehezen megy, és 4:30-on kívüli kilométert futok, a pulzusom is itt kezd elszalabadulni. A hídon aztán újra előz, beállok mögé, és azon gondolkodom, hogy mennyire nehéz felnőtt fejjel megtanulni érzésre futni, és hogy vajon a gyermekeknek ez valahogy ösztönből jön, vagy csak még sokkal könnyebben tanulnak? A híd végefelé viszont jobban belassul, kénytelen vagyok előzni, közben bíztatom, hogy mennyire jól nyomja. Szurkolókkal pacsizok, majd kicsit odalépek neki, így a lejtő ellenére alig csökken a pulzusom, de ez nem nagyon érdekel, innen már végig kell tudnom nyomni.

A bácsi vajon túléli? :)
Síkon már a 180-at verdesi a pulzusom, és bár még megy a 4:24 körüli tempó, a kissrác újra utolér. Hihetetelen kemény, legalábbis én már azért eléggé szenvedek, és komoly erőfeszítéseket igényel, hogy tartsam a tempót, ez messze nem a komfortzónám. Sajnos viszont úgy tűnik, hogy nem tudja tovább tartani, lassul, még szólok neki, hogy jöjjön, de ezután már nem tudom mi történik vele. Valahogy a 9. kilométer volt a legnehezebb, a végét jelző tábla melletti elhaladás után össze tudom szedni magam, visszanyomom 180-ra a pulzusom, és bár nagyon hosszúnak tűnik ez az 1000 méter, ezt már tutira végig bírom. Egy kávézónál nagyívű kanyarban fordulunk rá a célegyenesre, meglátom a kaput, és minden erőmet mozgósítva hajrázni kezdek az utolsó 200 méteren. Bár a kezdeti 3 perces tempó nyilván kicsit optimista volt, azért egy 3:30-as átlagú 200 méter összejött a végére, a pulzusom is 184-ig szökött, úgy tűnik, volt még tartalék, bár a célban nem ezt éreztem. :)


Az időm 44:24 (4:26/km) lett, aminél az eddigi nem hivatalos legjobb 10k időm is alig jobb 43:49-el (4:23/km), pedig azt atlétikai pályán, ideális hőmérsékleti körülmények között futottam, szóval teljesen elégedett vagyok. Az első két kilométeren azért kicsit elvitt a tömeg lendülete, egy hangyányit gyors volt, de nem jelentősen, talán a végeredményen ez nem sokat változtatott (5k idők: 21:54 vs 22:30, ebből sehogy se lett volna 44 percen belüli eredmény). Ezen a kis hibán kívül minden teljesen rendben volt, nagyon elégedett vagyok a futásommal, és most már egyértelműen úgy érzem, hogy jelenleg ez az a táv, amire teljesen megfelelő az edzettségem, amire érdemes egy felkészülést kihegyezni. A legjobb döntés volt őszre 10k-ra nevezni, és bár  fél év alatt nem túl reális 40 percig javulni, de rajta leszek az ügyön, persze nem is leszek elkeseredve, ha esetleg nem sikerül. Bár ezen a versenyen "csak" 82. helyezett lettem, azért ez a 2 325 férfi célbaérkezőből egyáltalán nem rossz, konkrétan az első 4%-ot jelenti. A nehéz rész viszont most jön, innen már minden kis előrelépés rengeteg munkát igényel, de nagyon optimista vagyok, egyelőre még távolinak érzem azt a határt, ameddig eljuthatok, pedig 2 éve még arra se fogadtam volna, hogy eddig sikerülhet :)
A pulzusom szerint nem alibiztem :)